
Franciaországban több ezer gyászoló vett részt egy csendes felvonuláson annak a 11 éves kislánynak a tiszteletére, akinek meggyilkolásra hatalmas felháborodást váltott ki, miután kiderült, hogy a rendőrség elmulasztotta kihallgatni a gyilkosság feltételezett gyanúsítottját a korábbi, szintén gyerekek ellen elkövetett visszaélésekkel kapcsolatos vádak miatt.
A gyászoló, fehérbe öltözött menetet a lány, Lyhanna szülei vezették a délnyugati Fleurance faluban, egy „Soha többé” feliratú molinót tartva maguk előtt. A Guardian beszámolója szerint a vonulók gyásza megdöbbenéssel és haraggal keveredett.
A gyilkosság nagy és heves vitát váltott ki Franciaországban az igazságszolgáltatási rendszer késedelmeiről és hiányosságairól. Kiderült, hogy a Lyhanna eltűnésével és meggyilkolásával kapcsolatban őrizetbe vett férfit már 2017 óta figyelte a rendőrség. Emmanuel Macron francia elnök elismerte, hogy „elfogadhatatlan” hiba történt a jogrendszerben.
Lyhannát május 29-én látták utoljára iskola után a délnyugat-franciaországi Gers megyében. Két nappal később Fleurance közelében, egy mezőgazdasági területen találták meg a holttestét. Az ügy fő gyanúsítottja egy 41 éves férfi, Jérome Barella, aki Lyhanna egyik barátjának apja, és két tanú szerint a lányt az eltűnése délutánján az ő autójában látták. Barella tagadta, hogy megölte volna a lányt, a rendőrségnek azt mondta, a helyi uszodához vitte autójával.
Letartóztatása után kiderült, hogy tavaly augusztusban egy 10 éves kislány anyja a rendőrséghez fordult azzal a váddal, hogy Barella többször is megerőszakolta a lányát. Az előzetes nyomozás után az ügyet idén januárban továbbította a rendőrség az ügyészségnek azzal az utasítással, hogy hallgassák ki a gyanúsítottat.
A jelentések szerint azonban az ügyészség hetekig nem indított eljárást az ügyben, majd további hat hétbe telt, mire nyomozókat rendeltek ki. Barellát a Lyhanna elrablása és meggyilkolása előtti három hónapban még mindig nem keresték meg, és nem idézték be kihallgatásra.
De a férfival szemben más, hasonló vádak is felmerültek:
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter közlése szerint jelenleg 3 millió rendőrségi feljelentés halmozódott fel, ezek közül 70 ezer nemi erőszakkal vagy szexuális bántalmazással kapcsolatos. Darmanin, aki tavaly utasította a rendőrséget, hogy a szexuális bántalmazási ügyeket kezeljék kiemelten, „rémisztőnek” nevezte a helyzetet. „Nem tudtuk nyomon követni a feljelentéseket. Teljes felelősséget vállalok ezért. Felháborít ez a helyzet. Nem megyek nyaralni. Egy magas rangú bíró sem megy nyaralni, amíg nem találkozom egyenként az összes ügyésszel, hogy áttekintsük a helyzetet.”
(Guardian)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!