
Szerda este benyújtotta a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését lehetővé tévő Alaptörvény-módosítást a kormány, jövő keddtől tárgyalhat róla a parlament. A hivatal 2023-as létrehozása az Orbán-kormány egyik legsötétebb lépése volt, egyértelmű volt, hogy a Fidesz a szervezetet a kormánykritikus szereplők újabb vegzálására találták ki, és mindehhez a titkosszolgálatokat is alájuk tették.
A hivatalról szóló tervezetet a tiltott külföldi támogatásról szóló javaslattal együtt nyújtotta be a Fidesz 2023 végén, Orbán Viktor pedig nem sokkal korábban azt kérte számon, hogy lehet az, hogy „pénzért büntetlenül lehet árulni a hazát.” Ebből már sejthető volt az irány és a hangnem.
A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényben rögzítették, hogy a titkosszolgálati csúcsszerv, a Nemzeti Információs Központ a „hírigények kapcsán” rendelkezésre álló vagy aktuálisan keletkezett információk felhasználásával a Szuverenitásvédelmi Hivatal számára tájékoztatást ad.
A hivatalnak nagyon tág jogköröket adott a NER a vegzálásokar: bárkit vizsgálhatnak, aki szerintük sérti az ország szuverenitását, a vizsgálat alá vont szervezektől bekérhetnek adatokat, és bárkit ízlésük szerint megbélyegezhetnek. Erős hatósági jogköröket azonban nem kaptak.
A Hivatal elnöke a Fidesz-világból érkezett Lánczi Tamás lett, a pár hónappal később létrehozott Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet élére pedig a volt III/III-as Horváth József került.
Győrfi Tamás alkotmányjogász, a University of Aberdeen egyetemi tanára a 444-en azt írta, a Szuverenitásvédelmi Hivatal nem más, mint a NER egyik kísérlete arra, hogy az ipari méretű hazudozást a politika világán túlra is kiterjessze.
A kísérlet jól sikerült.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!