
Előrehozott parlamenti választásokat tartanak Koszovóban miután az év nagy részében egy politikai patthelyzet megbénította a balkáni országot – írja a Guardian. Az idő előtti voksolásra azután került sor, hogy Albin Kurti miniszterelnök kormányzó pártja, az Önrendelkezés nem tudott kormányt alakítani, noha a február 9-i választáson a legtöbb szavazatot szerezte meg.
Ez volt az első alkalom 2008 óta – amikor Koszovó kikiáltotta függetlenségét –, hogy az ország nem tudott kormányt alakítani. A miniszterelnök pártja most is esélyesnek számít, ám nem világos, hogy ezúttal képes lesz-e többséget szerezni a 120 fős parlamentben. A többi jelentős párt ugyanis elutasította az együttműködést.
Egy újabb eredménytelen választás tovább mélyítené a válságot. Koszovónak nincs elfogadott költségvetése a jövő évre, ami aggodalmakat kelt a lehetséges gazdasági következmények miatt a mintegy kétmillió lakosú országban. A törvényhozóknak márciusban új államfőt is kell választaniuk, mivel Vjosa Osmani elnök mandátuma április elején lejár. Ha ez sem sikerül, ismét előrehozott választást kell kiírni.
Megbízható közvélemény-kutatási adatok nem jelentek meg a választás előtt. A legutóbbi voksoláson Kurti pártja körülbelül 42 százalékot szerzett, míg a két fő rivális párt, a Koszovói Demokrata Liga és a Koszovói Demokrata Párt együttesen nagyjából 40 százalékot kapott. A két párt azzal vádolja Kurtit, hogy autoriter módon kormányoz, és hatalomra kerülése óta, 2021-től elidegenítette Koszovó amerikai és európai uniós szövetségeseit. Elemzők szerint már a legkisebb elmozdulás is döntő lehet vasárnap a hatalom jövőbeli megoszlása szempontjából, de semmi sem biztos.
Koszovóé Európa egyik leggyengébb gazdasága. Az ország egyike annak a hat nyugat-balkáni államnak, amik hosszabb távon az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, ám Brüsszel mind Koszovónak, mind Szerbiának jelezte: előbb normalizálniuk kell egymással a kapcsolataikat.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!