
Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma vasárnap közölte, hogy visszaállította annak a képnek a láthatóságát, amit egy nappal korábban eltávolított a Jeffrey Epsteinhez kapcsolódó nyomozati iratok nyilvános közzétételéből, miután arra a következtetésre jutott, hogy a fotó – amin Donald Trump képe is látható – nem hordozza annak kockázatát, hogy a néhai, elítélt szexuális bűnelkövető áldozatai nyilvánosságra kerüljenek – írja a Guardian.
A minisztérium közlése szerint a képet a New York-i szövetségi ügyészek jelölték meg, mert felmerült a gyanú, hogy Epstein áldozatait ábrázolhatja. A fotó szombati, magyarázat nélküli eltávolítása után demokrata politikusok sora vádolta a kormányt azzal, hogy nyilvánvaló politikai beavatkozás történt az elnök – Epstein egykori barátja – javára.
Vasárnap Todd Blanche amerikai helyettes igazságügyi miniszter azt mondta, hogy a pénteken közzétett Epstein-aktákból eltávolított fotók – köztük egy Trumpot ábrázoló kép – eltávolításának „semmi köze” nincs az elnökhöz, és hangsúlyozta: a képek nagy valószínűséggel visszakerülnek, amint eldől, szükség van-e bármilyen kitakarásra. Blanche szerint a 16 eltávolításra az áldozatokat képviselő érdekvédelmi csoportok kérésére került sor.
„Amikor áldozatvédelmi szervezetektől jelzést kapunk egy ilyen típusú fényképről, levesszük, és kivizsgáljuk” – mondta Blanche vasárnap az NBC Meet the Press című műsorában. Blanche szerint a képekkel kapcsolatos vizsgálat még folyamatban van, és azok „vissza fognak kerülni”; az egyetlen kérdés az, hogy „szükség lesz-e kitakarásokra”. Gloria Allred, az áldozatok jogait képviselő ügyvéd szerint azonban „a rendszer cserben hagyta a túlélőket”, többek között azáltal, hogy olyan iratokat hoztak nyilvánosságra, amik „elégtelenül voltak kitakarva”.
„Több túlélő nevét is láttam, amiket soha nem lett volna szabad közzétenni, hiszen az egész célja az lenne, hogy megvédjék a túlélőket” – mondta.
„További aggodalmam az is, hogy egyes lehetséges áldozatokról és túlélőkről készült képek nem voltak kitakarva, pedig ki kellett volna takarni őket, sőt egyes esetekben a képek meztelen nőket ábrázolhatnak. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan” – tette hozzá. Egy, az igazságügyi minisztériumnak vasárnap írt levélben egy Epstein-áldozat – aki 2009-ben jelentette a szexuális bűnelkövetőt az FBI-nak – azt írta: nevét jogtalanul hozták nyilvánosságra a minisztérium dokumentumcsomagjában, miközben korábban nem engedték számára, hogy megtekinthesse saját FBI-aktáját.
„Az ellentmondás elképesztő” – írta az áldozat egy kitakart, az X-en közzétett levélben. „A DOJ azt állítja, hogy a saját aktám hosszadalmas felülvizsgálatot igényel annak megállapítására, szükséges-e a kitakarás – miközben gond nélkül nyilvánosságra hozta a személyazonosságomat egy tömeges adatközlés során.
Közben számos demokrata politikus szerint a kormány nem teljesítette törvényi kötelezettségét az iratok teljes körű közzétételére. „Ez a kezdeti dokumentumközlés elégtelen” – mondta Hakeem Jeffries, a képviselőház demokrata kisebbségi vezetője, New York állam képviselője az ABC This Week című műsorában. – „Elmarad attól, amit a törvény előír.” Jeffries szerint a jogszabályok megkövetelik, hogy az igazságügyi minisztérium 15 napon belül „írásos magyarázatot adjon a Kongresszusnak és az amerikai közvéleménynek arról, miért tartott vissza bizonyos dokumentumokat”.
A nyilatkozatok azt követően hangzottak el, hogy Ro Khanna kaliforniai képviselő – Jeffries párttársa – kijelentette: megfontolandó a Pam Bondi igazságügyi miniszter elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás, amiért a minisztérium nem hozta nyilvánosságra teljes egészében az Epstein-aktákat a december 19-i határidőig. A határidőt az Epstein-akták átláthatóságáról szóló törvény rögzítette, aminek Khanna társszerzője volt.

A szombaton eltávolított képek között szerepelt egy fotó Epstein New York-i kúriájában található íróasztaláról is, amin két Trumpot ábrázoló fénykép volt látható. Ezeket a képeket a letölthető mappákból is eltávolították. „Ez a fotó, a 468-as számú fájl az Epstein-aktákból, amin Donald Trump is szerepel, láthatóan eltűnt az igazságügyi minisztérium közzétételéből” – írták a képviselőház felügyeleti bizottságának demokrata tagjai szombaton az X-en.
„Pam Bondi, ez igaz? Mi mást próbálnak még eltussolni? Az amerikai közvéleménynek átláthatóságra van szüksége” – tették hozzá.
This photo, file 468, from the Epstein files that includes Donald Trump has apparently now been removed from the DOJ release.@AGPamBondi is this true? What else is being covered up? We need transparency for the American public. pic.twitter.com/3wYZAl2dse
— Oversight Dems (@OversightDems) December 20, 2025
A „transzparenciát” követelő, Trumphoz közel álló republikánusok is aggályokat fogalmaznak meg. Nancy Mace dél-karolinai republikánus képviselő azt mondta, aggasztják a „felesleges kitakarások”, ugyanakkor hangsúlyozta: „legalább ennyire fontos, hogy megvédjük a lehetséges áldozatok arcát és nevét”.
Ugyanakkor egyértelmű, hogy az igazságügyi minisztérium egyes esetekben túlzottan is agresszívan takart ki részleteket. A pénteken közzétett egyik fotón Bill Clinton, Michael Jackson és Diana Ross volt látható egy repülőgépen; a képen egy gyermek arcát is kitakarták. Később kiderült, hogy a gyermek Jackson fia volt, és az eredeti, vágatlan kép könnyen hozzáférhető kereskedelmi fotóarchívumokból.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!