Az állami hivatal azt mondja, úgy kezelték a járványt, hogy egy sor adatot be sem kértek a kórházaktól

„Star Wars-os pólóban akartam jönni, csak az asszony nem engedte” - viccelődött Takács Péter, a Szent János Kórház akkori főigazgatója a kormánypárti PestiTV stúdiójában. 2020 novemberében jártunk, közelítettük a koronavírus-járvány második hullámának csúcsát. Több mint hétezer fertőzöttet ápoltak kórházban, ami Magyarországon addig példátlanul soknak számított, és halálozásban is egyre rosszabbul álltunk, lassan elértük az európai élmezőnyt.

Takács a vírussal kapcsolatos általánosságokon túl „politikailag motivált” álhírekről beszélgetett a műsorvezetőkkel, és azt is elmondta, hogy szeptember-októberben nagyon jó arányban tudták meggyógyítani a betegeket a János Kórházban. Ezt a fejlődő ellátásra és arra vezette vissza, hogy a korlátozásokkal elfojtott első hullámmal ellentétben ősszel inkább fiatalok és középkorúak kapták el a vírust.

Konkrét számokat is megosztott: a megelőző két hónapban 535 súlyos és középsúlyos beteg feküdt bent náluk, közülük 44-en haltak meg.

Ritka közlékeny pillanata volt ez.

A műsor felvételén már tudni lehetett, hogy Takács főigazgató-helyettesnek szegődik az új állami kórházfenntartóhoz, az OKFŐ-höz. Ennek többek közt az a dolga, hogy statisztikai adatokat gyűjtsön az egészségügyi intézményektől, aztán elemezze őket, segítve a döntéshozatalt. Orbán Viktor a kinevezési okiratok ünnepélyes átadásán az egészségügy-irányítási munka csúcsának nevezte a főigazgatóra és helyetteseire bízott munkát.

Csaknem egy évvel később, 2021 októberében Takácsot tanúként hallgatta meg a Fővárosi Törvényszék egy közérdekűadat-perben, amit azért indítottunk, mert az OKFŐ-n keresztül nem volt hajlandó kiadni a járvánnyal kapcsolatos kórházi statisztikákat.

Aligha maguktól döntöttek így. A kérdésektől és szakmai kritikáktól elzárkózó, titkolózásra és tiltásra építő, közvéleményt méricskélő járványkormányzás nem lehet barátja a nyilvános adatoknak. A politikai üzenetekkel teli koronavírus oldalon nem férhetnek el grafikonok vagy táblázatok, legfeljebb hevenyészett, naponta törlődő térképek és a tévében robotszerűen beolvasott közlemények „többségében idős, krónikus betegekről”.

A több mint egy évig tartó pereskedés csekély eredményt hozott. Az eredetileg kért adatoknak végül csak töredékét kaptuk meg (részletek itt), de az OKFŐ eljárása és Takács szereplése sok mindent megmutatott a rendszer természetéből.

Fogalmuk sincs

Az első közérdekű adatigénylésünknél addig húzták a válaszadást, amíg lehetett, majd másfél hónap után azt írták „az adatok tekintetében keresse fel a www.koronavirus.gov.hu weboldalt”.

Ott persze semmi sem volt fent abból, amit kértünk, hiszen a kórházi helyzetről mindvégig csak annyit lehetett tudni, hány covidost ápolnak éppen, és mennyien vannak lélegeztetőn. Az intenzív osztályon ápoltak száma, vagy hogy mit értenek egyáltalán lélegeztetés alatt, pláne, hogy milyen ezeknek a betegeknek a túlélési aránya, és hogyan teljesítenek a különböző kórházak - ezekről fogalmunk sem lehetett.

Megdöbbentő, de nagyrészt nekik sem volt.

Az OKFŐ először még a bíróságra benyújtott ellenkérelmében is azt állította, hogy az általunk kért adatok egy része fent van a kormányzati oldalon, ami továbbra sem volt igaz. A többiről azt írták, nincs meg nekik.

A perfelvételi tárgyaláson már azt mondták, egyáltalán nem rendelkeznek az általunk kért adatokkal, nem is dolguk ilyeneket gyűjteni. Takács végül a meghallgatásán elismerte, hogy egy része megvolt, de a titkárnőjét kellene megkérdezni az archiválás módjáról, azóta akár törölhették is őket. (A bírósági ítélet szerint „megengedhetetlen mértékű jogalkalmazási bizonytalanságot takar”, hogy a hivatal még abban sem volt egyértelmű és következetes, rendelkezik-e az adatokkal.)

Az egészségügy egyik csúcsvezetője tehát három járványhullám és 30 ezer halott után azt mondta: szerinte már nincs meg, mikor, mennyi covidos beteget ápoltak intenzív osztályon.Valójában megvolt, hiszen ezt azóta ki is tudták adni. A bíróság szerint nyilvánosságra kell hozniuk a nem intenzív osztályon ápolt covidosok számát is, de az OKFŐ erről továbbra is azt állítja, nincs meg.

A főigazgató-helyettes azt is hosszan magyarázta a bírónak, miért nem tudják, hogy a kórházban ápolt covidosok milyen arányban haltak meg. Állítása szerint ilyen számokat nem is gyűjtöttek a kórházaktól, csak arra voltak kíváncsiak, mennyien fekszenek bent épp összesen, mert az alapján osztották szét a betegeket.

Meglepő, hogy ilyen alapvető mutatóra nem kíváncsiak abban az állami hivatalban, amit a járvány közepén hoztak létre, részben pont azért, hogy adatokat elemezzen. Takács szavaiból az következik: minimális erőfeszítést sem tettek azért, hogy összehasonlítsák, milyen eredményeket érnek el a kórházak a covidosok kezelésében.

Intenzív terápiás szakorvosok sokszor elmondták, mennyire fontos lenne ismerni a kórházi adatokat, mert abból lehetne tanulni, fejleszteni az ellátást. Még az Orvosi Kamara vezetői is csak ismerős kollégáktól tájékozódhattak, fű alatt gyűjtve a tapasztalatokat. Konkrét számokról, akár csak saját munkahelyükről nem nyilatkozhattak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által létrehozott Egészségügyi Szakmai Kollégium külön felhívást adott ki arról, nehogy az intenzív terápiás orvosok a kormányon kívül bárkinek is adatot szolgáltassanak. A Kásler Miklós miniszter által kiadott kommunikációs rend pedig világossá tette, hogy még közérdekű adatigénylés esetén sem szabad kiadni térségi vagy kórházankénti covid-adatokat.

2021 áprilisában, a harmadik hullám legnehezebb időszakában Takács mégis csak elmondta a Hír TV-ben, hogy a lélegeztetett fertőzöttek 80 százalékát nem tudják megmenteni, ami négyszeres halálozási arány a szokásoshoz képest. A bíróságon kiderült, ő is csak személyes tapasztalataiból indult ki, mivel napi kapcsolatban állt korábbi munkahelye, a János Kórház intenzív osztályának vezetőjével.

Tehát az állami hivatal képviselője sem adatok, elemzések, hanem hallomások alapján beszélt a tévében a kórházi halálozásról.

Ma már legalább annyit tudunk, milyen halálozási arányokkal dolgoztak a különböző intenzív osztályok. Vannak kórházak, ahol 2020-ban és 2021-ben többen haltak meg, mint ahányan meggyógyultak, máshol viszont csak minden ötödik beteget vesztettek el, beleértve a fertőzötteket és mindenki mást is. Nem tudjuk pontosan, mi magyarázza ezeket a különbségeket, és az OKFŐ-t is hiába kérdeztük.

Az intenzíves betegek túlélési esélyét nagyban befolyásolja, mennyi speciálisan képzett szakápoló dolgozik az osztályon. Sokkal jobb, ha egy ápolóra csak 1-2 beteg jut, mintha 6-8, ami az Orvosi Kamara egyik vezetője szerint is bőven előfordult. Nem véletlenül mondták szakértők, hogy nem ágyból vagy lélegeztetőgépből, hanem dolgozóból van kevés, emiatt nincsenek végtelen kapacitásaink.

Takács állítása szerint erről a kulcsfontosságú mutatóról, az ápoló-beteg arányról sem tájékozódtak.Tudták ugyan, mennyi kórházi ágy és dolgozó van a különböző ellátóhelyeken, de ebből nem lehet kiszámolni, hány beteg jut egy-egy ápolóra. Szerinte ezt olyan sok speciális körülmény befolyásolja, hogy nincs is értelme országosan ilyen adatokat gyűjteni.

Ha valahogy mégis utánajártak volna, talán ezek a számok is segítettek volna javítani a kórházi járványkezelést. Más, szintén ismeretlen statisztikákból lehetett volna elemzéseket készíteni, levonni a tanulságokat, és lehetőség szerint minél jobban felkészülni a következő hullámra.

Takács a bíróságon azt mondta, utólag sem mérték fel az ápoló-beteg arány alakulását. Tehát sosem tudhatjuk meg, hogyan befolyásolta az ápolók száma a halálozást, egyáltalán mekkora különbség volt ebben az ország különböző pontjain.

Nyugaton kevesebben haltak meg, mint keleten

„(...) csak a sötétben tapogatózunk, a »sikeres védekezés« csak egy üres frázis marad. A hiányzó adatok nélkül nemzetközi viszonylatban sem tudjuk értékelni teljesítményünket” - írta az Átlátszón 2020 novemberében Lovas András intenzív terápiás szakorvos.

Egy februárban közzétett, nem reprezentatív kutatás valamelyest mégis lehetőséget ad az összevetésre. A tanulmányhoz tizenegy kelet-európai, köztük két magyar kórháztól gyűjtötték be, milyen arányban haltak meg az intenzív osztályon ápolt covidos betegek. (Ez önmagában bizonyítja, hogy az OKFŐ-t nem érdeklő adatok ott voltak a kórházaknál.)

Ezekben a horvát, cseh, magyar, lengyel, szlovák és szlovén intézményekben a súlyos beteg fertőzöttek 55 százaléka halt meg 2020 márciusa és 2021 februárja között. Magyarországról a Pécsi Tudományegyetem és a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház vett részt a vizsgálatban, de a magyar betegek csak 7, illetve 5 százalékát tették ki a teljes mintának, ráadásul nem tudni, hogy intézményenként mekkora volt a halálozás.

Azt viszont tudjuk, hogy Nyugat-Európában ennél kedvezőbbek voltak a számok, sőt akár javítani is sikerült. Az Egyesült Királyságban például az első hullámban még 51 százalékos volt a halálozás, egy évvel később pedig csak 35. Írországban vagy Spanyolországban végig 30 százalék körül maradt, Németországban viszont nem sikerült 50 százalék alá szorítani a járvány első évében.

A tanulmány szerint nincs elég adat ahhoz, hogy megmagyarázzuk ezeket a különbségeket, de számíthat például, hogy mennyit vártak egy-egy betegnél a gépi lélegeztetéssel, hogy mekkora a szakemberhiány, vagy hogy mennyit költenek általában az egészségügyre.

„Nem feltétlenül az egészségügynek felróható okok”

Néhány hete Jenei Zoltán országos kórházi főigazgató beszédet mondott az Orvosi Kamara kongresszusán. A járvánnyal kapcsolatban úgy fogalmazott, „hihetetlen nagy arányban tudtunk életeket megmenteni (...) még akkor is, ha túl sok embert vesztettünk el különféle, nem feltétlenül az egészségügynek felróható okok miatt”.

Szerinte a járvány idején szembesültek az egészségügy szervezési, kommunikációs gondjaival, amik „jelentős része talán irányítási, döntéshozatali kérdésekre vezethető vissza, egy része pedig a humán erőforrás területén elmaradt döntésekre”. Nem részletezte, mit ért ez alatt pontosan.

Május óta Takács Péter az ország egészségügyi államtitkára.