A járványnak talán vége lesz 2022-ben, az inflációnak nem

• Az év elején érdemes megnézni, mi befolyásolhatja a globális és magyar gazdaságot 2022-ben.
• A 2021-ben még egyszerre érezte a világgazdaság a koronavírus-járványt, és az abból való kilábalás hatásait, elsősorban a kormányok és jegybankok válságkezelésének és a gazdaságok újranyitásának hatására mindenhol nagyon felpörgött inflációt.
• 2022-ben talán már végképp magunk mögött tudhatjuk a járványt, az infláció viszont várhatóan velünk marad, akár a következő pár évben is. Ez olyan új gazdasági helyzetet teremt majd, amelyhez hasonlóval nagyon rég nem kellett szembe néznie a világ gazdasági és politikai döntéshozóinak.

Pörög az omikron, ereszt a kínai ingatlanlufi

A 2022-re szóló gazdasági előrejelzések és az általunk megkérdezett szakemberek szerint összességében növekszik majd a globális gazdaság. A járvány és az azt kísérő válság után normalizálódik valamennyire a helyzet, ha nem is áll vissza oda, amit 2020 előtt normálisnak neveztünk. Az OECD december elején készült előrejelzésében 4,5 százalékos globális növekedést vár 2022-re, ami lassabb az idei 5,6 százalékos várakozásnál, de nem is olyan mélyről indul majd a növekedés, mint indult 2021-ben. A Morgan Stanley bank szintén december elején készített előrejelzése ennél kicsit gyorsabb, 4,7 százalékos globális növekedésre számít az év végéig.

A 444-nek nyilatkozó szakértők szerint viszont az év első felében még várhatóan lassulni fog a világ gazdasága, bár hogy mennyire, azt még nehéz megmondani. Ezért két tényező lehet felelős, amelyek körül még elég sok a kérdőjel: az egyik a koronavírus omikron variánsa, a másik pedig a kínai gazdaság alakulása, azon belül a kínai ingatlanpiaci buborék kidurranása/leeresztése.

Hogy az omikron mennyire akasztja majd meg a növekedést, mekkora lezárásokat látnak majd indokoltnak a kormányzatok az eddiginél gyorsabban terjedő, bár az eddigi adatok alapján enyhébb megbetegedést okozó variáns miatt, egyelőre nem tudni. A reakciók egyelőre elég vegyesek. Egyes országokban az első hullám óta nem látott lezárásokat kezdtek bevezetni az új mutáció miatt, máshol - így Magyarországon is - inkább az oltások felpörgetésében bíznak a kormányok.

Akárhogy is, Móricz Dániel, a Hold Alapkezelő befektetési igazgatója arra számít, hogy az omikron okozta hullám lehet az utolsó jelentősebb. Persze még utána is felbukkanhat itt-ott komolyabban a koronavírus, de már nem okoz majd olyan, globálisan is érezhető leállásokat, mint okozott az elmúlt két évben. Az omikron nagyon gyorsan terjed, ezért több európai országban is komolyabb lezárásokat rendeltek el az elmúlt hetekben, ez viszont a szakértő szerint még 2022 első pár, legfeljebb első három hónapjában érezteti majd a gazdasági hatását, utána viszont már nem számít komolyabb lezárásokra.

A másik tényező, ami miatt visszaeshet az év első felében a globális GDP, az a kínai ingatlanpiac helyzete. Kínában mostanra teljesen felfúvódott egy klasszikus ingatlanpiaci lufi, a 90-es években liberalizált és privatizált építőipari szektorban óriási, leginkább hitelből hajtott növekedés zajlott le az elmúlt években. A rettentően eladósodott ingatlanfejlesztők rengeteg lakást építettek, többet is, mint amennyibe be tudnak költözni. A lakosság tehetősebb része pedig ingatlanba fektette a pénzét, 3,4,5 vagy még több lakást megvásárolva adott esetben, így folyamatosan fenntartva a keresletet és egyre növelve az ingatlanárakat. Ezáltal kialakult egy olyan helyzet, amelyben több lakás van, mint kellene, mégis sok kínai nem engedheti meg magának, hogy saját lakást vegyen, mert a társadalom jelentős része egyszerűen kiárazódott a piacról. A kínai kormánynak ezért lépnie kell, mert a növekvő egyenlőtlenségek miatti elégedetlenséget és a buborék összeomlásával járó gazdasági válságot is el kell kerülnie.

A buborék pedig lényegében már kipukkadt: hónapok óta lehetett arról olvasni, hogy bedőlhet az ország második legnagyobb ingatlanfejlesztő vállalata, az Evergrande. Ez a Lehman Brothers összeomlásához hasonló folyamatot indíthat el a kínai ingatlanpiacon, és az egész globális gazdaságban. Horváth Bence kollégám szeptember végi cikkében azt írta, hogy a cég, amely 280 kínai város 1300 ingatlanos projektjében vesz részt, 300 milliárd dollár adósságot halmozott fel, amivel gyakorlatilag a világ legeladósodottabb vállalata volt, és már akkor legalább 70 ezer befektetője felé volt elmaradása. A cég már szeptembertől el-elmaradozott a törlesztésekkel, december 9-én pedig, miután egy újabb törlesztési kört nem tudott kifizetni a nemzetközi hitelezőinek, a Fitch hitelminősítő cég bejelentette, hogy értékelése szerint az Evergrande csődbe ment. Nem sokkal később egy másik nagy ingatlanfejlesztő, a Kaisa is bejelentette, hogy adóssága újrastrukturálásáról tárgyal a hitelezőivel, a három nagy hitelminősítő cég pedig kínai ingatlnafejlesztők tucatjainak adósságbesorolását rontotta le az év végén.

Zsiday Viktor, a Citadella befektetési alap kezelője szerint a kínai kormány megpróbálja majd leereszteni ezt a buborékot, vagyis valahogy kezelni a helyzetet, de ez elég nehéz lesz. Azt kellene ugyanis elérnie, hogy az ingatlanárak ne növekedjenek tovább, ezzel fújva a buborékot és növelve a gazdasági egyenlőtlenségeket, de ne is omoljanak össze, hiszen sok kínainak minden megtakarított pénze ingatlanban van, így az összeomlás teljesen megfojtaná a kínai belső keresletet, ezzel magával rántva az egész gazdaságot. Egyszerre kellene tehát csökkenteni a keresletet és a kínálatot, ezzel szinten tartva az ingatlanárakat, vagy elérve, hogy csak nagyon enyhén csökkenjenek. Zsiday bízik abban, hogy a kínai kormány ezt meg tudja csinálni, de azért könnyen el is lehet ezt rontani. És még ha nem is rontják el, az ingatlanszektor belassítása jelentős keresletcsökkenéssel jár majd a nyersanyagok piacán, és a kínai fogyasztók keresletét is csökkenti, ezeken keresztül pedig visszafogja az egész világ növekedését.

Móricz Dániel arra számít, hogy ha nagyon belassítana a belső keresletet az ingatlanpiaci lassítás hatására, vagy ha a kínai exportáló szektorok növekedése is megtorpanna, akkor a kínai kormány és jegybank az év első felében előáll majd valamilyen gazdaságélénkítő lépésekkel. Ezeknek a hatását az év második felében már a globális gazdaság is megérezné, így az év második felére már alapvetően gyorsabb növekedésre lehet számítani, még ha a világszerte tapasztalt gazdasági gondok nem is múlnak el teljesen. Minden ilyen gond közül a legnagyobb és a legtartósabb pedig az infláció lehet.

A főellenség velünk marad

Senkinek nem újdonság, hogy a járvány okozta gazdasági leállás után nemcsak a növekedés indult be újra, de az infláció is, nem is akárhogy. A legfrissebb, novemberi adatok szerint az EU-ban 4,9, az Egyesült Államokban 6,8, Magyarországon pedig 7,4 százalékkal nőtt a fogyasztói árindex. Egyes helyeken pedig egészen elszállt az infláció, mint Törökországban, ahol éppen 20 százalékkal drágulnak a dolgok. Bár ez egy igazán extrém eset, ami részben a török elnök makacsságának tudható be, erről itt írtam bővebben.

A helyzet még a kevésbé extrém esetekben is rossz, Móricz Dániel szerint lényegében ott tartunk, hogy Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban az infláció gyorsabban nő, mint a bérek, vagyis az emberek reálbére csökken. Magyarországon még nem tartunk itt, de az biztos, hogy a magyar fogyasztókat is zavarja, hogy egyre kevesebbet ér a pénzük, és az is látszik, hogy az Orbán-kormány egyre komolyabb lépésekre kényszerül, hogy a választások előtt megpróbáljon kezdeni valami az inflációval és a folyamatosan gyengülő forinttal.

Zsiday Viktor szerint a mostani inflációt alapvetően három tényező okozza.Az egyik az, hogy a gazdaság újranyitása jelentette keresletnövekedés és a termelés és kereskedelem leállása okozta zavarok miatt komoly torlódások alakultak ki a globális ellátási láncokban. Sok alapanyagból hiány keletkezett a telefonokba való mikrochipektől az építőipari alapanyagokon át a papírig, ami felvitte a termékek árát. A megkérdezett szakértők szerint ez a hatás viszont idővel elmúlik, a torlódások idővel elmúlnak, a hiányt, ahol lehet és kell, extra beruházásokkal fel tudja majd oldani a piac. Egy másik tényező az energiaárak emelkedése. Ez Zsiday szerint nem biztos, hogy olyan hamar elmúlik, bár ahogy jön a tavasz, és a bolygó északi féltekéjén véget ér a fűtési szezon, enyhül majd a nyomás például a gázpiacon.

Viszont az elmúlt pár évben a zöldítést elváró szabályozók és a befektetők arra késztették az energiacégeket, hogy tevékenységüket diverzifikálva egyre inkább forduljanak el az olaj- és gázkitermeléstől. Ami ahhoz vezet, hogy az olaj- és gázárak emelkedésére nem új termelő beruházásokkal reagálnak az energiacégek, ami a kínálatot növelve lejjebb tudná vinni az árakat. Így tehát várhatóan az energia ára magasabban marad majd, még ha a mostani nagyon magas szintről lejjebb is kúszik. Ez pedig tartósan fölfelé hajthatja minden termék árát. Móricz Dániel arra számít, hogy Európában valamennyire enyhülnek majd az energiaárak, de lehet, hogy hosszabb távon a jelenlegi helyzetnek az lesz a következménye, hogy a nagyon energiaigényes ipari termelési egységek elköltöznek, mert például acélkohókat és hasonló, nagyon sok áramot fogyasztó üzemeket az itteni árak mellett nem lehet majd gazdaságosan működtetni.

A harmadik tényező pedig az, hogy a járvány alatt a kormányok és jegybankok soha nem látott összegben nyomták a pénzt a gazdaságba, hogy kezeljék a koronavírus okozta válságot. Zsiday úgy látja, hogy összességében 2022 első felében enyhül majd az inflációs nyomás. A kormányok és jegybankok már nem nyomnak annyi pénzt a gazdaságba, a kínai építőipar nem szív majd el annyi nyersanyagot, így ezeknek az ára is csökkenhet. Nagyjából erre számítanak más elemzők is, a Morgan Stanley éves előrejelzése szerint például 2022-ben tetőzik és nagyjából 2 százalékpontot csökken majd világszerte az infláció.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy elmúlna minden inflációs nyomás. Sőt, legalább egy biztos velünk marad. Ez pedig a munkaerőpiac. A fejlett gazdaságokban már most is elég feszes a munkaerőpiac, vagyis munkaerőhiány van sok területen, a gazdaság teljes újranyitásával ez még fokozódhat is. A munkaadóknak így a jó munkaerő megtartásához vagy elcsábításához béreket kell emelniük. Ez pedig a kereslet növelésével szintén gerjesztheti az inflációt. Ez a nyomás ráadásul, szemben az ellátási láncok összeomlásával, biztosan nem fog rövid távon enyhülni. Zsiday szerint a bérnövekedés nem is feltétlenül 2022-ben, de 2023-tól vagy 2024-től érződhet meg igazán az inflációs rátákban.

Móricz Dániel szerint a kötvénypiaci hozamokból számított hosszú távú inflációs várakozások a fejlett világban jelenleg nem arra utalnak, hogy a piaci szereplők hosszan tartó áremelkedésre számítanak, inkább csak a következő egy-két évben várnak gyorsabb pénzromlást. Pedig az elmúlt évtizedekhez képest most van ennek a legnagyobb kockázata. Az építőiparban például sok vállalkozó inkább igyekszik most feltölteni a készleteit különböző alapanyagokból, hiába magas az ár, mert attól tartanak, hogy ha most nem lépnek, később még drágább és nehezebb lesz beszerezni azokat. Ezek a várakozások pedig önbeteljesítő jóslatként is hatnak, vagyis attól is emelkedhetnek az árak, hogy mindenki áremelkedésre számít. Ezzel a kormányok és a jegybankok tudnának és próbálnak majd kezdeni valamit, de kérdéses, hogy mennyire lesznek ebben eredményesek, illetve hogy meddig mernek elmenni.

Új világ a gazdaságpolitikában

Nem véletlen, hogy a következő év, vagy talán évek nagy gazdaságpolitikai prioritása az infláció elleni küzdelem lesz, de ennek megvannak a maga komoly korlátai. A fent felsorolt tényezők mellett ugyanis a gazdaságpolitika, annak kormányzati/költségvetési és jegybanki része is hozzájárult ahhoz, hogy ennyi pénz van a globális gazdaságban. A járvány alatt a kormányok arra jöttek rá, hogy ha nagy a szükség, mégiscsak meg lehet szegni a XX. század egyik legnagyobb gazdaságpolitikai tabuját, és lehet pénznyomtatással, vagyis jegybanki finanszírozással növelni a költségvetési hiányt és élénkíteni a gazdaságot. Európában és az Egyesült Államokban, ahogy a világ több másik országában is sosem látott gazdaságélénkítő csomagokat fogadtak el a kormányok. Ezekre szükség is volt, amikor leállt a gazdaság, és sok ember a járvány miatt egyszerűen nem tudott dolgozni. Ezeket a csomagokat részben a jegybankok finanszírozták, amelyek új pénzt létrehozva vásárolták meg az élénkítést lehetővé tevő államkötvényeket. Azt persze sokan mondták, hogy mindez inflációt gerjeszt majd, de hogy ilyen gyorsan és ekkora lesz az árnövekedés, arra még a szakértők közül is kevesen számítottak.

Zsiday Viktor szerint éppen ezért a kormányzatok megpróbálják majd visszább fogni a költekezést és csökkenteni a nagy költségvetési hiányt. Olyan radikális megszorításokra viszont nem érdemes számítani, mint amiket a 2008-as válság után lehetett látni, mert az politikai és gazdasági értelemben sem működött. Inkább arra lehet számítani, hogy csökkennek, de a járvány előttinél magasabb szinten állnak be a költségvetési hiányok. Ez Európában azt is jelenti, hogy új keretrendszert kell majd kidolgozni, mert a Maastrichti költségvetési szabályokat, vagyis hogy egy állam költségvetési hiánya se menjen tartósan 3 százalék fölé, kevesen tudják és akarják majd betartani.

A magyar kormány hirtelen gazdaságpolitikai váltásának is az infláció, pontosabban az ahhoz Magyarországon nagyban hozzájáruló forintgyengülés áll a hátterében. Ahogy arról hosszabban írtunk, hogy az Orbán-kormány pár héttel ezelőttig még úgy tervezte, hogy a nagy várható gazdasági növekedés ellenére még nem akarta lényegesen csökkenteni a GDP 5,9 százalékát kitevő tervezett költségvetési hiányon, amiről komoly vitája volt a közben kamatot emelő Magyar Nemzeti Bankkal. December közepén viszont Varga Mihály bejelentette, hogy mégis megvágnak egy sor tervezett állami költést, ezzel megpróbálva 4,9 százalékosra csökkenteni a hiányt. A megkérdezett szakértők szerint emögött egyrészt a 7,4 százalékos novemberi inflációs adat lehet, és az, hogy egyre gyengül a forint, ami szintén hozzájárul az árak emelkedéséhez. A bejelentett 755 milliárd forintos megszorítás - amellett, hogy használható Budapest ellenzéki vezetésének további szivatására - leginkább egy jelzés a nemzetközi piaci befektetőknek, hogy a kormány nem hagyja egy bizonyos szintnél jobban elszállni a forintot. Ettől persze a már beígért, választások előtti nagy adakozások azért nem kerültek veszélybe, ezek nincsenek benne a 755 milliárdban.

Ami a jegybankokat illeti, az infláció elleni legnagyobb fegyver náluk van, hiszen ezek az intézmények tudnak kamatot emelni. Kérdés, hogy tudnak-e annyira, hogy az hatásos legyen, és hogy mennyire lennének hajlandóak ezt használni. Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. üzletfejlesztésért és stratégiai tervezésért felelős igazgatója szerint a jegybankok lényegében elvesztették az eszközeiket a rövid távú kamatok befolyásolására, amikor, még a járvány előtti gazdasági környezetben egyre lejjebb és lejjebb kellett engedniük a kamatszinteket. Éppen ezért kérdéses, hogy képesek lennének-e akkora kamatemeléseket hitelesen meglépni, amekkorákra szükség lenne az inflációs folyamatok határozott kezelésére.

Az is kérdés, hogy a jegybankok egyáltalán akarnának-e nagyon drasztikus lépéseket tenni. Móricz Dániel szerint ugyanis elképzelhető, hogy akkora kamatemelések, amelyek hatásosak lennének az inflációval szemben, már túl magasak a tőkepiacoknak, és beesnek a részvényindexek és egyéb eszközárak. Normális esetben, ha mondjuk az S&P 500-as tőzsdeindex, az egyik legfontosabb amerikai tőzsdeindex esik 20 százalékot, akkor az amerikai jegybank szerepét betöltő FED kamatot szokott csökkenteni, ezzel meggátolva a további összeomlást. Ha viszont a fentebb leírt hosszabb távú inflációs nyomások mellett esik 20 százalékot a legnagyobb amerikai vállalatok részvényeit összefogó index, a kamatcsökkentéssel a FED azt kockáztatná, hogy elszabadul az infláció. Ez érdekes új helyzetet teremt, amelyben egyelőre senki nem tudja, hogy mit tehetne a monetáris politika.

A FED és a nagyobb jegybankok még mindig nem szigorítottak nagyon a kamatkörnyezeten. Kovács Krisztián szerint a FED-ben egyelőre még a monetáris élénkítések kivezetésének üteméről vitatkoznak, de a tőzsdén annyira hozzászokott mindenki az alacsony kamatokhoz, hogy a legkisebb változtatásra is drasztikusan reagálhatnak a befektetők. Móricz szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy egy amolyan húzd meg-ereszt meg játékot játszhatnak majd a nagy jegybankok: óvatosan emelik a kamatokat addig, amíg az még nem érződik a részvényárakon. Amikor fölmegy majd kicsit jobban a lassan csökkenő infláció, akkor megint óvatosan emelnek majd a jegybankok, de az infláció már kicsit magasabban stabilizálódik, mint korábban volt, és így meg ez a kettő fölfelé, kettőt előre, egyet hátra lépve. Ez már persze egy hosszabb távú elképzelés.

Mindennek olyan hatása is lehet, hogy csökkennek a jövedelmi egyenlőtlenségek, mert a gazdagok befektetésekben tartott vagyona az infláció miatt veszít az értékéből, miközben a munkabérek növekednek. Ez lehet a 2020-as évek egyik legnagyobb és legfontosabb gazdasági trendje, ami elég nagy változás a járvány előtti status quo-hoz képest. 2022-ben viszont még éppen csak elindulnak majd ezek a folyamatok, elkezd majd kialakulni a járvány utáni új normalitás. Az év első felében ebből még kevés érződik majd, amikor a járvány és egyéb fönt leírt hatások még lassítják a gazdaságot és kicsit visszafogják az inflációt, a második félévben pedig beindulhat majd az új, hosszabb távon nagyobb várható inflációval és nagyobb költségvetési hiányokkal jellemezhető növekedés.