Orbán Viktor járvány- és választási matematikájának sajátos ellentmondásai

"A mérésekben én látom egyébként, hogy az emberek ezt támogatják, tehát mi nem föltettük az ujjunkat a levegőbe, hogy megnézzük, hogy milyen a széljárás, hanem előtte fölmérjük az emberek véleményét." Ezt a magyar miniszterelnök mondta legutóbbi péntek reggeli interjújában arról, hogy miért passzolták át a munkaadóknak a kötelező oltás bevezetésének lehetőségét. Mondott ilyet is: "Egy általános, kötelező oltás elrendelése szerintem túl van azon a tűréshatáron, amit a magyarok elfogadnak." Meg ilyet: "Amiket én most itt mondok, az mind a szakértőktől származik, tehát a kormány eddig sikeresen állt ellen annak a kísértésnek, hogy virológus szakembernek képezzük át magunkat. Továbbra sem gondoljuk, hogy a politikusok jobban értenének a fertőzésekhez meg a járványokhoz, mint az orvosok. Mi a szakembereknek a véleményét hallgatjuk meg, az operatív törzs is folyamatosan begyűjti ezeket a véleményeket."

Ebben a három idézetben benne van az Orbán Viktor-i járványstratégia veleje, és az is, hogy mindez miért nem hozhat megnyugtató eredményeket. A miniszterelnök csapdában van. Egyszerre kell vigyáznia támogatóinak lelki világára, illetve egészségére és puszta életére, valamint pártja népszerűségének szinten tartására, ami fél évvel a parlamenti választások előtt már-már lehetetlen. Orbán Viktornak azzal kellett szembesülnie, hogy híveinek egy jelentős részét képtelen meggyőzni az oltás fontosságáról – ők továbbra is idióta összeesküvés-elméletekben szeretnének hinni –, így win-win szituáció gyakorlatilag nincs.

A döntéshozó politika erre a jelek szerint nem volt felkészülve. A miniszterelnök az oltási kampány elején tavasszal még a 80 százalékos átoltottságról beszélt mint célról, ám időközben kiderült, hogy ez elérhetetlen. A közép- és kelet-európai világban 60 százalék körül van egyelőre a maximum – a portugálok 87-nél tartanak –, és bár Magyarország ezzel simán második a régiónkban Ausztria mögött, ez kevés ahhoz, hogy a negyedik hullám felsejlő veszteségei ne legyenek ijesztőek. Orbán Viktor most nem nagyon nyerhet. Az első hullám kezelésének sikere a régmúlté, a második és a harmadik kudarca után a negyedikkel a korábbiaknál is kevésbé kezdhet bármit. Amit az emberek véleményének meghallgatása jegyében mérnek, az nem a jó irányba mutat, a sokszor hivatkozott magyar néplélek nem siet most a segítségére.

Az első hullám

A koronavírus-járvány 2020. tavaszi első hullámát Magyarország megnyerte. Utólag látszik, hogy mint a válsághelyzetekben sokszor, Orbán Viktor összeszedetten és dinamikusan reagált. Valóban nem képezte ki magát virológusnak egyik pillanatról a másikra, hanem hozzáértő szakembereket összegyűjtve, az ő véleményüket meghallgatva hozott hatékony döntéseket. Ezzel nem volt egyedül, régiónk valamennyi országa elkerülte a katasztrófát, a nyugat-európai – elsősorban észak-olaszországi – apokalipszis látványa éppen eléggé rettentette meg az embereket ahhoz, hogy az életüket féltve készséggel elhiggyék, hogy a szigorú intézkedéseknek van okuk és értelmük. Elfogadták a korlátozásokat és a lezárásokat, túlnyomó többségük betartotta a sebtében hozott szabályokat. Nem véletlen, hogy bár a kritikusok folyamatosan arról beszéltek, hogy Magyarország nem tesztel eleget, az azóta is sokszor emlegetett fertőzöttségi arány – egy járványt akkor tartanak ellenőrzésük alatt a hatóságok, ha a tesztek maximum huszada mutat pozitivitást – nálunk az első hullámban végig 5 százalék alatt vagy akörül alakult.

Ezenközben többé-kevésbé az egészségügyet is sikerült felkészíteni a kihívásokra, sőt bizonyos pontokon túltölteni a kapacitásokat. Nagyságrendekkel több kórházi ágyat ürítettek ki a koronavírus-betegek várható özönlésére való felkészülés jegyében, és több ezerrel több lélegeztetőgépet vásároltak a kelleténél, nemcsak ahhoz képest, amennyire szükség lett, hanem ahhoz képest is, amennyit Magyarországon akár a legextrémebb körülmények között is fel lehetne használni.

A kormányzat által megbízott cégek ekkor és ezután azt mérhették: az emberek többsége akár pártállásától függetlenül elégedett a koronavírus-válság kezelésével, a járvány- és a választási matematikai adatok szinkronba kerültek, Orbán Viktor elégedetten dőlhetett hátra, ha csak egy pillanatra is. Azért nem többre, mert a tengerentúli – elsősorban dél-amerikai – fejlemények akkor már azt mutatták, hogy a történetet ennyivel nem ússzuk meg, sőt a folytatás jóval keményebb lehet.

Az emberek 2020 nyarán ezen nem gondolkodtak, örültek, hogy a szabadság visszatért, szétspicceltek az országban, a kontinensen és a világban, szorgosan gyűjtögették az élményeket meg a vírustörzseket a tó- és tengerpartokon. Messzebbre ne menjünk: a Balaton-parti üdülőhelyeken all-time rekordokat döntött a forgalom, elképesztő volt a zsúfoltság hónapokon át.

A második hullám

Tőlünk alig nyugatabbra – Ausztriában, később Csehországban, Orbán Viktor első személyes laboratóriumaiban – már a nyár végén látszott, hogy a második hullám nagyobb lesz errefelé is, mint amilyen az első volt. Csakhogy a széljárás ezúttal mást súgott, mint tavasszal. Történetesen azt, hogy az emberek nem akarnak megint bezárkózni, és hát azt sem szeretnék, hogy a gyerekeik ne mehessenek iskolába, és nekik kelljen vesződniük velük távoktatásilag. Az ifjúság ezenközben úgy nyüzsgött a szórakozóhelyeken, mint háború idején, és ezt kevéssé kompenzálta, hogy a buliturizmus szerencsére nem indulhatott újra a maga teljességében.

A miniszterelnök ekkor szembesült először azzal, hogy muszáj lesz mást tennie, mint amit a fölmérések alapján ildomos volna. Az, hogy a maszkviselést megpróbálták forszírozni – amiről az első hullám idején még azt mondták, nincs érdemi haszna; persze a maszkhiány miatt azt nem is mondhatták volna, hogy tegye fel mindenki kötelező jelleggel –, önmagában nem sokat érhetett. A szakemberek véleményét hiába gyűjtötte be ekkor is az operatív törzs, ha a magyar néplélek – lesz, ami lesz, jöjjön, aminek jönnie kell – szabadon szeretett volna szárnyalni továbbra is.

Ez igazi választási matematikai csapdahelyzet volt, hiszen az emberek hajlamosak utólag amúgy emlékezni arra, amiről előzőleg még emígy gondolkodtak és beszéltek. Azt mondani a katasztrófa után, hogy de mi megmondtuk előre, hogy ez lesz, nem is értjük, az ostoba kormány mire várt ennyi ideig. Orbán Viktor mindenesetre a racionális megfontolásokat talonba téve kivárt, amíg tehette, és csak akkor zárt – akkor is fokozatosan –, amikor tényleg elkerülhetetlen volt. Vagy inkább késő: november-december fordulóján a napi új esetek számában sikerült 6 ezer fölé menni, a napi halálozási rekord megközelítette a 200-at. Ezt a meccset a járványkezelés elveszítette, ám a hullám karácsonyra enyhülni kezdett, és közben a nagyvilágban, majd nem sokkal később Magyarországon is beadták az első vakcinákat.

A harmadik hullám

Miközben a kormányzat mindent megtett annak érdekében, hogy a vakcinabeszerzés terén önálló kezdeményezésekkel élve az élre törjön – kompenzálva a védekezés második körének kudarcát, bónuszként halmozgatva a "töketlen" brüsszeli vakcinastratégia bírálatából kihozható politikai nyereséget –, a brit mutáns felbukkanásáról és térhódításáról szóló első hírek adtak okot aggodalomra. Bár a nyitásról szóló nemzeti konzultációt akkor hirdették meg, amikor Müller Cecília tisztifőorvos úgymond hivatalosan is bejelentette a harmadik hullám kezdetét, ezt az időszakot végül mégis a versenyfutás jellemezte a propaganda ellenében. Az volt a kérdés, hogy bírnak-e azelőtt értelmezhető mennyiségű oltóanyagot beszerezni és beadatni, hogy a brit variáns ereje teljébe ideérve mindent letarolna.

Sikerült is, meg nem is. Egy ideig úgy tűnt, a Sinopharmmal és a Szputnyikkal nagyot dob Orbán Viktor. Magyarország egyrészt hónapokig az európai oltottsági ranglista második helyén állt Málta mögött, miközben a keleti vakcinák ellen kampányoló baloldali ellenzéket egységesen oltásellenesnek bélyegezhette a kormányoldal. Ám arra hiába számítottak, hogy ezeket az oltóanyagokat nyárra az Európai Gyógyszerügynökség is elfogadja, ez elmaradt, ami az utazási korlátozások szempontjából kellemetlenséget okozott az embereknek. Ezenfelül bár az orosz oltóanyag hatásosságát illetően nem merültek fel érdemi kételyek, a kínaival szemben – amely lényegesen drágább az összes többinél – igen, így hiába szerezte be belőle is komoly mennyiséget, hárommillió adagot, ezeket ma senki sem kéri.

Ami ennél is fontosabb: a brit variáns gyorsabbnak és erőszakosabbnak bizonyult minden oltási kampánynál és kormányzati intézkedésnél. Megint elkerülhetetlen volt a zárás, de mivel a vonatkozó döntéseket természetesen ezúttal is későn hozták meg, a harmadik hullám ismét rekordokat döntött. A napi új fertőzöttek száma a csúcson jócskán 10 ezer fölé ment, a halálozási görbe 311-gyel tetőzött április 7-én. A kórházi kapacitások a legdurvább időszakban az abszolút maximumon pörögtek, arról a bizonyos 5 százalékos arányszámról álmodozni sem lehetett a teszteknél. Miután a hullám júniusra-júliusra elvonult, Magyarországon lett a legmagasabb az 1 millió főre vetített koronavírus-halálozási szám – elsőként haladva meg a 3 ezret az egész világon –, és bár azóta néhány balkáni állam visszaelőzött minket, továbbra is ott vagyunk a top 5-ben. Bár erre is lehetett azt mondani, hogy nem ezeket a számokat kell nézni, hanem a többlethalálozást, ám az igazán látványos adatok ellen lehetetlen védekezni, politikai értelemben tehát megint veszteségeket kellett elkönyvelnie a Fidesznek.

Annál inkább, hogy miközben nálunk az oltakozási hajlandóság az 50 százalék elérése és meghaladása után lanyhult, és a görbéink előbb ellaposodtak, majd átmentek vízszintesbe, aközben a nyugati államok sorra megelőztek minket, sőt egy részük messze eltávolodott tőlünk – ha már néplélek: a fegyelmezett északiak mellett így tettek a korábbi hullámokban durván megütött mediterrán portugálok vagy olaszok is –, sovány vigasz, hogy a horvátok, a szlovákok, a szlovénok, pláne a románok, a bolgárok és az ukránok durván leszakadva kullognak mögöttünk.

A negyedik hullám

Pedig a delta variáns felbukkanása nyomán előre lehetett tudni, hogy most már kétségkívül minden az átoltottságon múlik, és ezt az első konkrét tapasztalatok is visszaigazolták. Orbán Viktor személyes laboratóriumainak száma megsokszorozódott. Előbb Izraelre és Nagy-Britanniára lett volna érdemes figyelnie, később Romániára vagy Oroszországra. Nyilvánvaló volt: azt hinni, hogy ezt a 60 százalékos átoltottsággal megúszhatjuk, totális tévedés.

Hogy melyek az okai a negyedik hullám hazai felfutásának, azt ebben a cikkünkben végigvettük. Amivel mindezt indokolt kiegészíteni politikaszemlélői szemszögből, az a következő. A járvány- és a választási matematika extrém sajátosságai még a második és harmadik hullám idején sem álltak szemben egymással ennyire élesen, mint most, ahogy a vakcinatagadók hangja sem volt ilyen hangos. Orbán Viktornak részben igaza van, a saját szempontjából mindenképpen. Kétségtelen, hogy ő maga minden alkalommal és minden fórumon ismételgeti, hogy a járványt elsősorban az oltás tudja elfojtani. Ahhoz képest, hogy vannak országok, ahol az államfő is vírusszkeptikus, ez több a nullánál. Mondjuk százas skálán eggyel-kettővel. Ám az már nem stimmel, hogy nem tehetne ennél többet. Tehetne – de csak akkor fog megint, amikor muszáj lesz. Amikor azt az emberek már elkezdik követelni.

Egyrészt azért, mert az oltásszkeptikusok nem kis része vélhetően támogatói köréből kerül ki. Az oltakozási hajlandóság és a pártpreferenciák közötti összefüggésekről friss felméréseket nem találtam, de egy spekulációt a példa kedvéért elővezetek. Azaz kettőt. Egyrészt közismert tény, hogy a Székelyföldön a Fidesz támogatottsága egészen elsöprő. Másrészt a romániai adatok azt mutatják, hogy a székelyföldi megyékben az átoltottság szintje a legalacsonyabbak közé tartozik. Emellett az is felmérésekkel igazolt tény, hogy az oltakozási hajlandóság a kvalifikáltabb városiak körében – nem csupán hazánkban, mindenütt – jóval magasabb, mint az alacsonyabban képzett vidéki lakosság esetében. Előbbiek jóval kisebb arányban támogatják a Fideszt – a héten ezt ez a kutatás igazolta –, mint utóbbiak. Orbán Viktornak mindezeket figyelembe kell vennie. A magyar néplélek – értsd: a tábor egy nem kis része – valóban nem fogadná el a kötelező oltást. Ezt éppen ebben a pillanatban is igyekszik egyébként kihasználni a szélsőjobboldalibb Mi Hazánk Mozgalom, amelynek semmibe sem kerül nyíltan oltásellenesnek lennie.

Ha a miniszterelnök tisztában van mindezekkel, akkor felmerül a kérdés, hogy miért vitt ki több százezer – Rákay Philip-i mércével mérve: 2 millió – embert az utcára október 23-án, amely eseményt követően ugrásszerű növekedésnek indult az új fertőzöttek száma. A válasz kézenfekvő: a választási matematika felülírta a járványmatematika szempontjait. Ahogy közeledik 2022 tavasza, hasonlókra egyre több lesz az esély. Miután az egyesült ellenzék tematizálni tudott néhány hetet a magyar belpolitikában az előválasztással, Orbán Viktornak lépni kellett, hogy tömeget mutasson, és megerősítse a hatalomban maradásához vezető út alapjait. Ennek most ez volt az ára. Bizonyára fölmérték, hogy megéri-e.

A történetnek mindazonáltal nincs vége. Sarlatánság lenne megtippelni, hogy a folytatásban mi hogyan alakulhat. Ami biztosnak tűnik, az az, hogy az egyik oldalról semmilyen elkerülhetetlen korlátozás és szigorítás nem az orbáni malmokra hajtja a vizet – az oltásellenesség egyet jelent a védettségi igazolványok hiányával –, ám a másik oldalról az egyre durvuló számok sem kedveznek neki. Ez a csapda csapdább a korábbiaknál, Orbán Viktor 3:1-es vesztésre áll a járvánnyal szemben, miközben április egyre közeleg. Az egészségügy helytállásában és a veszteségek minimalizásában bízhat talán. Meg abban, hogy ez a hullám így vagy úgy, de elmúlik addigra. Hogy új rekordokkal teszi-e, vagy sem, kiderül a maga idejében. Ahogy az is, hogy milyen politikai következményeket hoz. Ez az, amit jó előre a matematikai alapú kormányzás fénykorában is képtelenség fölmérni.