beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Dózsa László 56-os történeteivel emlékezik a forradalomra az SZFE

Herczeg Márk - 21 October 2021, 5:02 pm

A Telex írta meg, hogy a megszállt Színház- és Filmművészeti Egyetem pénteki, 1956-os megemlékezésén ez szerepel a programban:

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem ünnepi megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójának alkalmából. Az ünnepségen bemutatják az Uránia Nemzeti Filmszínház fejlesztéseit és köszöntik az újonnan megalakult hallgatói önkormányzat tagjait. Program:

11:00: ünnepi beszélgetés Bodrogi Gyula és Dózsa László színművészekkel ’56-os emlékeikről.”

Emlékeztetőül: öt éve derült ki, hogy állításával ellentétben nem Dózsa László színész-rendező, hanem a 2000-ben elhunyt Pruck Pál volt azon az 1956-os fotón, amit Schmidt Máriáék használtak a plakátjaikon. Ezt azóta a bíróság is kimondta (miközben egyik peres sem kérte Dózsa meghallgatását), Schmidték pedig – akiknek bocsánatot kellett kérniük a Pruck családtól – végül eltüntettek minden nyomot.

Dózsa László még tavaly is azt állította, hogy ő sosem volt hazug. Erre elővenném saját korábbi összefoglalómat arról, miket állított az 1956-os szerepéről:

Nem elég, hogy Dózsát, ahogy azt mesélte, 14 éves korában, 1956-ban – amikor Csepelt egyébként repülőgépek bombázták – lefotózták fegyverrel, sapkában, majd – miután felgyújtott egy orosz tankot, és megölt két oroszt (akik aztán hasonlítottak a később megszületett gyerekeire) – elfogták, falhoz állították, légvédelmi ágyúval »széttrancsírozták«, átlőtték a nyakát, a holttestére tojásgránátot dobtak, de túlélte, napokig kórházban volt, majd az ÁVH elvitte, úgy fejbe rugdosták, hogy mindkét hallócsontja eltört, csontszilánkok mentek az agyába, és a klinikai halál állapotába került, tömegsírba tették, forró mésszel leöntötték, de egy sírásó meglátta, hogy mozog az ujja, majd »Kárpáti professzor« 10 órás műtéttel megmentette, és még ezután is megmaradt a máig megőrzött sapkája (ráadásul mindkét kivégzőjével találkozott), a megtorlást pedig azért kerülte el, mert halottnak hitték, de egy korábbi interjúból még az is kiderül, hogy Dózsa László eddig összesen háromszor halt meg, ugyanis 10 éves korában agytályog-gyulladása volt, és még a mentők is lemondtak róla, nem volt pulzusa, végül egy kitelepítésre ítélt orvos robbant be az ajtón, és injekciót adott a szívébe, ez mentette meg, sőt még egyszer Vámos László is megmentette a színművészetin, amikor közölte vele, hogy: »Most menjél, feküdj be a kórházba Kárpátihoz, mert beteg vagy, addig én mindent elintézek.«”

Történészek az 56-os eseményekkel kapcsolatban Dózsa összes főbb állítását cáfolták, és akkor még nem is említettük a témába nem vágó 8 fős csoportszex-fantáziáját, a nem létező cannes-i díját, vagy hogy állítása szerint 3 éves korában az oroszlánszelídítő Halbalek bácsi beszervezte egy mutatványba, amiben egy Józsi nevű oroszlán tátott szájába tette a fejét.

A 150 éves SZFE a kormány döntésével idén alapítványi tulajdonba került. Az alapítvány kuratóriumába egyetlenegy tagot sem delegálhatott az egyetem, viszont bekerültek olajipari vállalatok vezetői, az egyetem kancellárja egy volt gépesített lövész ezredes lett, az egyik új tanár pedig az egyetemükért kiálló SZFE-seket lejárató Hír Tv-s műsorvezető.