„Cigányok nemcsak, hogy vannak, hanem arra, amit ők mondanak magukról, figyelni kell”

„Elhelyezni magunkat, a kultúránkat a világban, kívülről nézni magunkat tanultam meg Lakatos Menyhérttől meg Péli Tamástól is. Ezekre szükség volt ahhoz, hogy azt mondjam, ma úgy-ahogy ismerem a cigányságot”

- mondja Choli Daróczi József költő, népművelő a Kései születés című dokumentumfilmben. Kőszegi Edit és Szuhay Péter filmje jó 25-30 év távlatából tekint vissza a roma értelmiségi mozgalom kezdeteire és legfontosabb alakjaira, illetve néhány ikonikus, a cigányságot témájául választó mű keletkezésére. Nagyon izgalmas, ahogy kirajzolódik ennek a kicsi, de szoros, egymást mindenben támogató csoportnak a története. Abszolút olyasmi, amit megérné a középiskolai tananyag részévé tenni.

A keretet az adja, hogy Kovács József Hontalan költő és Fátyol Tivadar zeneszerző 2001-ben elutaznak Tiszadobra, a gyermekotthonnak helyet adó Andrássy kastélyba, hogy újra megnézzék Péli Tamás Születés című, hatalmas pannóját. Kovács ott volt a festmény születésekor 1983-ban, de közel 20 éve nem látta. „A legnagyobb álmát fogalmazta meg ebben a festményben” - mondja róla.

A közel 41 négyzetméteres, pozdorjalapra festett pannó nemcsak a méreteiben monumentális, de vállalásában is. Hontalan a mélységeit egy ponton egy óceánhoz hasonlítja. Péli célja ugyanis az volt vele, hogy megteremtse a magyarországi cigányság etnogenezisét, történelmet adjon egy írott történelemmel alig rendelkező népnek. A festmény egyszerre időtlen, mivel Kali istennőt és gyermekét, az első cigány embert, Manust ábrázolja, ugyanakkor megelevenednek rajta a cigányság 19-20. századi történelmének eseményei (például a roma holokauszt). Emellett allegorikus alakok arcába belefestette cigány művész kortársait is - szinte mindenkit, aki ebben a filmben megszólal -, ezzel is tisztelegve a jelentőségük előtt.

Maga Péli Tamás csak archív felvételeken látható, mert korán meghalt, 1994-ben. Gyönyörűen beszél viszont arról, hogy a festmény helyszínének mi volt a jelentősége:

„Ezt egy olyan helyen megfesteni, ahol a gyerekeknek nincs apjuk, anyjuk, minden megrázkódtatás nélkül elég nehéz. Attól vált eredetivé és igazzá, hogy olyan emberek közt tudtam ezt a születésmítoszt megteremteni, akiknek szinte nincs az identitásukban az, hogy megszülettek. Ki van törölve az életükből ez az örömforrás.”

Némileg mellékszál, de nem hagyhatom ki, mi történt később a pannóval: 2011-ben eltávolították, és azóta lefedve állt egy múzeumban. A Születést idén nyáron újra kiállították a Budapest Történeti Múzeumban, és még szeptember 26-ig látható - mindenkinek ajánlom, mert rendkívüli élmény, emelvényről és közelről is meg lehet nézni (infók itt). Ráadásul sokkal bővebben lehet olvasni ott a szimbolikájáról, a szereplőkről, a korszakról, sőt a nőalakok feminista kritikájáról is. Mivel állandó helye a festménynek továbbra sincs, egyelőre bizonytalan, hogy a finisszázs után hova kerül, és látható lesz-e a nagyközönség számára.

Természetesen nem Péli volt az egyetlen hangsúlyos szereplője sem a filmnek, sem a mozgalomnak, bár kétségtelen, hogy a műterme fontos találkozóhely volt, és barátai Tiszadobon is huzamosabb ideig vele voltak a Születés munkái alatt. Choli Daróczi József el is meséli, hogy a pannóból ő három verziót is látott, mert Péli többször átfestette. Choli tanítóként, népművelőként, közösségszervezőként, íróként, műfordítóként szintén központi helyet foglalt el a csoportban, és rengeteg történetet oszt meg arról, hogyan inspirálták egymást a kör tagjai, hogyan születtek a felidézett művek, hogyan kezdődött a népművelés, és hogyan indítottak klubokat cigány munkásoknak, hogyan vonták be az oktatásba a gyerekeiket.

Lakatos Menyhért is meghatározó figura volt, az általa írt Füstös képek című regény a Születéshez hasonlóan nemcsak a cigány, hanem a teljes magyar művészetnek jelentős darabja. Ő egyébként nem cigány íróként, hanem író cigányként határozta meg saját magát.

„Nem egyszerűen az volt a célom, hogy egy történetet elmondjak, hanem az vezetett, hogy megmutassam ezt az egész világot. Eddig is írtak cigányokról, fölülről nézve, kívülről vizsgálva, belül alig látták, alig ismerték. A cifra színek mögött vagy éppen a mosolygó arcok mögött nem látták az igazit. Nem látták, amit visszafojtottak magukban. Azokat a szenvedéseket, amelyek végeredményben fűtötték őket, vagy visszafogták”

- mondja egy archív interjúban a regény megjelenése után, 1975-ben.

Többször megszólal Daróczi Ágnes újságíró, etnológus is, aki először az 1972-es Ki mit tud?-on tűnt fel, ahol rendkívül szuggesztív módon szavalta Bari Károly egyik versét. Később a Népművelési Intézetben ő szervezte meg a magyar roma képzőművészek első kiállítását. Ez azért is volt provokatív ötlet akkor, mert 1961-ben még párthatározatban is kijelentették, hogy cigányok nincsenek. A 1979-es kiállítás előkészítésekor számos cigány festőt találtak az országban (erről Kalla Éva is beszél), de ők szinte mindannyian elszigetelten alkottak, nem is tudtak egymásról.

Daróczi szerint tehát kiderült, hogy a hivatalos állásponttal ellentétben „cigányok nemcsak, hogy vannak, hanem arra, amit ők mondanak magukról, figyelni kell”. A politikai fogadtatás azonban hűvös volt, a tárlaton Daróczitól azt kérdezte az egyik minisztériumbeli főnöke, nem gondolja-e, hogy ez nacionalizmus, különben ugyan mi oka lett volna külön kiállítást rendezni cigány képzőművészeknek?

Egy külön szegmensben Lakatos és Choli is felidézi, hogyan keresték a kapcsolatot a külföldi cigányság hozzájuk hasonló értelmiségi rétegével, hogyan kutatták indiai útjaikon a Kali-mítosz és a cigányság gyökereit, hiszen a szóban fennmaradt hagyományokból a már keresztényként élő cigányok sok mindent nem tudtak megfejteni. Teljesen egyértelműen felismerték a hasonlóságot nemcsak a hindi és az ő nyelvük, de az indiaiak és a romák gesztusaiban is. Choli például így emlékezett vissza a hindi nőkre:

„Ahogy leültek az asszonyok, ahogy megfordultak az utcán. (...) Ciganisztánban vagyok. Gyönyörű élmények voltak.”

Kései születés, 67 perc, 2002. Rendező: Kőszegi Edit, Szuhay Péter. Operatőr: Kőszegi Gyula. Vágó: Rigó Mária.

(A videotéka rovatban a megosztók mélyén porosodó kincseket kaparjuk elő. A korábbi cikkek itt elérhetők.)