beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

240 milliót költenek a Vadászati Világkiállítás szobraira és az agancskapura

Fődi Kitti - 2021.04.21 19:07:00

240 millió forintot költenek szobrokra, többek között a tíz tonna agancsból álló kapura a Vadászati Világkiállításon, tudta meg a Párbeszéd.

A Semjén Zsolt által megálmodott 67 milliárd forintba kerülő világkiállításról március végén derült ki, hogy egy óriási szarvasagancs-kapuval kívánja elkápráztatni a közönséget. Kocsis-Cake Olivio a Párbeszéd frakcióvezető-helyettes ezután kérdezte meg Semjént, hogy mégis mennyiből tervezik ezt kivitelezni.

„Nagyon szellemesen az „Egyik szemünk sír, a másik nevet.” szólással kezdi válaszát, melyben leírja, örül az érdeklődésnek (egy egyre dráguló, legalább 67 milliárdos kiállítás esetén az érdeklődés a minimum), másfelől szomorú az álhírterjesztés miatt. Mindenesetre az esemény honlapján mindenki utánajárhat, hogy több mint 240.000.000 forintért rendelnek különböző szobrokat – természetesen valamennyi adófizető pénzéből. Kíváncsi vagyok, hogy államtitkár úr nem szomorú-e, hogy az egészségügyi és gazdasági válság alatt agancsszobrokra megy adóforintok százmilliója valódi bértámogatás helyett” - írja Kocsis-Cake Olivio a Facebookon


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás