beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Urfi Péter

1869 cikk · 7. oldal / 38

Két évre is börtönbe kerülhet, aki nem megfelelően használja a „pedofil-nyilvántartást”

2022.02.01 23:59:00

Két évre is börtönbe kerülhet, aki nem megfelelően használja a „pedofil-nyilvántartást”

Kedd reggeltől elérhető az ún. pedofil-nyilvántartás a magyarorszag.hu-n. „A lista nevet, településszintű címet, fényképet, illetve a kapcsolódó bűncselekmény részleteit tartalmazza. A bűnügyi nyilvántartás egy szeletének megnyitásával eszközt adunk a szülőknek, hogy megvédjék a gyermeküket” – írta Kocsis Máté.

A Kaleta-ügyben érzékelhető elsöprő erejű felháborodás vezetett oda, hogy a Fidesz frakcióvezetője 2020 nyarán bejelentette, hogy szigorítják „valamennyi gyermekvédelmi jogszabályt”, és „nyilvános listákat” tesznek közzé a „pedofilokról”. (Az azt megelőző 10 évben a kormánypártok több ilyen ígéretet tettek, a Jobbik és a DK pedig már évekkel korábban követelte a listázás bevezetését.) Orbán Viktor is azt ígérte akkor, hogy 2020 őszén a gyermekvédelem lesz „a törvényalkotás egyik legfontosabb kérdése”. Végül máshogy alakult, a Kocsis Máté által belengetett törvényjavaslatra majdnem egy évet kellett várni, a „pedofil-nyilvántartás” pedig csak a választások előtt két hónappal élesedik.

Két évre is börtönbe kerülhet, aki nem megfelelően használja a „pedofil-nyilvántartást”

Ha valaki úgy értette a kormánypárti ígéreteket, hogy egy bárkinek elérhető, nyilvános listát talál a pedofilokról, fotóval és lakcímmel, mint az Egyesült Államokban - az csalódni fog. Annyira szigorú szabályok szerint lehet csak használni a frissen megnyitott adatbázist, hogy az nyilvánosnak és listának is csak túlzással nevezhető.

Csak óvatosan

Aki ügyfélkapuval belép a magyarorszag.hu Család/Gyermekvédelem menüpontjába, ott először azzal szembesül, hogy a szolgáltatást csak azok használhatják, akiknek a családjában van gyerek. Pontosabban: „Az adatmegismerésre az a nagykorú személy jogosult, aki 18. életévét be nem töltött személy (védendő személy) hozzátartozója, vagy nevelését, felügyeletét vagy gondozását látja el.” Erről nyilatkozni kell.

Ezután újabb nyilatkozatot kell tenni, hogy „a bűnügyi nyilvántartó rendszerből megismerhető személyes adat ismerete milyen célból szükséges.” Négy opció közül lehet választani, ezek közül három nagyjából egyértelműnek tűnik. A hivatalos nyilatkozatban ki kell jelenteni, hogy a kiskorú „hozzátartozójaként, illetve a nevelését, felügyeletét vagy gondozását ellátó személyként azt feltételezem, hogy a felületen megismerhető bűnügyi személyes adat

  • a védendő személlyel közvetlen kapcsolatban álló személy ellenőrzése érdekében,
  • a közeljövőben a védendő személlyel várhatóan rendszeres vagy tartós kapcsolatba kerülő személy ellenőrzése érdekében,
  • a védendő személlyel ideiglenesen – meghatározott időtartamban – kapcsolatba kerülő személy ellenőrzése érdekében... szükséges.”

Ezek alapján tehát csak olyan ember neve üthető be a keresőbe, aki a felügyeletünk alatt álló kiskorúval rendszeresen, vagy előre tudható körülmények között találkozik. A negyedik viszont egy gumiszabály: az elkövetők adatai akkor is megismerhetők, ha ez szükséges „egyéb, a fentiekben nem részletezett, a védendő személy védelmének biztosítása, illetve – az e személyt fenyegető – a sérelmére vagy kihasználásával elkövetett valamely nemi élet szabadsága vagy nemi erkölcs elleni bűncselekmény megelőzése érdekében”.

De ki tudja eldönteni, hogy az iskolaudvaron söprögető bácsi vagy a szomszédban lakó néni elég gyanús-e, hogy beüssük a nevét a keresőbe? Ha egy olyan ember költözik a kisvárosba, akiről mindenféle pletykák vannak, de nem találkozik a gyerekünkkel, akkor beírhatom a nevét? Szükséges ennek az adatnak a lekérdezése a gyermekünk védelmének érdekében? A jogszabály szerint a szülő/hozzátartozó dönti el, és ehhez semmilyen segítséget nem kap.

Az ombudsman - aki amúgy természetesen támogatja a pedofiltörvényt úgy általában - több súlyos kritikája közül épp az volt az egyik, hogy nincs definiálva, de egyáltalán nincs, hogy mi tekinthető szükséges feltételnek kattintás előtt. Az áll a NAIH tavalyi májusi állásfoglalásában: „[A] lekérdezés feltétele, hogy az érintett adatainak a megismerésére jogosult személy »megítélése szerint« az adatok megismerése a cél eléréséhez »feltehetően szükséges«, olyan, kizárólag a lekérdezést végző szubjektív tudati hozzáállásában megnyilvánuló feltétel, amelynek teljesülése objektív eszközökkel nem ellenőrizhető, így parttalan, adatvédelmi szempontból garanciális jelleggel sem bír, így a jogellenes, céltól eltérő adatmegismerések érdemi korlátjának sem tekinthető.”

Akárhogy is, a magyarorszag.hu vastag betűvel és felkiáltójellel figyelmeztet, hogy „az adat jogellenes megismerését, felhasználását a törvény bünteti!” Továbbá emlékeztet, hogy a különleges személyes adattal visszaélés bűncselekményének elkövetője akár két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Csak bizalmasan

És még mindig csak az adat - vagyis az elkövető adatlapja - megismeréséről beszéltünk, annak kezeléséről nem. A tájékoztató figyelmeztet, hogy „a felületen keresztül megismert adatokat a megismerésére jogosult személy köteles bizalmasan kezelni, azok kizárólag a gyermek védelmének biztosítása, a gyermek sérelmére vagy kihasználásával elkövetett nemi élet szabadsága vagy nemi erkölcs elleni bűncselekmény megelőzése céljából használhatóak fel, és tehetők harmadik személy számára megismerhetővé.”

Itt megint van egy mérlegelési kör, hogy mi számít a bűncselekmény megelőzéséhez szükséges célnak, amikor az egyik szülő elmondja a másiknak, mit tudott meg.

De menjünk tovább, mert van még szabály: „A felületen keresztül megismert adatokról másolat – így különösen képernyőfotó, kivonat vagy más összefoglaló – nem készíthető, továbbá azokat tilos nyilvánosságra hozni, sokszorosítani, nyilvántartásba rendezni vagy adatbázisba foglalni.” Ha egy emailt írok róla egy másik felnőttnek, az kivonat? De inkább nézzük a gyakorlatot!

Mit látunk?

Az tehát már senkit nem lephet meg, hogy itt nem egy nyilvános lista gördül le elénk, ahogy azt sem fogjuk megtudni, hogy a játszótér körül őgyelgő illető pedofil-e - kivéve, ha tisztességesen, jól artikuláltan bemutatkozik. Képet ugyanis csak a név pontos, betű szerint egyező begépelése után dob ki a rendszer. Ha több találat van egy névre, akkor abból csak egyet lehet kiválasztani, sokszor rossz minőségű fotók alapján.

De ha van biztos tippünk, mérlegeltük a jogi kockázatokat, és sikerrel jártunk, akkor megtudhatjuk az elítélt elkövető születési évét, lakó- és tartózkodási helyét (a város nevét), a jogerős bírói döntés időpontját, a bűncselekmény megnevezését és az elkövetés idejét. Ezen kívül egy kis méretű rendőrségi fotót kapunk, rajta egy vízjellel, a lekérdező nevével és a lekérdezés dátumával. Ez azért kell, hogy le lehessen buktatni azokat, akik közzé tennék az elkövető nevét, képét. A rendszer amúgy is minden lépésünket naplózza.

És hogy ki kerül bele a rendszerbe? A cikk címében azért van idézőjelben a Kocsis Máté által, illetve úton-útfélen használt „pedofil-nyilvántartás” kifejezés, mert nem csak orvosi értelemben vett pedofilokról van szó. A törvény szerint azok az elkövetők kerülnek a nyilvántartásba, akik az alábbiak egyikét követték el 18 éves koruk után, kiskorúak sérelmére: szemérem elleni erőszak, megrontás, tiltott pornográf felvétellel visszaélés, üzletszerű kéjelgés elősegítése, szexuális kényszerítés, szexuális erőszak, szexuális visszaélés, kerítés, prostitúció elősegítése, gyermekprostitúció kihasználása, gyermekpornográfia, szeméremsértés.

Hasznos lehet, de volna itt más is

Nem kell hozzá szakembernek lenni, hogy belássuk, vannak olyan speciális élethelyzetek, amikor egy ilyen nyilvántartás akár életmentő is lehet. Gyermekvédelmi szervezetek is úgy vélik, hogy az ilyen típusú regiszter szükséges lehet, ugyanakkor indokolt a hozzáférés korlátozása is: a magyar törvény „nem újdonság, hiszen a szexuális erőszak elkövetőinek nyilvántartásba vételének megfontolását a tagállamok számára az Európai Unió már 2011/93/EU számú irányelvében rögzítette azzal, hogy az ilyen nyilvántartásokhoz való hozzáférésre a nemzeti alkotmányos elvekkel és a vonatkozó adatvédelmi szabályokkal összhangban korlátozást kell alkalmazni. Erre figyelemmel véleményünk szerint a nyilvántartásból való adatigénylést mindenképpen indokolni szükséges.”

Ez szerepel a Gyermekjogi Koalíció tavaly júniusi nyilatkozatában. Az aláírók - mások mellett az UNICEF Magyarország, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány vagy a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége - felidézik, hogy már egy évvel korábban petíciót indítottak „olyan összkormányzati lépések sürgetésére, amelyek eredményeként minden gyermek valódi és hatékony védelmet kaphat, hogy ne váljon szexuális erőszak áldozatává, illetve megelőzze az újbóli áldozattá válást, valamint hatékony védelmet biztosítson az erőszakot már elszenvedett gyermekek számára.” Hiába a 12 ezer aláíró és a felajánlott szakmai segítség, még csak választ sem kaptak.

A pedofilok nyilvántartásáról szóló összefoglaló cikkünkben is kiemeltük, hogy az ilyen látványos lépések politikailag ugyan kifizetődők a világ minden részén, de fennáll a veszélye, hogy elvonják a figyelmet és az erőforrásokat más fontos lépések elől. A gyermekvédelmi szervezetek például az ún pedofiltörvényben üdvözölték „a szigorúbb büntetési tételek mellett a foglalkoztatástól való eltiltás módosuló szabályait is, ami segíthet a szexuális bántalmazás elleni fellépésben”, ugyanakkor nyolc pontban összegezték, milyen változásokra lenne szükség.

Csak néhány közülük:

  • A kormányzati szervek teremtsék meg az egyes esetek rendszerszintű kivizsgálását végző szakmaközi fórumok létrejöttének és rendszeres, valódi működésének feltételeit.
  • A Kormány indítson tudatosságnövelő (felvilágosító, ismeretterjesztő) kampányokat a széles nyilvánosság, valamint az elkövetők és áldozatok számára is.
  • A Kormány biztosítsa, hogy a szexuális erőszak és kizsákmányolás gyermek és felnőtt áldozatai megfelelő minőségű és ideig tartó ellátást és támogatást kaphassanak erre specializálódott országos segítő rendszer keretében, amelynek forrásai folyamatosan biztosítottak.
  • A gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai számára legyen biztosítva kötelező szakképzés, melynek része az erőszak természetrajzának ismerete, az áldozatokra gyakorolt hatása, a trauma tüneteinek felismerése és a megfelelő áldozatsegítés.
Szólj hozzá!

Pumped Gabo és a Völner-iratok, avagy válaszok minden fontos kérdésre

2022.01.31 13:59:00

Pumped Gabo és a Völner-iratok, avagy válaszok minden fontos kérdésre

Jó reggelt, hamarosan kezdődik az iskola – már akinek, ugye. A Pedagógusok Szakszervezete szerint a szülők „azzal segítenek a legtöbbet” a sztrájkoló tanárokon, ha nem viszik ma iskolába a gyerekeiket. Ki mit csinál? - kérdezzük olvasóinkat.

4 fontos cikk:

Ez a napindító hírlevelünk; és nem hiszik el, de fel lehet rá iratkozni.

MINDENEGYBEN

Pumped Gabo és a Völner-iratok, avagy válaszok minden fontos kérdésre

Folyamatosan fejlődik a sztori, hétvégén derült ki például, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke célvizsgálatot indít a Fővárosi Törvényszéken Schadl György miatt. Sorozatunk nem ér véget, de most már eljött az ideje annak is, hogy egy lépés távolságból próbáljuk egybelátni ezt a szerteágazó történetet.

A Magyar Jetiben Ács és Plankó kollégák a színészi eszköztárból sem féltek kölcsönözni, hogy megfoghatóvá tegyék az ügy lényegét, amelyben tényleg benne van egy vagy akár több ütős játékfilm lehetősége.

Miklósi Gábor a bizonyára sokakban felmerülő kényes, viszont fontos kérdésekre keresett választ. Honnak kaptuk a dossziét, és kinek állhatott érdekében, hogy nyilvánosságra kerüljön? Mi hiányzik a nyomozati iratokból? És mit nem írtunk meg, pedig benne van?

Szólj hozzá!

Hétvégi olvasnivaló az asztalra kitett pisztolytól a kábító kék villogóig

2022.01.29 14:19:00

Hétvégi olvasnivaló az asztalra kitett pisztolytól a kábító kék villogóig

Jó reggelt, jó hétvégét! A hegyekben - rálátó forrásaink szerint - havazás várható, de a szánkózás szüneteiben volna mit olvasni. Ez hírlevelünk hétvégi kiadása az elmúlt öt nap nagyobb anyagaival: minden vázlatpont mögött egy remek cikk rejtőzik, amely simán kimaradhatott hétközben, és érdemes visszatérni hozzá egy nyugodtabb pillanatban.

SCHADL-IRATOK

Hétvégi olvasnivaló az asztalra kitett pisztolytól a kábító kék villogóig

Az 1734 oldalas nyomozati anyag olyan kifogyhatatlan kincsesládának bizonyult, más kollégákkal együtt már hetek óta bogarászunk benne, és még mindig érnek meglepetések. Ezen a héten is minden napra jutott egy nagyobb anyag:

Bónusz: Kocsis Máté és Plankó Gergő eszmét cserélnek a kérdésről.

KAMPÁNY

Hétvégi olvasnivaló az asztalra kitett pisztolytól a kábító kék villogóig

A hetet előre keretezte nagy összefoglaló cikkünk, amely címbe sűrített két fő állítása (Kampányolni kezdett az ellenzék, pénzt oszt a Fidesz) mellett sok megjegyzendő részletet tartalmaz.

Bónusz: kertészkedés Gattyánék háza körül.

UKRAJNA

Hétvégi olvasnivaló az asztalra kitett pisztolytól a kábító kék villogóig

Végig követtük a hét (hónap, év) legforróbb világpolitikai konfliktusát, ami konkrétan a szomszédunkban - és hamarosan talán már nálunk - bonyolódik. Hétfőn az előzményeket és a főbb konfliktuspontokat írta meg Magyari Péter, pénteken pedig ezek lehetséges jövőbeli kifutását.

JÖVŐ

Hétvégi olvasnivaló az asztalra kitett pisztolytól a kábító kék villogóig

Agybaj, ami a Balatonnál megy. Két szakértőt kérdeztünk arról, mennyire okék a part menti és úgy általában a balatoni fejlesztések. Spoiler: semennyire.

Hiába egyre olcsóbb a napenergia, és hiába termelünk egyre több áramot megújuló forrásból, az sem mindegy, hogy kik és milyen formában termelik ezt az áramot.

COVID

Hétvégi olvasnivaló az asztalra kitett pisztolytól a kábító kék villogóig

  • 444: A vírusügyi kultúrharc új sztárjai Elon Musk kedvencei, a kanadai kamionosok, akik konvojban tartanak a főváros felé
  • Qubit: Megeshet, hogy mire a vakcinagyártók elkészülnek a variánsspecifikus oltással, el is tűnik az omikron
  • Lakmusz: Ákos szerint kínai laborban főzték ki a koronavírust, de tudományos kutatások ezt nem igazolják

VENDÉGLÁTÁS

Hétvégi olvasnivaló az asztalra kitett pisztolytól a kábító kék villogóig

Beszélgetés a két, év végén bezárt nagyszerű étterem, az Olimpia és a Csalogány 26 tulajdonos-séfjeivel. Miért döntöttek úgy, hogy váltanak?

Telekürtölte a sajtót Kreinbacher József építőipari és borászati nagyvállalkozó, hogy 2023 végén már sikló jár a Gellért-hegy tetejére. Alaposabban megvizsgálva a beruházás helyzetét ez elhamarkodott ígéretnek tűnik, Budapest vezetése ugyanis másmilyen siklót akar.

Czéh-Tóth Márk belvárosi szállodái 70 százalékos állami támogatást kaptak, mert piaci alapon soha nem térülne meg a beruházás. Az egyik szálloda már majdnem kész, a másikra most írták ki a közbeszerzést, már csak a vendégek hiányoznak.

Szólj hozzá!

Kik tolják az arcunkba a politikai hirdetéseket?

2022.01.28 14:41:00

Kik tolják az arcunkba a politikai hirdetéseket?

Jó reggelt, ez a reggeli hírlevelünk, amelynek bűntársai is vannak.

4 fontos cikk:

KAMPÁNY ÉS KÖLTÉS

Kik tolják az arcunkba a politikai hirdetéseket?

Fontos közszolgálati sorozatot indított Tbg és Herczeg Márk: hétről hétre összegyűjtik, és jól átlátható, visszakereshető táblázatokba rendezik a politikai szereplők facebookos költéseit. Múlt heti bevezetőjükből kitűnik, hogy egyrészt mindenki szórja a pénzt a közösségi médiában, másrészt az az állítás sem tartható, hogy oké, a tévéket, rádiókat és vidéki napilapokat mind bezsákolta a Fidesz, de a Facebook az ellenzék terepe. Ahogy az sem, hogy a Facebookon el vannak nyomva a jobboldali hangok. Hát, tessék megnézni a számokat! Friss gyűjtésükből már a finomabb mozgások is kirajzolódnak, például a Megafon mellett új favorit tűnt fel. Érdemes lesz követni a sorozatot.

De hogy mindezt kontextusban lássuk, tegnap este befutott a hír, hogy 112,9 milliárd forintot osztott ki tavaly a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal kommunikációra és rendezvényekre. Aludtam egyet rá, hátha tudok valami szellemeset, könnyedet írni erre, de kudarcot vallottam.

KLÍMA ÉS KÖRNYÉKE

Kik tolják az arcunkba a politikai hirdetéseket?

A politikusok napi oda és visszavágásai, illetve mély, hosszan kitartott hallgatásai között azért néha a fontos kérdésekről is elhangzanak értelmes mondatok. Boros Juli és Kaufmann Balázs példaszerű, az életszagú helyszíni riportot és a jól kiválasztott beszélő fejeket keverő videója nem kapcsolódik a kampányhoz, ellenkezőleg: a kampánynak kellene kapcsolódnia az ilyen témákhoz.

Agybaj, ami a Balatonnál megy. Két szakértőt kérdeztünk arról, mennyire okék a part menti és általában a balatoni fejlesztések. Spoiler: semennyire.

Az Ellenzéki Kerekasztal 22 eseményén a hat ellenzéki párt képviselői arról beszélgettek, hogy kormányra kerülve hogyan védenék a környezetet.

Hiába egyre olcsóbb a napenergia és hiába termelünk egyre több áramot megújuló forrásból, az sem mindegy, hogy kik és milyen formában termelik ezt az áramot.

SCHADL ÉS TÁRSAI

Kik tolják az arcunkba a politikai hirdetéseket?

Sorozatunk ma reggeli részében a legnagyobb magyar bíróság vezetője kénytelen magyarázkodni kollégáinak, amiért fogadta Schadl Györgyöt. A Fővárosi Törvényszék elnöke, Tatár-Kis Péter eddig a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva nem reagált arra, hogy a nyomozók szerint egy bíró eltávolításáról beszélt Schadl Györggyel.

Tegnap kiderült egy újabb következménye a cikksorozatunknak: kirúgtak egy megkörnyékezett ügyintézőt. Schadl egy lehallgatott beszélgetés szerint félmilliós kenőpénzt ajánlott, hogy ne vegyék észre siófoki házának szabálytalan átépítését. Szintén tegnapi hír, hogy a pécsi egyetemen indult vizsgálat februárig is eltarthat, mert alaposak akarnak lenni, szerdán pedig a főváros jelentette be vizsgálóbizottság felállítását Schadl György ingatlanügyei miatt.

Jó sok kérdésünk lett volna a Völner-iratokkal kapcsolatban, de mit tesz isten, ezen a héten a kormányinfó indoklás nélkül elmaradt.

OLTÁS ÉS TABLETTA

Kik tolják az arcunkba a politikai hirdetéseket?

Közel húszezer új covidos fertőzöttel még magasabbra tört a járvány ötödik hulláma, és lassan növekszik a kórházi betegek száma. Jó hírnek tűnik viszont, hogy jóváhagyta a Pfizer koronavírus elleni tablettáját az Európai Gyógyszerügynökség. Testvérlapjaink kínálatából:

  • Lakmusz: Nem toboroznak oltatlanokat begyűjtő embervadászokat Linzben
  • Qubit: A világ a koronavírus-járvány újabb hullámától, a magyarok a korrupciótól és az inflációtól félnek a leginkább
  • Qubit2: Megeshet, hogy mire a vakcinagyártók elkészülnek a variánsspecifikus oltással, el is tűnik az omikron
Szólj hozzá!

„A sportoló gyerek is elsősorban gyerek, és csak másodsorban sportoló”

2022.01.27 19:41:00

„A sportoló gyerek is elsősorban gyerek, és csak másodsorban sportoló”

„A rendszeres testmozgás, a csapatban sportolás, a fizikai teljesítőképességben való fejlődés fontos része a gyermekkornak. Nem kérdés, hogy az örömteli sportélmények meghatározó, pozitív részei az egészséges testi és lelki növekedésnek. Azonban a sportolásnak is – mint minden más gyermekek részvételével zajló tevékenységnek – biztonságosnak kell lennie, és a gyerek legfőbb érdekét kell szolgálnia, hiszen a gyermekkor egyszeri és megismételhetetlen” - írja közleményében a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány. „Ha egy gyerek támogatás helyett bántalmazással, motiváció helyett megalázással, jó élmények helyett zaklatással vagy visszaéléssel szembesül, az megengedhetetlen, akár osztályteremben történik, akár egy edzőtáborban.”

Az alapítvány 2019-ben indította el a gyermekbántalmazás intézményi megelőzésével foglalkozó NEMECSEK Programját, tavaly pedig a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen NEMECSEK Sport címmel egy olyan új gyermekvédelmi irányelv összeállításához láttak hozzá, amelyben „a sport minden résztvevőjének szempontja érvényesül, és amely biztonságosabbá teheti a sport világát a gyerekek számára.” A program Tanácsadói Testületében edzői, pszichológusi, szülői és sportszervezeti képviselők mellett olimpiai és világbajnok sportolók is helyet kaptak, köztük Cseh László és Szilágyi Liliána, akik nagy visszhangot kiváltó nyilatkozatokban beszéltek a medencék világában tapasztalható bántalmazásokról.

„A sportoló gyerek is elsősorban gyerek, és csak másodsorban sportoló”

Új kutatásuk lehetőséget ad arra, hogy a felnőttek elmondhassák véleményüket, gyermekkori tapasztalataikat, „kihangosítsák” saját, illetve általában véve a sportoló gyerekek véleményét. Drávucz Rita, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a MOB Esélyegyenlőségi Bizottság tagja szerint fontos, hogy „a lehető legpontosabb képet lássuk, hogy hazánkban milyen élményekkel gazdagodunk a sportolás által. Vajon vannak-e olyan esetek, amiktől féltjük, óvjuk gyermekeinket, ha igen, arra mindenképpen fel kell hívnunk a figyelmet.”

A kérdőív anonim, a kitöltése nagyjából 20 perc.

„Ahhoz hogy változást tudjunk elérni, elengedhetetlen annak kimondása, hogy a sportoló gyerek is elsősorban gyerek, és csak másodsorban sportoló”

- mondja Stáhly Kata gyermekpszichológus, a NEMECSEK Program vezetője. „A teljesítmény, a kimagasló eredmény nem lehet előbbre való, mint maga a gyerek. Fontos a gyerekek jólléte, fontos a gyerekkor, és az ebben az időszakban átélt élmény. A kutatással azt szeretnénk alátámasztani, hogy nagyon sok olyan felnőtt van, akik küzdenek a gyerekkorban elszenvedett bántalmazással, amely sportolás során érte őket. Elengedhetetlen rendszerszinten ránézni a problémákra és közös megoldásokat találni.”

Szólj hozzá!

Fővárosi bizottság vizsgálja, hogyan jutott Schadl György birtokába egy sor önkormányzati lakás

2022.01.27 05:03:00

Fővárosi bizottság vizsgálja, hogyan jutott Schadl György birtokába egy sor önkormányzati lakás

Döntött a Fővárosi Közgyűlés: vizsgálóbizottságot állítunk fel, hogy utánajárjunk, hogyan juthatott Schadl György áron alul több értékes 5. és 7. kerületi ingatlanhoz - jelentette be Karácsony Gergely.

A főpolgármester szerint erre azért van szükség, mert a Végrehajtói Kar letartóztatásban lévő elnöke nyolc ingatlant vásárolt meg akkor fideszes vezetésű önkormányzatoktól úgy, hogy egyedüli ajánlattevő volt. „Ez elég konkrét ügy” - mondta a közgyűlésben.

Az új bizottságot, amelyet a VII. kerületi polgármester, Niedermüller Péter vezet majd, Karácsony párhuzamba állította a Városháza-ügy vizsgálatával, amelynek zárójelentését szintén ma fogadta el a közgyűlés. „Hogyha olyan ügyeket kivizsgálunk, amelyek nem történtek meg, akkor esetleg vizsgáljuk ki azt is, ami nem csak megtörtént, hanem a magyar belpolitika egyik legnagyobb botrányával van szoros összefüggésben. (...) És ha mi megakadályoztuk volna a Városháza vizsgálóbizottság felállítását, akkor önök joggal mondhatnák, hogy ha azt nem vizsgáltuk ki, akkor ezt sem. De mi ott hagytuk” - mondta a kormánypárti polgármestereknek, aki az új ingatlanos bizottság felállítását fölöslegesnek tartják.

„Szeretném, ha az előző hetedik kerületi polgármester elmenne a bizottság ülésére, és elmondaná, hogyan alakult ez, hogy pont konkrétan egy bűnözőnek adták el ezeket az ingatlanokat.”

A bizottság ugyanakkor nem csak a Schadl Györgyhöz köthető eladásokat vizsgálná, hanem számos egyéb, problémásnak ítélt belvárosi és erzsébetvárosi ingatlanértékesítést is. A Telex tudósítása szerint az eladások módszere minden esetben ugyanaz: nemzetközinek nevezett, de valójában kevesek által megismerhető és elérhető pályázatok keretében hirdetik meg a több milliárdot érő ingatlanvagyont, amelyet áron értékesítenek, miután az egyetlen jelentkező éppen ennyire tesz ajánlatot. Az V. kerületi önkormányzat indoklása szerint az érintett ingatlanok évek óta üresen állnak, és ezzel kiadást jelentenek a helyi állampolgároknak, ezért érdemes ezektől megszabadulni.

Karácsony javaslatot tett arra, hogy egy sor ilyen ingatlannál a főváros éljen elővásárlási jogával, mivel az alulárazott lakásokat drágábban tudná értékesíteni.

Szólj hozzá!

A korábbi helyettes államtitkár „nem emlékszik”, hogy egy protekciós vizsgázóról egyeztetett Schadl Györggyel

2022.01.26 13:00:00

A korábbi helyettes államtitkár „nem emlékszik”, hogy egy protekciós vizsgázóról egyeztetett Schadl Györggyel

  • A második Orbán-kormány hadjáratot indított a végrehajtók ellen, majd 2015-ben felállított egy új rendszert, ami tíz- vagy százmilliós éves profithoz segíti hozzá őket.
  • Jeney Orsolya a régi-új igazságügyi államtitkár, Répássy Róbert helyettese volt, dolgozott a végrehajtási törvényen is.
  • Aztán közvetlenül kormányzati pozícióból átült egy végrehajtói irodába, sőt a Kar egyik vezetője lett.
  • Székhelye történetesen Schadl György irodaházában van. Az azóta letartóztatott elnökkel folytatott beszélgetéseit rögzítették, de Jeney a 444-nek azt mondta: nem emlékszik azokra.
  • Ez a Völner-iratokból készült sorozatunk hatodik nagy cikke, a fejleményeket itt követjük.

2010 szeptemberében az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelben rendezett közgyűlést a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara (MBVK). A szervezet működéséről készült, öt évvel későbbi minisztériumi jelentésben ez is szerepel a felesleges költekezés példái között, hiszen több mint 30 milliót tapsoltak el erre az egy rendezvényre.

De a kormányváltás után közvetlenül még nem volt ilyen feszült a hangulat. Sárváron tiszteletét tette a végrehajtást felügyelő igazságügyi államtitkár, Répássy Róbert és a mindössze három hónappal korábban kinevezett helyettese, Jeney Orsolya. Répássy a Figyelő tudósítása szerint azt kérte, hogy rendezzék a konfliktusokat házon belül: „lehetőség szerint az önkormányzati keretek között legyenek megold­hatók a felmerült kérdések, problémák, ne le­gyen azokhoz szükséges rendszeresen külső panaszfórum igénybevétele vagy törvényes­ségi felügyeleti intézkedés”.

Az átmenet zavaros évei

A 2010-es évek első fele finoman szólva is mozgalmas volt a végrehajtók világában. Folyamatosan napirenden volt a devizahitelesek ügye, és a média sorra számolt be torokszorító történetekről, amelyekben a végrehajtók nem épp a legelőnyösebb színben tűntek fel. Hiába hivatkoztak arra, hogy a jogszabályok és a bíróságok utasítása szerint járnak el, a társadalmi megítélésük alighanem szabadesésben volt. Amikor ezzel párhuzamosan arról érkeztek hírek, hogy nyomozások indultak egyes végrehajtók ellen sikkasztás miatt, vagy amikor nyilvánosságra került, hogy a MBVK elnöksége a kamara pénzén utaztatott családtagokat és meg nem nevezett nőket a vonzó turisztikai célpontokon tartott konferenciákra, akkor már a kormány is lépett.

A korábbi helyettes államtitkár „nem emlékszik”, hogy egy protekciós vizsgázóról egyeztetett Schadl Györggyel

Az Index akkori cikke szerint „a minisztérium számos újságcikkben sulykolta, hogy a végrehajtók tisztességtelen és kevéssé átlátható módszereket alkalmaznak, ezért szükség van a megregulázásukra”. 2014 végén kineveztek egy miniszteri biztost, aki öt évre visszamenően át akarta világítani az MBVK működését. Szekér Judit előre közölte, hogy a cégadatok alapján még a kamara tisztségviselői között is vannak olyanok, akik összeférhetetlen módon vezetői vagy tulajdonosai gazdasági társaságoknak.

Szinte azonnal porszem került viszont a gépezetbe, mert heteken belül kiderült: az átvilágításban aktívan résztvevő igazságügyi államtitkár, Patyi Gergely egyik üzlettársa kapta a megbízást az informatikai rendszer vizsgálatára. Az államtitkár lemondásra kényszerült, de a vizsgálatok folytak tovább.

Az igazságügyi tárca szokatlanul kemény fellépéssel elérte, hogy távozzon a kamara vezetése: a közigazgatási államtitkár csapata büntetőfeljelentést is tett pénzügyi visszaélés és korrupció gyanújával a kamara akkori vezetése ellen - írja visszatekintésében a 24.hu. Ezután az elnökség – engedve a kormányzati nyomásnak – több hónappal mandátumának lejárta előtt, 2015 tavaszán lemondott. A kamarát meg is szüntették, helyébe a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar lépett. A területet átformáló 2015 májusi törvényjavaslat indoklásába Trócsányi László miniszter bele is írta, hogy „a bírósági végrehajtással kapcsolatos közvélekedés az elmúlt években jelentősen romlott. A Magyar Bírósági Végrehajtó Kamara érdekvédelmi feladatait túlértékelte, emellett szakmai felügyeleti feladatait nem kellő súllyal értelmezte. A kamara szakmai felügyeletének következetes gyakorlása nem jelent meg a közéletben.”

A törvényi keretek átalakítása után nyílt meg az út Schadl György előtt,

akit 2015 októberében választottak meg a Kar első elnökének. Ugyanebben a hónapban cserélte le Orbán Viktor a végrehajtókat felügyelő igazságügyi államtitkárt: „a leghosszabb ideig hivatalban lévő igazságügyi minisztériumi vezető”, Répássy helyére Völner Pál érkezett.

Változó üléspontok

Répássyval együtt távozott Jeney Orsolya, a KIM igazságügyi és magánjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára, aki kormányzati pozícióból sokat foglalkozott a végrehajtáshoz kötődő szabályozással, és a 2015-ös reform idején is kulcspozícióban volt.

Jeney megmaradt az Igazságügyi Minisztérium mellett főtanácsadóként, illetve még 2014-ben bekerült a fővárosi vagyonkezelő igazgatóságába havi 160 ezres díjazással.

Kormányzati szolgálati jogviszonya 2017 augusztusában szűnt meg közös megegyezéssel. Még ugyanebben a hónapban megalakította saját végrehajtói irodáját.

Bár a politikában és a minisztériumban dolgozott hosszú évekig vezető beosztásban, nem sokat lehetett tudni Jeneyről. Nyilvános életrajzát nem találtuk, de még képet sem róla. Legalább akkor készülhetett volna hivatalos fotó, amikor Navracsics Tibor miniszter 2014-ben Elismerő Oklevelet adományozott neki, de nem ment el az átadóra. Mindenesetre egy 2007-es kerekasztal-beszélgetésen mint a Fidesz jogi és közigazgatási kabinetirodájának titkára szerepelt.

„Végrehajtóvá válás[a] egy éves évfordulója alkalmából” azonban vallomásos prózát tett közzé a végrehajtók folyóirata, az Executio hasábjain, Visszatekintés címmel. „A felkérés megtisztelő, írni arról, hogy miért választottam ezt a szakmát, milyen elvekkel, célokkal, elvárásokkal érkeztem, és mit gondolok a végrehajtói hivatásról egy év szakmai gyakorlattal a hátam mögött. Egyszerű a feladat, mégis nagyon nehéz, mert ezekről a dolgokról ritkán beszél, pláne ír az ember – főleg, ha zárkózott természetű, mint én vagyok.”

„Mindenekelőtt egy személyes vallomással tartozom” – folytatja Jeney.

„Igen, nem titkolom előttetek, hogy gyerekként nem végrehajtóként láttam magam álmaimban.

Sőt, még akkor sem fordult meg a fejemben ez a pálya, amikor egyetemi éveim alatt a Porsche Bank követeléskezelési osztályán gyakornokoskodtam, és egész nap fizetési felszólító leveleket írtam. A végrehajtási szakterület ugyanakkor – sokak számára érthetetlen módon – tőlem sosem állt távol; ez a jogterület akkor is érdekelt, amikor még a közigazgatásban tevékenykedő kodifikátorként foglalkoztam a végrehajtáshoz kapcsolódó jogszabályokkal. Ma is vállalhatónak érzek minden egyes jogszabályt, amelynek születésében közreműködhettem, a 2012-ben hatályba lépett Vht. módosításra pedig kifejezetten büszkén tekintek ma is. Egy jól működő csapat részeként dolgozhattam évekig, jó szívvel gondolok vissza a közigazgatásban eltöltött több, mint másfél évtizedre.”

Az írás azt hangsúlyozza, hogy a végrehajtás korábban „nem tűnt vonzó perspektívának”, de az új korszakban „a korábban eljátszott bizalmat megfeszített munka eredményeként sikerült visszanyernünk”.

Egy fedél alatt

„Vallomással kezdtem, azzal is zárom soraimat. Elsősorban nem anyagi megfontolásból lettem végrehajtó. Pénzt máshol is lehet keresni, sosem képzeltem azt, hogy végrehajtóként munkába állva beköszönt a Kánaán. Számomra érték, hogy formálódik egy új jogi hivatásrend, és ennek a részese lehetek” - írta az Executio olvasóinak, kollégáinak Jeney.

Az írás megjelenését követő két évben, 100 millió feletti forgalomból 2019-ben 33 millió, 2020-ban 44 millió profitot termelt dr. Jeney Orsolya Végrehajtói Irodája az Opten cégadatai szerint.

Ez ugyan jóval több egy helyettes államtitkári fizetésnél, de nem számít extrém magas haszonnak a végrehajtók között, akik a saját területükön gyakorlatilag versenytárs nélkül működhetnek, és az adósoktól beszedett eljárási díjat törvény garantálja nekik.

Jeney irodája remek helyen, a Városmajor utcában várja ügyfeleit, a parkra és a Körszállóra panorámás irodaházban. Amikor múlt héten ott jártunk, mindhárom szinten égett a lámpa és dolgoztak emberek.

A korábbi helyettes államtitkár „nem emlékszik”, hogy egy protekciós vizsgázóról egyeztetett Schadl Györggyel

A ház tulajdonosa – egy cégen keresztül – Schadl György, akinek ez a bejelentett lakcíme is. Összesen három bérlője van: Jeney és egy másik kolléga mellett itt székel M. Eszter bírósági végrehajtó is, aki a gyanú szerint hivatali vesztegetést követhetett el, amikor tízmilliókat adott át Schadl Györgynek a kinevezése érdekében.

M. Eszter vallomásában az áll, hogy Jeney ajánlotta neki, béreljen Schadlnál irodát.

A korábbi helyettes államtitkár „nem emlékszik”, hogy egy protekciós vizsgázóról egyeztetett Schadl Györggyel

Jeney azonban nem csupán bérlőként kerülhetett kapcsolatba Schadl Györggyel. 2011-ben indult a Pécsi Tudományegyetem és a Végrehajtói Kamara közös szakképzése, amelyet részben Schadl hozott tető alá, és ahol Jeneyvel együtt volt óraadó. Cikksorozatunk indulása óta más egyetemek mellett a pécsin is vizsgálat indult, mert Rogán Antal kabinetfőnöke vizsga nélkül kapott érdemjegyet. Egy oktató elismerte a hibáját, de más közreműködők tevékenységét is vizsgálják.

Jeney ugyanakkor tagja lett a Végrehajtói Kar ötfős elnökségének, Schadl és három másik végrehajtó mellett.

Szóltak a kormányirodából

Cikksorozatunk első részében több olyan vizsgázóról írtunk, akiket befolyásos emberek kedvéért segített át Schadl György a vizsgáin. Ehhez persze olyan vizsgáztatók kellenek, akik hajlandók teljesíteni az ilyen etikátlan – és potenciálisan jogszerűtlen – kéréseket. A lehallgatott telefonbeszélgetések alapján jópár ilyen ember akadt, köztük egyetemi oktató, minisztériumi alkalmazott és végrehajtó is.

Az egyik vizsgázó, B. érdekében a kormányzaton belül többen is megmozdultak, legalábbis Schadl azt állította, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodából felhívták miatta Völnert és őt is. Ez pont egy olyan lehallgatott beszélgetésből derül ki, amelyet Schadl és Jeney folytatott. Bár mind a ketten vizsgáztatók is, a rendőrségi leirat szerint fel sem merült köztük, hogy szabálysértő vagy kockázatos lehet egy protekciós vizsgázót segíteni.

A korábbi helyettes államtitkár „nem emlékszik”, hogy egy protekciós vizsgázóról egyeztetett Schadl Györggyel

Miután Jeney kifejezetten elkérte a nevet, akire oda kell figyelni, Schadl öt perc múlva visszahívta, és újra hangsúlyosan utalt rá, hogy sikerülnie kell annak a vizsgának.

A korábbi helyettes államtitkár „nem emlékszik”, hogy egy protekciós vizsgázóról egyeztetett Schadl Györggyel

A nyomozati iratban a következő lehallgatott beszélgetés „Detti” és Schadl között zajlik. Detti az iratokban máshol Bettiként szerepel: ő Martonovics Bernadett, az IM Civilisztikai és Igazságügyi Kodifikációs Főosztály vezető kormány-főtanácsosa, akiről korábbi cikkekben is volt már szó. Martonovics volt a vizsgabizottság elnöke, amelyik június 15-én átengedte a Schadl által pártfogolt, de katasztrofálisan teljesítő vizsgázót, és amiért ő így méltatlankodott Schadlnak:

A korábbi helyettes államtitkár „nem emlékszik”, hogy egy protekciós vizsgázóról egyeztetett Schadl Györggyel

(Martonovics Bernadett a kérdéses vizsga ügyében nem reagált a megkeresésünkre. Amikor arról kérdeztük, hogy Schadl neki is méltatlankodott az útjában álló bírónőről, akkor még válaszolt.)

Múlt hét szerdán felhívtam Jeney Orsolyát, hogy feltegyem a sok felmerülő kérdést. „Ne tegye” - kezdte válaszát, és a végrehajtási törvényre hivatkozott, szerinte az alapján nem nyilatkozhat, de aztán mégis reagált pár felvetésre, nagyon röviden.

Amikor közöltem, hogy feltűnik a Schadl-ügy nyomozati anyagában, azt mondta, nem tud erről. Majd rátértem, hogy abban szerepel egy olyan telefonbeszélgetés összefoglalója, amely során ő és Schadl egy vizsgázó megsegítéséről egyeztet. Mire Jeney: „Bocsásson meg, nem emlékszem. Nem, nem. De nyilván, ha oda kerül a sor, hogy én megkeresést kapok, akkor lehet, hogy fogok válaszolni, de azt tudom mondani, hogy nem emlékszem ilyenre.” Felolvastam a beszélgetés dátumát és a vizsgázó nevét, de utóbbit már alig hallgatta meg: „Nem, nem, fogalmam sincs, kiről van szó, ne haragudjon, köszönöm szépen, egy megbeszélésről jöttem ki, és oda vissza is mennék. Nem tudom. Azt sem tudom, ki ez. Köszönöm, viszonthallásra!”

Címlapkép: Kiss Bence

Szólj hozzá!

Az egyik végrehajtó mindent bevallott, a másik sírva tagadta a bűnösségét

2022.01.24 13:04:00

Az egyik végrehajtó mindent bevallott, a másik sírva tagadta a bűnösségét

  • A gyanú szerint a Végrehajtói Kar elnöke százmilliókat, sokszor az osztalék 100 százalékát szedte el azoktól a végrehajtóktól, akiket Völner államtitkár segítségével neveztek ki.
  • A hét meggyanúsított végrehajtó közül kettő beismerő vallomást tett, öt viszont megpróbálja kimagyarázni, miért vittek rendszeresen tízmilliókat készpénzben Schadl Györgynek.
  • Nem mélyszegénységben élő strómanokról van szó, hanem jogvégzett emberekről, akik mégis belementek ezekbe a kompromittáló helyzetekbe.
  • A kormány 2015-ben megreformálta a végrehajtást a sok visszaélés miatt, de az új rendszerben is olyan pénzeket lehet keresni gyakorlatilag konkurencia nélkül, hogy az önmagában korrupciós kockázat.
  • Cikksorozatban dolgozzuk fel a Schadl-Völner ügy nyomozati anyagát, ez a negyedik nagy cikkünk, de sok a reakció és a kapcsolódó hír, ezeket itt lehet követni.
  • Az előző részekben aprólékosan rekonstruáltuk, hogyan zajlottak a két főszereplő találkozói a nyomozók szerint, illetve hogy milyen korrupciógyanús ügyeket tárt fel az ügyészség az egyetemeken, és hogyan nyomult Schadl a bíróságokon.

Sötét képet fest a magyar államigazgatás és igazságszolgáltatás szereplőiről a Schadl-Völner ügy nyomozati anyaga. A 444-hez eljutott 1700 oldalnyi dokumentumból olyan ország képe bontakozik ki, ahol pénzért cserébe el lehet intézni bármit, a hivatalos személyek pedig a saját zsebükbe pakolják a milliókat, amit mindannyiunk adójából szedtek össze.

Rögtön az első oldalakon azt olvassuk, hogy amikor egy későbbi vádlotton keresztül elkezdik lehallgatni a Végrehajtói Kar elnökét, az a legnagyobb természetességgel beszél róla, miket tud intézni. Fontos embereknek vizsgát a jogi karon, egy ingatlan engedélyét az építésügyi hatóságnál, egy paksi atomerőműhöz kapcsolódó pályázatot a kormánynál és így tovább. Később sorra került egy iskola működéséhez és egy energetikai találmány fejlesztéséhez kapcsolódó pályázat két különböző minisztériumnál, amelyek elnyeréséhez az ügyészség szerint Völner Pál nyújtott segítséget kenőpénzért cserébe. (Völner tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el.) A lehallgatási jegyzőkönyvek szerint az igazságügyi miniszter helyettese Varga Judithoz is bevitte Schadlt, hogy a Kar belső ügyeiről tárgyaljanak.

Cikksorozatunknak ebben a részében azokról a végrehajtókról lesz szó, akik a vád szerint tíz- és százmilliókat fizettek Schadl Györgynek, aki aztán Völner Pálnak fizetett a kinevezésükért cserébe. Jól szituált emberek, banki tanácsadó, ügyvéd, sőt ügyész is belement abba, hogy a végrehajtói kinevezés után saját akaratát feladva kövesse Schadl útmutatásait, és készpénzben küldözgesse neki a járandóságát. Volt, aki beismerte, hogy ez vesztegetés, a többség azonban különleges magyarázattal állt elő.

A legősibb mesterség

„Hivatásunk kialakulásának idejét tekintve ugyanis, még ha holtversenyben is, de az élen végez a legősibb mesterségek között is” - írta beköszöntőjében a 2015-ben kinevezett új elnök, Schadl György. (A végrehajtók házi lapja, az Executio tartalmai elvileg elérhetők lennének online, de sajnos pont most lépett fel tartós szerverhiba. Valaki viszont Völner lemondásának napján lementett többet az akkor még elérhető lapszámok közül a legnagyobb netes archívumba.)

A végrehajtókról sokak fejében az a kép élhet, hogy ők azok, akik kilakoltatják az adóst, elárverezik a házát, elviszik a kocsiját, bútorait, zárolják a számláját, és közben jó sokat keresnek ezen. Ez nem áll messze a valóságtól, de az már sokak számára nem egyértelmű, hogy ők a magyar igazságszolgáltatás részei, hivatali személyek, akik a bíróságok utasításai szerint járnak el.

Az egyik végrehajtó mindent bevallott, a másik sírva tagadta a bűnösségét

Végrehajtók arról beszéltek a Telexnek, hogy a munka nem csak lelkileg lehet megterhelő: előfordul, hogy „egy bosszúszomjas család este leüti a végrehajtót, vagy emberi fekáliával kenik be a végrehajtó a kisvárosban természetesen mindenki által jól ismert lakhelyét.” Egy végrehajtó ugyanakkor azt emelte ki, hogy milyen fontos a szerepük a társadalomban: „Ha mi nem lennénk, akkor egy bírósági ítélet nem érne semmit, nem működhetnének a bankok, nem lennének szülői felügyeleti perek, hiszen ha nincs olyan, aki betartatja a döntéseket, akkor mit ér az igazságszolgáltatás?”

A nehézségekért az állami szférában példátlanul magas jövedelem kárpótol. A 2010-ben még 2 milliós állami bérplafont követelő miniszterelnök havi 2,5 milliós bruttó fizetése eltörpül egy senki által nem ismert, kisvárosi végrehajtó bevételei mellett. De még az állami topmenedzserek, például a Paksi Atomerőmű vagy a MÁV vezérigazgatója sincs olyan jól eleresztve a havi 4-5 millió bruttójával, mint a legzsírosabb területeket megcsípő végrehajtók. A SCHADL és TÁRSA Végrehajtó Iroda 2020-ban 356 millió forintos forgalomnak örülhetett, amiből 134,4 millió forint nyereség lett, míg 2019-ben 643 millióból 317 millió – írtuk korábbi cikkünkben, ahol arra is felhívtuk a figyelmet, hogy az Orbán-kormányok egyre kedvezőbb adózással is támogatták a végrehajtó irodákat. Schadl felesége szintén végrehajtó, akinek cége tavaly 190 milliós profitot csinált.

A mindenkit túlszárnyaló keresetekre persze lehet azt mondani, hogy a végrehajtók nem állami alkalmazottak, hanem vállalkozók. Csakhogy a cégformán túl minden szempontból az állami intézményrendszerhez kötődnek: a praxisukat a kormánytól kapják, a feladataikat a bíróságoktól, a felügyeletüket egy köztestület látja el, a saját területükön monopóliumot kapnak, a jutalékuk törvényileg garantált.

A százmilliós éves profitok forrása pedig a bajba került adósok által befizetett eljárási költség.

Körtánc

Ezt a végrehajtók szempontjából igen jövedelmező rendszert 2015-ben alakította ki a kormány, de már korábban is botrányoktól volt hangos a terület. A 2010-es évek első felében a rengeteg devizahiteles elleni végrehajtás miatt felpörgött a biznisz, miközben a médiában megszaporodtak a „luxusban fürdő” végrehajtókról szóló híradások. A kormány 2014-ben élesen szembefordult az akkor még kamaraként működő végrehajtók vezetésével: futószalagon jöttek a kemény hangú cikkek a pártsajtóban, a hivatalos közlemények, majd vizsgálatok és végül egy büntetőfeljelentés is, a kamara vezetése pedig egy ponton az őket átvilágító miniszteri biztost is beperelte.

2015 tavaszán végül az elnöksége bedobta a törölközőt, a kormány pedig megszüntette az egész kamarát, és létrehozta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kart. Ebben a heves időszakban, 2010 és 2015 között a végrehajtók az igazságügyi államtitkár Répássy Róbert és az államtitkár-helyettes Jeney Orsolya alá tartoztak. 2015 októberében teljes sorcsere: mindketten távoztak a posztjukról, az új államtitkár Völner Pál lett, illetve ugyanebben a hónapban felállt a Kar új elnöksége Schadl György vezetésével.

Az egyik végrehajtó mindent bevallott, a másik sírva tagadta a bűnösségét

A rendszer a mára közismert színvonalon működött, amíg Schadlt őrizetbe nem vették, Völnert pedig meg nem gyanúsították. Utóbbi helyére Répássy Róbertet hívták vissza, de korábbi helyettesét nélkülöznie kell: Jeney Orsolya ugyanis a kormányzati megbízatása után azonnal kapott egy végrehajtói kinevezést.

Tavaly nyár óta már Orbán Viktor bizalmi embere felügyeli a területet.

A hetek

A Völner-Schadl ügy lényegét szabatosan összefoglalta a mentelmi bizottság fideszes elnöke által jegyzett parlamenti határozat: „dr. Völner Pál a végrehajtásról szóló törvényben meghatározott törvényes jogait a Kar elnöke érdekeinek megfelelően gyakorolja, így

  • államtitkárként és miniszterhelyettesként, ebből fakadó hivatali pozícióját és tekintélyét az Igazságügyi Minisztériumban dolgozó hivatalos személyeknél felhasználva elérje, hogy azokat a személyeket nevezzék ki végrehajtónak, akiket informálisan a Kar elnöke támogatott,
  • támogassa a Kar elnökét abban, hogy a Karral kapcsolatos működési-, gazdasági-, szervezeti elképzelései érvényre jussanak.”

A parlamenti határozat utal arra is, hogy a vádak nem légből kapottak: „A tényállást a tanúk vallomásai, a Nemzeti Védelmi Szolgálat által végrehajtott rejtett figyelés eredménye, az ügyben gyanúsítottként szereplő személyekkel szemben alkalmazott leplezett eszköz (lehallgatás, információs rendszer titkos megfigyelése) során keletkezett közlemények, adatok, gyanúsítottak vallomásai, lefoglalt bűnjelek, okirati és tárgyi bizonyítékok, elektronikus adatok, hívásforgalmi adatok, cégnyilvántartási adatok támasztják alá.”

A 444-hez eljutott iratokban a Központi Nyomozó Főügyészség hét olyan, elmúlt években kinevezett végrehajtót sorol fel, akik ellen vádemelést javasolnak. Mindegyik esetben az a keret, hogy ők Schadl és Völner korrupciós kapcsolata révén jutottak végrehajtó irodájához, és a kinevezésükre döntő hatással bíró két vezetőnek pénzt juttattak. Két végrehajtó beismerő vallomást tett, a többiek ártatlannak vallják magukat. Elsőre talán nehezen érthető, milyen alapon, de nemsokára eljutunk oda, ahol előadják kísértetiesen hasonló történeteiket.

Az ügyészségi indítvány mind a hét esetben nagyjából ugyanazt a sémát írja le. Schadl felajánlotta a szakterületen többnyire járatlan, de a szükséges jogi végzettséggel rendelkező embereknek, hogy elintézi nekik a végrehajtói kinevezést, ha kifizetik neki az osztalék 50, vagy akár 100 százalékát a jövőben. Egy példa:

Az egyik végrehajtó mindent bevallott, a másik sírva tagadta a bűnösségét

Az ismétlődő mintázat szerint ezek a jogvégzett emberek elfogadták az ajánlatot, benyújtották a pályázatot, amelyet - sokszor tapasztaltabb, például régóta végrehajtó-helyettesként dolgozó vetélytársakkal szemben - meg is nyertek, Völner Pálnak hála. Megalapították az irodákat, majd az indítvány ezek után mindenkinél részletezi, hogy pontosan melyik napon pontosan hány milliót juttattak el Schadlnak. Az elvileg őket illető és általuk készpénzben felvett, majd átadott osztalék helyett kvázi-fizetést kaptak Schadltől, azt is készpénzben. A hét frissen kinevezett végrehajtó közül négy 40-80 milliót adott Schadlnak, hárman viszont 190-250 milliót, mindezt másfél és három év közötti idő alatt. Cserébe Schadl havi 1-2 milliót juttatott nekik, a párszázezres fizetésük mellett.

Nem érdektelen egybeesés, hogy Völner miniszterhelyettes is nagyjából így kapta a pénzét a nyomozás szerint.

Schadllal három éven keresztül találkozgattak rendszeresen, és nagyjából kéthavonta jutott pénzéhez az államtitkár, havi bontásban átlagosan 2,2 millióhoz. Az összegekből is egyértelműek az erőviszonyok: Völner a vád szerint 83 milliót kapott, míg Schadlnak a végrehajtók összesen 884 milliót fizettek.

A hűbérúr és vazallusai

A vazallus a hűbéri rendszerben a hűbérúr által adományozott földbirtokért függőséget vállaló személy. A hűbéres esküt tett a hűbérúr iránti hűségre és kötelezettségei betartására. A hűbérúr bíráskodott hűbérese fölött, valamint védelmet nyújtott neki.

A párhuzam persze költői, de nem indokolatlan. A nyomozati iratok szerint legalábbis ezek a végrehajtók egyértelműen Schadl kegyétől függtek, és ő kénye-kedve szerint rendelkezhetett velük. A Kar elnöke mondta meg, hogy ki kaphat irodát, ő utalta a havi 1-2 milliós kvázi-fizetéseket, de sokszor arra is ő tett ajánlatot, hogy melyik ügyvéddel és melyik könyvelővel szerződjenek, illetve saját magát jelölte ki a hét kezdő végrehajtó mentorának. Többektől azt is kérte, hogy szálljanak be egy másik irodába helyettesként vagy résztulajdonosként, és a vallomásokban visszatérő elem, hogy erre nem mernek nemet mondani sem ők, sem a másik fél.

Az egyik végrehajtó mindent bevallott, a másik sírva tagadta a bűnösségét

Azt is felajánlotta Schadl az iratok szerint, hogy az ő vagy a szintén végrehajtó felesége magántulajdonában lévő épületekben béreljenek irodát. A gyanú szerint a végrehajtók kinevezéséről ő döntött, de a végrehajtók ellenőrzése is a kezében volt - és nem csak azért, mert a Kar elnöke.

Az egyik gyanúsított végrehajtó arról vallott a bíróságon, hogy a Karon belül rajta kívül még öt fegyelmi szakülnök van, egyikük szintén gyanúsított, egy másik pedig Schadl felesége.

Az egyik végrehajtó mindent bevallott, a másik sírva tagadta a bűnösségét

A pénzeket Schadl egyik alkalmazottja, úgymond sofőrje, egy jól megtermett férfi szedte be a végrehajtóktól is, szintén nagyon szabályszerűen: nem csak átvette a milliókat, hanem szinte mindig a bankfiókba is elkísérte a delikvenseket, illetve ő szállította ki a havi „fizetéseket”. Azt meglehetősen pontosan lehet tudni, hogy mikor és mennyi pénzt kapott Schadl, hiszen a nyomozók bekérték a végrehajtói irodák bankszámláinak forgalmi adatait, illetve Schadl pénzügyesének laptopját is lefoglalták egy házkutatás során. Azon pedig megtalálták a „Házipénztár 2021” „Házipénztár2018”, „Házipénztár2018-2” és „Házipénztár2019” elnevezésű Excel-fájlokat. Ezekben vezették a begyűjtött pénzt, a végrehajtók monogramjaival jelölve a forrást.

Azt gondolná a naiv olvasó ezen a ponton, hogy annyira egyértelmű ez a történetszál, hogy nem lehet semmi bonyodalom. Dokumentálva van, hogy Schadl hordja a pénzt Völnernek, hogy Völner kinevezi a megfelelő végrehajtókat, akik aztán hordják a pénzt Schadlnak. Mit lehet erre mondani?

„Nem gondoltam, hogy ebből baj lehet”

Ahogy korábban írtuk, a hét gyanúsított végrehajtó közül öten tagadták a vádakat, és mind meglehetősen hasonló történetet adott elő az ügyész és a bíró kérdéseire.

A hűbéres rendszer jó példája M-né, aki korábban Schadlnál dolgozott, majd két budapesti önkormányzatnál lett jogász. A férje is Schadl alkalmazottja volt, M-né így kapott végrehajtói kinevezést, majd a sikeres pályázat után alkalmazásba vette a férjét a végrehajtói irodájában mint végrehajtó-jelöltet. A továbbiakban, M-né vallomása szerint, a Schadltól kapott hitelből éltek, miközben 50-60 milliós bevételt termelő irodájuk volt.

Itt jön a magyarázat. „Én a Schadl Györgytől nem kértem, hogy juttasson előnyhöz, ilyen tartalmú beszélgetés nem hangzott el köztünk. Amikor jelentkeztem a pályázatra, hirtelen döntöttem, mert éppen megkaptam a jogi szakvizsga oklevelemet, akkor volt folyamatban egy pályázat, és úgy adtam be az enyémet” - áll M-né vallomásában.

  • De mi a helyzet a pénzekkel?

Az egyik végrehajtó mindent bevallott, a másik sírva tagadta a bűnösségét

  • Nem gyanakodott, legalább egy kicsit?

Az egyik végrehajtó mindent bevallott, a másik sírva tagadta a bűnösségét

  • Nem lett volna egyszerűbb átutalni a törlesztőrészleteket?

„Nem utaltam, hanem készpénzben volt minden esetben, mert azt kérte a Schadl György, hogy készpénzben vigyük oda, de hogy miért, azt nem tudom.”

Az egyik végrehajtó mindent bevallott, a másik sírva tagadta a bűnösségét

A Budai Központi Kerületi Bíróság szerint M-né cselekménye „hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette megállapítására lehet alkalmas”, melyet a gyanúsított folytatólagosan követett el. M-né többek között a családi állapotára hivatkozva próbálta elérni, hogy ne tartóztassák le, hanem szabadlábon védekezhessen.

Az egyik végrehajtó mindent bevallott, a másik sírva tagadta a bűnösségét

Nem járt sikerrel: M-né a bíróság határozata szerint a Gyorskocsi utcában maradt. Ugyanerre a sorsra jutott N. is, akivel egymást követték az ülésteremben november 22-én, és aki egy ponton nem bírt az érzelmeivel.

Az egyik végrehajtó mindent bevallott, a másik sírva tagadta a bűnösségét

Schadl a tanára volt a Károlin, de N. állítása szerint a pályázata beadása előtt nem találkoztak. Magyarázata szerint azért kezdett el készpénzt hordani Schadl részére a kinevezése után, mert csak az átvételkor „döbbent rá”, hogy ha át akarja venni elődje 16 munkaállomásos irodáját, akkor a felszerelést ki kell fizetnie. Mire a pont a helyszínen lévő Schadl menten fel is ajánlott neki egy 20 milliós kölcsönt. Ezen felül állítása szerint N. rendszeresen kért személyi kölcsönt Schadltól, 1-1,5 milliós „havi összegeket” – a vád szerint épp ellenkezőleg, ezek voltak a kvázi-fizetések, amelyeket Schadltól kapott az osztalék helyett.

Az ülésen, M-né vallomása után az ügyész megjegyezte, hogy a gyanúsítotti vallomásokból és a nyomozás során megismert adatokból az látszik, hogy Schadl György és egyes végrehajtók között „azonos metódus szerint történtek pénzmozgások”, melyre az érintett végrehajtók különböző magyarázatokat adnak. Van, aki elismeri a korrupciós cselekményt, van, aki meglehetősen szokatlan kölcsönnel magyarázza a pénzmozgást - emlékeztetett az ügyész, aki szerint erre tekintettel is „észszerű kétely merül fel a gyanúsított valóságnak megfelelő vallomásával kapcsolatban.”

Akik beismerték

Voltak ketten, akik teljes vagy részleges beismerő vallomást tettek. F. egy megyeszékhely ügyésze volt, amikor 2019-ben megkérdezte tőle egy ismerőse, nem érdekli-e a végrehajtás. Ez az ő verziója arról, hogyan nézett ki a tárgyalás Schadllal:

Az egyik végrehajtó mindent bevallott, a másik sírva tagadta a bűnösségét

Sz. vallomása szerint egy barátja, akivel korábban egy bankban dolgozott, 2017-ben „váratlanul azt a kérdést szegezte nekem, hogy szeretnék-e végrehajtóként dolgozni”. A nő Schadl alkalmazottja volt, és a vád szerint azt mondta el Sz-nek, hogy elintézhető a végrehajtói pályázat, viszont az osztalékot nem tarthatja meg magának, azon osztozni kell. Sz. többször el is bizonytalanodik, hogy éppen kinek kell odaadnia a pénzét:

Az egyik végrehajtó mindent bevallott, a másik sírva tagadta a bűnösségét

Schadl György gyanúsítottal szemben 5-től 10 évig, 2-től 8 évig, illetve 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények megalapozott gyanúját közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. Többek között vesztegetést állítva és üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedéssel, valamint 7 rendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával vádolják.

A végrehajtókkal nagyrészt 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúját közölték, mivel cselekményeik – bizonyítottságuk esetén – hivatali vesztegetés bűntette megállapítására lehetnek alkalmasok.

Szólj hozzá!

Új-Zélandra is bejutott az omikron, a miniszterelnök lemondta a saját lagziját

2022.01.23 20:33:00

Új-Zélandra is bejutott az omikron, a miniszterelnök lemondta a saját lagziját

Az omikron elkezdett terjedni a lakosság körében - közölte Jacinda Ardern miniszterelnök, és bejelentette, hogy a legszigorúbb szintű korlátozásokat vezetik be.

A vasárnap éjfélkor életbe lépő ún. vörös riasztás idején az üzletek és az iskolák nyitva maradhatnak, a belföldi utazás engedélyezett, de a maszkviselés kötelező, 100 főnél nagyobb rendezvényeket nem tarthatnak, és oltottsági igazolványhoz kötik a nem életbe vágó fontosságú üzletek látogatását.

Új-Zélandra is bejutott az omikron, a miniszterelnök lemondta a saját lagziját

Ardern hangsúlyozta, hogy a szigorú határellenőrzések segítettek késleltetni az omikron széles körű terjedését, amivel Új-Zéland időt nyert, több oltást tudtak beadni és felkészülhettek az előbb-utóbb úgyis megérkező, még fertőzőbb variánsra. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint a 12 évesnél idősebbek 95 százaléka be van oltva egyszer, 93 százaléka pedig kétszer.

A miniszterelnök szerint arra lehet számítani, hogy a következő hetekben ezrek fertőződhetnek meg naponta az 5 milliós országban - ez a magyar fülnek nem hangzik olyan sokkolóan, hiszen nálunk 15 ezer új fertőzött is összejön egy nap, de Új-Zélandon nem volt példa ilyen számokra, közel sem.

A szigetországban az egyik legalacsonyabb az egy főre jutó, Coviddal kapcsolatos halálozás a világon, összesen 52-en haltak bele a koronavírus-járványba.

Új-Zélandra is bejutott az omikron, a miniszterelnök lemondta a saját lagziját

Jacinda Ardern újságírói kérdésre elmondta, hogy vőlegényével közösen úgy döntöttek, elhalasztják a februárra tervezett esküvőjüket, mert nem akarják azt a korlátozások idején megtartani. „Ilyen az élet” - mondta a miniszterelnök, egyúttal emlékeztetett, hogy ennél sokkal nagyobb megpróbáltatásokat kellett elviselnie új-zélandiak ezreinek. (Guardian)

Szólj hozzá!

Videón a tűz pusztítása a Szent Imre Kórházban

2022.01.23 19:45:00

Videón a tűz pusztítása a Szent Imre Kórházban

Újabb részleteket osztott meg a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a XI. kerületben, a Tétényi úti Szent Imre Kórházban keletkezett tűzről, amelyben egy fiatal nő súlyos égési sérülések miatt vesztette életét.

„A lángok az egyik földszinti helyiségben csaptak föl. A fővárosi tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a helyszínre: több mint hetven tűzoltóval és tizennyolc tűzoltó gépjárművel. A tűz mintegy ötven négyzetméteren égett a földszinti helyiségben, de a lángok és a hőterhelés mintegy száz négyzetméteren rongálták meg az épületet. A tüzet a fővárosi tűzoltók három vízsugárral oltották el, ezzel párhuzamosan pedig az A épület füst miatt veszélyeztetett kórtermeiből 56 beteg biztonságos helyre szállításában segítettek” - írta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, amely hatósági eljárás keretében vizsgálja a tűz keletkezésének körülményeit.

Az intézkedésről videót is közzétettek:

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint Kásler Miklós miniszter a helyszínen tájékozódott arról, hogy a betegek az őket gyógyító és ápoló orvosok, ápolók, valamint a teljes személyzet biztonságban van és a főigazgatót minden segítségéről biztosította.

Szólj hozzá!

Egy csirkefarhát és egy iPhone bemegy a pécsi egyetemre, azt mondja az egyik

2022.01.20 15:01:00

Egy csirkefarhát és egy iPhone bemegy a pécsi egyetemre, azt mondja az egyik

Jó reggelt, jó étvágyat, „hidegfront lesz vegyes körettel”!

4 fontos cikk:

Nem hiszik el, de van nekünk hetes darab hírlevelünk. Bizony, 7!44!

VÖLNERES

Egy csirkefarhát és egy iPhone bemegy a pécsi egyetemre, azt mondja az egyik

Ahogy azt a Közértben már előző este megbeszéltük, tegnap a Völner-iratok második részével indultunk. Ebben a lemondott államtitkár és a végrehajtók főnöke találkozásait mutattuk be a sokszor kárpázatosan aprólékos rendőrségi leírások alapján.

De a tldr-ek mellett kisebb cikkekben is visszük tovább az ügyet: például, a külügy válaszolt a kérdésünkre, hogy mi a helyzet Schadl György diplomata útlevelével. Visszavonták, méghozzá a felesége útlevelével együtt. Hogy miért rendelkeztek egyáltalán ilyennel? Na, erre nincs válasz. De legalább a végrehajtói pályázatokat kiírták, nem is akárhogy.

Újra jelentkezett MUNKABÍRÁS rovatunk is, benne a Schadlék által az egyetemi vizsgákon kisegített Nagy Ádámmal, aki nem csupán Rogán Antal kabinetfőnöke, hanem - számos már ismert pluszfeladata mellett - beült egy felügyelőbizottságba és lett egy ingatlancége. El is látogattunk a tett helyszínére, mármint a pécsi egyetemre, ahol joghallgatók véleményét kérdeztük az ügyről.

Szólj hozzá!

Végre az egész ország az egyetemi oktatásról beszél!

2022.01.18 14:45:00

Végre az egész ország az egyetemi oktatásról beszél!

Jó reggelt, ma már naposabb napunk lesz!

4 fontos cikk:

Említettük már ezt a remek lehetőséget?

Egy ügyünk mind felett

Végre az egész ország az egyetemi oktatásról beszél!

A hétfői hírtermelést minden túlzás nélkül uralta Miklósi Gábor reggeli cikke, ami a Schadl-Völner ügy 1700 oldalas nyomozati anyagából készült. A kincsesbányának tűnő iratokból elsőként azokat a szálakat követtük, amelyek a Végrehajtói Kar elnökének ún. szívességei körül bonyolódnak. Schadl György a vád szerint ugyanis segített végrehajtóknak és fontos embereknek, például Völner Pál ismerősének vagy Rogán Antal kabinetfőnökének jogi vizsgát tenni.

Újságíróként sokszor érezzük azt, hogy hiába tárunk fel valami fontosat, nincs következménye. Itt most épp ellenkezőleg! Először a Pécsi Tudományegyetem közölte, hogy vizsgálatot indít a kamu vizsgák miatt, illetve az érintett oktatót eltiltja a vizsgáztatástól. Aztán a Szegedi Tudományegyetem is vizsgálatot indított. A kormány és a Fidesz nem reagált, de az összes ellenzéki párt igen - a reakciókat itt gyűjtöttük össze, egy kis ráadással.

Karácsony Gergely is próbált felülni a hullámra, amikor a Városháza-ügy bizottsági meghallgatásán váratlanul arról kezdett beszélni, hogy a korábbi fideszes kerületi polgármesterek idején kilenc egy időben árverezett önkormányzati lakásból nyolcat Schadl György nyert meg, hetet egyedüli licitálóként. (De a meghallgatás ezen túl is tartogatott meglepetéseket Szily László riportja alapján: a főpolgármester káromkodásaitól kezdve egy egyetemi előadásnak beillő Oroszország-szakértésig.)

Szólj hozzá!

Felpörög a kampány – és a fertőzések száma is

2022.01.14 14:48:00

Felpörög a kampány – és a fertőzések száma is

Jó reggelt, látták éjjel a tűzgömböt az égen?

4 fontos cikkünk:

Ha esetleg még nem iratkoztak fel a hírlevelükre, akkor...

Új szabályok

Felpörög a kampány – és a fertőzések száma is

A kormányinfó ezúttal is agyrohasztó hatású volt, de hát azért vannak az újságírók, hogy megpróbálják összefoglalni befogadható formában, ami ott történik. Ezúttal legalább tényleg voltak érdemi bejelentések, a járvánnyal kapcsolatban például ezek:

  • Február 15-től csak az oltottaknak jár védettségi igazolvány.
  • Hét napra rövidül a hatósági karantén.
  • Bárki kérhet negyedik oltást, aki kér, és konzultál az orvosával.
  • A miniszter szerint megfontolandó az antigén gyorstesztek árának maximálása is.

Hogy ezek az intézkedések mennyire hatékonyak, az kérdéses, de az biztos, hogy ideje van a cselekvésnek. Bár a kórházi adatok javulnak, meredeken emelkedik a fertőzöttek száma, az iskolások és tanárok között is.

Megállj, te ár!

Felpörög a kampány – és a fertőzések száma is

A kormányinfón az is kiderült, hogy az üzleteknek a saját októberi áraikhoz kell visszatérni, és biztosítaniuk kell az akkori készletet is. Kompenzáció nem lesz. Vég Márton cikke azt pedzegeti, milyen következményei lehetnek a lépésnek.

Az árstop gyorsan kitermelte a saját ikonikus NER-fotóját: Varga Judit másfél milliós órával a csuklóján jelentette be az olcsóbb sertéscombot.

#választás

Felpörög a kampány – és a fertőzések száma is

Nem lesznek sorok, és az informatikai rendszer is működni fog, ígéri a Nemzeti Választási Iroda elnöke.

Már több mint 15 ezren regisztráltak szavazatszámlálónak - a részletekről a 20k mozgalom egyik alapítója beszélt a 444-nek. Céljuk, hogy az idei országgyűlési választásokon minden szavazókörben „legalább kettő, az ellenzéki összefogást támogató szavazatszámláló őrködjön a szavazás tisztasága felett”.

Gulyás miniszter megígérte kollégánknak, hogy akkor is el fogják ismerni a választás eredményét, ha az ellenzék győzne.

Programok helyett

Felpörög a kampány – és a fertőzések száma is

Téli álmát megszakítva mozgolódik az ellenzék. Részletes programok helyett egyelőre bemutatók és tájékoztatók vannak, de már ez is előrelépés az elmúlt két hónaphoz képest.

Király András azon a beszélgetésen járt, ahol a hat párt bemutatta az újra erkölcsi alapokra helyezett magyar külpolitika tervezetét. Volt némi vita és sok egyetértés.

Az ellenzéki programalkotás egyik nagy hátraléka a kultúrpolitika, amelynek nincs is saját felelőse, szemben tíz másik területtel. Ezt a hiányt egyelőre egy többszereplős sajtótájékoztató volt hivatott betölteni, ahol olyasmik hangzottak el, hogy vissza tervezik állítani a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt, a Magyar Művelődési Intézetet és a Képzőművészeti Lektorátust, illetve felülvizsgálnák a Magyar Művészeti Akadémia státuszát.

Árokbetemetés: Márki-Zay biztosított róla mindenkit, hogy vannak az ellenzéki összefogás pártjaiban olyanok, akik a Fidesznek dolgoznak.

Több fényt!

Felpörög a kampány – és a fertőzések száma is

Nagyon kíváncsi vagyok a Magyar Zene Házára, mert régóta lelomboz, hogy a nemzetstratégiai beruházások Mekkájában, ahol a kormány és a pénzünktől dagadó új elit egyre csak épít és felújít, tervez és térkövez, alig van olyan épület, ami feltűnést keltene, meglepne, elgondolkoztatna.

Gazda Albertet a Liget kormánybiztosa vezette körbe a megnyitó előtt, és nem volt elégedetlen. Botos Tamás képei ígéretesek. Sokaknak vannak erős ellenérzései az egész projekttel szemben, ezek egy része jogosnak tűnik, de ettől még reménykedhetünk, hogy ez talán végre nem egy unalmas ház lesz.

(G.) Fodor Gábor

Felpörög a kampány – és a fertőzések száma is

Végre van alkalmam megosztani a fenti képet a kedves olvasókkal! Nem akármilyen együttállás, ugye?

De hogy miről jutott eszembe? Rényi Pál Dániel ihletett cikkéről, amely két régi fideszes, Fodor és Bayer urak nagy egymásra találásáról szól.

Egy fölösleges ember

Felpörög a kampány – és a fertőzések száma is

Ma két hír érkezett Magyarország köztársasági elnökéről. Az első szerint két és fél órán át helikopterezett 1,8 millió forint értékben.

A másik egy képgaléria Áder János ghánai látogatásáról.

Hírzuhany

Szólj hozzá!

Végre közöltek adatokat az intenzívre került oltottak és oltatlanok arányáról

2022.01.10 14:31:00

Végre közöltek adatokat az intenzívre került oltottak és oltatlanok arányáról

Jó reggelt, ez a napindító hírlevél, amire hipp-hipp fel lehet iratkozni. Ezúttal a belpolitikai és vírusügyi aktualitások után a kifejezetten erősre sikerült hétvégi termésből szemezgetünk.

4 fontos cikk:

Ellenzék

Végre közöltek adatokat az intenzívre került oltottak és oltatlanok arányáról

A józsefvárosi-ferencvárosi választókerület ellenzéki jelöltje úgy látja, az ellenzék nem tudott volna végigkampányolni tíz hónapot, ezért volt az előválasztás után egy kis pihenő. Hogy jut el egy 2010-es LMP-s oda, hogy 2022-ben a nyolcadik kerületi MSZP-irodából vezeti a kampányát összellenzéki jelöltként? Hogyan működik az ellenzéki együttműködés napi szinten? Mire jó ez a népszavazás? Nagyinterjú Jámbor Andrással.

Covid

Végre közöltek adatokat az intenzívre került oltottak és oltatlanok arányáról

Mi már öt napja kiolvastuk a számokból, hogy elkezdődött az ötödik hullám, járnyányügyi hírlevelünkben pedig már csütörtökön körbejártuk, mire kell számítanunk. Vasárnap az elvileg felelős miniszter is kimondta, hogy már az ötödik hullámban vagyunk, amelynek a csúcsán 13 ezer is lehet a napi fertőzések száma, 8-9 ezer kórházban ápolttal, a tetőzéskor körülbelül 200-as napi halálozással. Ha a jóslata beigazolódna, akkor az utóbbi szám magasabb lenne, mint a most véget ért 4. hullám csúcsa.

A kormány négy hónapon át titkolózott, Kásler Miklós csak most osztott meg olyan alapvető számokat, mint az oltottak aránya: a hivatalos adatok ezek szerint azt mutatják, hogy a kórházba kerültek 60, az intenzíven kezeltek 70 százaléka nem volt beoltva.

Szólj hozzá!

Van pár hónapod, hogy új családot találj az ovis fiadnak, mielőtt meghalsz

2022.01.08 04:43:00

Van pár hónapod, hogy új családot találj az ovis fiadnak, mielőtt meghalsz

Van pár hónapod, hogy új családot találj az ovis fiadnak, mielőtt meghalsz

Először ablakokat látunk, tiszta, átlátszó ablakokat, mögöttük emberek vagy üres szobák. Aztán az ablakmosót munka közben. Aztán egy 4 éves kisfiút, aki a kicsit koszos ablakon bámul ki. Az ablakmosót, aki hazaérkezik a kisfiúhoz, ölbe veszi, vált pár udvarias szót a szociális munkással, aki vigyázott rá. A fürdőszobában kifésüli a fejtetűket a fiú hajából. Mesét olvas neki, rövid ima elalvás előtt. A fürdőszobában gyógyszereket vesz be. Másnap reggel az apa vasal, a fiú kipiszkálja a tálból müzlit. „Ne játssz a kajával, légyszíves.”

Később az ablakmosó közelebbről is beleshet az ablakok mögötti életekbe, amikor sorra látogatja nevelőszülőket, néhány percben felvillantva egy-egy sorsot. Ez talán az egyetlen vizuális játék vagy erős metafora ebben a kis költségvetésű filmben, ami egyébként nem csak realista, hanem kifejezetten eszköztelen, a történetmesélés és a színészi játék is visszafogott, egyszerű, vagy legalább is annak hat.

Ha lenne olyan ideális néző, aki nem látta a trailert és nem olvasta a pár mondatos ajánlókat, annak különleges élményt jelenthetne, ahogy mellékes megjegyzésekből, félbemaradt mondatokból, darabról darabra, nagyon lassan összeáll a kép. De ilyen néző alig lehet, hiszen ez olyan sztori, amiről elég két-három mondat, és már mindent tudsz róla, és benne marad a fejedben. Idézem az ajánlót: „A harmincas évei közepén járó egyedülálló apa, John a lehető legtöbbet szeretné a kisfiának nyújtani. Amikor a férfi megtudja, hogy egy betegség miatt csupán néhány hónapja van hátra, kétségbeesett keresésnek indul, hogy új szülőket találjon, és biztosítsa a gyermeke jövőjét az ő halála utáni időkre is.”

Kézenfekvő gondolat, hogy ezt csak elbaszni lehet. Ilyen melodrámából nem lehet tisztességes filmet csinálni.

Előzetesen aggodalomra adott okot az is, hogy a rendező az Alul semmi producere (Uberto Pasolini), a főszereplő pedig a következő James Bondként emlegetett James Norton.

A film nézése közben azonban gyorsan kiderül: itt épp az lehetett a cél, hogy ne legyen érzelgős. Jellemző mozzanat, hogy forgatás közben többször is le kellett állniuk, mert hol a rendező, hol a főszereplő kezdett sírni, de magában a filmben egy árva könnycsepp nincsen. Kiborulásból a másfél óra alatt egy: a távolból mutatják, hogy a férfi belerúg a kocsijába. Konfliktusból talán kettő: egy adminisztratív apróság, illetve egy kétperces epizód egy kellemetlenkedő ügyféllel.

De az is jó példa, amikor az apa megáll a lakásukhoz közeli kereszteződésben a pirosnál, oldalra néz, és a kis temető ravatalazóját látja. Már éppen azt érezhetnénk, hogy na, ez most túlzás, fölösleges szívfacsarás, de a férfi ekkor félhangosan felnevet, és ezzel abszurdba oldja a jelenetet.

Az apa és a fiú, illetve a két másik visszatérő karakter, az empatikus szociális munkás és egy bölcs, idősebb nő szinte végig nyugodtak; csendesek, szomorúak, de mosolyognak is. Az örökbeadás egyik fő kérdése, hogy elfogadja-e a néző ezt a nyugalmat hitelesnek.

A drámai, sőt tragikus alaphelyzet és a szereplők hétköznapisága közti ellentét adja a film különlegességét. Ezt két figyelemre méltó húzással teremtik meg.

Van pár hónapod, hogy új családot találj az ovis fiadnak, mielőtt meghalsz

Az egyik a jól megválasztott időbeli keretezés. A történethez ihletet adó újságcikkben az apa 9 hónap alatt halt bele a rákba, a film ebből a folyamatból azt a néhány hetet vágja ki, amikor a férfi már túl van a diagnózis sokkján, de még cselekvőképes, nagyjából egészségesnek tűnik, dolgozik. Nincsenek flashbackek a betegség előtti boldog időkre, nincs előre ugrás a haldoklásra.

A másik a közlések minimalizálása. Az egyébként is hallgatag apa nem akar beszélni a fiával arról, ami vár rájuk, a kisfiú pedig nem tud. A belfasti közeg, amiben élnek, szintén nem a szavak embereiből áll: a többi szülő, a többi melós, a szociális munkások olykor megindítóan szépen kezelik a helyzetet, de beszélni speciel nem sokat beszélnek.

Az időbeli és tematikus szűkítés ahhoz vezet, hogy a nézőnek rengeteg tere van kitölteni a történetet a saját érzéseivel, értelmezésével. Valakinek a meghalásról és az elbúcsúzásról szól ez a film, valakinek egy betegség feldolgozásáról, másnak a gyereknevelésről vagy a magányról. Van benne egy társadalmi tabló is, hiszen sokféle nevelőszülővel találkozunk, akik nagyon különböző okokból akarnak gyereket, és különféle elképzeléseik vannak a nevelésről. De megfontolhatjuk a rendező ajánlatát is, aki szerint mindez mellékes, és egyedül az apa és a fia közti kapcsolat a fontos.

Az Oscar-jelölt James Norton rengeteg időt töltött a 4 éves Daniel Lamont szobájában játékkal, és a megszerzett, kölcsönös bizalom látszik is a közös jeleneteikben, amelyek cukiskodás nélkül tudnak megmutatni valamit a szülő és gyerek közti kapcsolat meghittségéből.

Szólj hozzá!

A katolikus egyház hallgat a „vállalhatatlan” és „bántó” karácsonyi üzenetről

2022.01.06 20:37:00

A katolikus egyház hallgat a „vállalhatatlan” és „bántó” karácsonyi üzenetről

Karácsonyra és hanukára készülődve jelent meg decemberben a „magyarországi egyházak közös nyilatkozata a házasság, a család és az emberi méltóság védelmében”. A kormánypártok választási kampányába is jól illeszkedő kiállás súlyát az adja, hogy

az elmúlt harminc évben nem volt olyan természeti katasztrófa, világjárvány vagy társadalmi jelenség, amely a vallási közösségek ilyen széles összefogását eredményezte volna.

(Az egyetlen kivétel egy napilapos karikatúra, ami miatt a most megszólaló keresztény és zsidó vezetők mellett a Magyarországi Muszlimok Egyháza is tiltakozott.)

A nyilatkozat egy bibliai idézettel kezdődik, és mindössze három mondatból áll:

„A biblikus álláspontot Ferenc pápa budapesti látogatása során is hangsúlyozta megerősítve, hogy a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg. A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja. Mi, az alulírott katolikus, protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselői, a Karácsonyra készülve, illetve a Hanuka gyertyáinak fényében, egyben az utóbbi időkben egyre erősödő társadalmi vitákra reagálva ezúton is megerősítjük a házasságra, a családra és az emberi méltóságra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát.”

A katolikus egyház hallgat a „vállalhatatlan” és „bántó” karácsonyi üzenetről

A kiemelt mondat képtelenségét és otrombaságát különösebb teológiai jártasság nélkül is érteni lehet: az emberi méltóság ugyanis - az aláíró egyházak tanítása és a nyugati civilizáció alapelvei szerint - mindenkit megillet, feltétel nélkül, nem csak a férfi-nő házasságban élőket, hanem a gyerekeket, egyedülállókat, cölibátusban élőket, özvegyeket és így tovább.

Nem egészen két héten belül az úgynevezett négy történelmi egyház vezetői közül három elhatárolódott:

  • Frölich Róbert országos főrabbi „vállalhatatlannak” nevezte a mondatot, majd a Mazsihisz közleményt adott ki róla, hogy „hitünk szerint az emberi lény méltósága feltétel nélküli. A szándékunk ellenére, figyelmetlenül megbántott felebarátainkat megkövetjük, elnézésüket kérjük.”
  • Fabiny Tamás, az evangélikus egyház elnök-püspöke szerint is „súlyos hiba ez a mondat”, és bocsánatot kért mindazoktól, akiket „ez a rossz mondat megsebzett, megbántott.”
  • Harmadikként Balog Zoltán volt miniszter, a református egyház lelkészi elnöke mondta ki, hogy „a mondat valóban szerencsétlen és félreérthető”.

A helyzet azért abszurd, mert ez a mondat nem elszólás volt egy élő műsorban, hanem egyeztetett, írott nyilatkozat, amely ráadásul mindössze három mondatból áll. Nehéz értelmezni, hogy megjelenik egy közlemény, amelynek egyetlen erős állításával az aláírók jelentős része nem ért egyet, sőt szerencsétlennek, hibának, bántónak tartja.

Fabiny püspök a Válasz Online-nak adott interjúban hangsúlyozta, hogy „az a szöveg, amit mi a Magyarországi Evangélikus Egyház részéről aláírtunk, nem tartalmazta ezt a mondatot. Papírunk is van erről. Az egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára ugyanis vissza is küldte, hogy ez az a szöveg, amit a tagegyházak elfogadtak, és abban ilyen mondat nem volt. Kaptunk még emellett több emailt, tehát később megküldték az új szövegváltozatot, de a kapkodó szervezés miatt azt már nem láttuk.” A Mazsihisz elnöke pedig azt mondta, hogy „e mondat fölött a sok egyeztetés és módosítás után már elsiklott a figyelme”, és hozzátette, hogy „a közlemény végső formáját nem a Mazsihisz, hanem a katolikus egyház adta ki”.

Pont a katolikus egyház viszont nem szólalt meg azóta sem.

A Szemlélek interjút kért a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökétől, Veres Andrástól, kérdéseket is küldtek, de nem válaszoltak az emailre, és a püspök hivatalában fel sem vették a telefont. Egyetlen katolikus püspök sem szólalt meg az ügyben nyilvánosan, de a keresztény portálnak név nélkül többen beszéltek a püspöki karból: „Olyat nem találtunk közöttük, aki cáfolta volna állításunkat, miszerint az emberi méltóság alapja nem a férfi-nő kapcsolat házasság általi szentesítése. Egyikük azt is hozzátette, ő maga is vár egy bocsánatkérést, mivel azonban nem ő követte el a hibát, nem érzi magát illetékesnek.”

Szólj hozzá!

A külföldi beavatkozás, aminek örül a magyar kormány

2022.01.04 14:36:00

A külföldi beavatkozás, aminek örül a magyar kormány

Jó reggelt, az ég borús, de akár 15 fok is lehet ma. Ez a reggeli hírlevelünk, de van még ott, ahonnan ez jött.

4 fontos cikk:

Homonnay

A külföldi beavatkozás, aminek örül a magyar kormány

Vasárnap este érkezett a hír, hogy meghalt Homonnay Gergely. Az ellenzéki aktivista és író telefonhívásait és az üzeneteit is átvizsgálja az olasz rendőrség, ügyvédje pedig úton van Rómába. Mivel nagyon vad elméletek keringenek a halál okairól, miközben nem nagyon lehet tudni ezekről semmit, ezért a 444-nek nyilatkozó jogász azt kérte a hazai hírfogyasztóktól, hogy „kezeljenek fenntartásokkal" minden megjelenő információt.

Ellenzéki politikusok sorra emlékeztek meg a „szenvedélyes, szabadszájú, karmolós, radikális” Homonnayról.

Atom

A külföldi beavatkozás, aminek örül a magyar kormány

Szilveszterig hat atomerőmű működött még Németországban, de hármat azóta lekapcsoltak, és idén decemberben a többi is leáll. Miközben durván drágul az energia, és Európa nehéz küzdelmet vív a karbonsemlegességért. Öngyilkos bolondéria vagy az emberiség megmentése? Erről vitatkozik fél Európa Magyari Péter tldr-jében.

Orbán diplomáciája

A külföldi beavatkozás, aminek örül a magyar kormány

- mondta Orbán néppárti vezetőknek a New York Times szerint.

A magyar kormány folyamatosan az amerikai beavatkozásra utalgat, és tessék, már megint igazuk van! A világsajtón is végigfutott a hír, hiszen még Trumptól is szokatlan az ilyen nyílt kampányolás külföldön.

Időhurokban

A külföldi beavatkozás, aminek örül a magyar kormány

Kína háromszor

A külföldi beavatkozás, aminek örül a magyar kormány

Az Evergrande adósságállománya a magyar nemzeti jövedelem duplája. A bedőlést az egész világgazdaság megérezné. Hétfőn felfüggesztették a cég részvényeit a hongkongi tőzsdén.

A decemberi választáson már csak a „hazafias” jelöltek indulhattak, akiknek a Kínai Népköztársaság zászlaja előtt kellett letenniük a hivatali esküjüket.

Újabb gócpontok keletkeztek az ország különböző részein, ez egy-egy akár többmilliós városban alig néhány tucat fertőzöttet jelent, de a hatóságok mindenütt maximális szigorral lépnek föl. Teljes lezárás, üres utcák, senki sehova. A szabályszegőket keményen büntetik.

Covid és környéke

A külföldi beavatkozás, aminek örül a magyar kormány

2022 első felében még érezni lehet majd a koronavírust a globális gazdaság teljesítményén, és az egész világ izgulhat azon, hogy a kínai kormány mit kezd az óriási ingatlanlufival. Az inflációval viszont még évekig küszködhetünk majd. Gazdasági elemzőkkel beszélgettünk arról, mi vár ránk 2022-ben.

Kompromisszum: miközben rekordokat dönt a napi új fertőzöttek száma, az USA és Görögország 10-ről 5 napra, Nagy-Britannia, Spanyolország és Írország pedig 7 napra csökkentette a karanténidőt.

Hétköznapi csodálások

Szólj hozzá!

Év végi lista a legjobb év végi listákról

2021.12.31 17:19:00

Év végi lista a legjobb év végi listákról

Jó reggelt, itt az év utolsó, rendhagyó napindítója! Aki még mindig nincs feliratkozva hírlevelünkre, annak jövőre is ajánljuk magunkat.

Ilyenkor már mindenkinek elege van a listákból, hiszen az élelmesebbek már novemberben elkezdik az év legjobbjait gyűjtő válogatásokat, és a szilveszter utáni napokig nincs megállás, minden kattintás után ömlenek ránk a rangsorok. Hogy miért kell ezt elviselni minden évben, és miért nem lehet megszabadulni tőlük sehogy és sehol? Valószínűleg azért, mert hiába idegesítő ez a forma, hiába dühöng a fél világ, hogy miért az került fel és miért nem ez, ez a listázgatás mégis annyira izgalmas, annyira vonzza a figyelmet, hogy előbb-utóbb mindenki elkészíti a sajátját.

Nekem is vannak kedvenceim, amiket minden év végén megnézek: ilyen a legjobb angol nyelvű cikkek egyik és másik listája, vagy a legjobb podcasteké. A listák igazi rajongóinak ajánlom a best of listákat listázók listáját, az alábbiakban pedig a saját termésünket lajstromozom - de éjfélig lesz még új elem is a listák listáján.

Szólj hozzá!

Elhagyhatta a kórházat Pelé

2021.12.24 04:32:00

Elhagyhatta a kórházat Pelé

Kiengedték a kórházból a háromszoros világbajnok brazil labdarúgót, akinek így otthonában folytatják vastagbéldaganatának kezelését. „Pelé állapota stabil” - közölte csütörtökön a Sao Paulo-i Albert Einstein kórház.

A 81 esztendős Pelénél szeptemberben diagnosztizálták a tumort, azonnal meg is operálták, majd hetekig az intenzív osztályon lábadozott, ahonnan október elején állapota javulása után engedték haza, majd két hete kellett ismét kórházba vonulnia.

Pelé 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben nyert vb-t a brazil válogatottal, amelynek színeiben 92 találkozón 77 gólt szerzett. (MTI)

Szólj hozzá!

Márki-Zay: „Elmondom, mit kapott karácsonyra az ország: az elmúlt évtizedek egyik legkegyetlenebb megszorító csomagját”

2021.12.24 04:02:00

Márki-Zay: „Elmondom, mit kapott karácsonyra az ország: az elmúlt évtizedek egyik legkegyetlenebb megszorító csomagját”

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt és a főpolgármester is reagált a hírre, hogy 10 nappal a 350 milliárdos költségvetési kiadáscsökkentés bejelentése után újabb 755 milliárdos „megtakarításról” döntött a kormány. Az intézkedések fő oka, hogy 2021 első tizenegy hónapjában az államháztartás központi alrendszere 3931,3 milliárd forintos hiánnyal zárt. Csak novemberben 1009 milliárd forintos lyuk keletkezett a büdzsén - írtuk mai elemzésünkben.

„Az infláció az egekben, 370 forint egy euró, a román bérek is megelőzték a magyart, miközben a költségvetés hatalmas hiánnyal küzd, a rendszer kegyeltjei pedig külföldre lapátolják a magyarok pénzét. 2021. karácsonyára ezt tették Magyarországgal” - reagált Márki-Zay Péter.

„Az a gonosz és embertelen politika vezetett ide, ami a gyenge forintra, az alacsony bérekre, a munkavállalói jogok semmibevételére és egy vékony milliárdos kiváltságos kaszt támogatására épült” - állítja a hódmezővásárhelyi polgármester, és úgy összegez: „Elmondom, mit kapott karácsonyra az ország: az elmúlt évtizedek egyik legkegyetlenebb megszorító csomagját.”

Karácsony Gergely pár órával korábban hasonló gondolatmenettel állt elő: „Hatalmas megszorítócsomagot kapott Magyarország karácsonyra az Orbán-kormánytól. Harsogták eddig kevélyen, hogy a válságot megszorítás nélkül kezelik, a karácsony előtt megjelent Magyar Közlöny szerint hazudtak: 755 milliárd forintos megszorításról döntött a kormány. Válság is van, megszorítás is van.”

A főpolgármester olyan szempontból közvetlenül érintett, hogy a költségcsökkentés egyik legnagyobb áldozata a budapesti egészségügy lehet. „Orbánék úgy viselkednek, mint Móricka, mindig ugyanaz jut eszükbe: ha megszorítás, akkor Budapest. A csak nagyvonalaiban, fontos részletek nélkül közzétett megszorítócsomag megnyirbálja az Egészséges Budapest Program forrásait, több mint 13 milliárd forintot vesz el a budapesti egészségügy fejlesztésétől. Ez, minden túlzás nélkül, élet-halál kérdése. Mert ez a program, amiért megharcoltunk a kormánnyal már az önkormányzati választás után, emberéleteket ment. Mert ez a program a várólisták csökkentését, megszüntetését jelenti, olyan szűrőprogramokat jelent, amelyekkel időben lehet diagnosztizálni rákos megbetegedéseket, és jól tudjuk, az időben megszülető eredmény magát az életet jelentheti sokaknak.”

Szólj hozzá!

Amikor az ellenzéki Fidesz 1300 kérdést tett fel a kormánynak karácsony előtt

2021.12.24 03:18:00

Amikor az ellenzéki Fidesz 1300 kérdést tett fel a kormánynak karácsony előtt

Miközben gyakorlatilag minden napra jut egy meredek eset, ahol eltűnnek az adatok a kormánynál és az állami szerveknél (ma például itt és itt), akkor kiáll az adatvédelmi biztos (!), és ezt mondja:

„Az információszabadságot felügyelő szerv vezetőjeként (...) ezúton szeretném az adatigénylőket megkérni, hogy az ünnepek alatt vegyék figyelembe azt, hogy sok állami, önkormányzati szervnél igazgatási szünetet rendeltek el, illetve a munkatársak szabadságuk alatt otthonukban pihennek, családjuk körében ünnepelnek” - írja közleményében Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság (NAIH) elnöke. „Mindenkitől elvárható, hogy a szolidaritás és egymás megbecsülése nevében ezt tiszteletben tartsa, hiszen az információszabadság alkotmányos joga egyébként is végső soron a közösséget kell, hogy szolgálja.”

Ma jelent meg Ács Dániel véleménycikke arról, hogyan titkol adatokat két állami szerv egy gyanús ügylettel kapcsolatban, amelynek keretében 3 milliárd forint értékben vett gyorsteszteket állami megbízásból egy cég, amely egy borsodi kis falu legszegényebb utcájába bejelentett 19 éves munkanélküli fiú nevén van. Erre a cikkre reagált egy olvasónk, aki felidézett egy 2003-as hírt, amikor még egészen máshogy álltak az adatnyilvánosság és a karácsonyi pihenés viszonyához az akkor még ellenzéki Fideszben.

Index, 2003. december 23.

Megdolgoztatja a minisztériumi apparátusokat a Fidesz. Az ellenzéki párt a karácsonyi hivatali szünet előtt pénteken adott ezer írásbeli választ igénylő kérdést a kormányzat működésével kapcsolatos ügyekben. A hivataloknak 15 napon belül kell választ adniuk a Fidesz kérdésire, a rendelkezésre álló időbe azonban beleszámítanak a munkaszüneti napok és a hétvégék is.

Nem egyszeri eset volt:

Origo, 2008.12.20.

Munkát ad a Fidesz a minisztériumok ügyosztályainak, két nap alatt körülbelül 1300 írásbeli kérdést intézett a kormányhoz. Az országgyűlés adatai szerint egész évben nem tettek fel ennyi kérdést, hasonló dömpingre még nem volt példa. A miniszterektől olyasmiről is érdeklődtek, mint "szavahihető-e ön", vagy "hová vigyük a szemetet". A Fidesz szóvivője szerint a kérdések többsége a hétfőn elfogadott költségvetéshez kapcsolódik és karácsonyig további kérdéseket is feltesznek majd. A minisztereknek 15 napon belül, január 5-6-áig kell válaszolniuk.

(Címlapi kép: AFP, az ellenzéki Fidesz vezetői 2006-ban)

Szólj hozzá!

Orbán „idegengyűlölő és rasszista” megjegyzései botrányt kavartak Boszniában

2021.12.24 02:20:00

Orbán „idegengyűlölő és rasszista” megjegyzései botrányt kavartak Boszniában

Orbán Viktor a rendhagyó kormányinfóján többek között ezt találta mondani: „mindent megteszek annak érdekében, hogy meggyőzzem Európa nagy vezetőit arról, hogy ugyan a Balkán lehet, hogy tőlük messzebb van, mint Magyarországtól, de az ő biztonságuk szempontjából is kulcskérdés, hogy hogyan oldjuk meg egy olyan államnak a biztonságát, amelyben kétmillió muszlim él.”

Ha valakinek nem lett volna egyértelmű, Kovács Zoltán kormányszóvivő még utánaküldött egy tweetet, miszerint „a Boszniával kapcsolatos kihívás az, hogyan integráljon [az EU] egy országot 2 millió muszlimmal együtt”.

Az AP hírügynökség összefoglalója szerint e kijelentések nagyon éles reakciókat váltottak ki boszniai kormányzati és vallási vezetőkből. Husein Kavazovic főmufti Orbán „idegengyűlölő és rasszista” nyilatkozatáról beszélt, és hozzátette, hogy korábban „az ehhez hasonló fasiszta, náci, népirtó ideológiák” vezettek a holokauszthoz és más szörnyűségekhez.

Orbán „idegengyűlölő és rasszista” megjegyzései botrányt kavartak Boszniában

Bosznia-Hercegovina hármas elnökségének bosnyák tagja, Şefik Dzaferovic a magyar miniszterelnök szavait „szégyenletesnek és gorombának” nevezte. „Nem kihívás integrálni 2 millió muszlimot az unióba, mivel európai őslakosok vagyunk, és mindig is itt éltünk.”

Több bosnyák párt Orbán szarajevói látogatásának lemondását követi.

Puskaporos hordóba nyúlt

Bosznia-Hercegovina lényegében két nagyobb és egy egészen apró (a bosnyák-horvát és szerb rész közé ékelődő) szövetségi területből áll, de még ezeken belül is 10 kantonból, amelyeknek elég nagy autonómiájuk van, és az államot három társelnök (meg az ENSZ-főképviselő) vezeti.

Az ország szétesésének réme most azért sejlik fel egyre határozottabban, mert a boszniai szerbek vezetője azzal fenyegetőzik, hogy kilépteti az ország felét az államszövetségből. Ennek hátteréről Magyari Péter írt részletesen november elején, december 11-én pedig hatalmas lépést tett Bosznia-Hercegovina szétszakítása felé a boszniai szerb köztársaság parlamentje: Milorad Dodik, a köztársaság vezetőjének pártja megszavazta a leválást a szövetségi állam intézményeiről.

Ebbe a pattanásig feszült helyzetbe érkeznek Orbán Viktor mondatai, aki az utóbbi időben egyértelműen beleállt a konfliktusba, méghozzá a boszniai szerbek oldalán. A magyar kormány előre megmondta, hogy megvétóz minden esetleges szankciót a békeszerződést éppen felrúgni készülő Dodikék ellen, miközben százmillió eurós támogatást is küldenek a magyar adófizetők a boszniai szerbeknek.

Utóbbit ugyanezen a sajtótájékoztatón ismerte el Orbán, és azt is hozzátette: „A Balkánt nem lehet stabilizálni a szerbek nélkül, és a Balkánt nem lehet stabilizálni Bosznia-Hercegovina nélkül. Bosznia-Hercegovinát nem lehet stabilizálni a szerbeket megillető jogok helyreállítása nélkül. Ez a mi logikánk. A Balkánnak a kulcsa Szerbia, illetve a szerb nemzet.”

Szólj hozzá!

A Bankszövetség nem támogatja a kamatstopot

2021.12.24 00:58:00

A Bankszövetség nem támogatja a kamatstopot

„A Magyar Bankszövetség meglepetéssel értesült a tegnap bejelentett kamatstopról” - olvasható a közleményükben. Orbán Viktor egy Facebook-videóban közölte, hogy a kormány októberi szinten rögzíti a lakossági jelzáloghitelek kamatait.

A Bankszövetség azzal kezdi, hogy „a bankszektor meghatározó feladata a gazdaság hosszú távon kiszámítható és fenntartható finanszírozása, melynek működését piacgazdaságban maga a piac tudja leghatékonyabban biztosítani. A magyar bankszektor tevékeny szerepet vállalt a járvány elleni küzdelemben, ezen időszak alatt a pénzforgalmi szolgáltatások fennakadások nélkül működtek, míg az új hitelezés rekord szintet ért el. Ennek is köszönhetően »sikerült együtt« a V alakú gazdasági kilábalás. A magyar pénzügyi szektor a hitelintézetek járványügyi különadójának befizetésével és Európa leghosszabb moratóriumának nyújtásával is - mint senki más - járult hozzá a járvány elleni védekezéshez.”

A Bankszövetség nem támogatja a kamatstopot

Ami a kamatstopot illeti, felidézik, hogy „a bankszektor az elmúlt években a jegybankkal együttműködve az érintett ügyfeleknek évente felkínálta az átváltást a fix kamatozású hitelekre, az új hiteleknél pedig kifejezetten erőltette a több évre fixált kamatozású hiteltermékek alkalmazását. Ennek a szükségességére többször fel is hívta a közvélemény és az ügyfelek figyelmét.”

A fentiek miatt a Bankszövetség nem tudja támogatni a kamatok ideiglenes fixálását a magyar bankszektor kárára azon ügyfeleknél, akik a többszöri felhívás ellenére is a kockázatosabb, változó kamatozású hitelek mellett döntöttek

- írja a Bakszövetség. Szerintük „a fixesítés lehetősége változatlanul és folyamatosan rendelkezésre áll az ügyfelek számára, amely a kamatnövekedés elleni védelmet hosszabb távon is nyújtja, ugyanis a kamatstop, ideiglenesen, csak 2022. június 30-áig biztosítja az alacsonyabb kamatot!”

Szólj hozzá!

Már 2025-ben leállhatnak az atomerőművek Belgiumban

2021.12.24 00:18:00

Már 2025-ben leállhatnak az atomerőművek Belgiumban

A belga kormány megerősítette azt a korábbi döntést, amely szerint 2025-ig fokozatosan lekapcsolják az országban működő atomerőműveket, miközben fenntartják a kutatásokat és befektetéseket az új atomenergia-technológiákba - jelentette be csütörtökön Alexander De Croo miniszterelnök.

A 2003-ben hozott eredeti kormánydöntés értelmében 2025-ig bezárják az összes nukleáris reaktort az országban. A jogszabály szerint 40 évi használat után minden reaktort végleg le kell állítani, újakat pedig tilos építeni.

Alexander De Croo csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: a hétpárti belga kormánykoalíció döntése értelmében négy éven belül bezárhatják a belgiumi atomerőműveket. „Olyan megállapodás született, amelyben a biztonság központi jelentőségű. Az általunk választott forgatókönyv biztonságos a vállalatok és hazánk számára is”.

A La Libre Belgique szerint azt is közölte, hogy noha az ország bezárja atomerőműveit, „nem zárja be kapuit az atomenergia új generációi előtt". Belgium legkevesebb 100 millió eurót (mintegy 36 milliárd forintot) fektet a jövő atomenergiájának kutatásába, különös tekintettel a kisebb moduláris reaktorokra (SMR). Belgiumnak meg kell határoznia, hogyan pótolja az energiahiányt. A különféle kapacitások feltárásának célja a hét belgiumi atomerőművi blokk kompenzálása - hangoztatta.

Belgium két atomerőművében hét reaktor működik. A nukleáris energia az ország energiaellátásnak mintegy 40 százalékát biztosítja. A belga miniszterelnök tájékoztatása szerint a kormány új energiatörvényt tervez elfogadni, amelynek célja a kibocsátássemlegesség elérése, majd megtartása 2050 után is. (MTI)

Szólj hozzá!

Hat évet kaphat, aki előfizet a Szabad Európa Rádióra

2021.12.24 00:04:00

Hat évet kaphat, aki előfizet a Szabad Európa Rádióra

A fehérorosz belügyminisztérium csütörtökön bejelentette, hogy a szélsőséges szervezeteket tartalmazó listájára tette az amerikai Szabad Európa Rádiót.

A döntés jogi következménye, hogy az Szabad Európa fehérorosz előfizetői akár hatéves börtönbüntetéssel is sújthatók.

A minszki kormány és a Nyugat között idén tovább romlott az egyébként is feszült viszony. Aljakszandr Lukasenka államfő tavaly augusztusban nyerte el hatodik elnöki mandátumát az ellenzék és nyugati országok által is vitatott választásokon. Tiltakozás robbant ki, a tüntetési hullámot a karhatalom elfojtotta. Lukasenkát immár számos nyugati ország és az EU nem ismeri el törvényes államfőnek, és célzott szankciókkal is sújtották kormányának tagjait. (MTI)

Szólj hozzá!

Orbán kapott egy kérdést a gyorstesztek áráról, két nappal később vizsgálatot indított a GVH

2021.12.23 23:57:00

Orbán kapott egy kérdést a gyorstesztek áráról, két nappal később vizsgálatot indított a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatot indított a SARS-CoV-2 antigénkimutató tesztek hazai piacán, mert felmerült, hogy a hazai forgalomban kapható termékek kiskereskedelmi ára európai összehasonlításban magas. A gyorstesztek kapcsán több panasz is érkezett a hatósághoz - olvasható csütörtöki közleményükben.

Ahhoz képest, hogy több panasz is érkezett a tényleg kiugróan magas árak miatt, a GVH csak azután indított vizsgálatot, hogy két napja Orbán Viktornak válaszolnia kellett egy erre vonatkozó kérdésre a kormányinfón.

Az RTL Klub kérdezett rá, hogy felmerült-e az ingyenes tesztelés lehetősége, illetve az a probléma, hogy a gyorstesztek „sokkal drágábbak, mint Nyugat-Európában, és hogyha valaki tesztelni szeretne, és nincs tünete, de, mondjuk, felmerül, hogy esetleg fertőzött lehet, sokat kell fizetnie ahhoz, hogy megbizonyosodjon róla”. A miniszterelnök, miután nem jutott eszébe a gyorsteszt szó, azt mondta:

„A versenyhivatalnak kell megvizsgálnia. Én sem értem, megmondom őszintén, hogy egy bizonyos teszttípus tőlünk nyugatra kerül x összegbe, Magyarországon meg kettő x-be. Ennek az okát én se látom, nem is értek ezzel egyet. Úgyhogy remélem, hogy a versenyhivatal, miután itt nem egy állami kereskedelemről van szó, hanem magánkereskedelemről, megnézi, hogy van-e e mögött valami kartell vagy speciális magyar körülmény. Semmiképpen nem fogadható el a mostani helyzet.”

Két nappal később már érkezett is a GVH közleménye, hogy megindult a vizsgálat. „A fogyasztói árak – európai átlaghoz mért – magasabb árszintjének okait a nemzeti versenyhatóság gyorsított ágazati vizsgálat keretében vizsgálja meg, különös tekintettel arra, hogy a piaci probléma széles fogyasztói kört érinthet. A vizsgálat során szükséges felmérni különösen a piaci kínálatot és a közelmúltban megfigyelhető piaci folyamatokat, az értéklánc különböző szintjein elhelyezkedő piaci szereplők körét és az általuk alkalmazott árakat. Ennek érdekében a Versenyhatóság a közeljövőben számos piaci szereplőt keres meg. A vizsgálat eredményeit a versenyhatóság – nyilvános piaci konzultációt követően – jelentésben összegzi majd. A jelentés tervezetének elkészítésére a GVH-nak egy hónap áll rendelkezésére, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb egy hónappal meghosszabbítható.”

A kormány régóta húzódozik a széles körű tesztelés ösztönzésétől, Magyarországon például a főváros és egyes kerületek biztosítanak néha ingyenes lehetőséget, de az erőforrásaiknak megfelelően szerény mennyiségben.

Friss hír, hogy 500 millió gyorstesztet oszt szét az amerikaiak között a kormány, nálunk viszont alig valahol lehet ingyenesen tesztelni. További olvasnivalóként ajánlom még Király András december eleji cikkét:

Szólj hozzá!

Karácsonykor 10 fok is lehet, de hó is

2021.12.23 22:43:00

Karácsonykor 10 fok is lehet, de hó is

Melegfront érkezik az éjjel, néhol plusz 10 Celsius-foknál is melegebb lesz. A karácsonyi hétvégén többfelé várható eső, ónos eső, de havazás is - jósolja az Országos Meteorológiai Szolgálat Karácsonyi káosz című videójában.

Hangsúlyozták, hogy „nagy a bizonytalanság”, de az egyik legesélyesebb forgatókönyv szerint havazás leginkább az Északi-középhegység térségében várható. Ónos eső, fagyott eső elsősorban a Dunántúl északi részén, a Dunakanyar térségében, valamint a hajnali óráktól már az Északi-középhegység térségében is lehet. Nógrád megyében akár nagyobb mennyiségű ónos eső is lehetséges. Péntek délelőtt várhatóan fokozatosan esőbe vált át a csapadék, legkésőbb az északkeleti területeken.

  • Pénteken a délnyugati harmadban helyenként szakadozottá válik a felhőzet, másutt erősen felhős, borult idő valószínű. Északkeleten a havazás egyre inkább havas esőbe, majd esőbe vált át, közben fokozatosan gyengül, majd megszűnik. Napközben az Észak-Dunántúlon, míg este inkább a déli megyékben várható eső. Mindenütt megerősödik a szél is, délen egy-egy viharos lökés is lehet. Hajnalban mínusz 1 és plusz 10 fok közötti értékek várhatók. A nappali csúcsértékek plusz 3 és 14 fok között várhatók.
  • Szombaton, karácsony első napján egyre többfelé várható eső, az Északi-középhegység tágabb térségében havas eső, havazás, néhol átmeneti ónos eső is lehet. A délkeleti, déli megyékben kiadósabb mennyiség is hullhat. Hajnalban mínusz 3 és plusz 9 fokot mérhetnek, a szélcsendesebb, átmenetileg kevésbé felhős tájakon lesz hidegebb az idő. Kora délután plusz 2-12 fok várható.
  • Vasárnap több hullámban valószínű eső. Az Északi-középhegység tágabb térségében havas eső, havazás, néhol átmeneti ónos eső is lehet. A hőmérséklet hajnalban mínusz 4 és plusz 7, a kora délutáni órákban plusz 1 és 10 fok között várható.

(MTI)

Szólj hozzá!

Halálra késeltek egy férfit Rákosmentén

2021.12.23 22:23:00

Szerdáról csütörtökre virradóra egy 40 éves férfi megölt egy másik férfit a XVII. kerületben.

A rendőrségre éjfél után érkezett bejelentés, hogy megszúrtak egy férfit egy használaton kívüli házban. A rendőrök hét percen belül kiértek a helyszínre, a feltételezett elkövetőt elfogták és előállították. A sérült férfit a mentők kórházba vitték, de a szakszerű orvosi ellátás ellenére életét vesztette.

A nyomozók az elfogott 40 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. (MTI)

Szólj hozzá!

Bulgáriában jutalmat kap minden nyugdíjas, aki beoltatja magát

2021.12.23 21:43:00

Bulgáriában jutalmat kap minden nyugdíjas, aki beoltatja magát

Bulgáriában pénzjutalmat kapnak a nyugdíjasok, ha beoltatják magukat koronavírus ellen - jelentette be csütörtökön Kiril Petkov miniszterelnök.

A kormány oltásösztönző kampánya keretében minden nyugdíjas kap 75 leva (13 600 forint) egyszeri jutalmat a következő fél évben, ha beadatja magának az oltás első adagját, de abban az esetben is, ha az elsőt már beadatta eddig, és felveszi a másodikat. Azok is megkapják a jutalmat, akik már háromszor oltatták be magukat.

Az új kormány egyúttal tájékoztató kampányt indít, hogy meggyőzze az oltásszkeptikusokat, mert a beoltottak aránya Bulgáriában a legalacsonyabb az Európai Unióban - a felnőtt lakosságnak csak 27 százaléka teljesen immunizált -, és mert a bolgár vezetés el akarja kerülni, hogy a koronavírus újabb hulláma sok halálos áldozatot szedjen.

A miniszterelnök azt reméli, hogy a kampánynak köszönhetően január végéig sikerül elérni körülbelül 300 ezer nyugdíjas beoltását. Az Európai Unióban Bulgáriában a legmagasabb a járvány halálos áldozatainak aránya a lakosságszámhoz képest: 30 359 a hétmillióból - írja az MTI.

Szólj hozzá!

A kormány bevásárolja magát az Aegon és az Union biztosítókba

2021.12.23 21:26:00

A kormány bevásárolja magát az Aegon és az Union biztosítókba

A kormány bevásárolja magát az Aegon és az Union biztosítókba

Magyarország 45 százalékos tulajdonrészt szerezhet az Aegon Biztosítóban és az Union Biztosítóban - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel csütörtökön. Varga Mihály együttműködési megállapodást írt alá az Union Biztosító tulajdonosával, az osztrák Vienna Insurance Group biztósítócsoporttal. Áprilisban az Aegon még arról adott ki közleményt, hogy „Magyarország megakadályozta a helyi Aegon-egységek eladását”.

Az Erste bankcsoporttal szorosan együttműködő osztrák VIG biztósítócsoport 2020 végén jelentette be, hogy megvásárolja a holland Aegon közép- és kelet-európai részlegét, benne a magyarországi Aegon Biztosítót. A tulajdonosváltás a hatósági engedélyek után vált volna véglegessé. A VIG áprilisban a Belügyminisztériumtól kapott tájékoztatásra hivatkozva közölte, hogy Magyarország nem engedélyezte számára az itteni Aegon-érdekeltségek átvételét. A Deloitte M&A piaci tanulmánya szerint a 2020-as év meghatározó tranzakciója lett volna az Aegon biztosító érdekeltségeinek értékesítése a Vienna Insurance Group AG (VIG) számára 830 millió euróért.

A Portfolio megjegyzi, hogy mivel a belügy indoklás nélkül vétózott, egyértelművé vált a piac számára, hogy „protekcionista intervencióról” van szó, vagyis Magyarország egyfajta elővásárlási jogot szeretne gyakorolni. A gazdasági portál információi szerint „az elmúlt hetekben már azt lehetett hallani, hogy az állam minél kisebb arcvesztéssel szeretni kijönni a történetből. Ennek megfelelhet a komolyabb irányítási jogokat nem biztosító 45%-os tulajdonosi részesedés, hogy azonban ebből milyen előnye származik a magyar adófizetőknek az Aegon és az Union biztosítók eddigi működéséhez képest, és legfőképp, mekkora árat fizetnek ezért, azt egyelőre nem tudni.”

  • Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. a Magyar Biztosítók szövetségének éves beszámolója szerint 2020-ban mintegy 136 milliárd forint díjbevételt ért el, ezzel 11,07 százalékos piaci részesedést tudhatott magáénak a magyar piacon, vagyis a második legnagyobb piaci szereplő. A foglalkoztatottak számában viszont az első, több mint 2400 alkalmazottjával.
  • Az ötmilliárd forint alaptőkéjű Union Viena Insourance Group Zrt. az ötödik a díjbevételi rangsorban 101 milliárd forintot meghaladó díjbevétellel, 6,8 százalékos piaci részesedéssel. Az Union alkalmazottainak száma valamivel több mint 1100 volt 2020 végén.

Az egyesülés esetén az első számú piaci szereplővé léphet elő az egyesült biztosító,

mivel a legnagyobb Allianz Hungária Zrt. 193 milliárd forintos 2020-as díjbevétele 15,65 százalékos részesedést biztosított a teljes magyarországi piacból.

Szólj hozzá!

Mit hoz az omikron karácsonyra?

2021.12.20 14:28:00

Mit hoz az omikron karácsonyra?

Jó reggelt, ez a mi jól megszokott hírlevelünk, ezúttal értelemszerűen főleg a hétvége anyagaival. Aki még nem ismeri, ismerje meg! Leginkább északkeleten lehet hózápor, havas eső, amúgy 2 és 7 fok között lesznek a maximumok.

4 fontos cikk:

OMIKRON

Mit hoz az omikron karácsonyra?

A magyar járványügyi számok továbbra is nagyon magasak, de ütemesen csökkennek. Az omikron berobbanása úgy indíthat ismét újabb hullámot – akárcsak múlt télen –, hogy még nem ért véget az előző. Több országban is korlátozásokat vezettek be óvatosságból, a magyar kormány ilyet nem tervez. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint 2022 elejére domináns lesz Európában is az omikron, ezért kerülni kellene a tömegrendezvényeket és a nagy létszámú zárt körű összejöveteleket is, fontos a maszkhasználat, csökkenteni kellene a találkozásokat, ösztönözni a távmunkát, növelni a tesztelést, és fontos a kontaktkutatás, valamint a fertőzöttek elkülönítése is.

POLITIKA

Olyan emberre lenne szüksége, aki biztosan nem nő a fejére, ha nyer a Fidesz, de akkor is megállja a helyét, ha a mostani ellenzék alakít kormányt. Az államfőjelöltnek emellett is egy csomó szempontnak kell megfelelnie.

BICI

Mit hoz az omikron karácsonyra?

A nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy az elmaradó autósok miatt aggódó boltosoknak nincs igazuk. Az üzletek még fel is lendülhetnek, ha többen sétálnak és bicikliznek a környéken.

TARSOLY

Mit hoz az omikron karácsonyra?

A stadion is része a 8,2 milliárd forintos csomagnak, de az egykori Tarsoly-birodalom szállodájának és bevásárlóközpontjának is új tulajdonosa lehet.

KÉPEK

MOZGÓKÉPEK

Mit hoz az omikron karácsonyra?

A Blikk címe ragadta meg legjobban a lényeget: Íme, a bizonyíték: igenis van köze a Sátánhoz a Soros famíliának, és sok pénz is van a dologban

A Megbocsáthatatlan komoly társadalmi témát próbál földolgozni: a hosszú börtönbüntetés után szabadulók nehézségeit. Nem karácsonyi csöpögés, de hollywoodos a sztori. Sandra Bullock szoborrá plasztikázva állja a sarat.

Na, ilyen filmet kell forgatni, művészkéim! Csupa élet, kedv, derű, dráma!

KÖNYVEK

Mit hoz az omikron karácsonyra?

Mi lenne, ha nem Nagy Narratívákban gondolkodnánk végre, hanem elfogadnánk, hogy a sok ezer éve élt emberek is felnőttek voltak? David Graeber és David Wengrow újraírta az emberiség történetét, amely szerintük sokkal kísérletezőbb és szabadabb volt, mint ahogy eddig képzeltük.

Babramegy névre hallgató blogunk 3+2 kedvenc magyar nyelvű szakácskönyve idén.

Farkas Róbert űrhajós gyerekkönyve, Stephen Fry szórakoztató történelemleckéje, Byung-Chul Han értekezése a Facebookról és a szépségről és Érdi Péter rangsorokról írt kötete az év végi rangsorban.

PODCASTOK

Mit hoz az omikron karácsonyra?

Ha a címből esetleg nem találták volna ki, ez a Bede-UP-Winkler kvartett hangversenye.

Mennyivel egyszerűbb cím, és mennyire bonyolult kérdések! Hogyan jöhettek létre az élet építőkövei? Melyek a legegyszerűbb élőlények? A Qubit podcastsorozatában, a Darwin démonaiban Kun Ádám evolúcióbiológus és Mandl Péter bécsi kutatóorvos keresi a válaszokat.

Szólj hozzá!

A nap képe: szuri után pacsi a dokival

2021.12.19 21:00:00

A nap képe: szuri után pacsi a dokival

Fotóriportot közölt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kialakított oltópontról, közelebbről egy fiú beoltásáról az MTI. December 15-én országosan megkezdődött az 5-11 év közötti gyermekek immunizálása, az érintett korosztályból első körben 69 ezren kaphatják meg a Pfizer-BioNTech vakcináját.

A nap képe: szuri után pacsi a dokival

A nap képe: szuri után pacsi a dokival

A nap képe: szuri után pacsi a dokival

Szólj hozzá!

Megmártóztak a finom, 2 fokos vízben

2021.12.19 20:55:00

Megmártóztak a finom, 2 fokos vízben

A tervek szerint február 19-én rendezik Szántód és Tihany között 2. Téli Balaton-átúszást. Ehhez azonban a jelentkezőknek teljesíteniük kellett az előzetes kvalifikáció feltételét, a 150 méteres távot a 2,8 fokos Velencei-tóban.

Megmártóztak a finom, 2 fokos vízben

Megmártóztak a finom, 2 fokos vízben

Megmártóztak a finom, 2 fokos vízben

Megmártóztak a finom, 2 fokos vízben

Megmártóztak a finom, 2 fokos vízben

Szólj hozzá!

Miss Universe: az utazási korlátozások miatt nem érkezett meg a magyar versenyző ruhakölteménye

2021.12.19 20:41:00

Miss Universe: az utazási korlátozások miatt nem érkezett meg a magyar versenyző ruhakölteménye

Miss Universe: az utazási korlátozások miatt nem érkezett meg a magyar versenyző ruhakölteménye

Pénteken az egész magyar médiát bejárta Mészáros Juli találata, hogy a Miss Universe döntőjében, amikor a versenyzőknek az országaik által inspirált, látványos jelmezekben kellett felvonulniuk, a magyar versenyző egy tízezer forintos Zara-ruhát vett fel.

A rejtélyt fokozta, hogy a hazai jogtulajdonosok azóta sem kommentálták a különös választást.

A megfejtés sem tőlük érkezett, hanem a magyar versenyző, Jázmin Viktória szüleitől, akik a Telexnek írtak levelet, pont azért, mert a szervezők nem hajlandók nyilatkozni. Eszerint az történt, hogy Jázminnak terveztek saját ruhát, csakhogy az nem jutott el az izraeli helyszínre, mivel szigorítottak a beutazási szabályokon, és így sem a tervező, sem a ruha nem léphetett be az országba. Az is szóba került, hogy utóbbit kiküldik Izraelbe, ami viszont nem annyira szerencsés, hiszen a háromrészes ruhát a helyszínen még rá kell igazítani a modellre.

A Telex azt írja, a szülők minden követ megmozgattak, felvették a kapcsolatot az izraeli magyar nagykövetséggel, illetve Budapesten az izraeli nagykövetséggel, de még a magyar külügyminisztériumhoz is eljutott az ügy. Végül meg is lett a beutazási engedély a tervezőnek, viszont a három napos kötelező karantén idejét nem tudták lecsökkenteni.

Jázmin Viktóriában felmerült, hogy visszalép az egész versenytől, de a főszervezők ezt nem engedték.

Félig viccként vetette fel az ötletet, hogy akkor a magyar zászlóval áll ki a színpadra, ez ugyanis az egyetlen magyar dolog, ami nála van. Végül tényleg ez történt.

A Telex információi szerint volt más furcsaság is: a többi versenyzővel ellentétben Jázmint egyáltalán nem kísérte magyar stáb, családi támogatás nélkül ki sem tudott volna jutni a versenyre.

Szólj hozzá!

Strandolás közben eltört Márki-Zay keze

2021.12.19 19:00:00

Strandolás közben eltört Márki-Zay keze

Vasárnap reggel először arról kaptunk közleményt, hogy elmarad Márki-Zay Péter látogatása a Mikulás-gyárban, majd Facebookra kiírta, hogy elmarad az esti élő bejelentkezése.

Délben érkezett a magyarázat, a miniszterelnök-jelölt azt írta:

„Egy kisebb, jól sikerült sürgősségi műtéten vagyok túl. A kampány nem áll meg, pár nap múlva begipszelt kézzel folytatom.”

Hogy mi történt? „A szombati napot az egységes ellenzék jelöltjeinek felkészülésével töltöttük, de az este a családé volt, a gyerekeimmel az egyik budapesti strandfürdőben találkoztunk, együtt játszottunk, amikor baleset ért. A hamar elvégzett orvosi vizsgálat a bal kezem egyik csontjának olyan jellegű törését állapította meg, amit operálni kellett. A műtét vasárnap reggel megtörtént, a sebész elmondása szerint rendben ment. Remélem, minél hamarabb hazaengednek Hódmezővásárhelyre.”

Az alkarját január végéig kell rögzíteni, de „szerencsére jobbkezes vagyok és az ívet már amúgy is aláírtam.”

Fura kettősségnek látja, hogy „egy remek nap ért így véget. Szombaton tartottuk az egyesült ellenzék első országos jelöltfelkészítőjét, ahol sok más mellett a közös kampányarculatot is bemutattuk. Az új Országgyűlés leendő tagjai lelkesek és elszántak, a kormányváltó népszavazás aláírásai pedig nagy számban gyűlnek az utcákon, hála a változást akaró polgároknak és az ünnepi időszakban is a változásért dolgozó jelölteknek és aktivitáknak”.

Az erről készült képen Márki-Zay mögött egy szlogen látszik: Legyen Magyarország Mindannyiunké!

Szólj hozzá!

Önvezető módba kapcsolt autóban szült egy amerikai nő

2021.12.19 18:48:00

Önvezető módba kapcsolt autóban szült egy amerikai nő

Egy philadelphiai pár épp a dugóban ült, útban a hároméves fiúkkal az óvodába, amikor a nőnek elfolyt a magzatvize.

Az összehúzódások egyre sűrűbbek lett, a kocsisor nem mozdult, és egy idő után tudatosult bennük, hogy nem fognak beérni a 20 percre lévő kórházba. A férj ekkor önvezető módba kapcsolta a Teslát, az egyik kezét finoman a kormányon tartotta, de figyelmét az anyósülésen vajúdó feleségének szentelte, aki úgy szorította a kezét, hogy a férj azt érezte, bármikor eltörhet. Figyelj a légzésedre, nyugtatta a nőt, de ő is eléggé kivolt.

A nő a navigációs rendszert bámulta, de azt látta, hogy nem csökken a kórházig hátralévő idő. „Nyomjam vagy tartsam? Nyomjam vagy tartsam? Leszarom, csináljuk!” - idézte vissza dilemmáit. A baba akkor született, amikor begördültek a kórház elé. „Istenem, kint van!” - mondta ekkor. A kirohanó ápolók az autóban vágták el a köldökzsinórt, és közölték velük, hogy az újszülött egészséges.

Az anya elmesélte azt is, hogy amíg kórházban feküdt, az ápolók egymásnak adták a kilincset, és hogy lássák a „Tesla-babát”, és azt kérdezgették: „Ön az, aki a kocsiban szült?” A Tesla dicséretét zengő pár fején átvillant, hogy Tessnek hívják a lányukat, de erről szerencsére letettek, Maeve Lily lett a neve.

A világ leggazdagabb embere, Elon Musk autómárkája rászorul az ilyen feel-good sztorikra, hiszen a héten jelentették be, hogy egy párizsi taxitársaság felfüggeszti a Tesláit, miután az egyik súlyos balesetet okozott, de egyes alkalmazottak rasszista viselkedése és a cégen belüli szexuális visszaélések miatt is sokat kell bíróságra járniuk. (Guardian)

Szólj hozzá!

Gyorsabban terjed, cserébe kevésbé roncsolja a tüdőt az omikron

2021.12.19 17:54:00

Gyorsabban terjed, cserébe kevésbé roncsolja a tüdőt az omikron

Egy brit kutatás szerint a koronavírus omikron variánsa valószínűleg kevésbé hatékonyan támadja a tüdőt, mint a korábbi változatok. A vírus tüskefehérjéjének mutációi, amelyek képessé teszik arra, hogy kikerülje a szervezet védekező rendszerét, egyben tüdőbeli szaporodásának és súlyos megbetegítő képességének lehetőségeit is csökkentik - erre jutott a Cambridge Institute of Therapeutic Immunology and Infectious Disease (CITIID) kutatóintézet.

„Ezek a megfigyelések rávilágítanak arra, hogy az omikron az immunválasz megkerülését lehetővé tévő tulajdonságokért cserébe alkut kötött a szaporodást és a patogenitást befolyásoló tulajdonságok terén” - áll a tanulmány kivonatában.

A kutatócsoport vezetője Ravi Gupta, a klinikai mikrobiológia professzora a Cambridge Egyetemen, aki elmondta: a látszólag kedvező eredmények ellenére további kihívásokra kell számítani. Munkájuk alapján megerősítést nyert, hogy az omikron képes hatékonyabban kikerülni a szervezet védvonalát, ugyanakkor a betegség lefolyásához köthető tulajdonságok valószínűsíthetően felhígultak valamelyest. „Mindazonáltal az omikron jelentős terjedése nagy közegészségügyi kihívást jelent.”

Nagy-Britanniában ütemesen nő a fertőzöttek száma annak ellenére, hogy az országban magas az átoltottság, és az emlékeztető oltások beadásában is élen járnak. Sajid Javid brit egészségügyi miniszter vasárnap azt mondta: az adatok elemzése alapján úgy vélik, hogy az új esetek körülbelül hatvan százalékáért az omikron variáns lehet a felelős. (MTI)

Szólj hozzá!

Ferenc pápa egy Szent József-szobrot küld a magyar Covid-árvák megsegítésére

2021.12.19 17:35:00

Ferenc pápa egy Szent József-szobrot küld a magyar Covid-árvák megsegítésére

Ferenc pápa egy Szent József-szobrot küld a magyar Covid-árvák megsegítésére

Rendkívüli ajándékkal támogatja a közmédia 10 éves jótékonysági kampányát Ferenc pápa: egy Szent József-szobrot küld, hogy annak elárverezésével segítse a műsor idei kedvezményezettjét, a Covid-árvákat támogató Regőczi Alapítványt - jelentette be a Kossuth Rádió csatornaigazgatója.

Siklósi Beatrix - akit 2014-ben még a történelmi egyházak nyomására kellett visszahívni az állami tévé vallási műsorainak éléről, miután rendszeresen antiszemita posztokat, rasszista vicceket, kurucinfós írásokat osztott meg a Facebookon - a Kossuth Rádióban felidézte: az eucharisztikus kongresszus alatt az a megtiszteltetés érte, hogy együtt utazott Ferenc pápával, akitől később levélben kérte, támogassa a jótékonysági műsort és az alapítványt. „Tegnap reggel megérkezett a válasz, amely szerint Ferenc pápa nagy szeretettel csatlakozik a műsorhoz és küldeni fog egy gyönyörű Szent József-szobrot, amit majd elárverezhetünk” - mondta el Siklósi. A szobor azt ábrázolja, Szent József hogyan tanítja ácsmesterségre Jézust. A közmédia ezzel az ajándékkal szeretne hozzájárulni az alapítvány munkájához.

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumi elnöke felidézte, hogy március végén, április elején már nap mint nap hallottak olyan tragédiákról, amikor fiatal szülők hunytak el és kicsi gyerekek maradtak árván. „Úgy éreztük, ez már olyan sok, hogy erre egy külön alapítványt kell létrehozni” - mondta, és hozzátette, hogy a bejelentést követően óránként jöttek a telefonok, hogy támogatják az alapítványt. Sokszor a családok keresik meg az alapítványt, de van, amikor a barátok, rokonok, iskolaigazgatók hívják fel a figyelmet a rászoruló családokra. Mint mondta, fontos az anyagi segítség, de sok esetben pszichológiai támogatásra vagy jogi segítségnyújtásra van szüksége a családoknak. A tervek szerint a gyerekeket felnőtté válásukig fogja támogatni az alapítvány.

A közmédia jubileumi jótékonysági kampányában a műsor vasárnap délelőtti kezdetéig már csaknem 100 millió forint gyűlt össze. A Jónak lenni jó akciót jószolgálati nagykövetként segítik Nagy Tímea és Szilágyi Áron olimpiai bajnokok. (MTI)

Szólj hozzá!

Villamos húzott ki egy autót a Clark Ádám téri aluljáróból

2021.12.19 16:42:00

Villamos húzott ki egy autót a Clark Ádám téri aluljáróból

A Clark Ádám tér alatti villamosalagútba hajtott és bennrekedt egy személyautó. Ezt a külön erre a célra a helyszínre érkezett villamossal vontatták ki - derül ki az MTI képaláírásából.

Villamos húzott ki egy autót a Clark Ádám téri aluljáróból

Villamos húzott ki egy autót a Clark Ádám téri aluljáróból

Szólj hozzá!

3-4 órás sorok állnak a román és szerb határon

2021.12.19 16:16:00

Ekkora a torlódás a csanádpalotai és a röszkei autópályás átkelő kilépőoldalán vasárnap délelőtt. Ásotthalomnál is intenzív a forgalom, mindkét irányba egy órát kell várakozni. Bővebb infó a rendőrség határinfó oldalán.

Szólj hozzá!

Az Alkotmánybíróság tagjai elmozdíthatatlanok, mondta az Ab elnöke

2021.12.19 15:54:00

Az Alkotmánybíróság tagjai elmozdíthatatlanok, mondta az Ab elnöke

Az Alkotmánybíróság tagjai elmozdíthatatlanok, mondta az Ab elnöke

Nem lehet vita abban, hogy az alkotmányt csak olyan többséggel lehet módosítani, ahogy azt a hatályos szabályok megengedik, továbbá abban sem, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) tagjai elmozdíthatatlanok - hangsúlyozta a testület elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Sulyok Tamást kedden egy Áder Jánosnak, Orbán Viktornak és Kövér Lászlónak címzett nyílt levélben reagált azokra „az utóbbi hónapokban egyre erősödő politikai jellegű elképzelésekre, amelyek egy kormányváltás esetén az Alaptörvény tollvonással történő eltörlését és az Alkotmánybíróság testületének feloszlatását helyezik kilátásba”. Elmondta:

eddig az Ab elnöke nem került olyan helyzetbe, hogy nyílt levelet kelljen intéznie a hatalmi ágak képviselőihez e tárgyban.

Sulyok szerint Magyarországon a rendszerváltás óta valamennyi politikai erő között konszenzus uralkodott „az alkotmányosság mindenáron való betartásáról”, és soha, senki nem vonta kétségbe, hogy csak alkotmányos eszközökkel lehet jogszabályt módosítani és bármilyen politikai jellegű cselekvést elvégezni.

Az Ab elnöke azt mondta, hogy az alkotmánybíráskodás egész Európában két nagyon fontos cölöpön nyugszik: az alkotmánybírósági határozatoknak mindenkire kiterjedő hatállyal kell bírniuk, továbbá az alkotmánybírák hivatali idejük alatt nem mozdíthatók el semmiféle parlamenti többséggel. „Semmilyen politikai erő el nem mozdíthatja őket, még rendkívüli jogrend esetén is biztosítani kell az Ab működését” - figyelmeztetett Sulyok, aki szerint ha az alkotmányos renden csupán egy rést is ütnek, akkor annak egésze összedől. Aki az alkotmánybírók elmozdításában gondolkodik, „az nem sakkozik, hanem felborítja a sakktáblát”. Az alkotmányos rendnek jogszerű alternatívája nincs, a másik lehetőség a bizonytalanság, a puccs, egy olyan politikai helyzet, ami nálunk soha nem fordult elő. „Azt gondolom, nem is fordulhat elő.”

Az alkotmány tartalmáról lehet vita, de arról nem lehet, hogy az alkotmányt csak olyan többséggel lehet módosítani, ahogy azt a hatályos szabályok megengedik, és abban sem lehet vita, hogy az Ab tagjai elmozdíthatatlanok - emelte ki Sulyok Tamás az MTI összefoglalója szerint.

Néhány cikkünk a témában:

Szólj hozzá!

Egy 11 éves fiú is meghalt a kórházban, miután a szél felkapta az ugrálóvárat

2021.12.19 15:33:00

Egy 11 éves fiú is meghalt a kórházban, miután a szél felkapta az ugrálóvárat

Egy 11 éves fiú is meghalt a kórházban, miután a szél felkapta az ugrálóvárat

Újabb gyermek, egy 11 éves fiú halt bele a sérüléseibe, és ezzel már hatra nőtt az ausztráliai ugrálóvár-baleset halálos áldozatainak száma - közölte a tasmaniai rendőrség vasárnap. Hozzátették: két sérült gyermeket válságos állapotban továbbra is kórházban ápolnak, egy pedig hazatérhetett.

A baleset csütörtökön történt, miután a szél felkapott és felborított egy ugrálóvárat a Tasmania északnyugati részén fekvő Devonport egyik általános iskolájában egy tanév végi rendezvényen. A szerencsétlenségnek összesen kilenc érintettje volt, rendőrségi tájékoztatás szerint több gyerek mintegy tíz méter magasról zuhanhatott le. Az ügyben minden részletre kiterjedő nyomozást indítottak, minden szemtanút kihallgatnak, bizonyítékokat gyűjtenek a helyszínről és meteorológiai elemzést készítenek.

A tragédia mélyen megrendítette az ausztrálokat. A devonporti iskolát virágokkal árasztották el, és 1,2 millió ausztrál dollár adomány érkezett az áldozatok hozzátartozói számára. Scott Morrison ausztrál miniszterelnök elmondta: a mentőcsapatok és a közösség tagjai összesen 800 ezer ausztrál dollárt vehetnek igénybe a trauma feldolgozását támogató tanácsadásra. (Guardian, MTI)

Szólj hozzá!

Eddig 560 ezren töltötték ki „az évtized legegyszerűbb nyomtatványát”

2021.12.19 14:59:00

Eddig 560 ezren töltötték ki „az évtized legegyszerűbb nyomtatványát”

Péntek reggelig már 560 ezer adóvisszatérítési nyilatkozat érkezett az adóhivatalhoz, még két hét és lejár az adóvisszatérítés februári kiutalásához szükséges nyilatkozat benyújtásának a határideje - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a nyilatkozathoz az online kitöltést érdemes választani, a VISSZADO-nyilatkozatok több mint 75 százaléka így érkezik az adóhivatalhoz. Ezeket

Tállai „az évtized legegyszerűbb nyomtatványának”, ami biztosan így van, de ez azért az évtizedet is minősíti.

A VISSZADO-nyilatkozatot azoknak kell kitölteni, akiknek a kiutalási adatairól a NAV-nak nincs információja - húzta alá Tállai András, vagyis az év végéig attól várja a nyilatkozatot az adóhivatal, aki

  • családi pótlékra jogosult, de a családi pótlékot nem ő kapja,
  • a várandós nőtől és a vele közös háztartásban élő házastársától,
  • attól is, aki máshová kéri az adóvisszatérítés kiutalását, mint ahová a családi pótlékot kapja, illetve
  • nyilatkoznia kell a katás kisadózónak is, ha nem ő kapja a családi pótlékot, és
  • a rokkantsági járadékban részesülő vagy a vele közös háztartásban élő hozzátartozója közül annak, aki év közben a családi kedvezményt igénybe vette.

Az ebbe a körbe tartozó szülőnek a nyilatkozatot azért fontos december 31-ig benyújtani, mert csak így tudja a családi adóvisszatérítés összegét kiutalni a NAV 2022. február 15-ig. Az államtitkár leszögezte, hogy az adóvisszatérítéshez való jog a gyermeket nevelő szülőket mindenképp megilleti, így nem veszik el akkor sem, ha valaki elmulasztja az év végi határidőt. Ilyenkor a szülő a NAV által elkészített bevallási tervezetében, vagy az szja-bevallásában veheti igénybe az adóvisszatérítést, de ebben az esetben a szülők csak február 15-e után juthatnak az őket megillető összeghez, a NAV ugyanis a bevallás benyújtásától számított 30 napon belül, de legkorábban március 1-jén utalja ki a pénzt.

Tállai András megjegyezte, hogy a februári kiutalás teljesítéséhez mintegy 190 ezer nyilatkozatot vár még az adóhivatal.

Szólj hozzá!

A beoltott német állampolgárok is csak kéthetes karantén árán térhetnek vissza Nagy-Britanniából

2021.12.19 14:26:00

A beoltott német állampolgárok is csak kéthetes karantén árán térhetnek vissza Nagy-Britanniából

A beoltott német állampolgárok is csak kéthetes karantén árán térhetnek vissza Nagy-Britanniából

A német hatóságok járványügyi szempontból a legkockázatosabb területek közé sorolták szombaton Nagy-Britanniát a koronavírus omikron variánsának gyors terjedése miatt, és december 20-i hatállyal jelentősen megszigorították az Egyesült Királyságból érkezőkre vonatkozó beutazási szabályokat - ismertette a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI).

Nagy-Britannia úgynevezett vírusvariáns övezetté nyilvánítása hétfő hajnalban lép hatályba, és az RKI szerint előreláthatólag 2022. január 3-ig érvényben marad, hacsak nem hosszabbítják meg. A légi-, vasúti és hajózási társaságok lényegében csak német állampolgárokat, illetve Németországban élő személyeket szállíthatnak haza az Egyesült Királyságból. Minden visszaérkezőre, így a beoltottakra és a gyógyultakra egyaránt kéthetes karanténkötelezettség vonatkozik, amely negatív koronavírus-teszttel lerövidíthető.

Nagy-Britanniában pénteken rekordot döntött több mint 93 ezer esettel a fertőzöttek napi száma, és szombaton is csaknem 90 ezer fertőzöttet regisztráltak. Mindezzel párhuzamosan növekszik a kórházakban kezelt koronavírusos betegek száma. Félelmetes ütemben terjed az omikron variáns is: szombaton 10 059 esetet azonosítottak, ami háromszorosa a pénteki adatoknak. Az Egyesült Királyságban összesen mintegy 25 ezer omikron vírusmutációval fertőzött személyt tartanak nyilván. Londonban, ahol már a delta helyett az omikron variáns a domináns, Sadiq Khan polgármester egészségügyi vészhelyzetet hirdetett.

A beoltott német állampolgárok is csak kéthetes karantén árán térhetnek vissza Nagy-Britanniából

A német kormány ugyancsak szombaton járványügyileg fokozottan kockázatos területté nyilvánította Franciaországot és Dániát. Norvégiát, Libanont és Andorrát pénteken vették fel a lajstromra. Az ezekből az országokból beutazók számára a beoltottak és a gyógyultak kivételével kötelező tíznapos karanténba vonulni, ami negatív vírusteszttel öt napra csökkenthető. A járványügyi szempontból fokozottan kockázatos országok listájáról lekerült Bulgária, Észtország, Lettország, Albánia, Észak-Macedónia és Moldova - írja az MTI.

Nem említi az állami hírügynökség, de mintegy 50 országgal együtt Magyarország is a fokozottan kockázatos országok listáján szerepel, méghozzá november közepe óta.

Szólj hozzá!

Alexander Soros vette meg a Sátántangó eredeti kópiáját

2021.12.19 14:06:00

Alexander Soros vette meg a Sátántangó eredeti kópiáját

Alexander Soros vette meg a Sátántangó eredeti kópiáját

A szokásosnál kreatívabb jótékonysági aukciót tartott nemrég a lassan egyéves Freeszfe Egyesület. A Színházi- és Filmművészeti Egyetemről kiszorított oktatók és hallgatók azért gyűjtenek pénzt, mert a kormánytól nem kapnak se támogatást, se ösztöndíjat, mint a többi egyetem. Azt sem ismeri el az állam, hogy náluk egyetemi képzés folyik, a diplomát a hallgatók külföldi egyetemektől kapják.

Az alkotóműhelynek saját összesítése szerint 170 hallgatója, több mint 100 oktatója és 6 munkatársa van. „Az oktatók a kezdetektől ingyen dolgoznak, és nem csak tanítanak, hanem az adminisztrációs munkát is ők végzik, honlapot építenek, workshopokat szerveznek, okiratokat egyeztetnek a jogászokkal. A hallgatók az oktatásuk mellett munkacsoportokat alkottak, videókat vágnak, raktárat pakolnak, díszletet cipelnek.” Azt írják, hogy bár sokan segítik a munkát adománnyal, épülettel, ingyen munkával, „a számlánkon jelenleg rendelkezésünkre álló összeg márciusig biztosítja a tavaly megkezdett munka, a képzések folytatását. De diplomafilmeket, vizsgaelőadásokat már nem tudunk létrehozni.”

A december 13-án tartott aukción kéziratok, dedikált művek és festmények, valamint egy 600 ezerért leütött Roskó Gábor-szobor mellett olyan különlegességekre is lehetett licitálni, mint

  • Básti Juli díszletkönyve a legendás Három nővérből (70 ezer),
  • az első Freeszfe maszk (105 ezer),
  • Cate Blanchett és Csákányi Eszter közös dedikált fotója (112 ezer),
  • vitorlázás Sváby Andrással (150 ezer),
  • Örkény Színház színészeinek személyes versmondásai (314 ezer)
  • Nádasdy Ádám online irodalomórája (320 ezer)
  • vagy Nagy Ervin bőrdzsekije a Tanár című sorozatból (500 ezer).

Összesen 19 millió jött össze, amit egyértelmű sikerként könyvelnek el, és vizsgafilmek és -előadások elkészítésére, vagyis az egyesület tehetséges hallgatóira fordítják. A Freeszfe Egyesület elnöke hozzátette, hogy a vizsgaprodukciók költsége körülbelül 100 millió forint, ennek az ötöde jött össze, így folytatják az aukciózást. Csak viszonyításképpen: a Vidnyánszky-féle SZFE évi 3000 millióból gazdálkodik.

De eddig nem beszéltünk az aukció legnagyobb tételről, Tarr Béla filmrendező felajánlásáról, ami a magyar filmtörténet klasszikusának „eredeti, pozitív munkakópiája”. A külföldi kritikusok által is rendszeresen minden idők legjobb filmjei közé sorolt, 1994-es Sátántangó filmszalagja

zárt licitben kelt el 10 millióért.

A Freeszfe közleménye szerint „a zárt licittel a licitáló szerződésben felelősséget vállalt, hogy biztosítja a megfelelő tárolást és azt, hogy ez a felbecsülhetetlen értékű szellemi kultúrkincs bármikor elérhető legyen a kutatás számára” - tették hozzá, a vásárló kiléte azonban homályban maradt.

Szombaton aztán egy Facebook-posztban jelentkezett Alexander Soros, hogy ő vette meg a Sátántangó kópiáját.

A Nyílt Társadalom Alapítvány alelnöke felidézi, milyen világhírű alkotókat adott a világnak a magyar filmművészet és külön SZFE jogelődjei, majd rátér arra, hogyan „adta oda” az egész egyetemet a miniszterelnök „a bizalmasainak”. Alexander Soros emlékeztet, hogy a fedél nélkül maradt oktatókat és hallgatókat az apja által alapított egyetem fogadta be. (Ez azért volt lehetséges, mert a kollégiumok és tantermek nagy része kiürült a külföldre kényszerített CEU távozása után. A kormányzati álláspont egyébként továbbra is az, hogy „a CEU nem költözött el”.)

„Azért licitáltam a filmre, hogy kifejezzem nagyrabecsülésemet Tarr munkássága iránt, illetve hogy szolidaritást vállaljak e nagyszerű intézmény bátor hallgatóival és oktatóival. A kópiát Magyarországon kívül, biztonságos körülmények között tervezem tárolni. Amint törvényes eszközökkel visszaállítják a demokráciát Magyarországon, illetve a Freeszfe elnyeri az őt megillető státuszt, visszaadom a kópiát jogos tulajdonosának, a magyar népnek” - zárja posztját Alexander Soros.

Szólj hozzá!

Azt mondod, 32 százalék? Én azt mondom 46!

2021.12.16 14:42:00

Azt mondod, 32 százalék? Én azt mondom 46!

Jó reggelt! Legyünk optimisták: akár 8 fok is lehet ma a szeles Dunántúlon, a sűrű, zúzmarás ködben.

4 cikk, amiről kár lenne lemaradni:

Ajánljuk magunkat és testvéri hírleveleinket!

EGY HÉTKÖZNAP AZ ÉRETT NER-BEN

Azt mondod, 32 százalék? Én azt mondom 46!

Kaufmann Balázs Sopronig ment, hogy megkérdezze Orbán Viktort az elmúlt napok botrányairól, hisz máshol nem volt erre lehetőségünk. Áder János embereinek megfigyelése mellett azt is megkérdeztük a miniszterelnöktől, hogy Varga Juditnak le kell-e mondania az államtitkára korrupciós ügye miatt, de sajnos nem tudott válaszolni.

MIT MŰVEL AZ ELLENZÉK?

Azt mondod, 32 százalék? Én azt mondom 46!

Magyari Péter minden eddiginél részletesebben megírta, hogyan kampányol, illetve hogyan nem kampányol a hétfejű ellenzéki tömörülés. Nehézkesen, lassan indul be a gépezet, nincsenek saját témák, alapvető döntések váratnak magukra. Közben azt mérik, hogy a Fidesz nagyon megerősödött az előválasztás óta. Konkrétan 46 és 32 százalék az aktuális állás.

  • Elfogadták Budapest 2022-es költségvetését. A főpolgármester szerint az elmúlt 30 évben nem volt példa arra, hogy ilyen költségvetést kelljen elfogadni, annak ellenére sem, hogy korábban is voltak viták a városvezetések és a kormányok közt. A közgyűlést Anonymus-maszkos alakok színesítették.
  • Délután Karácsony Gergely átvette az íveket, indul az aláírásgyűjtés a Fudanról és a 270 napos álláskeresési járadékról szóló népszavazáshoz.
  • Hosszú interjút készített Haszán Zoltán az LMP listájának élén álló politikusokkal. Hogyan előzte be Ungár Péter a két társelnököt? Miért zöldebbek mindenki másnál? Mit üzen Ungár a homofób kampányban részt vevő meleg fideszeseknek? Miért csapda az államtitok?
  • Márki-Zay Péter szerint Orbán egyértelmű jeleit adja, hogy a saját vereségére tippel, és ezzel a lendülettel bedobott egy marék ötletet, mit kezdenek majd kormányon: miniszterelnök maximum két ciklusig lehet valaki, Polt Pétert kirúgják, új alkotmány kell, ilyesmik.
  • Megjelent a voksturizmus-figyelő választási névjegyzék. Ennek nyilvánosságát Szél Bernadett és Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselők harcolták ki.

OLTÁS

Azt mondod, 32 százalék? Én azt mondom 46!

Az oltást elutasító magyarok nagyjából 10 százaléka azért nem kéri a vakcinát, mert úgy gondolja, hogy a korábbi betegség megfelelő védelmet nyújt számára. Vajon igazuk van? Ebben a cikkben Szurovecz Illés összefoglalja, mit tudunk biztosan, és mit sejthetünk a gyógyultak védettségéről az eddigi kutatások alapján. Meddig tart? Mennyire erős? És hogyan viszonyul az oltottak védelméhez?

OROSZ SZÁLAK

Azt mondod, 32 százalék? Én azt mondom 46!

Ítéletet hirdették az elmúlt évek egyik legelképesztőbb titkosszolgálati akciójának ügyében: életfogytiglanra ítélték az FSZB tisztjét, aki agyonlőtt egy csecsen menedékkérőt Berlinben. Az új külügyminiszter szerint a német jog és Németország szuverenitásának súlyos megsértése az orosz hatóságok megbízásából elkövetett gyilkosság.

A NAP HŐSEI

A 4 éves kisfiú, aki az apja telefonjával 1000 dollárnyi fagyit és sütit rendelt.

És Óvári János orosházi autószerelő.

Szólj hozzá!

A Pegasusszal célba vett Macron mellett állt Orbán, amikor rákérdeztek a kiberfegyverre

2021.12.14 14:45:00

A Pegasusszal célba vett Macron mellett állt Orbán, amikor rákérdeztek a kiberfegyverre

Sűrű napunk volt tegnap. Ma néhol oszlik a köd, előbújik a nap, helyenként ugyanakkor kisebb eső és ónos szitálás is várható. Ez a 444 napindító hírlevele, amelyre itt lehet feliratkozni.

4 fontos cikk:

Macron mindenütt

A Pegasusszal célba vett Macron mellett állt Orbán, amikor rákérdeztek a kiberfegyverre

Tegnap lezárásokra ébredtek a budapesti belvárosban: jött a francia elnök és a V4-ek, és egész nap témát szolgáltattak. Macron első útja az általa nagyra tartott Heller Ágnes sírjához vezetett, aztán Áderrel beszélgetett Ukrajnáról és a szexuális kisebbségek jogairól, hogy aztán átugorjon a szomszédba Orbán Viktorhoz udvariaskodni. Később azt mondta a francia elnök: világossá tette a miniszterelnöknek, hogy mást gondol jogállamiságról, a kisebbségek tiszteletben tartásáról, a diszkrimináció elleni küzdelemről és a korrupcióról.

Macron találkozott ellenzéki politikusokkal is, akik szerint ígéretet tett arra, hogy a francia EU-s elnökség alatt megindul a jogállamisági mechanizmus. Találóan mutat rá esti összefoglalónk: ettől a látogatástól mindenki megkapta, amit akart, egy kicsit mindenki erősebbnek mutathatta magát a valóságosnál, a kormány és ellenzéke épp úgy, mint a Merkel örökébe lépni vágyó Macron.

A legkellemetlenebb pillanatról csak késő este kaptunk hírt: egy francia újságíró rákérdezett Orbánnál a Pegasus-ügyre, sőt Áder testőreire, miközben ott állt mellette a francia elnök, akit szintén becéloztak a kiberfegyverrel, le is kellett cserélnie a telefonját.

Házkutatások

A Pegasusszal célba vett Macron mellett állt Orbán, amikor rákérdeztek a kiberfegyverre

A hónap diplomáciai eseményének magyar résztvevői közül legalább háromnak volt amúgy is nehéz napja. Áderről kiderült, hogy a testőreit becélozták Pegasussal, a Heller Ágnes sírjánál Macront kalauzoló Heisler András is kisebb botrányba keveredett, amire mindjárt visszatérünk, míg Karácsony Gergely és Márki-Zay a francia nagykövetségre siettek tovább a Városháza-ügyről tartott sajtótájékoztatójukról.

Reggel ugyanis a fővárosi vagyonkezelőnél, a főjegyzőnél és Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettesnél tartottak házkutatást a rendőrök. Karácsony szerint ezzel „a rendőrség is a Fidesz-propaganda eszköze lett, a nyomozóhatóságokat bevonták a politikai lejárató kampányokba”. Márki-Zay pedig arra gyanakszik, hogy azért éppen Macron látogatásának napján mentek ki a nyomozók a Városházára, mert nemzetközi botrányt akartak kelteni.

Bűnszervezet

A Pegasusszal célba vett Macron mellett állt Orbán, amikor rákérdeztek a kiberfegyverre

Hétfőn ülésezett a mentelmi bizottság, hogy a súlyos korrupciós üggyel vádolt Völner Pál mentelmi jogáról döntsön. Délben meg is szavazták, hogy javasolják annak megvonását. A lemondott államtitkár levelében a Legfőbb Ügyészség indítványát ellentmondásosnak és összefüggéstelennek minősítette, de leszögezte, hogy a tisztázás érdekében feltétel nélkül támogatja mentelmi joga kiadását.

Az ügyészség számos új részletet közölt a parlamenti bizottsággal. Polt Péterék szerint bűnszervezet módjára működött Völner hivatala, 83 milliót kapott feketén az államtitkár a végrehajtói kar elnökétől, akivel gyakran éttermekben és az utcán találkoztak, jellemzően konspirált módon.

Gázár

A Pegasusszal célba vett Macron mellett állt Orbán, amikor rákérdeztek a kiberfegyverre

Az elszabaduló gázárak és a rezsicsökkentett távhő közti különbség továbbra is szorongatja a nagyvárosokat. A győri közgyűlés a múlt hét végén úgy döntött, hogy nem enged a gázkereskedő követelésének, és nem megy bele abba, hogy távhőcége érvényes szerződését úgy írják át, hogy többet kelljen fizetnie a gázért.

Legalább egy tucat magyar önkormányzat áll hasonló dilemma előtt, és a legtöbb helyen napokon belül döntést kell hozni. Mindenki állami beavatkozásra vár.

Méltóságok

A Pegasusszal célba vett Macron mellett állt Orbán, amikor rákérdeztek a kiberfegyverre

Talán soha nem volt még olyan széles vallási összefogás Magyarországon egyetlen közlemény miatt, mint amit múlt héten hoztak össze keresztény és zsidó egyházak és hitközségek. Épp ezért olyan meglepő, hogy a gondos és hosszas egyeztetések után végül azt sikerült kinyilatkoztatniuk, hogy az emberi méltóság nem sajátja mindenkinek, mert annak alapja a férfi és nő házassága.

Ez a legnagyobb jóindulattal átgondolatlannak nevezhető kiállás nem csak számtalan ízléstelen vagy keserű viccnek adhat táptalajt (akkor a papoknak sincs méltósága? és a gyerekeknek, az özvegyeknek? Gulyás Gergelynek?), de azt a kérdést is felveti, hogy milyen állapotban vannak azok a szervezetek, akik egy ilyen szöveget leokéztak.

Az evangélikus püspök finom korrekciója mellett Heisler András határolódott el az általa kiadott közleménytől, zsidó értelmiségiek petíciót is indítottak, a Mazsihisz pedig álláspontjuk átgondolására hívta a többi aláírót.

És még...

Sok hír kimaradt a nagy bőségben, a lassan túl hosszúra nyúló hírlevél végére már csak három tegnapi kedvencem fér ide:

Majdnem sikerült egy olyan hírlevelet írni, hosszú hónapok után, amiben nem szerepel az a szó, hogy koronavírus.

Szólj hozzá!

Minden egyház összeállt, hogy közölje: a házasság az emberi méltóság alapja

2021.12.13 22:48:00

Minden egyház összeállt, hogy közölje: a házasság az emberi méltóság alapja

Nem sokszor fordulhatott elő a magyar történelemben, hogy 14 vallási közösség fogalmazzon meg közös üzenetet. Katolikus, református, evangélikus, zsidó, ortodox, baptista, metodista és pünkösdista vezetők a legmagasabb szinten jöttek össze, és az alábbi rövid, ám ünnepélyes nyilatkozatot tették:

„Megteremtette Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!«.” (1Móz 1,27–29)

A biblikus álláspontot Ferenc pápa budapesti látogatása során is hangsúlyozta megerősítve, hogy a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg. A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja. Mi, az alulírott katolikus, protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselői, a karácsonyra készülve, illetve a hanuka gyertyáinak fényében, egyben az utóbbi időkben egyre erősödő társadalmi vitákra reagálva ezúton is megerősítjük a házasságra, a családra és az emberi méltóságra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát.

A közlemény apropója elvileg a karácsony, illetve a hanuka, de a szöveg nem ezekről az ünnepekről szól, hanem, mondjuk úgy, a házasságról. Vallási értelemben karácsonykor a megtestesült Ige, Jézus Krisztus földi születését ünnepeljük, hanuka idején pedig az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött aratott győzelmet, a jeruzsálemi szentély megtisztítását. Nem a házasságot. „A karácsony egyházi évünk egyik legnagyobb ünnepe, a megtestesülés pedig hitünk bátorító és félelmetes titka” - mondta ihletett homíliájában Erdő Péter bíboros tavaly, a család szót természetesen ki sem ejtve a száján.

Hogy akkor miért is van szükség pont most pont erre a soha nem látott összefogásra? Nem kell úgy tennünk, mintha nem tudnánk, hol élünk:

ez az nyilatkozat nem vallásaink bensőséges ünnepeiről szól, hanem a politikáról.

Szólj hozzá!

Hétvégi olvasnivaló a fondorlatos alkotmánybíráktól az oltatlan tanárokig

2021.12.11 17:09:00

Hétvégi olvasnivaló a fondorlatos alkotmánybíráktól az oltatlan tanárokig

Itt a hétvége, és vele az elmúlt öt nap nagyobb, olvasgatós anyagaiból egy válogatás. Aki szeretne napindító hírlevelet és ilyen szombati összefoglalókat olvasni, az itt tud feliratkozni.

A JOGNAK ASZTALÁNÁL

Hétvégi olvasnivaló a fondorlatos alkotmánybíráktól az oltatlan tanárokig

A lengyel alkotmánybírák nyelvet öltöttek az EU-s jogra, de a magyarok fondorlatosabban mentették fel a saját kormányukat egy uniós bírósági ítélet végrehajtása alól.

Agresszívan köszöntette a magyar vezetés az új német kormány beiktatását: Orbán Viktor nyílt sisakos küzdelem kezdetéről írt, a honvédelmi államtitkárnak a náci megszállás jutott eszébe.

Videós összefoglaló a miniszterelnök idei utolsó parlamenti csatájáról.

Szólj hozzá!

Két nappal Völner lemondása után egy másik korrupcióval gyanúsított fideszes is távozik a közéletből

2021.12.10 14:19:00

Két nappal Völner lemondása után egy másik korrupcióval gyanúsított fideszes is távozik a közéletből

Ma legalább nem esik. Sőt, a nap is kisüthet egy kicsit. Jó reggelt!

Négy fontos cikk induláshoz:

Völner és vidéke

Két nappal Völner lemondása után egy másik korrupcióval gyanúsított fideszes is távozik a közéletből

Hölgyeim és uraim, attrakció: majdnem négymilliós végkielégítést kaphat Völner Pál! Bravó!

Ha valaki átaludta volna az elmúlt három napot: az ügyészség szerint megalapozott gyanú merült fel arra, hogy a legott lemondott igazságügyi államtitkár a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott. Vég Márton most arról ír, hogy az Orbán-kormány milyen sokat tett annak érdekében, hogy ezek a végrehajtó irodák minél nagyobb profittal tevékenykedhessenek.

Karácsony Gergely az antikorrupciós világnap alkalmából egy olyan V. kerületi iroda elől jelentkezett, amit elmondása szerint még Rogán Antal adott el polgármesterként áron alul a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar előzetes letartóztatásban ülő elnökének. Egyúttal felajánlott egymillió forintot!

Senkise boldog

Két nappal Völner lemondása után egy másik korrupcióval gyanúsított fideszes is távozik a közéletből

Nem biztos, hogy a jövő történészei feljegyzik ezt a napot, de sokunk élete már biztosan nem lesz ugyanolyan: Boldog István visszavonul a közélettől.

A kétpói országgyűlési képviselőnek most a család az első, ezért „hagyta magát meggyőzni”, hogy ne politizáljon már többet. Az ilyen nyilatkozataiért szerettük nagyon, no meg persze a képeiért, szentséges ég, micsoda képek! Szerkesztőségünk a legapróbb részletekig menően követte Boldog úr közéleti tevékenységét, úgyhogy aki eddig nem tette, most elmerülhet benne itt, illetve visszaidézheti a kedvenc pillanatait.

(Ünneprontás, tudom, de talán azért sem indul a választáson, mert tavaly decemberben a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt ellene és nyolc társa ellen.)

15 ezer tanár

Két nappal Völner lemondása után egy másik korrupcióval gyanúsított fideszes is távozik a közéletből

Közeledik a határidő, az oltatlan tanárokat hamarosan fizetés nélküli szabadságra küldik.

A minisztérium december eleji adatai szerint a tanárok 10 százaléka nem oltatta be magát, ami 15 ezer embert jelent. Ez sokkal jobb arány az országos oltottsághoz képest, viszont elég nagy tömegről van szó ahhoz, hogy érezhető legyen a hiányuk az oktatásban. Szurovecz Illés beszélgetett érintettekkel.

Duna, Tisza, Rába

Két nappal Völner lemondása után egy másik korrupcióval gyanúsított fideszes is távozik a közéletből

Mert úgy jelölték ki a terület határait, hogy a város milliárdos bevételektől essen el.

- írta meg elsőként Magyari Péter. Egy fideszes törvénymódosítás új privatizációs hullámot készíthet elő.

Bár 2021-ben javultak a foglalkoztatási adatok Magyarországon, a 25 év alatti fiataloknak nincs okuk az optimizmusra.

Sarkadi Zsolt a parlamentben járt.

Ez az a konferencia, amire Orbán Viktort nem hívták meg, ezért a magyar kormány megakadályozta, hogy az EU hivatalosan részt vehessen az eseményen.

New York, Brüsszel, Vilnius

Két nappal Völner lemondása után egy másik korrupcióval gyanúsított fideszes is távozik a közéletből

Olvasónk, Viktor

Miniszterelnök úr átolvasta Rényi Pál Dániel könyvét, és üstöllést ki is szúrt egy apró névhibát a nyolcvanas évek egyetemi bajnokságáról szóló fejezetben. Fontosak az olvasói visszajelzések és a hibák javítása, hiszen karácsonyra készülődve már a harmadik kiadást nyomtuk ki.

Szólj hozzá!