
Angela Merkel leköszönő német kancellár utolsó heti videoüzenetében arra szólította fel Németország lakóit, hogy vegyék komolyan a koronavírust, és oltassák be magukat.
„A negyedik hullám közepén vagyunk, a helyzet nagyon komoly, az ország egyes részeiben pedig drámainak nevezhető. Minden oltás számít.”
Az intenzív osztályok túlterheltek, ami miatt több súlyos beteget kevésbé zsúfolt kórházakba kellett átszállítani. A halottak száma „szörnyen magas”, a „hátrahagyott családtagok és barátok pedig zavarodottak, tanácstalanok és tehetetlenek" - tette hozzá. Merkel szerint a helyzet különös keserűségét az adja, hogy a halálesetek többsége az oltással elkerülhető lenne.
A távozó kancellár egyúttal megköszönte az emberek megfontoltságát és belátását, valamint azt, hogy saját maguk és polgártársaik védelmében betartják a járvány miatti óvintézkedéseket. „Önök vannak többségben országunkban” - mondta. „Nap mint nap tanúbizonyságot tesznek a polgári lelkületről, amely olyan csodálatossá teszi országunkat, és amely nélkül egyetlen kancellár és egyetlen kormány sem érhet el semmit.”
A következő nehéz heteket csak közös erőfeszítéssel lehet átvészelni, és „szívemből kívánom, hogy közösen sikerüljön” - mondta Merkel, aki a következő héten távozik tisztségéből. (MTI)

Bűnösnek mondta ki a Gyulai Törvényszék pénteki elsőfokú ítéletében R. János volt mezőberényi református lelkészt és vádlott-társait, méghozzá folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés, sikkasztás és költségvetési csalás bűntettében, amely bűnszervezeti alakzatot is felvett - írja a Magyar Narancs.
A lelkészt 5 év letöltendő börtönbüntetésre, 2,5 millió forint pénzbüntetésre és jelentős nagyságrendű vagyonelkobzásra ítélték.
A lelkész ötéves mezőberényi szolgálata ideje alatt az addig lepukkant épületekkel és infrastruktúrával rendelkező gyülekezet megerősödött, ingatlanjai megújultak és bővültek. Az egyházbíróság 2016-ben mozdította el posztjáról, egyben megfosztotta lelkészi címétől, amelyet soha nem tölthet már be.
A Narancs tudósítása szerint a vádiratban sok egyéb vétség mellett az is szerepel, hogy a mezőberényi lelkész a szeretetotthon igazgatójával összejátszva papíron társadalmi dolgozóként foglalkoztatott több olyan személyt – köztük két vádlottat is –, akik ténylegesen nem tevékenykedtek a szeretetotthonban, azonban ezért a feladatukért munkabért vettek fel. R. János feleségének heti munkaideje három gyerek és a lelkészi munka mellett elérte a heti 90-100 órát, ami a bíróság szerint életszerűtlen.
A vádlottak védői gyenge lábakon álló bizonyítékokról, félreértésekről, bűncselekmény hiányáról, illetve arról beszéltek, hogy semmifajta károkozás nem történt, sőt nőtt az egyházközség vagyona. A lelkész és a többi vádlott fellebbezett az ítélet ellen, jogerős ítéletet a Szegedi Ítélőtábla hozhat. (magyarnarancs.hu)


Ferenc pápa apostoli látogatást tesz Ciprusra és Görögországba, a több helyszínt érintő út egyik kiemelkedő témája a migráció.
A látogatás előtt bemutatott videóban a pápa „hatalmas temetőként” írta le a Földközi-tengert az Európába tartó bevándorlók és menekültek ezreinek halála miatt.
Cipruson felszólította a híveket, hogy „ne tekintsék a sokszínűséget az önazonosságra leselkedő veszélynek”. A latin rítusú egyház „a migráns testvérek jelenlétének köszönhetően sokszínű”, és a „különböző etnikumok és kultúrák igazi találkozóhelye”.
„Testvéri egyházra van szükség”, és „nem kell úgy éreznünk, hogy a másság veszélyt jelent az identitásra” - mondta a pápa, aki óvott a félelemtől, amely szerinte bizalmatlanágot szül, és „előbb vagy utóbb háborúhoz vezet”.

Egy ciprusi templomban Ferenc pápa meghatódottságának adott hangot, amikor fiatal menekültek tanúságtételeit hallotta, majd Pál apostol Efezusiakhoz írt levelét idézte: „Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai”.
„Isten álma egy békés világ, ahol fiai testvérként élnek egymás mellett. Isten a ti álmaitokon keresztül beszél hozzánk”
- mondta a négy menekült tanúságtevőnek Ferenc pápa. Arra hív minket, hogy egy falak nélküli emberiségért munkálkodjunk, ahol különbözőségeikre büszke, kiengesztelődött embertársak élnek együtt.

Az egyházfő ezek után beszédet tartott, de néhány ponton félretette az előre megírt szöveget. Emlékeztette a hallgatóságot, milyen sokan kérdezgetik még ma is, hogyan történhetett meg, hogyan jöhettek létre a náci koncentrációs táborok és a sztálinista gulagok.
„Testvéreim, ez ma is megtörténik”
- utalt a líbai menekülttáborokra, ahová az EU visszatoloncolja az elfogott bevándorlókat. „Koncentrációs táborokban kötöttek ki, ahol a nőket eladják, a férfiakat megkínozzák és az embereket rabszolgává teszik.”
Az athéni reptéren hagyományos görög népviseletbe öltözött gyerekek fogadták a pápát, köztük egy afrikai fiú és egy filippínó lány. A tervek szerint az egyházfő ellátogat a Leszbosz szigetén kialakított táborba is. (Vatican News, Reuters, MTI)


A detroiti rendőrség szombaton őrizetbe vette annak a michigani kamaszfiúnak a szüleit, aki két hete négy diáktársával végzett és többeket megsebesített a egyesült államokbeli Detroittól nagyjából ötven kilométerre északra található Oxfordban.
A 15 éves Ethan Crumbley szüleire Detroitban bukkantak rá egy lakóépületben, miután valaki azonosította a hozzájuk tartozó járművet. A hatóságok elmondták: Crumbleyéket ügyvédjük sem érte utol a napokban, miután - állításuk szerint biztonsági okokból - elhagyták Oxfordot.
James és Jennifer Crumbley ellen pénteken adtak ki elfogatóparancsot, azután, hogy gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vádat emeltek ellenük. A hatóságok azzal indokolták döntésüket, hogy a szülők vették fiuknak a gyilkos fegyvert ajándékként, és szemet hunytak a mészárlást előrejelző figyelmeztető jelek fölött. Karen McDonald ügyész szerint számos előzetes jel utalt arra, hogy az elkövető veszélyes és zavarodott. Ebben a helyzetben a szülőknek kötelességük lett volna közbelépni, hogy elkerüljék a tragédiát - tette hozzá.

Az ügyész elmondta: november 21-én egy tanár rajtakapta Ethant, hogy telefonján lőszert keresett az interneten. Anyja erre egy szöveges üzenetben azt írta, hogy nem haragszik rá, csak ügyeljen rá, hogy legközelebb ne érjék tetten. A lövöldözés reggelén egy tanár felkavaró rajzokra bukkant a fiúnál, amelyek lőfegyvert, lőszert és egy vérző alakot ábrázoltak. Mellettük a következő szövegek álltak:
Ezt követően behívatták a kamasz szüleit, és felszólították őket, hogy 48 órán belül vigyék a fiút pszichológushoz. A szülők aznap nem akarták hazavinni Ethant a középiskolából, a táskáját sem kutatták át, illetve a fegyverről sem tettek fel kérdéseket neki.
Miután apja és anyja hazament, Ethan visszatért az osztályba, majd később felfegyverkezve jött ki a mosdóból, és lőni kezdett a folyosón tartózkodó diákokra. Négy diáktársát megölte, és hét embert megsebesített. Ellenállás nélkül megadta magát az öt percen belül kiérkező rendőröknek. Az indítékáról egyelőre semmit sem tudni.

A michigani törvények szerint valaki akkor vonható felelősségre gondatlanságból elkövetett emberölésért, ha hozzájárult egy olyan helyzet kialakulásához, amelyben nagy volt az esélye annak, hogy valaki megsérül vagy meghal. Az Egyesült Államokban ritkán vonják felelősségre a szülőket az iskolai lövöldözésekben játszott szerepükért, akkor is, ha szakértők szerint a legtöbb kiskorú a szüleitől vagy rokonoktól kapja fegyverét.
A michigani esettel együtt eddig már 138 iskolai lövöldözés történt az Egyesült Államokban az idén. Az elmúlt években folyamatosan nőtt a hasonló esetek száma, leszámítva a 2020-as évet, amikor a járvány miatt több hónapig online tartottak csak órákat sok iskolában. (MTI)

Ezúttal is összegyűjtöttük az elmúlt öt nap hosszabb, hétvégi olvasgatásra tökéletes anyagait. Napindító hírlevelünkre és társaira itt iratkozhat fel, aki jót akar.

Itt egy példa, hogy mihez vezet ez.
Akkora a homály a járványadatok körül, hogy a központban már magukat is megtévesztették. Az ő szempontjukból ez nem biztos, hogy kudarc.
Szurovecz Illés a Kormányinfón járt.
Szily László írása a Bűnügy rovatban.

Elképzelhető, hogy az új vírusvariáns egy vagy több immunhiányos betegben, krónikus koronavírus-fertőzés során alakult ki, de az is lehet, hogy újabb zoonózis eredménye, vagyis az emberről egy ismeretlen állatfajra került, és onnan jutott vissza az emberi populációba.
Hiába tettek ígérteket a fejlett országok, hogy igazságosan osztják majd el világszerte az oltóanyagokat, százmilliószám halmozták fel a vakcinákat, és foggal-körömmel védik a gyógyszergyártók érdekeit.

A Parlamentben kérdeztük a kormánypárti képviselőket. Az ellenzék feljelenti a házelnököt.
Az előválasztás óta lényegében visszavonult az egyesült ellenzék a kampányból. Nincsenek közös akciók, nincs irány, nincs üzenet. Belső konfliktusokról és tudatosan leplezett építkezésről is beszélnek politikusok és háttéremberek. Magyari Péter és Szily László négykezese.
Interjú Donáth Anna Momentum-elnökkel.
Erős versenyben született meg a győztes pályamű.

Nagyon sokba kerülhet ez nekünk.
Mennek tovább a kötelezettségszegési eljárások, a Klubrádió és az európai elektronikus útdíjszedési szolgáltatók ügyében is üzent a Bizottság.

A budai várnegyed krónikása, Miklósi Gábor először azt próbálta körüljárni, hogy mi szükség lehet elzárni a miniszterek és külföldi méltóságok közlekedésére alkalmas bejáratot mindenki elől hónapokra, évekre.
Aztán pedig tudósított a kordon melletti épület terveit övező döbbenetről:

„Azt gondolom, hogy a jelen állapot kialakulásáért komoly felelősséget viselnek a projekt ellenzői is” - írja közleményében a község polgármestere.
Jellinek Dániel céges érdekeltsége már a kivitelezőt keresi, ha meglesz, már kezdődhet is a mélyalapozási munka a Dunakanyarban.

A világhírű újságíró Trump-trilógiája szerint a vezérkari főnök titokban elvette az elnök jogát a nukleáris csapás indításától az utolsó hetekben. Mike Pence alelnök pedig hőssé válik, mert egyszer, amikor a legfontosabb, ellentmond.
A nemzetközi helyzet fokozódik Ukrajna körül, ám a belpolitikai fejlemények legalább ennyire izgalmasak. Az elnök által vizionált puccs elmaradni látszik, a Zelenszkij–Ahmetov-háború viszont azzal is végződhet, hogy egyszerűen lekapcsolják a villanyt.

Két jó kis anyagunk is megjelent két új könyvünkről. Ács Dániel tudósított Sarkadi Zsolt könyvbemutatójáról, Herczeg Márk pedig interjút készített a Mein Kampf-ról értekező holland történésszel.
Lett egy ilyen szép kis karácsonyi aloldalunk is, rendelni lehet róla mindenfélét.

Az omikron gyorsan terjed a világban, de eddig egyetlen igazolt halálos áldozatról sem tudunk - jelentette az Egészségügyi Világszervezet. A WHO ismételten felhívta a figyelmet, hogy hetekbe telhet, mire felmérik, mennyire fertőző a koronavírus új variánsa, illetve hogy mennyire súlyos megbetegedéseket okot, mennyire hatékonyak ellene a vakcinák és a kezelések.
A dél-afrikai előzetes vizsgálatok szerint akár háromszor akkora lehet az újrafertőződés aránya, mint a Deltánál. Az omikront először detektáló országban meredeken nőttek az esetszámok az utóbbi időben, már 3 milliónál járnak. Eddig 38 országban bukkant fel az új variáns.
A Vöröskereszt vezetője szerint az omikron a végső bizonyíték, milyen veszélyekkel jár az oltások egyenlőtlen elosztása a világban. A gazdag, jól átoltott országok így kénytelenek szembenézni a perifériákon kialakuló új variánsok egészségügyi és gazdasági hatásaival. „Annyit kellett volna tenni, hogy a fejlett nyugati országok vezetői és a vakcinákat gyártó cégek betartják azokat az ígéreteiket, amelyeket már az első vakcinák engedélyezése előtt tettek, vagyis hogy nem harácsolják majd össze az oltóanyagokat, hanem tesznek róla, hogy a szegényebb országoknak is jusson elég” - írtuk korábbi cikkünkben.

Több európai ország azon dolgozik, hogy közös diplomáciai képviseletet nyisson Afganisztánban, ahonnan a tálibok augusztusi hatalomátvétel után távoztak a nyugati diplomaták - mondta Emmanuel Macron szombaton Katar fővárosában, Dohában.
A francia elnök megjegyezte: szeretnék mielőbb megnyitni a képviseletet, de még tisztázni kell a biztonsági kérdéseket. Aláhúzta: a lépés nem jelenti azt, hogy elismerik a tálib kormányt vagy politikai párbeszédet kezdenek vele.

Egy európai uniós tisztségviselők és az ideiglenes afgán kormány képviselői közötti tárgyalásokat követően nyilvánosságra hozott uniós közleményben is szó esett a diplomáciai misszióról. Abban az EU azt írta: a minimális jelenlétet biztosító kabuli képviselet létrehozása a biztonsági helyzettől függ, valamint attól, hogy a helyi hatóságok képesek-e garantálni a diplomáciai létesítmények és az ott szolgáló személyzet biztonságát. Az EU aláhúzta: mindez nem járna a kabuli kormány elismerésével.
A nyugati kormányok a tálib hatalomátvétel óta latolgatják, hogy miként viszonyuljanak Afganisztán új kormányához. Többször jelezték a kabuli kabinetnek: azt várják, hogy lehetőleg minden társadalmi réteget, vallási és etnikai kisebbséget képviseljen, különös tekintettel a nőkre. A jelenlegi ügyvivő kormányban csak férfiak vannak, és a kabuli vezetők kivétel nélkül a tálibok - többnyire a pastu népcsoportból kikerülő - emberei. Emellett sok olyan ember került miniszteri pozícióba, akit a nemzetközi közösség terroristának tart.
Macron egyúttal megköszönte Katar segítségét az afganisztáni evakuációban. Szeptember 10. óta tíz alkalommal küldtek evakuációs járatot Afganisztánba Katar szervezésével. A repülőgépekkel 110 francia állampolgárt és hozzátartozóikat, valamint 396 afgán állampolgárt menekítettek ki. A francia vezető megjegyezte: folytatják az akciót. (MTI)

Az elhullajtott vécépapír-darabok vezették el a fővárosi rendőröket annak a férfinak a lakásáig, aki a gyanú szerint egy XXI. kerületi óvodából egymillió forint értékben lopott el háztartási eszközöket és festéket - ilyen mesésen kezdődik a police.hu beszámolója.
A 24 éves férfi 2021. november 20-án éjszaka betört egy csepeli óvoda raktárába, ahol körülbelül egymillió forint értékű háztartási eszközöket (mosószert, papírzsebkendőt, WC papírt, törlőkendőt, fertőtlenítő kendőt) és festéket talált. A tárolóból ellopott értékeket bevásárlókocsival tolta haza, de mivel nem végzett a pakolással, másnap este is visszament.
A csepeli rendőrök „a helyszínen szétszóródott törmeléket fedeztek fel. Ezeket a nyomokat követve jutottak el egy közeli lakáshoz, ahol a feltételezett elkövető mellett az ágyneműtartóban és a padláson az óvodából ellopott árut is megtalálták.”
P. Márk budapesti lakos a kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte és a következő nyilatkozatot tette:
„láttam, hogy sok a cucc, ezért elmentem a kuka tárolókhoz, mert ott láttam egy bevásárló kocsit, majd azzal visszamentem az óvodához”.
Azt is elmondta, hogy a betörés után lefeküdt aludni, „de pár óra múlva már jöttek is a rendőrök”.
A nyomozók a férfit lopás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte letartóztatását.

„Elismerve a Színházi Olimpia 2023. évi magyarországi megrendezésének kiemelt kultúrstratégiai jelentőségét, továbbá nemzeti identitásunk és nemzeti értékeink a nemzetközi közösséggel való megismertetése fontosságában játszott szerepét”,
a kormány 6,8 milliárd forinttal támogatja az eseményt
- olvasható a Magyar Közlönyben kiadott kormányhatározatban.
Ez Vidnyánszky Attila projektje; a Nemzeti Színház igazgatója korábban úgy fogalmazott, hogy eddig nagy országok, óriási színházi kultúrák szervezték meg a Színházi olimpiát, és az, hogy Budapest megkapta a jogot, Magyarországot is felemeli a nagy színházi kultúrák közé.
Orbán Balázs államtitkár, miután a kormányfővel együtt fogadta a Színházi Olimpia szervezőit, kiemelte: „az eseménysorozat nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy a világ minden tájáról idelátogató társulatok és előadások élénkítsék, gazdagítsák a hazai színházi szakmát, valamint a külföldi szakemberek megismerkedjenek a magyar előadásokkal, művészekkel. Az idei találkozón 12 ország 20 előadását tekinthetik meg az érdeklődők, emellett szakmai programokon való részvételre is lehetőség nyílik.”
A miniszterelnök politikai igazgatója azt is kiemelte, hogy „idén 16 milliárd forinttal segítjük a színházak működését, ami a tavalyinál közel 6 milliárd forinttal több, s ezt egészíti ki a független színházi szféra 1 milliárd forintos éves támogatása.” (Vagyis az összes magyar színházi támogatásnak több mint harmadát költjük el egyetlen rendezvénysorozatra, a függetlenek büdzséjének a hétszeresét.)

Az USA ugandai nagykövetségen dolgozó 11 alkalmazott kapott értesítést az Apple-től, hogy a telefonjaikat megfertőzte a több autoriter rezsim és a magyar kormány által is használt izraeli kémszoftver. A Pegasus nem csak arra képes, hogy lehallgasson beszélgetéseket és élőben kövesse a célpontok mozgását, de azok saját telefonjával tud kémkedni utánuk, beszélgetéseket rögzíthet, illetve gyakorlatilag minden tartalomhoz hozzáfér.
Az USA egy hónappal ezelőtt tiltólistára rakta a kiberfegyvert áruló NSO-t, de most először kerültek nyilvánosságra olyan esetek, hogy azt a külügynek dolgozó amerikai hivatalnokok ellen is bevetették. A Nemzetbiztonsági Tanács pénteki nyilatkozata szerint a Pegasus nemzetbizonsági kockázatot jelent az Egyesült Államok számára.
Az NSO továbbra is hangsúlyozza, hogy a szoftverüket csak állami szereplőknek értékesítik a bűnözők és terroristák megfigyelése érdekében, de ennek ellentmond, hogy itthon és külföldön is használták politikusok, aktivisták és újságírók ellen. Az ugandai ellenzék szerint őket is megfigyelték Pegasusszal. Magyarország egyébként kiváló kapcsolatot ápol Ugandával, 5 milliárd forinttal segítik a magyar adófizetők az afrikai diktatúra gazdaságfejlesztési programját, amelynek keretében például magyar cégek építettek ott kiberbiztonsági központot.

Az Apple múlt héten jelentette be, hogy perbe fogja az izraeli NSO Groupot és anyacégét, mert a felhasználóikról is gyűjtöttek adatokat Pegasusszal. Az ugandai nagykövetség dolgozói, vagyis a külügyminisztérium emailjeihez tartozó iCloudokhoz is hozzáférhettek a támadók. (WaPo)

A brazil legfelsőbb bíróság egyik bírája vizsgálatot rendelt el pénteken Jair Bolsonaro elnök ellen egy szenátusi vizsgálóbizottság kérésére, mert az államfő egy októberi nyilvános szereplésében azt mondta: a koronavírus elleni vakcinák növelhetik az AIDS vírusával való megfertőződés veszélyét.

Az elnök egy olyan élő adásban mondta ezt, amelyet a közösségi média több platformja közvetített. A Facebook és a YouTube utána ideiglenesen le is tiltotta Bolsonarót. Ő azzal védekezett, hogy nem állított semmit, csak egy újságcikkből idézett. (Az ENSZ AIDS elleni világprogramja szerint a gyógyszerfelügyeletek által jóváhagyott, koronavírus elleni vakcinák a legtöbb ember számára biztonságosak, köztük a HIV-fertőzötteknek is.)
Az elnököt már számos bírálat érte amiatt, hogy nem megfelelően irányítja a járványkezelést. Brazíliában szedte a második legtöbb áldozatot a koronavírus (az USA után), 615 ezren haltak meg és 22 millióan fertőződtek meg - és ezek csak a hivatalos számok. Bolsonaro nem oltatta be magát, és még a halálozások márciusi tetőzésekor is bagatellizálta a járványveszélyt, a népének pedig azt mondta, hogy fejezze be a nyavalygást.
Egy korábban indult eljárásban szenátusi vizsgálóbizottság mondta ki, hogy Bolsonaro kilenc rendbeli bűncselekményt követett el a brazil járványkezelésben, köztük emberiesség elleni bűncselekményt is.
A szenátusi vizsgálóbizottság átadta a Bolsonaro ellen összeállított jelentését Augusto Aras legfőbb ügyésznek, de a hírügynökségek szerint kicsi az esélye annak, hogy Aras olyan büntetőeljárást folytat le az elnök ellen, amely fenyegetné a pozícióját, mert őt éppen Bolsonaro nevezte ki. A vizsgálat elrendelése Moraes főbíró által annyit jelent, hogy szigorúan tudja ellenőrizni a főügyész munkáját az ügyben. (BBC, MTI)


Kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt K. Márk 26 éves budapesti lakos és szökésben lévő 48 éves siófoki társa ellen folytat eljárást a Készenléti Rendőrség.
A nyomozás adatai szerint a két gyanúsított egy autószállító tréler pótkerekében csempészett nagy mennyiségű kábítószert Hollandiából Magyarországra. Siófokon parkolták le a trélert, majd annak pótkerekét azonnal leszerelték. K. Márk az utcán várakozott, míg társa a pótkereket bevitte a ház udvarára. A rendőrök ekkor csaptak le rájuk, azonban csak K. Márkot sikerült elfogni, társa elmenekült.
A leszerelt pótkerékben a nyomozók 2214 gramm kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le, amely az előzetes szakértői vélemény szerint kokain. A nyomozók kutatást tartottak a szökésben lévő férfi lakásán és garázsában, ahol 1225 gramm kábítószergyanús fehér anyagot, az elsődleges vizsgálatok szerint szintén kokaint, valamint 5500 eurót és 2,2 millió forint készpénzt foglaltak le. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke közel 85 millió forint - közölte a Police.hu.
A nyomozók K. Márkot őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság 2021. december 3-án elrendelt, míg társa ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Jó reggelt! Délután havazhat!
4 fontos cikk:

Bajnai Gordon a Városháza-ügy részeként nyilvánosságra hangfelvételről azt mondta a 24-nek adott interjúban: „ez az egész szervezett, titkosszolgálati módszerekkel, rákészülten, törvénytelenül elkövetett akció volt”, ezért feljelentést is tett.
Pegasus: Pintér Sándor az Európai Parlament tényfeltáró delegációjának elismerte, hogy használták a kémszoftvert, szerinte a törvényi kereteket betartva. Ehhez képest Kocsis Máté simán belemondta a 444 kamerájába, hogy a Pegasus-ügyet „önök találták ki”.
Kövér László titkosszolgáknak tartott eligazításáról, az ott elhangzottak kiszivárgásáról megszületett a hivatalos verzió: nem azt mondta, amit mondott. Gulyás Gergely meg aztán egyenesen minden szavával egyetért. Az Alkotmányvédelmi Hivatal szerint nem volt hatással a működésükre Kövér beszéde.

A Momentum új elnökével készítettünk nagyinterjút. Azt mondja, meg kell találni a módot arra, hogy az ellenzék hogyan kerülhet újra közel az emberekhez, és minél hamarabb meg kell állapodni a kampány részleteiről.
De miért vesztegették el az elmúlt hónapot? Hogyan egyeztethető össze Donáth Anna „progresszív, zöld és igazságos” programja a hatpárti ellenzékével? Sikerült-e megbeszélni Márki-Zay-jal a migránsszámlálós ötletét? Milyen lesz az ellenzéki lista?

Ausztriában és Csehországban már igen, itthon még nem találtak omikronos fertőzöttet. Jakab Ferenc szerint 100 százalék, hogy ez csak idő kérdése. A variáns terjedése miatt számos utazási korlátozást vezettek be a világban, például mától megint kell PCR-teszt Angliába utazáskor
A WHO szerint a variáns nagyon magas kockázatot jelenthet, egyes térségekben súlyos következményekkel járhat, ugyanakkor a beoltott népességen belül várhatóan csak enyhe tünetekkel járó megbetegedést okoz.
460 áldozata volt a járványnak hétvégén, és 27 830 új fertőzöttet találtak három nap alatt - utóbbi újabb rekordra emelte az új fertőzöttek hétnapos átlagát (10 146), ugyanakkor jó hír, hogy a múlt hétfői adathoz képest minimális a növekedés.
Haszán Zoltán arról is írt, hogy azért csökkenhetett nagyot a lélegeztetőgépen lévő fertőzöttek száma, mert módosították a kórházak adatszolgáltatási kötelezettségét. Hirtelen sokkal kevesebb lett a lélegeztetőgépre szorulók száma a statisztikában.

A láthatóan álmos Palkovics László hajnali háromkor Hódmezővásárhelyen kezdte a tegnapi napot, ahol Lázár Jánossal adta át a Szegedig közlekedő tram-traint. Reggel nyolckor viszont már az ITM-ben fogadta a metróval érkező Karácsony Gergelyt, hogy aláírják a fővárosi közlekedés állami támogatásáról szóló megállapodást. Közben a kormánymédia közzétett egy videót arról, hogy a főpolgármester szolgálati autójának sofőrje - csak erős idegzetűek olvassák tovább - ráhajtott a buszsávra.
Karácsony végül az ATV-ben zárta a napot, ahol közölte: nem vétózza meg az atlétikai világbajnokságot, mert mindkét feltétele teljesülni látszik: megkapják az egészségügyi fejlesztésekre szánt pénzt, a Fudan viszont nem kapta meg a kinézett területet.

Múlt héten elkordonozták a Miniszterelnökség bejáratait, pontosabban az épületegyüttesnek azt a szakaszát, ahol a méltóságok bejutnak az épületbe. Elvileg az építkezés miatt, ami a szomszédban zajlik.
De akkor nincsenek veszélyben a sisak nélküli miniszterek? Vagy esetleg mégis arról volna szó, hogy az újságírókat tartja távol az a kerítés? Megkérdeztük, meddig marad így a helyzet.

Egyre népszerűbbé és egyre inkább e-sporttá válik a sakk, a most zajló vb-döntő az egész sportág sorsát befolyásolja - ez a felütése Horváth Bence kedvcsináló cikkének.
Jött a koronavírus, feltűnt egy rakás pénz a láthatáron, és van a sakknak egy olyan klasszisa, aki mindent felforgathat.
Ma este találkozunk: Karafiáth Orsolya és Esze Dóra mellett én beszéltetem a novellistaként debütáló Sarkadi Zsoltot. Jó lenne majd kellemetlen helyzetbe hozni a szerzőt, de nem lesz könnyű dolgunk, mert az igazság az, hogy - spoiler! - ez a könyv elég jó. A KÖR tagjai elvileg személyesen is részt vehetnek a bemutatón, van is neki Facebook-eseménye, de azért igyekszünk alacsonyan tartani a létszámot, regisztrálni kell, védettségit kell mutatni, ilyesmik. Viszont ha minden jól megy, lesz élő közvetítés.

Megint jövünk a belefeledkezésre, elmélyülésre alkalmas cikkekel, videóval, podcasttel. Mit mondjak? Tartalmas hetünk volt sok jó anyaggal, talán még leglelkesebb olvasóinknak is kimaradt egy csokorral a lentiek közül.
Ahogy a költő mondja: „Akinek ennyi jó kevés, / azt várja még pár hírlevél."

Péntek este futott végig a hír a világon, hogy a WHO aggodalomra okot adónak titulálta a koronavírus új, B.1.1.529 variánsát, és egyben el is nevezte omikronnak. Még nehéz biztosat mondani róla, de Király András alapos cikke szerint a szakemberek azért gondterheltek, mert a mutációk egy része kimondottan azokat a területeket érinti, amik nagyban befolyásolják a vírus fertőzőképességét, illetve azt, hogy mennyire képes kijátszani a szervezet immunválaszát. A BioNTech mindenestre közölte, hogy ha elterjed az új variáns, akkor lehet, hogy módosítani kell a Pfizer-vakcinán.
Az EU gyorsan döntött: beutazási tilalmat vezet be a Dél-Afrikában azonosított variáns miatt 7 környező ország állampolgáraival szemben. Még péntek este követett minket az USA, Kanada, Japán, India, Törökország, Izrael, Svájc... A tőzsdék is elkezdték emészteni a hírt.

Ezzel a felhívással indultunk hétfőn, de aztán feltettük a kérdést: miért nem lehet minden hét oltási hét?
Most naponta 150 áldozata van itthon a járványnak.
A biostatisztikus szerint az emberektől csak akkor várhatjuk el, hogy a helyzet súlyának megfelelően viselkedjenek, ha tisztában vannak a helyzet súlyával.
Hosszú interjút adott a miniszter, kevés konkrétummal. Azért igyekeztünk megnézni, mi van úgy, ahogy a miniszter mondja.
A szabad vakcinaválasztás viszont növelte az oltási hajlandóságot Magyarországon.

Küszöbön a kampány, hadrendbe áll a médiabirodalom. A Mediaworks eddigi vezetőjének értésére adták, hogy szeretne más kihívásokat keresni.
Rossz közbeszerzési szabályok, átláthatatlan vagyonkezelők, tétova ügyészség, az OLAF kéréseire nem reagáló NAV - többek között ezek a problémák szerepelnek abban a bizottsági levélben, amellyel útjára indították a mechanizmust, amivel megvonhatják az EU-s támogatásokat. Elvben akár közvetlenül a választás előtt is.
Nekem az a célom, hogy itt mindenki örömére mindenki pénzt keressen, az önkormányzat is, meg mi is - tisztázta a helyzetet a beruházót képviselő Hülvely István a képviselő-testületi ülésen.
Egyre több településen ismerik fel, hogy többet kéne tenni az odaérkező vizek megtartásáért. A WWF és a Belügyminisztérium mintaprojektjében öt településen hoztak létre zöld megoldásokat erre a célra, mi a két dél-alföldi helyszínt, Ruzsát és Bátyát látogattuk meg.

A magyar bürokrácia csúcsteljesítménye egy professzionális tömeggyilkosság volt. Hogy lett egy egyszerű hivatalnok a magyar vidéki zsidóság kiirtásának fő felelőse? Hány ember vett részt a deportálásokban? Mi a magyar nép felelőssége? Ács Dániel beszélgetett Sarkadi Zsolttal a cikksorozatáról.

Csurgó Dénes podcastjában Magyari Péter és Gazda Albert beszélget arról, mit akart és mit tudott elérni Lukasenka a politikailag generált krízissel, milyen hatással lesz ez a lengyel kormány és az EU konfliktusaira, és mi lesz a több ezer emberrel, akiket kihasználtak ebben a kegyetlen játszmában.
Bónusz: 2022 elején Vlagyimir Putyin orosz elnök már legalább harmincadszor indíthat totális háborút Ukrajna ellen.

Pár nappal Kyle Rittenhouse teljes felmentése után Amerika megint ítéletre vár egy politikailag fűtött gyilkossági ügyben. Ahmaud Arbery bűne annyi volt, hogy talán hasonlított valakire.
Szász Zsófi nagy cikke után itt már az ítéletet is meg lehet ismerni. Ugyanazon a napon írtuk meg, hogy 42 év után engedtek ki a börtönből egy amerikai férfit, aki ártatlanul ült egy hármas gyilkosság miatt.


Jó reggelt, délutánra már derült időt ígérnek!
4 fontos cikk kedd reggel:
Egy jó kis hírlevél valakinek?

A 444 is csatlakozott a Magyar Lapkiadók Egyesülete kezdeményezéséhez, ami a tegnap indult oltási akcióhét fontosságára hívja fel a figyelmet. Csak hétfő délelőtt 51 ezer vakcinát adtak be. A hosszú sorban állókat arról kérdezgettük, miért pont most döntöttek az oltás mellett. A kórházakba kivezényelt katonák számát megduplázták.
A köznevelési államtitkár is szeretné az iskolások átoltottságát növelni, mégsem szerveznek újabb oltási akciót. A kormány nem rendelt több keleti vakcinát.

Közel 400-an haltak meg a hétvégén a járványban, a fertőzésszámok a harmadik hullám legrosszabb napjait idézik, és például megtelt a Dél-pesti Centrumkórház intenzív osztálya, 80-90 százalékban oltatlan betegekkel.
Kásler Miklós szerint a magyar egészségügy heroikus küzdelmet vív, de a legmagasabb szinten áll helyt. Márki-Zay Péter nem támogatja a kötelező oltást, de úgy gondolja, hogy lezárásokkal, maszkkal, távolságtartással lehetne hatékonyabban védekezni. És az oltásellenes szélsőjobb is kifejtette gondolatait.
Ferenci Tamás biostatisztikus a hivatalos magyarországi járványügyi adatközlést kritizálta: szerinte „tartósan sikeres járványügyi védekezés, és általában hatékony népegészségügy nem lehetséges a lakosság támogatása és bizalma nélkül", de ennek egyik alapeszköze az átláthatóság lenne, mert „az adatok visszatartása a legjobb táptalaj a különböző összeesküvés-elméletek terjedéséhez, így igen komoly károkat tud okozni a járványügyi védekezésnek.”
Egy friss rendelkezés értelmében decembertől csak védettségi igazolvánnyal mehetnek be a szülők az iskolákba, de a környező országokban ennél jóval határozottabbak:

Rossz közbeszerzési szabályok, átláthatatlan vagyonkezelők, tétova ügyészség, az OLAF kéréseire nem reagáló NAV - többek között ezek a problémák szerepelnek abban a bizottsági levélben, amellyel útjára indították a mechanizmust, amivel megvonhatják az EU-s támogatásokat. Elvben akár közvetlenül a választás előtt is - írja Magyari Péter.

Mészáros Juli nem tudta letenni az év könyvét. Nehéz választani, de nekem talán ez a kedvenc idézetem Mészáros Lőrinc feleségének motivációs idézetei közül: „Én azt a férfit keresem, aki nemcsak a szerelmem, hanem barát is, szexpartner is, társ is.”
A cikk elolvasása után Schilling Árpádban is eltörött valami.

Gyopáros Alpár kormánybiztos felel azért, hogy a pénz jó helyre kerüljön. Például Felcsúton.
Egyre több településen ismerik fel, hogy többet kéne tenni az odaérkező vizek megtartásáért. A WWF és a Belügyminisztérium mintaprojektjében öt településen hoztak létre zöld megoldásokat erre a célra, mi a két dél-alföldi helyszínt, Ruzsát és Bátyát látogattuk meg.


Egyszerre két szerzetest is eltiltottak „a kiskorúakkal való minden fajta kapcsolattartástól” - írtuk meg augusztusban Erdő Péter belső körlevele alapján. Akkor egy piarista atya történetét mutattuk be, de a cikk utalt rá, hogy a másik, ferences szerzetesről is szeretnénk írni, csak éppen semmilyen forrásunk nincs hozzá. A cikk megjelenésének másnapján már ott ültem az egyik bejelentővel egy budai étteremben, azóta pedig eljutott hozzám az ügy minden részletre kiterjedő, hivatalos összefoglalója, a ferences rend vezetőivel is két ülésben, hosszan beszélgethettem, illetve a visszaéléssel vádolt pap is küldött egy nyilatkozatot.
Pion Istvánt költőként és slammerként ismerik sokan, de nemrég a politikai hírekbe is bekerült, amikor felállt a Pesti Hírlap főszerkesztői székéből.
Történetünk kezdetén, az ezredfordulón az esztergomi ferences gimnázium, a Franka diákja volt. Bentlakásos fiúiskola, heti hat nap tanítás. Ma már szétválik az osztályfőnök és tanításon kívüli időszakért felelős prefektus szerepköre, ami tudatos pedagógiai döntés. De Pion idejében még nem így volt, akkoriban egyetlen szerzetes felügyelte a diákok életét 0-24-ben. Amikor a Mandiner „a magyarországi egyházi oktatás egyik zászlóshajója” életéről riportozott, így írta le ezt a munkát: „a prefektus feladata, hogy
úgymond nézi a gyereket, hiszen a gazda szeme hizlalja a jószágot;
a prefektusnak az az élete, hogy velük van reggel, délben, este. Nem börtönőr, de elviszi például a sürgősségi osztályra is a gyereket, ha arra van szükség. Reggel hétkor ébreszt, délben elviszi őket ebédelni, délután négytől este tízig pedig folyamatosan velük van.”

Pion pont azért tartotta kicsit furcsának, hogy egy másik osztály prefektusa, Árpád testvér rendszeresen jár a hálótermükbe. Később az is rendszeressé vált, hogy bement a zuhanyzóba, és hosszan ott maradt, miközben zuhanyoztak. Ez egy-egy alkalommal nem számított volna kirívónak, de olyan gyakran történt meg, hogy az már pletykákat szült.


A katolikus egyházon belüli visszaélésekről szóló sorozatunkban most Árpád atyáról írunk, aki az esztergomi ferences gimnázium prefektusa volt, egy lovagrend vezetője, aki a rászorulóknak gyűjtött, aki vitorlás és sítáborokat szervezett gyerekeknek, és aki kormánytagokkal közösen adott át adományokat.
Az elmúlt években azonban visszavonultan él, miután két volt diákja is bejelentést tett ellene. Az egyházi vizsgálat szerint a vádak „kimerítik a hatodik parancs ellen kiskorúval elkövetett bűncselekmény fogalmát: testi érintések (érintések és masszázs), valamint szexuális tartalmú beszélgetések és tekintetek serdülőkkel.”
A közigazgatási eljárást lezáró, Vatikán által jóváhagyott határozat szerint „erkölcsi bizonyossággal bizonyított” az egyházi törvénykönyvbe ütköző „bűncselekmények elkövetése”, tehát Árpád atya „bűnös az ellene felhozott vádpontokban”. A döntés szerint nem zárják ki a papi rendből, de a következő 12 évben nem taníthat, nem misézhet, vagyis praktikusan nem végezheti a munkáját.
Cikkünkben részletesen írunk róla, hogy az elítélt szerzetes szerint nincs vége az ügyének: egyrészt fellebbez a római döntés ellen, másrészt rágalmazásért beperelte egyik volt diákját, aki a vizsgálat során erős állításokat fogalmazott meg róla.
A másik bejelentő állítja, hogy nem csak ketten voltak, és a bíróságon is elmondta, hogy ő egymagában 6-8 volt diáktársával beszélt, akivel hasonló dolgok történtek.
Ennek a másik bejelentőnek neve is van: Pion István újságíró és slammer. Korábban egyetlen áldozatról tudtunk, aki névvel és arccal előállt, hogy őt egy pap zaklatta; érdekes párhuzam, hogy Pető Attila szintén bíróság előtt áll, mert két egyházi vezető beperelte.

Ami a megnevezést illeti, Pion azt írta nekem: „azt hiszem, már nem érzem magam áldozatnak, miközben a szót magát nagyon is fontosnak gondolom.” Azt mondta, hogy a cikkben felőle hívhatom bárminek, úgyhogy leginkább mint bejelentőre hivatkozom rá.
Míg nyugati országokban, de akár Lengyelországban is számos áldozatot ismerünk név szerint, akik támogatják egymást, egyesületeket működtetnek, sajtótájékoztatókat tartanak, addig nálunk eddig ez a két ember vállalta azt, hogy egy pap ellen tett bejelentést.
A harmadik nyilvánosságra került névnél alig tudunk valamit, de érdemes megemlíteni, hogy a nagy festő, a mindkét politikai oldalon tiszteletnek örvendő Bukta Imre szükségét érezte, hogy beleálljon ebbe a nem könnyű szerepbe. Egy 2019-es interjúban ezt mondta a papról, és külön kérésemre se árult el többet:
„Zaklatott. De nem fogok beszélni róla. Az egyik művemben, ami egyébként látható volt a minapi kiállításomon is, kidolgoztam magamból azt a szörnyű élményt. És neki magának is megbocsátottam.”

Folytatódik a Németh Szilárdról készült vízparti fotósorozat, amely ezúttal sem nélkülözi a romantikát.
Ez a mi hazánk, ezt kell megvédenünk!
- mondja hősünk egy mórahalmi tónak.

„Több fényt!” - mondta volt Goethe. „Napközben fokozatosan javulnak a látási viszonyok, a rétegfelhőzet feloszlása után sokfelé kisüt a nap” - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat.
4 fontos cikk kedd reggel:
A napindítóra és egyéb hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.

Több országban is arrafelé lépnek az erősödő járvány miatt, hogy korlátozzák a koronavírus ellen nem védettek lehetőségeit. Oltáshoz köthetik több szakma gyakorlását Németországban, és csak negatív teszttel engedné fel az oltatlanokat a tömegközlekedésre a kormány. Az ellenreakció sem marad el: a német orvosok halálos fenyegetésekről számolnak be, az oltásellenesek Olaszországban pedig egyenesen merényletekre készültek.

Indul a hét, amelybe akár némi hószállingózás is beleférhet. Jó reggelt!
4 cikk, amit nem érdemes kihagyni:
Ez a 444 napindítója - erre és a többi hírlevelünkre emitt lehet feliratkozni.

Kevesen ismerik a nevét, pedig Didier Reynders jogérvényesülésért felelős biztos olyan eljárásokban játszik vezető szerepet, amelyek mindannyiunkra hatással vannak. Magyari Péter nagyinterjújából kiderül, hogy az egykori belga miniszter két napon át tárgyalt Budapesten, de a legélesebb vitában nem ért el semmit a magyar kormánynál.
Még itt volt, amikor brüsszeli kollégái bejelentették, hogy naponta kivethető pénzbüntetést kérnek a magyar kormány ellen. A Pegasus-ügyről és az EP feloszlatásáról szóló Orbán-tervről is kérdeztük.

A hétvége legfontosabb közéleti eseménye egy olyan rendezvény volt, amin nem történt semmi.
Újraválasztották Orbán Viktort pártelnöknek. Tizenhetedszerre diadalmaskodik az öldöklő küzdelemben, amelyben tizenhatszor egyedül vett részt. Haszán Zoltán történeti visszatekintésében az egyik legerősebb rész, amikor listázza, az adott évben hány nem szavazatot kapott az elmúlt 20 évben.
Vasárnap a felszólalók ugyanazt ismételgették, amit hetek-hónapok óta, illetve amit a legutóbbi kongresszusokon. A Főnök felszólamlását Rényi Pál Dániel értékelte, de a legőszintébb és legérdekesebb beszéd alig ismert fideszestől érkezett. A rajongók persze rajongtak - ebből a galériából viszont az is kiderül, hogy igenis voltak olyan újságírók, akik meg tudtak közelíteni fontos politikusokat.

Ausztriában kijárási korlátozásokat vezetnek be az oltatlanoknak - jött a hír tegnap egykori laborunkból, amire felkapta mindenki a fejét. Az osztrák kormány tárgyal arról, hogy bevezesse a mindenkire, így az oltottakra is érvényes éjszakai kijárási tilalmat.
Szombattól részleges korlátozásokat vezettek be Hollandiában, már most betiltották a szabadtéri szilveszteri bulikat Montenegróban, csúcsot döntött a fertőzöttek száma Szlovákiában, míg Romániában 1100 olyan tanintézmény van, ahol egy pedagógus sincs beoltva.
A volt tisztifőorvos szerint itthon határozott, nagyon erős intézkedésekre lenne szükség a járvány terjedésének lassításához, miközben már felmérés bizonyítja, hogy az iskolázottság és a lakókörnyezet is befolyásolja az oltakozási hajlandóságot. Az új miniszteri iránymutatás szerint akár 20 intenzíves ágyat is el kell látnia egyetlen orvosnak.

Breaking: itt a legfrissebb hétvégi válogatás a legutóbbi hétvégi válogatásunk óta! Olvasgatós, nézegetős, hosszabb tartalmaink esős napokra.
Mivel hétvégén köztudomásúlag senkinek nincs semmi dolga, így mindenki küldözgetheti tovább ezt az emailt egész álló nap, a kedves címzettek pedig kényelmesen elő tudnak fizetni.

Szétbombázott médiavilágot hagy maga után az orbáni pártállam mintakádere - Karas Mónika nyolcéves médiahatósági elnöksége alatt minden segítséget megadott a Fidesznek ahhoz, hogy letarolja a magyar nyilvánosságot.
NER-kaszinó: a Fidesz nem bízta a szerencsére, hogy kiknél üt be a nemzeti jackpot - Évi tízmilliárdnál is nagyobb haszonnak kellett gazdát találni, kitartó munkával sikerült. Kellett hozzá a fideszes törvényhozás, a kormány nagylelkű milliárdos ajándékai, pár megbízható ember és az állami szerencsejátékos cég leradírozása a piacról.

Jó reggelt! Foszladozik a rétegfelhőzet; sál, sapka, napszemüveg. És persze feliratkozás!
4 fontos cikk kedd reggel:

Hétfő este kezdem írni ezt a hírlevelet, amikor is rápillantok a közmédia központi portáljára. Vezető anyag: Lapáttal, drótvágóval estek neki a migránsok a lengyel kerítésnek. Csupán azon kérdésre nem kapnak választ a közmédia nézői és olvasói, hogy mi a bánatot keres többezer iraki és afrikai me..., bocsánat, majdnem kicsúszott, migráns a távoli Fehéroroszországban.
Ingoványos talajon kénytelen járni a kormányzati kommunikáció, hiszen lengyel barátaink lerohanását bevallottan a szívünknek szintén kedves belarusz diktátor szervezte, ami nem történhetett meg orosz szövetségeseink jóváhagyása nélkül. Mindenesetre hétfőn nagyon felpörögtek az események.

A Fidesz-kormányok legnagyobb nyerteseit bemutató sorozatunk második részében a kaszinó-tulajdonosoké a főszerep. Delejező mottóval kezdődik a cikk:
„Mi már csak ilyenek vagyunk, fideszesek és kereszténydemokraták, hogy egy olyan világban hiszünk, ahol a szerencsejáték nem helyes dolog.”

A magyar filmtörténet gyakran emlegetett részlete, hogy az előtte és utána is nagy nemzetközi sikereket arató Enyedi Ildikónak majdnem 20 évig nem jött ki nagyjátékfilmje: az 1999-ben bemutatott Simon mágus után 2017-ben következett a Testről és lélekről. Hogy mi a kihagyás oka, arról olyasmiket nyilatkozott eddig, mint hogy „én bénáztam el, hogy ennyi ideig nem dolgoztam.”
A Partizán hétfő esti interjújában Gulyás Márton is feltette a kérdést, és Enyedi most is azt válaszolta, hogy „lehetett volna sokkal ügyesebb is” ebben az időszakban. De ezúttal hozzátette: „és volt más is”. Egy nagyon hosszúnak tűnő szünet után végül megosztotta a nyilvánossággal, amit korábban nem:
„Két gyerekünk van, és volt egy harmadik is. Őt nyolc napos korában elveszítettük. Évekkel később egy nagyon-nagyon édes produkciós sofőrrel mentünk vidékre, és egy ilyen hosszú úton az ember elkezd beszélgetni személyesebb dolgokról is. Tudtam, hogy egy gyerekük van, fiatalok voltak még, ezért megkérdeztem, hogy nem akarnak-e még egyet. És mondta, hogy ők elvesztettek egy gyereket, és két lépésben beazonosítottuk, hogy ugyanaz az orvos volt, ugyanabban a kórházban. Utána el is tiltották őt.”
Enyedi a személyes tragédián és az azt okozó orvosi műhibán túl arról is beszélt, amiről szerinte sokkal többet kellene: hogy milyen traumát tud jelenteni a szülés közben az embertelen rendszer.
„Én a magyar egészségügyben csodálatos emberekkel találkoztam, csodálatos orvosokkal és ápolókkal, de azért ilyen csodálatosak valószínűleg, mert ahhoz, hogy ennek a rendszernek ne legyenek a részei, ahhoz emberi nagyság kell, igazi kiválóság. Durvaságra és lelketlenségre épít ez a rendszer, ez a patriarchális hierarchia, és senki nem beszél arról, hogy
a magyar kisgyerekes családok zömében, akkor is, ha nagyon boldog és felszabadult az édesanya, de legtöbbször egy poszttraumás szindrómában lévő ember van a család közepén.”
A rendező szerint nem csak a műhibák vagy a kirívó szemétségek sebzik meg az embert, hanem a sok „pici szúrás” a terhesgondozástól kezdve a gyerek megszületéséig végig, méltatlanságok, semmibe vevés, kioktatás. „Ezt az ember mélyen eltemeti magában, és most is rossz lelkiismerettel beszélek róla. De egy abszolút traumatizált ember kapja meg azt az elképesztő hormonfröccsöt... Meg az életének a legboldogabb hónapjairól van szó, amikor gyönyörű dolgokat él át terhes nőként az ember, elképesztő szépen hangolódik össze egy gyerekkel.”
„És akkor így indul egy család. De ugyanezt csinálják a haldoklókkal is a magyar egészségügyben, tehát csak megszületni és meghalni ne kelljen ebben az országban.”
Enyedi a gyereke elvesztéséig úgy érezte, hogy „egy sérthetetlen varázspalást egész életemben ott volt, a kudarcok sem tudtak igazán letörni, felkavarni. Rengeteg erőm volt, és az akkor egy nagyon komoly sebet kapott.” A tapasztalatot nem direkt módon, de beledolgozta a Testről és lélekről történetébe.

Az óceán mélyének hideg vizével hűtenek egy kórházat Francia Polinézián, a világ legnagyobb ilyen jellegű klimatizáló berendezése szombaton készült el Tahiti szigetén. A Csendes-óceán 900 méteres mélységéből felhozott 5 Celsius-fokos víz hűtésre való felhasználása a Taaone kórházban 2 százalékkal csökkenti Tahiti szigetének villamosáram-szükségletét, ami évi 2,5 millió euró megtakarítást eredményez.
A hideg mélytengeri vizet használó légkondicionálási technológia (Sea Water Air Condioning - SWAC) keretében egy 2,8 kilométer hosszú csövön át szivattyúzzák fel a hideg vizet, amellyel egy hőcserélő berendezésben hűtik le a kórház zárt klímarendszerében keringő édesvizet úgy, hogy a kétféle víz nem keveredik. A két csőrendszer összekötésének kényes művelete szombaton fejeződött be, a tesztüzemet követően várhatóan december 1-jén avatják fel a SWAC-ot.

Polinéziában már két szigeten, Bora Borán és Tetiaroán is klimatizálnak szállodákat mélytengeri vízzel, de Tahiti az első, ahol közintézmény légkondicionálását oldják meg vele, ráadásul a kórházi rendszer kapacitása kétszerese a már meglévőkének. A rendszer óránként 1 millió liter vizet tengervizet forgat át.
A 31 millió dolláros befektetés 10-15 éven belül megtérül a számítások szerint. Tahitin az elektromos áram több mint kétharmadát importált kőolaj elégetésével nyerik. (MTI)

November 6-án a déli órákban több lakossági bejelentés érkezett egy kistehergépjárműről, amely az M30-as autópályán a forgalommal szemben haladt - írja a police.hu. A rendőrök azonnal a jelzett helyszínre mentek, azonban már nem találták meg a szabálytalan járművet.
Nem sokkal később sikerült azonosítani a gépjárművet, amely egy vállalkozás tulajdonában állt, a telephelyen azonban senkit nem találtak.
A délutáni órákban az Encsi Rendőrkapitányságon megjelent a gépjárművet vezető sofőr. A léhi férfi a nyomozóknak elmondta, hogy mindössze három hónapja rendelkezik vezetői engedéllyel. Miután észlelte, hogy rossz irányba megy az autópályán úgy döntött, hogy megfordul és ugyan a forgalommal szemben, de a lehető legrövidebb úton letér a sztrádáról.
Az eset során a csodával határos módon baleset nem történt. Az Encsi Rendőrkapitányság közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a sofőrrel szemben, jogosítványát bevonták.

Újabb részletek derültek a houstoni Astroworld fesztiválon történt tragédiáról, amely során nyolc ember - 14 és 27 év közti fiatalok - életét vesztette, és mintegy 300-an szorultak kórházi ápolásra. „Egymás után szívta maga alá a tömeg az embereket, nem jött segítség” - idéztük a beszámolókat. Az egymáshoz passzírozott, pánikoló, megtaposott közönség csak a vége volt a folyamatnak, már a beengedés is kaotikus volt.
Rendőrségi nyomozás indult, amelynek a szervezők felelősségének megállapítása mellett az is fontos csapása lesz, hogy bedrogoztak-e embereket akaratuk ellenére a rendezvényen. Több ilyen beszámoló is született ugyanis.

A houstoni rendőrkapitány például arról beszélt, hogy több embert újra kellett éleszteni kábítószer-túladagolás miatt. Volt köztük egy biztonsági őr is, aki szemtanúk szerint megpróbálta fékezni a résztvevőket, amikor tűszúrást érzett a nyakán. A mentősök szerint a nem sokkal később eszméletét vesztő férfi nyakán tűszúrás nyoma látszott.
Az Astroworld a rapper Travis Scott fesztiválja, így az 50 ezresre becsült közönségben ott volt közös gyermekük anyja, a világ egyik legjobban kereső celebje, Kylie Jenner is. Scott még azután sem állította le a koncertjét, hogy többen próbáltak szólni neki, halottak fekszenek a színpad előtt, és ő maga is megjegyzést tett rá, hogy mentőautó próbál előre jutni a tömegben.

Az eset utáni első reakciójában azt ígérte, együttműködik a houstoniakkal a sebek begyógyítása érdekében, egy Insta-posztban pedig mindenkit arra bátorított, hogy bármilyen információja van, azt ossza meg a hatóságokkal.
A többszörös Emmy-jelölt előadó három éve bűnösnek vallotta magát, amiért másokat arra buzdított, rohanjanak fel egy arkansasi koncert színpadára. (BBC)

A rabszolgák életkörülményeibe ritka bepillantást engedő helyiséget - egy rabszolgacsalád dísztelen lakhelyeként is szolgáló tárolóhelyiséget - tártak fel Pompeji ókori romvárosban. Dario Franceschini olasz kulturális miniszter szombati bejelentése szerint „jelentős felfedezésről van szó, amely gazdagítja ismereteinket a régi pompejiek mindennapjairól, különös tekintettel a kevéssé ismert társadalmi rétegekre”.
Egy kis alapterületű, de kiváló állapotban fennmaradt hálószobát ástak ki a vulkán által maga alá temetett Pompeji Civitia Giuliana elővárosában - a pompeji városfaltól mintegy 700 méterre északra - egy villában.
A 14 négyzetméteres kamrának-rabszolgaszobának egyetlen, magasan elhelyezkedő ablaka van, falai teljesen dísztelenek. A teremben találtak három egyszerű ágyat, kötelek által tartott fapriccset, két 1,7 méterest és egy 1,4 méterest, ez utóbbit vélhetően a családban lévő gyermek használta. Az ágyakra lepedőt vagy szőnyeget teríthettek az alváshoz. Egy faládában fém- és textiltárgyakat fedeztek fel, melyek lószerszám részei lehettek, továbbá faszerkezetet, amely egy szekér - vélhetően a korábban talált szertartáskocsi - kormányzására szolgálhatott. Az ágyak alatt éjjeliedények és más személyes tárgyak voltak, az egyik sarokban nyolc, a villa urának birtokát képező amforát - háztartási tárolóedényt - találtak.


„Olyasmit látunk itt, ami többnyire árnyékban marad”- mondta Gabriel Zuchtriegel, a Pompeji Régészeti Park igazgatója, arra utalva, hogy a tárgyi és írásos emlékek rendszerint csak a társadalom felsőbb rétegének életéről szolgálnak információval.
A Földközi-tengerre széles kilátást nyújtó villa az utóbbi időszak egyik legjelentősebb pompeji felfedezése. Azután tárták fel, hogy rendőrök 2017-ben vélhetően fosztogatók által ásott alagutakra bukkantak. A villában megtalálták két ember csontvázát is, egy tehetős emberét és férfi rabszolgájáét, akiket menekülés közben érhetett utol a Vezúv kőzuhataga és hamufelhője. 2018-ban három ló maradványait találták meg egy másik helyiségben - írja az MTI.
Nemrég egy szintén mostanában feltárt pompeji gyorsétterembe kukkantottunk be.

„Borzalmas éjszaka. Öt újraélesztés, 20-as, 30-as, 40-es oltatlan COVID-os betegek” - írja pénteki posztjában Varga Zoltán Péter, Dunakeszi jobbikos önkormányzati képviselője, aki egy fővárosi kiemelt koronavírus ellátó központban dolgozik egy éve a jobbikos Alfahír cikke szerint.
A bejegyzés szerint vannak olyan oltatlan betegek, akik még a Covid-osztályon is a vakcinákról szóló összeesküvésekről beszélnek neki:
érthetetlen, védhetetlen, ezerszer cáfolt ostoba „indoklások” az oltás ellen („Billgécc.” Tényleg. Ma konkrétan.) azoktól, akik még tudnak beszélni. De mi próbálkozunk.
Jó lenne persze nem egy-egy beszámolóra hagyatkozni, de mivel újságírók nem tudósíthatnak a magyar kórházakból, az orvosok pedig csak a legritkább esetben nyilatkoznak, ezért felértékelődik minden személyes beszámoló.
Varga az Alfahírnek azt mondta: „Egy harmadik hullám közepéhez képest szerencsére még sehol sem tartunk. Egy március-április környéke halálhörgés, siralom volt ehhez képest. Viszont úgy is nézhetjük, hogy rosszabb a helyzet, mint mondjuk augusztus elején.” Sok olyan 20-as, 30-as éveiben járó fiatallal is találkozott, akik súlyosabb alapbetegséggel nem rendelkeztek, mégis bent fekszenek az osztályon, alapvetően a vírus okozta tüdőgyulladással. Az ápolóként dolgozó képviselő azt is hozzátette, hogy a covid miatt hozzájuk kerülő súlyos állapotú betegek túlnyomó többsége - nagyjából 90 százaléka - oltatlan.
Ez is egy olyan kulcskérdés, amiről nincsenek nyilvános adatok. „Nem tudjuk, hogy a kórházban ápoltak milyen arányban oltottak, és milyen életkorban vannak. Más országokban ezekről beszámolnak, már csak azért is, mert az oltás működőképességét indokolja. A titkolózás ezzel szemben az oltásellenesek kezébe adhat érveket” - írtuk összefoglaló cikkünkben.
Varga azzal zárja a posztját: „Olyan jó lenne, ha vigyáznál magadra és ránk. Elég, ha nem akarsz mindenben okosabb lenni. Én sem mondom meg, hogy hogyan tervezz épületet, hogyan taníts irodalmat, vagy hogyan burkolj fürdőszobát. Szerintem nem olyan nagy kérés.”

Vasárnap landol a SpaceX kapszulája, fedélzetén négy űrhajóssal, akik április óta tartózkodnak a Nemzetközi Űrállomáson.
Az elmúlt hat hónap is tele volt kihívásokkal: több űrsétát tettek, megjavították kívülről az elektronikai hálózatot, menedzselték az orosz dokkolás során fellépő komplikációkat, amelyek megpörgették az űrállomást, és vendégül láttak egy orosz filmes stábot is.

Legutóbbi sajtótájékoztatójukon Megan McArthur, a NASA űrhajósa beszélt a sok kis megoldandó problémáról, köztük arról, hogy már megint elromlott a vécé, és ezért a hazaúton pelenkát kell feltenniük. Az amerikai űrügynökséggel partnerségre lépő, Elon Musk vezette SpaceX-nek korábban is meggyűlt a baja a szivárgásokkal, a nagy elsőzés, vagyis az amatőröket szállító magánmisszió során is előfordult, hogy vizelet és ürülék ömlött szét az űrhajóban. McArthur szerint most „nem optimális” a helyzet, de kezelhető.
Az űrhajósok arról is beszámoltak, hogy sikerrel nevelgették fel a világűr első chili paprikáját, amelyet el is fogyasztottak tacóban - az erősségéről és hatásáról megoszlottak a vélemények. (AP)


Szombaton több tucatnyi városban tartottak tüntetéseban Lengyelországban, ahol egy terhes nő halála tette sokak számára kézzel foghatóvá, mit jelent a januárban életbe lépett, kirívóan szigorú abortuszellenes szabályozás.
A tegnapi megmozdulások előzménye, hogy kedden az alkotmánybíróság, illetve a kormánypárt PiS épülete elé vonultak azok, akik szerint „Iza” volt az első áldozata a tavaly év végén szigorított abortusztörvénynek, amit a lengyel alkotmánybíróság is jóváhagyott.
Először egy orvosi műhibaperekkel foglalkozó ügyvéd írt egy nőről, aki kórházba került, mert nem volt elegendő magzatvize. Az ügyvéd szerint az orvosok megvárták, amíg a magzat elhal, a nő pedig ezután belehalt a vérmérgezésbe. A később a nyilvánosság elé álló család szerint a 30 éves nő szeptember 22-én hunyt el Pszczyna város kórházában. A terhesség 22. hetében lévő nő a kórházból tájékoztatta őket, hogy az orvosok kivárásra játszottak, és nem szakították meg azonnal a terhességét. A család és az ügyvéd közlése szerint a katowicei ügyészség nyomozást indított az ügyben.
Szombaton gyertyákkal és transzparensekkel vonultak fel a tiltakozók, a Reuters tudósítása szerint olyan táblák alatt, mint hogy
„A közömbösség bűnrészesség”, vagy: „Az ő szíve is dobogott.”
„Változtassuk meg a törvényt, ami nőket öl, és megfoszt családokat anyáktól, feleségektől és testvérektől” - mondta Agnieszka Dziemianowicz-Bak ellenzéki képviselő.
A kormány szerint nem az alkotmánybíróság döntése a felelős Izabela haláláért, hanem az orvosai hibáztak. Az egészségügyi miniszter megígérte, hogy részletes előírásokat, ajánlásokat tesznek közzé, hogy az orvosok számára egyértelmű legyen: a mostanihoz hasonló esetben meg lehet szakítani a terhességet. Jogvédők szerint pont ez a probléma, hogy a szigorítás után az orvosok ilyen esetekben sem mernek cselekedni, mivel félnek az esetleges eljárásoktól és szankcióktól.
Hiába tiltakozott hónapokon keresztül több százezer nő és több civil szervezet, a lengyel parlament (Szejm) tavaly elfogadta a törvényt, amelynek értelmében a lengyel nők csak akkor kérhetnek abortuszt, ha bizonyítottan nemi erőszakból vagy vérfertőzésből fogant a magzat, illetve ha a terhesség komplikációi az anya életét közvetlenül veszélyeztetik. Tehát kötelező megtartaniuk azokat a magzatokat, amikről lehet tudni, hogy betegen vagy súlyosan sérülten születnek, és akár közvetlen a születés után életüket is vesztik. Utoljára a második világháború előtt volt ilyen szigorú szabályozás az országban.
A törvény egyik leginkább szembetűnő következménye, hogy beindult a nemzetközi abortuszturizmus. Rengeteg nő megy Csehországba, Ausztriába, Németországba, Hollandiába és az Egyesült Királyságba, hogy ott legálisan essenek át az abortuszon.


A marokkói Casablancából Isztambulba tartó járat pénteken Palma de Mallorcán kényszerült leszállni, miután egy utas rosszul lett. Ahogy földet ért a gép, 21 utas a leszállópályákon át, a kerítésen átmászva elhagyta a forgalmas repteret, és így próbált illegálisan belépni Spanyolországba.
A rendőrség 12 embert letartóztatott, a többiek még szombaton is szökésben voltak. Az országban példa nélküli incidens után a hatóságok nyomozzák, hogy előre eltervezett akcióról volt-e szó, de vannak erre utaló jelek.
Az elvileg cukorbeteg marokkói, aki miatt a gép kitérőt tett, a kórházi vizsgálatok szerint jól van, őt is letartóztatták illegális határátlépésért, míg az őt kórházba elkísérő társa megszökött közben.
Az Air Arabia gépe később folytathatta útját Törökországba. A reptér négy órára leállt, 60 járatot kellett átszervezni. (BBC)


Nagy szükség volt a kiskorúak augusztusban kezdődött oltási kampányára a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke szerint, ugyanis hétről hétre több a koronavírusos az oltatlan 12-18 évesek, illetve a még nem oltható 12 év alatti gyerekek között.
Havasi Katalin az RTL Híradónak azt mondta: az előző hullámok alatt gyakori volt, hogy a covidos szülők gyerekei nem mutattak tüneteket, vagy csak egészen enyhéket, de mostanra sokan jelentkeznek náluk tünetekkel.
A Bethesda Gyermekkórházban is megugrott a fertőzött gyerekek száma, akik torokfájással, gyengeséggel, gyomorrontásos tünetekkel kerülnek hozzájuk. Velkey György főigazgató szerint az elmúlt másfél év karaténjai alatt kevesebb kórokozóval találkoztak, és a közösségbe való visszatérés után a szezonális légúti betegségek mellett koronavírussal is megfertődhetnek, az eddigieknél nagyobb számban. A szerte az országban dolgozó kollégáira hivatkozva azt mondta, hogy igazán súlyos betegekről nem hallottak, de a fulladások, hányások, hasmenések hátterében nem ritkán tudják kimutatni a koronavírust.
Az RTL Klub kért információt arról, hány koronás gyereket ápolnak kórházban Budapesten és az országban, de sem a Heim Pál Gyermekkórházból, sem a minisztériumtól nem kaptak érdemi információt.
Zacher Gábor sürgősségi orvos szerint itthon is el kellene kezdeni a 12 éven aluliak beoltását, amint azt az európai gyógyszerügynökség engedélyezi. A gyermekorvosok egyesületének elnöke szerint nem tudni, hogy egy könnyebb lefolyású betegséget követően milyen utóhatásai lesznek a fertőzésnek - ezért is különösen fontos, hogy amíg a kisebbeket nem lehet beoltani, a szülő figyeljen a védettségére saját és a gyereke érdekében.

Robbanóanyaggal megrakott drónnal támadták meg vasárnap hajnalban az iraki miniszterelnök rezidenciáját Bagdadban, de a politikus sértetlenül megúszta a merényletkísérletet - közölte az iraki hadsereg.
Musztafa al-Kádimi iraki kormányfő a támadást követően Twitteren tudatta, hogy jól van, egyúttal nyugalomra szólított fel. Médiajelentések szerint kórházba szállították, a hivatalos források szerint ugyanakkor 7 testőre sérüléseket szenvedett, amikor a két drón támadásba lendült.

Az úgynevezett zöld zónában található kormányfői rezidencia közelében a kormányépületek közelében nagykövetségek is találhatók, nyugati diplomaták pedig több robbanásról és fegyverropogásról számoltak be az éjszaka folyamán. Az Egyesült Államok elítélte a támadást, és felajánlotta segítségét a tettesek felkutatására.
A támadás elkövetőjeként egyelőre egyetlen fegyveres csoport sem jelentkezett. A zöld zónánál az elmúlt hetekben Iránnal szövetséges milíciák tagjai tiltakoztak az előző havi parlamenti választás eredménye ellen, mert a voksolást követően meggyengültek pozícióik az ország törvényhozásában.

A kémfőnökből lett miniszterelnök tavaly alakított kormányt, szerepét sokan úgy írják le, mint aki próbál közvetíteni a térségben érdekelt két erős játékos, az USA és Irán között. (AP, BBC, MTI)

Az elmúlt négy nap nagyobb cikkei, amelyek kimaradhattak a napi kattintgatás közben.
Ez a Reggel 4, a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása. Itt tudsz feliratkozni erre, és minden hétköznap reggel küldött hírösszefoglalónkra.

Ködszitálós jó reggelt!
4 fontos cikk ma reggel:
Ez a 444 napindító hírlevele, amire itt lehet feliratkozni.

Biztos pont az életünkben: tegnap is a migránsozás volt a központi kommunikáció leghangosabb üzenete. Orbán Viktor levélben szólította fel az Európai Bizottság elnökét, hogy térítse meg a magyar határvédelmi intézkedések költségeit, és ezzel összhangban elkészült az újabb kormányzati videóklip arról, hogy félni kell.
Márki-Zay Péter házhoz megy a brüsszelezésért: jövő héten az Európai Parlament és az Európai Bizottság több vezető tisztviselőjével, frakcióvezetőkkel és biztosokkal találkozik. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt ezen kívül felszólította híveit, hogy a korrupció elleni tiltakozásképpen rakják ki a kék szalagot mindenhová.

Rendhagyó sajtóbeszélgetést tartottak múlt pénteken a katolikus egyház regionális gyerekvédelmi konferenciájának magyar résztvevői. Az elhangzottaknál néha beszédesebb volt, amiről nem esett szó.
Az apropó a lengyel püspöki konferencia és a Szentszék gyerekvédelmi bizottsága által Varsóba szervezett szeptemberi tanácskozás volt. Itt már a meghívottak köre is erős és újszerű állításként értelmezhető. Hivatalosan Közép- és Kelet-Európa püspöki konferenciáit kérték meg, hogy küldjenek delegációt, de sokkal pontosabb azt mondani, hogy ide 20 posztkommunista országból hívtak katolikus vezetőket, Észtországtól Albániáig. A szervezők ezzel nemcsak azt tették egyértelművé, hogy mifelénk is foglalkozni kell a papok által molesztált gyerekekkel, hanem azt is, hogy szerintük más megközelítések szükségesek a vasfüggöny két oldalán, vagyis van valami alapvető különbség Görögország és Bulgária, vagy éppen Ausztria és Csehország között.

A konferencia szervezőinek és felszólalóinak vitatható, de megfontolandó érvelése szerint ez a különbség abból fakad, hogy a több évtizedes üldöztetés idején kialakult egyfajta vármentalitás a keleti blokk egyházaiban, ami ugyan megtartó és összekovácsoló érzés volt, amíg az elnyomás tartott, de harminc év elteltével is megnehezíti a saját hibákkal való szembenézést.
Itt nem arról szól a vita, hogy a kontinens melyik felén követtek el több szexuális visszaélést a papok. Ezt akkor is nehéz lenne megtippelni, ha valaki éveket szánna e kétes célra, mert még a legalaposabb vizsgálatok is csak a megtörtént gyerekbántalmazások töredékét képesek megmutatni, a módszertanok pedig kutatásonként változnak. Másrészt pont ebben a térségben nem is igazán voltak nagyobb egyházi vizsgálatok, szemben számos európai és tengerentúli országgal.
De valójában nem az esetek száma, hanem a rendszerszintű problémák érdekesek. Mennyire átható a hallgatás kultúrája? Hogyan kezelte és kezeli a visszaéléseket az egyházi vezetés? És hogyan kommunikált róla? Szóba hozzák ezt a papok a hívek előtt, lehet hozzájuk fordulni? És mi van az egyházi iskolákban? Többen kiemelték a felszólalók és a magyar résztvevők közül is, hogy a helyi egyházaknak és intézményeknek vannak bejelentő felületeik, gyerekvédelmi bizottságaik, szakembereik és konferenciáik, de először a fejekben kell változás, mert anélkül mindez csak üres mechanizmus marad.
Egyszerű példákat mondok: hiába van Rómáig kiépült, kikövezett eljárásrendje a katolikus egyháznak, ha a molesztált gyereknek nem hisz se az egyházi iskola igazgatója, se az érsekség. Vagy ha akkor sem indít vizsgálatot egy püspök a papja ellen, ha az egész ország tudhatja, hogy annak papírja van korábbi szexuális visszaélésekről.

Kedves olvasóink, hervad már ligetünk, s díszei hullanak! Az ősz utolsó enyhe óráiban felsóhajtunk: nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok közt nem lengedez a Zephyr.
Küldd bátran tovább a Reggel 4-et ismerőseidnek! Itt tudnak feliratkozni rá, ha tetszik.

Márki-Zay Péter közös miniszterelnök-jelölt vezetésével készül el az ellenzék kormányprogramja - jelentette be Mindenki Magyarországa Mozgalom.
A kormány is elkezdett reagálni az előválasztás meglepő eredményére, meg is van az új üzenet, de még döcög a gépezet - erről szól a Magyar Jeti adása, ami felidézi azt a történelmi pillanatot, amikor a 2018-as hódmezővásárhelyi győzelem után egy pillanatra megrogyott a sorosozós kampány.

„A szexuális bántalmazási válság nem marginális. Hasonló szerepet játszik, mint a középkorban a reformációt felgyorsító búcsúcédulás botrányok. Ami eleinte marginális jelenségnek tűnt, sokkal mélyebb problémát tár fel. Az egész rendszer beteg: az egyház és a politikai hatalom kapcsolatai, valamint a papság és a laikusok viszonya.”
Ez egyetlen bekezdés Tomáš Halík hosszú előadásából, amely a Vatikán és a lengyel püspöki kar közös gyerekvédelmi konferenciáján hangzott el Varsóban, és amely a közép- és kelet-európai katolicizmus közelmúltját és jövőbeli esélyeit értékeli.
A cseh pap a kommunizmusban a földalatti egyház fontos tagja volt, Tomášek bíboros bizalmasa, akit csak titokban tudtak felszentelni, és egy beszéde miatt az állását is elvesztette. Pszichoterapeutaként dolgozott, ezt később már mint egyházi missziót folytatta, főleg függőségben élők között. A rendszerváltás után Václav Havel tanácsadója lett, majd a cseh püspöki konferencia főtitkára. Régi ismerőse, II. János Pál vatikáni tanácsadónak nevezte ki. A Károly Egyetem vallásszociológiai professzora, a Cseh Keresztény Akadémia elnöke, az oxfordi egyetem tiszteletbeli doktora, a vallások és kultúrák közti párbeszéd hirdetője és gyakorlója. Könyveit 19 nyelvre fordították le, A gyóntató éjszakája magyarul is olvasható.

A varsói konferencia tele volt magas rangú előadókkal, mégis, amikor magyar résztvevőkkel, egyházi vezetőkkel és szakértőkkel beszélgettem, mindenki ezt a felszólalást emelte ki, ebből idézett, a Tablet katolikus magazin is ezt közölte, és a magyar szerzetesrendek honlapja se véletlenül fordította le gyorsan az egészet.
Aki ismeri ezt a kultúrát, beszéli az egyházi nyelvet, annak tényleg ajánlom, olvassa végig az előadást itt.
Az alábbi összefoglalóban szabadon használom ezt a fordítást (Biró Szilveszter munkája), vonok néhány magyar párhuzamot, és még csak ezek után érünk el az igazán kényes kérdésekig, amelyek túlmutatnak a gyerekmolesztálások ügyén.
Halík a kötelező körökkel kezdi, bár mint arra később maga is kitér, ez sok egyházi vezetőnél még mindig nem evidencia:
De ez csak a kezdet.
„XVI. Benedek és Ferenc pápa is a helyes utat mutatta: meg kell kérdeznünk, hogy mi történt egyházunkkal, mi történt hitünkkel, ami lehetővé tette, hogy ilyesmi megtörténjen. A világ számos helyén az egyház inkább »politikai gépezetté« vált, mint hitközséggé, ahogy Benedek megfigyelte. Az egyháznak meg kell szabadulnia a klerikalizmus betegségétől, mert a bántalmazás esetei mindenekelőtt a hatalommal és a tekintéllyel való visszaélések az egyházban, amint azt Ferenc pápa megismétli. Ez nem csak egyének kérdése; az egész rendszer veszélyes betegsége.”
Ezután jön egy felsorolás, ami mintha válogatás lenne a magyar egyházi vezetők és a hazai katolikus nyilvánosság bevett hárításaiból:
„A bántalmazás problémájának minimalizálása, például azt állítani, hogy a probléma az egyházon kívül még nagyobb, vagy azt állítani, hogy a probléma csak néhány helyi egyházat érint, lelki vakságot, képmutatást és gőgöt mutat”
- mondja Halík, aki szerint a posztkommunista világban gyakoriak ezek az attitűdök. „Radikálisan el kell utasítanunk az ördögi kísértést, hogy azt állítsuk, a szexuális, pszichológiai és lelki bántalmazás problémái a »korrupt Nyugat« betegségei. Más szemében a szálkát keresni lehetetlenné teszi a súlyos jelenségek reális észlelését és hatékony kezelését.”
A cseh pap beszédében nem említ neveket, és nem is feltételezem, hogy ismeri a Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) elnökének két éve tett nyilatkozatait. A hasonlóságok pont azt mutatják meg, hogy Veres András elhíresült mondatai legfeljebb kiemelkednek a mezőnyből, de nem egyedülállók a régióban.

Többször emlegettük mi is ezeket az interjúkat, amelyeket Veres a vatikáni gyerekvédelmi konferenciáról hazatérve adott. Méghozzá azért, mert az elmúlt két évben sem maga Veres, sem a püspöki kar, sem más püspök nem vonta vissza, javította ki vagy gondolta tovább ezeket, így továbbra is érvényes iránymutatások híveknek és papoknak, az elnök-püspök tekintélyével megtámogatva.
Olyan gondolatokról van szó, mint hogy
De honnan jönnek ezek a mondatok, amelyeket Halík a térség jellemző, ha nem is egyeduralkodó hozzáállásaként ábrázol?
„Számos oka van annak, hogy a posztkommunista országokban az a tendencia, hogy tagadják a papi bántalmazás problémáját. Igaz, hogy a kommunista uralom alatt álló sok országban a papoknak kevesebb lehetősége volt kiskorúak bántalmazására, mert a szabad világgal ellentétben szinte nem léteztek olyan egyházi intézmények, amelyek a gyermekek és az ifjúság gondozására szolgáltak. A totalitárius rendszerek, mind a náci, mind a kommunista, gyakran próbálták hiteltelenné tenni az egyházat és bizonyos papokat azzal, hogy hamisan vádolták őket szexuális bántalmazással. (Talán ez az oka annak, hogy II. János Pál pápa sokáig nem hitt a papokat érintő vádak nagy részének.) Ma, hogy hozzáférésünk van a titkosrendőrség levéltáraihoz, azt láthatjuk, hogy a kommunista rendszerek tisztában voltak a bántalmazással és a papok életének egyéb sötét vonatkozásaival, például az alkoholizmussal vagy a korrupcióval; gyakran megzsarolták ezeket a papokat, és néhányan besúgók lettek.”
„Amikor az állam üldözte az egyházat, erősödött a belső összetartás és szolidaritás. Ennek a másik oldala viszont az volt, hogy az egyház nem akarta látni a sötét árnyakat saját soraiban.”

Halík keményen fogalmaz:
„A kommunizmus bukása után néhány keresztény nem tudott élni ellenség nélkül.”
Szerinte a „korrupt liberális Nyugat” vált a régi ellenség ideális helyettesítőjévé. „A katolikusok, akiket egykor a kommunisták üldöztek, most elkezdték használni a tudatalattijukban a kommunista propaganda agymosása után ott ragadt Nyugat-ellenes retorikát.” Míg a kiválasztottság érzése, a szenvedő Messiás és a szenvedő nép képe segített az egyházaknak az üldöztetés idején fennmaradni, „a kommunizmus bukása után, amikor az üldöztetés és az elszigeteltség szomorú következményei nyilvánvalóvá váltak, ezek az énképek kompenzációvá váltak a Nyugattal szemben érzett kisebbrendűségi komplexusért.”
Ennek az ideológiának, így Halík, szüksége van a „korrupt Nyugat” képére, a materializmus és a liberalizmus világára, hogy szembeállítsa a „Szent Kelettel”, a hősies, üldözött egyházzal. „Az egyház valósága, amely maga is szenvedést okoz, nem illik a szenvedő mártírok egyházának képébe. De az igazság ritkán fekete-fehér.”
„A katolikus egyház jelene erősen hasonlít a reformáció előtti helyzetre. Mélyreható reformra van szükség. Ha ezt az intézményi változásokra korlátozzuk, a reform felületes marad, és szakadáshoz vezethet” - mondja Halík, aki szerint „nemcsak a szerkezet, hanem a mentalitás, az egyházon belüli kapcsolatok kultúrájának megváltoztatására van szükség.”

Itt eltávolodik a visszaélések témájától, és arra mutat rá, hogy a múltban számos reform történt az egyházban, csak tragikus késéssel:
Az egyház erkölcsi pánikkal reagált a hatvanas évek szexuális forradalmára, fejtegeti a cseh pap, aki szerint a szexuális erkölcs hangsúlyozása vált az igehirdetés meghatározó témájává, és szakadék nyílt meg az egyházi tanítás és sok katolikus, köztük a papok élete között.
„Az Egyház egyetlen témát sem tárgyalt olyan gyakran, mint a szexet.”
„A hatodik parancsolat gyakran az első volt a prédikációkban. Ferenc pápának volt bátorsága ezt a megfelelő nevén nevezni: neurotikus megszállottság” – mondja Halík, és itt csatol vissza a gyerekbántalmazáshoz. „Az egyházon belüli és kívüli reakció ezekre az erkölcsi prédikációkra természetesen a dühös, felháborodott »Nézz magadba!« volt. Az egyház későn – talán túl későn – kezdte kezelni ezt a képmutatást és botrányt soraiban, gyakran csak válaszul a bántalmazás és a világi média leplezésére.”
„Aggódom amiatt, hogy sok szeminárium (különösen a posztkommunista országokban) nem biztosítja a papság jelöltjei számára a lelki és pszichológiai felkészültséget a cölibátusra. Ennek magában kell foglalnia a homoszexualitás őszinte vitáját, beleértve sok pap homoszexuális irányultságát is. Egyes papok a kivetítés mechanizmusán keresztül birkóznak meg szexualitásukkal: a papság homoszexualitása ellen a legharciasabb hangok gyakran a homoszexuális irányultságú papok” - tesz újabb erős állítást a Benedek pápa által pápai prelátusnak kinevezett Halík. Ez egyébként A Vatikán kínos titkai című botránykönyv egyik alaptétele is, de Európának ezen a felén egyházi elöljárótól nem sokszor hallhattuk.
„Az egyház megfizette az árát, amiért túl sokáig ellenállt a kozmológia, az evolúcióelmélet, valamint az irodalmi és történelmi kritika meglátásainak a biblia-magyarázatban; nem ismételheti meg ezeket a hibákat azzal, hogy figyelmen kívül hagyja a neurofiziológia meglátásait a homoszexualitás megközelítésében és a kulturális antropológiát a családi élet fejlődésének megértésében” - folytatja előadását a pap.
„A mi időnk nem csupán a változás kora, hanem korszakváltás” – idézi Ferenc pápát Halík. „A vallás és az egyház szerepe a társadalmakban és kultúrákban gyökeresen megváltozik. A szekularizáció nem a vallás végét, hanem annak átalakulását hozta. A globalizáció folyamata ellenállásba ütközik: a populizmus, a nacionalizmus és a fundamentalizmus növekszik. Világunk egyre inkább összekapcsolódik és ugyanakkor új módon megosztott. A globális keresztény közösség is egyre megosztottabb – ma azonban a legnagyobb különbség nem az egyházak között, hanem azokon belül van. A koronavírus-járvány idején a bezárt és üres templomokat prófétai figyelmeztető jelnek tekintettem: ez hamarosan az egyház alapállapota lehet, ha nem megy át mélyreható reformon.”

Egy másik helyen pedig azt írja: „Az egyházak elvesztették vallásmonopóliumukat. A szekularizáció nem pusztította el a vallást, hanem átalakította azt. Az egyház fő versenytársa ma nem a világi humanizmus, hanem a vallás és a spiritualitás új formái, amelyek emancipálódtak. Az egyház nehezen találja meg helyét egy radikálisan pluralista világban. A kommunista múltú egyházak pedig különösen nehezen tudnak tájékozódni.”
A bántalmazási válság csak egy aspektusa a papság intézményes válságának, az egyház és a hit válságának, amelyet csak a társadalomban betöltött szerepük új megértésével lehet leküzdeni Halík szerint. Azt nem tudom, mennyire pontosak a diagnózisai, de az biztos, hogy meglehetősen konkrétak és magyar füllel szokatlanul önkritikusak. A jövőre vonatkozó javaslatai homályosabbak. Három egyházmodellt vázol fel, amelyeket az itt ismertetett előadásánál alaposabban mutatott be egy magyar katolikus gondolkodóknak szóló tavalyi üzenetében, onnan idézem:
Félelem és pánik nélkül kell szembenéznünk ezzel a válsággal, bízva a történelem Urában. A megoldás nyugodt és alapos lelki elemzést, lelki belátást feltételez – mondta már a varsói előadásában Halík, amelynek végét egyben idézem, mert itt áll össze minden.
„43 éves papi szolgálatom során több tízezer gyónást hallottam. Sok éven át a bűnbánat szentsége mellett felajánlottam a »lelki tanácsadást«, amely hosszabb és mélyebb, mint amit a gyónás szokásos formája megenged. Ilyen beszélgetéseken gyakran részt vesznek a megkereszteletlen »szellemi keresők« is. Kiterjesztettem a szolgálatban dolgozó munkatársaim csapatát, hogy teológiára és pszichoterápiára képzett laikusokat is felvegyek. Meggyőződésem, hogy a »lelki kísérés« lesz az egyház legfontosabb lelkipásztori feladata a következő korokban.
Ez az a szolgálat, amelyben én magam a legtöbbet tanultam, amelyben a teológiám és a spiritualitásom, a hitem és az egyház megértésének bizonyos átalakulása történt meg. Amikor püspököm, a prágai érsek határozottan megtagadta, hogy beszéljen a papok szexuális zaklatásának áldozataival (beleértve a kolostor tagjait is, amelynek akkoriban elöljárója volt), és a rendőrségre irányította őket, én késő éjszakába nyúló beszélgetéseket folytattam sokukkal. Utána gyakran azt tapasztaltam, hogy reggelig nem tudok aludni. Sokkal többet nem tudtam meg, mint amiről már korábban beszámoltunk. De ezeknek a férfiaknak és nőknek a szemébe néztem, és fogtam a kezüket, amikor sírtak. Nagyon más volt, mint nyilatkozataikat a bírósági dokumentumokból olvasni. Évekig dolgoztam pszichoterapeutaként, és ismerem a mentális és spirituális fájdalom közelségét és kölcsönhatásait, de ez más volt, mint puszta pszichoterápia. Egész szívemmel éreztem ott Krisztus jelenlétét, mindkét oldalon: a »kicsikben, a betegekben, a bebörtönzöttekben és az üldözöttekben«, valamint a hallgatás, a vigasztalás és a megbékélés szolgálatában is, amelyet megadhattam nekik.
Gyakran visszatérek egy történethez, ami egyfajta mini-evangélium Máté evangéliumának közepén, egy nő története, aki 12 évig vérzésben szenvedett, sok orvost kipróbált, minden vagyonát kezelésre fordította, de semmi sem segített rajta. Az akkori vallási tisztségviselők szerint a vérző nő rituálisan tisztátalan, nem vehet részt az istentiszteleten, és senki sem érhet hozzá. A nőt kényszerítő vágya az emberi intimitás, az emberi érintés iránt elvezette a parancsolt elszigeteltség megtöréséhez: megérintette Jézust. Névtelenül, hátulról érintette meg, és megpróbált rejtve maradni a tömegben. Jézus azonban nem akarta, hogy így gyógyuljon meg. Az arcát kereste. Az asszony előjött, és évekig tartó rejtőzködés és elszigeteltség után befejezte, amit teste mondott – a vér és a fájdalom nyelvén. Leborult előtte, és »a teljes igazságot elmondta« mindenki előtt. És az igazságnak abban a pillanatában megszabadult betegségétől.
Olyan egyházról álmodom, amely ilyen biztonságos teret hoz létre, az igazság terét, amely gyógyít és felszabadít.”

Egyebek között terrorelhárítási és humanitárius kérdésekről egyeztettek amerikai diplomaták az Afganisztánban hatalomra került tálibok képviselőivel szombaton a katari fővárosban, Dohában. Az amerikai csapatkivonás óta ez az első átfogó megbeszélés a felek között. Az USA egyébként továbbra is fenntartja, hogy hivatalosan nem ismeri el a tálib kormányt.
Amerikai tisztségviselők szerint a kétnapos dohai tárgyalások egyik kiemelt napirendi pontja, miként lehet elejét venni annak, hogy Afganisztán ismét a terrorizmus melegágya legyen. Szintén terítékre kerül majd az ott rekedt amerikai állampolgárok biztonságos hazaszállítása.
Az afgán küldöttséget vezető Amir Hán Muttaki külügyminiszter a megbeszélésen kijelentette, hogy Afganisztán új vezetésének meggyengítése instabilitással járna, s ez nem szolgálná a nemzetközi közösség érdekeit.

Muttaki szerint a tálib delegáció az amerikai féltől az afgán központi bank zárolt valuta-tartalékainak feloldását kérte. A tálib hatalomátvételt követően az Egyesült Államok befagyasztotta a hozzávetőleg kilencmilliárd dollárra tehető vagyont, aminek következtében drasztikus devizahiány jelentkezett, s elszabadult az alapvető élelmiszerek és az üzemanyagok ára a dél-ázsiai országban.
A tálib diplomácia humanitárius segélyt is kért Afganisztán számára. Állításuk szerint az amerikai delegáció fontolóra veszi a segítségnyújtást.
Muttaki azt is mondta, hogy az amerikai fél támogatást ígért az afgán oltási kampány számára. Washington még júliusban hárommillió adag Johnson & Johnson vakcinát ajánlott fel.
A két küldöttség a külügyminiszter szerint megvitatta, miként lehet új fejezetet nyitni a két ország között Afganisztán két évtizeden át történt megszállását követően. Hozzátette, hogy az afgán küldöttség a napokban európai tisztségviselőkkel is találkozik.

Szuhail Sahín tálib szóvivő az AP amerikai hírügynökségnek kizárta az egyre aktívabbá váló Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni együttműködés lehetőségét az Egyesült Államokkal. „Egyedül is megbirkózunk az Iszlám Állammal” - hangoztatta Sahín. Az Iszlám Állam fegyveresei az utóbbi időben fokozták támadásaikat a rivális tálibokkal szemben, pénteken egy 46 halálos áldozatot követelő robbantásos merényletet követtek el az észak-afganisztáni Kunduz egyik síita mecsetében. (BBC, MTI)

Bejelentette lemondását Sebastian Kurz osztrák kancellár a szombat esti kabinetülést követően az ellene irányuló korrupciós vizsgálatok miatt. A kancellári teendőket ideiglenesen Alexander Schallenberg külügyminiszter veszi át.
Kurz úgy tervezi, hogy a konzervatív párt vezetője és parlamenti frakcióvezetője lesz, a korrupciós vádakat pedig továbbra is tagadja. Mint azt szombat esti tájékoztatóján elmondta, a parlamenti munkához visszatérve megragadja a lehetőséget, hogy megcáfolhassa a vádakat. Azzal indokolta lemondását, hogy elejét kívánja venni hónapokig tartó felfordulásnak és patthelyzetnek: „Országom előrébb való személyemnél.”

Csütörtökön a kancellár élő tévéadásban tagadta, hogy bármi köze volna a korrupciós ügyekben nyomozó osztrák államügyészség szerda esti házkutatásaihoz, amit pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) székházában, illetve a miniszterelnöki hivatal és a pénzügyminisztérium épületében tartottak. A hatósági vizsgálat arról szólt, hogy hogy vajon manipulálta-e az ÖVP 2016-ban az Österreich napilapban megjelent közvélemény-kutatásokat, illetve közpénzből fizettek-e ezek megjelentetéséért. Az ügyészség szerint ezzel hűtlen kezelést, vesztegetést is elkövethettek. Gyanújuk szerint a szóban forgó hirdetések és médiakooperációs megegyezések értéke 1,3 millió euró, vagyis a magyar korrupciós skálán szinte láthatatlan 470 millió forint volt.
Pénteken Kurz megerősítette, hogy nem mond le, és hangsúlyozta, hogy „meggyőződéses demokrataként természetesen elfogadná, ha a parlamentben másnak lenne többsége”. Újfent visszautasította azonban az ügyészségi eljárásban ellene megfogalmazott gyanút. Kijelentette, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő, és a politikusokkal sem bánhatnak másképp és jobban, mint bárkivel, de rosszabbul sem. Hozzátette, hogy az ártatlanság vélelme őt is megilleti, és személyes érdeke is, hogy mielőbb tisztázhassa magát.
Szintén pénteken konzultációra, a nézeteltérések tisztázására és a megkezdett közös munka folytatására hívta zöldpárti koalíciós partnerét, és kijelentette, hogy mindenkinek az az érdeke, hogy a jelenlegi helyzet mielőbb rendeződjön. Werner Kogler zöldpárti alkancellár pénteken tömören reagált a kancellár nyilatkozatára: „Ha az ÖVP vezetői úgy érzik, hogy igazságtalanul bántak velük, akkor a jogállam intézményei felé kell fordulniuk, és nem folyamatosan támadniuk a jogállamot”.
Az ellenzék közben már kedden bizalmatlansági indítványt készült benyújtani a kancellár ellen. A szombat esti koalíciós megbeszélés végül a kancellár lemondásával ért véget.

(Reuters, MTI)

A szavazatok 99 százalékának feldolgozása után úgy tűnik: a 200 fős cseh parlamentben 108 helyet szerez az ellenzéki összefogás, amely a regnáló miniszterelnök leváltására jött létre.
Andrej Babiš pártja, az ANO végül csak a második helyet szerezte meg 27 százalékkal, és mindkét koalíciós partnere, a szociáldemokraták (ČSSD) és a kommunisták (KSČM) is kiestek a parlementből 5 százalék alatti eredménnyel. A kommunisták az 1989-es rendszerváltás óta első ízben nem lesznek jelen a cseh parlamentben.

Kormányalakításra a két ellenzéki pártszövetségnek van esélye: a konzervatív, liberális és kereszténydemokrata pártokat tömörít Spolu koalíció 28 százalék, a Polgármesterek-Kalózok koalíció 15 százalék körüli eredményt ért el. Utóbbiak vezetője már bejelentette, hogy megkezdik a kormányalakításról szóló tárgyalásokat.
A miniszterelnök a kampány végén már csak a szélsőjobboldali, EU-ellenes SPD-re számíthatott: velük korábban kizárta a közös kormányzást, de aztán felülemelkedni látszott ellenérzésein. Csakhogy a nem egészen 10 százalékos eredményük sem lesz elég a kormányzáshoz.
A híresen orosz- és Kína-párti köztársasági elnök, Miloš Zeman előre közölte, hogy akárhogy alakulnak a számok és a szövetségek, a legtöbb szavazatot kapó párt vezetőjét bízza meg kormányalakítással. Így első körben az Babiš lehet, hiába kapta összesen a legtöbb szavazatot a Spolu ellenzéki szövetség. Ha Babišnak nem sikerül többséget összehozni - amire most nem látszik esély - akkor jöhet majd a Spolu. Ezzel jelentősen elhúzódhat a kormányalakítás.
A szavazatok 99,79 százalékának feldolgozása után a hivatalos honlap szerint így áll a három legerősebb párt:
Babišnak hasonló vádakkal kellett szembenéznie, mint egyik legfontosabb szövetségesének, a választások előtt személyesen is neki kampányoló Orbán Viktornak.

Az ország egyik leggazdagabb embereként régóta kísérik korrupciós vádak, nemrég a rendőrség vádemelést javasolt ellene az uniós pénzek jogtalan felhasználása miatt, majd pont a kampány alatt jöttek ki a Pandora-iratok, amelyekből kiderült, hogy egy offshore cégének 22 millió dollár értékű kastélya van Cannes közelében.
A miniszterelnök leginkább migránsozással és EU-ellenes szólamokkal, illetve nyugdíj- és fizetésemeléssel kampányolt.
Magyari Péter nemrég azt írta róla a térség országainak korrupciós botrányairól szóló cikkében: „Babisnak sosem volt akkora többsége, hogy teljesen átállítsa Csehországot illiberális irányba, mint magyar vagy lengyel kollégáinak, de ahhoz elég nagy a befolyása, hogy az EU-n belül érdemben erősítse a brüsszeli központtal és általában a nyugati érdekekkel vetélkedő közép-európai blokkot. Személyes problémája is van a jogállamiságot számonkérő nyugatiakkal, ugyanis brüsszeli vád szerint még pénzügyminiszterként saját cégeinek osztott ki EU-s támogatásokat.
A múltja miatt is gyanús Nyugaton, hiszen Szlovákiában őrzött dokumentumok szerint a kommunista titkosszolgálat besúgója volt a 80-as években, amikor többek között afrikai üzleteket ütött nyélbe állami vállalatoknak. Az amerikai kormány az utóbbi hónapokban óva intette a prágait, hogy atomerőműből orosz, 5G-ből pedig kínai technológiát engedjenek az országba.”

Franciaország európai uniós soros elnöksége keretében kampányt fog indítani a halálbüntetés globális eltörlése érdekében - jelentette be Emmanuel Macron francia elnök szombaton a halálbüntetés franciaországi eltörlésének 40. évfordulója alkalmából. Mint mondta, Párizsban terveznek konferenciát tartani azon országok részvételével, ahol a büntetésnek ezt a legsúlyosabb fokozatát még alkalmazzák, esetleg alkalmazását felfüggesztették.
Macron beszélt arról is, hogy Franciaország, amely 2022 első felében fogja átvenni az Európai Unió soros elnökségét, ezen felül a nemzetközi közösséggel egy ENSZ határozatot fog kezdeményezni, kötelezővé téve az országoknak, hogy évente jelentsék a meghozott halálos ítéletek és a végrehajtott kivégzések számát. Macron sajtótájékoztatóján részt vett Robert Badinter, Francois Mitterrand volt államfő igazságügyi minisztere, aki 1981-ben keresztülvitte a halálbüntetés eltörlést a francia parlamentben. Franciaország a világon a 35. állam volt, ahol betiltották a halálbüntetést.

Bár időközben számos más ország is csatlakozott, például Kínában, Iránban és az Egyesült Államokban továbbra is létezik ez a büntetési forma. A nyugat-afrikai Sierra Leone pénteken jelentette be, hogy eltörli a halálbüntetést. A francia közvélemény mindemellett felmérések szerint erősen megosztott a kérdésben. A 2022-es francia elnökválasztáson Macron kihívójaként induló Eric Zemmour jobboldali publicista például jelezte, hogy általánosságban véve támogatja a halálbüntetést. (MTI)

Egy új kancellártól sem számítanak radikális változásra Németország Kína-politikájában az elemzők. A két ország között szoros gazdasági együttműködés van, most éppen a hamburgi kikötőbe akarja bevásárolni magát egy állami cég Kínából. A szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a kínaiak az ilyen lépésekkel valójában befolyást vásárolnak az EU-n belül. Ezért szerintük arra lenne szüksége, hogy az ilyen infrastrukturális beruházásokat komolyabban átvilágítsák.
Ez az anyag a Deutsche Welle és a 444 együttműködésében készült.

A Kormány egyetért azzal, hogy Magyarország jelöltet állítson az ENSZ Közgyűlés 77. ülésszaka elnöki posztjára; és felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket és az elnöki poszt elnyerése érdekében szükséges kampányt folytassa le - olvasható Orbán Viktor határozatában.
A kampányra idén és jövőre összesen 92 millió forintot költenek, ha pedig sikerül megszerezni a pozíciót, akkor további 660 milliót fordítanak „az elnöki tisztség betöltéséhez szükséges kiadások fedezetére”.
A tisztséget most Abdulla Shahid, a Maldív-szigetek külügyminisztere tölti be, míg 1982-1983-ban Hollai Imrét, a Lázár György-kormány külügyminiszter-helyettesét érte a megtiszteltetés. A hvg.hu szerint a közgyűlés elnöke valóságos politikai hatalmat nem gyakorol, de minden ország számára presztízsnyereség, ha egy évig az ő képviselője irányítja a tanácskozást, amelyen rendszerint felszólal a 193 tagállam csaknem mindegyikének vezetője.
- mutatott rá Szijjártó Péter, miután megállapodott az indiai kormánnyal a vakcinaigazolások kölcsönös elfogadásáról. A beoltott magyar és indiai állampolgárok szabadon utazhatnak India és Magyarország között.

„A libanoni energiaellátási hálózat teljesen leállt ma délben, és valószínűtlen, hogy hétfőig újrainduljon” - közölte szombaton a Reuters hírügynökséggel egy kormányzati tisztségviselő.
A Bejrút közeli Zahraniban szombaton állt le a hőerőmű, néhány órával azután, hogy az ország északi részén lévő Deír Ammar-i erőművet is le kellett kapcsolni pénteken az üzemanyaghiány miatt. A tisztségviselő hozzátette, hogy az állami áramszolgáltató társaság megpróbálkozik azzal, hogy átmenetileg a hadsereg fűtőolaj-tartalékait használhassa az erőművek működtetésére, de ez aligha fog hamar megtörténni. Sok libanoni hagyatkozik folyamatosan a saját kézben lévő áramfejlesztőkre, amelyek dízelolajjal működnek, de most az is hiánycikk.
A közel-keleti országot megbénította a gazdasági válság, amely az importból származó üzemanyag-ellátás elapadásával tovább mélyült. A libanoni valuta 2019 óta 90 százalékot vesztett az értékéből.
A libanoni látogatáson tartózkodó Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter pénteken ígért további támogatást és olajszállítmányokat a válsággal küzdő Libanonnak. Az ígéret szerint a szállítmányokat a Hezbollah oszthatja majd szét. A Hezbollah vezetője augusztusban számolt be arról: Irán az amerikai szankciók ellenére kész segíteni a gazdasági válság sújtotta Libanonnak.
A büntető intézkedések értelmében Irán nem exportálhat olajat. Washington azzal fenyegetett, hogy az iráni olaj felvásárlóit is szankciókkal sújtja. Az Egyesült Államok terrorszervezetként tartja nyilván a Hezbollahot, amelyre korábban szankciókat vetett ki. (MTI)

Megdöbbentő látvány tárul az etsdorfi Tempel Museum látogatói elé: az épület előtt ugyanis a leköszönő német kancellár embernagyságú lovasszobra áll. Jellegzetes kéztartással és jellegzetes nadrágkosztümjében üli meg a lovat.

Miért, miért? - merül fel a kérdés mindenkiben, amire az alkotó direkt kitérő választ ad. Az ötletgazda Wilhelm Koch, aki évtizedek óta készít zavarba ejtő művészeti projekteket. Ez a munkája is szándékosan ellentmondásos. „Elismerés ez vagy irónia” - szegezte önnönmagának a kérdést Koch, aki természetesen tisztában van vele, hogy egy lovasszobor 2021-ben pont olyan abszurd, mintha lovaskocsik indulnának a Forma1-ben.

(via FAZ)


Nem írják le Karikó Katalin nevét, sőt egyetlen nevet sem, de a Nature cikke egyértelműen arra a világszerte tapasztalható megrökönyödésre reagál, hogy a koronavírus elleni vakcinákat megalapozó kutatások nem kaptak Nobelt idén.