Egy londoni nő perre ment a montenegrói nagykövetség zászlaja miatt, azt állítva, hogy a látványa és a külképviselet közelsége teljesen tönkreteszi a mentális egészségét

Az új montenegrói nagykövetség zászlórúdja és „meglehetősen ízléstelen” zászlaja bántóan elüt a Cambridge Street műemléki védettségű épületeitől. Ilyen tartalmú beadvánnyal fordult a helyi önkormányzathoz a közép-londoni, pimlicói utca egyik lakója még tavasszal a a Guardian cikke szerint.

Egy másik lakó, aki rikítónak nevezte a vörös alapszínű, aranyszegélyes lobogót, úgy vélte, a látvány egyszerűen nem illik bele a Thomas Cubitt tervezte épületek „csendes méltóságot árasztó” környezetébe.

A Westminsterhez tartozó Pimlicóban álló ötszobás családi házba nem sokkal korábban költözött be a nyugat-balkáni állam nagykövetsége, ami akkora szomszédvitát robbantott ki, hogy az egészen a Legfelsőbb Bíróság bírájának asztaláig jutott.

A felháborodás kezdett „tömeges” méreteket ölteni – áll a cikkben –, főként amiatt akadtak ki sokan, hogy a zászlórúd, a zászló és a nagykövetség táblájának kihelyezése előtt nem kértek külön engedélyeket a montenegróiak. Néhány kritikus viszont némiképp megbékélt, amikor a nagykövetség ügyvivője vendégül látta őket egy italra. „Talán ezzel kellett volna kezdeni” – jegyezte meg egy környékbeli.

Csakhogy nem lehetett mindenkit ilyen könnyen lekenyerezni. A 35 éves Diana Simpson, aki a szüleivel él a Cambridge Streeten, beperelte a westminsteri városi tanácsot, bírósági felülvizsgálatot és kártérítést követelve. Azzal érvelt, hogy amikor a nagykövetség utólag mégis engedélyeket kért az épület rendeltetésének megváltoztatására és a zászló kihelyezésére, annak megadásakor helyi hatóságok fontos körülményeket hagytak figyelmen kívül. Nem vették például figyelembe, hogy milyen következményekkel járhat a lakók mentális egészségére, hogy a szomszédjukba költözött egy olyan állam képviselete, amelynek tisztázatlan a viszonya Oroszországgal.

Simpsont krónikus szorongással, hosszú koviddal és funkcionális neurológiai zavarral diagnosztizálták, és a keresetlevelében azt írta, a nagykövetség megjelenése úgy felzaklatta, hogy nem tud rendesen aludni. „Akár egy reccsenés hallatán is azonnal attól kezdek rettegni, hogy valaki behatol a szobámba a nagykövetség felől, noha tudom, hogy ennek az esélye elenyésző, és a reakcióm jórészt irracionális” – panaszolta a Guardiannek.

A tanács azzal védekezik, hogy senki sem hatolt be a felperes otthonába, sőt a magán- és családi életébe sem, ezért meghallgatás nélküli összefoglaló ítéletet kér.

A Guardian „szokatlannak” nevezi az ügyet, de megjegyzi: az eset rávilágít az amiatt kialakuló konfliktusokra, hogy a kisebb államok külképviseletei a magas bérleti díjak és költségek miatt kisebb méretű épületekbe helyezik át a székhelyüket, és ezt sokszor rossz néven veszik az érintett utcák környékbeli lakói.

Kérdés a vitához: Hogyan lehetne összeegyeztetni a külképviseletek működését a környékbeli lakók szempontjaival?