Pontosan ilyennek kell lennie egy Pride-nak

„Mondjuk most indulunk a nulláról. Amikor a nulla azt jelenti, hogy a helyzet simán csak szar.”

A 31. Budapest Pride lényegét szerintem egy 19 éves lány foglalta össze a legjobban, az Erzsébet híd közepén, miután megcsodáltuk a hányattatott előéletű zászlókat. Ez volt a harmadik felvonulása. Az elsőre azért ment ki, mert támogató és elfogadó közeget keresett, szeretett volna olyan emberek közt, biztonságosan önmaga lenni, akik nem ítélik el. Tavaly az abszolút mélypontból rántotta vissza a Pride, mert azt érezte, hogy van akarat az emberekben arra, hogy jobbá tegyék az országot. Idén azt mondta, hogy fellélegzett, mert eltűnt az a kormány, amibe jóformán beleszületett, és amelyik azóta bélyegzi meg a nem heteronormatív embereket, amióta csak az eszét tudja.

Azt, hogy a helyzet jelenleg „simán csak szar”, úgy érti, hogy most van az a pillanat, amikor a Pride eredeti céljainak megfelelően az LMBTQ-emberek körülményeinek javításáért kell küzdeni, azért, hogy ugyanolyan teljes értékű állampolgárokként fogadják el őket, mint a heterókat.

Tisztában van vele, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra, de úgy van vele, hogy mivel legalább már nem Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt, és nem öntik az emberekre a „paráztatást”, kevésbé tűnik elérhetetlennek a vágyott, ideális világkép.

Nincs ezzel egyedül, az irdatlan hőségben rengetegen menetelték végig a Pride idei útvonalát az Operától a Vérmezőig.

És nem csak a konkrét útvonal volt hosszú és kihívásokkal teli, de az az út is, amit az elmúlt évtizedekben megtettünk, hogy eljussunk idáig. A kordonok közti elzártságtól, a folyamatos fenyegetettségtől, a fizikai atrocitásoktól a direkt kormányzati megfélemlítésig hosszú és kimerítő volt ez a küzdelem. Voltak jobb évek, amikor annak ellenére is sikerült kordonok nélkül végigmenni az útvonalon, hogy még a Fidesz volt kormányon, és voltak mélypontok, amikor alaptörvénybe írták, hogy az apa férfi, az anya meg nő, vagy amikor – legutóbb – egyenesen törvénnyel igyekeztek az egész rendezvényt ellehetetleníteni.

És a Pride még ezek ellenére is mindig vonult, büszkén és elszántan.

Az idei év azonban más volt. Sokkal felszabadultabb, és bár az elején, még indulás előtt megörültem neki, hogy egy Orbánt kirúzsozva ábrázoló transzparensbe se futottam bele a gyülekező idején, azért menet közben időről időre szembejött néhány olyan póló vagy felirat, ami az előző rendszer elnyomására reflektált.

De a közhangulat ettől függetlenül is önfeledt volt, a múlt már a ködbe veszett.

Ebből következően viszont kicsit olyan volt, mintha beköszöntött volna a politikai apátia kora is. Viszonylag sokan mondták, hogy így, hogy eltűnt a képből a Fidesz, már sokkal jobban érzik magukat. Arra a felvetésre, hogy de hát lényegében a jogszabályi környezet ugyanolyan, ahogy azt a Fidesz maga mögött hagyta, alig néhányan mondták, hogy igen, vártak volna valamilyen érdemi előrelépést, főleg a gyülekezési törvény módosításával kapcsolatban, ha már tavaly emiatt mozdult meg soha nem látott tömeg.

A Momentum kamionja mellett lépegetve egy nagyobb csoportot arról kérdeztem, nem hiányzik-e nekik a Tisza a menetből. De, hiányzott, ahogy az is, hogy egyértelműbben támogassa a jelenlegi kormány a menetet - mondták. Többségük pedig rájuk szavazott, de volt olyan is, aki a Kutyapártot támogatta.