

A fenti képen az látható, ahogy június első napján, Kelet-Jáva tartományban, napfelkeltekor az alacsonyan fekvő felhők között láthatóvá válnak a tenggeri közösség hindu hívői, akik egy vallási fesztivál keretében felmásznak a még aktív Bromo-vulkánra, hogy rizst, gyümölcsöt, állatokat és egyéb ajándékokat mutassanak be. A szertartás a tenggeri nép rituáléja, amelynek során áldozatokat dobnak a Bromo-hegy kráterébe hálaként, a biztonságért való imádságként, valamint a hegy istenségének tett fogadalom teljesítéseként.
Csak az istenek sejthetik, milyen összefüggések vannak itt, de Bromo-vulkán nem tört ki, ellenben három másik szinte egyszerre lépett működésbe 10 nappal később.
Péntek reggel tört ki a Dukono, az Ibu és a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó Kelet-Indonéziában, több száz méter magas hamuoszlopot lövellve a levegőbe - közölte a délkelet-ázsiai ország földtani intézete.

A tájékoztatás szerint a Halmahera szigetén található Dukono és Ibu, valamint a Flores szigetén fekvő Lewotobi Laki-Laki vulkán rövid időn belül, szinte egy időben lépett működésbe.
A Dukono kráteréből sűrű hamufelhő tört fel, amely mintegy 500 méter magasra emelkedett, majd északnyugat felé szállt. A Lewotobi Laki-Laki és az Ibu is nagyjából 400 méter magasra szórt hamut, az utóbbi felhője nyugati irányba sodródott.
A hatóságok a Lewotobi Laki-Lakinál továbbra is érvényben tartják a harmadfokú - vagyis a második legmagasabb - riasztást, míg az Ibu és a Dukono környékén maradt a másodfokú figyelmeztetés.
A 270 millió lakosú Indonézia 130 aktív vulkánjával a Föld legaktívabb vulkanikus területének számít. Az ország a csendes-óceáni „Tűzgyűrű” térségében fekszik, ahol a földkéreglemezek találkozása miatt gyakoriak az erős földrengések és vulkáni kitörések - írja az MTI.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!