beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Lemondott Fürcht Pál főügyész

Bódog Bálint - 2026.06.11 17:55:47
0

Lemondott Fürcht Pál főügyész

„Dr. Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője benyújtotta a lemondását a Legfőbb Ügyészségnek, amelyet a közte és a Legfőbb Ügyészség illetékes szakfőosztálya közötti szakmai nézetkülönbségekkel indokolt” – olvasható az ügyészség honlapján publikált közleményében.

A közlemény meg is nevezi, hogy konkrétan milyen ügyekben voltak nézeteltérések: a lemondást „elsődlegesen az ún. aranykonvoj ügyben közte és a KNYF nyomozásának felügyeletét ellátó Legfőbb Ügyészség illetékes szakfőosztálya közötti szakmai nézetkülönbségekkel indokolta”.

Mint írják, „a Legfőbb Ügyészség szakfőosztályának szakmai álláspontja szerint egyes magas beosztású érintettek kapcsán már most megfogalmazódott bűncselekmény megalapozott gyanúja, míg a KNYF az eljárási cselekmények más sorrendjét preferálta.”

A közlemény szerint a legfőbb ügyész, Nagy Gábor Bálint a konfliktus megoldásaként „a Legfőbb Ügyészség másik szakmai szervezeti egységét jelölte ki a nyomozás további felügyeletére”. Nagy a közlemény szerint többször is utasításba adta, hogy „a nyomozó ügyészségnek az ügy minden szálát ki kell vizsgálnia, függetlenül attól, hogy kit és mely szervezeteket érint”.

„A kérdéses nyomozásban a közeljövőben érdemi eredményekre lehet számítani.”

Az ukrán aranykonvoj ügyéről épp szerdán írtunk hosszabban: Az ügyben Orbán Viktor utasítására szinte az összes bűnüldöző szervet felhasználták az ukránellenes propaganda érdekében végrehajtott akcióhoz. Két NAV-os vezető tanúvallomása alapján rekonstruáltuk, hogyan zajlott a kapkodva összetákolt eljárás, és hogy hogyan dirigálta a lépéseket a TEK.

A HVG cikke több más, lehetséges okot is említ, ami feszültséget kelthetett az ügyészségnél. Ilyen volt a lap szerint az, hogy Orbán-kormány fékezte a több fővárosi önkormányzati vezetőt is érintő parkfenntartási korrupciós ügy folytatását; de megosztó lehetett a titkosszolgálatok aktív bevonódása is a Tisza Párthoz köthető két informatikus (Buddha és Gundalf) ügyében.

Fürcht Pál lemondása a közlemény szerint hat hónapon belül lép hatályba. Mint írják, Früchtnek „nyomozás felügyeleti területen egy legfőbb ügyészségi ügyészi álláshely lett felajánlva”.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!