beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Leszedeti a Tisza-kormány a közintézmények faláról a Nemzeti Hitvallást, tárgyalták a vagyonadó bevezetését

Czinkóczi Sándor - 2026.06.10 19:15:12
0

Leszedeti a Tisza-kormány a közintézmények faláról a Nemzeti Hitvallást, tárgyalták a vagyonadó bevezetését

A szerdai kormányülésen többek között arról is döntöttek, hogy eltávolítják a Nemzeti Hitvallást a közintézményekből. Az Orbán-kormány még 2021-ben rendelte el, hogy ki kell tenni az Alaptörvény preambulumának számító Nemzeti Hitvallást a közintézményekben. Ebben például az a mondat is szerepel, hogy „Alaptörvényünk jogrendünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.
Előtte a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot kellett kötelezően kifüggeszteni, ami gyakorlatilag a NER alapító okirata volt.

Emellett Magyar Péter bejelentette, hogy kormánya 3,4 milliárd forint rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására. A kormányülés után Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter arról írt, hogy jelenleg 303 helyiségben elégtelen kapacitású klímaberendezés található, 110 helyiség hűtése javítás alatt áll. Mindössze a kórház helyiségek 48 százaléka, azaz 402 helyiség rendelkezik megfelelő hűtéssel. A miniszter azt írta, hogy a helyszínek és a hűtésrekonstrukciós program erre az évre becsült forrásigénye összesen 3,668 milliárd forint.

Azt írta, megszüntetik „a kriptovaluták kriminalizását”. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter korábban már írt arról, hogy a kriptoeszközök piacának indokolatlan korlátozását is fel kell majd oldani. A miniszter szerda este arról írt, hogy véte kell vetni „egy súlyosan hibás, aránytalan és piacromboló szabályozásnak”. Szerinte nem fogyasztóvédelem volt, hanem súlyos piackorlátozás, hogy csak két szereplő kapott engedélyt validátornak. Tanács Zoltán ezzel sokan százezreket, milliókat veszítettek, mert a szabályozás egyik napról a másikra bizonytalanná, kockázatossá vagy gyakorlatilag lehetetlenné tette a korábban jogszerű működést. Emlékeztetett, hogy a túl szigorú szabályozás miatt az Európai Unió már kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarországgal szemben. „Nem kell túlszabályozás, nem kell börtönnel fenyegetni magánembereket, nem kell ellehetetleníteni egy teljes piacot, nem kell a magyar szabályozást az európai szabályoknál indokolatlanul szigorúbbá tenni, mint ahogy azt oly sokszor megtesszük, ki tudja, miért. A kormány mai döntése értelmében visszatérünk az arányos, kiszámítható szabályozáshoz, és visszaadjuk Magyarországnak az esélyt, hogy ne lemaradója, hanem részese legyen a blokklánc-alapú technológiát is alkalmazó jövőnek” - írta Tanács Zoltán.

A miniszterelnök bejelentette, hogy döntöttek „a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán”. A napokban derült ki, hogy szerkezeti hiba miatt vissza kell bontani az új mohácsi híd egyik betonelemét. A híd megépítésére 451 milliárd forintot szánt az Orbán-kormány, és Vitézy Dávid miniszter szerint az előleg mértékét 20 százalékról 98 százalékra emelték minden építési mérföldkőnél. A kivitelezést a Szijjártó Pétert megjachtoztató Szíjj László Duna Aszfaltjára bízták.

A Tisza-kormány újabb döntést hozott a 6000 milliárd forintos uniós források felhasználásával kapcsolatban. Valamint az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttek az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltásánál.

Ezen kívül elrendelték a felkészülést a várható kánikulahelyzetre. Döntést hoztak a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében. És tárgyalták a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozás első tervezetét. A Tisza a programjában azt ígérte, hogy az 1 milliárd forint feletti vagyonnal rendelkezőknek az 1 milliárd feletti vagyonrészre évi 1 százalékos vagyonadót vezetnek be.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!