
A pár férfi tagja, az I. rendű vádlott interneten ismerkedett meg a nővel, akinek családi körülményei rendezetlenek voltak, italozó életmódot folytatott. Majd 2023 nyarán a házaspár rávette, hogy szállásért és ennivalóért cserébe segítsen nekik a ház körüli munkákban. Azonban a korábbi ígéreteikkel ellentétben nem gondoskodtak megfelelően a nő ellátásáról: önállóan nem vehetett ki élelmiszert a hűtőből, a földön altatták, bezárták, az ingatlant nem hagyhatta el engedélyük nélkül.
Mindezeken túl az I. rendű H. B. vádlott ököllel és sodrófával rendszeresen, míg H. B.-né – a II. rendű vádlott – puszta kézzel, alkalomszerűen verte a nőt, ha úgy látták, hogy a rábízott feladatokat nem megfelelően végezte el.
Eleinte háziszolgaként, később már házi rabszolgaként bántak vele.
Az I. rendű vádlott több alkalommal elektromos sokkolóval is nekiesett az egyre gyengébb állapotban lévő nőnek. Amikor a nő kiszökött az ingatlanból és segítséget próbált kérni, a két vádlott erőszakkal visszavitte, az I. rendű vádlott pofon vágta, majd úgy fejbe rúgta, hogy két foga kiesett.
2024. április 28-án az éheztetés miatt a nő már mozgás– és beszédképtelen volt, de az őt fogva tartó házaspár nem akart orvosi segítséget hívni hozzá. Végül a házaspár gyereke, aki az ügy III. rendű vádlottja, és annak párja (a IV. rendű vádlott) segítségével kocsiba ültették, és együtt elindultak vele Budapest irányába.
Csakhogy útközben észrevették, hogy a nő meghalt, így az autópályáról lehajtva egy aszódi társasház parkolójában kirakták a holttestét, zsebébe tették a személyi igazolványát és a bankkártyáját, majd hazautaztak. A nő holttestét arra járó gyerekek találták meg.
A nő halálát agyzúzódás, éheztetés és kihűlés okozta.
A Nyíregyházi Törvényszék kedden az I. és II. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki halált okozó testi sértés, és a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rábírással, illetve erőszakkal kényszerítve, a sértett sanyargatásával elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntettében. Mindezekért az I. rendű vádlottat 14 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, a II. rendűt 10 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.
A III. és IV. rendű vádlott esetében halált okozó segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a bíróság. Az ítélet nem jogerős, az I. és II. rendű vádlott fellebbezést jelentett be. (Bíróság)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!