beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Újra elérhető a Vonatinfó

Molnár Kristóf - 2026.06.08 09:35:07

Újra elérhető a Vonatinfó

Közel egy évvel a leállítása után újra elérhető a Vonatinfó, amin ismét valós időben, térképes formátumban lehet követni az országban közlekedő vonatok mozgását.

A Vonatinfó visszaállítását Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter jelentette be a Facebookon. Azt írta, hogy elődje, Lázár János a Vonatinfó leállításával egyértelművé tette, hogy nem a magyar vasút problémáit akarja megoldani, hanem el akarja titkolni azokat. Az új kormány ezt a hozzáállását akarja megváltoztatni.

„A hatalmi gőgöt felváltja a munka, a titkolózást az átláthatóság, a beletörődést pedig az az ambíció, hogy a magyar vasutat újra fejlődési pályára állítsuk. Vasútrombolás helyett vasútfejlesztés, ez a célunk.”

Vitézy említette a május 27-én visszaállított, korábban szintén Lázár minisztersége idején leállított EMIG-rendszert is. Ez az a rendszer, amiben korábban az összes, Magyarországon közlekedő mozdony látszott, még azok is, amiket útközben átszámoztak.

A Vonatinfó-gate tavaly júniusban uralta napokig a közbeszédet. Miután leállították a MÁV hivatalos térképét, másnap megjelent a pótlására kifejlesztett Holavonat.hu, amibe Lázár páros lábbal szállt bele. Azt írta, az utastájékoztatásra „a politikai haszonért a magyar vasutat (és vasutasokat!) fikázó, fanatikus Tisza-aktivisták és a fanatikus hobbivasutasok vonatfigyelő oldala” a legveszélyesebb. Lázár támadása után nem sokkal leállították a Holavonat.hu-t, ám később több új alternatíva is megjelent.

Bár Lázár később arról beszélt, nincs szükség a térképre, mert akinek késik a vonata, az úgyis tud róla, tavaly decemberben mégis előállt a MÁV egy Vonatinfóhoz hasonló oldallal, a MÁVPlusszal.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás