
Kedden online formában elkezdődtek a magyar–ukrán szakértői egyeztetések – írta Facebook-bejegyzésében Orbán Anita. A magyar külügyminiszter Andrij Szibiha ukrán külügyminiszterrel és Tarasz Kacska miniszterelnök-helyettessel nyitotta meg az egyeztetéseket, melyek szerinte fontos lépések kétoldalú kapcsolataink újraépítésében és a jövőbeni együttműködés megerősítésében.
Orbán Anita szerint
„Magyarország elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett. Kétoldalú kapcsolatainkban ugyanakkor a nemzeti kisebbségek jogainak következetes védelme az első rendezendő feladatunk.”
A külügyminiszter kitért arra is, hogy a kárpátaljai magyar közösség nemcsak a két ország kapcsolatának fontos része, hanem híd is a két nép között. Ezért a valódi előrelépéshez nyílt, őszinte és szakmai párbeszédre van szükség, világos jogi garanciákra építve.
„Hiszek abban, hogy a mai egyeztetés egy új folyamat kezdete lehet”
– zárta bejegyzését Orbán Anita.
A múlt héten Tarasz Kacska, Ukrajna európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettese azt nyilatkozta, Ukrajna már kidolgozta és részben végre is hajtja azt az intézkedési tervet, amely a nemzeti kisebbségek jogainak védelméről szól, és amely – állítása szerint – teljes mértékben figyelembe veszi Magyarország érdekeit is.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!