
Hétfő reggel érkezett bejelentés, hogy kiesett egy lány egy szentlőrinci lakásból: a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol nem sokkal később életét vesztette. Tekintettel arra, hogy az idegenkezűség nem zárható ki, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt rendelt el nyomozást.
Megállapították, hogy a 22 éves férfi és a barátnője korábban is többször összeveszett, ez nemegyszer tettlegességig fajult, a hétfői esetnél is üvöltést és sikoltozást hallottak a szomszédok. A rendőrök a lakásba jutva szinte mindenhol dulakodás nyomaira bukkantak. Az adatok alapján a férfi bántalmazta a lányt, aki próbált kiszabadulni a lakásból, de a másik megakadályozta ebben, így a sértett a folyamatos bántalmazás hatására menekülésként kiugrott a negyedik emeleti lakás erkélyéről. Az eset pontos rekonstrukciója szakértők bevonásával jelenleg is tart.
Előállították, majd kihallgatták a férfit, aki elmondta, hogy mindketten kristályt fogyasztottak, és azt is elismerte, hogy verekedtek, de az emberölést tagadta. A nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Emberölés miatt nyomoz ellene a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (police.hu)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!