beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Telex: Kupacokban állt a fekete por az álmennyezet fölött a gödi Samsung gyárban

Windisch Judit - 2026.04.07 05:09:25

Újabb dokumentumokat, illetve képeket hozott nyilvánosságra a Telex, melyek azt mutatják, milyen súlyos volt a helyzet a gödi Samsung gyárban. A lap februárban arról írt, olyan súlyosan mérgező, rákkeltő anyagokkal szennyezett volt a gödi Samsung-gyár levegője, hogy még a titkosszolgálatot is bevetette a kormány, de a tapasztaltak ellenére a gyár működését nem állították le. A kormánytagok tagadták, hogy lett volna olyan ülés, ahol ezt tárgyalták, a térség országgyűlési képviselője, Tuzson Bence miniszter pedig nem volt hajlandó válaszolni kérdéseinkre.

A lap február óta újabb forrásokkal – volt és jelenlegi dolgozókkal, valamint hatósági ellenőrökkel – beszélt. Öt, egymástól független forrás is beszámolt arról, hogy éveken keresztül rendszeresen találtak kisebb-nagyobb kupac fekete port az álmennyezet fölött, mikor azt megbontották. (Erről a 444 egyik forrása is beszámolt hallomás alapján.) A fekete por az álmennyezet felett futó elöregedett, meghibásodott vagy rosszul összeszerelt vezetékekből szóródott ki. A fekete halmokról több képet is közzétettek. Három középvezető is arról beszélt, itt nem tiszta grafitról, hanem valamilyen kevert anyagról lehet szó. A kevert anyagban már a gyártáshoz szükséges más, rákkeltő anyagok is előfordulhatnak.

A lap arról is írt, hogy miután az első gyár különböző részei egy szellőzőrendszerre voltak rákötve, „az üzem porbetöltés és mixing részlegein használt, súlyosan rákkeltő és mérgező anyagok – mint például a nikkel, a kobalt és a mangán – a szellőzőrendszeren keresztül a gyár többi részére is eljutottak.” Ez lehet a fő oka annak, hogy a Samsung 2022-es méréseiben olyan részlegeken is kimutatták a vegyi anyagok jelenlétét a dolgozók szervezetében, akik nem foglalkoztak a porok keverésével.

A lap közzétett egy összesítést is, amiből kiderült, hogy a vizsgált dolgozók több mint 10 százalékának lett pozitív a tesztje, és a közüzemi részlegen, a minőségellenőrzésen és a validációs részlegen is előfordult mindez.

A légtérmérésekkel kapcsolatban is közzétettek részletesebb dokumentumokat, a többi között a februári cikkben már leírt 510-szeres határérték-átlépésről.

A lap forrásai hosszan beszéltek a gyárban évekkel ezelőtt tapasztalt problémákról, a vezetőség hozzáállásáról, és arról, hogy a gyár illetve az alvállalkozók munkavállalói nem megfelelő védőfelszerelésben dolgoztak, amivel súlyos egészségkárosító hatásnak voltak kitéve. A lap ismét megkereste a gyárat, de nem kaptak választ.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás

Meglőtték Floridában Offsetet, a rappert

Székely Sarolta - 2026.04.07 05:25:08

Budapesten zárja a kampányát Orbán Viktor

Windisch Judit - 2026.04.07 05:16:15

Ezek történtek húsvétkor

Herczeg Márk - 2026.04.06 22:01:01

Nem, nem a zsidók miatt drága a benzin

Bede Márton - 2026.04.06 17:00:10

Dohánygyár#10 – Jön a Revolut. És most mi lesz?

Diószegi-Horváth Nóra - 2026.04.06 14:02:19