Orbán Viktor, 1996: A média az egy nagyon veszélyes dolog, talán a világ egyik legveszélyesebb dolga

Érdekes archív felvétel került fel csütörtökön a YouTube-ra: Friderikusz Sándor 1996-ban, akkor, amikor még lehetett a szó eredeti értelmében vett interjút készíteni Orbán Viktorral, leült a még fiatal, de már jobbra tolódott pártvezérrel egy viszonylag hosszú beszélgetésre. Az interjúban, különösen így 24 év távlatából elég érdekes dolgok hangoznak el. A beszélgetés idején a Fidesz támogatottsága alig 7 százalék felett volt, azt is megszenvedte a párt, hogy olyan alapítótagok léptek ki, mint Fodor Gábor vagy Ungár Klára, és egyáltalán nem volt biztos még az sem, hogy a Fidesz valaha komoly tényezője lesz a magyar belpolitikának. Orbán Viktor ki is mondja: nem érzi magát sikeresnek.

Az interjú után két évvel, 1998-ban megalakult az első Orbán-kormány.

Farmering helyett nyakkendő, liberalizmus helyett Antall József

Ez már nem az az Orbán Viktor, aki azt követelte a Hősök terén 1989-ben, hogy a ruszkik menjenek haza. Úgy van felöltözve, ahogy az egy komolyan vehető európai politikustól elvárható, hangja nyugodt, kedélye egész jó. A már háromgyerekes pártelnök azt mondja, azért vált meg hosszú hajától, szakállától és laza ruháitól, mert az elmúlt évek során a kistelepüléseken egyre több megjegyzést kapott - főleg az idősektől - a fizimiskája és a farmeringje miatt. Végül rájött, hogy öltözékével is meg kell adnia a tiszteletet másoknak.

Politikai ébredezésének fontos állomása volt, amikor 1981-ben Lengyelországban Wojciech Jaruzelski miniszterelnök leverte Lech Walesa mozgalmát. Ő akkor éppen kötelező sorkatonai szolgálatot teljesített, az események miatt mozgósítás volt, és társaival két napig egy készenléti körzetben várták, hogy bevetik-e őket. Azt, hogy mi történt Lengyelországban, csak később tudták meg, miután a készültséget lefújták. Azt mondja, ekkor jött rá, hogy ebben a régióban nem biztos, hogy „békésen, párnák között fog meghalni, hanem itt történhetnek váratlan dolgok”. Walesa személye is ekkor lett fontos számára.

Szintén nagy hatással volt rá Tőkés László, akiben azt bírta a legjobban, ahogy a támadásokat viselte. „Néha el kell hajolni, akkor is, ha az embernek igaza van” - mondja.

„A legfontosabb a nyugalom, az, hogy az ember a saját igazában meg legyen győződve”.

De az egyik legfontosabb ember számára az interjú készítését megelőző időszakban mégiscsak Antall József, az első szabadon választott magyar parlament miniszterelnöke volt. Pedig a kapcsolatuk finoman szólva sem indult zökkenőmentesen. Amikor Friderikusz felidézi, hogy Orbán azt mondta a parlamentben, hogy Antall József hazudik, huncut mosollyal az arcán azt mondja, azt nem a miniszterelnöknek mondta, hanem a kormánynak.

Friderikusz kérdésére, hogy őt lehet-e tekinteni Antall József politikai végrendeletének letéteményesének, azt feleli, nem, jó lenne, ha ezzel hízeleghetne magának, de határozottan nem. Antall József öröksége az MDF-é volt és az MDF-é is marad - mondja. Aztán valahogy mégis az a vége, hogy elmeséli, néhány órával halála előtt Antall József őt hívta fel, „mert még volt mondanivalója”.

Veszélyes és gonosz újságírók

Orbán Viktor ellenséges érzései, mondhatni fóbiája a médiával szemben nem újkeletű. Ebben az interjúban is kimondottan sokat és viszonylag feldúltan beszél a sajtó hatalmáról, legalábbis arról, amit ő gondol róla. Világosan ki is mondja, hogy ha szerinte rosszat írnak róla, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy valóban rosszat tett, hanem csak torzít a média.

„A média természetének megismerése az egy erős élményem volt az elmúlt két esztendőben. Mert amíg az embernek jól megy a szekér, és általában jókat írnak és mondanak róla, addig nem figyel arra a közegre, amely őt közvetíti a hallgatók és a nézők felé. De amikor elkezd rosszul menni a szekér, akkor az ember nem tudja, hogy most akkor mitől van a zavar. Én hibáztam-e, a közeg torzít, amelyen keresztül eljutok a választókhoz? A választók változtak meg esetleg, szóval a rendszer miért nem működik, vagy miért nem úgy működik, mint régen?” - mondja.

„A média az egy nagyon veszélyes dolog. Talán a világ egyik legveszélyesebb dolga”.

Miért csúszott le a Fidesz?

A beszélgetés idején a Fidesz a közvélemény-kutatásokban korábban mért 30-ról 7 százalékos párttá vált. Amikor ezt Friderikusz kimondja, Orbán gyorsan kiigazítja: 7 és fél százalék a támogatottságuk. A számtól láthatóan meggyötört Orbán azt mondja, nem tud egyértelmű választ adni arra, hogyan és miért vált ilyen súlytalanná a pártja, de szerinte valójában senki sem tudja. Úgy véli, az, hogy a választók miként döntenek, pszichológiai kérdés, és azt, hogy hogyan alakultak a választások 1994-ben vagy akár 1990-ben, nehéz megfejteni.

„Az ország más akart, mint mi” - jelenti ki határozottan. Szerinte a csalódott, az Antall-kormányból kiábrándult emberek azt várták tőlük 1994-ben, hogy álljanak össze az MSZP-vel és az SZDSZ-szel, ezt viszont Orbánék nem akarták. És ez nem tetszett az embereknek.

Bár a bukás fő indokaként ezt jelöli meg, de tudja, hogy azért volt még ebben sok más minden is. Részben lehet, hogy az is szerepet játszott, hogy a személyisége mindig is megosztotta az embereket.

„Én nem vagyok az a félrehúzódó, mindenről valahogy mindenkinek tetsző dolgot mondani akaró, az egész országnak egyszerre udvarolni akaró politikus”

- mondja. Szerinte az emberek addig szimpatizáltak vele, amíg azt mondta ki, amit ők is gondoltak.

Ezután érkezik el az interjú egyik legérdekesebb része, ahol bár Friderikusz többször is megkérdezi tőle, szokott-e önvizsgálatot tartani, úgy tűnik, egyszerűen nem érti a kérdést. Szokott gondolkodni a világról és magáról, de nem, nem szokta a köldökét nézni és ezen mélázgatni.

Fodor Gábor távozása csak politikailag fájt

Orbán beszél arról is, pártja belső kultúrája nem változott az alapítás óta, mindenkinek ötlete van, meglátása, kritikája.

„Elmondhatják a véleményüket?” - kérdezi Friderikusz.

„Hát, miért ne tehetnék?” - feleli Orbán.

Van négy-öt közeli munkatársa, ez az elnöki kabinet, ott munkamegosztás van, tehát ha ő mondjuk három hónapra eltűnne, akkor az lehet, hogy feltűnne, hogy nem szerepel annyit, de minden ügy ugyanúgy menne tovább.

„De hát ez a felelősség kérdéséhez tartozik, hát nem lehet úgy irányítani egy nagy felelősséget viselő vállalatot vagy akár pártot, hogy minden az elnök személyétől függjön” - mondja.

Csakhogy ez a Fidesz az a Fidesz, ahonnan nemrég kulcsemberek távoztak. Friderikusz említ egy cikket, amiben Orbán szerinte egy komplett összeesküvés-elméletet vonultat fel Fodor Gáborról, de interjúalanyát ez láthatóan nem rázza meg, és továbbra is azt tartja, amit a cikkben leírtak. Például hogy Fodor mindig azt az álláspontot képviselte, hogy össze kellene állniuk az SZDSZ-MSZP koalícióval. Friderikusz végül csak megkérdezi tőle, hogy árulónak tartja-e Fodor Gábort.

„Nem szoktam ezen a nyelven fogalmazni a nyilvánosság előtt” - feleli Orbán. Ám Friderikusz nagyon nem akarja elengedni a témát, és arról faggatja, mennyire tartotta saját kudarcnak Fodor távozását? Jelentős mértékben, mondja, de nem úgy, ahogy elsőre a néző gondolná: nyíltan kimondja, hogy hamarabb, belül kellett volna rendezni a pártvezetésben a konfliktust, és nem hagyni, hogy a választások előtt néhány hónappal törjön minden a felszínre.

„Oké, de fájt neki Fodor távozása?

Baráti értelemben? Nem” - feleli rezzenéstelen arccal.

A sértődős Fidesz

Orbán szerint azért van szükség a többpártrendszerre, mert senki sem tévedhetetlen. „Tehát miután mindenki tévedhet, ezért nem lehet egyetlen párt. Azért kell több párt, kell ellenzék, és kell kormánypárt, kell vita, kell parlamenti közvetítés például, hogy lehessen látni, hogy itt nem evidensek a válaszok egy-egy kérdésre, több fajta válasz lehetséges, és a jót kellene megtalálni, és ezek a válaszok megbirkóznak egymással a nyílt színen” - mondja.

Friderikusz felveti, hogy azért párbeszédben nem a Fidesz a legerősebb, ha bárki kritizálni, bírálni - a riporter szóhasználatával - merészeli a Fideszt, azt a média vagy az értelmiség támadásának tartják. Orbán szerint egyrészt többféle értelmiség van, vannak pártolóik és kritizálóik, másrészt már 40 perce beszélgetnek, Friderikusz folyamatosan az őket ért kritikákat sorolja,

„és nem tűnik úgy, hogy feldöntöttem volna az asztalt, kikértem volna magamnak, és azt mondtam volna, hogy te egy liberál-bolsi értelmiségi vagy, aki láthatóan azzal próbálkozik, hogy mindenfajta indokolatlan bírálatokat a műsoron keresztül a közvélemény tudomására hozzon” - mondja.

A sikertelen ember

A hatalom mennyire édes és mennyire ellenállhatatlan? „Ezt én is szeretném tudni, de még én ebbe nem kóstoltam bele” - mondja Orbán. „Van-e valami ördögi vonzása?” - kérdez vissza Orbán, majd meg is válaszolja: „Van, akire ilyen hatást vált ki, és van, aki pedig közömbösebb vele szemben. Az utóbbiak közé tartozom”.

Nem szereti a fogadásokat, az úgynevezett csillogást, szívesebben megy konferenciára, ha meghívják. Megvet mindent, ami talmi, ami álságos. Nevetségesnek tartja, ha valaki többnek, jobbnak akar látszani, mint ami, vagy ha valakinek az a fontos, hogy nagy emberek társaságában forogjon. Bár kerüli a puccos eseményeket, az azért szerinte már kiderült, hogy tud késsel-villával enni.

Három gyereke születése óta sokat változott, ahogy a világra és a jövőre gondol. A gyerekeket önállóságra neveli, nem akarja, hogy hozzá rohangáljanak, hogy mit intézzen el nekik.

„A saját lábra állás minél hamarabb, minél gyorsabban, ez az egyik ügy, amit fontosnak tartok”

- hangzik el az azóta egészen új értelmet nyert kifejezés.

Orbán azt reméli, hogy ha felnőnek, a gyerekei nála sikeresebbek lesznek. Ő ugyanis legfeljebb a magánéletben az, a politikában még nem sikerült elérnie azt, amit akart.