„Hogyan lehetséges, hogy egy háborús bűnös gengszter históriája tabu Magyarországon?”

Ember Judit 1985-ben letette a kameráját egy hatvan körüli asszony elé, aki bő három órán keresztül megszakítás nélkül mesélt egyetlen történetet. Csupán ennyiből áll a Hagyd beszélni Kutruczot! című film, amit rögtön, miután elkészült, be is tiltottak. Kutrucz Gizella a szocialista hazáért érdemrenddel kitüntetett, ismert, jó kapcsolatokkal rendelkező párttag volt. Hegedűs András volt miniszterelnök 1988-ban megjelent könyvében írt is róla. Ugyanis Hegedűst 1944 októberében illegális kommunista szervezkedésért letartóztatták, Kutrucz és két másik lány csempészett be neki hamis papírokat és pénzt, így készítették elő a szökését, majd amikor a rabokat szállító vagonból sikerült megszökniük, Kutruczék szerztek neki búvóhelyet Móricz Erzsébet (Csibe) Baross utcai könyvüzletében.

Kutrucz évekig dolgozott a Központi Bizottság agitprop osztályán alosztályvezetőként és a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetőségének folyóiratánál, a Pártéletnél. Úgy tűnt, hogy hívő kommunistaként, a párt elismert tagjaként élheti le az életét, de elkövetett egy banálisnak tűnő hibát, aminek következtében 1987. december 14-én kizárták a párból, majd nem sokkal ezután az Elnöki Tanács visszavonta a Szocialista Hazáért, az ellenállóknak és partizánoknak járó kitüntetését is.

Belépett egy albínó

Az egész bonyodalom úgy indult, hogy Kutrucz Gizella 1971-ben kibérelt egy telket a csillebérci üdülőtelepen, amire felhúzott egy Lada típusú csehszlovák faházat. A megvalósult kádári álomba 1980 májusában egy ügyvéd levele rondított bele, amiben az állt, hogy a telek eredeti tulajdonosai előkerültek, és szívesen eladnák az ingatlant. A nyaraló eredeti birtokosa egy bizonyos Bosnyák Zoltán volt. Nem egy közismert név, és ez nem véletlenül van így. Pedig a XX. századi magyar történelem egy rövid, de annál tragikusabb szakaszában kivételesen befolyásos szereplő volt. Munkácsi Ernő, a Zsidó Tanács tanácsadója így írta le a belügyminisztériumi találkozásukat: „Már megkezdtük a tanácskozásokat, amikor a szobába belépett egy albínó, másnak a szemébe soha nem néző ember, aki sután és nem szívesen fogott velem kezet. Észrevettem, hogy ő itt a főember, s amikor igazgató úrnak kezdték szólítani, mindjárt tudtam, hogy ki az a hírhedt Bosnyák Zoltán, az akkor már felállított Zsidókutató Intézet vezetője.” (1944. május 1.)

Bosnyák Zoltán tanár volt. Endre Lászlóval közösen hozták létre a Kártékony Rovarellenes Egyesületet, majd 1943-ban megalapították a Zsidókutató Intézetet, aminek elnöke lett. A műhely eredeti célja, hogy a közel egymillió magyar zsidó jövőbeli kitelepítését jogilag, pénzügyileg, társadalmilag segítse, megtervezze. 1944 máju­sában Bosnyák lett az intézet hivatalos lapjának, a Harcnak a főszerkesztője. Az újságban külön rovatot szenteltek a bujkáló zsidók elleni feljelentéseknek.

Bosnyák évtizedeken át ontotta magából a zsidóellenes cikkeket és könyveket: Fővárosunk elzsidósodása, Magyarország elzsidósodása, Harc a zsidó sajtó ellen, Az idegen vér, Szembe Judeával! Megszerkesztette és előszót írt a Cion bölcseinek jegyzőkönyve magyar kiadásához. Kizárólag egy ügy foglalkoztatta, a zsidóság eltávolítása. Nem kertelt: Leszámolunk: „A zsidóság ellen vívott szabadságharcunk akkor érkezett fordulópontjához, amikor a nemzetiszocialista Németország megkezdte világharcát. Most azonban elérkezett a számonkérés órája! Egyetlen szempont, egyetlen cél irányít csak bennünket: a zsidósággal végleg le akarunk számolni! A sors, amely a zsidóságnak osztályrészévé lesz, súlyos és keserű, de tudja meg minden zsidó, hogy mindannak, ami most vele történik, elsősorban maga és vezetői az okai.” (1944. október. 21.) Bosnyák 1944 végén a front elől a Cseh–Morva Protektorátusba menekült, majd onnan tovább Hosszúfaluba, Erdélybe. 1946-ban a Népbíróság távollétében halálra ítélte, és nemzetközi körözést adtak ki ellene.

Tényfeltáró propagandista

Tehát Kutrucz Gizella faháza a magyar fajvédelem egyik leghátborzongatóbb alakjának a telkén állt. A kommunista propagandista, a párt lapjának újságírója valódi oknyomozásba kezdett, egy olyan korban, amikor Magyarországon ez az újságírói műfaj gyakorlatilag nem létezett. És ez zavarba hozta a közigazgatást. Egy ilyen mélyen beágyazott, a rendszert a tetejétől a talpáig ismerő elvtársat nem lehet csak úgy elhajtani, leszerelni, amikor a hivatalos úton, minden szabályt betartva érdeklődni kezd. De az igazságot sem lehetett elárulni, mert az az egész rendszert alapjaiban kérdőjelezhette volna meg.

Kutrucz arra volt kíváncsi, hogy mi lett Bosnyák Zoltán sorsa a háborút követően, ugyanis erről semmilyen adat nem volt nyilvánosan elérhető. Azt sem lehetett megtudni, hogy él-e, vagy meghalt. Nem értette, hogy fordulhatott elő, hogy egy háborús bűnös, illetve az örökösei igényt tartanak egy telekre, ha egyszer minden vagyonuktól megfosztották őket. Előbb történészekhez fordult, majd érdeklődött a telek ügyében közjegyzőnél, a Pénzintézeti Központban, a Fővárosi Tanácsnál, levelezett a Fővárosi Bírósággal, az Igazságügyi Minisztériummal.

Személyesen Aczél Györgyhöz fordult, a Minisztertanács elnökhelyetteséhez, majd már maga Horváth István belügyminiszter volt kénytelen foglalkozni az üggyel. Sőt a korszak befolyásos filmrendezőit is megkereste. Bacsó Péterrel és Bokor Lászlóval is tárgyalt, hogy foglalkozzanak a Bosnyák-témával. A levakarhatatlan Kutruczot ide-oda passzolgatták a hivatalok, de sehol nem kapott választ arra az egyszerű kérdésre, hogy mi lett Bosnyák Zoltánnal. Darázsfészekbe nyúlt. Annyira elfajult az ügy, hogy először csupán figyelmeztették, hogy nem érdemes foglalkozni a témával, mert ez akár veszélyes is lehet. Majd folyamatossá váltak a vészjósló telefonhívások. Ismeretlenek azzal fenyegették, hogy őt vagy gyerekeit, unokáit véletlenül el fogja ütni egy autó, aminek nem lesz rendszáma. Sőt legnagyobb döbbenetére és felháborodására, mozgalmi múltja ellenére, az állambiztonságot is ráállították.

Dupla nullás ügy

Az ügy kezdetén csupán a kis nyaraló megtartása lehetett a célja, de az évekig húzódó kutatásból végül egy kafkai küzdelem lett a kádári bürokráciával szemben, aminek során a mozgalmista végül kiábrándult a rendszerből, meghasonlott. Így fakadt ki:„Egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy hogyan lehetséges, hogy egy háborús bűnös gengszter históriája tabu Magyarországon!”

Mi volt az oka annak, hogy az egész magyar pártállami közigazgatás izomból próbálta eltussolni a Bosnyák Zoltán-ügyet? Teljes bizonyossággal nem tudhatjuk, de Kutrucz a nyomozás során számos gyanús körülményt tárt fel. Kiderítette, hogy Bosnyák ügye dupla nullás minősítést kapott, ami azt jelentette, hogy a legszigorúbb államügyként kezelték. A halotti anyakönyvi kivonatát jóval a halálát követően írták meg, és olyannyira hiányosan volt kitöltve, hogy még a halál okát sem jelölték meg benne. Nemhogy a nyilvánosságot, de még a családját sem értesítették a háborús bűnös sorsáról. Ügyét Rákosi Mátyás és Péter Gábor személyesen kezelték. Az utóbbit, aki 1953-ig az Államvédelmi Hatóság vezetője volt, megkereste az újságíró, de az egykor rettegett kommunista nem volt hajlandó elárulni, hogy mi lett Bosnyákkal.

Kutrucz öt év nyomozást követően végül arra jutott, hogy Bosnyákot nagy valószínűséggel 1952 őszén, teljes titokban végezték ki. Viszont már korábban, 1951-ben kiadták őt a román hatóságok Magyarországnak. Ungváry Krisztián történész 2002-ben a Szombatban ezt írta az elfogás körülményeiről: „Bosnyák 1945-ben alámerült, és 1950-ig Erdélyben álnéven bujkált. Az íráskényszer azonban nem hagyta nyugodni, a romániai magyarság elnyomatásáról írt cikkeket, amelyeket a nyugati magyar emigrációnak juttatott el. Ez lett a veszte: a román hatóságok leleplezték, és a Duna-deltában eltöltendő kényszermunkára ítélték, majd néhány hónappal később, 1951 februárjában kiadták a magyar hatóságoknak.”

Bosnyákot ugyan 1946-ban már halálra ítélték, de az ítéletet az elfogása után nem hajtották végre. Ungváry és Kutrucz is arra jutott, hogy az átadás és a kivégzés közti időben Bosnyák kvázi az ÁVH szolgálatában állt, akik felismerték a szakemberben rejlő lehetőséget. Kutrucz két független forrása arról számolt be, hogy a fogoly egy 200 oldalas tanulmányt készített Rákosi Mátyás megbízásából. A tanulmány, ami később eltűnt a belügyminisztérium archívumából, a magyarországi antiszemita perekhez szolgáltatott muníciót. Terhelő vallomások lehettek benne például a Bosnyákkal a megszállás alatt kapcsolatot ápoló Zsidó Tanács tagjaira vonatkozóan. Pont ebben az időben zajlottak a zsidóellenes, cionista perek Kelet-Európában (1948-49-es Zsidó Antifasiszta Bizottság pere, az 1952-es Slansky per vagy a Szovjetunióban 1953-ban indított zsidó orvosper). Bosnyák utolsó, börtönben írt zsidótanulmánya ugyan eltűnt, de egy levele fennmaradt, ami bizonyítja, hogy a börtönből egy miniszterrel (a nevét törölték) tartotta a kapcsolatot, és komoly terveket szőtt a jövőre nézve. Láthatóan arra számított, hogy Rákosiék életben hagyják. Átverték. Ungváry Krisztián a levelet, amiben Bosnyák önkritikát gyakorolt, és visszavonta nézeteit, teljes terjedelmében közölte.

Zsidókutatóból antifasiszta

Bosnyák Zoltán levele a miniszterhez, részlet: „Tisztelettel hivatkozva kihallgatásom során a Miniszter úrtól kapott engedélyre az alábbiakban egészen röviden és vázlatosan körvonalazom szellemi téren (politikai és ideológiai közírás stb.) esetleg kifejtendő munkásságomra vonatkozó javaslataimat. Bevezetőben hangsúlyozni szeretném, hogy miként az államvédelmi Hatóság előtti eddigi egész magatartásomat, úgy e soraimnak is minden szavát a legteljesebb nyíltság és őszinteség hatja át. Nincsenek hátsó gondolataim, rejtett számításaim, mindent egy lapra tettem fel. Hiszek a szocializmus erejében, jövőjében, győzelmében és a világot átformáló történelmi küldetésében. A múltammal már régen szakítottam és ez a szakítás nem volt nehéz. Abban a pillanatban bekövetkezett, amikor rájöttem arra, hogy a nagytőkés és nagybirtokos osztályok ideológiai kiszolgálója voltam csupán. (...)

Miniszter Úr! A szocializmus felé vezető utat érzésben és gondolkodásban, szívben és észben már megtettem, még egy végső és döntő lépésre van szükségem csupán, de ezt már Miniszter úr hozzájárulásával és segítségével tudom megtenni. Minderről azonban nem szavakkal, hanem tettekkel szeretnék bizonyságot tenni és ezért a következőkben áttérek javaslataim vázlatos ismertetésére. Abban az esetben, ha felügyelet és őrizet alatt állva ugyan, de a külvilággal mégis bizonyos kapcsolatban állhatnék, a következő munkálatokra gondolok:

1.) Közírói, újságírói tevékenység a napi sajtóban és más időszaki lapokban, antifasiszta, antiimperialista irányban, a szocialista, kommunista építő munka szellemében és érdekében.

2.) Magyar Antifasiszta Intézet felállítása, szervezése és vezetése, vagy más vezetése alatt az intézet munkájában való közreműködés.

3.) Egy kifejezetten antifasiszta irányú képes hetilap (új Harc vagy más néven) megindítása és szerkesztése, vagy a szerkesztésben való közreműködés.

4.) Az Államvédelmi Hatóság Tudományos Kutató Intézetének felállításában és megszervezésében való közreműködés.”

A Youtube-on csak a film nyersanyaga van fent, ami jóval hosszabb, mint a végső, vágott verzió:

Második rész:

(A videotéka rovatban a megosztók mélyén porosodó kincseket kaparjuk elő. A korábbi cikkek itt elérhetők.)