Egyre több nő utazik haza Ukrajnába Záhonyon keresztül

A záhonyi pályaudvaron ezekben a napokban messze nincs akkora tömeg, mint amilyen pont két hónappal ezelőtt, a háború első napjaiban megszokott volt. Akkor Ukrajnából vonattal is menekültek ezrei érkeztek minden nap a határvárosba. De kedden, dél előtt néhány perccel mégis megtelt a pályaudvar és két hosszú sorban vártak az emberek arra, hogy jegyet vegyenek.

Ebben nem lenne semmi fura. Az elmúlt két hónapban a záhonyi pályaudvaron az volt a rend, hogy a Munkácsról érkező vonatok utasaiért különvonatok érkeztek ide, amivel Budapest felé vehették az irányt.

Ezek az emberek azonban most a másik irányba tartanak. A Munkácsra tartó vonatra veszik meg jegyeiket, hogy a kárpátaljai városon keresztül hazautazzanak.

Szinte kivétel nélkül nőket látni. Ha van is férfi a csoportban, azokról nem sokkal később kiderül, hogy csak kísérőként jöttek, ők nem utaznak vissza Ukrajnába, hisz akkor besoroznák őket.

Bent, a váróteremben két nőhöz léptem oda, akik mosolyogva beszélgettek egymással. Néhány szót tudtak csak angolul, de a kérdéseimet megértették. Kiderült, hogy a háború kitörésekor hagyták el Ukrajnát. Az elmúlt heteket Grúziában, Tbilisziben töltötték, ott voltak már családtagjaik. Most Budapestig jöttek repülővel, onnan vonattal utaznak hazafelé.

Bucsába tartanak, abba a Kijevhez közeli városba, ahol az orosz hadsereg márciusban civileket gyilkolt meg. Egyre valószínűbb, hogy népirtásként vonul be a történelembe az, ami ott történt.Egyiküknek az édesapja maradt ott, hozzá megy haza. Azt mondja, hiányzott neki az otthon, ami most már biztonságosabbnak tűnik, de ha megint úgy érzi, hogy veszélyben van az élete, újra elhagyja az országot.

Egy pirosruhás kisfiú az édesanyjával várja illedelmesen, hogy sorra kerüljenek. Kiderül: magyarok. Ungvárról jöttek el szintén az invázió első napjaiban. A fiatal anyuka édesapja Csehországban él, nála voltak eddig.

„Kicsit féltünk, de látjuk, hogy már jobb a helyzet. A gyerek pedig sírt állandóan, hiányzott neki az otthona. Ungváron működik az óvoda, nagyon várja már, hogy visszamehessen.”

(A vonat néhány órával azelőtt indult vissza, hogy a háború kezdete óta először Kárpátalja területét is rakétatalálat érte.)

Végül nagyjából százötvenen indulnak el a Munkácsra tartó vonattal. Vannak köztük olyanok is, akik csak néhány napot töltöttek Magyarországon. Az egyik fiatal nő azt mondja, egy tudományos konferencián volt öt napig Budapesten, és most utazik haza Kijevbe. Ezen az öt napon kívül végig az ukrán fővárosban volt az invázió kezdete óta, és ezután sem fogja elhagyni otthonát, bármi is történjen.

A záhonyi pályaudvar önkéntesei azt mondják, többen vannak olyanok is, akik – ahogy a háború előtt is megszokott volt – reggelente jönnek át Magyarországra vonattal, itt felveszik őket, elmennek dolgozni valamelyik környékbeli településre és este mennek is haza Kárpátaljára. Az egyetlen különbség a háború előtti időszakhoz képest, hogy ezt korábban rengeteg férfi is csinálta, most azonban kizárólag nőket látni.

És többen vannak olyan szegény családok is, akik szintén naponta átjárnak Záhonyba, hogy kihasználják a szeretetszolgálatok nyújtotta ingyenes étkezési lehetőséget, majd ők is hazatérnek valamelyik későbbi vonattal.

Eközben az ORFK jelentései szerint még mindig a napi tízezret is eléri az Ukrajnából érkezők száma. Ez a szám azért félrevezető, mert közülük elenyésző kisebbség az, aki Magyarországon menedékjogot kér. Nagyobb részük tovább utazik innen, és ahogy látszik, már visszafelé is beindult a forgalom.