„Csóró vagyok, csúnya vagyok, szarok a ruháim és az emberiség szar”

„Valamelyik nap hazajöttem az iskolából, csináltam a kis dolgaimat, és akkor gondoltam, hogy á, geci, most megölöm magam.”

Emese, Tina és Szani, vagy ahogy a suliban ismerik őket, a dívák. Három 20 éves lány, akik végzősök a Belvárosi Tanodában. Ez egy olyan iskola, ahova azok a diákok járnak, akiket már mindenhonnan kirúgtak. Itt viszont kapnak egy utolsó esélyt.

Kőrösi Máté az SZFE-re jár, dokumentumfilmes szakra. Mázlija van, mert nem biztos, hogy oda járna, ha előtte kirúgták volna az Eötvös gimiből, ahol végül leérettségizett, és ahonnan a tanárai többször ki akarták paterolni. Végül valami csoda folytán mégsem rúgták ki. Szóval a Filművészetire jár, és vészesen közeledik a diplomafilmjének leadási határideje. Lövése sincs, hogy miről forgasson, amikor beleszalad a dívákba, akik mintha pacekra kifestve, kiöltözve pont egy rendezőre vártak volna a tanoda előtt az utcán ücsörögve.

Hisz mit ér egy díva kamera vagy színpad nélkül?

Négyükről szól a film, illetve arról, hogy próbálnak néha nevetve, de leginkább kínkeservvel átvergődni érettségin és diplomán, ezeken a mesterségesen kijelölt élet-határvonalakon. Írhatnám, hogy a Dívák az út és önmagunk kereséséről, kitalálásáról, a felnőtté válás gyötrelméről szól, de ezek sajnos így nem mondanak sokat. Talán érzékletesebb, ha elképzeljük, milyen volt a kinőtt gyerekszobában, a csukott ajtó mögött folyamatos álomkórban fetrengeni. Azon kínlódni, hogy csóró vagyok, csúnya vagyok, szarok a ruháim és az emberiség szar, közben pedig érezni a mindenhonnan, szülőkből, családból, barátokból, tanárokból és úgy anblokk az egész világból sugárzó nyomást, hogy „kezdj már magaddal valamit, indulj már el valamerre, találd már ki végre”. Emellett ne merj nyomasztóan boldogtalan lenni, legyenek működő emberi kapcsolataid, terveid, legyél egészséges és fitt.

Képzeld el, hogy ez a sokszor elviselhetetlen teher annyira lenyom, hogy moccanni sem bírsz, levegőt sem kapsz! Minden fárasztó, megszerezhetetlen, távoli és unalmas. Rohadt egy helyzet. Nincs ebben sok szépség. Mindez pedig sokkal rohadtabb, ha az anyukádnak mindenkihez van egy jó szava mielőtt végez magával, de téged kifelejt még a búcsúleveléből is.

A Dívák közel sem csak ebből lesújtó érzésből áll, mint amit fent leírtam. Ugyanis a tinédzserkorból átlépni a húszas évekbe egy csomó csetlő-botló komikus balfaszsággal jár együtt. Tina, Emese és Szani küzdenek mindenféle problémával, hendikeppel: rottyon lévő család, pánikroham, reggeli vodka a tömegközlekedéshez, fű a sulihoz vagy suli helyett, némelyikük azt sem tudja eldönteni, hogy éppen a fiúkhoz vagy a lányokhoz vonzódik. Mégis visítva képesek röhögni azon, ahogy Máté – a hónapokra hozzájuk csapódó rendező – rácsodálkozik egy bajuszszőrtelenítésre vagy ahogy Szani kirittyentve elindul szavazni, de estig nem találja a szavazóhelyiséget. „Orbán, engem nem baszol át!” mondja az éjszakánként karaoke bárban dolgozó díva. De persze végül átbassza. Ezt is fontos megtanulni egy magyar felnőttnek.

Szani eleve azért indul el szavazni, mert Máté rábeszéli, és hogy ne tűnjön felelőtlennek, leszarósnak a filmben.

Ettől igazán egyedi a Dívák.

A rendező és a szereplők nem csinálnak úgy, mintha a kamera ott sem lenne. Nem játsszák el, hogy minden úgy történik, ahogy annak a maga természetességében történnie kell. Senki nem mímeli, hogy nem is mímel. A dívák díváskodnak. Máté és a kamera megváltoztatta a lányok életét, és vica versa, a dívák is sorsfordítóak voltak Máté életében. Ezt nem is titkolják. Miközben nézi az ember a filmet, el sem tudja dönteni, hogy személyes vlogokat, werkfilmet vagy egy klasszikus dokumentumfilmet néz. Nem a film szól arról, hogyan verekszik át magukat majdnem elveszett, majdnem lecsúszott fiatalok egy új életszakaszba, hanem maga a film készítése, az alkotás, a kibeszélés, a közös munka lesz az új életszakasz.

Azt nem árulom el, hogy a Díváknak végül összejön-e az érettségi, de amiatt talán nem jelentenek fel a Nemzeti Szpojler Hivatalban, ha elárulom, hogy Máté diplomafilmje elkészült, és most is megnézhető az HBO GO-n. Sőt már díjakat is nyertek vele.

A film rendezőjével a Filmklub Podcast készített remek beszélgetést, érdemes meghallgatni: „Mi sül ki abból, ha egy 26 éves srác hónapokig követ a kamerájával három húszéves lányt? A Dívák igazán személyes, vadul szórakoztató, szívfacsaró dokumentumfilm, amelynek a rendezőjével, Kőrösi Mátéval beszélgettünk. A film elnyerte a Verzió közönségdíját.”

Disclaimer: Kőrösi Mátéval többször is dolgoztunk már együtt. Például vele forgattuk A gyilkosok emlékművét.