A Gucci-ház: árulás és gyilkosság, sok humorral elmesélve

A közelmúltból nem rémlik olyan film, ami megosztóbb lenne A Gucci-háznál. Az egyik oldal lelkesen rajongja, különösen Lady Gaga alakítását és az elképesztő látványvilágot, a másik pedig gyűlöli. Utóbbiak jó része azt kritizálja, hogy sok minden nem úgy történt és egy csomó ember nem olyan volt, mint ahogyan Ridley Scott bemutatja őket. A Gucci család örökösei perrel fenyegetőznek, a filmben is megjelenített Tom Ford pedig azzal kezdte a véleménycikkét, hogy „nemrég túléltem a film 2 óra 37 perces vetítését”.

A kritikák egy részének helyt kell adnom, például az „igaz történet alapján” kifejezésből ez esetben az „alapján” a leghangsúlyosabb. Azt is elhiszem, hogy ha valaki olvasta a családról szóló könyvek bármelyikét, akkor hiányérzete marad. Mégis a kisebbségi véleményt képviselem, mert őszintén jól szórakoztam A Gucci-házon. Nem filmtörténeti mérföldkő, de még a hossza ellenére is képes lennék újra megnézni.

A film végig a szatíra határán egyensúlyoz. Az a gyanúm, hogy nem volt szándékos, mert Ridley Scott életművéből ez nem következik egyértelműen - de a végeredmény szempontjából mindegy. Az egyébként meglehetősen komor sztorit, amiben árulástól megcsaláson át gyilkosságig van minden, Scott képes volt annyi könnyedséggel és humorral ellensúlyozni, hogy nem úgy jön ki róla a néző, mintha fejbeverték volna. Persze azon lehet vitatkozni, hogy ez a még élő figurák szempontjából etikus-e, de a showbusinessben azért ennél csúnyább dolgok is történtek már.

A sztori nagyjából 25 év eseményeit mutatja be, onnantól kezdve, hogy a valószínűleg maffiával is kapcsolatban álló fuvarozási vállalkozó lánya, Patrizia Reggiani (Lady Gaga) megismerkedik a felső tízezerhez tartozó Maurizio Guccival (Adam Driver), a divatház egyik örökösével. És ott van vége, amikor Patriziát elítélik 1995-ben, mert három évvel korábban bérgyilkosokkal lelövette az - addigra már - exférjét.

Közben persze a divatházban is megy a harc és a helyezkedés a pozíciókért a generációk között. Ez megmagyarázza, miért ilyen hosszú a film, viszont néhány teljesen fölösleges jelenetet kivághattak volna, ha cserébe néhány másik dolgot jobban kibontanak. Az például egyszerűen nem derül ki, hogy Maurizio miért vált egyik pillanatról a másikra teljesen elutasítóvá a feleségével.

De ha már a karaktereknél tartunk, beszéljünk végre a színészekről. Az előzetes alapján eléggé féltem attól, hogy a rendező által mindenkitől megkövetelt olaszos akcentus miatt nem válik-e az egész trashparádévá, de szerencsére a filmben nem beszélnek minden jelenetben úgy. Van, amikor erősebb, például az érzelmileg túlfűtött jelenetekben, de máskor alig érezhető.

Kétségkívül Lady Gagának jutott a legnagyobb falat és a legkomplexebb szerep, és tisztességgel meg is ugorja, szóval a method acting bejött neki. Ahelyett, hogy egyszerűen ördögi és számító aranyásóként ábrázolná Patrizia Reggianit, a rafináltsága mellett megmutatja a szerelmes, kétségbeesett, hiszékeny vagy épp becsavarodó arcát is. Az egyik legerősebb jelenet például, amikor St. Moritzban próbál csevegni a férje gazdag barátaival, és teljesen kiütközik a hátterükből adódó különbség: ami neki nagy szám, az nekik megszokás. Ott rendesen megsajnáltam. Közben azért neki is írtak vicces és pikírt jeleneteket, például amikor Paolót (Jared Leto), Maurizio unokatestvérét igyekszik behálózni, vagy a kávéscsészés jelenet a hüttében, ahol a férje szeretőjét alázza burkoltan.

És van olyan is, ahol önmaga paródiájába fordul: amikor a jósnője, Giuseppina kíséretében (Salma Hayek) találkoznak a bérgyilkosokkal egy útszéli kocsmában, az minden elemében olyan, mint egy Saturday Night Live sketch. Az a megoldás egyébként szintén tetszett, ahogyan kifakulnak Patrizia színei a végére, a rúzsától a ruhákig.

Nagyon csodálkoznék, ha Lady Gagát nem szórnák meg jó pár díjjal a következő hónapok filmes gáláin.Adam Drivernek viszont nem ez élete alakítása, szegény Maurizio viszonylag egysíkú maradt. A film első felében kicsit esetlen figura, akiből a felesége próbál többet kihozni, mint amit elhisz magáról. Aztán meg annyira kinyílik a csipája, hogy senki más tanácsait nem fogadja el. Egyébként a Slate által megkérdezett dialektus coach szerint, aki mindenkit végigelemzett, Driver nem nagyon tudta felvenni az olasz akcentust.

A legszórakoztatóbb az Al Pacino által alakított nagybácsi, Aldo Gucci, és a fia, Paolo, a közös jeleneteikben és külön is. Pacinónál az tetszett, hogy egy jókedélyű karakter, végre nem egy sokadik mogorva maffiózó, amilyeneket az utóbbi x évben mindig rábíznak. Jared Leto pedig lubickol az elszállt, meg nem értett, wannabe divattervező szerepében. Szerencsére nemcsak komikus figurák, mert az önmagában kevés lenne, hanem vicces párbeszédeket is írtak nekik.

A Ridley Scottra jellemző grandiozitás ebből a filmből sem hiányzik, még ha nem is építtetett fel egy ókori arénát vagy egy komplett képzeletbeli világot.

De a látvány, a díszletek, a jelmezek most is nagyon impozánsak, a képernyőről szinte lefolyik a sok márvány, arany és szőrme. A korhűség is tetszett, ahogy érzékeljük, hogyan alakult a divat három évtized alatt, na és az öltönyök is iszonyúan jók. (Janty Yates jelmeztervezővel itt egy hosszabb interjú többek között arról, hogyan szedték össze a ruhákat, ha valakit érdekel az ilyesmi.) És persze eközben mindenki rengeteget dohányzik. Ami minimálisan elvett a divat vonatkozású részek élvezetéből, az a szürkés színkorrekció volt. Ez alapvetően ízlés dolga, de szerintem a ‘70-es, ‘80-as évek jeleneteinek jót tett volna, ha a színek legalább megközelítően annyira élénkek, mint valójában voltak.

A divatvilágból megjelenő fontosabb mellékszereplőket nagyjából eltalálták, például a fényképezőgéppel ugrándozó Richard Avedon sztárfotóst vagy épp Gianni Versacét. Egyedül Anna Wintour sikerült kirívóan bénán, ő tényleg egy karikatúra lett. Viszont mindenképp meg kell említeni a Domenico De Sole játszó Jack Hustont, őt inkább sorozatokból lehet ismerni, de itt is nagyon jó a fenyegetően csendes és hűséges, majd agyafúrt aknamunkát végző ügyvéd szerepében.

(A Gucci-ház, R: Ridley Scott, 157 perc. Forgalmazó: Forum Hungary)