beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Dánia mégsem épít nemzeti oltóanyaggyárat

Herczeg Márk - 2021.09.06 21:28:00

Dánia mégsem építi meg a korábban bejelentett nemzeti oltóanyaggyárat, és inkább egy hazai fejlesztés alatt álló koronavírus elleni vakcinára fordítja az erőforrásait – közölte a koppenhágai gazdasági minisztérium.

Mette Frederiksen kormányfő áprilisban jelentette be, hogy Dánia szeretne mRNS-vakcinákat gyártani 2022-ig. Akkor azt mondta: a kormány néhány hét múlva pályázatot ír ki egy hazai oltóanyaggyár felépítésére és üzembe helyezésére.

Koppenhága azóta piackutatást végzett, hogy kiderítse, van-e értelme a pályázat kiírásának – írta közleményében az iparügyi, gazdasági és pénzügyi minisztérium, ami arra az eredményre jutott, hogy a Bavarian Nordic dániai gyógyszergyár fejlesztés alatt álló vakcinájának támogatásával mozdíthatja elő a leghatékonyabban a jövőbeli oltóanyaggyártást, ezért a pályázatra vonatkozó terveket törölték.

A koppenhágai kormány a múlt hónapban bejelentette, hogy 800 millió koronával (kb. 37,6 milliárd forinttal) támogatja a Bavarian Nordicot koronavírus elleni vakcinájának kifejlesztésében. Az oltóanyag fejlesztése közeledik a kettes fázisú klinikai vizsgálatok szakaszához. (MTI)


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás