beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Trump zöld utat adott az amerikai cégeknek a Hold bányászására

Horváth Bence - 2020.04.08 11:44:00

Donald Trump aláírta azt a rendeletet, mely az amerikai holdbányászat elindítását célozza. A Guardian cikke szerint az elnöki rendelet teljesen világossá teszi, hogy az Egyesült Államok nem amolyan globális közjóként tekint a világűrre, és épp ezért lehetővé teszi az amerikai cégek számára, hogy nyersanyagokat és ásványi anyagokat bányásszanak ott, bármiféle ezt szabályzó nemzetközi szerződés vagy megállapodás megléte nélkül. 

Trump zöld utat adott az amerikai cégeknek a Hold bányászására
Fotó: MANDEL NGAN/AFP

A Trump által aláírt rendelet szerint az amerikaiaknak joguk van az űrbeli nyersanyagok kereskedelmi célú feltárására, kinyerésére és felhasználására. A rendelet kitér arra is, hogy az USA soha nem írta alá azt az 1979-es, Hold-egyezményként ismert szöveget, mely szerint minden űrbeli tevékenységet a nemzetközi jog kell szabályozzon. Az amerikai kongresszus 2015-ben pedig elfogadott egy törvényt, ami kimondta, hogy az amerikai cégek használhatják a Hold felszínéről, illetve aszteroidákból kinyert anyagokat. 

A végrehajtó rendelet szerint ráadásul az Egyesült Államok minden olyan nemzetközi kísérletet ellenezni fog majd, ami arra irányul, hogy a nemzetközi jog alapján akadályozza a Holdról kibányászott nyersanyagok eltávolítását. És később ugyanez lesz a helyzet a Mars, illetve más bolygók esetében is. 

Mint a cikk megjegyzi, a Trump-kormány hozzáállása a Hold bányászatához sokban hasonlít ahhoz, ahogy a földi nyersanyagokkal és erőforrásokkal bánnak: a kormány az elmúlt években számos környezetvédelmi előírást lazított fel vagy törölt el, és hatalmas szövetségi területeket nyitottak meg olaj- és földgáz-kitermeléshez. Csak míg az amerikai feltárási és bányászati lehetőségekre azonnal le is csapott a szén- és olajipar, addig egyelőre nem világos, hogy a holdbéli lehetőségekre mely vállalkozások fognak ráugrani. 

Trump elnöki ciklusának kezdete óta lelkesen foglalkozik a világűr kérdésével, a bányászat mellett a haderő is érdekli: tavaly jött létre a Space Force nevű egység a hadseregen belül, mely kiemelten ezzel a témával foglalkozik a jövőben. 


Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!