Koncentrációs táborba zárják, aki otthon hagyja a mobilját

Rian Thum amerikai történész, jelenleg a manchesteri egyetemen dolgozik. A 90-es évek vége óta kutatja a kínai muszlimok történetét, és 2014-ben ő írta az első olyan történelemkönyvet az ujgur népről, amelyik nem kínai, hanem muszlim forrásokra támaszkodik.

Hosszú időt töltött Hszincsiang tartományban, de lassan öt éve nem mer visszamenni. 2017 óta a kínai állam ugyanis a történelemben eddig példátlan módon veri szét a helyi társadalmat: milliókat zártak átnevelő táborokba és vittek el kényszermunkára, a gyerekeket állami intézetekbe dugják, az ujgur családok otthonaiba han kínaiakat költöztetnek be. A középkori kínzási módszerek a legmodernebb megfigyelési technológiákkal keverednek, a besúgóhálozatokat okostelefonos alkalmazások és arcképfelismerő szoftverek segítik. Hszincsiangban létrejött az a mindent megfigyelő totális diktatúra, amit George Orwell 1984 című regényében felvázolt.

A brutális elnyomás arra késztette Thumot, hogy kilépjen történészi szerepéből, és azon is dolgozzon, hogy felhívja a világ figyelmét a hszincsiangi borzalmakra. Az erről szóló cikkei többek között a New York Times-ban, a Washington Post-ban és a Foregin Affairs-ben jelentek meg. Május elején röviden Budapesten járt, ekkor adott interjút a 444-nek.

Lehet történelmi példát hozni arra, ami Hszincsiang tartomány ujgur lakóival történik Kínában? Kikről van szó, és mihez hasonlít az elnyomásuk?

Török nyelvet beszélő népességről van szó, akik teljesen mások, mint a han kínaiak, azaz Kína többségi társadalma. Az 1760-as években hódították meg a kínaiak a földjüket, és azóta szinte folyamatosan az ellenőrzésük alatt élnek.

Úgyhogy leginkább a gyarmatosításhoz hasonlítanám a helyzetet. Különösen az 1950-es évek óta áll meg ez a párhuzam, mert akkortól rengeteg telepest küldött erre a vidékre a kínai kormány. Az 1940-es években a lakosság 6 százaléka volt han kínai, de mostanra már 40 százaléka. A terület eredetileg Közép-Ázsiához hasonlított népességében és kultúrájában, de napjainkra egyre inkább elkínaisodik.

Ami pedig az elmúlt néhány évben történt, azt nem lehet semmihez sem hasonlítani a történelemből. Legfeljebb egyes elemeit feleltethetjük meg korábban látott eseményeknek.

Például a gyerekek tömeges intézetbe zárása nagyon hasonlít arra, ami a kanadai őslakosok gyerekeivel történt a 19. század végén és a 20. század első felében. Ezekben az intézetekben kínainak nevelik őket, kiszakítva a családjukból és a kultúrájukból.

A felnőttek átnevelő táborai a náci Németország koncentrációs táboraihoz hasonlíthatók, az 1937-1941 közötti időből, amikor még nem a zsidók tömeges és gyors meggyilkolása volt a fő profiljuk, hanem az elkülönítésük és kényszermunkára fogásuk.

Egyes elemek hasonlítanak a dél-afrikai apartheidhez is, amennyiben a falvakban élő ujgurok csak egy különleges igazolvánnyal, egy úgynevezett zöldkártyával hagyhatják el a településüket. Minden városnak, megyének, járásnak a határán ellenőrzőpontok vannak, és az ujgurok csak ilyen kártyával juthatnak át ezeken.

Bizonyos jellegzetességek pedig a kínai kulturális forradalomra emlékeztetnek, amennyiben nagyon erős az ideológiai nyomás a lakosságon, illetve nagyon nagy szerepe van a besúgóhálózatnak. Az élet minden területén lehet arra számítani, hogy valaki jelenteni fog rólad.

Mikor kezdődött az ujgurok brutális elnyomása?

Az első kísérleti intézkedések 2014-ben indultak, de az igazán durva elnyomásról 2017 tavasza óta beszélhetünk. Akkortól hetente több ezer ujgurt internáltak táborokba. Illetve rengetegen egyszerűen eltűntek.

Mindenkit egyformán elvisznek, vagy a társadalom bizonyos rétegeit érintik az intézkedések?

Nemcsak ujgurokról, hanem más, szintén török nyelvet beszélő kisebbségekről is szó van, kazahokról, kirgizekről és üzbégekről is. E közösségekből bárkit elvihetnek.

Azt hihetnénk, hogy a kommunista párt tagjai inkább megúszhatják, de valójában éppen velük kezdték, mert először a pártot akarták úgymond megtisztítani. Ennek a kampánynak nevet is adtak, a “kétarcú hivatalnokok” elleni fellépésnek nevezték. Azt mondták róluk, hogy hiába beszélnek és cselekszenek úgy, ahogy a párt elvárja, titokban pártellenes eszméket táplálnak. Vagy titokban otthon imádkoznak. A párttagokat ugyanakkor egy fokkal jobb körülmények között tartják, és rövidebb időre zárják be. A másik nagy csoport, akikre az elején lecsaptak, az értelmiségiek voltak, az ujgur egyetemi tanárok nagy részét gyorsan elvitték. De aztán hamar minden réteg sorra került, tényleg bárkit elvihetnek.

A pekingi kormány lényegében az összes hszincsiangi muszlimot legalább 1-2 évre be akarja zárni?

Nem az egész lakosságot. Úgy tűnik, hogy eddig a teljes lakosság 10-20 százalékát zárták be. Ez elég ahhoz, hogy mindenkinek legyen legalább egy családtagja, aki már megjárta a tábort, vagy éppen táborban van.

Az egyes településeken különböző kvóták vannak érvényben, hogy a lakosság hány százalékát kell elvinni. Tudunk olyan faluról, ahol a rendőrség megmondta, hogy a felnőtt népesség 40 százaléka a kvóta, de tudunk olyanról is, ahol csak 20.

Hogy kit visznek el, hogy a kvótát teljesítsék, egészen apró dolgokon is múlhat. Volt, akit azért vittek el, mert a Whatsapp le volt töltve a telefonjára, mást egy külföldön élő rokona miatt, de az is előfordult, hogy olyanok kerültek táborba, akik leszoktak a dohányzásról - ezt úgy értelmezték, hogy az illetők nagyon vallásosak lettek, hiszen az iszlám tiltja a dohányzást. Sok nőt azért visznek el, mert az engedélyezettnél több gyerekük született. Volt akit azért, mert tíz évvel korábban részt vett egy vallási ünnepségen. De az is ürügy, ha valakiről azt jelentették, hogy nem nézi eleget a tévében a közszolgálati műsorokat.

Ezt a családtagok jelentik? Ki tudja, hogy ki mit néz?

Létezik egy “családdá válunk” nevű program, ami arról szól, hogy 1 millió han kínai közalkalmazott rendszeresen beköltözik ujgur családok otthonaiba. Őket a kormány telepítette a térségbe, és havonta 3-7 napot ujgurok lakásában kell lakniuk, mindig ugyanoda járnak vissza. Hivatalosan az etnikumok közötti harmóniát hivatottak megteremteni, de valójában ellenőrzik a rájuk bízott családot. Kiszivárgott egy dokumentum, amiben előírják ezeknek a beköltözőknek, hogyan állítsák össze a jelentéseiket, és ebben például arra utasítják őket, hogy a gyerekeket faggassák leginkább, mert ők kisebb valószínűséggel hazudnak a hétköznapi dolgokról. Vagy keressenek vallási témájú könyveket, figyeljék, hogy ki imádkozik, vagy kínálják sertéshússal, alkohollal a háziakat, tesztelve, hogy tartják-e az iszlám előírásait.

A másik módszer, hogy ha valakit elvisznek, akkor addig kínozzák, amíg nem mond neveket, nem ad fel másokat.

Sok helyen úgy hivatkoznak Hszincsiangra, hogy ez egy tech-diktatúra, ami nagyban támaszkodik az elektronikus megfigyelésre. Ez mit jelent a gyakorlatban?

Például azt, hogy a városokban mindenütt, de sok faluban is, az összes utca teljesen be van kamerázva, és a képeket arcfelismerő szoftver ellenőrzi, úgyhogy a rendszer folyamatosan naplózza, hogy ki hol van éppen. Mindenkinek ismeri a gép a napi rutinját, és ha valaki nem eszerint közlekedik, új helyeken jelenik meg, akkor a program jelez, és a rendőrség kimegy az illetőhöz, hogy kifagassa, mit csinál. Erről az eljárásról kiszivárogtatott rendőrségi dokumentumokat ismerünk, amiben leírták, hogyan kell ilyenkor a rendőröknek fellépniük.

Ez a rendszer azért fontos, mert lehetetlen minden kamerát egyszerre figyelni, de a program automatikusan jelez, ha valaki nem ott van, ahol lenni szokott. Hogy ez működhessen, az elmúlt években a teljes lakosságot egyenként behívták a helyi rendőrőrsre, ahol mindenkit alaposan lefotóztak, az arcukat több irányból is, többféle helyzetben, például mosolyogva, beszélve, szomorú arcot vágva, mindenhogy. Illetve videóra vették ahogy járnak, és beszélniük is kellett, hogy a program a hangjukat is felismerje, mert a kamerák mellett mikrofonok is működnek.

Ezen kívül kötelező olyan app-okat telepíteni a telefonokra, amelyek az emberek mozgását, és a telefonon lévő tartalmakat is folyamatosan küldik a hatóságnak. Ezek az app-ok mostanában elkezdték kiváltani az ellenőrzőpontokat is, a tömeges alkalmazásuk ugyanis szükségtelenné teszi, hogy minden sarkon igazoltassanak. Illetve a megmaradt pontokon azt nézik most már, hogy ezek az alkalmazások rajta vannak-e az emberek telefonjain. Ez azt is jelenti, hogy kötelező okostelefonnal kimenni az utcára. Ha nincs nálad, vagy nincsenek rajta a megfigyelő alkalmazások, akkor az már elég ok, hogy internáljanak.

Miért csinálja ezt a kínai kormány? Az ujgurokon kísérleteznek, hogy a totális megfigyelés hogyan működtethető, vagy tényleg tartanak tőlük?

Szerintem komolyan gondolják, hogy az ujgurok fenyegetést jelentenek. Ebben benne van a kormányzat rasszizmusa és iszlamofóbiája is, mert hivatalos dokumentumok mutatják, hogy elmaradott és szélsőséges, terrorizmusra hajlamos népességnek tartják őket. Nem tekintik az ujgurokat a nagy kínai kultúra részének, ami az államot a kormány szerint összetartja.

Száz évvel ezelőtt valóban erős volt az ujgurok ellenállása, de a kommunista hatalomátvétel óta nem volt komolyabb szervezkedésük. Ugyanakkor abban van igazság, hogy sok ujgur megszállókként tekint a kínaiakra, és ha dönthetne, akkor a függetlenségre szavazna, és nem szeretik a kommunista pártot sem.

Akkor miért pont 2017-től indult a brutális elnyomás?

Voltak azért lázongások. 2009-ben a tartomány fővárosában, Ürümcsiben, az ujgurok tüntetni kezdtek. Ez zavargásokba torkollott, és néhány kínait meglincseltek. Az erőszak nem tartott sokáig, és néhány nappal később a kínaiak bosszút álltak, és akkor meg ujgurokat vertek agyon az utcán. Ez sokkolta a pekingi kormányt, és beküldték a hadsereget. Ekkoriban állították fel az ellenőrzőpontokat, és lett tele fegyveressel a tartomány. A 10-es évek elején vezették be a zöldkártyát a falusiaknak.

A megtorlás elkeseredetté tette az ujgurokat, és 2012-től rendszeresen előfordultak erőszakos támadások kínai hivatalnokok és rendőrök ellen. Olyanokra kell gondolni, hogy például a rendőrök házkutatást tartottak valahol, és megalázták a család nő tagjait, és akkor néhány nap múlva a parasztok kapát-kaszát fogtak, betörtek a helyi pártirodába, és megölték, akit ott találtak. Számos ilyen eset volt, 2014-15-ben évente 200 hasonló gyilkosság történt.

Az igazán nagy sokkot pedig egy 2014-es merénylet okozta, amikor távol Hszincsiangtól, Kína déli részén, a kantoni Kunming főpályaudvarán 29 embert késeltek meg ujgur elkövetők. Öten vagy hatan lehettek, azóta sem világos, hogy miért tették. Állítólag eredetileg Laoszba akartak menekülni, de lekapcsolták őket, és ekkor mentek neki válogatás nélkül az embereknek, és nem egy előre tervezett terrorista akció volt. Legalábbis az ujgur emigráció szerint így történt.

Mi történik az emberekkel az internáló táborokban?

Minden nap vannak tanórák, ahol a párt ideológiáját és Hszi Csin-ping elnök írásait kell tanulmányozniuk. Kínaiul tanulnak, jelszavakat skandálnak, menetelnek, helyben járnak, kínai hazafias dalokat énekelnek. Aki engedetlen, vagy nem halad megfelelően a tanulással, azt megverik, megkínozzák.

Ezeket a táborokat lényegében börtönökként képzeljük el?

Igen, olyanok, mint a börtönök, mi kutatók csak azért nem hívjuk így, hogy meg tudjuk különböztetni az elzárások három fő típusát.

Börtönnek azt nevezzük, amikor bírósági ítélet nyomán, büntetésként zárják be a rabokat, nagyon sok ilyen eset is van. Az internáló táborok gyakorlatilag szintén börtönök, ugyanúgy rácsokkal és acélajtókkal zárt cellák vannak bennük, és szögesdróttal erősített kerítés veszi körbe őket, de ide ítélet nélkül zárják be az embereket. És ezekben tantermek is vannak, ahol a tanárokat egyébként fémrács választja el a fogvatartottaktól, hogy ne lehessen fizikai kapcsolat köztük. A tanárok tulajdonképpen egy ketrecben vannak.

A legtöbb embert az internálás előtt egy őrizetbevételi központba viszik, ez a harmadik típus, és ez a legbrutálisabb, a legtöbb kínzást ilyenekben követik el. Túlzsúfolt, nagyon keskeny, de nagyon magas termekbe terelik az embereket. Sok beszámoló szerint annyira sok embert raknak be egy ilyen terembe, hogy éjszaka váltva alszanak a rabok, mert nem férnek el egyszerre a földön, a felének muszáj mindig állnia. Napközben pedig mozdulatlanul kell ülniük a földön, és tilos megszólalniuk. Kamera figyeli őket, és ha valaki megmozdul vagy megszólal, akkor a hangszóróból rendre utasítják, és ha ez másodszor is előfordul, akkor bejönnek az őrök, és elviszik megkínozni. Rendszeres kínzóeszköz ilyenkor a tigrisszék, ami azt jelenti, hogy nagyon kényelmetlen pozícióban egy fémszékhez rögzítik az illetőt, és órákig, vagy akár 36 óráig is ott tartják.

2019 óta kezdték kiengedni az első embereket az internáló táborokból. Egy részük teljesen visszanyerte a szabadságát, mások a helyi hatóság szigorú megfigyelése alatt maradtak, és nem hagyhatják el a környéket, ahol élnek. Megint másokat rendes börtönbe helyeztek át, bírósági ítélettel. Mintegy háromszázezren lehetnek, akik a táborból börtönbe kerültek eddig. És nagyon sokakat kényszermunkára visznek a táborokból, gyárakba, akár több száz vagy ezer kilométerre az otthonuktól.

Milyen hatással van mindez az ujgur társadalomra?

Nehéz ezt felmérni, mert 2017 óta kutatók nem léphetnek be a tartományba. Leginkább olyanok beszámolóira tudunk hagyatkozni, akiknek sikerült elmenekülniük Kínából.

Családok tömegeit választottak szét, nagyon sokan nem láthatják a gyerekeiket. Ha a szülőket bezárják, kényszermunkára viszik, akkor a gyerekeket intézetekben helyezik el, még akkor is, ha a nagyszülők vállalnák a nevelésüket. Nagyon sok paraszt földjét elkobozták. Kevés szó esik róla, de rengeteg idős embert is otthonokba zárnak.

Modern kínai életmódot kényszerítenek a be nem zárt emberekre is, például kicseréltetik a bútoraikat. A hagyományos ujgur otthonokban tipikus bútor volt az alulról fűtött pad, amin nappal ülnek, éjszaka pedig matracot tesznek rá, és ott alszanak - ezek ellen például komplett kampányt indítottak, hogy dobálják ki, és új kínai bútorokat tegyenek a helyükre.

Az egész táj megváltozott. Lerombolták a mecsetek nagy részét, felszántották a temetőket, és a legtöbb történelmi épületet is eldózerolták. Szinte az összes történelmi belváros eltűnt mostanra.

Felszámolják a társadalom minden kötelékét, a családoktól a nagyobb közösségekig, az épületektől a vallásig, mindent feldúlnak.

Lehet tudni, hogy hány gyereket vittek intézetbe?

Nagyon nehéz pontos számokat mondani, de egy 2018-as hivatalos, pekingi dokumentum szerint a tartomány középiskolás diákjainak 50 százaléka bentlakásos intézményben tanult abban az évben. Ebben benne vannak a kollégiumnak tekinthető intézmények is, meg az internált szülők gyerekeinek létrehozottak is, és a 100 százalékba a han kínai gyerekeket is beleszámolták. Abban a dokumentumban az állt, hogy az arányt növelni kell, úgyhogy mostanra ennél is többen lehetnek.

Mi az az XPCC (Hszincsiangi Termelő és Építő Hadsereg) nevű szervezet, ami állítólag a tartomány gazdaságát irányítja?

Eredetileg leszerelt katonák számára hozták létre ezt a szervezetet, még a világháborút követő polgárháború után. A katonák telepesként ezen a távoli vidéken földet kaptak, de közben fegyveres milíciákat is alkottak. Mára a földeken kívül több ezer vállalatuk is van, és a tartomány legfontosabb gazdasági tényezője lettek ezzel, becslések szerint a helyi GDP mintegy 30 százaléka hozzájuk kötődik.

Közigazgatási funkciókat is ellátnak, lényegében saját területükként kezelik a tartomány egy részét. Saját rendőrségük, internálótáboraik, iskoláik, egyetemeik is vannak. Még bíróságokat és börtönöket is fenntartanak. A szervezet állam az államban, rengeteg kis szigetszerű területük van, ahol megfelelve az állami elvárásoknak, de mégis teljesen a maguk urai.

Honnan szerez információkat, és hogyan ellenőrzi valóságosságukat?

A kínai hatóságok rengeteg mindent maguk kitesznek az internetre, például a hszincsiangi rendőrőrsök többségének saját oldala van a kínai közösségi médiában. Néhány éve még kifejezetten büszkén számoltak be ők is, és más hatóságok is arról, hogy micsoda munkát végeznek. Versenyeztek egymással, hol tudtak több embert internálni. A legtöbb fotót a táborokról maguk a fenntartók rakták ki a netre. Legalább száz tábor a Google Earth-ön is látszik. Aztán a korrupció elleni küzdelem jegyében a helyi hatóságoknak ki kell rakniuk a netre a közbeszerzéseket, úgyhogy egészen pontosan követhető, hogy hol mennyi szögesdrótot építettek be, hány négyzetméter cellát kellett lebetonozni, de még az őrök felszerelésének beszerzése is nyilvános. Több az adat, mint amennyit fel bírunk dolgozni.

Másrészről nagyon sok a szivárogtatás. Sokan óriási kockázatot vállalva küldenek külföldre dokumentumokat, kínaiak is, akiket nagyon bánt ez a rendszer, akár a kommunista párt funkcionáriusai is köztük vannak. Továbbá emigránsok beszámolóira is hagyatkozhatunk.

Létezik olyan szervezet, amelyik rendszerezetten gyűjti a bizonyítékokat és dokumentálja, hogy mi történik Hszincsiangban?

Igen, Vancouver központtal működik a Xinjiang Documentation Project, ők nagyon alaposan gyűjtik a dokumentumokat, beszámolókat. És rajtuk kívül sok kutató gyűjti a saját gépén a bizonyítékokat, hogy aztán cikkeket, tanulmányokat írjon. A webet archiváló szervezetek is nagy szolgálatot tesznek, mert a kínai hatóságok elkezdték leszedni a korábban kirakott bizonyítékok egy részét.

Látszik bármi változás 2017 óta? A helyzet javul, rosszabbodik vagy változatlan?

A kínai hatóságok hivatalosan azt állítják, hogy nem kell változtatni ezen a politikán. Ugyanakkor látszik némi eredménye a nemzetközi nyomásnak. A nagyon látványos katonai - rendőri jelenlét az utakon és a városokban csökkent valamelyest az elmúlt egy-két évben például. Kevesebb a fémdetektor és a motozás, az igazoltatás. Szerintem nem akarják, hogy annyira feltűnő legyen a militarista hangulat, elsősorban az USA és néhány nyugat-európai ország kritikai nyomán.

Ugyanakkor azért is lehet ez, mert a céljaik egy részét már elérték. Még ha minden fogvatartottat ki is engednének egyszerre, akkor is ezek az emberek, és az összes rokonuk tudná, hogy az állam bármelyik pillanatban mindenféle vádemelés, vagy akár bármilyen ok nélkül bezárhatja őket. Az egész tartomány tudja, hogy bármikor bárki sorra kerülhet. A táborok és börtönök állnak, és még sokáig állni is fognak.

Abban bízhatunk talán, hogy a kínai kormány felismeri, hogy milyen szinten terrorizálta mostanra a lakosságot, és ráébred, hogy fölösleges a terrort ezen a szinten fenntartani. Az emberek tényleg félnek, semmit sem mernek csinálni már. Mondok egy példát. Nem azért hasznos egy barát a rendőrségen, mert ki tud menteni, ha elkapnak, mert nem tud. Hanem azért jó, mert legalább meg tudja mondani, hogy most éppen milyen magatartás ad okot gyanúra. Elmehetek ide vagy oda? Baj, ha ez a fotó van a telefonomon? Az emberek azt se tudják, hogy milyen szabályokat kellene betartaniuk. Úgyhogy akinek van rendőrségi kapcsolata, az beviszi rendszeresen a telefonját az őrsre, hogy nézzék át, nincs-e rajta olyasmi, amiért internálhatják.

A történelmi kutatásaihoz sok időt töltött az ujgurok lakta tartományban. Mikor járt utoljára Kínában?

2017 decemberében.

Azóta nem mehet?

Nem kockáztattam. Nem tudom, hogy mi történne.

Amikor utoljára ott volt, akkor zaklatták a hatóságok?

Igen. Elég sokszor előállítottak és kihallgattak. Ez úgy nézett ki, hogy elkaptak az utcán és bevittek a rendőrségre, és mindenféle alapvető dolgot kérdeztek, amit egyébként amúgy is tudhattak rólam. Minek jöttem Kínába, merre jártam, mit kutatok, meddig maradok, miért az Ürümcsi Egyetemen vagyok, miért hagytam el aznap Ürümcsit, ilyeneket. Egyszer megkérdezték, hogy terjesztek-e valamiféle propagandát.

Ezek a kihallgatások végtelenül hosszúra nyúltak. Úgy csinálták, hogy bevittek a helyi őrsre, ezeket végigkérdezték, aztán elvittek egy másik rendőrségi központba, ahol szó szerint végigkérdezték ugyanazokat, utána vittek tovább a következőre, ahol újra feltették a kérdéseket, és ez így ment sokáig.

Soha nem mondták meg, hogy ismét egy rendőrségi központ és kihallgatás következik, hanem azt állították minden kihallgatás után, hogy elvisznek a következő városba, ahonnan könnyen visszajuthatok az egyetemre. Erre mindig mondtam, hogy köszönöm, de megoldom egyedül. Nem, elvisszük. Nem, megyek egyedül, nem akarok újabb rendőrőrsön kikötni. Megígérjük, hogy nem oda megyünk. Akkor is inkább egyedül mennék. Muszáj, hogy velünk jöjjön. És persze egy újabb rendőrségi központban kötöttünk ki ezután.

A külvilág mindent elnéz Kínának?

Leginkább az Egyesült Államok ítéli el, ami történik, és kivetett érdemi szankciókat is, amelyeknek van is némi hatásuk. Egyrészt az elnyomást szervező vezetők elleni személyes szankciókról van szó, másrészt, ami még fontosabb, a hszincsiangi kényszermunkával gyártott termékek bojkottjáról. Ez utóbbi tényleg okozott komolyabb problémákat a kínaiaknak.

Kazahsztán nem ítélte el az üldöztetéseket, de elég hatékonyan közbeavatkozik a sajátjaik kimenekítése érdekében. Nem véletlen, hogy a legtöbb tábort megjárt, és külföldre kijutott ember kazah nemzetiségű, ezért főként az ő vallomásaik állnak rendelkezésünkre a börtönök és táborok világáról.

És van még néhány fontos gesztusa Nyugat-Európának. Svédország elsőként jelentette be, hogy ujgur nemzetiségűeket nem küld vissza Kínába, még ha le is járna, vagy eleve nem is lenne tartózkodási engedélyük. Németország később szintén csatlakozott ehhez, igaz, akkorra már visszatoloncoltak egy ujgur embert, aki aztán örökre eltűnt. Hollandia pedig hivatalosan is kimondta, hogy népirtást követ el Kína az ujgurok ellen. Ezek fontos gesztusok, de a gyakorlati jelentőségük eléggé korlátozott.

A muszlim országok se tesznek többet, nem akarnak rosszban lenni a kínai kormánnyal, amiben benne van, hogy ellensúlyként számítanak Pekingre Washingtonnal szemben. A muszlim országok sajtója nem is nagyon írhat a hszincsiangi helyzetről, úgyhogy az emberek általában nem is tudnak róla.

(Köszönet Kozári Zitának, az interjú megszervezéséhez nyújtott segítségért. Az ő Ázsiáról szóló műsorai itt érhetők el.)