Hadházy Ákos: Ezt nincs értelme így folytatni, húznunk kell egy vonalat

• A közjogi berendezkedést parlamenti munkával legitimálni politikai öngyilkosság.
• Csak a terepen építkezésnek maradt értelme.
• Azt az utat kell bejárni, amit Orbán 2006 után.
• Ha az ellenzék ezt nem látja be, az is lehet, hogy pártot alapít. Vagy visszavonul.
• Az embereket bosszantja a korrupció, csak a leuralt nyilvánosságban nem jutnak el hozzájuk a botrányok.
• Vajon hány magyar van tisztában azzal, mi zajlik Hatvanpusztán?

Választás előtti nap készítettünk Önnel egy interjút, és akkor nem csak győzelemben reménykedett, de a kétharmados diadalt sem tartotta kizártnak. Tényleg elhitte ezt vagy kötelező optimizmus volt?

A kettő együtt. Az elmúlt években, voltaképp a választást megelőző hetekig mindvégig azt ismételgettem, hogy nem lehet nyerni ebben a rendszerben, ilyen körülmények között. Többször elmondtam, hogy el sem szabadna indulni a választáson, de végül elfogadtam a pártok álláspontját az ellenkezőjéről.

Az utolsó hetekben viszont erősen bíztam benne, hogy tévedhetek. Szándékoltan olyan kisvárosokba és falvakba mentünk fórumokat tartani, ahova korábban nem jutottunk el, és bíztató volt, ami fogadott. Településeken, ahol csak kevesekre számítottunk, tele volt a „kultúr”. Berettyóújfaluban előfordult, hogy az ellenzéki jelölt először nem merte kivenni a nagytermet – még szerencse, hogy a méhésztalálkozó épp véget ért, mert végül még ott is alig fértünk el. Több helyen ért meglepetés.

A Fideszen is azt lehetett érezni, hogy nem biztosak az eredményeikben. A szubjektív benyomások, és néhány komoly elemzés a közvéleménykutatások esetleges tévedéseiről bizakodásra adott okot; hagytam elnyomni magamban a korábbi meggyőződésemet.

2018-ban eleve nem látszott nyerhetőnek a meccs, viszont most mintha sokan tényleg hittek volna a győzelemben. Ez érződött belülről is?

Óva intettem mindenkit attól, amit sokan hangoztattak: hogy az összefogás elegendő lehet a győzelemhez. Az önkormányzati választás optikai csalódás volt. Ha az ott elért eredményeket transzponáltuk volna egy országgyűlési modellre, mindenki láthatta volna, hogy önmagában a koordináció nem hoz győzelmet. A megújulás és ellenállás hiányában az együttműködés is kevés.

Mind a jelöltek, mind a pártok, mind a miniszterelnök-jelölt követett el nagy hibákat. De az igazán nagy baj az, hogy a kampányon és felelősségen való vita eltereli a figyelmet arról, mit kellene tenni most. Ahogy a 2018-as, úgy ez sem volt egy tisztességes, valódi választás. Ugyanúgy nem lesz lehetősége a most mandátumhoz jutott képviselőknek ellátni a feladatukat, miként az elmúlt négy évben sem volt.

Mit jelent az ellenállás a most kialakult helyzetben?

Fontos a személyi megújulás, de még fontosabb a szervezeti. Ez nem egy bonyolult dolog, bár kétségtelenül fáradságosabb, mint ülni a parlamenti padsorok között. Fel kell osztani a választókerületeket a fizetett képviselők között, és számon kérni egymást három vagy hat hónap múlva, hogy megvan-e minden faluban az a két vagy három ember, akit fel lehet hívni, ha teendő van. Erre egy párt tizenegynéhány képviselője nem képes. Ehhez mindenkire szükség lenne. Ha valamiért, ezért érdemes együttműködniük.

Sajnálom és szégyellem, de a Fidesz tagja voltam, és pontosan láttam, hogy 2006 után miként épült újra a párt. Akkor Orbán azt mondta: mostantól nem járunk a parlamentbe, helyette mindenki menjen el, és szervezze a helyi közösségeket - keresse azokat, akikre lehet számítani szórólapozásban, standolásban, akik a kocsmában elmondják, hogy mekkora kánaán lesz, ha győz a Fidesz, és akik leadják a drótot a helyi ügyekről.

A polgármesterek többsége, akik most mind hűségesküt tesznek a Fidesznek, akkoriban független vagy szocialistákhoz közeli volt. Előttem van, mikor a szekszárdi polgármester Horváth István vakarta a fejét, hogy mit csináljon. Édesapám ismerős volt a környéken, és Horváth szemlesütve kereste fel, hogy tudna-e segíteni toborozni embereket, mert neki le kell adnia a neveket a pártigazgatónak. Kubatov Gábor megüzente ugyanis, hogy ha nem hozod be az embereket a rendszerbe, legközelebb nem leszel a választókerületi elnök. Ha nem is feltétlenül ennyire katonásan, de ez kéne legyen az egyik célunk nekünk is.

A másik alapvető célhoz komoly szemléletváltásra volna szükség. Az elmúlt négy évben alig beszéltünk arról, hogy ilyen körülmények között nem lehet választást nyerni. Ki kell kényszeríteni az igazságos választási rendszert és kampányfinanszírozást, a közszolgálati média felszabadítását, visszaszerezni a választott képviselők parlamenti jogköreit, és így tovább.

Ehhez mi, politikusok kevesek vagyunk, szükség van hozzá a választók támogatására is. Márpedig ha ők nem látják rajtunk, hogy komolyan gondoljuk, akkor semmi nem fog változni. Olvasom az ellenzéki képviselők, Tordai Bence és Ungár Péter interjúit, és még csak fel sem vetik, hogy nincsenek valóságos eszközeink az Országgyűlésben, amiket használhatnánk. Áldemokráciában csak valódi ellenzék győzheti le a kormányt. Hibrid rezsim ellen nincs hibrid megoldás, csak a valódi ellenállás működhet.

A Fidesz terepmunkája 2002-ben a polgári körökkel és egy politikai mozgalom megszervezésével kezdődött, 2006-ban pedig az önkormányzati választáson aratott győzelemmel gyorsult fel. Ehhez viszont kellett az is, hogy Orbán bedarálja a jobboldalt és a konkurens pártokat. Így tudott kellő erővel és egységben fellépni az ellenzék és kikényszeríteni a 2008-as népszavazást.

Nem gondolom, hogy meg kell küzdeni az ellenzéken belül. Az, hogy most megvalósult az összefogás - bár én szívesebben használom az együttműködés kifejezést - pozitív fejlemény volt; és a kooperációt meg is kell őrizni. De ez semmit nem ér, ha kimerül abban, hogy megállapodunk a parlamenti bizottsági és alelnöki pozíciókról. Választókerületeket osszunk fel egymás között, ne tortát. 53 ellenzéki képviselő jutott be a parlamentbe a radikálisokon kívül. Pont két választókerület jutna mindenkire, ha egyszerűen csak felosztanánk az országot.

Ezek a helyi emberek csak akkor fogják vállalni a politizálással járó kockázatot, az esetleges retorziókat, ha a képviselők foglalkoznak velük, és a településsel. Attól, hogy egy országgyűlési képviselő négyévente begurul a faluba a szolgálati Skodájával, és elmondja, hova kéne húzni az X-et, senki nem fogja vállalni azokat a konfliktusokat, amik nélkül ma már nem lehet a kormánnyal szemben érdeket érvényesíteni a falvakban és kisvárosokban.

Sikernek mondani, hogy volt 20 ezer szavazóbiztos országosan, akit az ellenzéki összefogás delegált, többnyire nagyvárosokból, ez egy nagyon rossz vicc - vagy még inkább tragédia. Pontosan azt fejezi ki, mennyire gyökértelen az ellenzék, mennyire nincsen beágyazva a helyi közösségek életébe.

Orbán éveken át tartott faluparlamenteket ellenzékben, kivált az akkor még szocialista vezetésű városokban, tweedzakóban, körbe nézők, a Hír TV közvetítette, Philip celebrált.

Esze ágában nem volt a parlamentben csücsülni ellenzékben, mert pontosan tudta, hogy a közösségeket helyben kell megszervezni. Őszintén szólva nehezen hiszem el, hogy nem látja az ellenzékiek többsége ezt. Számomra megdöbbentő volt szembesülni az uniós ügyészségért zajló aláírásgyűjtés idején azzal, hogy emberek jelentős többsége egyes pártokról még csak nem is hallott. De hát nem csoda: többeknek néhány tucat tagon és fizetett emberen kívül zéró bázisuk van, és sajnos a nagyobb frakcióval rendelkező pártok sincsenek jobb helyzetben. Nekik egy-egy körzetben akadnak népesebb szigeteik, de lehet hogy a következő járásban már nem is létezik.

Tegyük fel, sikerül megszervezni az ellenállás országos hálózatát. Hogyan lehet megküzdeni az irtózatos erőforrás-fölénnyel, a permanens kampányokkal, a megyei lapoktól a közmédiáig terjedő zárt médiavilággal, a hatalom helyi függőségi viszonyaival?

Vége a virágos nemzetközi konjunktúrának, és úgy néz ki, az unió sem küldi tovább a szabadon ellopható módon a támogatásokat. A hatalom bármikor szorult helyzetbe kerülhet. Amikor pedig az emberek elégedetlenebbek, egy autokrata rezsim mindig szorít egyet a rendszeren. Az a dolgunk, hogy ezt ne engedjük, hozzunk vissza legalább néhányat a tisztességes játékszabályokból, és dolgozzunk, legyünk készenlétben. Nem mondom, hogy mindent megold, ha minden faluban lesznek az ellenállást felvállaló emberek, de enélkül semmi esélyünk. A mostani viszonyok között akkor sem nyerünk, ha magát Jézus Krisztust kérjük fel kampányfőnöknek.

A Jobbik-szavazók egyéniben leszavaztak ugyan, de mind elfordultak a közös listától. Van értelme fenntartani ezt a technikai együttműködést?

Nekik is ez lesz az érdekük, mert azt látom, hogy teljesen elveszett az aktivistahálózatuk. Maradtak fizetett képviselőik, de az ő munkájuknak is csak akkor van értelme, ha a forrásaikat, a benzinpénzt és a szolgálati autót arra használják, hogy járják az országot. A következő években csak akkor van értelme a pártok létezésének, ha az építkezésben együtt tudnak működni. Az együttműködés matematikailag továbbra is szükséges, de hitelesebb lett volna azt mondani, hogy nem vagyunk szerelmesek egymásba, viszont tudunk közösen dolgozni.

Nem nagyon mondta ezt senki.

Kialakult egy olyan légkör, amiben ha bíráltad az összefogást, árulónak lettél bélyegezve. Ez sem egészséges. Ezért is kezdtem használni az együttműködés kifejezést az összefogás helyett. A Jobbiknak is meg kell legyen a helye ebben a munkában. Az ő 10 képviselőjükre is szükség van.

Hol látja a saját szerepét ebben a képletben pártok között lebegő független képviselőként?

A Momentummal eddig is jól tudtunk együtt dolgozni, és remélem így lesz a jövőben is. Ahogy vállaltam is, valószínűleg belépek a frakciójukba, de párttag nem leszek. A függetlenségemhez tartom magam, de ezzel együtt jó és fontos szövetségesei vagyunk egymásnak.

A következő hetekben számomra eldől, hogy a jelenlegi ellenzéki felállásnak mekkora jövője lehet. Nagyon bízom benne, hogy a pártok nem akarják eljátszani a díszellenzéki szerepet, és felismerik felelősségüket a kialakult helyzetben.

Az alakuló üléstől való távolmaradás nagyon fontos, hiszen ott az új parlament vita nélkül dönt a választási bizottság beszámolójáról, és fogadja el, hogy minden a legnagyobb rendben volt a választással.

De önmagában ez nem elégséges gesztus. Ha csak ennyit teszünk, az hiteltelen bohóckodás. Az arcátlanul jól fizetett díszpozíciókat nem szabad felvenni. Korlátozni kell a parlamenti jelenlétet. Fontosabb törvényeknél a frakcióvezetőnek érdemes lehet megtartani a vezérszónoklatot, egy-egy kiemelten fontos ügyben akár napirend előtti is érdemes lehet szót kérni - de ha menetrend szerint részt veszünk a parlament munkájában, azzal legitimáljuk a rendszer látszólagos törvényességét, ami több, mint bűn: hiba.

Abszolút felelősnek érzem magamat is, hogy ezt nem sikerült idáig megértetnem az ellenzéki pártokkal és politikusokkal, és nagyon bízom benne, hogy a tragikus eredmény legalább ebben segíteni fog.

Mégis mi a jelentősége a bizottsági posztok vagy az alelnöki posztok elengedésének? A bizottsági tagságokat a választók aligha tartják közelről számon.

Ami a parlamenti bizottságokban megy, még gázosabb, mint a plenárison: félóra alatt lezavarják az üléseket és semmilyen többletinformációhoz nem jutnak hozzá a tagok. Egyedül a Nemzetbiztonsági Bizottságra nem igaz ez, de annak a tagjai nem oszthatnak meg információkat az elhangzottakról, és amikor igazán kényes ügyről van szó, a Fidesz amúgy is obstruálja ezeket az üléseket. A látszatát kelti csak annak, hogy ellenőrizzük a hatalmat. Ezt kellene elkerülni ahhoz, hogy megőrizzük a hitelünket.

Két ellenérvet szoktam hallani. Az egyik, hogy nekünk minden fórumot meg kell ragadni az ellenállás érdekében, és a parlamentet is használni kell. Épp ez a baj: a sok eszköz, a módosítók, a jogi és adminisztrációs munka egész embereket kíván - ez elvonja az erőforrást a tényleges politikai munkától. Mindarról, ami az ülésteremben történik, a választók döntő többsége egyébként is csak a politikailag irányított közmédián és egyéb kormánypárti csatornákon keresztül értesül. Ennél sokkal több értelme volna kihelyezett, alternatív nemzetgyűléseket tartani, közösségeket szervezni országosan.

Amikor a Fidesz kivonult, annak erős látszatja volt, mert az egész ellenzék egységesen tiltakozott - ráadásul az egy kétszer ekkora parlament volt, egy vaskos, 141 fős Fidesz-frakcióval és egy 24 fős KDNP-vel. Ennek így most biztos nem lesz hasonlóan átütő ereje.

Az összefogás hozta magával azt a hamis meggyőződést, hogy mindennek csak akkor van értelme, ha mindenki csinálja. Az elmúlt ciklusban pont emiatt buktak meg a legkomolyabb ellenállási formák, mert hol az egyik, hol a másik - többnyire az LMP vagy a Jobbik – megvétózta azokat; azzal érvelve, hogy a parlamenti jelenlét sokat hoz. Sajnos láttuk, hogy nem volt igazuk. Minél többen tiltakozunk, annál erősebb. De ha nem mindenki, az sem tragédia.

Bizottsági tagsággal, vagy frakcióvezetőként akár az 1,3 milliós képviselői alapbér dupláját is felveheti egy képviselő. Miért nem okosabb beülni, és a felvett pénzből támogatni valamilyen célt?

El tudnám fogadni kompromisszumként, hogy a bizottsági tagságot - nem az elnökséget - elfogadják a képviselők; így néha-néha kérdéseket tehetnek fel kormánytagoknak, bár ennek jelentősége is minimális. De ezt is csak akkor, ha a tagság után felvett pénzeket valamilyen alapba összegyűjtjük, és abból fontos ügyeket támogatunk. De a bizottság elnöki posztját, a parlament alelnöki posztját, vagy a jegyzői posztot, a díszpozíciókat tényleg nem volna szabad senkinek felvenni. És aztán megadni a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak.

Ezt sem feltétlenül venné észre a politikai közönség; legfeljebb szimbolikus jelentősége lehet.

Lehet, hogy szimpatizánsaink döntő többsége ennek nem tulajdonít jelentőséget, de az a – hozzávetőleg - 200 ezer ember viszont, aki nagyon közelről és kritikusan követi a politikát, és aki adott esetben hajlandó a mozgalom szervezésében segédkezni, ők igen. Most ők számítanak igazán. 53 képviselő nem tud megoldani semmit: nem tud kiharcolni tisztességes feltételeket, tisztességes közmédiát, vagy azt, hogy kisebbségből is össze lehessen hívni egy parlamenti ellenőrző bizottságot. 100-200 ezer elkötelezett ember igen. Feléjük muszáj demonstrálnunk az elszántságunkat. Azoknak, akik március 15-én feljöttek vidékről, hogy közösen mutassunk erőt. Nekik látniuk kell, hogy nem akarunk díszellenzék lenni. Az elkötelezettekkel közösen kell dolgoznunk; nem mindig csak azt nézni, hogy a közvéleménykutatások mit mutatnak.

Ha a pártok felveszik a hagyományos parlamenti politizálás szerepeit, - és erre van esély, egyre több képviselő nyilatkozik így - akkor pártot alapít?

Kizárni nem zárok semmit, de ígérni sem ígérek semmit. Attól viszont óvok mindenkit, hogy messiásra várjon. Pártból van elég, és a köztük lévő különbségeknek nincs nagy jelentőségük. A Fidesz olyan szinten dominálja a közéletet, hogy képes belenyúlni az ellenzéken belüli erőviszonyokba is. Egyes ellenzéki pártokat megemel, másokat letaszít - ha esetleg valamelyik dominánssá válna a többivel szemben. Érdeke konzerválni a jelenlegi ellenzéki struktúrát. Akármilyen tökéletesen politizálsz is, nagyon-nagyon kicsi az esélye annak, hogy ki tudod növekedni magad a konkurencia javára. A rendszer természete ilyen: törvénnyel, médiával, felvásárlással, zsarolással, és ezer más módszerrel képesek visszaszorítani és mozgatni az alternatívákat. A pártok csak közösen tudnak nyomást gyakorolni a kormányra, és kivívni egy tisztességesebb verseny feltételeit. Nagy érdeklődéssel és reménykedéssel nézem, mennyien lesznek hajlandóak erre közülük.

Létezhet olyan ellenzéki stratégia, amelyik nem a 2026-os győzelemre tör, hanem másként, akár hosszabbtávra fogalmazza meg politikai céljait? Miközben inkább ez látszik realitásnak, mandátumot mégsem erre kaptak a képviselők. Ami egy ördögi kör.

Ezzel a dilemmával kelek és fekszem négy éve. El lehet-e indulni, ha tudjuk, hogy nem nyerhetünk? Önbecsapás a győzelemről beszélni, vagy a szükséges minimum a sikerhez? Nincs értelme ezen keretek közt folytatni. Cinikus, amikor Ungár Péter azt mondja, hogy az indulással elfogadtuk ezt a választási rendszert, ezért kötelességünk eljátszani, hogy a parlament egy működő demokrácia díszlete. Itt az ideje végre vonalat húznunk és kimondani, hogy ezután nem teszünk ilyen szívességet a Fidesznek.

Összességében most inkább tűnik magányos harcosnak ezzel rendszerellenes kiállásával. Nem merült fel Önben, hogy kiszáll?

Nagyon sokszor. Látnom kell, mit tesznek most a pártok, hogyan állnak hozzá a kialakult helyzethez. Pozitívan éltem meg, hogy nem vetették el a javaslataimat kategorikusan. A Momentum nem megy el az alakuló ülésre, illetve csak súlyos feltételek teljesülése esetén. Ez fontos gesztus, de az LMP-t kivéve a többi párt sem hozott egyértelmű döntést ebben a kérdésben.

Azzal, hogy egyéniben nyertem, nehezebb lenne meglépni ezt, de önmagában nem ez a döntő kérdés. Hanem mondjuk a fiam miatt. Sajnos sok újságot olvas, és gyakran felveti, hogy nincs ennek már értelme, menjek inkább haza. Ő tudja, ez mivel jár. 2010-ben, miután nyert a Fidesz, másnap reggel elsírta magát. Még csak hét éves volt, de egyből értette, hogy ez mit jelent: sokat nem leszek otthon. Azóta felnőtt fiú, és látja a dilemmáimat.

Kilenc év megfeszített munka után nem lenne könnyű kiszállni, és beismerni, hogy nincs mit tenni. De abban a pillanatban, amikor egyértelmű lesz, hogy választáson nem lehet győzni, az lesz az egyetlen vállalható döntés. Gazdasági összeomlásra, vagy bármilyen csodára várni és közben mindenféle kommunikációs újításokkal alibizni, ez számomra erkölcsileg vállalhatatlan.

Mióta kilépett a Fideszből, de különösen az elmúlt négy évben Ön foglalkozott legtöbbet a kormányzati korrupcióval és az uniós forrásokkal való visszaélésekkel. A súlyos ellenzéki vereséget most sokan azzal is magyarázták, hogy az embereket ez egész egyszerűen már nem mozgatják meg ezeket a témák.

Ez egy óriási tévedés. Nem véletlen, hogy a korrupció mellett a másik fontos ügyem a propaganda és a közmédia megszállása volt. Ez a két dolog markánsan összefügg. Nem igaz, hogy nem érdekli az embereket a visszaélések sorozata, csak egyszerűen nem jutnak el hozzájuk az információk.

Egy-egy erősebb Facebook-bejegyzésemet 4-5 ezren is megosztják; így esetenként akár 500 ezer emberhez is eljut. Az RTL Klub kritikus híradói 7-800 ezer embert érnek el; a nagyobb internetes oldalak is legfeljebb ennyit, és természetesen itt rengeteg az átfedés. Nagyjából ez öleli fel azt a 1,5-2 millió embert, aki leszavaz az ellenzékre. A többség viszont vagy nem találkozik ezekkel a hírekkel, vagy ha mégis, rögtön kapja mellé az üzenetet, hogy a baloldal is ezt csinálta; így legalább magyar kézben marad a vagyon, és egyéb mellébeszélések.

Helyszíni riportokból és beszámolókból mégis az derül ki, hogy a választók nem kötik össze ezeket az eseteket saját megélhetésük nehézségeivel.

Amikor bemutatok egy tipikus elkövetési módot, - mint amikor egy bölcsőde építése során lehúzza az adófizetőket a kormány -, rendszerint újabb és újabb helyszínekre hívnak azzal, hogy náluk is ugyanez megy. A Medián 2018-as felmérései egyértelműen mutatták, hogy a magyarok a korrupciót az egyik legsúlyosabb problémának tartják, konkrétan a második legsúlyosabbnak az egészségügy állapota után - és kétszer fontosabbnak például a migrációnál. Nagyjából ezzel egyidőben készült kutatás arról, hogy a legalaposabban feltárt - az ellenzék által is rendesen tematizált - Elios-ügyről is az emberek alig fele hallott, és kevesebb mint a megkérdezettek harmada tudta elmondani, hogy miben állt a korrupció. Vajon a magyarok hány százaléka van tisztában azzal, hogy mi épült és zajlik Hatvanpusztán? Az én tapasztalataim alapján nagyjából 30 százalék lehet. Ahhoz jut el, aki keresi a híreket.

A kistelepülésen élőknek, ahogy arról Róna Dániel írt a 24.hu-n, idejük, energiájuk és voltaképp igényük sincs többet foglalkozni a közélettel, mint az a néhány perc, amit eltöltenek a híradó megnézésével vagy a helyi ingyenes lap átfutásával.

Ez a világon mindenhol így van. Vannak a híreket kereső fogyasztók, és azok, akiket meg- vagy eltalálnak az információk. Utóbbiak előtt a Fidesz egyszerűen lereteszelte a nyilvánosság döntő részét. Az állami csatornákon, plakátokon, az MTI-ből dolgozó rádiókon és TV-ken keresztül csak a kormánypropaganda éri el az inaktívakat. Ha négy éven át a kék plakátokon Soros, Brüsszel, Juncker és migránsok helyett hatvanpusztai drónfelvételeket mutogatnának, nem ez lenne az eredmény.

Azt írta a Facebookján, hogy a Fidesz mintha konszolidálná a közmédiát Bende Balázs menesztésével, és Márki-Zay Péter meghívásával. Tényleg lát emögött tudatosságot? Magát nem hívták?

Tudatos játék vagy próbálkozás is lehet a kormány részéről, de nem szabad bedőlni neki. Mennyire kicsinyes ez is, hogy a vereség után hívják be a miniszterelnök-jelöltet egy hosszú beszélgetésre. Miközben a ciklus alatt az egész ellenzék alig 5 percet kapott a közmédiában. Oda fontos pillanatokban nem az ellenzéki politikusokat, hanem azokat a megmondóembereket és egykori ellenzékieket hívják, akik szívesen töltik idejüket a jelenlegi ellenzék gyalulásával. Ez ilyen egyszerű: ha szereplési időre vágysz, annak megvannak a maga játékszabályai. Ne támadd túl keményen vagy direkt a kormányt, inkább az ellenfeleit. Schiffer András figyelmeztetett is erre, amikor 2016-ban elhagyta az LMP-t, hogy ne frontálisan kritizáljam a hatalmat, mert különben a lejáratás a pártra fog visszahullani. És ez egy minta, amit sajnos nem csak a közmédiában látunk, hanem gyakran kritikusnak mondott, vagy tartott csatornákon is. Pontosan ez az a politikai attitűd, ami nem fenntartható tovább. Az ellenállás nem alapulhat megalkuváson és a hatalommal megkötött csendes kompromisszumokon. Minden ilyen viselkedés csak legitimálja a rendszert.