
Egy ausztrál földtulajdonost és két vállalatot is állatkínzással vádolnak, miután tavaly egy területrendezési műveletük rengeteg koala halálához vezetett. Utóbbit egy törvényhozó egyenesen mészárlásnak nevezte.
A hatóságok 2020 februárjában több tucat halott, sérült vagy éhező koalát találtak Cape Bridgewaterben, Victoria állam délnyugati részén egy magánterületen, miután a tulajdonos és egy erdészeti, illetve egy földmunkával foglalkozó vállalkozás letarolta az állatok élőhelyét.
A területrendezés a hatóság szerint több mint 200 koala élőhelyét pusztította el és „több mint tucatnyi koalának okozott indokolatlan fájdalmat vagy szenvedést”. Állatvédők szerint úgy döntötték ki buldózerekkel a fákat, hogy azokon még rajta voltak a koalák. Rengeteg állat elpusztult, miután a fák alá szorultak, soknak a csontja tört, több állat elárvult, és voltak koalák, amelyeket a megmaradt fákon összebújva találtak meg. A hatóságok 21 halott koalát találtak a helyszínen és további 49 olyat, akit sérülései miatt később el kellett altatni. További hetven koalát kellett kezelni sérülései miatt,. 120-at pedig visszaengedtek a természetbe.
A föld tulajdonosát és a vállalkozásokat több mint 250 rendbeli állatkínzással vádolták meg, köztük 36 rendbeli súlyos kegyetlenséggel. A hatóságok nem nevezték meg a tulajdonost és a vállalkozásokat. Az ügy 2022 februárjában kerül bíróság elé. A halált okozó súlyos állatkínzás vádja miatt kiszabható maximális büntetés vállalkozás esetében 157 000 dollár, magánszemély esetében pedig 65 500 dollár vagy két év börtönbüntetés. (New York Times)

„Az állatok itt születtek. Mégiscsak én volnák a gazda” – mondta Pócs János, majd kiment, megetetni az alpakákat. És ez még csak az egyik első perce volt a Jászsági Térségi TV harmincnégy perces karácsonyi különkiadásának, amiben a jászsági fideszes képviselő egy egész napját követték végig, és amiből nemcsak az derült ki, hogy Pócs alpakákat etet reggelente, de az is, hogy a kandallót is ő gyújtja be, mert „fontos az otthon melege”, hogy a gyerekeitől kézfogással búcsúzik el, és hogy egyetlen nap alatt annyi ajándékcsomagot szór szét, hogy azt látva még a Mikulás is sírna.
Pócs János az állatok megtekintése után „parasztból képviselőnek” öltözött, majd elmondta, hogy „kigyerekkoromba', nagymamám, hogy bírjuk odakint a határba' a munkát, tojásrántotta, szalonna, kolbász, ezt majdnem hogy napi szinten láttam tőle. Megtanultam, elsajátítottam, és idáig jutottam.”

Közben összefutott az MTVA stábjával, akik szerinte azért interjúvolták meg őt, mert – és most szó szerint idézem – „más régiókhoz képest ők is észrevették, hogy a Jászság kiemelkedően teljesített az elmúlt években, mintegy 140 milliárd forint fejlesztést. Jászapáti lévén az itteni lehetőségekről kérdeztek, új ipari parkot adtunk át, és egy nagy turisztikai lehetőség előtt állunk”.
Aztán megtudtuk még azt is a jászsági képviselőtől, hogy jelenlegi csapatának munkabírása „most még megfelel”, mert van, hogy este tízig dolgoznak, és másnap reggel nyolckor kezdenek, „de ez a munkatempó kevés lesz a jövőben”. Aztán autóba pattant, hogy Budapestre menjen a Parlamentbe, közben pedig megmutatta, hogyan kell vezetés közben telefonon ügyet intézni asszisztensével, Emőkével, akivel tíz perccel korábban személyesen is találkozott, de ezek szerint azt akkor már nem tudta neki elmondani, hogy a következő napon milyen fontos dolga lesz.
Pócs: „Emőke! A holnapi program ugye fogadóóra. Meddig fog tartani?”
Emőke: „Az utolsó jön tíz órára.”
Pócs: „Jó, utána a délutáni programot le kell mondani, mert utána a miniszterelnökhöz megyek a Karmalitába(sic!).”
Emőke: „Csak Alattyánon lesz a falukarácsony.”
Pócs: „Jó, ha lesz valami egyéb, azt le kell mondani, mert senkit nem tudok fogadni, mert megyek.”
Azt mondjuk pont nem mutatták, hogy Pócs János mennyivel ment, miközben Emőkével konzultált, de feltehetően gyorsan, ha a riporter megkérdezte: „lemeszelik sűrűn?” A fideszes képviselő erre csak annyit válaszolt: „feleségem szokta mondani, hogy államháztartáson belül marad, de sűrűn kapja a csekket.”
Végül sikeresen felértek Budapestre, azon belül is a Parlamentbe – persze csak miután kiosztott előtte pár ajándékcsomagot a képviselői irodaházban –, ahol a riporter feltette a mindenkit leginkább foglalkoztató kérdést: „Még mindig elkapja a parlamenti atmoszféra? Nyilván ez egy impozáns épület.” És Pócs válasza is legalább ennyire váratlan volt: „Minden egyes alkalommal. Kivétel nélkül.”
De az igazán veszélyes kérdések csak ezután kezdődtek: „Hogy folyik a parlamenti lobbitevékenysége? Hogyan csinálja, ha nem nokiás dobozzal?” Erre Pócs azonnal, rezzenéstelen arccal vágta rá, hogy „az a lobbitevékenység, amire az előbb kérdezett, az az én életemben és a nagy többség életében sehogy nem működik.”
Majd szóba került a korrupció, és ha Völner Pál nevét nem is mondta ki a riporter, azért sejteni lehetett, hogy az államtitkári posztjáról korrupció gyanúja miatt lemondott fideszes képviselőről van szó. És mi jutott eszébe Pócsnak Völnerről meg a korrupcióról? Hát ez:
„Azok is a politikustársaim, akik az ellenzéki padsorban ülnek, vagy ellenzéki tevékenységet folytatnak, és azt azért el kell mondanom, hogy ők sokkal nagyobb arányban vannak, és ők nem tudják elmondani magukról, azt amit mi, hogy a mentelmi joguk fel van függesztve, le kellett mondani, és bíróság elé kell állni, és vállalni kel a következményeket. (...) Ha a bíróság dönt, akkor nincs ellenzéki vagy fideszes bűnöző, csak bűnöző.”
Ennél csak ez volt felemelőbb, amikor a kérdésre, hogy kellett-e már hazudnia, Pócs azt mondta: „Én hiszem, hogy hazudni nem kellett. Olyan, hogy az igazat nem kellett elmondani, vagy nem mondtam el, ilyen biztos hogy volt.” Aztán elmondta, hogy „ezt a munkát”, mármint a képviselőséget „nem lehet fizetésért csinálni, és nem azért csinálja az ember, hogy legyen munkahelye, ezt hitből és meggyőződésből lehet csinálni”. Ehhez pedig hozzátette, hogy úgy gondolja, van, amit lehetne másképp csinálni, például szerinte „túl sokat keressük az igazságot, sokkal többet kellene a szeretetet”.
Fontos dolgok, amik még kiderültek a videóból:
A teljes videó pedig itt található:

Nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette a kormány, hogy a Jászai Gellért, Mészáros Lőrinc volt üzlettársának nevével fémjelzett 4iG megszerezhesse a DIGI Távközlési Kft.-t – írja a Media1.
A lap a hwsw.hu-ra hivatkozva írja, hogy hatósági engedélyek, versenyhatósági engedélyek beszerzése nélkül lehet a 4iG cégé a DIGI Távközlési Kft., miután a kormány szerdán nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a felvásárlást. A december 21-én megjelent kormányrendelet szerint a felvásárlást nem vizsgálhatja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), sőt a tranzakciót az 1996. évi LVII. törvény 24/A. §-a alapján be sem kell jelenteni az illetékes nemzeti hatóságnak, és versenytárs sem támadhatja a tulajdonosváltást a versenyhatóságnál.
A DIGI magyarországi érdekeltségeit 625 millió euróért, megközelítőleg 232 milliárd forintért szerezte meg Jászai Gellért 4iG-je.

James Franco először beszélt hosszabban az őt évekkel ezelőtt ért vádakról, és most elmondta, hogy az általa vezetett színésziskola diákjai közül többel is lefeküdt, mert úgy gondolta, hogy amíg az konszenzuális, az rendben van.
A podcastban, amiben mindezekről beszélt, úgy fogalmazott, hogy amit tett, az helytelen volt, és hozzátette, hogy nem azért indított iskolát, hogy szexuális céllal csalogasson oda nőket. „Azt hiszem, akkoriban úgy gondoltam, ha konszenzuális, akkor rendben van. Akkoriban nem volt tiszta a fejem.”
James Francót négy évvel ezelőtt több nő is szexuális visszaéléssel vádolta meg, ketten be is perelték. A színészt azzal vádolták, hogy az iskolájában kihasználta a tanulókat, és szexjelenetek forgatására vette rá a fiatal színésznőket. A 2019-es polgári perek rendezésére végül 2,2 millió dollárt fizetett.
Franco arról is beszélt, hogy szexfüggő volt, ami akkor alakult ki nála, amikor „kijózanodott” alkoholfüggőségéből. Úgy fogalmazott, hogy az ellene felhozott vádak „megváltoztatták” őt. (Guardian)

Egy csaló, magát titkos ügynöknek kiadva Pintér Sándorra hivatkozva tízmilliókat zsebelt be azoktól, akik ettől remélték büntető ügyük megoldódását, írja a Blikk.
A lap szerint a 44 éves M. I. ezekben az esetekben a belügyminiszterre, mint személyes jó barátjára és egyben főnökére hivatkozott, akivel naponta találkozik. A férfi olyan vállalkozókat keresett, akik ellen a NAV indított különböző eljárásokat, azt remélte, hogy sok pénzt megér nekik, ha valaki segít elsimítani a sok milliós visszaélés miatt indult eljárásokat.
Egy férfi egyből 15 millió forintot adott át annak reményében, hogy a miniszter közbelép, és megússza a NAV- eljárást. Egy másik embertől először 17 millió forintot kért el, majd hogy még ráerősítsen a magas rangú háttére, további 61 milliót vett át, vagyis őt összesen 77 millióval verte át. Ez már gyanús lett valakinek, legalábbis a Blikk úgy tudja, hogy ezután a következő megbeszélt összeg átadásakor már valódi titkos nyomozók jelentek meg, és rajtaütöttek a férfin.
A lap szerint a nyomozó ügyészség indítványára a bíróság elrendelte M. I. előzetes letartóztatását. A belügyminisztérium nem erősítette meg a hírt.

Spanyolországban ezentúl kötelező lesz a maszk viselése a szabadban, az omikron gyors terjedése miatt, ezt Pedro Sánchez miniszterelnök jelentette be szerdán. Sánchez azt mondta, hogy Spanyolország az omikron variáns terjedése ellen az oltásokkal és az egészségügyi személyzet megerősítésével is küzd.
Az északkeleti Katalóniában még szigorúbb intézkedéseket vezetnek be. A Barcelonát is magában foglaló régió a héten bejelentette a kocsmák, klubok és diszkók bezárását, emellett hajnali 1-től reggel 6 óráig kijárási tilalmat rendelnek el, illetve korlátozzák az éttermek és szabadidős létesítmények látogathatóságát. Az intézkedések december 24-én, pénteken lépnek életbe, és kezdetben 15 napig tartanak majd.
Spanyolország-szerte az egekbe szökött az új megbetegedések száma, már legalább 5 585 054 ember fertőződött meg koronavírussal, az új esetek felét az omikron variáns okozza. Egy nap alatt 49 823 fertőzést regisztráltak. A több mint 80 százalékos oltási aránynak köszönhetően azonban a fertőzöttek közül sokan legfeljebb enyhe tüneteket mutatnak, és a kórházak sem terhelődtek túl. (MTI)

Napokon belül karácsony, el kéne végre dönteni, hogy több kilónyi beigli után milyen süteményekkel tegyük tönkre magunkat, kéne pár szaloncukor is, de a boltokat már kifosztották, a kimért, kilós szaloncukorból is csak pár angyalkafejes csomagolás maradt a polcok alá dobva. Kétségbe lehetne esni, hogy akkor most mégis mit akasztunk a fára, de teljesen felesleges pánikolni, mert Magyarország családügyi minisztere ilyen esetekben (is) jóságos édesanyaként lát el minket nélkülözhetetlen jótanácsokkal. Novák Katalin már évek óta cukrászinfluenszereket megszégyenítő módon ontja magából a süteményes posztokat, igaz, nem minden esetben osztja meg velünk halandókkal a pontos recepteket, de a fotók alapján legalább lehet inspirálódni, hogy mivel lenne jó tovább emelni a vércukorszintünket az ünnepek alatt. Szóval aki úgy akarja ünnepelni a karácsonyt, mint a Fidesz köztársasági elnök-jelöltje, az most vegyen elő tollat és papírt, egy bevásárlólistával még el lehet ugrani a legközelebbi boltba, hátha maradt még a sarokban egy kis liszt, cukor vagy darált keksz.
Erdei gyümölcsös/marcipános szaloncukor, szalvétába csomagolva:
Cukormentes változat – eritrittel összerottyantott bogyós gyümölcsökből:
Töltöttkáposztához hasonlító, DE! fehércsokis mandulás:
Nem érdemes a zserbóval bajlódni, ha lehet csinálni keksztekercset! Novák a fotón látható – egyébként kókusztekercsnek tűnő – verzióból rögtön hármat is csinált, hogy meglepje vele egy miniszter társát a kormányülésen. Márpedig ha egy miniszternek megfelelő desszert a keksztekercs, akkor az ünnepi asztalra sem szégyen ezt tenni!
Hála az égnek a fentinek létezik glutén- és cukormentes változata is.
Tiramisu és meggyes izé – recept nincs, mindenki oldja meg maga!
Novák végtelen kreativitásának köszönhető a következő recept, miután a családügyi miniszterrel megtörtént az a tragédia, hogy nemcsak otthon, de még a közeli boltban sem volt mogyorókrém. Márpedig ő brownie-t akart sütni, ezért gondolt egyet(!) és mogyoróvajat tett a brownie-ba, amibe egyébként legjobb tudomásom szerint leginkább csak embertelenül sok tojás és csokoládé kell, de hát ki vagyok én ahhoz, hogy megkérdőjelezzem egy tárca nélküli miniszter cukrásztudományát.
Croissant és égett aranygaluska – recept nincs, de inspónak elég ez is.
Egyértelműen azok a kedvenc bejegyzéseim, amikhez nemcsak receptet, de szelfit is mellékel a miniszterasszony, mert így mindenki elhiheti, hogy bizony ezt a csúsztatott palacsintát is ő csinálta, a két kezével. Mint az ablakpucolást.
Meg mint a pisztáciakrémet, aminek szintén volt oly szíves megosztani a receptjét.
A Fidesz-sütinek viszont már nem osztotta meg a pontos receptjét, csak azt, hogy a titka a narancssárga ételfesték.
A csokisnak álcázott, DE! sós aprósütemény, aminek az a titka, hogy cirka huszonöt perccel tovább kell sütni, mint amennyit a recept ír.
(Címlapkép: Botos Tamás)

Brigitte Macron jogi lépéseket tesz, amiért a Faits et Documents című szélsőjobboldali lap állítólagos „oknyomozó” összeállítása azt állítja, hogy a 68 éves Brigitte Macron Jean-Michel Trogneux néven férfiként született, majd később váltott nemet és nevet.
A megjelent cikk miatt ez a közösségi médiában is terjedni kezdett, ezért Emmanuel Macron francia elnök felesége perelni fog. A hírt, hogy az ügyben eljárás indul, Macron ügyvédje is megerősítette.
A BBC cikkében azt taglalja, sokan nem értik, hogy Brigitte Macron miért fordul az igazságszolgáltatáshoz egy ilyen „nevetséges koholmány” ügyében, és hogy a pereskedés azt a benyomást keltheti majd az összeesküvés-elméletek iránt vonzódókban, hogy valóban van mit elhallgatni. (BBC)

Novák Katalin szerda reggel bement a TV2 reggeli műsorába, hogy ott Pachmann Péternek beszéljen arról, hogy érzi magát azután, hogy előző nap bejelentették, őt jelöli a Fidesz a köztársasági elnöki posztra.
„Azt persze tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy én lehetek Magyarország első női köztársasági elnöke, ami önmagában is egy édes teher és felelősség, illetve van egy elképzelésem arról, hogy egy köztársasági elnöknek mi a feladata az ország első polgáraként, és mérlegeltem, hogy fel tudok-e nőni a feladathoz”
– mondta Novák, aki szerint ez „nem egy egyszemélyes felkérés”, mert neki van egy férje és három gyereke is, „ez pedig egy olyan feladakör, ami a család egészét érinti”, emiatt a döntést, hogy vállalja, közösen hozták meg.
Pachmann itt gyorsan közbeszúrta, hogy vannak olyan „demokráciában sokkal inkább előrébb járó országok”, mint az Egyesült Államok, Franciaország vagy Németország, de „egyik sem tud felmutatni női köztársasági elnököt”, amire Novák azzal reagált, hogy szerinte sok nő érzi most azt, hogy „ez az ő sikerük is”.
„Ezért érzek jelentőséget abban, hogy én nőként tölthetem be reményeim szerint ezt a pozíciót, merthogy a nők úgy érzik, hogy tulajdonképpen nincsen üvegplafon, nincsen felső határ, amit ne tudnának átlépni. Ez egy üzenet a magyar nőknek és a magyar férfiaknak is, ami arról szól, hogy a nők számára is minden lehetőség adott.”
Ehhez azonnal hozzátette, hogy azt tartja „egészségesnek”, ha „nem kvóta alapon működik”, és „nem annak van elsődlegesen jelentősége, hogy egy pozíció betöltésénél kinek a női vagy férfi mivoltát mérlegelik”, de szerinte „van még fejlődnivaló” abban, hogy mennyire vonzó a nők számára a közélet.
Novák Katalin a kérdésre, hogy mit szól az ellenzéki oldalról érkezett reakciókhoz, rezzenéstelen arccal, továbbra is ugyanazzal a nyolc perccel korábban megkezdett mosollyal mondta tovább, hogy neki „ezekből a reakciókból az derül ki, hogy a baloldali politikusok nem tisztelik a nőket. Ennyi!”

London után a második helyen áll Európában a magyar filmipar, és nem azért, mert „olcsók” vagyunk – mondta Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet (NFI) vezetője a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amiben arról is beszélt, hogy találkozott Mel Gibsonnal, aki „meglepően sokat tudott Liszt Ferenc életéről és munkásságáról”.
Miután szóba került, hogy az elmúlt években viszonylag sok hollywoodi színész forgatott Magyarországon, Káel Csaba elmagyarázta, hogy „a sztárok élete könnyednek tűnik, de valójában nagyon feszes napirendjük van”, és „nem véletlenül jönnek ide, hanem a magyar filmes ágazat elképesztően jó színvonalának köszönhetően”.
A kérdésre, hogy „mi van annak a hátterében”, hogy „pont járványévben döntött volumenrekordot a filmipar”, és „Jamie Lee Curtis szerint Kelet Hollywoodja lettünk”, a filmügyi kormánybiztos elmondta, hogy nem azért van élen Európában a magyar filmipar, mert „olcsók” vagyunk. Szerinte „Budapest adottságai, a fővárost körbevevő stúdiókoszorú lehetővé teszi, hogy egy sztár húsz perc alatt a szetten legyen”, emellett pedig „imádnak itt lenni, szeretik a város hangulatát, a biztonságot, a kiváló magyar szakembereket”.
A kérdésre, hogy szóba kerülnek-e politikai ellentétek, amikor mondjuk a Netflixszel tárgyalnak, a filmügyi kormánybiztos azt mondta, „amikor először tárgyaltunk a Netflixszel, azt mondták, hogy vannak sztárok, akik szívesen jönnek hozzánk, de vannak olyanok is, akik az LMBTQ-téma miatt nem akarnak Magyarországon forgatni”. Káel hozzátette, nem akarják meggyőzni „azt a sztárt, aki nem akar idejönni”, mert „majd jön helyette másik”.
Az interjú végén szerencsére szóba került a Hunyadi-filmsorozat is, aminek forgatása tavasszal kezdődik, és amiről Káel „szédületes látványterveket” látott.

Spanyolországban eddig már legalább 5 585 054 ember fertőződött meg a koronavírussal, az új esetek közel felét már az omikron variáns okozza. A spanyol egészségügyi minisztérium jelentése szerint 24 óra alatt 49 823 fertőzést regisztráltak. A járvány kezdete óta ez a legmagasabb napi növekedés. A december 6. és 12. között diagnosztizált új esetek 47,2 százaléka az omikron variánshoz köthető. A spanyol kormány szerdán rendkívüli ülést tart a régiók egészségügyi kérdésekért felelős vezetőivel, hogy további intézkedéseket mérlegeljen az omikron variáns okozta új hullám kezelésére.
Spanyolországban egy évvel ezelőtt, tavaly decemberben indult az oltási kampány. A 12 évesnél idősebb spanyolok 90 százaléka már két adag vakcinát kapott. Ennek ellenére az utóbbi időben a fertőzés aránya ismét jelentősen emelkedni kezdett. Emiatt korlátozásokat vezettek be, bizonyos nyilvános helyekre csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni. A 47 milliós országban eddig 88 887 beteg halt meg, az utóbbi egy napban 94. (MTI)

Apartmanokat, sorházat és mobilházakat építene a balatonakali vízparti naturista kemping helyére a terület új tulajdonosa – írja a 24.hu. A lapnak Molnár Tibor, az Inter-Art Home Kft. ügyvezetője azt mondta, hogy nem szeretne a jelenleginél nagyobb beépíthetőséget, és hogy csak a terület egy részére képzelte el az apartmanokat és a sorházat, a másik részén mobilházakat építenének fel, amelyek továbbra is fogadhatnak turistákat. Úgy fogalmazott, egy alapvetően „zöld identitású” beruházást szeretne.
A 24.hu azt írja, a Strand-Holiday helyén jelenleg apartmanházak épülnek, a védett nádast pedig letarolták. Balatonakalinak néhány évvel ezelőtt még három kempingje volt, ezekből egy maradt, azt pedig Mészáros Lőrinc cége vásárolta meg 2017-ben.
De nemcsak a balatonakali kemping maradt zárva idén, a 24.hu szerint a szintén vízparti vonyarcvashegyi kemping sem fogadott már vendégeket idén. Ez a terület 2020 nyarán került új tulajdonoshoz, a Favorit Vitalis Egészségügyi, Gyógyüdülő és Szálloda Kft.-hez, aminek ügyvezetője azt mondta, még nem tud választ adni a kérdésre, hogy mi lesz a terület sorsa
Eközben a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Balatontourist oldaláról pedig eltűnt a zalakarosi Termál Kemping. A kemping tulajdonosának, a Queenstown Real Estate Kft.-nek az ügyvezetője, Bozsánovics Bernadette pedig azt mondta, a Termál Kemping a 2022-es szezonban felújítás miatt nem nyit ki, és várhatóan 2023-ban nyit csak újra, de arra már nem válaszolt, hogy a felújítás milyen fejlesztéseket takar.

„Még nem jött el az én időm a halálra” – mondta Serge Gelle, Madagszkár rendvédelmi minisztere egy hordágyon lábadozva. Elmondása szerint este fél 8-tól reggel fél8-ig úszott a tengerben Mahambo városába, miután lezuhant a helikoptere.
A helikopterrel egyébként egy elsüllyedt utasszállító hajó után kutattak, ami hétfőn süllyedt el, a fedélzetén 39 emberrel. Az, hogy a helikopterrel mi történt, nem világos, mindenesetre a balesetet túlélte a miniszterrel együtt utazó két másik ember is.
Zafisambatra Ravoavy rendőrfőnök az AFP-nek azt mondta, Gelle a helikopter egyik ülésébe kapaszkodva úszott, hogy ne merüljön el. A miniszter azt mondta, jól van, nincsenek sérülései, csak fázik. (BBC)

A McDonald's közölte, hogy késik a sültkrumpli készítéséhez szükséges burgonya szállítása, emiatt péntektől december 30-ig a japán mekikben csak kis adagokban árulják a sült krumplit.
Vagyis átmenetileg korlátozzák a közepes és nagy adag sültkrumplik értékesítését, hogy mindenki gond nélkül ehessen sültkrumplit az év hátralévő napjaiban. Az nem derült ki, hogy mi a helyzet azokkal a trükközőkkel, akik nagykrumpli helyett akár több ada kiskrumplit rendelnek maguknak.
A McDonald's az általa használt krumplit egy a kanadai Vancouver melletti kikötőből importálja. A hajók viszont késnek, egyrészt az árvízkárok, másrészt a világjárvány globális ellátási láncra gyakorolt hatása miatt. Emiatt a cég most alternatív úton próbál krumplit szerezni, a tervek szerint repülővel szállítanak majd burgonyát Japánba. (BBC)

Ausztrál kutatók most azt próbálják kideríteni, hogy a vérhigítóként használt heparin orrba spriccelése esetén védelmet nyújt-e a covid ellen. Szerintük ha ezt az egyébként vérhigítóként használt gyógyszert egy covid-fertőzött orrába spriccelik, az nem lesz fertőzőképes.
A kísérletet csak a jövő év közepén tudják befejezni, de a kutatók reménykednek benne, hogy hatásos lesz, mert így a spray segíthet megakadályozni a koronavírus terjedését egyfajta „orrmaszkként”. A kutatást vezető Don Campbell szerint „bárhol használhatnánk, ahol nagy a tömeg. Azok, akik tartanak a koronavírustól, befújhatnának vele az orrukba mielőtt elmennek bevásárolni, focimeccsre vagy bárhova”. A koronavírus ellen világszerte több orrprayt is teszteltek/tesztelnek, de ez az első, aminek hatóanyagai közt ott van a heparin, amit alapvetően a véralvadási zavarban szenvedőknél használnak. A kutatók szerint a heparon belélegezve nem kerül a véráramba, viszont ottmarad az orrban, hogy a vírus arra tapadjon rá az emberi sejtek helyett.
A fertőzés megelőzését elősegítő orrsprayt februárban kezdik tesztelni embereken négyszáz olyan háztartásban, ahol van koronavírus-fertőzött. A tesztalanyoknak naponta háromszor, alkalmanként kétszer kell vele az orrukba spriccelni, hogy kiderüljön, tényleg alkalmas-e a heparin orrspay-ként a fertőzés megállítására.
A kutatócsoport egy másik tagja, Michelle McIntosh szerint azért is lenne csodálatos, ha működne ez a szer, mert a heparin „már kapható a piacon engedélyezett termékként, nem igényel hűtést, és műanyag fiolákban tárolható, így széles körben és hatékonyan terjeszthető”. Elmondása szerint ő már húsz hónapja használja a heparint orrspray-ként. Úgy fogalmazott, „azóta sem esett le az orrom és nem is véreztem el”. (BBC)

Az ellenzék panaszkodott a Nemzeti Választási Irodára (NVI) a Fudan-népszavazás aláíróíveinek kiadásának lassúsága miatt, mire az NVI éjjel az MTI-n keresztül juttatott el egy közleményt, hogy elmagyarázzák, ők már a határidő előtt kiadnak mindent.
A Telex cikke szerint a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) sajtóosztálya azt írta, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hátráltatja az ellenzéki népszavazásához szükséges 200 ezer támogató aláírás összegyűjtését. A pótlólag megigényelt aláíróíveket december 17-én kérvényezte az ellenzék az NVI-től, és a korábban kért íveket is 13-a helyett csak 15-én délután vehették át. Karácsony Gergelyt pedig arról tájékoztatta az NVI, hogy csak december 23-án tudnak újabb íveket küldeni.
Az NVI ennek hatására adott ki egy közleményt, hogy elmondják, ők már jóval a határidő előtt kiadják az újabb népszavazási íveket, és hogy „a speciális eljárással gyártott aláírásgyűjtési ívek ezreit az első igényléshez hasonlóan második alkalommal is a törvényben biztosított határidő lejárta előtt adják ki a szervezőnek”.
A közlemény szerint „Karácsony Gergely Szilveszter magánszemély szervezőként a Fudan Egyetemről, valamint az álláskeresési járadékról szóló népszavazási kérdések kapcsán első alkalommal december 11-én késő este kérdésenként 3500 ívet igényelt. Igényét az NVI javaslatára december 13-án délután továbbiakkal egészítette ki, mivel az ívek gyártását végző ANY Biztonsági Nyomda kapacitása ezt határidőben lehetővé tette. A választási iroda így első alkalommal, december 15-én kérdésenként 26 667 ívet adott ki”.
Az NVI szerint „a sajtóban megjelentekkel ellentétben” a „szervező második kérelme” december 20-án délután érkezett hozzájuk, ezeket pedig „haladéktalanul, már december 23-án, vagyis mindössze három nap alatt kiad a választási iroda, miközben a népszavazásról szóló törvényben előírt határidő öt nap”.

A külügyminiszter hajnalban jelentette be Facebook-oldalán, hogy „minden idők második legnagyobb vakcinasegítségét nyújtjuk, ezúttal Bangladesnek”.
Szijjártó Péter elmondása szerint 530 ezer adag AstraZenecát küldünk Bangladesbe, „ezzel segítünk felgyorsítani a bangladesi oltási kampányt, és hozzájáruljunk ahhoz, hogy az emberek a világ azon táján is nagyobb biztonságban legyenek”. Ehhez azt is hozzátette, hogy „Banglades egy 160 millió lakosú ország, amellyel Magyarországnak kifejezetten jó az együttműködése politikai, gazdasági és energetikai szempontból egyaránt”.
Mindezek előtt arról beszélt, hogy „Magyarországon sok millió vakcina található a raktárakban, ami lehetővé teszi, hogy mindenki megkapja az első, a második, vagy akár a harmadik oltást is”. A negyedik oltásról egyelőre nem mondtak konkrétumokat – a világon elsőként Izraelben kezdhetik el felvenni a negyedik oltást, egyelőre csak az idősek és az egészségügyi dolgozók.

Izraelben a 60 év felettiek és az egészségügyi dolgozók megkaphatják a koronavírus elleni védőoltás negyedik adagját – írja az MTI. Ezt Naftali Bennett miniszterelnök jelentette be kedd este, hozzátéve, hogy Izraelben kezdték el elsőként beadni az oltások harmadik adagját is. Mindenkit arra kért, hogy akik megfelelnek a feltételeknek, oltassa be magát negyedszerre is.
A negyedik oltást legalább négy hónappal a harmadik oltás után lehet beadni. Az országban egyelőre csak az idősek, az immunhiányos betegségben szenvedők és az egészségügyi dolgozók kapnak.
Magyarországon augusztus óta lehet felvenni a negyedik oltást, azóta már négy hónap eltelt. Ennek ellenére Magyarországon egyelőre nincs tervben a negyedik oltás, legalábbis Orbán Viktor miniszterelnök a keddi kormányinfón úgy fogalmazott, hogy ő már nehezen menne egy negyedik oltásért, és nagyon reméli, hogy a harmadik oltás hatékony lesz az omikron ellen, mert – legalábbis ezt mondta szó szerint – „olyanok lesznek már az emberek, mint az ementáli sajt”. Mindezt azután, hogy nem sokkal előtte bejelentette, rendeltek 9 milliót a Pfizer omikronra szabott vakcinájából a jövő év második felére és 2023-ra.
Izraelben a negyedik oltás megkezdése mellett azt is bejelentették, hogy felvették az Egyesült Államokat, Kanadát és több más országot egy közel 50 államot tartalmazó vörös listára. A miniszterelnök egyúttal felszólított mindenkit, hogy lehetőleg távmunkában dolgozzanak, és oltassák be a gyerekeket is. Izrael 9,3 millió lakosából több mint 4,1 millióan kaptak három adag koronavírus elleni vakcinát.

„Igen. Engem is elért ez a nap. Megjelent a rettegett dupla csík. És igen – nincs szükség az együttérzésre – igazán szörnyű napok voltak, de jól vagyok. Kérlek, legyetek óvatosak. Ez a dolog hihetetlenül fertőző. Tényleg NEM akarjátok, hogy elrontsa a karácsonyotokat” – írta Instagraján Brian May, a Queen gitárosa, aki posztjában megmutatta a pozitív gyorstesztjét is.
Az Egyesült Királyságban napról napra dőlnek meg a napi fertőzöttségi rekordok, a pénteki 93 000 új covidos eset közül 15 000 már az új, omikron-variánshoz volt köthető.
Az egyre gyorsabban terjedő omikron miatt Európa-szerte vezettek be szigorú korlátozásokat. Ausztria hétfőtől szigorítja a beutazási szabályokat, Franciaországba nem engedik be a briteket, Hollandiában pedig mindent bezárnak január közepéig.

Karácsonyi zárlatot hirdettek Hollandiában az új variáns terjedése miatt. Az országban a nem létfontosságú üzletek, iskolák, szórakozóhelyek, kocsmák, éttermek és más nyilvános helyek legalább január közepéig árva lesznek.
A BBC szerint a vasárnap hatályba lépő új szabályokat a holland kormány és egészségügyi szakértők találkozóját követően jelentették be.
Az egyre gyorsabban terjedő omikron miatt Európa-szerte vezettek be szigorú korlátozásokat. Ausztria hétfőtől szigorítja a beutazási szabályokat, Franciaországba pedig nem engedik be a briteket.

Magyarország miniszterelnöke december 16-án 500 kiló kutyakaját vitt el személyesen egy ürömi állatmenhelyre, ahol – mint friss videójából kiderült – nemcsak a kutyákkal parolázott, hanem az otthon dolgozóival és ismerőseikkel is.
Orbán Viktor ugyanis először bekapott egy kis sült kolbászt, majd üdvözölte facetime-on keresztül egyik menhelyi dolgozó ismerősét, akinek kérdésére, hogy hogy van, a miniszterelnök kolbásszal teli szájjal, rekedt hangon azt válaszolta:
„Élek! Az én szakmámban az már nagy dolog. Életben vagyok!”

Eddig 89 országból jelentettek olyan eseteket, amikor omikron-variánssal fertőződtek meg emberek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szombati jelentése szerint azokon a területeken, ahol már terjed az omikron, 1,5-3 nap alatt megduplázódnak a megbetegedések.
A WHO közleménye szerint az omikron gyorsan terjed azokban az országokban, ahol a lakosság nagyrésze oltott, vagyis magas szintű immunitással rendelkezik, de nem világos, hogy az új variáns terjedésének sebessége a fokozott fertőzőképességének vagy annak köszönhető, hogy ki tudja játszani az immunitást, esetleg a kettő kombinációjának.
A szervezet rögtön a variáns első észlelése után, november 26-án „aggodalomra okot adó”-nak minősítette az omikront, amiről azóta sem lehet túl sokat tudni, azt sem, hogy mennyire okoz súlyos megbetegedést. A WHO szerint „még mindig korlátozottak az adatok”.
A CNBC azt írja, most arra figyelmeztettek, hogy az esetszámok gyors növekedése miatt egyes helyeken túlterheltek lehetnek a kórházak. Például az Egyesült Királyságban vagy Dél-Afrikában, ahol a kórházba kerülők száma is emelkedik.
A briteknél sorra dőlnek meg a napi fertőzöttségi rekordok, emiatt Franciaország péntek éjszaka leállította a turisztikai és üzleti célú beutazást a területére Nagy-Britanniából.

Teljesen felesleges naponta többször is ránézni az időjárás előrejelzésekre, egyre biztosabb, hogy karácsonykor Magyarország területén nem lesz hó. Az Időkép szerint szürke lesz az idő, és maximum csak eső fog esni.
December 24-én reggel mondjuk még fagyni fog, napközben viszont enyhül az idő, így hó nem, csak köd és gyenge csapadék várható, leginkább eső és ónos eső formájában. Hó csak az ország északkeleti részén fordulhat elő, ott is max szállingózhat.
25-én pedig jön egy melegfront, megélénkül a déli szél, és ugyanez lesz 26-án is: szürke, esős és 5 fok feletti idő.

Több mint ötven autóval zárták le a demonstrálók a Devecserbe vezető főút egyik sávját, lassítva ezzel a forgalmat. Az atv.hu azt írja, a résztvevők az ellen tiltakoztak, hogy a kormány döntése értelmében azok a tanárok, akik december 15-ig nem oltatják be magukat, nem taníthatnak tovább.
A pedagógusok szerint felháborító, hogy szorgalmas és kiváló szakembereket tesznek az utcára, miközben már így is legalább kétezer tanár hiányzik a rendszerből.
Ferenczi Gábor, Devecser független polgármestere az ATV Híradójának azt mondta, a tanárokat „fizetés nélküli szabadságra küldik, megalázzák őket, tulajdonképpen semmibe veszik a jogaikat a gyermekek tanulásához való joga is sérül, ráadásul a félévi zárás előtt teszik és ha ezt vezetik akkor komoly kétség merül fel hogy hogyan oldja meg az intézmény a hiányzó óráknak a pótlását, az amúgy is túlterhelt tanárokkal”.
A demonstráló tanárok közül senki sem akart nyilatkozni, az ATV-nek azt mondták, azért, mert ezt a helyi tankerületi vezető megtiltotta nekik, és annak azonnal megszüntetik a munkaviszonyát, aki mégis szóba áll a sajtóval. A PDSZ felmérései szerint nagyjából a pedagógusok 10 százaléka utasítja el az oltást, vagyis december 15. után akár 4-5 ezer pedagógus is kieshet az oktatási rendszerből.

Rod Stewart és fia, Sean Stewart mindketten bűnösnek vallották magukat, miután testi sértés miatt vádat emeltek ellenük, amiért 2019-ben egy floridai hotelben megütöttek egy biztonsági őrt.
A BBC cikke szerint ügyük nem is kerül bíróságra, nem kerülnek börtönbe, pénzbüntetést sem kell fizetniük, és próbaidőt sem kapnak.
Az énekest és fiát 2019 szilveszterén tartóztatták le, miután megpróbáltak bejutni egy buliba, de a biztonsági őr nem engedte őket. Ezért szóváltásba keveredtek, majd egy ponton Rod Stewart egy náci karlendítés után Hitler-bajszot mutatott az őrnek – feltehetően annak szigorú viselkedése miatt –, majd ököllel arcba verte, miután az rátámadt a fiára.
Rod Stewart bocsánatot kért a történtek miatt. (BBC)

Két, atomfegyverrel is felfegyverezhető, hosszú hatótávolságú orosz stratégiai bombázó repülőgép járőrözött szombaton Fehéroroszország felett. Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint két Tu-22M3 típusú gép négy-négy órát repült, hogy „közös feladatokat hajtson végre a Fehéroroszország légierő és légvédelem gépeivel”.
A gépeket a Fehéroroszország légierő Szu-30 típusú nehézbombázói kísérték, amelyeket Oroszország szállított a szövetségesének. Az orosz gépek szombati járőrözése a harmadik hasonló művelet volt a múlt hónap óta.
Egyes ukrán vezetők attól tartanak, hogy Oroszország a szövetségese, Fehéroroszország területét használja fel Ukrajna megtámadásához. Oroszország ugyanis felvonultatta csapatait az ukrán határ közelében, és attól tartanak, hogy lerohanják Ukrajnát. Oroszország ezt tagadja, közben meg azt követeli, hogy Ukrajna ne léphessen be a NATO-ba.
Az Európai Unió azzal vádolja a tavaly augusztusban erősen vitatott tisztaságú elnökválasztáson hatodik mandátumára újraválasztott Aljakszandr Lukasenkát, hogy „hibrid támadás” formájában támogatja az illegális határátlépéseket, megtorlásul a rendszere ellen tiltakozó mozgalom elnyomása miatt bevezetett szankciókra. A fehérorosz vezető ezt tagadja. (MTI)

Harmincegy ember meghalt, teljes tartományokban szakadt meg az áram- és a mobiltelefon-szolgáltatás és jelentős károk keletkeztek, elsősorban az ország középső részében, amikor a Rai tájfun lecsapott a Fülöp-szigetekre. Egy tartományi kormányzó elmondta, hogy a szélvihar a földdel tette egyenlővé a szigetét.
A Rai tájfun péntek éjjel hagyta el az országot a Dél-kínai-tenger partjainál, miután átsöpört a déli és középső szigeteken fekvő tartományokon, ahonnan előzőleg több mint 300 ezer embert menekítettek ki.
A tájfunt kísérő szelek sebessége 195 km/órát, a széllökéseké pedig a 270 km/órát is elérte. Az elmúlt években ez volt az egyik erősebb szélvihar a Csendes-óceán és a Dél-kínai-tenger között fekvő délkelet-ázsiai szigeteken. A szélvihar csütörtökön csapott le az ország délkeleti részén fekvő Siargao szigetére, de a távközlési fennakadások miatt két nap után sem ismert az áldozatok pontos száma és a károk mértéke. A kormány katasztrófa-elhárítási hivatala szerint legalább 31 ember halt meg, legalább hárman megsérültek és egy ember eltűnt. Rodrigo Duterte elnök azt ígérte, keres pénzt a szerencsétlenül járt tartományok megsegítésére és hét végén a térségbe utazik.
A Rai idén a tizenötödik trópusi vihar a Fülöp-szigeteken. Szupertájfunként tartják nyilván, mert ereje megfelel a legmagasabb kategóriájú hurrikánénak az ötfokozatú Saffir-Simpson skálán. Évente körülbelül öt hasonló erejű trópusi vihar keletkezik világszerte. A Fülöp-szigeteken évente körülbelül húsz tájfun söpör végig. Az eddigi legpusztítóbb a Haiyan volt: 2013 novemberében 6300 ember halt meg, és több mint négymillió embernek kellett elhagynia az otthonát. (MTI)

December 16-án, nem sokkal a Szex és New York folytatásaként elindult És egyszer csak... című sorozat premierje után két nő beszélt arról a Hollywood Reporternek, hogy a sorozatban Mr. Biget alakító Chris Noth évekkel ezelőtt erőszakoskodott velük és zaklatta őket.
Egyikőjük egy most 39 éves nő – Zoe-Lister Jones színésznő, aki napokkal később Instagramján névvel vállalta vádjait –, elmondása szerint 2004-ben, 22 éves korában találkozott a színésszel, amikor Los Angelesben dolgozott olyan cégnél, ahol Noth és más hírességek is többször megfordultak. Elmondása szerint az akkor 49 éves Noth egyszer odament az asztalához és flörtölni kezdett vele, majd valahogy megszerezte a számát és üzeneteket hagyott a telefonján. A nő akkori főnöke azt mondta, látta az üzeneteket, de azokat akkor nem találta aggasztónak, mert „az volt a Szex és New York csúcsa”, Noth pedig „olyan volt számunkra, mint egy isten”.
Később Noth meghívta a nőt a lakására, ahol megcsókolta őt, a nő visszacsókolt, de jelezte, hogy menne haza, mire állítása szerint a színész magához húzta, majd az ágy felé terelt őt, levetkőztette, és hátulról megerőszakolta, miközben a nő egy tükörrel szemben állt. „Nagyon fájdalmas volt, és azt kiabáltam, hogy „állj, de ő nem állt meg. Elmondása szerint amikor arra kérte a színészt, hogy legalább húzzon fel egy gumit, Noth állítólag kinevette őt. Állítása szerint az eset után még a pólója is véres volt. Később egy barátja elvitte őt a kórházba, ahol azt elárulta, hogy megerőszakolták, de hogy ki tette, azt nem merte senkinek sem elmondani, azt mondta, azért, mert félt, hogy kirúgják őt a munkahelyéről, ha megvádolná a színészt. Évekig próbálta eltemetni magában a történteket, de nemrég úgy érezte, itt az ideje, hogy nyilvánosan is elmondja, mi történt vele.
Egy másik, most 31 éves nő szintén a Hollywood Reporternek beszélt arról, hogy felszolgálóként dolgozott egy szórakozóhelyen, ott találkozott 2015-ben az akkor 60 éves Noth-tal, aki elhívta őt vacsorázni. A nő elmondása szerint rajongott a Szex és New Yorkért, emiatt igent mondott, bár barátja próbálta lebeszélni róla. Vacsora után Noth felhívta őt a lakására, hogy megmutassa a whiskey-gyűjteményét, a nő pedig azt mondta, komolyan azt gondolta, hogy mivel a vacsora alatt is csak beszélgettek, tényleg csak inni fognak. Aztán Noth megpróbálta megcsókolni. „Csak próbálkozott, próbálkozott és próbálkozott, nekem pedig nemet kellett volna mondanom, és ott kellett volna hagynom. A következő dolog, amire emlékszem, hogy lehúzta a nadrágját, és ott állt előttem, majd a péniszét a számba nyomta.”
Elmondása szerint ezután egy tükör előtt álltak, a nő sírt szex közben, utána pedig „szörnyen és meggyalázva” érezte magát. Úgy fogalmazott, hogy a történtek felidézése még ma is könnyeket csal a szemébe, mégis felszabadítónak érzi, hogy végre elmondta történetét. Az eset után elmondta egy barátjának, hogy Noth erőszakoskodott vele, a barátja értesíteni akarta a rendőrséget, ő viszont ellenkezett. Úgy fogalmazott, később megpróbálta bebeszélni magának, hogy csak túlreagálta a történteket.
December 17-én egy újabb nő állította azt, hogy Chris Noth vele is erőszakoskodott. A nő a Daily Beastnek beszélt arról, hogy a színész 2010-ben egy étterem irodájában zaklatta. Noth 55 éves volt, ő pedig 18. A nő hostessként dolgozott az étteremben, a műszakvezetője azt mondta neki, hogy az irodájában fogja kifizetni a munkaidő végén, de az irodában nem ő, hanem Noth várta a nőt. „Eleinte úgy éreztem, mintha én lennék az egyetlen, aki hallja, hogy nemet mondok” – mondta a nő, aki azt állítja, Noth az íróasztalhoz szorította őt, lehúzta a harisnyáját és hátulról, kézzel felnyúlt a nemi szervébe, ahol megérezte a tamponját. Noth ezután állítólag azt kérdezte, hogy a menstruációja végén van-e, a nő pedig próbált arrébb húzódni a színésztől, és a lábával meg a karjával is próbálta magától ellökni a színészt. „Reggelre fájtak a végtagjaim” – mondta a nő, aki szerint Noth egyszerűen nem akarta meghallani, azt, hogy „nem”, azt viszont már igen, hogy „ne itt”. Végül ezzel sikerült meggyőznie, hogy máshol találkozzanak, így kiszabadult az irodából.
Chris Noth a sajtósán keresztül mindhárom nő vádjait visszautasította, tagadja, hogy a nők által elmondottak megtörténtek volna, a harmadik vádlójával kapcsolatban pedig azt is megemlítette, hogy fogalma sincs, kiről van szó.

A valódi sportágként működő kviddics, amit a Harry Potter-filmekből ismert, seprűnyélen röpködős labda(?)játék ihletett, bejelentette, hogy megváltoztatja a nevét. A US Quidditch és a Major League Quidditch közös sajtóközleménye szerint a Harry Potter írója, J.K. Rowling transzellenes megnyilvánulásai miatt jutottak erre a döntésre.
Valójában azonban leginkább úgy tűnik, hogy a névváltoztatás oka az, hogy a „kviddics” név a Harry Potter-filmeket gyártó Warner Bros. védjegye.
Mindenesetre a kviddicsezők bejelentették, hogy a következő hónapokban több felmérést is végeznek majd, hogy annak segítségével eldöntsék, hogyan hívják majd kviddics helyett azt a sportot, ami a foci és a gyeplabda seprűnyéllel nehezített keveréke. (NBC)

A napokban rendezték meg Izraelben a 70. Miss Universe szépségversenyt, ahol a résztvevőknek az este egy pontján nemzeti viseletben, de legalábbis egy, az országuk által inspirált ruhában kellett felvonulniuk. Ezekben az esetekben általában tollas/szárnyas, nagyon látványos jelmezekben vonulnak fel a versenyzők, ez történt most is.
Ilyen volt Miss Vietnám ruhája:

Így öltöztették fel a dán indulót:

Miss Ecuadort:

Az ír versenyző pedig még egy politikai üzenetet is megfogalmazott ruháján:

Aztán jött a magyar versenyző, Jázmin Viktóra, akit öltöztethettek volna talpig műmatyós Sugarbirdbe, mint Tóth Gabit, vagy felhúzhatott volna magára egy vegán bőrruhát a Nanushkától, ehelyett viszont ráadtak egy tízezer forintos Zara ruhát, és a kezébe nyomtak egy nemzetiszín lobogót, mert azzal már elég magyar a szett.
A 2005-ös Miss Universe magyar versenyzője, Proksa Szandra a Blikknek azt mondta, szerinte „jogtalanul bántják szegény Viktóriát, mert ő nem teher erről az egészről”, mert ezeken a versenyeken „az országok és a szépségiparaik versenyeznek, bármennyire is szörnyen hangzik, a résztvevők csak bábuk, akiket szépen felöltöztetnek a megfelelő jelmezekbe”. Proksa szerint „szomorú, hogy annak ellenére, milyen potenciál lett volna ebben, ennyivel letudta a magyar szervező az egészet”.
(A Miss Universe Hungary jogtulajdonosa 2014-ben Andy Vajna lett, a szervezést felesége, Vajna Tímea kapta meg, egy darabig Sarka Kata is ott volt a szervezők közt, aztán ő kiszállt és Rogán Cecíliával elkezdték szervezni a Magyarország Szépe néven futó magyar válogatót a Miss Worldhöz. Az NLC cikke szerint a Miss Universe Hungary jogtulajdonosa jelenleg Panyik Gábor.)
Aki szeretne szilveszterre szépségkirálynőnek öltözni, az siessen, mert a raktáron fellelhető, rendelhető darabok közt már csak xs-es, s-es és l-es méretek vannak.


Nehéz napjai vannak mostanában Rákay Philipnek. Miután a Fidesz influenszere szerdán odadobta kommentelőinek Fekete-Győr András kisbabás fotóját egy sírva röhögős emojival és azzal a megjegyzéssel, hogy „SZÉP ÚJ VILÁG...”, még a saját követői is jelezték neki, hogy ez erős volt, úgyhogy posztját végül törölte, aztán hosszas magyarázkodásba kezdett. Először a Klubrádióba telefonált be, hogy húsz perc után se derüljön ki, valójában mi volt a célja a látszólag Fekete-Győrön gúnyolódó posztjával, később pedig saját Facebook-oldalán is magyarázkodni kezdett egy bejegyzésben, amit azóta szintén törölt.
Rákay megmozdulása után ellepték a közösségi oldalakat a babahordozókendős férfiakról készült fotók, az ellenzéki oldalról is többen osztottak meg magukról ilyen képet, például a párbeszédes Tordai Bence. Arra viszont, hogy a fideszes influenszernek egy fideszes is visszaszól majd a témában, senki sem számított. Aztán jött Novák Katalin, aki péntek reggel leült a gépe elé, és kiposztolt egy 17 évvel ezelőtti fotót a babahordozókendős férjéről.„Nosztalgia: a férjem és ma már szinte felnőtt fiunk 2004-ben. Egyetértek: a babának és az édesapának, édesanyának is sokat ad a testi-lelki közelség. A családpolitikánk éppen erről is szól: a szülők szabadon dönthessenek arról, hogyan osztják meg maguk között a feladatokat.”

Németország keleti részén, Szászországban több rendőrségi razziát is tartottak, miután Michael Kretschmer miniszterelnököt megfenyegették, amiért támogatta a koronavírus elleni intézkedéseket. A szélsőjobboldali oltásellenes csoport tagjait azzal gyanúsítják, hogy nyílpuskákkal és „szúrófegyverekkel” terveztek erőszakos támadást.
Az új német kancellár, Olaf Scholz szerdán úgy fogalmazott a parlamentben, hogy nem engedik „a gátlástalan szélsőségesek kicsiny kisebbségének”, hogy akaratukat a társadalomra kényszerítsék.
A szászországi rendőrség közleménye szerint azután tartottak razziát több helyen is, miután egy héttel ezelőtt a Frontal című műsorban bemutatták, hogy több újságíró is beépült a közel száz fős, Dresden Online Networking nevű csoportba. A műsorban bemutattak egy beszélgetést, amely szerint az egyik tag arról beszélt, hogy fegyver van náluk és készenlétben állnak, illetve a rendőrség szerint beszélgetéseikben a tartományi miniszterelnök és más tartományi képviselők megölését tervezték.
Németországon belül Szászországban a legalacsonyabb az átoltottsági arány, és itt a második legmagasabb a fertőzöttek száma. Az oltás első adagját 61,9 százalék kapta meg. (BBC)

Olaf Scholz német kancellár szerdán azt mondta, Németország bevándorlóország, ezért legfőbb ideje, hogy „bevándorlási és integrációs társadalomként” tekintsen magára.
Az új kancellár a kormányának programját ismertető beszédében azt mondta, meg kell könnyíteni a német állampolgárság megszerzéséhez vezető utat, mert így lehet megteremteni a teljes körű politikai részvétel és a jobb beilleszkedés lehetőségét. Emiatt öt év tartózkodás után is meg lehet majd szerezni az állampolgárságot, és engedélyezik a többes állampolgárságot is
„Az észszerűség által vezérelt migrációs politikát fogunk folytatni, amely támogatja a legális migrációt és csökkenti az irreguláris migrációt". Azt mondta, ehhez hozzátartozik a menekültügyi eljárások gyors lefolytatása és a Németországban maradás lehetőségének biztosítása a jól beilleszkedett menekülteknek, de a maradásra nem jogosultak, különösen a bűnözők és a közveszélyes emberek „következetes hazaszállítása”, kitoloncolása is. (MTI)

Az Európai Unió készen áll arra, hogy fokozza a szankciókat, és példátlan intézkedéseket vezessen be Oroszoroszággal szemben, amennyiben Moszkva további agressziót tanúsít Ukrajna ellen – jelentette ki Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.
Von der Leyen elmondta, hogy az Európai Unió szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal a szankciós lehetőségek kidolgozásában, amelyek túlmutatnak az Oroszország pénzügyi és gazdasági tevékenységét célzó büntetőintézkedéseken, és az energetikai ágazatot, a kettős felhasználású termékeket, illetve a védelmi ágazatot is érintenék.
„A további agresszióra adott válaszunk a meglévő szankciók erőteljes fokozása és kiterjesztése lehet. Természetesen készen állunk további, példátlan intézkedésekre, amelyek súlyos következményekkel járnak Oroszország számára.”
Von der Leyen hangsúlyozta, hogy az EU továbbra kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, és arról is beszélt, hogy Moszkva nyílt kísérletet folytat az EU-barát moldovai kormány megfélemlítésére is, azáltal hogy csökkenti a gázszállítást az energiaválság közepette.
„Meg kell védeni a társadalmakat és a demokráciákat az ilyen cinikus geopolitikai hatalmi játszmáktól” – mondta az Európai Bizottság elnöke, hozzátéve, hogy az Unió jó kapcsolatokat akar Oroszországgal, de ez elsősorban a moszkvai vezetés viselkedésétől függ. (MTI)

Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje interjút adott az mfor.hu-nak, amiben elmondta, hogy szerinte „az elmúlt 30 év legjobb kormánya, az első Orbán kabinet volt”, de emellett azt is gondolja, hogy „az elmúlt 30 év legrosszabb kormánya az utolsó három Orbán kabinet”.
Szerinte Orbán Viktor „arra tippel”, hogy Márki-Zay fog nyerni, mert „egyértelmű jeleket ad”. „Amikor a jövőre lejáró kaszinó koncessziókat már az idén meghosszabbítja, amikor jövő évben kellene kineveznie a Médiahatóság vezetőjét 9 évre, de a biztonság kedvéért most lemondatja előre és új embert nevez ki 9 évre. Nem mer kiállni vitázni. Ez mind azt jelenti, hogy attól fél, elveszíti a következő választást.”
A kérdésre, hogy miket tenne meg, ha legyőzné Orbán Viktort, Márki-Zay a következőket sorolta fel:
Arról is beszélt, hogy „fontos téma” még „az elszámoltatás”, ennek „a munkacsoportnak a vezetője Hadházy Ákos”. Terveznek egy „saját korrupcióellenes ügyészség”-et is, azonnal kirúgják Polt Pétert és elkezdik „felgöngyölíteni a legfelháborítóbb korrupciós ügyeket, mint például a letelepedési kötvény, amivel a Rogánhoz kapcsolható üzleti kör 20 ezer migránst telepített Magyarországra”.
A kérdésre, hogy mit fog tenni „a kilenc évre bebetonozott emberekkel”, Márki-Zay Péter azt válaszolta: „Kirúgjuk őket.”

2021. december 15-én szerda reggel a Magyarország közszolgálati hírtelevíziójának nevezett M1-en egy az illegális bevándorlókról szóló hír alatt megjelent a képernyőn egy virtuális szögesdrót, mintha az a stúdióban lenne felállítva.
Márminthogy:
A virtuális szögesdrót megrajzolásának költségébe szerencsére belefért egy pofás kis őrtorony is. Kár, hogy azt már nem tudták megoldani, hogy úgy tűnjön, mintha a műsorvezető felmászna rá, miközben azt mondja: „Az Unió legális bevándorlási csatornák erősítésén dolgozik”.


Máltán mostantól bárki termeszthet otthon kannabiszt, és minden felnőtt tarthat magánál legfeljebb 7 gramm füvet. Nyilvánosan és gyerekek előtt azonban továbbra sem szívhat senki füvet az országban.
Máltához hasonlóan más uniós országok is hasonlót terveznek, így Németország, Luxemburg és Svájc. Hollandiában bár árulhatnak kannabiszt a coffeeshopokban, az országban a hatóságok valójában csak „tolerálják” a rekreációs célú használatát, technikailag az még mindig illegális.
A máltai parlament kedden szavazta meg a kannabisz legalizálását, a törvényjavaslat 36 igen és 27 nem szavazatot kapott.
Owen Bonnici esélyegyenlőségi miniszter szerint ez a „történelmi” lépés „visszaszorítja a kábítószer-kereskedelmet, mivel biztosítja, hogy a felhasználók mostantól biztonságos és szabályozott módon jussanak kannabiszhoz”.
A nyilvános helyen történő füvezésért 235 eurós bírság jár majd, és aki 18 évnél fiatalabbak előtt szív füvet, az akár 500 eurós bírságot is kaphat. (BBC)

Kiskunhalas polgármestere december 11-én tett közzé egy videót, ami szerint egy térfigyelő kamera rögzítette, ahogy a város határában egy fekete nagymacska mászkál szabadon.
A police.hu szerint az állatról készült videót elemző szakértőknek sikerült megállapítaniuk, hogy a felvétel valódi, és azon egy fekete párduc látható. A szakértő elmondta, hogy
Az állatot továbbra sem sikerült befogni, de egyelőre azt sem lehet tudni, hogy hol lehet, már csak a nyomait találták meg.
A rendőrség azt kéri, hogy ha valaki látta az állatot, azonnal hívja a helyi rendőrséget, vagy a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikét.

A húszéves énekesnő egy rádióinterjúban beszélt arról, hogy a pornó késztette arra is, hogy ne mondjon nemet „olyan dolgokra, amik nem voltak jók”, amikor elkezdett szexelni. „Azt hittem, hogy ez az, amihez vonzódnom kellene.” Billie Eilish, aki elmondása szerint tinédzserként „erőszakos” és „bántalmazó” tartalmakat is látott, úgy fogalmazott, ma már úgy gondolja, a pornó „gyalázatos”. Kritizálta azt is ahogy a pornó a női testeket és a szexuális élményeket ábrázolja.
„Nem értettem, ez miért rossz, azt hittem, így tanulod meg, hogyan kell szexelni” – mondta az énekesnő, hozzátéve, hogy akkoriban azt gondolta, „nagyon menő”, amiért nem volt problémája a pornóval és azokkal, amiket a filmkeben látott. Azt mondta, szerinte az, hogy ilyen fiatalon nézett pornót, „szétcseszte” az agyát, és rémálmai voltak.
Eilish szerint a „valódi probléma”, hogy a pornó nem segíti, hanem inkább megzavarja, eltorzítja azt, hogy mi a normális szex közben, és hogy mit jelent a „beleegyezés”. (BBC)

Loretta Preska amerikai bíró egy kedden kiadott végzésében azt mondta, nyilvánosságra kell hozni annak a titkos, 2008-ban kötött peren kívüli megállapodásnak a szövegét, amely András yorki herceget védi vádlójával szemben. Virginia Giuffre 17 éves volt, amikor állítása szerint András herceg szexuálisan bántalmazta.
András herceget augusztusban perelte be Virginia Giuffre, ő egyike volt azoknak, akik Jeffrey Epsteint is feljelentették. Azt állítja, András herceg Londonban és New Yorkban is megerőszakolta 2001-ben, amikor 17 éves volt. A herceg 2019-ben egy interjúban azt mondta Giuffre állításairól, hogy soha nem történt ilyesmi, arra sem emlékszik, hogy találkozott volna a nővel.
Loretta Preska bíró szerint a kérdéses dokumentumot legkésőbb december 22-én vagy azelőtt nyilvánosságra kell hozni András herceg ügyének részeként. (Guardian)

Fekete-Győr András, a Momentum volt elnöke kedd este fotót posztolt magáról, ahogy gyerekét magára kötve készül a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciójára, vagyis épp ajándékcsomagokat pakol össze rászoruló gyerekeknek. Ekkor még nem sejthette, hogy a Fidesz legnagyobb influenszerét, Rákay Philipet ez talán még Tordai Bence papírzacskós mikuláscsomagjainál is jobban kiborítja majd.
Mert nem sokkal később Rákay fogta Fekete-Győr fotóját, azt kiposztolta a saját Facebook-oldalára, a fotó mellé csupa nagybetűvel odaírta, „SZÉP ÚJ VILÁG...”, a biztonság kedvéért pedig egy sírvaröhögős emojit is tűzött mellé.
Mivel posztjából nem derült ki, csak tippelni lehet, hogy Rákay mit kifogásolt a fotón:
Miután a kommentelők leginkább utóbbi miatt kezdtek el őrjöngeni és sajnálni „szegény gyerek”-et, majd végül többen is jelezték, hogy nem akarják „védeni” Fekete-Győrt, de még „Bagdy Emőke is számtalan előadásában hangsúlyozta, hogy mennyire fontos az apa közelsége, a pici számára hallható szívdobogása”, illetve hogy „nem ettől lesz kevésbé férfi”, Rákay Philip kommentben próbálta megmagyarázni, mi volt a gondja a fotóval:
„Saját magát diszkreditálja Fegyőr. Nemrég még azzal fenyegette politikai ellenfeleit, hogy addig kell »satuba rakni, amíg az illető elveszíti az idegrendszerét«, most pedig arról posztol, ahogy a konyhában egy újszülöttel cukiskodik. Mindkettő ő volt, mi csak tükröt tartunk neki. Ne a tükörre haragudjunk!”
Rákay utólagos magyarázkodása viszont nem mindenkinél ment át, a „szép új világ” megjegyzés viszont annál inkább. Legalábbis az egyik kommentelő fontosnak érezte mindenki tudtára hozni, hogy:
„Az apának nem ez a dolga.Az apának az a dolga, hogy elviszi sétálni.Később a játszótérre.Megmutatja neki hogy kell kötelet mászni,hogy kell dobni, úszni,focizni..Még akkor is ha lány.Én bizony így tettem és a mai napig hálás érte a lányom.Egyszer- egyszer a női feladatokat is át lehet venni, ha dolga van a feleségnek,de ha szerepet cserélünk,akkor mi lesz később?Apa elmagyarázza a menstruációt, megveszi a tampont,anya meg elviszi sörözni a haverokkal?Baszki,a barbárok döngetik a kaput,egy ilyen nőiférfi meg teszi magát a konyhában...

Eddig úgy volt, hogy Trócsányi Lászlót, jelenlegi fideszes európai parlamenti képviselőt, korábbi igazságügyi minisztert jelölik a kormánypártok Áder János köztársasági elnök utódául, miután utóbbinak májusban lejár ötéves megbízatása. A Magyar Narancs azonban úgy tudja, hogy Trócsányi nem köztársasági elnök, hanem a Károli Gáspár Református Egyetem rektora lehet majd.
A Narancs.hu információját több egyetemi forrás is megerősítette. Úgy tudni, hogy Trócsányit 2022. február elsejével nevezik ki rektornak a Károlira, ahol jelenleg nincs kinevezett elsőszámú vezető, csak rektorhelyettes.
Trócsányi a Magyar Narancs kérdésére csak annyit mondott: „tárgyalásban vagyunk”, a lap értesüléseit viszont nem cáfolta, és hozzátette azt is, hogy nem kíván lemondani európai parlamenti képviselői mandátumáról.

A brit kormány szerdától leveszi az összes országot a koronavírus szempontjából legkockázatosabbnak ítélt országok és területek vörös beutazási listájáról. A döntés kedd esti bejelentése után nem sokkal a kormány közölte azt is, hogy mindenki, aki ezekből az országokból érkezett Angliába, elhagyhatja az őrzött karanténszállodákat, amelyekben az eddigi szabályozás szerint tíz napot kellett volna eltölteniük.
A kormányzó brit Konzervatív Párt frakciójának hosszú ideje nem tapasztalt méretű lázadása közepette hagyta jóvá kedd este a londoni alsóház az omikron koronavírus-változat terjedésének megfékezését célzó kormányzati intézkedéseket. A legnagyobb ellenállásba az az előírás ütközött, amely alapján szerdától oltási igazolást vagy negatív koronavírus-tesztet kell felmutatni a belépéshez az éjszakai szórakozóhelyekre és a tömegrendezvényekre. Az intézkedés csak az új előírást támogató legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt voksaival ment át, mivel 99 konzervatív párti képviselő a kormány ellen szavazott, és a konzervatívoknak ennél kisebb többségük van az alsóházban. Szintén jelentős kormánypárti ellenállás mellett, 63 tory képviselő ellenszavazatával fogadta el a ház azt az előírást, amelynek alapján jövő tavaszig a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) minden olyan dolgozóját kötelezően be kell oltani a koronavírus ellen, aki közvetlenül érintkezik páciensekkel.
A kedd esti szavazást megelőző hatórás vitában a kormánnyal szembeforduló konzervatív képviselők közül többen is azt mondták, hogy az oltási igazolások kötelezővé tétele az emberi szabadságjogok elleni támadás, ráadásul alkalmatlan a rendkívül fertőző omikron koronavírus-változat terjedésének megakadályozására. Ez volt az eddigi legnagyobb lázadás a kormánypárti frakcióban azóta, hogy Boris Johnson miniszterelnök a 2019-es választási győzelem után, 80 fős alsóházi többséggel a háta mögött hivatalba lépett.
Kedden még tizenegy afrikai ország volt a vörös listán. Ezeket az országokat alig két héttel ezelőtt, az omikron-variáns miatt minősítették vörös kategóriásnak. Sajid Javid brit egészségügyi miniszter azonban az omikron terjedésének megfékezésére hozott kormányzati intézkedések keddi alsóházi vitájában bejelentette, hogy szerdán brit idő szerint hajnali 4 órától az összes ország lekerül a vörös listáról. Nagy-Britanniában már a helyi közösségeken belül terjed az omikron variáns, vagyis a beutazási korlátozásokkal már nem oldanák meg a helyzetet.
A vörös kategóriás országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve az Egyesült Királyságban letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhattak be Angliába, de érkezésük után nekik is a brit kormány által kijelölt, őrzött szállodák valamelyikében tíz napra karanténba kellett vonulniuk. A szállodai karantén fejenkénti költsége felnőttek esetében 2285 font (csaknem egymillió forint) volt, és ezt az utasoknak kellett fizetniük. A szállodákban biztonsági személyzet ügyelt arra, hogy senki ne távozhasson elkülönítésének lejárta előtt.
Kedd este jelentették be, hogy a jelenleg még karanténhotelekben tartózkodók elkülönítési idejük lejárta előtt távozhatnak a szállodákból, és ezentúl ugyanazok a járványügyi előírások vonatkoznak rájuk is, mint azokra, akik nem vörös listás országokból érkeztek Angliába. Sajid Javid kedd este egyenes utalást tett arra, hogy akik befizették a karanténszálloda költségeit, visszakaphatják pénzüket.
Az Angliába utazóknak az indulás előtt legfeljebb 48 órával koronavírus-tesztet kell elvégeztetniük. Ez lehet gyorsteszt (lateral flow test) vagy laboratóriumban kiértékelt PCR-teszt, de mindkét teszttípus elvégzéséről és eredményéről az utazóknak igazolást kell bemutatniuk. Az angliai érkezés utáni 48 órában is kötelező egy PCR-teszt elvégzése, és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk.
(MTI)

Ha valamihez nagyon értenek a britek, az a bulvár. A lehetetlen pletykáknak a mai napig burjánzó kultúrája van az országban, a bulvárhírekbe pedig simán bekerülnek a nemesség, de még a királyi család tagjai is. Viszonylag sűrűn. Argyll hercegnéjéről a hatvanas évek elején írtak sokat a lapok, miután Ian Campbell, Argyll hercege nimfomániásnak nevezte őt a 20. század egyik leghosszabb ideig tartó és legköltségesebb válóperében.
A britek egyik legmocskosabb bulvárpoklában nemcsak a herceg és a hercegné szerepel, van még benne egy kis megvesztegetés, függőség, lopás, illetve egy polaroid kép a meztelen hercegnéről és egy máig ismeretlen, fej nélküli férfiról. Ebből a sztoriból készített most a BBC egy háromrészes minisorozatot, amit karácsonykor mutatnak be.
Margaret Campbell (születési nevén: Whigham), vagyis Argyll hercegnéje már évtizedekkel az influenszerek és Kim Kardashian előtt a híressége miatt volt híres, egyszerre volt a kor Lindsay Lohanje és Paris Hiltonja, és ennek megfelelően is bántak vele.

A Pfizer covid-tablettájáról készült tanulmány szerint a vírusellenes tablettájuk képes kivédeni a súlyos betegségeket. A vállalat kedden kiadott kiözleménye szerint a laboratóriumi vizsgálatok során a vírusellenes tabletta működött az omikron-variánssal szemben is.
„Meggyőződésünk, hogy amennyiben engedélyezik vagy jóváhagyják a használatát, ez a kezelés fontos eszköz lehet a világjárvány megfékezésében” – mondta a közleményben Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója.
A Pfizer a múlt hónapban kérte a Paxlovid nevű tabletta engedélyezését az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságtól. Az új eredmények szerint a tabletta hatásos, a New York Times cikke szerint pedig akár heteken belül kaphatnak is belőle az amerikai betegek.
A közlemény szerint ha a tünetek megjelenésétől számított három napon belül adják be a Paxlovidot, akkor a kórházi kezelés és a halálozás kockázata 89 százalékkal csökken. De akkor is majdnem ugyanennyivel, 88 százalékkal csökken a kockázat, ha öt napon belül adják be a gyógyszert. Az eredmények 2246 nem oltott, a súlyos megbetegedés magas kockázatának kitett önkéntes vizsgálatán alapulnak. A Pfizer szerint a Paxlovidot kapó betegek 0,7 százaléka került kórházba a vizsgálat megkezdésér követő 28 napon belül, és egyikőjük sem halt meg. Ezzel szemben a placebót kapó betegek 6,5 százaléka került kórházba vagy halt meg.
A Paxlovidot 2020 tavasza óta fejlesztik, a gyógyszert a vállalat több mint 200 tudósa dolgozta ki, majd tesztelte állatokon és embereken. Mikael Dolsten, a Pfizer tudományos igazgatója azt mondta, abban reménykedtek, hogy a tabletta legalább 60 százalékos hatékonyságú lehet, ezért megdöbbentette őket a valódi hatékonysága.
A kísérletek során a betegek a delta variánssal fertőződtek meg, de a Pfizer közleménye szerint a laboratóriumi kísérletekben a Paxlovid az omikron-variánssal szemben is jól teljesített.
Eközben a Merck is várja a saját, molnupiravir néven ismert vírusellenes tablettájának engedélyezését. Ők októberben jelentették be, hogy a tablettájuk 50 százalékkal csökkenti a koronavírus okozta kórházi kezelés és halálozás kockázatát, ha a készítményt a tünetek megjelenésétől számított öt napon belül beveszik.

Márminthogy:
Előzményként azért érdemes tudni azt is, hogy a bohóccsomagot Jakab Péter karácsonyi ajándékként kapta Tállai Andrástól, miután Jakab feltett egy kérdést, hogy mikor akarják csökkenteni az üzemanyagot terhelő adókat vagy az élelmiszert terhelő ÁFÁ-t, a kérdésre pedig Tállai András kívánt válaszolni egy kis gyurcsányozással meg bohócozással.
A bohóccsomagdobálás annyira jól sikerült, hogy arról a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára is megemlékezett Facebookon, egészen hihetetlen, de egy mém formájában, felhasználva a videó végén a Félig üres című sorozat mémesedett főcímdalát.

Egy új tanulmány szerint a rakétatudósok és az agysebészek sem feltétlenül okosabbak másoknál. A kutatók 329 repülőmérnököt és 72 idegsebészt kértek fel egy sor feladat elvégzésére, hogy teszteljék felismerőkészségüket. A tesztalanyok a korukkal, nemükkel és a szakterületükön szerzett tapasztalataikkal kapcsolatos kérdésekre válaszoltak, majd a tőlük szerzett eredményeket összehasonlították a brit lakosság 18 000 tagjától korábban gyűjtött adatokkal.
A kutatással azt szerették volna kideríteni, hogy a hasonlóan nagyra értékelt szakmák képviselő tényleg szellemi fölényben vannak-e. A tanulmány szerint csak az idegsebészeknél mutatkozott jelentős különbség, ők gyorsabbak voltak problémamegoldásban, az emlékek felidézése viszont lassabban ment nekik az átlaghoz képest.
Kevés különbséget találtak a repülőmérnökök és az idegsebészek kognitív képességei között, bár az eredmények szerint előbbiek magasabb pontszámot értek el a figyelem és az olyan, fejben végzett feladatok terén, mint a tárgyak képének forgatása. Viszont az idegsebészeknek magasabb pontszáma lett a szemantikai problémamegoldásnál, például ritka szavak meghatározásában.
A tanulmány egyik szerzője, Aswin Chari, a Great Ormond Street kórház idegsebész-gyakornoka szerint a kutatás arra világított rá, hogy mindenkinek különbözőek a készségei, egyesek jobbak bizonyos dolgokban, mások más dolgokban, de mindenben jobbnak lenni másoknál nagyon nehéz. „Nem arról van szó, hogy mindenben jobbak, hanem arról, hogy bizonyos dolgokban erősebbek, és ezért jók abban, amit csinálnak.” (BBC/MTI)

Kim Kardashian egy lépéssel közlebebb került ahhoz, hogy ügyvéd legyen belőle, miután negyedszerre sikerült letennie a „baby bar„-t, vagyis az elsőévesek jogi szakvizsgáját. Mindezt Twitteren jelentette be egy kék színű, lasztex kezeslábasban.
A 41 éves celeb/influenszer/sminkmárkatulaj 2019-ben döntött úgy, hogy apja nyomába lépve jogi diplomát szerez. Évek óta küzd a büntetőjogi reformokért, amiért már a Fehér Házban is lobbizott. Kardashian nem egyetemen tanul, hanem gyakornokként, ügyvédek alatt, ami elmondása szerint nehezebb, mintha jogi egyetemre járna. „Két év alatt háromszor buktam meg ezen a vizsgán, de minden alkalommal újra felálltam, keményebben tanultam és újra próbálkoztam, míg végül sikerült!”
Kardashian Twitteren azt írta, az apja – Robert Kardashian, aki O.J. Simpson egyik védőügyvédje volt – nagyon büszke lenne rá, és valószínűleg sokkolná, hogy végül ezt a pályát választotta. (BBC)

A berlini tömegközlekedési vállalat (BVG) egy új marketingkampánnyal teszteli a kender társadalmi elfogadottságát: a BVG egy december 17-ig megvásárolható, ügynevezett „kenderjegyet” kínál utasainak, hogy mindenki megnyugodjon karácsonyra. Mert a kenderolajnak állítólag nyugtató hatása van – bár ez tudományosan nem bizonyított.
A 24 óráig felhasználható kenderjegy ehető papírból készült, és kenderolajjal itatták át. A BVG hangsúlyozta, hogy a jegynek nincs bódító hatása, mert az olajat a kannabusz magjából nyerik ki, a magok pdig a virágokkal ellentétben nem tartalmaznak olyan bódító hatású anyagokat, mint a THC vagy a CBD. Vagyis a kenderolajos jegy „teljesen ártalmatlan az egészségre” és „teljesen legális”, mert ugyanolyan „ártalmatlan, mint a napraforgó-, a tökmag- vagy az olívaolaj”.

Kedd reggel megérkezett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre egy nagyobb adag vakcinaszállítmány a Pfizer 5-11 éves gyerekeknek való oltóanyagával. Ma reggel kezdik kiszállítani a vakcinákat, az első adag a budapesti Heim Pál Gyermekkórházba érkezik majd.
Az 5-11 évesek oltása szerdán kezdődik, az érintett korosztályból első körben 69 ezren kaphatják meg a vakcinát. A szülők már napok óta regisztrálhatnak online az oltásra. A gyerekek kijelölt kórházi oltópontokon, valamint a házi gyermekorvosoknál kaphatják meg az oltást. (MTI)