beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Mészáros Juli

2701 cikk · 12. oldal / 55

Holttestet találtak a Dunában Dunaújvárosnál

2022.05.23 18:23:00

A folyóból egy nő holttestét emelték ki a 24.hu értesülései szerint. A Fejér Megyei Rendőr-kapitányság sajtóosztálya közölte, hogy négy nappal ezelőtt kaptak bejelentést a Duna vízében úszó holttestről.

Az nőt most próbálják azonosítani, idegenkezűség gyanúja nem merült fel, a rendőrség közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

Szólj hozzá!

Kovács Ákost felkérték egy nagyjátékfilm készítésére

2022.05.23 17:52:00

Kovács Ákost felkérték egy nagyjátékfilm készítésére

Magunk maradtunk címmel nemrég mutatták be Kovács Ákos fekete-fehér, saját megfogalmazása szerint „művészi igényű” kisjátékfilmjét, a Sláger FM 24.hu által szemlézett interjújából pedig kiderül, hogy megkeresték egy nagyjátékfilm rendezésével is, ami „nagyon megtisztelő”, a zenész szerint „jó tanulási folyamat lenne”, de visszautasította.

„Mégsem érdekel, hogy egy előre megírt forgatókönyvet, más ötletét vászonra vigyem.” Első kisjátékfilmjéről azt mondta, abban minden benne van amit eddig csinált és ami érdekli: „a lírai én, a versmondó-versíró, a zenész, az epikus én, a képalkotás, történet-mesélés öröme”. A filmet, amiben természetesen Eperjes Károly is szerepel, Kovács Ákos élete „egyik legfontosabb alkotásának” nevezte.

Szólj hozzá!

Gyalog indult el Győrbe egy nő az M1-es autópálya elválasztósávja mellett

2022.05.23 16:43:00

Gyalog indult el Győrbe egy nő az M1-es autópálya elválasztósávja mellett

Egy nő az M1-es autópálya 68-as kilométerszelvényénél, középen, az autópálya elválasztósávja mellett sétált május 16-án, erről a Magyar Közút tett közzé videót. Azt írják, a felvételt látva diszpécserük azonnal értesítette a rendőrséget, akik a helyszínre érkezve a leállósávra vitték az egyébként szlovák állampolgárságú nőt. Azt mondta, Győrbe akart eljutni, végül a rendőrök Tatára vitték és segítettek neki, hogy vonattal mehessen tovább.

Szólj hozzá!

Pénteken egy hatalmas aszteroida közelíti meg a Földet

2022.05.23 15:44:00

Pénteken egy hatalmas aszteroida közelíti meg a Földet

Május 27-én egy hatalmas, a Live Science cikke szerint az Empire State Bulidingnél négyszer nagyobb aszteroida közelíti meg a Földet és húz majd el mellettünk 76 ezer km/órás sebességgel.

A 7335 (1989 JA) jelű aszteroida nagy veszélyt nem jelent, a NASA szerint körülbelül 4 millió kilométerrel, vagyis a Föld és a Hold közötti átlagos távolság közel tízszeresével kerüli el bolygónkat. Ettől függetlenül a NASA az aszteroidát mérete miatt „potenciálisan veszélyesnek” minősítette, ami azt jelenti, hogy ha pályája időközben megváltozna és a Földbe becsapódna, hatalmas károkat okozn a bolygónkon.

A héten közelünkbe kerülő aszteroida egyike annak a több mint 29 000 földközeli objektumnak, amelyeket a NASA nyomon követ. Ide azok a csillagászati objektumok tartoznak, amelyek a Föld pályájától 48 millió km távolságon belül haladnak el. Ezek általában rendkívül kicsik, a NASA jelentése szerint ez az aszteroida az általuk vizsgált objektumok 99 százalékánál nagyobb.

Szólj hozzá!

Kanadában közel egymillió háztartásban nincs áram az erős viharok miatt

2022.05.23 14:53:00

Kanadában közel egymillió háztartásban nincs áram az erős viharok miatt

Ontario és Québec tartományokban szombaton heves viharok voltak, az erős szél miatt fák dőltek ki, többen meghaltak – heten fakidőlések miatt, egy embernek pedig a csónakja borult fel. A hatóságok jelentése szerint több mint 130 km/órás széllökéseket mértek, csaknem 900 ezer otthon maradt áram nélkül. A Hydro One áramszolgáltató vállalat szerint több napba telik, mire minden háztartásban vissza tudják kapcsolni az áramot.

A Torontótól egy órányira északra fekvő Uxbridge városában szükségállapotot hirdettek. A több mint két órán át tartó vihar sok fát döntött ki és házakat rongált meg, a segélyhívások elárasztották a mentőszolgálatokat.

Szakértők szerint a vihart, amely egy közel 1000 kilométeres területre terjed ki, egy ritka jelenség, a derecho okozta. Utóbbi többnyire melegebb időben, nyáron alakul ki, amikor zivatarok egy gyorsan mozgó csoportja egyesül. (BBC)

Szólj hozzá!

Biden támogatja, hogy Japán állandó tag legyen az ENSZ Biztonsági Tanácsában

2022.05.23 14:14:00

Biden támogatja, hogy Japán állandó tag legyen az ENSZ Biztonsági Tanácsában

Ezt Kisida Fumio japán miniszterelnök jellentette be hétfőn. A japán kormányfő az amerikai elnökkel folytatott megbeszélése után azt mondta, mindketten állást foglaltak az állandó tagként az Egyesült Államok mellett Kínát, Oroszországot, Nagy-Britanniát és Franciaországot magában foglaló Biztonsági Tanács reformja mellett.

Joe Biden egyúttal bejelentette, hogy az indiai-csendes-óceáni térség gazdasági fellendülésének érdekében 13 ország szorosabb partnerségi viszonyon alapuló keretmegállapodást kötött. Ez egyebek között az ellátási láncolatok erősítésére, az energiaügyi és infrastrukturális együttműködésre, a korrupció elleni küzdelemre, valamint kereskedelmi kérdésekre terjed ki. (MTI)

Szólj hozzá!

WHO: Félelmetes kihívásokkal néz most szembe a világ a covid, a háború és a majomhimlő miatt

2022.05.23 14:01:00

WHO: Félelmetes kihívásokkal néz most szembe a világ a covid, a háború és a majomhimlő miatt

A WHO vezetője, Tedros Adhanom Ghebreyesus szerint a világ most „félelmetes” kihívásokkal néz szembe: a koronavírussal, az ukrajnai háborúval és a majomhimlővel. Az Egészségügyi Világszervezet szakértői Genfben tárgyaltak a most már 15 országban is észlelt majomhimlőről.

Európában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és Izraelben már több mint 80 esetet erősítettek meg, a lakosságot érintő kockázat ennek ellenére viszont állítólag alacsony. A Közép- és Nyugat-Afrika távoli részein gyakori majomhimlő nem terjed könnyen az emberek között, és a betegség általában enyhe lefolyású. Az Egyesült Királyság egészségügyi szolgálata szerint a legtöbb ember, aki elkapja a vírust, néhány héten belül felépül.

A fertőzöttek számára először Belgium rendelt el három hetes karantént, azóta az Egyesült Királyságban is bejelentették, hogy a majomhimlős esetek kontaktjainak három hétig kell karanténban lenniük.

A BBC a Guardianra hivatkozva azt írja, hogy az Egyesült Királyságban hétfőn várhatóan újabb megerősített majomhimlős eseteket jelentenek majd be.

A WHO korábban – az érintett országok megnevezése nélkül – közölte, hogy számos további gyanús esetet vizsgálnak, és figyelmeztettek, hogy a legtöbb esetben valószínűleg tényleg majomhimlős esetekről van szó.

Európában az Egyesült Királyságon kívül Spanyolországban, Portugáliában, Németországban, Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában, Olaszországban, Svédországban és legutóbb Ausztriában és Svájcban is találtak majomhimlős eseteket.

Az Egyesült Királyságban eddig húsz esetet azonosítottak. Susan Hopkins, az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynökség (UKSHA) vezető orvosi tanácsadója szerint „napról napra több esetet észlelnek”, de szerinte a lakosságot érintő kockázat továbbra is „rendkívül alacsony”, mivel az eseteket eddig főként meleg vagy biszexuális férfiak körében találták.

Bár a majomhimlő ellen nincs külön vakcina, több ország is közölte, hogy van készleten himlő elleni oltóanyaguk, amely körülbelül 85 százalékban hatékony a fertőzés megelőzésében, mivel a két vírus hasonló.

Egyelőre nem világos, hogy miért terjed most a majomhimlő. Az egyik lehetőség, hogy a vírus valamilyen módon megváltozott, bár jelenleg kevés a bizonyíték arra, hogy ez egy új változat. (BBC)

Szólj hozzá!

Kenguruk tűntek fel egy kelet-indiai falu szélén, a helyiek nem tudták mit látnak

2022.05.23 13:11:00

Kenguruk tűntek fel egy kelet-indiai falu szélén, a helyiek nem tudták mit látnak

Egy kelet-indiai falu szélén sétáló helyiek három furcsa, zavarodott, gyenge és éhes állatot láttak, és mivel az állatok nem hasonlítottak semmihez, amit korábban láttak, riasztották az erdészeket, akik felvilágosították őket, hogy az állatok kenguruk. Ausztráliában őshonos kenguruk, amik nem élnek Indiában.

Az állatokat egy vadasparkba vitték, egyikőjük később elpusztult. Arra csak tippelni lehet arra, hogy az állatok hogy kerültek Nyugat-Bengálba. Egy helyi vadvédelmi felügyelő, Debal Ray a BBC-nek azt mondta, az állatokat valószínűleg csempészek vitték be az országba és engedték szabadon, amikor attól tartottak, hogy lebukhatnak.

Azt feltételezik, hogy az állatok délkelet-ázsiai magántenyésztőktől kerültek Indiába. Legalábbis Ray szerint a csempészek általában Mianmaron keresztül visznek India határmenti államaiba nem őshonos, egzotikus állatokat.

India csempészet elleni ügynöksége szerint amióta tilos az őshonos állatfajok kereskedelme, a csempészek áttértek az „egzotikus fajokra, ami katasztrofális környezeti következményekkel járhat”.

Vadvédelmi aktivisták szerint Indiában egy egzotikus háziállat presztízsnek számít, az utóbbi években pedig egyre népszerűbb lett nem őshonos állatokat tartani. Nemrég például Bangladesben zebrákat foglaltak le, amiket egy magánállatkertbe akartak szállítani.

Vadvédelmi tisztviselők szerint annak ellenére, hogy az országba háziállatként behozott egzotikus állatok száma megugrott, még mindig nincs hatékony jogszabály a kereskedelem ellenőrzésére. (BBC)

Szólj hozzá!

18 éves lányt vett feleségül Kunhegyes 78 éves polgármestere

2022.05.23 12:16:00

18 éves lányt vett feleségül Kunhegyes 78 éves polgármestere

A 78 éves Szabó András, Kunhegyes fideszes polgármestere a hétvégén feleségül vett egy nála hatvan évvel fiatalabb, helybéli lányt – írja a Blikk.

A polgármester nem akart nyilatkozni a Blikknek, a lapnak a lányt, de a lány anyját sem sikerült megszólaltatnia, beszéltek viszont falubeliekkel, akik úgy tudják, hogy

  • a polgármester előző felesége is sokkal fiatalabb volt, „talán 25 éves”,
  • a 18 éves lánynak van egy négyéves gyereke egy másik, a harmincas éveiben járó férfitól,
  • az esküvő napján az összes fagylalt elfogyott a falu fagyizójában
Szólj hozzá!

Depp vs. Heard - függetlenül attól, hogy mi lesz az ítélet, az áldozatok számára „visszatartó ereje lesz”

2022.05.22 15:58:00

Depp vs. Heard - függetlenül attól, hogy mi lesz az ítélet, az áldozatok számára „visszatartó ereje lesz”

Már hatodik hete tart és a végéhez közeledik Johnny Depp és Amber Heard tárgyalása, itt az ideje összefoglalni ezt a poklot, ami a nyilvánosság előtt zajlott, zajlik és várhatóan fog is zajlani még jó darabig.

Depp vs. Heard - függetlenül attól, hogy mi lesz az ítélet, az áldozatok számára „visszatartó ereje lesz”

Mikor lesz vége?

A tárgyalás április 11-én kezdődött, és az eredeti tervek szerint öt hétig tartott volna, de most úgy tűnik, hogy várhatóan május 27-ig húzódik a vége. Az előző héten szünetelt is az eljárás, miután az ügyön dolgozó bírónak el kellett mennie egy konferenciára.

Mi történt eddig?

A verbális és fizikai erőszaktól az arcon elnyomott csikkeken át a bosszúból ágyba szarásig elég változatos vádak hangoztak el már az elmúlt években és a mostani tárgyaláson is, amely azért indult, mert Johnny Depp becsületsértésért perelte be Amber Heard-öt.

Depp 50 millióra perli volt feleségét, annak 2018-ban írt véleménycikke miatt, amelyben Heard az őt ért családon belüli erőszakról írt. Bár Heard nem nevezte meg benne Deppet, a színész azt állítja, hogy a Washington Postban megjelent írás miatt veszített el több szerepet is. Depp egyszer már elveszített egy pert, akkor a brit Sunt perelte, amiért feleségverőnek nevezte.

Mi van még hátra?

Szólj hozzá!

Két autó frontálisan ütközött Kecskemétnél, hárman meghaltak, ketten megsérültek

2022.05.19 19:05:00

Csütörtökön délelőtt a 445-ös út 4-es kilométerénél – Kecskemét térségében – két autó eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan összeütközött. A balesetben hárman meghaltak, két személy pedig súlyos sérüléseket szenvedett – írja a rendőrség közleménye alapján a baon.hu.

A katasztrófavédelem közleménye szerint az egyik autóba beszorult egy ember. Őt feszítővágóval szabadították ki, majd emelték ki a műszaki mentést végző kecskeméti hivatásos tűzoltók. A helyszínen vannak a mentők is. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Szólj hozzá!

A londoni rendőrség további bírságokat szabott ki a miniszterelnök hivatalában tartott illegális partik miatt

2022.05.19 18:38:00

A londoni rendőrség további bírságokat szabott ki a miniszterelnök hivatalában tartott illegális partik miatt

A Metropolitan Police lezárta a nyomozást a legszigorúbb lezárások alatt a miniszterelnök hivatalában, a Downing Street 10-ben tartott illegális partik miatt. A BBC szerint további bírságokat szabtak ki.

A rendőrség közleménye szerint a januárban kezdődött vizsgálat óta összesen 126 embert bírságoltak meg nyolc különböző időpontban tartott buli miatt. 28 ember kapott egynél több bírságot. Boris Johnson brit miniszterelnök egy bírságot már befizetett, az egyelőre nem derült ki, hogy ő kapott-e további bírságokat.

(BBC)

Szólj hozzá!

50 éve minden nap Big Macet eszik, rekordot döntött

2022.05.19 18:15:00

50 éve minden nap Big Macet eszik, rekordot döntött

2022. május 17-én volt 50 éve, hogy az amerikai Donald Gorske elkezdett (majdnem) minden nap Big Macet enni. Általában kettőt is. A Guinness rekordok oldala szerint Gorske az elmúlt ötven évben mindössze nyolc napot hagyott ki, amikor nem evett mekis hamburgert. Az nem derült ki, hogy ezen a nyolc napon mit evett.

Az ötvenedik Big Macekkel töltött évet ugyanabban a McDonald's-ban ünnepelte egy Big Mac-kel, ahol 1972-ben beleharapott az első Big Macbe. Azt mondta, hogy abban a pillanatban arra gondolt, hogy valószínűleg ezt akarja majd enni élete végéig.

Azt mondta, 1984-ben kipróbálta a Burger King Whopperét, de sok hamburgerláncot inkább ki sem akar próbálni.

Szólj hozzá!

Szabó Zsófi szakított Shane Tusuppal, jöhet egy újabb lézereztetés a közös tetkóra

2022.05.19 17:27:00

Szabó Zsófi szakított Shane Tusuppal, jöhet egy újabb lézereztetés a közös tetkóra

Május 18-án elfelejtettünk hírt adni egy viszonylag fontos eseményről: Szabó Zsófi május Instagramján közölte, hogy Hosszú Katinka exférjével, Shane Tusuppal felbontották az eljegyzésüket, erről pedig a továbbiakban sehol és senkinek nem akarnak nyilatkozni.

Szabó Zsófi és Shane Tusup februárban jegyezték el egymást, közvetlenül azután, hogy közös tetoválást csináltattak. Azt, hogy mi lesz most az egymásba fonódó gemkapcsokkal, amit Tusup és Szabó magukra varrattak, a Blikk kezdte el találgatni, mert Szabó Zsófinak viszonylag nagy rutinja van már a szerelmes tetoválások terén.

  • 2012-ben Berki Krisztiánnal varattak közösen – a nemrég meghalt Berki gyűrűsujjára a Zsófia, Szabó ujjára a Krisztián felirat került. Szakítottak, Jött a lézer.
  • 2016-ban ment hozzá Kis Zsolthoz, akiről annyit érdemes tudni, hogy a 2009-es EP-választáson az MCF Roma Összefogás Párt listavezetőjeként indult, de nem jutott be. Ahogy a Blikk írja, Szabó „a Zsolt iránti érzéseit szintén egy tetoválás formájában tüntette fel testén”, egy ismeretlen orosz költő versének részletét varratta magára. Szabó és Kis Zsolt 2021 januárjában jelentették be, hogy válnak. Hogy ezután jött-e újra a lézer, vagy Szabó testén továbbra is olvasható még az ismeretlen orosz költő verse, nem derült ki.
  • 2021 decemberében Shane Tusup és Szabó Zsófi címlapon jelentették be, hogy összejöttek, a gemkapcsos tetoválás ezután következett, ahogy az eljegyzés is, majd nem sokkal később a szakítás.

Most pedig jöhet a lézer. Az érdeklődők majd figyeljék az insta-fotókon Szabó Zsófi bal könyökhajlatát.

Szólj hozzá!

Hét országból érkeztek bombával fenyegető levelek Szerbiába

2022.05.19 16:52:00

Hét országból érkeztek bombával fenyegető levelek Szerbiába

Az elmúlt napokban több száz bombariadó volt Szerbia-szerte, főként iskolákat, turisztikai célpontokat, bevásárlóközpontokat, erőműveket és hidakat fenyegettek robbantással.

A szerbiai belügyminisztérium 19, bombafenyegetést tartalmazó e-mail elküldésének helyét tudta azonosítani: a leveleket az utóbbi napokban Lengyelországból, Gambiából, Iránból, Nigériából, Ukrajnából, Szlovéniából és Oroszországból küldték.

A szerbiai belügyminisztérium felvette a kapcsolatot a szóban forgó országok vezetőivel, valamint az Interpollal és az Europollal.

Ana Brnabic szerb miniszterelnök kedden azt mondta, hogy a bombariadókkal külföldről akarnak nyomást gyakorolni Szerbiára, hogy csatlakozzon az Oroszország elleni nemzetközi szankciókhoz.

A belügyminisztérium közleménye szerint március 11. óta több száz hamis bombariadóról kaptak tájékoztatást a szerbiai intézmények. Az elektronikus leveleken kívül telefonos bejelentések is érkeztek.

„Fenyegető levelet az elmúlt napokban néhány szerbiai állampolgár is küldött. A hamis bejelentések miatt négy nap alatt nyolc ember ellen indult eljárás, két nagykorút elfogtak, hat kiskorú ellen pedig feljelentést tettek” – olvasható a közleményben, amelyben a belügyminisztérium arra is figyelmeztetett, hogy a robbanószerek elhelyezéséről szóló hamis bejelentések komoly bűncselekménynek számítanak. (MTI)

Szólj hozzá!

A „Hogyan öld meg a férjed” íróját bíróság elé állítják férje megölése miatt

2022.05.19 15:06:00

A „Hogyan öld meg a férjed” íróját bíróság elé állítják férje megölése miatt

Nancy Crampton Brophy, a How To Murder Your Husband/Hogyan öld meg a férjed című blog íróját bíróság elé állították, a nőt férje, Daniel Brophy meggyilkolásával vádolják. A vád szerint egy olyan fegyverrel lőtte le, amelyhez az eBay-en vásárolt alkatrészt, és ami azóta eltűnt.

Az ügyészek szerint a 71 éves írónő nehezen tudta fizetni a jelzáloghitelét, de több életbiztosítása is volt, amelyek összesen 1,4 millió dollárt fizettek volna férje halála esetén. Vallomásában ezzel kapcsolatban azt mondta: „Jobban járok anyagilag, ha Dan él, mint ha Dan halott. Hol van itt a motiváció? Egy szerkesztő nevetne, és azt mondaná: »Keményebben kellene dolgoznod ezen a sztorin«”.

Egy biztonsági kamera felvételén látni, hogy 2018. június 2-án a nő kisbusza ott volt az Oregon Culinary Institute előtt, abban az időben, amikor szakács férjét megölték az iskola egyik tantermében.

Amikor az ügyész szembesítette ezzel, illetve azzal, hogy a férfit egy olyan típusú fegyverrel lőtték le, amilyen az írónő fegyvere volt és ami azóta rejtélyes módon eltűnt, Crampton Brophy azt mondta, nem emlékszik arra, hogy ott járt volna. Hozzátette, hogy a kamera felvételei szerint persze ott kellett lennie, de ragaszkodik hozzá, hogy csak azért járhatott arra, mert épp egy írásához keresett ihletet.

A nő blogja egyébként a nem kívánt házastárs meggyilkolásának módszereit és motivációit tárgyalja. (ABS CBN News)

Szólj hozzá!

George W. Bush: Indokolatlanul és brutálisan lerohanták Irakot... Vagyis Ukrajnát

2022.05.19 14:37:00

George W. Bush: Indokolatlanul és brutálisan lerohanták Irakot... Vagyis Ukrajnát

George W. Bush volt amerikai elnök szerda este Dallasban tartott beszédet, amelyben az orosz-ukrán háborúról beszélt. Beszédében Volodimr Zelenszkij ukrán elnököt Winston Churchillhez hasonlította, majd egy szerencsétlen elszólás miatt saját magát pedig gyakorlatilag Putyinhoz hasonlította.

Bush száján ugyanis a következő szaladt ki: „Az eredmény Oroszországban a fékek és ellensúlyok hiánya és egy ember döntése, hogy indokolatlanul és brutálisan lerohanták Irakot...” Aztán gyorsan javította magát: „Vagyis Ukrajnát.”


Az Egyesült Államok 2003-ban szállta meg Irakot, a hosszú ideig tartó háborút Bush kritikusai gyakran nevezték „brutálisnak” és „indokolatlannak”. Az amerikaiak iraki szerepvállalása során további 4000 amerikai katonával együtt több tízezer iraki civil vesztette életét. (Newsweek)

Szólj hozzá!

Németh Szilárd kordont bontott Csepelen, a helyi fideszes vezetés szerint ez még mindig „csak kis lépés a csepelieknek”

2022.05.19 14:12:00

Németh Szilárd kordont bontott Csepelen, a helyi fideszes vezetés szerint ez még mindig „csak kis lépés a csepelieknek”

Ha nem is tért vissza az emberek közé, mint ahogy azt korábbi alpolgármestere, Ábel Attila kérte, azért kisebbre vonta a csepeli birkózócsarnok körüli kordont Németh Szilárd – írja a Csepel.info. Ábel Attila, Csepel fideszes alpolgármestere Facebookon azt írta:

„Hatalmas ugrás volt ez neked Szilárd, de csak kis lépés a csepelieknek. Talán, ha beengednéd az otthonukba a csepeli birkózókat... az már komolyabb lenne. A kordont meg szereltesd le: kitől véded azt, ami a csepelieknek készült a csepeliek pénzén?”

Mert Németh Szilárd bár beengedte az embereket a 10 millió forintból épült szabadtéri kondiparkba, de a csarnok alszó szintjébe, ami a Csepeli Birkózó Clubot illeti, a birkózószövetség elnöke továbbra sem engedi be a csepeli birkózókat.

Ábel Attila alpolgármester a Csepel.infónak azt mondta, szerinte a birkózószövetség elnöke magától és önként nem fogja lebontani a kordont, és nem fogja az otthonukba sem beengedni a csepeli birkózókat. Azért állt ki a nyilvánosság elé, annak érdekében, hogy „Németh Szilárd ne nyúlja le azt a 2,4 milliárd forintot, amit felvett a Csepeli Birkózó Club otthonának megépítésére”.

Ha valaki többet szeretne tudni Németh Szilárd és a csepeli fideszes vezetés háborújáról, annak Haszán Zoltán kollégám cikkét érdemes elolvasnia.

Szólj hozzá!

Nagy a felháborodás Kínában, amiért a Gucci és az Adidas félmilliós napernyője nem jó az eső ellen

2022.05.19 13:48:00

Nagy a felháborodás Kínában, amiért a Gucci és az Adidas félmilliós napernyője nem jó az eső ellen

A kínai közösségi oldalon, a Weibón tört ki A Nagy Felháborodás, amiért a Gucci és az Adidas kollaborációjában készült 11 ezer jüanba, vagyis közel 600 ezer forintba kerülő napernyője átereszti a vizet, vagyis nem jó az eső ellen. (A Gucci oldalán egyébként 990 euróért, vagyis 380 ezer forintért hirdetik.)

Pedig a Gucci a weboldalán is figyelmezteti a kedves vásárlóit, hogy a termék „nem vízálló, és napvédelemre vagy dekorációs célokra szolgál”.

Ennek ellenére a BBC szerint sorozatban jelennek meg a Weibón olyan bejegyzések, amelyekben a fenti napernyőt haszontalannak nevezik, és volt olyan is, aki azt írta: „amíg szegény vagyok, nem fognak tudni becsapni, hogy kifizessem ezt”.

A Gucci és az Adidas együttműködését beharangozó darab ezzel persze szép reklámot kapott, június 7-én, amikor megjelenik a kollekció, lehet majd nézni, ahogy sorban állnak az emberek a félmilliós napernyőkért. (BBC)

Szólj hozzá!

Már Amerikából, Spanyolországból és Portugáliából is jelentettek majomhimlős esetet

2022.05.19 13:09:00

Már Amerikából, Spanyolországból és Portugáliából is jelentettek majomhimlős esetet

Massachusetts állam hatóságai szerdán közölték, hogy találtak egy majomhimlővel fertőzött férfit, aki nemrég Kanadába utazott. Most vizsgálják, hogy ennek az esetnek van-e köze az európai esetekhez.

Ebben a hónapban ugyanis nemcsak az Egyesült Királyságból, de Portugáliából és Spanyolországból is jelentettek néhány megerősített vagy feltételezett majomhimlő-fertőzést. Utóbbi általában Afrikára korlátozódik, ha nagy ritkán elő is fordul máshol, az általában egy afrikai utazáshoz kapcsolódik.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) egy munkatársa, Jennifer McQuiston közölte, hogy jelenleg nem tudják összekapcsolni a massachusettsi esetet az Egyesült Királyságban történt esetekkel. Hozzátette, hogy bár ez az egyetlen amerikai eset, amiről tudnak, felkészülnek a további esetek lehetőségére.

A férfi egyébként jól van, de kórházban ápolják. Április végén utazott Kanadába, hogy találkozzon a barátaival, onnan május elején tért vissza. A CDC közleménye szerint a férfi utasszállító repülőgéppel utazott. Az Egyesült Államokban idén ez az első majomhimlős eset. Tavaly Texasban és Marylandben jelentettek egy-egy megbetegedést, mindkét esetben olyanoknál, akik előzőleg Nigériába utaztak.

A majomhimlő jellemzően influenzaszerű megbetegedéssel és a nyirokcsomók duzzanatával kezdődik, ezután kiütések jelennek meg az arcon és a testen. Általában enyhe lefolyású, bár két fő törzs létezik: a kongói törzs, amely súlyosabb, és akár 10 százalékos halálozással jár, illetve a nyugat-afrikai törzs, amelynek halálozási aránya 1 százalék. Afrikában az emberek rágcsálók vagy kis állatok harapása által fertőződnek meg.

Bár a majomhimlő általában nem terjed könnyen emberek között, a Guardian azt írja, európai nyomozók szerint a legtöbb eset meleg vagy biszexuális férfiaknál fordult elő, emiatt vizsgálják annak lehetőségét, hogy a fertőzések szexuális úton is terjedhet. (Guardian)

Szólj hozzá!

Újabb kétmilliárd forint közpénzt kapott idén az Alapjogokért Központ

2022.05.19 12:43:00

Újabb kétmilliárd forint közpénzt kapott idén az Alapjogokért Központ

2022-es működésére újabb 2 milliárd forintot kapott a működésére a Batthyány Lajos Alapítványtól a Szánthó Miklós nevével fémjelzett Alapjogokért Központ, illetve az azt működtető cég – ez azután derült ki, hogy a Telex januárban közérdekű adatigénylést indított.

Utóbbira azért volt szükség, mert Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központot működtető cég vezetője a Telex szerint többszöri megkeresés és adatkérés után közölte, hogy ők nem látnak el állami feladatokat, ezért szerintük ők nem is tartoznak elszámolási kötelezettséggel.

A Telex azt írja, ezt a kétmilliárd forintnyi közpénzt a 2022. január 1. és 2023. január 31. között felmerülő

  • munkabérekre,
  • megbízási díjakra,
  • honoráriumokra,
  • ezek járulékaira,
  • reprezentációs költségekre,
  • szakmai és üzemeltetési anyagok beszerzésére,
  • árubeszerzésre,
  • kommunikációs szolgáltatásokra,
  • bérleti és lízingdíjakra,
  • szállítási szogláltatásokra,
  • közüzemi díjakra,
  • karbantartási és kisjavítási szolgáltatásokra,
  • egyéb üzemeltetési kiadásokra,
  • utazási- és szállásköltségekre,
  • reklámkiadásokra, egyéb,
  • működéssel összefüggő tanácsadói,
  • szakértői,
  • ügyvédi költségekre,
  • részvételi díjakra,
  • „a nonprofit gazdasági társaság működését támogató egyéb tevékenységek költségeire”,
  • biztosítási díjakra,
  • banki költségekre,
  • egyéb közterhekre,
  • felújítási és más, infrastrukturális költségekre,
  • „immateriális javak, gépek, berendezések, kisértékű tárgyi eszközök, szellemi termékek vásárlására”,
  • egyéb beruházásokra,
  • sőt továbbított támogatásokra is fordíthatja a közpénzt az Alapojogokért Központ.
Szólj hozzá!

Két év száműzetés után visszatér I. János Károly, Spanyolország exkirálya

2022.05.19 12:22:00

Két év száműzetés után visszatér I. János Károly, Spanyolország exkirálya

A spanyol királyi palota megerősítette, hogy I. János Károly a héten tér vissza Spanyolországba, miután az elmúlt két évet száműzetésben töltötte az Egyesült Arab Emírségekben.

Az exkirály azután hagyta el Spanyolországot, hogy korrupcióval vádolták és azzal gyanúsították, hogy több mint hatmillió eurót kapott azután, hogy egy spanyol konzorcium nyerte el a Medinát és Mekkát összekötő nagysebességű vasútvonal építésének második fázisát Szaúd-Arábiában.

A 84 éves exkirály azért térhet most vissza, mert az ország főügyészsége márciusban felfüggesztette az ellene folyó vizsgálatokat. Úgy tudni, hogy csütörtökön érkezik meg Spanyolországba, de hétfőn már megy is vissza az Arab Emírségekbe. Ezt a pár napot családjával tölti majd az északnyugat-spanyolországi Sanxenxóban, majd a fővárosban, Madridban találkozik fiával, VI. Fülöp spanyol királlyal. (BBC)

Szólj hozzá!

Töröltek egy török járatot, mert az utasok felszállás előtt repülőgép-balesetről kaptak fotókat telefonjaikra

2022.05.12 19:14:00

Töröltek egy török járatot, mert az utasok felszállás előtt repülőgép-balesetről kaptak fotókat telefonjaikra

A török AnadoluJet egyik járatának kapitánya úgy döntött, mégsem száll fel az izraeli Ben Gurion repülőteréről, miután a gépen ülő utasok repülőgép-balesetek fotóit kapták meg AirDropon keresztül iPhone-jaikra.

A Boeing 737-es repülőgép 160 utassal a fedélzetén már a kifutópályán gurult, amikor az utasok szóltak a személyzetnek a fotók miatt. A személyzet értesítette a kapitányt, aki úgy döntött, inkább marad a gép a reptéren.

A telefonokra küldött fotók a Turkish Airlines 2009-es, Hollandiában lezuhant gépéről, illetve egy másik, 2013-ban az Egyesült Államokban lezuhant repülőgépről készültek.

Az utasokat és a személyzetet leszállították a gépről, a poggyászokat pedig átvizsgálták. Pár izraeli fiatalt gyanúsítottak meg a fotók körbeküldésével, őket kihallgatják. A repülőgép végül öt óra késéssel indult el. (Airlive)

Szólj hozzá!

Az ügyészség indítványozta Berki feltételezett dílerének letartóztatását

2022.05.12 17:41:00

Az ügyészség indítványozta Berki feltételezett dílerének letartóztatását

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség indítványozta K. István, vagyis Berki Krisztián feltételezett dílerének letartóztatását – írja a 24.hu. Berki Krisztiánt péntek reggel találtak holtan a IX. kerületi otthonában, ahol lapértesülések szerint kokaint és marihuánát is találtak a nyomozók. A rendőrség szerdán fogta el a dílert. A lakásán bruttó 50 gramm kokaint és marihuánát, valamint kábítószerrel szennyezett eszközöket, digitális adathordozókat és vagyonbiztosítás keretében két nagy értékű autót foglaltak le.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője a 24.hu-nak azt mondta, több letartóztatási ok is fennáll a gyanúsított esetében, például a szökés-elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye, de a férfi esetében a bizonyítás megnehezítésétől is tartani lehet, ezért az ügyészség szerint csak a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazható vele szemben.

Szólj hozzá!

Afganisztánban elrendelték, hogy a nőknek mindent eltakaró burkát kell viselniük

2022.05.07 19:00:00

Afganisztánban elrendelték, hogy a nőknek mindent eltakaró burkát kell viselniük

A hatalomátvétel óta az egyik legkeményebb korlátozást vezették be a tálibok az afgán nőkkel szemben. Amikor tavaly augusztusban átvették az ország irányítását, enyhébb uralmat ígértek, mint az előző, 1996 és 2001 közötti időszakban.

Ennek ellenére már megtiltották a nőknek, hogy bizonyos állami állásokat betöltsenek, hogy középfokú oktatásban vegyenek részt vagy hogy egyedül utazzanak a városon vagy Afganisztánon túl. De még azt is, hogy a parkokat a férfiaktól külön, más napokon látogassák.

A tálibok új rendelete szerint a nőknek tetőtől talpig burkát kell viselniük, mert az „hagyományos és tiszteletreméltó”. Azoknak a nőknek pedig, „akik fiatalok, a saría előírása szerint kell takarniuk az arcukat, kivéve a szemüket, hogy elkerüljék a provokációt, amikor olyan férfiakkal találkoznak, akik nem a rokonaik”.

A tálibok az első rezsim alatt is burka viselésére kötelezték a nőket. (France24)

Szólj hozzá!

A Honvédelmi Minisztérium szerint Schmidt Mária véleménye a sorkötelezettségről semmiben sem egyezik a kormányéval

2022.05.05 18:17:00

A Honvédelmi Minisztérium szerint Schmidt Mária véleménye a sorkötelezettségről semmiben sem egyezik a kormányéval

Schmidt Mária egy a Pesti Srácok oldalán publikált véleménycikkében arról írt, hogy szerinte újra kellene gondolni az általános hadkötelezettség visszavezetését.

„Folytatnunk kell az egészségügy, az oktatás és a honvédelem reformját. Újra kell gondolnunk az általános hadkötelezettség (férfi és női egyaránt) visszavezetését. (Érdemes lenne erről egy nemzeti konzultációt kezdeményezni.) Hiszen a háború, mint látjuk, egyáltalán nem veszett ki a világból, még Európából sem, sőt ott folyik a határainkon”.

A Honvédelmi Minisztérium az ATV híradójának reagált a kormánybiztos-történész kijelentésére, miszerint:

„Schmidt Mária álláspontja a sorkötelezettségről a professzor asszony magánvéleménye, semmiben sem egyezik a kormány álláspontjával.”

Szólj hozzá!

180 milliót találtak egy pénzügyminisztériumi tanácsos széfjében, azt mondta, az anyja pénze

2022.05.05 12:26:00

180 milliót találtak egy pénzügyminisztériumi tanácsos széfjében, azt mondta, az anyja pénze

A Pénzügyminisztérium egyik tanácsosánál összesen 190 millió forint tisztázatlan eredetű pénz került elő, ami állítása szerinte a nyugdíjba vonult anyja pénze – írja a 24.hu a Pénzügyminisztériumot érintő, április végi letartóztatásokról. Akkor a Központi Nyomozó Főügyészség egy időben, több helyszínen hajtott végre összehangolt eljárást, a bűnügyi akcióban közel 150 ügyész és rendőr vett részt, és hivatalos személyektől több mint kétszáz millió forint készpénzt, megközelítőleg hatvan millió forint összegű értékpapírt és egy negyven millió forint értékű autót foglalt le, valamint több ingatlan zár alá vételét rendelte el.

A 24.hu úgy tudja, hogy a lefoglalt pénz nagy részét, összesen 190 millió forintot egy a Pénzügyminisztériumban dolgozó kormánytanácsosnál találták. A lakásán tartott széfben 3,5 millió forintot, majdnem tízezer amerikai dollárt (3,3 millió forintot) és több mint nyolcezer eurót (3 millió forintot) találtak. Ezen kívül trezorkulcsokat is találtak nála, ezekről azt mondta, hogy a hozzájuk tartozó széfeket apósa, anyja és az ő nevén bérelték. A 24.hu ügyészségi dokumentumokra hivatkozva azt írja, a széfben 180 millió forint készpénz volt, amiről a tanácsos azt állította, hogy az a korábban egy Bács-Kiskun megyei községben fogorvosként dolgozó anyja vagyona, amit kezelésre, használatra, megőrzésre vett át tőle.

A korrupciós ügynek 18 gyanúsítottja van, öt embert letartóztattak, egyet bűnügyi felügyelet alá helyeztek.

A Budai Központi Kerületi Bíróság közleményében az állt, „a megalapozott gyanú szerint négyen – hivatali kötelességüket megszegve – jogtalan előnyért cserébe pályázatíróknak, illetve cégvezetőknek segítettek abban, hogy támogatási kérelmeik sikeresek legyenek, illetve az azokkal kapcsolatban indított ellenőrzések kedvezően végződjenek a pályázók számára”.

Szólj hozzá!

Rendőr nyitott tüzet egy autóra Párizsban, ketten meghaltak

2022.04.25 12:23:00

Rendőr nyitott tüzet egy autóra Párizsban, ketten meghaltak

Párizsban egy rendőr rálőtt egy autóra, amely felé hajtott. A helyi média szerint az autóban utazók közül ketten – az autó vezetője és a mellette ülő – meghaltak, egy harmadik ember pedig megsérült, őt kórházba szállították. A lövöldözés a Pont Neuf közelében, Párizs közepén történt vasárnap éjjel.

Egy szemtanú a Le Figarónak azt mondta, hogy egy autó rossz helyen parkolt a Vert-Galant térnél a Pont Neuf-on, egy rendőr pedig fegyverrel a kezében ment oda, hogy igazoltassa az autóban ülőket. Elmondások szerint az autó nagy sebességgel indult meg a rendőr felé, aki pedig azonnal tüzet nyitott. A Daily Mail azt írja, hogy az autóban ülők nem lőttek, és a feltételezések szerint egyikőjüknél sem volt fegyver.

Az eddigi nyomozás szerint nem utalt arra semmi sem, hogy a történteknek lenne bármi köze az elnökválasztáshoz, vagy bármilyen terrorcselekményhez. A Daily Mail szerint emberölés miatt nyomoznak.

Párizsban vasárnap későn este tüntetések voltak, miután újraválasztották Emmanuel Macron francia elnököt.

(Sky/Daily Mail)

Szólj hozzá!

Barbie babát csináltak II. Erzsébet királynőből

2022.04.21 15:45:00

Barbie babát csináltak II. Erzsébet királynőből

II. Erzsébet 70 éve ül a trónon, erről pedig a Mattel is megemlékezett azzal, hogy piacra dobtak egy Erzsébetet formázó Barbie-t, amit 75 dollárért, vagyis több mint 25 ezer forintért lehet megvenni.

Barbie babát csináltak II. Erzsébet királynőből

A brit királynőre nyomokban hasonlító baba a tribute-kollekció része, az első ilyen babát tavaly adták ki, azt Lucille Ball amerikai színészről mintázták.

A királynő babát egy kék szalaggal díszített elefántcsontszínű ruhába öltöztetették, és a fején olyan diadém van, amilyet Erzsébet az esküvőjén viselt.

II. Erzsébet egyébként most ünnepli 96. születésnapját. (BBC)

Szólj hozzá!

A saját bevallása szerint nárcisztikus szociopata Árpa Attila lehet a következő Nagy Ő

2022.04.21 15:08:00

A saját bevallása szerint nárcisztikus szociopata Árpa Attila lehet a következő Nagy Ő

A Story magazin csütörtökön megjelent számának címlapján Árpa Attila csokornyakkendőben és egy pohár pezsgővel a kezében mosolyog, közvetlenül alatta pedig az olvasható:

A tévében keresi második feleségét? Ő lesz a Nagy Ő! Vagyis a magazin szerint a TV2 nemcsak folytatja a Nagy Ő címen futó társkereső realityjét, de Tóth Dávid után most a nőknek Árpa Attilát dobja oda, aki saját bevallása szerint nárcisztikus szociopata. Legalábbis 2020 októberében egy Tatár Csillának adott interjúban mondta ezt, 2021 augusztusában pedig egy másik interjúban azt fejtegette, hogy a teste „arra lett képezve, hogy százhúsz kilós izomgépeket pusztítson el az amerikaifoci-pályán, vagy arra, hogy olyan nőket boldoggá tegyen, akik nem kifejezetten a finom stílust kedvelik”. Ehhez még azt is hozzátette: „Ez a test erőszakra készült.”

Egyébként a hírek szerint Árpa Attilának több éve van párja, legalábbis napokkal ezelőtt a Femina is arról írt, hogy Czakó Alexandra rajongóból lett a színész barátnője. Arról egyelőre sehol nem írt senki, hogy szakítottak volna.

Árpa Attila korábban Tomán Szabina férje volt, egy közös gyerekük született.

Szólj hozzá!

David Attenborough-t a Föld bajnokává választotta az ENSZ

2022.04.21 13:17:00

David Attenborough-t a Föld bajnokává választotta az ENSZ

Ezzel a díjjal ismerték el a 95 éves természetfilmes munkáját és filmjeit bolygónkról és az éghajlatváltozás hatásairól. A BBC szerint David Attenborough a díj átvételekor azt mondta, a világnak most kell cselekednie a természet és a bolygó védelme érdekében.

„Ötven évvel ezelőtt a bálnák világszerte a kihalás szélén álltak. Aztán összefogtak az emberek, és ma már több bálna él a tengerben, mint amennyit ember valaha is látott. Ismerjük a problémákat, és tudjuk, hogyan kell megoldani őket. Már csak az egységes fellépés hiányzik.”

Az ENSZ környzetevédelmi programjának igazgatója, Inger Anderson azt mondta, azért Attenborough-nak adták a díjat, mert filmjeinek köszönhetően „milliók szerettek bele a bolygóba”, és emiatt van „esélyünk, hogy megállítsuk az éghajlat és a biológiai sokféleség összeomlását”.

Attenborough az ötvenes években kezdett természetfilmeket forgatni, az elmúlt években pedig egyre komolyabban figyelmeztetett a bolygót ért károkról, amiket a klímaváltozás és az ember okozott. Nem utolsó sorban pedig filmjeinek köszönhető az is, hogy Pumped Gabo elkötelezett természetvédő lett.

Szólj hozzá!

Ukrán civilek szerint megkötözték, megverték, éheztették, nemi erőszakkal fenyegették őket az oroszok egy kínzókamrában

2022.04.18 15:46:00

Ukrán civilek szerint megkötözték, megverték, éheztették, nemi erőszakkal fenyegették őket az oroszok egy kínzókamrában

Orosz fogságból szabadultak szerint a Szumi régióban található Trosztjanyecben gyakorlatilag kínzókamrákat műtködtetek az oroszok. Az Independent cikke szerint a kínzások áldozatainak beszámolói újabb bizonyítékok arra, hogy Ukrajnában az orosz megszállók háborús bűnöket követnek el.

Az egyik fogoly szerint miközben ő megkötözve, bekötött szemekkel feküdt, mellette agyonvertek egy férfit. Elmondása szerint hallotta, ahogy ropognak a férfi csontjai, közben pedig az oroszok azt mondtál: „Ha meghal, akkor meghal. Minden ukránnak meg kell halnia.”

Szerinte a férfi holtteste reggelig mellette volt, és amikor elvitték mellőle, még két embert vittek be, szintén civileket. Azt mondta, tíz napig éheztették és kínozták őket, az orosz katonák nemi erőszakkal fenyegették őket, arra kényszerítették őket, hogy a saját ürülékükben üljenek és többször is tartottak „látszatkivégzéseket”. Az egyik fogoly az Independentnek a helyet is megmutatta a trosztjanyeci vasútállomás alatti pincében, ahol napokig kínozták őket. A fotók szerint a néhány négyzetméteres pince fala még mindig véres volt.

A fogvatartottak közül hárman meghaltak vagy eltűntek. Egyikőjüket a beszámolók szerint megölték, két másikat pedig szinte eszméletlenre vertek, mielőtt elvitték őket, de nem tudni, hogy hova.

Egy másik fogoly az Independentnek azt mondta, megszúrták a bal lábán, levetkőztették és nemi szervének megcsonkításával fenyegették és azzal, hogy megerőszakolják. A 33 éves férfi állítása szerint az orosz katonák egyszer áramütést mértek a fejére és annyira brutálisan megverték, hogy már azért könyörgött fogvatartóinak, hogy öljék meg. Csuklóján, lábán és bokáján még mindig látszanak a kínzások nyomai, a jobb kezét elvesztette.

Oroszország többször is tagadta, hogy Ukrajnában civileket céloztak volna meg és hogy háborús bűnöket követtek volna el. Moszkva szerint a kínzással, nemi erőszakkal, kivégzésekkel és gyilkosságokkal kapcsolatos vádak „hamisítványok”.

Csak az Independent több tucatnyi tanúvallomást gyűjtött össze, amelyek a nemzetközi jog megsértésére utalnak az ország több régiójában, például Trosztjanyecben, és attól tartanak, hogy a vasútállomás alatti kínzókamra csak a jéghegy csúcsa. Az ukrán rendőrség pénteki közleménye szerint csak Kijev külvárosában eddig több mint 900 civil holttestét gyűjtötték össze, 95 százalékukat lövésekkel végezték ki.

Richard Weir, a Human Rights Watch (HRW) kutatója szerint a trosztjanyeci vádak „tragikus kiegészítései az orosz erők által elkövetett nyilvánvaló háborús bűnök egyre növekvő listájának”. Szerinte ezeket „alaposan és függetlenül ki kell vizsgálni, a felelősöket pedig felelősségre kell vonni”.

A háború előtt a húszezer lakosú Trosztjanyec csak egy vidéki város volt, ami leginkább csokoládégyáráról, nyári zenei fesztiváljairól volt ismert, illetve arról, hogy itt élt egykor Csajkovszkij. Az Independent beszámolója szerint a város most egy felrobbantott, sáros pokol.

Szólj hozzá!

Zelenszkij: Mi lesz, ha a világ megtudja a teljes igazságot, hogy mit tett az orosz hadsereg Mariupolban?

2022.04.08 12:19:00

Zelenszkij: Mi lesz, ha a világ megtudja a teljes igazságot, hogy mit tett az orosz hadsereg Mariupolban?

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök esti beszédében úgy fogalmazott, Borodjankában, szintén Kijev elővárosában „a pusztítás sokkal borzalmasabb, mint Bucsában”, az orosz megszállóknak „még több áldozata van”.

Beszédét ezután folytatta a kérdéssel, hogy „mi lesz, ha a világ megtudja a teljes igazságot, hogy mit tett az orosz hadsereg Mariupolban?”

Szerinte Mariupol szinte minden utcájában azt látni, mint Bucsában és Kijev más elővárosaiban az oroszok kivonulása után. „Ugyanazt a kegyetlenséget, ugyanazokat a szörnyű bűnöket.” Zelenszkij ezután azt mondta, hogy egyre több hír érkezik arról, hogy az orosz propagandisták „tükörválaszra” készülnek a Bucsában látottakkal kapcsolatban, és a mariupoli áldozatokat is „úgy fogják bemutatni, mintha nem az orosz hadsereg, hanem a város ukrán védői ölték volna meg őket”. Zelenszkij szerint „a megszállók összegyűjtik az utcákról a holttesteket, hogy a kidolgozott propaganda-forgatókönyveknek megfelelően máshol felhasználják őket”.

„Olyan megszállókkal van dolgunk, akikben semmi emberi nem maradt” – mondta Zelenszkij, aki szerint a felelősségre vonás elkerülhetetlen.

Szólj hozzá!

Megint összeütközött egy autó és egy vonat

2022.04.07 13:59:00

Baleset miatt nem járnak a vonatok Sárvár és Porpác között, egy autó a vasúti átjáróban egy tehervonat elé hajtott csütörtök hajnalban. Az MTI azt írja, a helyszínelés miatt és a műszaki mentés végéig, várhatóan kora délelőttig nem járnak majd a vonatok.

Az ütközéskor a fény- és félsorompó jól működött, tilos jelzést mutatott az autósok felé. A police.hu azt írja, hogy a balesetben az autó vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.

Kedden Mindszentnél egy kisteherautó hajtott a vonat elé, a balesetben többen meghaltak.

Szólj hozzá!

Bödőcs a választásról: A szép, lassú putyinizáció legfinomabb fogásai egyre nagyobb adagokban érkeznek majd

2022.04.05 17:08:00

Bödőcs a választásról: A szép, lassú putyinizáció legfinomabb fogásai egyre nagyobb adagokban érkeznek majd

„Most új műsor, esetleg új könyv reményében már megint Szibériá... illetve alkotói szabadságra vonulok. Mikor, ha nem most?” – írja Bödőcs Tibor Facebookon, bejegyzését pedig azzal folytatta, hogy érzése szerint „a szép, lassú putyinizáció legfinomabb fogásai egyre nagyobb adagokban érkeznek majd”. Majd felsorolta, mik lesznek ezek:

  • mérnökien legyártott újabb és újabb ellenségképek,
  • sebészi pontosságú gyűlöletkampányok díszzsebkendős, gejl influencerek meg egyéb biorobotok előadásában.
  • A maradék sajtó szuttyongatása.
  • Sikerpropaganda.
  • Szépen csomagolt hazugságok.
  • Saját, ámde szerény tehetségű emberek kitömése pénzzel, paripával. Humortalan cinizmus.
  • Agyrémek.
  • Megélhetési hergelöncök.
  • Polgári szalonnáculás.
  • Csipkés, nagy összeesküvéselméletek hímzése a néplélekre: Belorusz-light, öröm lesz nézni.

A humorista szerint „mindeközben, ahogy szokta, a »baloldal« »megújul«. Feriék betipegnek N. Sándor próféta tévéjébe, míg beengedik őket, a rendszernek órái lesznek hátra, még évekig.”

Posztját azzal zárta, hogy a NER működését több műsorában is bemutatta, ezt már nem érzi elég nagy kihívásnak, viszont „a humorunkat nem tudják kiszervezni alapítványokba, kis türelmet kérek, jókat fogunk röhögni”.

Szólj hozzá!

Vádat emelt az ügyészség a 2009-es Katzenbach-gyilkosság ügyében

2022.04.05 16:52:00

Vádat emelt az ügyészség a 2009-es Katzenbach-gyilkosság ügyében

A Fővárosi Főügyészség közleményében nem nevezte meg az áldozatot, abban csak egy egykori focistát említenek, de az időpontok alapján azonosítható, hogy Katzenbach Imréről van szó.

A vádiratban három vádlott szerepel: az érintett Zrt. egyik vezetője mint felbujtó, valamint az emberölés két végrehajtója. A végrehajtókat közvetlenül megbízó 51 éves férfival szemben a főügyészség már korábban vádat emelt.

A vádirat szerint a sértett 2007-ben névlegesen elvállalta egy cég vezetését, tudva, hogy a társaság valótlan tartalmú számlákat állít ki egy akkoriban ismert Zrt.-nek. Katzenbach feladata az volt, hogy a hamis számlák ellenértékét készpénzben felvegye, és az összeget visszajuttassa a Zrt. két vezetőjének – közülük az egyik már elhunyt, a másik a vádiratban szereplő felbujtó.

Az egykori focista azonban 2009 áprilisában a felvett 500 millió forintot nem juttatta vissza a Zrt. vezetőinek, hanem azzal külföldre ment. Pár hónappal később a társaság két vezetője hazahozatta. A közlemény szerint dühítette őket, hogy a pénz jelentős részével nem számolt el, illetve tartottak is attól, hogy túl sokat tud róluk és hogy a hatóságokhoz fordul. Emiatt határozta el a két cégvezető, hogy megöletik. 2009. szeptember elején bíztk meg a gyilkossággal egyik emberüket, egy 51 éves férfit, akivel szemben a Fővárosi Főügyészség már korábban vádat emelt.

Az 51 éves férfi elfogadta a megbízást, de ahogy a közleményben írják, a tényleges végrehajtásra ő is megbízást adott, és egy régi barátját kérte fel a gyilkosságra. A férfi vállalta, de cserébe ingyen vadászati lehetőséget, illetve legalább 3 millió forintot kért magának, valamint a maga mellé bevont másik végrehajtónak, aki az ügy harmadik vádlottja.

A 51 éves megbízó 2009. szeptember 28-án, a gyanútlan férfit autóval Baranyajenő térségébe, egy általa előre kiásatott gödör közelébe vitte, ahol a két végrehajtó már várta őket. A focistát a két férfit megtámadta, az 51 éves megbízó pedig elhajtott a helyszínről. Az egyik elkövető lefogta a férfit, míg társa súlyosan bántalmazta, ennek következtében a sértett a helyszínen életét vesztette. Holttestét a gödörbe tették és betemették. Maradványait a nyomozók 11 évvel később, 2020. október 22-én találták meg.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség mindhárom vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.

Szólj hozzá!

Kijárási tilalmat rendeltek el Limában

2022.04.05 14:41:00

Kijárási tilalmat rendeltek el Limában

Peru fővárosában és a vele szomszédos Callao városában azután rendeltek el kijárási tilalmat, miután erőszakba torkolltak az üzemanyagárak emelkedése miatt már több mint egy hete tartó tiltakozások.

Pedro Castillo elnök hétfő esti beszédében a rendelkezést az emberek védelmével indokolta, és hozzátette, hogy nem lesznek fennakadások az alapvető szolgáltatásokban. Bár azt mondta, tüntetni alkotmányos jog, azért hozzátette, hogy a tiltakozásokat törvényes keretek közé kell szorítani, az állami és a magántulajdont pedig tiszteletben kell tartani. Szerinte a kormány a nehéz körülmények ellenére is mindent megtesz, hogy segítsen az embereknek.

Peruban több mint egy hete zajlanak tiltakozások az üzemanyagárak emelkedése miatt, a megmozdulások során több fontos utat lezártak, a demonstrációknak eddig négy halálos áldozatáról tudni. Tizenegy megyében húsz embert tartóztattak le. A tiltakozók a hatóságok szerint több városban boltokat fosztottak ki.

Az állami tulajdonban lévő Petroperu vállalat márciusban azt közölte, hogy 2022-ben 37 százalékkal nőttek az üzemanyagárak. (MTI)

Szólj hozzá!

Zelenszkij szerint Orbán valahol elvesztette a becsületét a Moszkvával való kapcsolattartás közben

2022.04.03 14:16:00

Zelenszkij szerint Orbán valahol elvesztette a becsületét a Moszkvával való kapcsolattartás közben

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán késő esti beszédében ismét beszélt Magyarországról, pontosabban Orbán Viktorról, és a fentieken túl úgy fogalmazott, „a politikusok jönnek-mennek, de az igazság marad”.

Ezt megelőzően arról beszélt, hogy Ukrajna nem kapott elég fegyvert a Nyugattól, nem kapták meg azt, amit egyébként szerinte ezek az országok nyújtani tudnának.

„Most egy olyan emberhez fordulok, aki láthatóan nem csak azt nem tudja, hogy mi zajlik Ukrajnában, de arról sincs fogalma, hogy mi folyik Európában. A magyar miniszterelnökhöz” – mondta Zelenszkij, aki szerint nem kértek semmi különöset Budapesttől, de még azt sem kapták meg, amit másoktól igen. Úgy fogalmazott, nem látták az erőfeszítést arra, hogy véget vessenek a háborúnak. „Egész Európa véget akar vetni a háborúnak és azt szeretné, ha a harcmezők nem kerülnének át Mariupolból Budapestre, Harkivból Krakkóba vagy Csernyihivből Vilniusba.” Zelenszkij szerint ezzel a törekvéssel áll szemben a magyar kormány.

Az ukrán elnök azt mondta, az ukrán nép támogatja a magyart, a magyar pedig az ukránt, és mindkét nép ugyanúgy értékeli a békét és a szabadságot, a két ország mindig jó szomszédja lesz egymásnak, a kisebbségek pedig olyan hidak, amelyek még jobban egyesíthetik őket.

Azt mondta, amikor Magyarországról beszél, akkor Magyarországra gondol, amikor pedig háborúról beszél, akkor azt háborúnak nevezi, nem pedig különleges katonai műveletnek. Szerinte Orbán Viktorból ez az őszinteség és becsület hiányzik, amit „valahol elvesztett a Moszkvával való kapcsolattartás közben”.

Szólj hozzá!

Hárman meghaltak, miután egy áruházra zuhant egy kisrepülőgép Mexikóban

2022.03.29 14:36:00

A baleset Mexikóvárostól délre történt, egy 9 személyes kisrepülőgép zuhant egy áruházra, hárman meghaltak, négyen pedig megsebesültek.

Úgy tudni, hogy a balesetben meghaltak mind a repülőgépen utaztak, de arról egyelőre nincs információ, hogy azok, akik megsebesültek, a boltban tartózkodtak vagy a repülőgépen.

Az abc szerint a baleset helyszínén készített fotókon az látszik, hogy a repülőgép törzse háztartási cikkek között fekszik egy boltban, amelynek az egyik falát ütötte át a gép.

A FlightAware szerint a gép a csendes-óceáni partvidéki Acapulcoról szállt fel.

Szólj hozzá!

Kórházba került Jair Bolsonaro brazil elnök

2022.03.29 14:01:00

Kórházba került Jair Bolsonaro brazil elnök

Bélelzáródás gyanújával ismét kórházba szállították a brazil elnököt, ezt a fia, Flavio közölte Twitteren.

A 67 éves elnök hétfőn lett rosszul, az őt támogató Brazil Republikánus Párt (PRB) esti rendezvényén már nem jelent meg. Most a főváros egy katonai kórházában kezelik. Legutóbb januárban került kórházba, szintén bélelzáródás miatt, de hasonló panasz miatt 2021 nyarán is volt kórházban.

Amióta a 2018 szeptemberi elnökválasztási kampány közepén egy merénylő hasba szúrta, Jair Bolsonaro már hat műtéten esett át, ebből öt az emésztőrendszerét érintette. (MTI)

Szólj hozzá!

Több mint 1,3 millió lett a képviselők alapfizetése, Kövér László 254 ezer forintos emelést kapott

2022.03.29 12:36:00

Több mint 1,3 millió lett a képviselők alapfizetése, Kövér László 254 ezer forintos emelést kapott

Márciustól több mint 100 ezer forinttal nő minden országgyűlési képviselő fizetése, miután a képviselői alapilletményt az előző évi átlagkereset háromszorosában állapítja meg a jogszabál, tavaly pedig 438,8 ezer forint volt a bruttó átlagkereset – írja a 24.hu a Központi Statisztikai Hivatal jelentése alapján.

A képviselők alapfizetése így 8,7 százalékkal, vagyis 106 ezer forinttal emelkedett, vagyis márciustól 1 millió 316 ezer forint a képviselők fizetése. A mostani ciklus elején, 2018-ban a képviselők havi tisztekletdíja egyébként még csak 750 ezer forint volt.

De vannak, akik ennél többet kapnak, mert már egyetlen bizottsági hely esetén is 1 millió 580 ezer forintos fizetés jár, az pedig, aki két bizottságnak is tagja, már 1,8 millió forintot kap. A bizottsági alelnökök közel 2 millió forintot kapnak, a bizottsági elnökök és frakcióvezető-helyettesek és a jegyzők pedig 2 millió 240 ezret.

Nőtt a frakcióvezetők, a parlamenti alelnökök és a háznagy fizetése, de Kövér László házelnöké is, akinek a 254 ezer forintos emeléssel már bruttó 3,6 millió a havi fizetése.

Ezekkel együtt nő a vidéki képviselők albérlet-támogatása, már havi 460 ezer forintot költhetnek albérletre, irodabérlésre pedig a korábbinál 80 ezer forinttal többet, 920 ezer forintot.

Szólj hozzá!

Novák Katalin elment a határra, hogy erőt adjon

2022.03.22 18:56:00

Novák Katalin elment a határra, hogy erőt adjon

„Azért vagyok itt, hogy köszönetet mondjak és erőt adjak, hiszen már hetek óta állnak a vártán a helyi emberek”

– ezt Novák Katalin mondta a magyar-ukrán határon az MTI szerint. Magyarország következő köztársasági elnöke a közmédiának beszélt a Beregsurányban tapasztaltakról, ahol szerinte a „példátlan összefogást mutatja, hogy településvezetők, a segélyszervezetek és a kormányhivatal munkatársai mellett sok jószándékú ember is jelen van”.

Szerinte „azok a menekülők, akik kilátástalan helyzetből indultak, itt egy kicsit megnyugvást találnak”, és „nagyon hálásak a magyar embereknek”. Azt is elmondta, hogy „igyekszik bátorítani a helyben segítőket arra, hogy tartsanak ki, amíg szükség van a munkájukra, hiszen nem tudható, meddig tart a háború”.

Facebook-oldalán úgy fogalmazott: „Azért jöttem a határhoz, hogy mindannyiunk nevében köszönetet mondjak azoknak, akik az első perctől helytállnak. Azt tapasztaltam, hogy mindenki teszi a dolgát.”

Szólj hozzá!

Elfogtak egy férfit, aki autókat gyújtott fel Budapesten

2022.03.22 16:44:00

Elfogtak egy férfit, aki autókat gyújtott fel Budapesten

A gyanú szerint autókat, lakókocsikat és kismotorokat gyújtott fel Budapesten az a férfi, akit március 16-án este, autófeltörés közben kaptak el a rendőrök Zuglóban.

A police.hu közleménye szerint miután elkapták a férfit, „a nyomozók hamar rájöttek, hogy nem ez volt a legsúlyosabb ügye”, és a vizsgálat két hozzá köthető tűzesethez is elvezetett. A gyanúsított aznap hajnalban a Francia úton tüzet okozott egy lakókocsiban, miután annak résnyire nyitott ablakán egy égő papírdarabot dobott be. És ugyanez a férfi gyújthatott fel a gyanú szerint február elején az Ajtósi Dürer soron három parkoló kismotort és egy lakókocsit, amiről a tűz egy másik autóra is átterjedt. A rendőrök szerint a férfi egy Kerepesi úti gyógyszertárban is megpróbált tüzet okozni.

Most őrizetbe vették, a bíróság elrendelte letartóztatását.

Szólj hozzá!

IDEA Intézet: a kormánypárt támogatottsága 1 százalékponttal emelkedett, az ellenzéké 1 százalékponttal csökkent

2022.03.17 14:31:00

IDEA Intézet: a kormánypárt támogatottsága 1 százalékponttal emelkedett, az ellenzéké 1 százalékponttal csökkent

Az IDEA Intézet 2022. március 2. és március 11. között készített reprezentatív felmérése szerint Ukrajna orosz megszállása óta Magyarországon a Fidesz-KDNP és az ellenzék támogatottsága is nőtt, előbbié 2, utóbbié 3 százalékponttal emelkedett, a kisebb pártok támogatottsága pedig csökkent.

A felmérés szerint a teljes, választókorú népesség körében az ellenzék újra növelni tudta támogatottságát, a Fidesz−KDNP hónapok óta tartó lassú, de folyamatos növekedése pedig tovább folytatódott. Március elején a két lista közötti távolság három százalékpont. Ezzel egyidőben az IDEA Intézet szerint a Mi Hazánk Mozgalom távolabb került a parlamenti bejutási küszöbtől. Utóbbi támogatottsága jelenleg 3 százalékpont, a Magyar Kétfarkú Kutya Párté pedig 2.

A felmérés szerint azonban a választáson legaktívabbnak számító biztos szavazó pártot választók rétegében nem a fentiek látszódnak, és lényeges különbség van a Fidesz–KDNP és az ellenzék szavazóinak elszántsága között. Az IDEA szerint a Fidesz–KDNP támogatottsága 1 százalékponttal emelkedett, így elérte a kritikus 50 százalékot, miközben az ellenzéké 1 százalékponttal csökkent. A választáson biztosan részt vevő, listapreferenciával rendelkezők körében pedig nincs más párt, amely elérné a parlamenti bejutáshoz szükséges 5 százalékos támogatottságot.

IDEA Intézet: a kormánypárt támogatottsága 1 százalékponttal emelkedett, az ellenzéké 1 százalékponttal csökkent

Szólj hozzá!

Németország és Norvégia egy közös hidrogénvezeték megépítését tervezi

2022.03.17 12:55:00

Németország és Norvégia egy közös hidrogénvezeték megépítését tervezi

Németország és Norvégia a két országot összekötő hidrogénvezeték építését fontolgatja, hogy így csökkentsék Európa függőségét az orosz energiaellátástól. Most egy megvalósíthatósági tanulmányt terveznek készíteni a projektről, amelynek célja, hogy zöld hidrogént szállítsanak Norvégiából Németországba.

Robert Habeck német gazdasági miniszter és Jonas Gahr Store norvég miniszterelnök közös nyilatkozata szerint a következő időszakban „rendkívül fontos lesz felgyorsítani az orosz földgázt és kőolajat helyettesítő alternatív energiaforrások fejlesztését és az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítését Európában”.

Németországban azóta szorgalmazzák az energiaellátás átalakítását, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát: a németek a gáz több mint felét, a szén felét és a kőolaj nagyjából egyharmadát Oroszországból szerzik be. Olaf Scholz kancellár ígéretet tett, hogy megerősítik a nemzet gáz- és széntárolóit. Emellett a kormány bejelentette, hogy cseppfolyósított földgázt vásárolnak, támogatják az új LNG-terminálok építésére irányuló erőfeszítéseket, és szorgalmazzák a megújuló energiaforrások gyorsabb elterjedését. (Bloomberg)

Szólj hozzá!

Robbanószerkezet is volt a Zágrábban lezuhant drónon

2022.03.14 16:25:00

Robbanószerkezet is volt a Zágrábban lezuhant drónon

A horvát védelmi miniszter szerint robbanószerkezettel volt felszerelve az a katonai drón, amely a jelek szerint az ukrán háborús övezetből Románia és Magyarország felett repült át, mielőtt lezuhant Horvátországban, Zágráb délnyugati részén, a város legnagyobb egyetemi kollégiuma közelében. A nagy erejű robbanásban senki sem sérült meg, de 40 parkoló autó megrongálódott.

„Robbanóanyag nyomait és olyan nyomokat találtak, amelyek arra utalnak, hogy ez nem egy felderítő drón volt. Egy légibomba darabjait találtuk meg” – mondta Mario Banozic horvát védelmi miniszter vasárnap. Szerinte ez további kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a drón Oroszországhoz vagy Ukrajnához tartozott-e.

A balesetet vizsgáló nyomozók a becsapódáskor keletkezett kráterből már kiszedték a drón megmaradt darabjainak nagy részét, köztük egy sérült fekete dobozt, amelyből meg lehetne tudni a drón repülési útvonalát.

Horvát tisztviselők bírálták a NATO-t, amiért lassan reagált a helyzetre, egyben megkérdőjelezték a katonai szövetség tagállamainak felkészültségét egy esetleges támadásra. A NATO közölte, hogy integrált lég- és rakétavédelme követte a drón repülési útvonalát, horvát tisztviselők szerint azonban az ország hatóságait nem tájékoztatták, és a NATO csak újságírói kérdésekre reagált.

A horvát nyomozók a Zágrábnál lezuhant drónt egy szovjet Tu-141-esként azonosították, amelyet az 1980-as években Oroszországban és Ukrajnában is használtak felderítő feladatokra. (abc)

Szólj hozzá!

A PDSZ szerint jogsértésekre kényszerítik az iskolaigazgatókat a tankerületi központok

2022.03.14 16:04:00

A PDSZ szerint jogsértésekre kényszerítik az iskolaigazgatókat a tankerületi központok

Egyre durvább jogsértésekre kényszerítik az iskolaigazgatókat a tankerületi központok, hogy ellehetetlenítsék a pedagógusok március 16-ától kezdődő többnapos munkabeszüntetését, erre figyelmeztet a Népszava szerint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

A lap azt írja, hogy érdekképviselet szerint vannak iskolák, ahol megpróbálják kényszeríteni a tanárokat, hogy tartózkodjanak a sztrájktól, miközben ez a büntető törvénykönyv vonatkozó passzusa szerint bűncselekménynek minősül.

Emellett azt is előírnák a pedagógusoknak, hogy a munkabeszüntetést csak egy, az igazgató által meghatározott időpontban lehet jelenteni, és aki ezt elmulasztotta, nem sztrájkolhat. Pedig a sztrájktörvény szerint a sztrájkhoz bármikor lehet csatlakozni.

A cikk szerint a PDSZ arra is felhívta a figyelmet, hogy a tankerületi központok vezetőinek semmilyen hatásköre nincs a sztrájkkal kapcsolatban, a jogsértésekért az intézményvezetők felelősek, akkor is, ha a tankerület utasította őket. Úgy tudni, az iskolaigazgatók emiatt a legtöbbször csak szóbeli utasítást kapnak, hogy ne legyen írásos nyoma annak, hogy a tankerületek jogsértésre kényszerítik őket.

A pedagógusok március 16-án országos szolidaritási akcióba és polgári engedetlenségre hívnak minden munkavállalót, ha a kormány addig nem vonja vissza a tanársztrájkot gyakorlatilag ellehetetlenítő rendeletét. A tanárok akciósorozata már második hónapja tart, néhány budapesti iskola 1-1 napos tiltakozásával kezdődött, azóta pedig egyre több iskola és óvoda szervezi meg saját akcióját.

Szólj hozzá!

Vizsgálják, hogy valóban vörösiszappal kevert szennyezett víz folyik-e a Sajóba

2022.03.13 19:33:00

Vizsgálják, hogy valóban vörösiszappal kevert szennyezett víz folyik-e a Sajóba

„Immár több mint két hete az alsósajói vasércbánya altárójából vörösiszappal kevert szennyezett víz folyik a Sajó folyóba az egykori Siderit üzem telephelyénél”

– ezt Orosz Örs, szlovákiai magyar politikus írta Facebook-oldalán.

Orosz szerint „a folyó vizének vas szintje jelenleg 2000-szerese a megengedett értéknek, de ami rosszabb, hogy jelentős mennyiségű kén is kerül a vízbe, így az egyébként kristály tiszta folyót teljesen élhetetlenné teszi az állat és rovarvilág számára”. A folyó sajópüspökinél lép Magyarországra, számos településen, köztük Miskolcon is átfolyik, míg Tiszaújváros fölött egyesül a Tiszával.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság a 24.hu-t arról tájékoztatta, hogy hivatalos értesítés Magyarországra semmiféle szennyezésről nem érkezett, ők is csak Facebookról értesültek az esetleges szennyezésről. A lap úgy tudja, hogy a vízkárelhárítási szakemberek megkezdték a méréseket a folyó hazai szakaszán, illetve egy csapat már elindult Szlovákiába is.

Szólj hozzá!

Két embert megkéseltek a New York-i MoMa-ban

2022.03.13 13:30:00

Két embert megkéseltek a New York-i MoMa-ban

Szombaton kiürítették a New York-i Modern Művészeti Múzeumot, miután odabent két embert megkéseltek.

A két megkéselt férfi a múzeum alkalmazottja, őket a támadás után azonnal kórházba szállították, „várhatóan túlélik”. Ezt már John Miller, a hírszerzési és terrorelhárítási főbiztos helyettese mondta szombat esti sajtótájékoztatóján.

Tájékoztatása szerint szombaton délután nem sokkal négy óra után egy férfi belépett a múzeumba, ahova tagságijával próbált bejutni, de nem engedték be, mivel kártyáját az elmúlt napokban érvénytelenítették, miután „az elmúlt napokban két alkalommal is rendbontást követett el a múzeumban”.

Miután nem engedték be, a férfi dühös lett, majd átugrott a recepciós asztalon és megtámadta a múzeum két alkalmazottját, és többször megszúrta őket. A rendőrség most keresi a férfit, aki a leírások szerint egy 60 éves, fekete kabátot és sebészeti maszkot viselő férfi.

A késelőről annyit tudni, hogy a MoMa rendszeres látogatója, aznap pedig azért ment a múzeumba, hogy ott megnézzen egy filmet. Miller elmondása szerint a férfit már keresték a rendőrök két másik, a szombati késelés előtt történt „incidens” miatt. (CNN)

Szólj hozzá!

A konzervatív és antifeminista Yoon Suk-yeol nyert a dél-koreai választáson

2022.03.10 18:19:00

A konzervatív és antifeminista Yoon Suk-yeol nyert a dél-koreai választáson

A korábban ügyészként dolgozó Yoon Suk-yeol lett a dél-koreai elnökválasztás győztese. Ellenfele, a kormányzó Demokrata Párt színeiben induló Lee Jae-myung a szavazatok 98 százalékának összeszámlálása után elismerte vereségét. Yoon Suk-yeolra kicsit kevesebb mint egy százalékkal több szavazat érkezett (48,6 százalék - 47,8 százalék), mint liberális ellenfelére.

Yoon Suk-yeol ígéretet tett arra, hogy tiszteletben tartja az alkotmányt és a parlamentet, illetve együttműködik az ellenzéki pártokkal a polarizált politika megszüntetése érdekében. A választást „a nagyszerű nép győzelmének” nevezte.

A győztes Yoon Suk-yeol „antifeministaként” ígéretet tett a nemek közötti egyenlőségért felelős minisztérium megszüntetésére, mert szerinte a dél-koreai nők nem szenvednek rendszerszintű megkülönböztetést. Emellett megfogadta, hogy adókedvezményekkel javítja a lakhatási válságot, illetve támogatást ígért a kisvállalkozásoknak és az önfoglalkoztatóknak, valamint munkahelyteremtésre és több millió új lakás építésére ösztönözte a magánszektort.

Arról is beszélt, hogy újraindítaná a tárgyalásokat az észak-koreai rezsimmel, és növelné Dél-Korea elrettentő képességét. A Guardian cikke szerint ez jelentheti egy további amerikai rakétavédelmi rendszer megvásárlását is.

A választásra jogosult 44 millió dél-koreai 77 százaléka adta le szavazatát. Az emberek maszkban, kézfertőtlenítés után szavaztak, miután a választás napján Dél-Koreában rekordszámú, 342 446 új koronavírusos esetet regisztráltak.

Szólj hozzá!