beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Kaufmann Balázs

1036 cikk · 15. oldal / 21

Új aranyérmet kellett adni a japán olimpiai bajnoknak, mert a polgármestere ráharapott az eredetire

2021.08.12 20:22:00

Új aranyérmet kellett adni a japán olimpiai bajnoknak, mert a polgármestere ráharapott az eredetire

Goto Miu a japán softball válogatottal megverte az amerikai csapatot, és olimpiai bajnok lett. Ennek természetesen nagyon örültek Miu otthonában, Nagoja városában is, ahol ünnepélyes fogadást rendeztek a tiszteletére. Ezen tiszteletét tette Kavamura Takasi, a metropolisz polgármestere is, aki tréfából beleharapott Miu érmébe.

Ez egy olyan húzás, ami két éve még csak egy kellemetlen politikusi tréfának számított volna, de most, a koronavírus-járványban más probléma is akad vele. Még Ota Juki, Japán első vívó olimpiai bajnoka is megszólalt az ügyben, szerinte nemcsak tiszteletlen, hanem higiéniai okokból felelőtlen is volt a polgármester tette. A 72 éves Kavamura viselkedése olyan heves reakciókat váltott ki, hogy az ország olimpiai bizottsága végül úgy döntött, Goto kap egy másik aranyérmet.

Szólj hozzá!

A lengyel kormányfő szerint természetesen alaptalanok Amerika aggodalmai

2021.08.12 19:53:00

A lengyel kormányfő szerint természetesen alaptalanok Amerika aggodalmai

Alaptalannak nevezte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtökön azokat az aggodalmakat, amelyeket az amerikai diplomácia az előző este a lengyel alsóházban megszavazott két jogszabály miatt fejezett ki.

Morawieckinek a sajtóértekezletén annak kapcsán tettek fel kérdéseket, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerda este "mély aggodalmát" fejezte ki a közigazgatási eljárásokról szóló törvény módosításáról, amelyet egy szenátusi kiegészítéssel a lengyel szejm szerdán megszavazott. Blinken a nyilatkozatában a jogszabály megvétózására szólította fel Andrzej Duda lengyel elnököt.

A lengyel kormányfő aláhúzta: az új előírások kapcsán támasztott amerikai aggodalmak alaptalanok. A módosítás a lengyel alkotmánybíróság egyik, 2015-ben hozott döntését hajtja végre. Célja az, hogy megakadályozza az utóbbi években előfordult azon gyakori visszaéléseket, amikor a lengyel bíróságok jogosnak találták a második világháború előtti lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását célzó, hamisított iratokon alapuló igényeket - magyarázta Morawiecki.

A szóban forgó, a parlamenti jóváhagyás után most a lengyel államfő elé kerülő törvénymódosítás értelmében harminc év elmúltával nem lehetne kétségbe vonni a közigazgatási eljárások során hozott döntéseket, ezen belül az akár évtizedekkel ezelőtt - például a holokauszt idején - elkobzott vagyonról szólókat sem.

Az amerikai, valamint az izraeli fél úgy értelmezi a törvénymódosítást, hogy az csorbítja a holokauszttúlélők jogait, lehetetlenné téve nekik és az utódjaiknak a háború során elkobzott vagyonuk visszaszerzését.

Morawiecki a sajtóértekezleten Blinken azon kifogásaira is reagált, amelyek a médiatörvénynek a szejmben szerdán szintén megszavazott, most a szenátus elé kerülő módosítására vonatkoztak. Az amerikai diplomácia vezetője szerint a tervezet veszélyezteti a média szabadságát, és káros hatással lehet az Egyesült Államok lengyelországi beruházásai körüli légkörre.

A módosítást a lengyelországi ellenzék is az amerikai tulajdonú, a varsói kormánnyal szemben kritikus TVN24 hírtelevízió ellen irányuló lépésként fogja fel.

A lengyel kormányfő megerősítette korábbi álláspontját, miszerint a módosítás nem irányul semmilyen konkrét tévécsatorna ellen, célja az eddigi szabályozás pontosítása úgy, hogy Lengyelországban például az Európai Unión kívüli cégek "korlátlanul ne vásárolhassanak médiát".

A lengyel kormánypárt egyébként még szerda éjjel kilátásba helyezte, hogy a szenátusi munkálatok során újabb, a műholdas csatornák tulajdonosi viszonyaira vonatkozó pontosítást javasol a médiatörvényben. Ennek értelmében a TVN24-et, amely műholdas csatorna, nem érintenék a médiatörvény korlátozásai, és a jogszabály körül kialakult politikai vita ezzel vélhetően tárgytalanná válna. (MTI)

Szólj hozzá!

Nagyon kellett a fagylalttorta, ezért helikopterrel ugrott el érte a kanadai férfi

2021.08.12 19:12:00

Nagyon kellett a fagylalttorta, ezért helikopterrel ugrott el érte a kanadai férfi

Illegális leszállás miatt emelt vádat a kanadai rendőrség egy helikopterpilóta ellen, aki fagylalttorta-vásárlás céljából landolt egy kanadai kisváros központjában. A Saskatchewan tartománybeli Tisdale-ben július 31-én egy élénkpiros helikopter ereszkedett le a város egyetlen Dairy Queenje - fagylaltot és gyorsételt kínáló amerikai étteremlánc - melletti parkolóba, hatalmas por- és szemétfelhőt kavarva maga körül - olvasható a Guardianben.

Sokan eleinte azt hitték, hogy a tartomány légimentőinek színét viselő helikopter valamilyen vészhelyzet miatt érkezett a helyszínre. Amikor azonban a város polgármestere meglátta, hogy a jármű utasa egy fagylalttortával a kezében hagyja el az éttermet, rájött, hogy a helikopter egészen más küldetésen van.

„Úgy voltam vele, hogy valaki biztosan nagyon éhes. Ugyanakkor arra gondoltam, hogy ez valószínűleg nem helyes” - idézte fel a történteket Al Jellicoe a CBC Newsnak.

A helyi rendőrség osztotta a polgármester véleményét. A hatóság szerdai közlése szerint a nyomozók megállapították, hogy a Dairy Queenbe tett kiruccanás "nem volt vészhelyzet", és vádat emeltek a 34 éves pilóta ellen, akinek személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra. A Leroyból való férfi rendelkezik helikoptervezetési engedéllyel, azonban illegális helyen parkolt le a járművel. A vád ellene veszélyes művelet végrehajtása légijárművel, ami miatt szeptember 7-én kell megjelennie a bíróságon Melfortban. (MTI)

Szólj hozzá!

Nevet változtatott az ellenzéki frakciószövetség Pécsen

2021.08.12 18:43:00

Nevet változtatott az ellenzéki frakciószövetség Pécsen

Sajtótájékoztatón jelentette be Péterffy Attila pécsi polgármester és az ellenzéki frakciószövetség egy-egy tagja, hogy az eddig Mindenki Pécsért néven futó közgyűlési csoport mostantól a Pécs Jövője nevet viseli - írja a pecsma.hu.

A lépésre a pécsi ellenzéken belüli feszültség miatt volt szükség. A problémák akkor kezdődtek, amikor a DK visszahívta az alpolgármesterét, Bognár Szilviát. A helyi sajtó szerint a városvezetéssel romlott meg a viszonya. Nem sokkal később ez az ügy és egy új frakciószabályzat, amely megtiltotta volna a képviselőknek a különvéleményt a közgyűlésben, további ellenkezéseket szült.

Addig az ellenzéki képviselők a közgyűlésben egy frakcióban ültek. Ez a Mindenki Pécsért nevet viselte egy egyesület után, amelyet Mellár Tamás kampányában alapítottak még 2018-ban, és az országgyűlési képviselő a meghatározó vezetője. Az ő kezdeményezésére a fenti esetek után kizárták Péterffy Attilát az ernyőszervezetből. A Momentum három képviselőjén és az egykori DK-s alpolgármesteren kívül nem értettek egyet a várost vezető pártok Mellárék döntésével. Ők fognak ezentúl a Pécs Jövője frakcióban tevékenykedni.

Hozzájuk csatlakozott az egyetlen LMP-s közgyűlési tag, Kóbor József, aki bár támogatta az összefogást a 2019-es kampányban, nem indult velük közösen és nem ült be a frakciószövetségbe sem. Ő egy helyi zöld ügyekkel foglalkozó egyetemi tanár, akit az országos média akkor ismert meg, amikor kiosztotta Hoppál Pétert.

Szólj hozzá!

Lionel Messi a szerződése mellé egy nagy adag szurkolói tokent is kapott

2021.08.12 17:42:00

Lionel Messi a szerződése mellé egy nagy adag szurkolói tokent is kapott

A PSG közleménye szerint a Messinek kifizetett „welcome package”, azaz a szerződtetési díj jelentős mennyiségű szurkolói tokent, a kriptovaluták egyik új típusát is tartalmazta. Ezekkel a tokenekkel ugyanúgy lehet kereskedni, mint például a bitcoinnal, ám meghatározott dolgokra lehet őket beváltani. A tulajdonosok szavazhatnak a klubjukkal kapcsolatos, többnyire jelentéktelen döntésekről. Így például arról, hogy milyen zene szóljon, ha gólt lő a csapat, vagy milyen képeket posztoljanak a közösségi médiában. (Angol nyelven itt lehet olvasni róluk bővebben)

Egyre több csapat bocsát ki ilyen szurkolói tokeneket. A Premier League bajnoka, a Manchester City és az olasz AC Milan is rendelkezik ilyenekkel. A Messi átszerződését övező hisztéria óriási érdeklődést váltott ki a PSG kriptovalutája iránt. A kereskedés meghaladta az 1,2 milliárd dollárt már a bejelentést megelőző napokban is.

A PSG token árfolyama öt nap alatt 13 százalékot, az egész évben pedig már csaknem 240 százalékot emelkedett. (Reuters)

Szólj hozzá!

Továbbra sem fizethetnek osztalékot a magyar bankok

2021.08.12 16:57:00

Továbbra sem fizethetnek osztalékot a magyar bankok

Tavaly március óta negyedszer hosszabbítja meg az MNB azt az intézkedését, amellyel megtiltotta a bankoknak, hogy osztalékot fizessenek - írja a Portfolio. A járvány gazdasági hatásait csillapítani hivatott intézkedéscsomag egyik eleme ez, és az a célja, hogy a pénzügyi rendszerben maradjanak meg a tartalékok. Néhány esetben korlátozásokkal megengedett az osztalék fizetés, ezeket a Portfolio részletezi.

A lap véleménye szerint meglepő, hogy az év végéig fenntartották az osztalékfizetési korlátozást, hisz az Európai Központi Bank például már megszüntette, és a magyar bankok sem veszteségesek jellemzően. A magyar bankrendszer esetében azonban a kormány által bevezetett hitelmoratórium adhat okot az óvatosságra. A mostani állás szerint szeptember 30-ig tart, ha meghosszabbítják, többlet értékvesztéssel járhat a bankok számára.

Szólj hozzá!

Kettétört egy teherhajó Japán partjainál

2021.08.12 16:27:00

Kettétört egy teherhajó Japán partjainál

Zátonyra futott és kettétört egy panamai hajó Japán északi partjainál egy kikötő közelében. 21 tengerész megsérült a balesetben, és jelentős mennyiségű olaj ömlött a tengerbe. A japán parti őrség jelentése szerint a szivárgást megszüntették.

A Crimson Polaris csaknem 40 ezer tonnás, faforgácsot szállított. Hachinohe kikötője közelében előbb ki tudták szabadítani a zátonyról, ám működésképtelenné vált, le kellett horgonyoznia, majd a hajótest egyszerűen kettétört.

A hajóból szivárgó olaj több mint öt kilométer hosszú és egy kilométer széles felületen takarja a tengerfelszínt. A parti őrség megkezdte a mentesítését. (Reuters)

Szólj hozzá!

Újabb tartomány került a tálibok kezébe Afganisztánban

2021.08.12 15:26:00

Újabb tartomány került a tálibok kezébe Afganisztánban

A kormányellenes afganisztáni tálibok elfoglalták a Kabultól 150 kilométerre délnyugatra fekvő Gazni városát csütörtökön: ez már a tizedik tartományi székhely, amely a radikálisok kezére került egy hét alatt - mondta el a tartományi tanácsot vezető Naszír Ahmad Fakiri. A fegyveres tálibok megszerezték a legfontosabb területeket, a kormányzói hivatalt, a rendőrségi negyedet és a börtönt, de a városban továbbra is szórványos összecsapások zajlanak.

Újabb tartomány került a tálibok kezébe Afganisztánban

Laskar Gah-ban, Hilmend tartomány székhelyén is harcok voltak. Szerdán öngyilkos merénylő robbantotta fel magát és autóját a rendőrség székházánál, és a tálibok csütörtökre elfoglalták az épületet. Több rendőr megadta magát a radikálisoknak, míg mások a közeli kormányzói hivatalba vonultak vissza, amelyet egyelőre még a kormányerők tartanak - mondta el Naszima Niazi helyi képviselő. Beszámolója szerint a tálibok élő pajzsként használják a civileket, és nem foglalkoznak a polgári áldozatokkal.

Kandahár városában is fokozódtak az összecsapások - számolt be egy helyi orvos. A tálibok állítólag elfoglalták a tartományi börtönt. A lázadók Kunduz, Sibargan és Faráh repülőtereit is megszerezték, elvágva az afgán kormányerők további utánpótlási útvonalait.

A tálibok májusban indítottak átfogó offenzívát a kormányerők ellen, kihasználva, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi haderő megkezdte a kivonulást az országból. Nagy területeket vontak uralmuk alá, kiszorítva az ellenállást alig tanúsító kormányerőket. Az elmúlt napokban számos várost elfoglaltak, és a 34 tartományi székhelyből immár tízet az ellenőrzésük alatt tartanak. Egyes becslések szerint az ország kétharmadát a tálibok felügyelik.

Újabb tartomány került a tálibok kezébe Afganisztánban

A tálibok a legnagyobb eredményeket az ország északi részén érték el, amely korábban jelentős ellenállást tanúsított a radikálisokkal szemben. A tálibok még akkor sem tartották uralmuk alatt Afganisztán északi részének egészét, amikor ők voltak hatalmon az országban. Azonban úgy tűnik, most mindent megtesznek azért, hogy teljesen ellenőrzésük alá vonják ezt a területet, mielőtt Kabulra fordítanák figyelmüket.

Az amerikai hadsereg elemzése szerint a tálibok harminc napon belül körbezárhatják Kabult, a főváros 3 hónapon belül eleshet, és felkelők néhány hónapon belül az egész országban átvehetik az uralmat. A tálibok offenzívájának sikere egyúttal elhalványítja a dohai béketárgyalások folytatásának reményét - vélik szakértők.

Szólj hozzá!

Egy hétre lezárják az ausztrál fővárost

2021.08.12 15:07:00

Egy hétre lezárják az ausztrál fővárost

Csak a legszükségesebb esetekben hagyhatják el az otthonaikat azok az ausztrálok, akik a canberrai fővárosi régióban laknak. Mintegy 400 000 embert érint az egyhetes, szigorú lezárás. Az állam vezetői nagyon hirtelen döntöttek a zárásról, az emberek megrohamozták a boltokat.

A karanténszabályok ellenőrzésében a rendőrség mellett a katonaság is részt vesz. Korábban Új-Dél-Wales és Victoria államok jelentős részét is lezárták. Leginkább a nagyvárosokat, Sydney-t és Melbourne-t érintik a korlátozások, ahol a delta-variáns nagy ütemben terjed. Az ausztrálok kevesebb mint negyede van beoltva. (BBC)

Szólj hozzá!

A Semmelweis Egyetem alapítványa megkapta az állam maradék Richter-részvényeit

2021.08.12 14:36:00

A Semmelweis Egyetem alapítványa megkapta az állam maradék Richter-részvényeit

Befejeződött a Magyar Állam tulajdonában álló 9 777 658 darab Richter-törzsrészvénynek a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány tulajdonába adását szolgáló részvénytranszfer 2021. augusztus 9-én - írja a bikfanyelven az MTI. Ez az alapítvány a SOTE fenntartó jogainak a gyakorlója az egyetemi modellváltás óta.

Az állam így átadta az 5,25 százaléknyi befolyását a gyógyszeripari cégben. Tavaly két másik modellváltással létrejött alapítvány kapott 10-10 százaléknyi törzsrészvényt. Mostanra tehát az állam kiszállt a Richterből.

Szólj hozzá!

Hitler lovai vezettek el a heikendorfi nyugdíjashoz, aki egy Párduc tankot tartott a pincéjében

2021.08.10 21:57:00

Hitler lovai vezettek el a heikendorfi nyugdíjashoz, aki egy Párduc tankot tartott a pincéjében

Az utóbbi hetekben bejárta a világsajtót annak a német nyugdíjasnak az ügye, akinek a házában egy világháborús Párduc tankot találtak. Még 2015-ben fedezték fel a harckocsit a 84 éves heikendorfi férfinél, most pedig a bírósági eljárás miatt került a hírekbe.

A múlt héten ugyanis 14 hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki rá és 250 ezer euro (ca. 88 millió forint) bírságot kell megfizetnie illegális fegyvertartás miatt. A büntetése kapcsán született cikkek nem nevezik meg az idős németet, ám nem nehéz kitalálni, kiről van szó. Klaus Dieter Flickről, aki az otthonában felhúzott atombunker mélyén tartotta a Párduc tankot, onnan a heikendorfi polgármester szerint egyszer, a hetvenes évek egyik kemény telén hozta csak fel, hogy eltakarítsa vele a környező utakról a havat.

Hangzatos hírek lettek például abból, hogy a német katonáknak kilenc órájukba telt kipakolni a házból az ott felhalmozott fegyvereket és éles lőszereket. Mégsem az atombunker, a tank, vagy – amiről kevesebb szó esett a cikkekben – a robosztus Flak légvédelmi löveg volt a legérdekesebb tárgy, amit Flicknél találtak. A heikendorfi, magas kerítésekkel körbevett birtok kertjében egy óriási bronz szobor is állt. A kardot markoló meztelen alak Arno Breker alkotása, aki a Die Wehrmacht címet adta neki. A szobrot 1939-ben avatták fel a berlini Új Kancellária udvarán.

2015-ig úgy tudták, hogy a Die Wehrmacht számos más náci relikviával és magával az épülettel együtt a bombázások martalékává vált az 1945-ös ostrom alatt.

Hitler lovai vezettek el a heikendorfi nyugdíjashoz, aki egy Párduc tankot tartott a pincéjében

Ugyanezt a sorsot jegyezték fel a művészettörténészek az épület kert felőli bejáratának lépcsőjét díszítő két lóalaknak is. A Lépkedő Lovak című szobrokat Joseph Thorak készítette szintén bronzból. Arno Brekerrel ők ketten voltak a náci korszak kiváltságos szobrászai. Míg a korábban szerteágazó német avantgárdra bevezették a „degenerált művészet” kifejezést és az alkotókat eltiltották, elüldözték az országból, addig az egyszerű anatómiai formákat és monumentális méreteket használó Breker és Thorak Hitler kegyeit élvezték. Alkotásaik szerte feltűntek a náci Németországban, a Führer szerint ugyanis az árja tökeletességet hirdették.

Hitler lovai vezettek el a heikendorfi nyugdíjashoz, aki egy Párduc tankot tartott a pincéjében

Athur Brand egy holland műkincsnyomozó. Ellopott vagy elveszettnek hitt műalkotásokat kutat fel. 2014-ben egy, az illegális műkincs-kereskedelemben járatos ismerőse mutatott egy képet a lovakról azzal, hogy valaki áruba bocsátotta őket a feketepiacon. A képek színesek voltak, egészen biztos, hogy jóval a második világháború után készültek. Brand kételkedett a hitelességükben, hisz emlékezett rá, hogy ezeket a szobrokat elpusztította a háború. Az informátora ekkor megmutatta neki az utolsó ismert felvételt Adolf Hitlerről. A jól ismert jelenetben a diktátor gyerekkatonákat fogad a kancellária udvarán.

A filmen jól látszik az a lépcső, amelyet Thorak lovai díszítettek, ám a szobrok nincsenek a helyükön. Ezzel indul Brand nyomozása, amelyet a magyarul is olvasható Hitler Lovai című könyvében írt meg.

Hitler lovai vezettek el a heikendorfi nyugdíjashoz, aki egy Párduc tankot tartott a pincéjében

A nyomozás története egy könnyű, nyári olvasmánynak ideális, ha akarnám sem tudnám az összes fordulatát előre lelőni. Néhányat azonban kénytelen leszek, hogy megtudjuk, hogyan jutott el a heikendorfi tankos bácsihoz a holland műkincsdetektív.

Első lépésként kiderítette, hogy a kancellária szobrait a szövetséges bombázások kezdetekor Hitler elszállíttatta Wriezenbe, a szobrász Arno Breker műhelyébe. Ott érte őket a háború vége. Néhány monumentális szobrot aztán az országban berendezkedő szovjetek elvittek az Eberswaldeban kiépített laktanyájukba. A hetvenes évektől aztán rájöttek, hogy a hitleri Németország relikviáinak komoly piaca van nyugati szélsőjobboldali körökben. A Stasi – Moszkva hozzájárulásával – külön egységet tartott fenn, aminek az volt a feladata, hogy leszervezze ezeket az üzleteket, ezzel is növelve az egyre inkább szűkölködő Kelet-Németország bevételeit. A szovjet laktanyában tárolt Breker és Thorak szobrokkal is ez történhetett, mert 1988-ban nyomuk veszett onnan, míg el nem ért Brandhoz a feketepiaci hirdetés.

Erre egy fiktív texasi olajmágnás megbízottjaként be is jelentkezett. Megpróbálta elhitetni a hirdetőkkel, hogy a Dallas című sorozat Jockey-járól mintázott, elképzelt alak meg szeretné vásárolni a lovakat. A munkájába bevonta a Spiegel egyik újságíróját és a szövetségi rendőrség műkincsekre szakosodott egyik nyomozóját is. Utóbbinak volt már információja Hitler lovairól, hisz Branddal párhuzamosan egy másik műkincs-kereskedelemben járatos nő, Traude Sauer is jelezte a hatóságoknak, hogy valaki ezekkel a tárgyakkal akar pénzhez jutni.

Hitler lovai vezettek el a heikendorfi nyugdíjashoz, aki egy Párduc tankot tartott a pincéjében

A lovakhoz végül a Sauer-vonal vezetett el. Egy Rainer Wolf nevű üzletember csarnokában találták meg őket Bad Dürkheimban. Ő is tagja volt annak a német szélsőjobbhoz köthető csoportnak, akik a náci relikviák kereskedésével foglalkoztak csakúgy, mint Klaus Dieter Flick. Hozzá, Heikendorfba Brand nyomozása miatt jutottak el, a holland detektív pillantotta meg egy fára felmászva a kerítés mögött Arno Breker szobrát, a Die Wehrmachtot. Hitler lovai is álltak egykor ezen az udvaron - tudták meg később magától Flicktől a nyomozók. Korábban ugyanis egy tartozás biztosítékaként Wolf szétdarabolva elvitte őket hozzá, míg meg nem adta a pénzt.

A műkincsnyomozás mellékszála tehát az a fegyverarzenál, ami miatt most elítélték a 84 éves Flicket. A tank a bíróság döntésének értelmében az államé. A szobrok ügyét is épp most zárták le. A The Art Newspaper két hete számolt be arról, hogy a német állam egy, a nyilvánosság előtt nem részletezett egyezséget kötött a gyűjtőkkel, hogy a szobrok egy múzeumba kerülhessenek, ahova valók.

Szólj hozzá!

Két és fél perccel a pályára lépése után gólt lőtt a bemutatkozó meccsén Szoboszlai

2021.08.08 03:12:00

Két és fél perccel a pályára lépése után gólt lőtt a bemutatkozó meccsén Szoboszlai

A Német labdarúgókupában találkozott az RB Leipzig a másodosztályból érkező Sandhausennel. Ez volt az a meccs, ahol a két eddigi (Willi Orbán és Gulácsi Péter) mellett a lipcseiek harmadik magyar játékosa, Szoboszlai Dominik is bemutatkozhatott.

Ám addig, azaz a 78. percig már három gól született, melyből az elsőt Willi Orbán rúgta.

Ezután Amadou Haidara és Christopher Nkunku találata következett, majd a meccs vége felé lehetőséget kapott Szoboszlai. A sérülése miatt fél évig kényszerpihenőt tartó játékos két és fél perccel később betalált a kapuba, megszerezve a lipcseiek negyedik gólját.

Szoboszlai tétmeccsen legutóbb 230 nappal ezelőtt, 2020. december 20-án lépett pályára, még a Salzburg színeiben egy osztrák bajnoki találkozón - emlékeztet a Nemzeti Sport.

(Címlapkép: Szoboszlai Dominik ünnepli a gólját - UWE ANSPACH / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

Szólj hozzá!

Elfogták a nápolyi maffia egyik vezérét, egy 70 éves nőt

2021.08.08 02:20:00

Elfogták a nápolyi maffia egyik vezérét, egy 70 éves nőt

„A szeme sem rebbent, amikor megállították a csendőrök” - írta az olasz Carabinieri, azaz a csendőrség sajtóreferense az ANSA hírügynökségnek. Más részletet nem igazán árultak el Maria Licciardi elfogásáról. A 70 éves nő a Camorra egyik klánjának, a Licciardi családnak volt a feje. Az AP szerint a római Ciampino reptér közelében fogták el. Az olasz sajtóban ez a videó kering az elfogásról:

A termete miatt a „Piccirella”, azaz a „Kicsike” gúnynéven ismert klánvezér az előző évtizedben a nápolyiak életét megkeserítő leszámolások egyik nyerteseként került a Camorra legbefolyásosabb vezetői közé. A vádak ellene a maffiavezérek esetében megszokottak: zsarolás, korrupció, árverési csalás. (AP)


(Címlapkép: Wikipedia)

Szólj hozzá!

Most, hogy elveszítheti a felügyeletet lánya felett, újra pszichiátriára küldené Britney Spearst az apja

2021.08.08 01:37:00

Most, hogy elveszítheti a felügyeletet lánya felett, újra pszichiátriára küldené Britney Spearst az apja

„Júliusban kaptam egy telefonhívást, amelyben arról a lányom aggasztó mentális állapotáról tájékoztattak. Nem szedi a gyógyszereit és nem hajlandó találkozni az orvosaival” - ez áll Britney Spears édesapjának közleményében, melyet a Variety-hez juttatot el pár napja. Az írásban utal rá, hogy újra, harmadszor is pszichiátriai kezelés alá kéne helyezni a lányát.

Jamie Spears azt állítja a közleményben, hogy a lánya társfelügyeletét ellátó Jodi Montgomery hívta őt telefonon, ő tájékoztatta Britney romló mentális állapotáról. Ahogy arról is, hogy mindennek az az oka, hogy fennáll a lehetősége, hogy nem az apa lesz a gyámja a jövőben.

A New York Times februárban mutatta be dokumentumfilmjét Britney Spears küzdelméről a gyámsággal szemben. A dolgok ezután pörögtek fel az énekesnő körül. Júliusban előbb lemondott a képviseletéről az ügyvédje, majd azóta az új jogi képviselője aktívan segíti apja ellen.

„Komoly kérdések merülnek fel Spears úr esetleges helytelen magatartásával kapcsolatban, ideértve az összeférhetetlenséget, a gondnoksággal való visszaéléseket és Spears kisasszony vagyonának nyilvánvaló elherdálását, amelyet Spears úr 2008 óta gyakorlatilag egymaga ellenőrzött” - írta az ügyvéd akkor.

Jodi Montgomery, a társfelügyeletet ellátó nő is megcáfolta most Jamie Spearst. Szerinte éppen az okoz lelki terhelést az énekesnőnek, hogy számításba kell vennie, hogy akár az apja is maradhat a gyámja.

(Jezebel)

Szólj hozzá!

A beszláni túszdráma két túlélője is érmet nyert Tokióban

2021.08.08 00:24:00

A beszláni túszdráma két túlélője is érmet nyert Tokióban

A 24 éves Artur Naifonov, bár a szibériai Nyizsnevvartovszkban született, oszét származású. Kisgyerek volt, amikor vissza is költöztek Észak-Oszétiába. 2004. szeptember elsején az első osztályt kezdte volna abban a beszláni iskolában, ahol a történelem egyik legszörnyűbb terrortámadását hajtották végre.

A beszláni túszdráma két túlélője is érmet nyert Tokióban

Csecsen terroristák foglalták el az iskola épületét és több mint 1100 túszt tartottak fogva, köztük csaknem 800 gyereket, az iskola személyzetét és sok szülőt. Az észak-oszét tagállam és az Orosz Föderáció különböző fegyveres erői hamar elkezdték az épület ostromát. Három napig tartó, háborús helyzetekben is ritka tűzharc kezdődött, melynek végén 333 ember halt meg, az áldozatok fele pedig az iskolába járó gyerekek közül került ki.

Artur Naifonov és az akkor tíz éves nővére is ott volt az épületben. Több repesz találta el a testüket, de túlélték. Édesanyjuk, aki ott volt velük az épületben, 32 évesen meghalt a tűzharcban.

A beszláni túszdráma két túlélője is érmet nyert Tokióban

Tizenévesen kezdett aztán szabadfogású bírkozással foglalkozni Naifonov. Húsz évesen megnyerte az orosz bajnokságot, egy évre rá pedig válogatott lett. Háromszor nyert Európa-bajnokságot, a 2019-es budapesti világbajnokságon pedig érmet szerzett.

„Nem minden nap kap olimpiai érmet az ember. Még fiatal vagyok, sikerülni fog az az arany is majd.”

Ezt már Tokióban mondta csütörtökön, miután a nyakába akasztották a bronzérmet a 86 kg-os súlycsoportban.

A beszláni túszdráma két túlélője is érmet nyert Tokióban

Naifonov egyik iskolatársa viszont felállhatott a dobogó tetejére is. A 25 éves Zaurbek Sidakov nyolc éves korában már bírkózott. A 2004-es tanév első napján épp hiányzott, nem volt ott, amikor az iskoláját elfoglalták a terroristák. Nagyon sok barátját elvesztette, a szülei az eset után sokáig nem is vitték el Beszlánba az edzésekre. Kétszer szerzett már világbajnoki aranyat, most pedig olimpiai bajnok lett a 74 kg-os súlycsoportban.

A 2019-es budapesti győzelme után azt mondta: „Megfogadtam, ha nagy győzelmet aratok, akkor azt mindig a beszláni tragédia áldozatainak ajánlom. Most sikerült, ezért tartom a szavamat”.

(Meduza)

Szólj hozzá!

Két zenei fesztivál miatt alakult ki gócpont Michiganben és Oregonban

2021.08.07 22:55:00

Két zenei fesztivál miatt alakult ki gócpont Michiganben és Oregonban

Két zenei fesztivál miatt alakultak ki koronavírusos gócpontok az Egyesült Államok két államában. Michiganben legalább 96 esetet lehet a Faster Horses nevű fesztiválhoz kötni, míg Oregonban 62 delta-variánssal fertőzött embert találtak, akik a Pendleton Whisky Music nevű fesztiválon vettek részt.

Egyik fesztiválnál sem volt előírva, hogy csak oltottak vehetnek részt rajta.“Ezek az esetek figyelmeztetések” - mondta a Rolling Stone magazinnak Emily Landon, a Chicagói Egyetem virológusa. A delta variáns esetében ugyanis szerinte az sem számít, hogy kültéren, vagy beltéren gyűlnek össze az emberek. Példaként említi a holland Verknipt fesztivált, ahol annak ellenére terjedt bizonyíthatóan a vírus, hogy teljesen szabadtéri rendezvény volt.

A Pendleton fesztiválhoz kapcsolódó kontaktkutatás megerősítette, hogy a fertőzések nagy része olyan programok alatt történtek, ahol bár a szabad ég alatt voltak az emberek, ám összezsúfolva álltak a koncerttéren.

A szakértők ugyanakkor egyetértenek abban, hogy a szabadtéri rendezvények sokkal biztonságosabbak, mint a beltéri rendezvények. Ennek ellenére Alex Huffman, a Denveri Egyetem kémia és biokémia docense szerint számos előnye elveszik a szabadtérnek a beltérhez képest, ha összezsúfolódnak az emberek. Ilyen körülmények között közelít a fertőzés esélye ahhoz, amit mondjuk egy szobában tapasztalunk - mondta.

Az oltási arány a másik fontos tényező. A Faster Horses esetében például 96 fertőzött emberből csupán 25-en voltak, akik már be lettek oltva a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinák valamelyikével. Oregonban nem közölték ugyanezt az adatot, de az átoltottságról tudni lehet, hogy a fesztiválnak helyet adó Umatilla megyében mindössze nagyjából 50 százalék az aránya a lakosságban azoknak, akik legalább egy oltást felvettek.

A Pendleton fesztivál szervezője a Rolling Stone magazinnak azt mondta, ők minden szabályt betartottak, amit előírtak nekik. Még a résztvevők számát is korlátozták 20 ezerről 12 ezerre. Emily Landon szerint viszont ez nem számít, a baj az, hogy a nézőtéren összezsúfolódtak az emberek. A vírológusnak az a véleménye, hogy ennél még a stadionokban is jobb a helyzet, ahol szintén nagyon sokan összegyűlnek, ám távolságot tartanak a kihagyott üléseknek köszönhetően.

(A címlapkép illusztráció, Rich Fury/Getty Images/AFP)

Szólj hozzá!

Egy hete az árokba borult kamionjában lakik egy lengyel sofőr Borsodban

2021.08.07 21:46:00

Egy hete az árokba borult kamionjában lakik egy lengyel sofőr Borsodban

„Közel egy hete van szegény már az árokban. A söfőr benne lakik, embertelen körülmények között. Ugye nem kell, hogy részletezzem…???”

Ezt írják abban a posztban, ami egy szerencsétlenül járt kamionos megsegítésére hívja a borsodi embereket. A 3-as főúton fekvő Novajidránynál ugyanis a bejegyzés szerint több napja az árokban vesztegel egy kamionos. Jobb híján ott is alszik a vezetőfülkében.

A felhívást megosztó felhasználó szerint már sokan tudomást szereztek a kamionosról és azt is tudni véli, hogy nem a sofőr hibájából, hanem fékproblémák miatt került az árokba a jármű.

Az Északi Hírnök azt írja, egy lengyel kamionosról van szó, és már több miskolci facebook csoportban is híre ment az esetnek. Van, aki felajánlotta, hogy pénzzel támogatná a kamion kiemelését, de többen tudni vélik, hogy ez milliós tétel lenne - írják. A minap.hu szerint szombat délután megkezdték a mentését.

FRISSÍTÉS

A szombati RTL Híradóba forgattak egy anyagot a veszteglő kamionosról.

Kiderül belőle, hogy múlt vasárnap történt a baleset a paradicsomot szállító teherautóval. A sofőr keze meg is sérült és a stáb kamerája előtt érkezett hozzá mentő, ami aztán kórházba vitte.

Szólj hozzá!

Az iráni Forradalmi Gárda drónja okozhatta két tengerész halálát egy kereskedelmi hajón

2021.08.07 21:26:00

Az iráni Forradalmi Gárda drónja okozhatta két tengerész halálát egy kereskedelmi hajón

Egy deltaszárnyú, egyszer használatos drón csapódhatott a Mercer Street nevű tankerhajóba Omán partjainál egy hete az Egyesült Államok szakértői szerint. A „kamikaze” drón az izraeli zászló alatt működő hajó hídjában robbant, és megölt két tengerészt. Az egyikük brit, a másikuk román állampolgár volt.

A hajó és a drón törmelékeinek átvizsgálása után az amerikai szakértők arra jutottak, hogy a fegyver a Forradalmi Gárdához, Irán haderejének elit szárnyához tartozik.

Az iráni Forradalmi Gárda drónja okozhatta két tengerész halálát egy kereskedelmi hajón

„Ez a drón hadi felhasználásra kifejlesztett robbanóanyaggal volt töltve, és két tengerész halálát okozta” - áll a jelentésben.

A szakértők megvizsgálták a becsapódás okozta rongálást a hajótesten és a robbanóanyag kémiai összetételét. Arra jutottak, hogy a fegyver megegyezik azzal a drónnal, amelyet a Forradalmi Gárda egy gyakorlat során mutatott be nyilvánosan idén és amelyet amúgy már használtak egy szaúdi olajmező ellen elkövetett 2019-es támadás során.

Az amerikai szakértők megmutatták az eredményeiket izraeli és brit kollégáiknak, akik egyetértettek a következtetésekkel. Bár korábban a héten Irán tagadta, hogy ők támadták volna meg a Mercer Street-et, az akció illik abba a sorba, amelyre már több izraeli kereskedelmi hajó megtámadását jegyezték fel.

Több NATO tagország elítélte Iránt a jelentés után és felszólították az országot, hogy hagyjon fel az Ománi-öböl hajóforgalmának megzavarásával. (USNI News)

Szólj hozzá!

A szombathelyi városházán sem helyezik ki az alaptörvény bevezetőjét

2021.08.07 20:43:00

A szombathelyi városházán sem helyezik ki az alaptörvény bevezetőjét

„Az önkormányzat korábbi vezetése a Városháza aulájában közszemlére kiállította az Alaptörvény egy példányát. Az új városvezetés ezen döntést tiszteletben tartotta, az jelenleg is megtekinthető, de további kifüggesztéseket nem tervez” - válaszolta a nyugat.hu kérdésére a szombathelyi városvezetés. A vasi megyeszékhelyet az önkormányzati választások óta az ellenzéki koalíció élén az MSZP-s Nemény András vezeti.

Szerdán derült ki, hogy a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata (NENYI) a múlté. Tizenegy év után Orbán Viktor kormányhatározatának értelmében eltávolítják őket a közintézmények falairól és egy másik szöveget kell kiakasztani a helyükre.

A szombathelyi városházán sem helyezik ki az alaptörvény bevezetőjét

Az új szöveg, amit olvasgathatunk majd hivatalos elintéznivalóink közben az Alaptörvény preambuluma, amelyet Szájer József és Gulyás Gergely írt tíz évvel ezelőtt. A kormánypárti politikusok ezt Nemzeti Hitvallásnak hívják. A kormány indoklása szerint most „az Alaptörvény 10 éve történt elfogadásának tiszteletére és az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásának jelentőségére figyelemmel” kerül a szöveg a NENYI helyére a közintézményekben.

Azonban előbb a főváros vezetése, majd most a szombathelyi városháza is közölte: nem lesz semmiféle átakasztgatás.

„Úgy gondoljuk, politikai hitvallásoknak nincs helye a középületekben.

Az alkotmányos alapelvek tiszteletét mi a szombathelyiekért végzett munkánkkal, a városért és a város lakóiért végzett városvezetői tevékenységünk során fejezzük ki nap mint nap, nem pedig politikai akciók keretében” - indokoltak a szombathelyiek a nyugat.hu-nak.

Szólj hozzá!

Vászja, a fekete macska bepipult a medvére és elzavarta

2021.08.04 20:07:00

Vászja, a fekete macska bepipult a medvére és elzavarta

Mostanában divat az elfeledett filmes műfajok feltámasztása és adaptálása napjaink problémáira. A western filmek stílusához kevesen nyúlnak, és általában nem is sikerül jól. Quentin Tarantino mellé azonban most első filmjével csatlakozik Vászja cica gazdája.

A történet a szibériai Irkutszk közelében, az Angara folyó partján bontakozik ki, ahova egy társaság elvitte magával az egyikük macskáját, amíg horgásznak. Ám ekkor feltűnt a kis táboruk közelében egy barna medve.

Vászja, a macska azonban nem menekült el, épp ellenkezőleg, a gazdái és a vadállat közé állt és a két állat között megkezdődött a klasszikus westernekből ismert feszültségteljes szemezés.

Kevesen tettek volna ezen a meccsen a macskára, ám azok a bolondok jártak volna jól, akik mégis. A gazdái legnagyobb meglepetésére ugyanis a kis háziállat támadó pozícióba feszítette magát, ami a medvét annyira megijesztette, hogy bár párszor próbálkozott, végül nem mert a közelébe menni.

Kicsit a vígjátékokat is megidézi az egyperces film, amikor az amúgy is nevetségesen nyugodt gazda a macskát inti nyugalomra, mintha el akarná kerülni, hogy széttépje a vadállatot.

„Szép munka, Vaszilij Vasziljevics, a legnagyobb halat ma te kapod” - mondta az elégedett gazda a szőrös hősnek, miután a medve egyszerűen elmenekült onnan.

Szólj hozzá!

Kimentett egy fuldoklót a Dunából az Országgyűlési Őrség egyik tagja

2021.08.04 18:57:00

Kimentett egy fuldoklót a Dunából az Országgyűlési Őrség egyik tagja

Az Országgyűlési Őrség egyik tagja mentett ki egy fuldokló férfit a Dunából - tudatta az Országgyűlés Sajtóirodája közleményben az MTI-vel szerdán.

A tájékoztatás szerint a Duna kedd este sodort el egy embert a Margit-szigetről. A parlament egyik őre észrevette a fuldoklót, és értesítette a katasztrófavédelmet és a vízirendészetet.

A helyszínre elsőként Czicze István főtörzsőrmester, az Országgyűlési Őrség hivatásos tűzoltója ért, aki egy "állampolgár" segítségével kimentette a férfit a vízből.

Hogy az MTI közlemény miért tette idézőjelbe az állampolgár szót, nem tudni, de így hagyjuk, hátha van valami jelentősége.

„Ezzel a hősies cselekedettel olyan kiemelkedő helytállást tanúsítottak, amivel halálos veszélyből mentettek ki egy embert” - áll a közleményben.

A kimentett embert látható sérülések nélkül adták át a mentőknek, akik a Honvéd Kórházba vitték. Kövér László házelnök és Tóth László vezérőrnagy, az Országgyűlési Őrség parancsnoka elismerését fejezte ki a művelet résztvevőinek - tudatták.

A parlamenti őrség eddig minden évben mentett ki embert a Dunából, legutóbb július 14-én egy 17 éves fiatalt - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája. (MTI)

Szólj hozzá!

Füstbe burkolózott az Akropolisz a közeli erdőtüzek miatt

2021.08.04 17:16:00

Füstbe burkolózott az Akropolisz a közeli erdőtüzek miatt

Nem csillapodtak a tüzek szerdára virradóra Athén északi részén. A város szélén lévő Parnesz-hegyen több mint 500 tűzoltó dolgozik a lángok megfékezésén, munkájukat kilenc helikopter, öt repülőgép, valamint a rendőrség és a hadsereg is segíti. A tűzoltóság közleményben reményét fejezte ki, hogy a lángokat néhány órán belül sikerül megfékezni.

Füstbe burkolózott az Akropolisz a közeli erdőtüzek miatt

Helyszíni beszámolók szerint Athén fölött sűrű füst terjeng. A lángok megrongálták a várost körülvevő metropoliszövezet elektromos hálózatának egy részét, a helyreállítási munkák jelenleg is folynak. A görög főváros hatóságai arra kérték az embereket, maradjanak otthon, és ne nyissanak ablakot.

A környéken még mindig 40 Celsius-fok fölött van a hőmérséklet, jóllehet Níkosz Hardaliasz polgári védelmi miniszterhelyettes azt mondta, a helyzet - a széljárásnak és a nedvességnek köszönhetően - szerdára javult. Hozzátette, hogy országszerte csaknem 80 tűzvészt jelentettek, ám nagy részüket másikerült megfékezni.

A lángok kedden csaptak fel az Athéntól 20 kilométerre északra található Varimpompi településen, majd átterjedtek a környékbeli kisebb városokra. Több autó és ház vált a lángok martalékává, és több mint 300 embert evakuáltak otthonából.

Szerdán a helyszínre látogatott Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök is, aki kiemelte, hogy a tűzvészek eddig szerencsére nem követeltek halálos áldozatot. Hozzátette azonban, hogy az ország az elmúlt évtizedek legnagyobb hőségével néz szembe, és rémálomnak nevezte az Athén környékén pusztító tüzeket.

Görögországban 30 éve nem látott hőhullám tombol, néhány helyen a hőmérséklet a 43 Celsius-fokot is meghaladja. (MTI)

Szólj hozzá!

Összeütközött két vonat Csehországban

2021.08.04 16:08:00

Összeütközött két vonat Csehországban

Több tucatnyian megsérültek abban a vonatbalesetben, ami szerdán reggel történt Csehországban. A Deutsche Welle azt írja, Pilsenhez közel, Domazlice és Blizejov falvak között ütközött össze az EX 351 és az OS 7406 jelű személyvonat.

Karel Havlicek, a cseh közlekedési miniszter úton van a helyszínre. A közszolgálati rádió oldala a mentőegységek szóvivőjére hivatkozva azt írja,

ketten meghaltak, heten súlyosan megsérültek a balesetben.

A Reuters szerint az egyik érintett szerelvény a Prága-München gyorsvonat volt. A baleset oka a közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint fetehetően az, hogy az expressz Domazlicénél nem állt meg a továbbhaladást tiltó piros lámpánál. A vonatközlekedés a vonalon egyelőre szünetel.

Szólj hozzá!

Az Egyesült Államok több mint százmillió oltást adományozott a világ hatvan országának

2021.08.04 15:56:00

Az Egyesült Államok több mint százmillió oltást adományozott a világ hatvan országának

Az Egyesült Államok több mint 110 millió adag oltást szállított több mint 60 országnak Afganisztántól Zambiáig - jelentette be a Fehér Ház kedden.

Joe Biden elnök a koronavírus külföldi terjedése elleni küzdelem amerikai stratégiájáról szóló tájékoztatón hangsúlyozta, hogy az amerikai adományok mennyisége meghaladja a világ országainak összesített adományát, amelyet alacsony és közepes jövedelmű országoknak juttattak.

„Be kell oltani Amerikát, és segíteni kell beoltani a világot. Csakis így tudjuk legyőzni ezt a kórt” - mutatott rá Biden.

A bejelentésre azt követően került sor, hogy az Egyesült Államokban ismét emelkedik a koronavírus jóval fertőzőbb delta variánsa által okozott fertőződések száma. Múlt héten több amerikai közegészségügyi tisztségviselő azt javasolta, hogy a Covid-19 ellen már teljesen beoltott emberek ismét viseljenek maszkot egyes beltéri helyeken.

A Fehér Ház kedden közleményben jelezte, hogy az Egyesült Államok augusztus végén megkezdi annak az 500 millió adag Pfizer/BioNTech-vakcinának a szállítását, amelyet a világ száz legszegényebb országnak ajánlott fel 2022 júniusáig.

Az amerikai kormány több mint 80 millió adag oltás leszállítását ígérte meg június végéig tengerentúli országok számára, de ennek csak töredékét tudta teljesíteni a fogadó országokban meglévő logisztikai és szabályozási problémák miatt. A szállítás üteme júliusban már jelentősen felgyorsult.

Mindeközben Biden elnök kedden felszólított több republikánus kormányzót, hogy ne akadályozzák a delta variáns terjedésének feltartóztatását célzó intézkedések betartatását. Joe Biden a Fehér Házban tartott sajtóeseményen bírálta Ron DeSantis floridai és Greg Abbott texasi kormányzót, valamint más vezető tisztségviselőket, akik intézkedéseikkel akadályozni próbálják a maszkviselési kötelezettség újbóli bevezetését.

A vírus delta variánsa gyorsan terjed Floridában és Texasban, valamint az ország más részein, ahol magas a be nem oltott lakosok aránya. Biden elnök korábban támogatásáról biztosította New York város vezetésének azon intézkedését, amely beoltottsághoz kötötte az éttermi étkezést vagy a konditermek használatát, valamint azokat a vállalati lépéseket, amelyek az oltás felvételéhez kötötték az irodai munkavégzéshez való visszatérést. Az AP hírügynökség szerint legalább hét republikánus vezetésű tagállamban, változó mértékben ugyan, de korlátozzák az ilyen rendelkezéseket. (MTI)

Szólj hozzá!

Kiszállt a maffiából, miután a szeme láttára gyilkoltak meg egy prostitúcióra kényszerített nőt

2021.08.04 14:48:00

Kiszállt a maffiából, miután a szeme láttára gyilkoltak meg egy prostitúcióra kényszerített nőt

Egészen brutális kegyetlenségről számolt be a Deutsche Welle riporterének egy férfi, akit csak Davidként mutatnak be és aki tagja volt az Olaszországban működő nigériai maffiának. Nem elég, hogy az országba menekültként érkező nőket ez a csoport elrabolja és prostitúcióra kényszeríti, meg is ölik azt, aki nem működik együtt velük. Ezek a nők illegális bevándorlóként tartózkodnak Európában, nyoma sincs annak, hogy itt vannak, senki nem keresi őket. A német csatorna egy olyan lánnyal is beszélt, akinek sikerült megszöknie a maffia elől. Azt mondja, ő nem erről az európai életről álmodott.

Ez az anyag a Deutsche Welle és a 444 együttműködésében készült.

Szólj hozzá!

Megöltek egy rendőrt a Pentagonnál

2021.08.04 13:36:00

Megöltek egy rendőrt a Pentagonnál

„A Pentagon rendőrsége gyászolja azt a kollégát, akit ma reggel gyilkoltak meg egy, a Védelmi Minisztériumnál történt incidens során. Imádkozunk a családjáért. További információkat az esetről később ismertetünk” - írta a Twitteren a Pentagon védelmét ellátó rendőri osztag.

Egyelőre nagyon keveset tudni arról, hogy mi történt az amerikai Védelmi Minisztérium épületénél. Az AFP fotóin a közeli buszmegállót látni, a rendőrök ott kordonoztak el egy területet rajta egy busszal.

A CNN-nek nyilatkozó forrás szerint a rendőrt megkéselték. Woodrow Kusse, a Pentagon rendőrfőnöke ugyanakkor azt nyilatkozta a rövid sajtótájékoztatóján, hogy tűzharcra is sor került, melynek „több sebesültje is volt”, további támadásra ugyanakkor nem számítanak. Az épület környékét lezárták.

Szólj hozzá!

Norvég külügy: Magyarország számára többé nem elérhető a Norvég Alap

2021.08.04 13:10:00

Norvég külügy: Magyarország számára többé nem elérhető a Norvég Alap

„A magyar fél javaslatot tett új határidő kitűzésével az egyeztetések folytatására” - írta a Népszavának még múlt pénteken a Miniszterelnökség a norvég civil alap körüli kavarásról. Aznap jelent meg a Portfolio interjúja is Ágostházy Szabolccsal, az uniós fejlesztésekért felelős államtitkárral, melyben ez a párbeszéd szerepel:

Portfolio: Ez a vita régóta tart. Meddig húzódhat még?

Ágostházy Szabolcs: Egyedül a norvégokon múlik. Egy újabb pályázati kör kiírása, pályázatok benyújtása és a technikai átfutás újabb hónapokba telik. Meglátjuk. Az idő fogy, mert ezt a 77 milliárd forintot 2024 végéig fel kellene használni.

Mindebből úgy tűnik, a kormány továbbra is azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a pénz még menthető - írja a Népszava. A lap megkérdezte hát a norvég külügyminisztériumot.

„Magyarország számára többé nem elérhetőek a Norvég Alap 2014-2021-es forrásai” - válaszolták.

2020 decemberében született megállapodás arról, hogy a Norvég Alap pénzeit egy kormánytól független szervezetnek kell kiosztania Magyarországon és hét hónap van rá, hogy megtalálják, melyik legyen ez a szervezet. Aztán elérkezett ez a határidő, mégsem született döntés. A norvég külügyminiszter akkor arról írt, hogy a donorországok mind a 15 érintett tagországban elvárják, hogy a civil támogatások lebonyolítója a kormánytól és az államtól független legyen. Ezt az elvárást Magyarország elfogadta, mégsem fogadta el a legjobbnak ítélt pályázatot. Ezeket a pályamunkákat a brüsszeli iroda értékeli, és a többi ország mind el is fogadta ezt az értékelést, csak mi nem.

„[H]a a kormány nem tudja elfogadni azokat az alapelveket, amelyekben a tizennégy másik kedvezményezett országgal egyetértünk, akkor meg kell húznunk a határt” - mondta akkor Ine Eriksen Søreide a Politiconak.

A Népszava mai cikke szerint ezt a határt most világosan meghúzták. A lap szerint a norvég külügy mai válaszával kiderült, hogy az összesen 77 milliárd forintos támogatás nem csúszik, nem átmenetileg került veszélybe, hanem végérvényesen elveszett. Ugyanakkor a norvég kormány a múlt héten jelezte, hogy keresik a megoldást arra, hogy valamilyen formában mégis támogassák a magyar civil szervezeteket, mert szerintük nagy szükségük van a magyaroknak erre a pénzre.

Szólj hozzá!

Újabb fordulattal nem Varsóba, hanem Bécsbe tart Cimanovszkaja

2021.08.04 12:37:00

Újabb fordulattal nem Varsóba, hanem Bécsbe tart Cimanovszkaja

Japán idő szerint reggel érkezett a tokiói Narita reptérre (nem a Hanedára, ahova a fehérorosz csapata akarata ellenére elvitte vasárnap). Mindenki arra számított, hogy a Varsóba tartó LOT géppel utazik majd. Az AFP például képeket is kiadott arról, ahogy felszáll a repülő. Ám a helyszínről tudosító hírügynökségek egészen a kapuig kísérték a sportolót, így kiderült, hogy nem a LOT, hanem az Austrian Airlines Bécsbe tartó járatára szállt fel.

Újabb fordulattal nem Varsóba, hanem Bécsbe tart Cimanovszkaja

A CNN és a Guardian is arról ír, hogy egyelőre nem világos, hogy Bécsből tovább utazik-e Varsóba a futó, vagy esetleg változtatott a tervén és Ausztriában marad, vagy talán csatlakozik az Ukrajnába menekült férjéhez. Érdekesség, hogy az OS52-es számot viselő Austrian Airlines járat hagyományosan Fehéroroszország légterén keresztül jár Bécs felé, ám Roman Protaszevics gépének földre parancsolása óta kikerüli az országot.

Újabb fordulattal nem Varsóba, hanem Bécsbe tart Cimanovszkaja

Kriszcina Cimanovszkaja kedden az AP-nek azt nyilatkozta, hogy a héten Tokióból Varsóba utazik, miután Lengyelország biztosította számára a humanitárius vízumot. Hogy a végcél a lengyel főváros lesz, erre utalt egy, a sportolóval az elmúlt napokban kapcsolatot tartó, Tokióban élő fehérorosz, aki a Reutersnek nyilatkozva azt mondta, pusztán biztonsági okokból változtattak a járaton.

A fokozott elővigyázatosságra azért is szükség lehet, mert kedden felakasztva találtak rá Kijevben egy fehérorosz aktivistára, aki segített Ukrajnába szökni azoknak, akiket Lukasenka rezsimje üldöz. Cimanovszkaja férje is Ukrajnába menekült.

Szólj hozzá!

L. Simon László lett a Nemzeti Múzeum főigazgatója

2021.08.02 19:33:00

L. Simon László lett a Nemzeti Múzeum főigazgatója

Az egykori kulturális államtitkár a Facebookon jelentette be, hogy Kásler Miklós kinevezte a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának.

„Megtisztelő, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr is végig olvasta a pályázatomat, megismerve és támogatva a terveimet” - írja.

Egy hónapja derült ki, hogy a főigazgatói posztra L. Simon is pályázik. Akkor azt írtuk, az 52 oldalas pályázata szerint a közéletben és az emlékezetpolitikában aktív intézmény vezetőjeként térne vissza a kulturális életbe. Szerinte sokkal jobban be kell szállni a nagy, látványos kiállítások rendezésének versenyébe, és vállalni kell a komoly hazai és nemzetközi vitákat olyan kényes témák, történeti kérdések felmutatásával, amilyenekkel az elmúlt évtizedekben a múzeum vezetése nem mert komolyabban foglalkozni,

ilyen szerinte a Horthy-korszak, a Bethlen-kormány tevékenysége, a kuláküldözés vagy a kommunista rendszer egyházellenessége.L. Simon a pályázatában azt írta, a múzeum nem nélkülözheti az egyértelmű állásfoglalásokat, a tudományosan megalapozott, de a széles közönség számára értelmezhető orientáló, identitásformáló szándékot.

„Nem arról van szó, hogy átpolitizáljuk a múzeumi munkát, hanem hogy felkarolandó témákat, ügyeket szállítunk a kormányzati emlékezetpolitikának, illetve, hogy a kormányzat számára is fontos kérdéseket szellemileg előkészítjük. A tudományos diskurzus azért fontos, mert egy-egy téma alapos előkészítésével elkerülhetők vagy megelőzhetők az olyan emlékezetpolitikai kudarcok, amiket az elmúlt évtizedben számos esetben, pl. szoborállítások, újra temetések stb. kapcsán megélhettünk” - fejtette ki.

A Magyar Nemzeti Múzeumot 2016 óta Varga Benedek történész, levéltáros vezette.

Szólj hozzá!

Kétmilliárd forintért megvette az állam a Batthyány család levéltári okleveleit

2021.08.02 19:08:00

Kétmilliárd forintért megvette az állam a Batthyány család levéltári okleveleit

A magyar állam 5,6 millió euróért (ca. 2 milliárd forint) megvásárolta a Batthyány család levéltári okleveleit, 520 dokumentumot - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn Budapesten az MTI-vel.

Az egykori Batthyány-birtokok levelezései betekintést nyújtanak a Magyar Királyság évszázados működésébe. Ezek tudományos igényű vizsgálatával jobban rekonstruálhatók a magyar történelem meghatározó eseményei és összefüggései - mondta Orbán Balázs a Magyar Nemzeti Levéltárban.

Szabó Csaba, az MNL főigazgatója kiemelte: az arisztokrata család nevének fennmaradását semmi nem garantálja hitelesebben az oklevelek Magyar Nemzeti Levéltárba kerülésénél.

Mint Rácz György főlevéltáros kifejtette, az országból 1945-ben kivitt, és több mint 75 éven át Bécsben őrzött dokumentumok számbavételük, feldolgozásuk, digitalizálásuk után a tudományos kutatás rendelkezésére fognak állni.

A közbeszerzési értesítőben egy hete hirdették ki, hogy a Nemzeti Vagyonkezelő 5,6 millió eurot fizet a Batthyány család leszármazottainak, Batthyány Ádámnak, Batthyány Ferencnek és a Bécsben élő Batthyány-Strattmann Veronikának.

Szólj hozzá!

Kriszcina Cimanovszkaja a tokiói lengyel követségre ment

2021.08.02 17:37:00

Kriszcina Cimanovszkaja a tokiói lengyel követségre ment

A fehérorosz futóért egy ezüst színű kisbusz érkezett a tokiói Haneda reptérre a Reuters szerint. Azzal ment Kriszcina Cimanovszkaja a lengyel követségre, ahol szintén voltak tudósítók. Azt írják, köszöntötte az őt fogadó hivatalos személyeket, majd bement az épületbe. A SkyNews tudósításában meg is mutatták.

Egy, a sportolóval az utóbbi órákban kapcsolatot tartó fehérorosz forrás szerint a 24 éves Cimanovszkaja menedékkérelmet nyújt be a lengyel hatóságoknak. Korábban mind a cseh, mind a lengyel diplomácia kinyilvánította, hogy készek segíteni a futónak. A lengyel külügyminisztérium egyik tisztviselője a Twitteren azt írta, „humanitárius vízumot ajánlottunk neki és Lengyelországban folytathatja a sport karrierjét is, ha úgy dönt.”

A futót vasárnap az olimpiáról a tokiói repülőtérre vitték, hogy hazautaztassák Fehéroroszországba. Cimanovszkaja, aki hétfőn a 200 méteres női síkfutásban indult volna, a Reutersnek azt nyilatkozta, az edzőcsapata ment be a szobájába és közölték vele, hogy csomagoljon, mert viszik a reptérre. Ott a rendőröknek is elmondta és egy közzétett videóban is közölte: a beleegyezése nélkül próbálják kivinni őt az országból, ezért arra kéri a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), hogy avatkozzanak közbe.

Mark Adams a NOB szóvivője hétfőn közölte, hogy több szervezet, köztük az ENSZ menekültügyi szervezete is felvette a kapcsolatot a fehérorosz atlétával. A NOB pedig részletes jelentést kért az ügyről a fehérorosz tagszervezetétől.

Szólj hozzá!

Egyre nagyobb tempóban ér egyre kevesebbet a pénzünk

2021.08.02 16:25:00

Egyre nagyobb tempóban ér egyre kevesebbet a pénzünk

Alig egy órája publikálta az adatvizualizáció ehavi 444-es csúcsát Szily László kollégám ebben a cikkben. A lényeget jelentő képet megmutatom még egyszer. Két ugyanolyan glettanyag látható rajta, az egyiket tavaly, a másikat idén vásárolta egy meg nem nevezett mester.

Egyre nagyobb tempóban ér egyre kevesebbet a pénzünk

A fotón ábrázolt problémát a KSH is körbe járta és épp ma adta ki a jelentését az ipar belföldi árainak változásáról. Arra jutottak, hogy tovább gyorsult a drágulás üteme.

Átlagosan 15,4 százalékkal voltak magasabbak az ipar belföldi termelői árai az egy évvel korábbiaknál, ami egy százalékponttal magasabb az előző havinál. Az exportárak 9,7 százalékkal emelkedtek a májusi 9,6 százalékot követően. Együttesen az ipari termelői árak átlagosan 11,6 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly júniusban - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal.

Az áremelkedés ütemét elsősorban a nyers- és alapanyagok drágulása, valamint a forint euróval szembeni árfolyamváltozása befolyásolta a KSH szerint.

Az előző hónaphoz képest a belföldi értékesítés árai 1,7, az exportértékesítés árai 0,7 százalékkal, így az ipari termelői árak összességében 1,0 százalékkal nőttek.A belföldi értékesítés árakon belül a 63 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 13,3, a 31 százalékos súlyú energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 20,4 százalékos volt a drágulás éves üteme júniusban.

A belföldi áremelkedést a kőolajfeldolgozás és a vegyipar termelői árainak 42,3, illetve 37,1 százalékos emelkedése húzta, a járműgyártásban csak 1,7 százalékos volt az éves áremelkedés, a számítástechnikai termékeknél pedig három éve először estek az árak 0,2 százalékkal. Az élelmiszeriparban tovább gyorsult az áremelkedés üteme a májusi 5,0 százalékról 6,0 százalékosra.

A tartós fogyasztási cikkek gyártói 3,1 százalékos áremelést értek el, a beruházási javak 2,3 százalékkal drágultak tavaly júniushoz mérve, az energia termelő ágazatok 12,8, a további felhasználásra termelő alapanyag-, félkésztermék- és részegységgyártók 12,2 százalékkal emelték a termelői áraikat.

Exportban is a kőolajfeldolgozás árai emelkedtek kimagasló, 72,1 százalékos ütemben a vegyipar 48,8 százalékkos mértéke mellett. A gyógyszeripar exportárai azonban öt hónap emelkedés után júniusban 0,4 százalékkal elmaradtak a tavalyitól. Az élelmiszerek exportára 8,0 százalékkal emelkedett. A járműgyártás alig 0,4 százalékkal, a gépipar 2,8 százalékkal a villamosberendezések gyártói 5,3 százalékos emelkedést tudtak elérni, a számítástechnikai termék exportára tavaly júniushoz mérve stagnált.

A forint 0,6 százalékkal gyengült az euróhoz képest, és 5,9 százalékot erősödött a dollárral szemben tavaly június óta. Az első fél évben a belföldi értékesítés árai 9,7 százalékkal, az exportértékesítés árai 9,4, az ipari termelői árak összességében 9,5 százalékkal nőttek a múlt év azonos időszakához viszonyítva. (MTI)

Címlapkép: MTI Fotó - Ujvári Sándor

Szólj hozzá!

Nem házasodhat hazájában Izrael olimpiai bajnoka

2021.08.02 15:18:00

Nem házasodhat hazájában Izrael olimpiai bajnoka

„Van egy fehérorosz barátnője, akivel három éve élnek együtt, de az állam nem engedi, hogy összeházasodjanak” - panaszkodott a 103 FM rádiónak Artem Dolgopyat édesanyja azután, hogy fia aranyérmet nyert Tokióban.

A tornász édesapja az ukrajnai zsidó közösségből származik, onnan települt Izraelbe feleségével, aki viszont keresztény, így a zsidó törvények értelmében Artem is annak számít. Ugyanezen törvények miatt így nem köthet házasságot egy zsidó vallású nővel. Márpedig Izraelben nem létezik a polgári esküvő intézménye, csak vallási szertartás lehetséges.

Dolgopyat ügye most felhívta a figyelmet erre a jelenségre Izraelben. A Jerusalem Post azt írja, évente 9000 pár utazik külföldre, hogy ott tartsák meg a polgári esküvőjüket. Az új kormánykoalícióban két párt is van, amelyik támogatja a civil házasságkötést, ám a kormányprogramba ezt nem sikerült beemelniük, így nem valószínű, hogy a közeljövőben változtatnak az ország alkotmányán.

Szólj hozzá!

A Magyar Nemzet Tamás Gáspár Miklóst nyaggatja, hogy szidja az ellenzéket

2021.08.02 14:29:00

A Magyar Nemzet Tamás Gáspár Miklóst nyaggatja, hogy szidja az ellenzéket

A baloldali filozófus a Mércén számol be arról, hogy az utóbbi időben „a Magyar Nemzet egyik – különben nyájas és jó modorú – munkatársa” többször is telefonon nyaggatta, hogy nyilatkozzon nekik érezhető fönntartásairól a magyar ellenzékkel szemben.

„Arról, legmélyebb sajnálatomra, szó se lehet, hogy én a Magyar Nemzetnek nyilatkozzam (amit olykor – ritkán – megtettem a múltban), mert a jelenlegi Magyar Nemzet, habár mindenekelőtt nyomdai termék, nem tűri a nyomdafestéket - reagál a megkeresésre az írásban TGM.”

„Nem biztos, hogy nekünk, baloldaliaknak részt kell-e vennünk a 2022-i választásokon, ha a dolgok úgy mennek tovább, ahogy mennek. De még ennél is biztosabb, hogy a jelenlegi posztfasiszta államrendszer bukása közérdek, Orbán Viktornak és barátainak nem szabad többé a közügyek élén állniuk.”

Ismerteti mégis álláspontját a Magyar Nemzet helyett a Mércén, majd jobban is kifejti azt a dilemmát, amivel szerinte a „valóságosan létező” baloldalnak szembe kell néznie a kampányban. Itt lehet bővebben elolvasni.

Szólj hozzá!

Szlovákiában elindult az oltáslottó

2021.08.02 14:06:00

Szlovákiában elindult az oltáslottó

Szlovákiában útjára indították vasárnap azt a lottójátékot, amely az oltási hajlandóság növelését hivatott szolgálni a parlament júliusi jóváhagyásával. Az országban állandó lakhellyel rendelkező, az új koronavírus ellen már teljesen beoltott állampolgárok vasárnap estétől kezdhettek regisztrálni a szerencsejátékra, amelynek első számhúzására augusztus 15-én kerül sor.

A legmagasabb nyeremény 100 ezer euró (36,5 millió forint) lesz, a kormány együttvéve mintegy 10 millió eurót (3,65 milliárd forint) szán a nyeremények kifizetésére.A Pravda című szlovák lap azt írta, hogy a játék szabályzata bírálatokat váltott ki, mivel a főnyereményt csak az viheti el, aki élő televíziós adásban válaszol a műsorvezető egy kérdésére. A szervezők ezzel akarják fenntartani a közönség érdeklődését a játék októberi lezárultáig.

Igor Matovic pénzügyminiszter, volt miniszterelnök lelkes híve volt a játéknak. Nagyrészt az ő erőfeszítéseinek köszönhető, hogy a parlament végül jóváhagyta a javaslatot.

„Helyénvaló dolog az ingadozó embereket ösztönözni. Ráadásul a közfinanszírozás szempontjából is nagyon jó befektetés” - mondta Matovic, hozzátéve, hogy az effajta oltásra ösztönzés költsége töredékrészét teszi ki a súlyos Covid-esetek kórházi gyógyításához szükséges forrásoknak. Szakértők és közgazdászok ezzel együtt is kételkednek abban, hogy a lottó hatására valóban több szlovák veszi-e majd föl az oltást.

Az Our World in Data elnevezésű adatközlő portál szerint Szlovákiában eddig kétmillió ember lett teljesen beoltva a Covid-19-et okozó SARS-CoV-2 vírus ellen. Ez a szám a teljes lakosság 36 százalékának felel meg, miközben a szomszédos Csehországban már elérte a 45 százalékot a teljesen beoltottak aránya. (MTI)

Szólj hozzá!

Csehország és Lengyelország is befogadná a fehérorosz olimpikont

2021.08.02 13:48:00

Csehország és Lengyelország is befogadná a fehérorosz olimpikont

Kriszcina Cimanovszkaja a tokiói Haneda reptér egyik szállodájában töltötte az éjszakát. Ügyében megmozdultak a japán menekültügy, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a világsajtó kerekei. Mark Adams a NOB szóvivője a BBC szerint azt nyilatkozta, az ENSZ menekültügyi szervezete is felvette a kapcsolatot a fehérorosz atlétával.

Cimanovszkaja korábban ebben a NOB-nak címzett videóban kért menedéket:

Hogy pontosan mi okozta az edzők és a sportoló közti feszültséget, egyelőre nem világos. Korábban instagram posztjaiban az edzői „hanyagságra” panaszkodott, ezután vitték ki akarata ellenére a reptérre, ahonnan ő nem akart haza repülni. Az is lehetséges, hogy Fehéroroszország politikájáról foglalt állást és emiatt küldték volna haza.

Erről árulkodik az is, hogy a Fehérorosz Sport Szolidaritási Alapítvány is megszólalt az ügyében. Tavaly augusztus óta létezik ugyanis egy ilyen szervezet, amely kimondottan azokkal a sportolókat karolja fel, akiket politikai nézeteik miatt börtönöztek be. Azt mondták, Cimanovszkaja most leginkább az otthon maradt családtagjait félti a retorziótól. Csehország és Lengyelország diplomáciai képviselői bejelentették, hogy készek vízumot adni a sportolónak azonnal, hogy Európába utazhasson.

Szólj hozzá!

Nem túl okos döntések: kábítószerrel a zsebben bemászni a rendőrségre

2021.08.02 13:21:00

Nem túl okos döntések: kábítószerrel a zsebben bemászni a rendőrségre

A VII. kerületi Rendőrkapitányság kamerái az év legszerencsétlenebb emberét rögzítették. A felvételen látszik, hogy még ép pólóban felmászik a rendőrség kerítésén a férfi, majd a távolban leesik a másik oldalon. Itt történhetett valami a ruhájával, mert ezután már szakadt öltözetben fut keresztül az autók között, felmászik a túloldalon a másik kerítésre, immár egy rendőrrel a nyomában.

Az erzsébetvárosi rendőrök adatgyűjtése során hamarosan a következő történet rajzolódott ki. A Magyarországon jogszerűen tartózkodó 25 éves afgán állampolgár a Keleti Pályaudvar közelében egy kocsmában verekedésbe keveredett, táskáját és iratait hátrahagyva onnan menekült be a kapitányság udvarára. Holmija között a rendőrök néhány gramm kábítószergyanús anyagot találtak, ami magyarázatot adhat a férfi zavartságára. A VII. Kerületi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt indított eljárást, a lefoglalt anyagot szakértői vizsgálat alá vetik. A kocsmában történt verekedés ügyében garázdaság miatt külön eljárást indítottak. (police.hu)

Szólj hozzá!

A magyar szakasz nélkül kapott világörökségi védettséget a Dunai Limes

2021.08.02 12:42:00

A magyar szakasz nélkül kapott világörökségi védettséget a Dunai Limes

A magyar helyszínek nélkül, de világörökségi védettséget kaptak a Római Birodalom határvonalának emlékei Németországban, Ausztriában és Szlovákiában. Ez a Dunai Limes nyugati fele, melynek része lett volna a Magyarországon található szakasz is. 2009 óta a különböző régészeti leletekből, őrtornyokból, sáncokból álló hálózat a legfontosabb világörökségi várományos attrakciónk volt. 18 év előkészítő munkát öltek bele a szakemberek, míg a kormány júniusban visszavonta a jelölést - írtuk meg elsőként.

A Magyar Hang vette észre a World Heritage Site szakportál beszámolóját, melyből kiderül, hogy az UNESCO mostani ülésén a dunai limes németországi, ausztriai és szlovákiai közös szakasza, összesen mintegy 34 lelőhellyel megkapta a világörökségi védelmet. A magyar kormány a 444 kérdéseire nem, de a Mandinernek válaszolt arra, hogy miért döntöttek így. A Miniszterelnökség azt írta, „Magyarország elkötelezett, hogy a Dunai Limes teljes egészében nyerhesse el a világörökségi címet”, de úgy, hogy ne csak a Limes német, osztrák, szlovák és magyar szakaszai kapják meg a minősítést, hanem Horvátország, Bulgária, Szerbia és Románia Limes-szakaszai is.

Csakhogy kezdettől fogva tudni lehetett, hogy a Limes keleti szakaszai egy későbbi időpontban pályáznak majd a védettségre, így a valódi okát a visszalépésnek ma sem tudjuk.

Szólj hozzá!

Hamarosan elindulnak a praxisközösségek

2021.08.02 12:16:00

Hamarosan elindulnak a praxisközösségek

Szeptember 1-jén a tervek szerint elindulhatnak a praxisközösségek - közölte a Világgazdasággal az Országos Kórházi Főigazgatóság. A napilap hétfői számában megjelent cikk szerint az alapellátásban elérhető szolgáltatások körének bővítésére és annak gazdaságos biztosítására jönnek létre országszerte a modellváltó rendelők. Eddig csaknem száz kollegiális praxisközösség indult el hétezer praxistaggal. A főigazgatóság tájékoztatása szerint feldolgozás alatt van az egyesült és integrált praxisközösségek és a praxisközösségi konzorciumok nyilvántartásba vétele. A háziorvosi és a fogászati ellátás finanszírozására szánt idei keret az elmúlt évhez képest 58 százalékkal emelkedett, 105,5 milliárd forintot tesz ki, és már most látható, hogy ezen belül az orvosi bértámogatások mértéke 2022-ben újra nagymértékben, további 38 százalékkal nő. A modellváltásra azért kerül sor, mert 928 üresen álló praxis van Magyarországon a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint, és a lépéstől várják a megoldást erre a problémára.

Júliusban 648 betöltetlen háziorvosi praxisban nem volt orvos, új kilépőként pedig tízen jelezték, hogy nem dolgoznak tovább. A tartósan betöltetlen fogorvosi praxisok száma 280 volt, a nyári hónapban nyolc praxis szűnt meg.

Jellemzően nem a fogorvosi, hanem a háziorvosi praxisok között volt gyakoribb a megszűnés - mondta a napilapnak Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke, aki Keszthelyen fogorvos. Magyarországon 2800 alapellátó fogászat van, az üresen álló rendelők száma régóta 280-300 körül alakul. A pácienseket ez annyiban érinti, hogy a körzetekben helyettesítéssel oldják meg a betegellátást, és a helyettesítő orvosok részmunkaidőben dolgoznak.

Tavaly decemberben ebben a cikkben mutattuk be a praxisközösségeket, a modell előnyeit és a lehetséges kockázatokat. (MTI)

Szólj hozzá!

„Trollkodni kell, hogy elmondhasd a véleményed” - több ezerszer töltötte ki a Nemzeti Konzultációt a NERbot

2021.08.02 00:15:00

„Trollkodni kell, hogy elmondhasd a véleményed” - több ezerszer töltötte ki a Nemzeti Konzultációt a NERbot

  • A kormány feljelentést tett, miután Tomanovics Gergely, az egykori fideszes videós órákon át közvetítette, ahogy az általa írt NERbot tömegesen tölti ki a Nemzeti Konzultáció online kérdőíveit.
  • Bármilyen bűncselekményt itt éppen azért lesz nehéz megállapítani, mivel a kormányzati oldalon most sem volt olyan védelem, amit fel kellett volna törnie. A robotokat kiszűrő reCAPTCHA-t is csak azután tették ki, hogy a harmadik élő közvetítésében már több ezer kérdőívet töltött ki.
  • Ezzel akarta megmutatni, hogy milyen könnyen manipulálható a rendszer.
  • A TASZ jogásza szerint ezt nagyjából olyan súlyú cselekmény, mintha valaki tízezerszer szavazna le arra, hogy mi legyen az év hala.


Címlapkép: Kiss Bence

Szólj hozzá!

Az Axel Springer kivonul Magyarországról

2021.07.28 20:02:00

Az Axel Springer kivonul Magyarországról

A Ringier önállóan lesz a tulajdonosa azoknak a médiaérdekeltségeknek, ahol eddig az Axel Springerrel közösen volt a piacon - így Magyarországon is. Szlovákia a kivétel, ahol az érintett lapcsoport alapítója eddig is rendelkezett kisebbségi részesedéssel, és ezt továbbra is megtartja.

Magyarországon a Ringier Axel Springer adja ki a Blikket, a Kiskegyedet, a Glamour magazint és az Auto Bild magyar verzióját.

A cég honlapján található közlemény szerint a részvények átvétele még idén lezárul, ehhez azonban szükséges az egyes országok monopóliumellenes hatóságainak (hazánkban a Gazdasági Versenyhivatal) hozzájárulása. Hogy mennyiért veszi meg a Ringier az Axel Springer részvényeit, azt nem árulják el a cégek. A francia és német médiaipari multik Szerbiában, Szlovákiában és a három balti államban, Észtországban, Lettországban és Litvániában hagynak fel a közös piaci szerepléssel, Lengyelországban viszont továbbra is közös csoportot alkotnak majd. (via HVG)

Szólj hozzá!

A Jobbik cáfolja, hogy etikai eljárás indul a Pride-on vonuló politikusuk ellen

2021.07.28 19:19:00

A Jobbik cáfolja, hogy etikai eljárás indul a Pride-on vonuló politikusuk ellen

Bereczki Miklós, a Jobbik soroksári alapszervezetének elnöke részt vett a Pride-on, ezért etikai eljárást kezdeményeztek ellene a pártban - írja a Mandiner több jobbikos forrásra hivatkozva. Bereczki együtt vonult több fővárosi vezetővel, és posztolt is az eseményről.

A vizsgálatot vele szemben Szabó Balázs, a Jobbik újpesti önkormányzati képviselője kezdeményezte. Indoklása szerint politikustársa vétett az alapszabály ellen. Emiatt a paragrafus miatt gondolja így: „Fegyelmi vétségnek minősül különösen, ha a tag a) más politikai szervezetek vagy politikai ellenfelek gyűlésein, avagy egyéb helyen és módon, nyilvánosan a párt elfogadott politikájával szemben foglal állást, illetőleg ekként folytat közéleti tevékenységet; továbbá f) bármely módon olyan magatartást tanúsít, vagy olyan cselekményt követ el, amely a Jobbik hátrányos megítélésére, avagy a Jobbikba vetett bizalom megingatására alkalmas.”

A Mandiner beszélt Szabóval, aki szerint Bereczki politikusi minőségében vett részt a Pride-on, és úgy véli, kérdés, hogy mindezt kinek a megbízásából, kérésére és/vagy érdekében tette.

Nem sokkal ezelőtt megérkezett a párt közleménye is. Cáfolják, hogy etikai vizsgálatot indítottak volna, azt írják: „miközben a Jobbik nem vett részt Pride-on, ugyanakkor nem szól bele abba, hogy tagjai magánemberként milyen rendezvényeken vesznek részt. A Jobbik egy valódi néppárt, nem pedig a Fidesz, ahol 30 évig tudatosan titkolják valakinek a szexuális irányultságát, hogy aztán egy brüsszeli ereszen menekülve kerüljön a nyilvánosság elé.”

(Ez a cikk az Etikai eljárás indul a Jobbikban a Pride-on vonuló politikusuk ellen címmel jelent meg a szemlézett írások alapján. A párt közleménye után frissítettük. A szerk.)

Szólj hozzá!

Karácsony a Guardiannek: „A legkevesebb, hogy az igazságügyi miniszternek le kell mondania”

2021.07.28 19:05:00

Karácsony a Guardiannek: „A legkevesebb, hogy az igazságügyi miniszternek le kell mondania”

Karácsony Gergely is lemondásra szólította fel Varga Judit igazságügyi minisztert a Guardiannek adott interjújában. A brit lap vezető anyagban foglalkozik a Pegasus-botrány mentén kialakuló magyar politikai adok-kapokról. Karácsony mellett idézik Ungár Pétert, aki a nemzetbiztonsági bizottság kudarcos ülése után mondta ugyanezt és Donáth Annát, aki a hétfői tüntetésen a teljes kormány lemondását követelte.

„Az a legkevesebb, hogy az igazságügyi miniszternek le kell mondania” - mondta a lap tudósítójának Karácsony a városházán.

A cikk összegzi a kormányzati reakciókat, vagyis azt, hogy mennyire nem mondott semmit például Varga Judit. Felidézik a Le Monde-nak adott interjúját, ahol előbb provokációnak nevezte már a kérdést is, hogy adott-e engedélyt újságírók lehallgatására, majd letiltotta az interjút.

Szólj hozzá!

Nikola Gruevszki céget alapított egy péceli Kádár-kockában

2021.07.28 18:07:00

Nikola Gruevszki céget alapított egy péceli Kádár-kockában

Az I.C.I.C. Kft.-t július 15-én jegyezték be péceli székhellyel, a vállalkozás ügyvezetője és tulajdonosa is az egykori macedón miniszterelnök - írja a 24.hu. Főtevékenysége üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás, de a listában sok más is szerepel a porcelán-, üvegáru-, tisztítószer-nagykereskedelemtől a vagyonkezelésen keresztül a konferenciaszervezésig.

Nikola Gruevszki tartózkodási helyeként egy skopjei címet adott meg, kézbesítési megbízottnak pedig Hornyik Katalin belvárosi ügyvédet jegyezték be a cégiratokba. A székhelyként szereplő Kádár-kockáról a 24.hu fotót is közölt.

A korrupcióért elítélt macedón miniszterelnök 2018 novemberében érkezett Magyarországra, a gyanú szerint a magyar diplomácia aktív segítségével. Menedékjogot kapott, majd bejáratos lett magyar kormányzati körökbe. Ezért találkozhatott 2019-ben a 444 irodája mellett a külügy helyettes államtitkárával. Októberben pedig már szavazhatott is az önkormányzati választáson.

Szólj hozzá!

Szerda reggel egy oknyomozó újságírónál kopogtatott az orosz rendőrség

2021.07.28 17:37:00

Szerda reggel egy oknyomozó újságírónál kopogtatott az orosz rendőrség

Az orosz rendőrség szerdán házkutatást tartott egy olyan újság főszerkesztőjének moszkvai otthonában, akinek kiadványát nemrégiben "külföldi ügynöknek" minősítettek.

Roman Dobrohotov, a The Insider hírportál főszerkesztője szerda reggel azt posztolta a Twitteren, hogy „rendőrök kopogtatnak” lakása ajtaján. „Úgy tűnik, mintha razzia lenne” - írta.

Az OVD-Info, a politikai letartóztatásokat figyelő jogsegélycsoport azt közölte, hogy Dobrohotov felesége a csoport forródrótján jelentkezett, és rendőri razziáról számolt be, mielőtt a telefonja elérhetetlenné vált. Az OVD-Info szerint egy ügyvéd indult Dobrohotov lakására.

Az orosz ellenzék támogatói, független újságírók és emberi jogi aktivisták fokozott kormányzati nyomással szembesülnek a szeptemberi parlamenti választások előtt, amelyet széles körben Vlagyimir Putyin elnök azon erőfeszítéseinek fontos részeként tartanak számon, hogy megszilárdítsa hatalmát a 2024-es elnökválasztás előtt. Áprilisban három másik újságíróhoz kopogtattak a hatóságok, miután tudósítottak egy Navalnij-féle tüntetésről.

A külföldi ügynökök listájára legutóbb a Lettországban bejegyzett The Insider került fel, amely orosz tisztviselők állítólagos korrupt voltáról és visszaéléseiről, állítólagos ukrajnai és szíriai orosz titkos akciókról, valamint Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető megmérgezéséről közölt vizsgálatokat.

Az igazságügyi minisztérium egy olyan törvény szerint jár el, amely alapján külföldi ügynökként jelölnek meg minden olyan nem kormányzati szervezetet, médiumot és magánszemélyt, amelyek külföldi finanszírozásban részesülnek és politikai jellegűnek nevezhető tevékenységet folytatnak.

A médiának adott kommentárjában Dobrohotov azt mondta, hogy a The Insider továbbra is a szokásos módon, a lett törvényeknek megfelelően fog működni, és nem fog megfelelni a külföldi ügynökökről szóló orosz törvény követelményeinek.

Oroszország a törvényt arra is használja, hogy súlyos bírságokat szabjon ki az Egyesült Államok által finanszírozott Szabad Európa Rádió és Szabadság Rádió (Radio Free Europe/Radio Liberty) műsorszolgáltatóra, mert kiadványaiban nem tudatja, hogy külföldi ügynök. A műsorszolgáltató az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) beavatkozását kérte.

Szólj hozzá!

Bíborszínűre festett egy lagúnát a szennyezés Patagóniában

2021.07.28 16:16:00

Bíborszínűre festett egy lagúnát a szennyezés Patagóniában

“Az elszíneződés egy nátrium-szulfit nevű tartósítószernek köszönhető” - mondta az AFP-nek Federico Restrepo környezetmérnök, aki szerint “ez az antibakteriális anyag a környező városokból a Chubut folyóba és onnan a Corfo nevű lagúnába került. A törvény szerint ezeket az anyagokat kezelni kéne, mielőtt visszaengedik őket a környezetbe.”

A Corfo lagúna Argentínában, a Chubut folyó mentén található, közel annak torkolatához, ahol a halászat a vezető iparág. A nátrium-szulfitot pedig a garnélarák tartósításához használják. Az elhasznált anyagokat Rawson városából tartálykocsikkal viszik a külterületekre, sokszor olyan mennyiségben, hogy a teherautók közlekedési dugókat okoznak. Ott aztán kiengedik a tartalmukat, amelyek szennyezik a folyó és így a lagúna vizét.

Bíborszínűre festett egy lagúnát a szennyezés Patagóniában

Minderre a tartomány vezetőitől kaptak engedélyt. A helyi kormányzat szerint ugyanis a szennyezés hatása átmeneti, egy helyi döntéshozó szerint pár nap múlva el is tűnik majd.

Bíborszínűre festett egy lagúnát a szennyezés Patagóniában

Helyi szakértők azonban aggódnak a nátrium-szulfit hatásai miatt, és hangsúlyozzák, törvény írja elő, hogy ezt az anyagot kezelni kell, mielőtt kijuttatják a környezetbe. (Gizmodo)

Szólj hozzá!

Magyar Narancs: Orbán titokban meglátogatta Lázár Jánost

2021.07.28 15:03:00

Magyar Narancs: Orbán titokban meglátogatta Lázár Jánost

A nyilvánosság teljes kizárásával, inkognitóban Mezőhegyesen járt Orbán Viktor és felesége Lévai Anikó Lázár János vendégeként - írja a Magyar Narancs.

„A Ménesbirtok központi épületében, amit mi csak 'nagyirodának' nevezünk, a franciáktól visszavásárolt vetőmagüzemben, a ménesnél, a tehenészetben és az új iskolában is járt szombaton Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó. Lázár Jánossal, a gazdaság kormánybiztosával és feleségével együtt érkeztek, s több helyütt még a terepjáróból sem szálltak ki” - mondta a lapnak egy informátor.

Magyar Narancs: Orbán titokban meglátogatta Lázár Jánost

Lázár János 2018 óta a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztosa. Azóta ömlenek is a milliárdok a békési tangazdaságba. A munka azonban nem köti le annyira az egykori kancelláriaminisztert, hogy ne tudna időről-időre az országos politikába is beleszólni.

A Magyar Narancs emlékeztet, hogy a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság 2019 novemberében kinevezett vezérigazgatója, Kovács Norbert és Lévai Anikó rokonai egymásnak. Hogy mi volt a szombati látogatás célja az állami tangazdaságban, nem derült ki. A lap megkérdezte Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófelelős kormánybiztosát, aki Lázár Jánoshoz irányította őket, válasz azonban nem érkezett.

Szólj hozzá!

Párizs egyik legrégebbi ékszerboltját kipakolta egy rolleres rabló

2021.07.28 14:25:00

Párizs egyik legrégebbi ékszerboltját kipakolta egy rolleres rabló

Közel kétmillió euró értékben vittek el ékszereket a párizsi Chaumet ékszerboltból. A Champs-Elysee közelében álló legendás üzletet fegyveresek rabolták ki kedden.

A Le Parisien napilap azt írja, a fegyveres egy rollerrel érkezett, az ügyféltérben elővette a fegyverét, majd amikor begyűjtötte a zsákmányt, ugyanazzal a rollerrel menekült el.

A Chaumet Franciaország egyik legrégibb ékszerboltja, a tulajdonos LVMH cégcsoport egyelőre nem kommentálta az esetet, és az ügyészség sem erősítette meg az ellopott tárgyak értékét, csak annyit mondtak, nyomoznak az ügyben.

Szólj hozzá!

Az iskolaigazgatók nyakába varrták a diákok oltásának megszervezését

2021.07.28 13:54:00

Az iskolaigazgatók nyakába varrták a diákok oltásának megszervezését

Több százezer tanulótól kell szülői hozzájárulást begyűjteni augusztus 5-ig ahhoz, hogy az iskolakezdésig be lehessen oltani a 12-18 éves diákokat, és ezt az iskolaigazgatókra bízták - írja a Népszava.

Augusztus 30. és 31. a dátuma az érintett diákok koronavírus elleni védőoltásának. A lap megnézte a KSH adatait, amelyek szerint 688,5 ezer tinédzser esik ebbe a korosztályba. A 16-18 éves középiskolásoknak májustól volt már lehetőségük az oltás felvételére, ám így is csaknem 400 ezer diák marad a 12-15 éves korosztályban, akik most először kaphatnak majd Pfizer-vakcinát.

A Népszavához eljuttatott kormányhivatali levélből kiderül, hogy a vakcinákat az iskolák épületében adják majd be, ugyanakkor összevont oltóhelyeket is kialakíthatnak - különösen a tankerületi iskolák esetében -, amelyre a tankerületek tehetnek javaslatot. A kormányhivatalnokok megkeresték az iskolaorvosokat, hogy felmérjék, mennyien hajlandóak közreműködni az oltásokban, ugyanakkor az igazgatókat is arra kérik, egyeztessenek intézményük orvosával. Mindezen túl a 12-18 évesek oltásához a szülői hozzájáruló nyilatkozatokat is nekik kell beszerezniük.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint sajnálatos, hogy az intézményvezetők, osztályfőnökök ismét a nyári szabadságuk alatt kaptak plusz munkát, ráadásul az oltás megszervezésével kapcsolatos feladatokat szűkös határidővel kell teljesíteniük. Azt sem érti, miért nem lehetett ezt a gyermekorvosi hálózaton keresztül megoldani.

Szólj hozzá!

Orbán Ráhel céget alapított

2021.07.28 13:31:00

Orbán Ráhel céget alapított

Eddig soha nem vállalta névvel a divat- és szállodaiparban megszerzett pozícióit, most viszont az Odu Store néven létrehozott cégben ügyvezetőként és tulajdonosként is feltűnik a miniszterelnök lánya - írja az Mfor. Orbán Ráhel eddig is fontos háttérszerepeket töltött be ezekben az iparágakban.

A lap szerint a június végén bejegyzett kft. fő tevékenysége ipari jellegű bolti kiskereskedelem, vagyis lényegében mindennel foglalkozik, ami nem élelmiszer, ital vagy dohányáru. Az Mfor arra tippel a cég nyilvántartása szerint, hogy elsősorban az Orbán Ráhel fő profiljába tartozó ruha-, illetve textilipari tevékenység lehet meghatározó, ezek dominálnak a cég teljes tevékenységi körén belül is. Az Odu Store-t három millió forintos jegyzett tőkével alapították.

Mind az alapító, mind a cégvezető Orbán Ráhel, és a hatályos dokumentumok szerint ebben az üzletben nincsenek társai. A XII. kerületi Apor Vilmos téren jegyezték be, ahol a Hegyvidék Bevásárlóközpont is működik. Ezen a címen más vállalkozások székhelyei is megtalálhatók, mint az egy éve alapított Z61 Vagyonkezelő Kft., amely mögött pedig a Közép-Európai V. Magántőkealap áll, de szintén itteni címet használt a Morando Kockázati Tőkealap.

Cégvezető már volt Orbán Ráhel, amikor a férje érdekeltségébe tartozó BDPST Koncept Kft. ügyvezetője lett.

Tiborcz István sem tétlenkedett, ő is alapított egy újabb céget, a Leonstrella Kft.-t. A cég ügyvezetője Malik Zoltán, aki Tiborcz számos más érdekeltségében is fontos posztot tölt be. Ez a vállalkozás saját tulajdonú, bérelt ingatlanokat fog bérbe adni, üzemeltetni. A céget ugyanarra a címre - Pasaréti út 122-124 - jegyezték be, ahová a legtöbb Tiborcz-érdekeltséget.

Szólj hozzá!