beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Kaufmann Balázs

1036 cikk · 16. oldal / 21

Kötelező lehet az oltás a kormányalkalmazottaknak Amerikában

2021.07.28 12:57:00

Kötelező lehet az oltás a kormányalkalmazottaknak Amerikában

A szövetségi alkalmazottak és a szerződött alvállalkozók kötelező oltását írhatja elő az amerikai elnök, és ezt csütörtökön be is jelenti majd - írja a CNN fehér házi forrásokra hivatkozva. Az információk szerint azoknak, akik mégsem oltatják be magukat, rendszeres tesztelést és egyéb szigorúbb szabályokat rendelhetnek el. A szövetségi kormány dolgozóira vonatkozó új szabályok mellett egyéb lépések is várhatók, amelyek ösztönöznék a lakosságot az oltások felvételére, hisz a delta variáns gyorsan terjed az országban. Biden már kedden utalt rá, hogy mire lehet számítani. “Ezt fontolgatjuk épp” - válaszolta, amikor a szövetségi alkalmazottak kötelező oltásáról kérdezték.

Az előírás pontos részleteit még nem tudni, de a CNN információi szerint a kormány alkalmazottainak tanúsítaniuk kell, hogy felvették az oltást, vagy hivatalosan jelezniük kell a részvételüket a sűrű teszteléseken.

„Ha be lennének oltva azok, akik még nincsenek, egy teljesen másik világban élnénk. Miattuk van még mindig járvány, és ez óriási zűrzavart kelt. Ráadásul minél többet tudunk meg a delta variánsról, annál aggasztóbb a kép. Egyetlen dolgot viszont biztosan tudunk, ha az a több száz millió ember is beoltatná magát, aki még nem tette, minden más lenne” - mondta az elnök a sajtónak kedden.

Biden - bár hatalmában állna - a hadseregben egyelőre nem írja elő a kötelező oltást. A csütörtökön várható bejelentéssel egy időben olyan lépéseket is tesznek majd, amelyek más foglalkoztatóknak is lehetőséget adhatnak arra, hogy kötelezzék a munkavállalóikat az oltások felvételére.

Szólj hozzá!

Egy hét alatt beoltották szinte a teljes lakosságot Bhutánban

2021.07.28 12:19:00

Egy hét alatt beoltották szinte a teljes lakosságot Bhutánban

Egy hét alatt a felnőtt lakosság 90 százaléka megkapta az új típusú koronavírus elleni védőoltás második adagját Bhutánban - jelentették be a helyi hatóságok.

Ez a teljes, 770 ezres lakosság 62 százalékát jelenti - tudatta az ENSZ gyermekalapjának (UNICEF) egyik szóvivője. Minderre úgy volt lehetőség, hogy az ország félmillió adag Moderna-vakcinát kapott az Egyesült Államoktól, 250 ezer dózis AstraZeneca-oltóanyagot pedig Dániától.

A himalájai királyságban az első adagokat is pár nap alatt beadták az emberek nagy többségének. Bhután Indiától kapta az első vakcinaszállítmányt még tavasszal, és március-április fordulóján a lakosság 85 százaléka meg is kapta az első oltását. Az oltások beadásában a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy sokan nehezen elérhető hegyi térségekben élnek, vagy nomád életmódot folytatnak.

Bhután kicsi, csak 750 ezer lakosa van, ez tény. Viszont földrajzi adottságai nem a legideálisabbak egy oltási kampány lefolytatására, és ahogy a legtöbb országban, itt is benne volt a pakliban, hogy nem mindenki lesz vevő a vakcinára.

A szerzetesek döntése alapján végül elsőként egy majom évében született, harmincéves nőt, Ninda Demát oltottak be az asztrológiai szempontból legalkalmasabbnak tartott időben, március 27-én, reggel fél tízkor. A vakcinát ünnepélyes keretek között adta be neki egy nővér, aki szintén a majom évében született. A ceremóniát a buddhista szerzetesek imái kísérték. Dema után a miniszterelnököt és családját oltották be. A megfelelő időzítés azért is nagyon fontos volt, hogy meggyőzzék a lakosságot az oltás fontosságáról és veszélytelenségéről. Mióta beadták az első vakcinát, Bhután lehagyta Izraelt, az Egyesült Államokat és Bahraint, és ott lett a legmagasabb azoknak a felnőtteknek az aránya, akik már megkapták az első dózist. A koronavírus nem tudott igazán elterjedni a királyságban; mindösszesen 2500 esetet és két halálos áldozatot jelentettek a dél-ázsiai országból. (MTI)

Szólj hozzá!

„Mással van a magyar lakosság nagy része elfoglalva”

2021.07.27 12:04:00
Szólj hozzá!

Nem sikerült elzavarni a székelyföldi medvét, széttépte a pásztort

2021.07.25 18:53:00

Nem sikerült elzavarni a székelyföldi medvét, széttépte a pásztort

Három férfi dolgozott abban a hegyi esztenában (évszaki jellegű ideiglenes gazdaság), ahova péntek este betört egy medve - írja a Transindex. A vadállat a gazdaság szarvasmarháira támadt, ezért a pásztorok úgy döntöttek, elzavarják. Kettőjüket azonban a vadállat súlyosan megsebesítette, az egyik, egy 26 éves fiatalember, aki a támadás közben bemenekült az erdőbe, meg is halt. A holttestét csak másnap reggel találták meg a mentőcsapatok. Egy másik, 45 éves pásztort súlyos sérülésekkel vittek kórházba. A testének több pontján harapásnyomok voltak, több ujját is leharapta a medve. Iaşi kórházába szállították, ahol lélegeztető gépen van.

Az RMDSZ-es Tánczos Barna, aki Románia környezetvédelmi minisztere azt mondta, elkészítették a szükséges dokumentációt az egy személy halálát okozó medve kilövésének engedélyeztetéséhez. A politikus, aki maga is futott már össze medvével, mostanában az állatok elleni kampányával ismert Románia szerte.

Saját sikerének tulajdonítja, hogy ezentúl akár ki is lőhetik a székelyföldi falvakban rendre nagy zavart okozó állatokat.

(A borítóképen: Így néz ki egy Székelyföldi medve. Fotó: DANIEL MIHAILESCU/AFP)

Szólj hozzá!

„Miért foglalkozik gyógyítással az, aki nem hisz benne?” - kérdezi az oltást megtagadó orvosoktól a szerb miniszter

2021.07.25 17:51:00

„Miért foglalkozik gyógyítással az, aki nem hisz benne?” - kérdezi az oltást megtagadó orvosoktól a szerb miniszter

A Vecernje Novosti című belgrádi napilap vasárnapi beszámolója szerint az egészségügyi miniszter problémásnak nevezte, hogy valaki azt állítja, segíteni akar az embereknek, az oltásokról meg úgy gondolja, hogy azzal chipet juttatnak a szervezetbe.

Zlatibor Loncar úgy fogalmazott: „Miért foglalkozik gyógyítással az, aki nem hisz benne?”

Azt is problémának nevezte, hogy a felnőttek kevesebb mint fele oltatta be magát eddig koronavírus ellen, ezzel pedig nem tud kialakulni a kollektív immunitás.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában vasárnapra 249-cel 719 913-ra, Koszovóban 19-cel 107 787-re, Észak-Macedóniában 37-tel 156 039-re, Montenegróban 132-vel 101 061-re, Bosznia-Hercegovinában pedig negyvennel 205 423-ra növekedett.

A járvány halálos áldozatainak száma az utóbbi 24 órában Szerbiában öttel 7100-ra növekedett. A térség többi országában nem volt halálos áldozata a kórnak az elmúlt napon, így a halottak száma Koszovóban 2267, Észak-Macedóniában 5488, Montenegróban 1624, Bosznia-Hercegovinában pedig 9724 maradt.

Szólj hozzá!

Lezuhant egy autó az Árpád híd felhajtójáról

2021.07.25 16:54:00

Lezuhant egy autó az Árpád híd felhajtójáról

Az egyik közösségi autómegosztó elektromos kisautója hajtott át a járdán és kerékpárúton majd a korláton is, végül a parkoló felé vezető úton kötött ki. Az eset a pesti oldalon történt a híd felhajtójánál.

A helyszínre riasztották a fővárosi hivatásos tűzoltókat, hogy áramtalanítsák az elektromos járművet. Az MTI információi szerint a balesetben hárman megsérültek.

Szólj hozzá!

Sok mindentől rettegett a közmédia a szombati Pride-on, a náci karlendítéstől pont nem

2021.07.25 15:47:00

Sok mindentől rettegett a közmédia a szombati Pride-on, a náci karlendítéstől pont nem

A szombati Pride felvonulásról az M1 is beszámolt és sok dolog volt, ami szerintük említésre méltó. Ilyenek voltak például

  • a rózsaszín parókát, magassarkút viselő férfiak,
  • a megjelent baloldali politikusok,
  • vagy épp a gyerekek, akiket elhoztak a szüleik a felvonulásra.

A híradós anyag második felében az összehasonlíthatatlanul kisebb létszámú ellentüntetőket is bemutatták. Így:

„A felvonulókat több helyütt is ellentüntetők várták, akik egyebek mellett a stop LMBTQ molinót is kifeszítették” - mondja a narráció.

Hogy mik voltak ezek az egyebek, amik mellett molinok is voltak a Budaházy-féle ellentüntetők repertoárjában, azt videón is meg tudjuk mutatni.

A mocskolódás, fenyegetés és kurvaanyázás tehát nem fért bele a tudósításba, ahogy az egyértelmű náci tisztelgés sem a kopasz ellentüntetőtől.

Szólj hozzá!

A Momentum közölné a megfigyeltekkel, hogy megfigyelték őket

2021.07.25 14:45:00

A Momentum közölné a megfigyeltekkel, hogy megfigyelték őket

„El kell venni az igazságügyi minisztertől az engedélyezés lehetőségét, és ezt bírói hatáskörbe kell utalni” - írja a Momentum közleménye a párt jogállamisági szakpolitikusának, Szigeti Flórának posztja alapján. Szerinte „megengedhetetlen, hogy a fideszes miniszterek által felügyelt titkosszolgálatoknak egy másik fideszes miniszter adjon engedélyt a magyarok megfigyelésére.”

A Momentum javaslata az is, hogy utólag - az eljárás veszélyeztetése nélkül - minden megfigyelt személyt értesíteni kell a titkosszolgálati adatgyűjtésről.

A párt a jogorvoslati eljárást is jelentősen le kell rövidítené, mert szerintük így lehet biztosítani, hogy hatékony jogorvoslattal élhessenek, akiknek a jogait figyelmen kívül hagyta az állam.

A Momentum a héten lemondásra szólította fel a teljes kormányt miután kiderült, hogy magyar célpontjai is voltak a Pegasus nevű izraeli digitális megfigyelőszoftvernek, köztük az Orbán-kormány kritikusai és újságírók.

Szólj hozzá!

Erőszakos tüntetések kezdődtek Görögországban, miután kötelezővé tették néhány munkakörben az oltást

2021.07.25 12:51:00

Erőszakos tüntetések kezdődtek Görögországban, miután kötelezővé tették néhány munkakörben az oltást

Könnygázt és vízágyút vetettek be a görög rendőrök a kötelező oltást ellenző tüntetőkkel szemben szombaton. Több mint négyezren gyűltek össze Athénban, hogy tiltakozzanak a rendelet ellen, amely néhány munkakörben előírja az oltás felvételét.

A Reuters az egészségügyi dolgozókat és az idősotthonok dolgozóit említi meg azok között, akiknek kötelezővé tették a koronavírus elleni vakcinák beadását. A kormány ezen túl a tanárokat is sürgeti, hogy a szeptemberi iskolakezdésig szerezzék meg a védettségek.

Egy rendőr szerint a tüntetők között volt, aki molotovkoktélokat dobott feléjük, ezért volt szükség a kemény fellépésre.

A 11 milliós Görögországban a lakosság 45 százaléka van beoltva, a járvány pedig eddig 12 890 életet követelt.

Szólj hozzá!

Embercsempész okozhatott halálos balesetet az M6-oson szombaton

2021.07.25 12:19:00

Embercsempész okozhatott halálos balesetet az M6-oson szombaton

Rendőrök elől menekülve

Rendőrök akarták megállítani, de nem állt meg nekik, majd ámokfutásba kezdett egy autós az M6-os autópályán Paksnál szombat délután. A sofőr önmagát és másokat veszélyeztetve közlekedett, de elveszítette uralmát a járműve felett és a szalagkorlátot átszakítva az árokba csapódott - írja a police.hu.

A balesetben négy ember életét vesztette, három másik sérültet mentőhelikopterrel kórházba szállítottak. Az esettel kapcsolatban embercsempészés bűntett gyanúja is felmerült, melyet a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága jelenleg is vizsgál - áll a közleményben. És erre utal a borító képnek használt montázs, amely a mentésről készült fotókból készült és amelyet a police.hu a "migráns" fájlnévvel tett közzé.

Szólj hozzá!

Azt akarjuk a nemátalakító kezelésekkel, ami Nyugaton folyik?

2021.07.24 02:01:00

Azt akarjuk a nemátalakító kezelésekkel, ami Nyugaton folyik?

  • A kormány népszavazásában egy egyszerű eldöntendő kérdésként jelenik meg a nemátalakító kezelések ügye, pedig egy nagyon bonyolult dologról van szó.
  • Nyugat-Európában világos és több esetben a magyarnál szigorúbb szabályozás vonatkozik rájuk.
  • Megnéztük, melyik országban milyen életkori korlátai vannak ezeknek a beavatkozásoknak.

Az Orbán által bejelentett népszavazási kérdések közül a harmadik az, aminek a legtöbb köze van való életben is létező dolgokhoz. Ez az, amire ha válaszol valaki, úgy tűnhet, befolyást gyakorolt a dolgok menetére.

Így szól: Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?A felvezetésből pedig az is kiderül, hogy a miniszterelnök szerint Brüsszel sérelmezi “hogy nálunk nem lehetséges az, ami Nyugat-Európában már állandósult.” Mindebből az az érzése támad az embernek, mintha a berlini, vagy a párizsi kórházak bejáratainál sorokban állnának a nemátalakító kezelésre váró gyerekek és Magyarországon is ez lenne a helyzet, ha az emberek hagynák.

Nehéz eltekinteni attól, hogy Brüsszel valójában nem azokat a ködösen megfogalmazott kérdéseket sérelmezi, amire Orbán utal, így például szóba sem kerül az EU-s kritikákban a tranzíciós beavatkozások korhatára. És azzal sem lövöm le a cikk további tartalmát, ha elárulom, hogy nem állnak sorokban Nyugat-Európában a kiskorúak ilyen műtétekre várva.

A nemi helyreállító eljárások – ahogy a transz emberek életének sok más aspektusa – rendkívül bonyolultak. A transz közösség az LMBT emberek között is kisebbségnek számít. Köztük azok, akik 18 éves koruk előtt megpróbálkoznak bármiféle nemi helyreállító beavatkozással, majdnem annyira kevesen vannak, hogy ha azt mondanánk, nincs is ilyen, kevésbé lennénk egyszerűsítők, mint a népszavazásban feltett kérdés. Pusztán a nemi helyreállítás pszichológiai, jogi, egészségügyi, társadalmi, stb. vonatkozásait is lehetetlen röviden ismertetni. Magyar nyelven a Transvanilla Transznemű Egyesület oldalán található, csaknem 200 alkategóriát tartalmazó információs adatbázis talán a legjobb kísérlet erre.

Amire könnyebben választ kaphatunk, az a korhatár ügye, amit Orbán kérdése is feszeget. Ehhez azonban fontos tudni, hogy a nemi helyreállító beavatkozásnak egyszerűen szólva két orvostani fázisa van. Az első a hormonkezelés. Ennek során gyógyszeres kúrával a születési nemtől eltérő hormonháztartást hoznak létre a tranzíciót megkezdő szervezetben. Ez is bőven bonyolultabb annál, mint hogy a transz férfiaknak tesztoszteront, a transz nőknek pedig ösztrogént adnak. Számos más hormonról is szó van és igen, létezik a pubertást blokkoló készítmény is, amelyet a világ egyes részein tinédzsereknek is adnak és amelyek hatása visszafordítható. Hogy ezek a változatos hormonterápiák milyen életkortól hozzáférhetők szülői engedély nélkül az Európai Unióban, így néz ki térképen:

Age at which a child can access transgender hormone therapy

Azt akarjuk a nemátalakító kezelésekkel, ami Nyugaton folyik?
View full dataset in data explorer.

(Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének adatai 2017-esek, ezért szerepel rajtuk az Egyesült Királyság is.)

Összesen tehát nyolc országban határoztak meg pontos életkort ezeknek a terápiáknak az alsó korhatáraként. Köztük Írország, Málta és Hollandia az, ahol már 16 évesen dönthet úgy a szülei nélkül egy fiatal, hogy részt vesz hormonkezelésben. Litvániában, Ausztriában, Olaszországban, Horvátországban és Portugáliában pedig 18 év fölött van joga ehhez. Húsz uniós országban nincs meghatározva specifikusan ennek a beavatkozásnak életkori küszöb, hanem az orvosi beavatkozásokra vonatkozó általános feltételek határozzák meg, mikortól kérheti valaki. Az esetek többségében ez is 18 évet jelent, de erre még később visszatérünk.

A nemi helyreállító beavatkozás másik fázisa pedig a műtét. Ezek az egyszerűbb plasztikai beavatkozásoktól a genitális átalakításokig terjednek. Európa két országában, Máltán és Írországban dönthet róluk 16 évesen egy fiatal a szülei nélkül, míg az alábbi képen sötétkékkel jelölt 13 országban 18 év fölött hozhat ugyanilyen döntést. A maradék 13 országban – köztük Magyarországon is – szintén az orvosi beavatkozásokra érvényes általános szabályokat alkalmazzák a nemi helyreállító műtétek esetén.

Age at which a child can request sex reassignment surgery


View full dataset in data explorer.

(Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének adatai 2017-esek, ezért szerepel rajtuk az Egyesült Királyság is.)

Ami ebből következik, hogy míg a magyar jogszabályok nem zárják ki, hogy egy fiatal akár a szülei tudta nélkül, 16 évesen átessen egy ilyen műtéten, addig például a kormánypropagandában számos alkalommal a liberalizmus fertőjeként feltűntetett Hollandiában semmiképp nem eshet át rajta senki 18 éves kora előtt.

Azt akarjuk a nemátalakító kezelésekkel, ami Nyugaton folyik?

Itthon ugyanis, bár 18 évesnek kell lenni ahhoz, hogy egyedül dönthessen valaki egy orvosi beavatkozásról, egy 16 és 18 év közötti fiatalnak is van joga a döntéshez egy általa kijelölt felnőtt (aki nem szükség szerint a szülője) jelenlétében. Így például a vakbele kivételéről is dönthet kérdéses helyzetben egy idősebb középiskolás mondjuk az őt bekísérő osztályfőnöke kíséretében. Mivel a nemi helyreállító beavatkozások nincsenek külön szabályozva, jogszabályilag nem lenne akadálya a fenti analógia mentén egy ilyen műtétnek a felnőttkor előtt. Csakhogy ezek a beavatkozások nem jogszabályi és pláne nem erkölcsi kérdések.

Elsősorban orvosiak és maguknak az orvosoknak a felelőssége, hogy kinek az esetében és milyen módon vágnak bele egy átalakításba. Az, hogy néhány európai országban szabályozva van az életkori küszöb, nem jelenti azt, hogy automatikusan részt vehet bárki egy ilyen folyamatban, aki elmúlt 18. Mindegy, hogy hány évesen vág bele a tranzícióba valaki, komoly biztonsági gátak vannak beépítve a folyamatba odáig, amíg visszafordíthatatlanul megváltozik a test. Ezeknek az orvosi szabályoknak köszönhetően kizárható, hogy 18 éves kor előtt a világon bárhol olyan beavatkozást hajtsanak végre a transz fiatalokon, amely visszafordíthatatlan.

Vay Blanka, a Szabadnem szerzője és a Prizma közösség vezetője, aki 30 éves kora fölött váltott nemet, a saját példáját mesélte el. Ő Németországban esett át a tranzíciós folyamaton, amellyel nagyjából megegyezik a magyar procedúra.

„Másfél évig a választott nemnek megfelelően kellett élni a mindennapokban. Közben tartott a hormonterápia és az egész folyamat alatt végig pszichiáterhez kellett járni. Ez összességében egy komoly próbatétele a döntésünknek. A műtétre csak ezután került sor” - mondja.

Orbán Krisztina Kolos, a Transvanilla Transznemű Egyesület vezetője pedig azt mondja, messze nem az a két év a legmeghatározóbb problémája a magyar transznemű fiataloknak, amelyen a nemi helyreállító beavatkozások életkori küszöbe kapcsán valami távoli vita zajlik.

(A borítóképen egy párizsi tüntetés. Fotó: Lucas Boirat / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP)

Szólj hozzá!

Attól még, hogy zavaros mesebeszéd, Orbán népszavazásának jó esélyei vannak

2021.07.21 22:59:00

Attól még, hogy zavaros mesebeszéd, Orbán népszavazásának jó esélyei vannak

Az igen világosan látszik, hogy az Orbán által bejelentett népszavazási kérdéseknek közük sincs a valósághoz. Magyari Péter cikkében bővebben is lehet olvasni arról, hogy nem csak az indoklással, hanem magukkal a kérdésekkel is megtéveszti a választókat a miniszterelnök.

Jó, jó, kamu az egész, de akkor nem is kell megtartani? Ez már nem egy egyszerűen megválaszolható kérdés. Két szakértővel próbáltunk a végére járni.Az alaptörvény az, ami meghatározza, hogy miről lehet (az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésekről), és miről nem lehet népszavazni. Azok a témakörök, amelyekről nem lehet, tíz pontban vannak felsorolva. Ezek közül csak a legfontosabbakat említjük most meg, hisz bár leszögezik, hogy például hadiállapot kinyilvánításáról nem dönthetnek a választók, kétséges, hogy ilyesmivel bárki is próbálkozott a Nemzeti Választási Bizottságnál. Voltak azonban már olyan kezdeményezések, amelyeket nem fogadott be az NVB, mert azok

  • az Alaptörvény módosítására,

  • a központi költségvetésre,

  • vagy épp nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekre vonatkoztak volna,

márpedig ilyesmikről nem lehet népszavazni. Az Alaptörvényben meghatározott kritériumoknak első látásra megfelelnek az Orbán által ma bejelentett kérdések László Róbert, a Political Capital választási szakértője és Döbrentey Dániel, a TASZ jogi munkatársa szerint is. Az első gátat tehát úgy tűnik, megugorják a kormány kérdései.

Attól még, hogy zavaros mesebeszéd, Orbán népszavazásának jó esélyei vannak

Van azonban számos más kritérium, aminek eleget kell tennie egy népszavazási kezdeményezésnek. Hogy ezeknek megfelel-e, azt a Nemzeti Választási Bizottságnak kell eldöntenie. Döbrentey szerint amit nekik érdemes lenne megvizsgálni Orbán kérdéseinek átnyálazásakor, hogy mennyire érthetőek. Az érthetőség pedig azt jelenti, hogy a jogalkotó, tehát az Országgyűlés tudni fogja-e, hogy az adott kérdésre kapott válasz alapján mit kell lépnie.

„Ezek a kérdések, amiket a kormány most bejelentett, nem biztos, hogy megfelelnek ennek az egyértelműségnek. Elég homályos tartalmúak. Van köztük olyan is, ami olyan jogalkotásra irányul, amire nincsen egyáltalán szükség, hiszen már megtörtént a bevezetésük. Gondolok itt arra, hogy a médiatörvény már szabályozza például azt, hogy a kiskorúak számára hogyan hozzáférhetőek bizonyos szexuális fejlődésüket befolyásoló tartalmak. Tehát ez egy kvázi álkérdés” - mondja Döbrentey.

Az, hogy az NVB mennyire lesz szőrösszívű a kormány népszavazási kezdeményezéséve, jó esélyekkel megjósolható. A Bizottság tagjait a kétharmados kormánypárti többségű Országgyűlés választja. A hét fős testület mellé a frakciókat alkotó pártok delegálhatnak még egy-egy tagot. Az elmúlt években többször előfordult, hogy a kormány felé hajlottak a döntések során. Az emlékezetes 2016-os népszavazás, amire Orbán szerint a most bejelentett hasonlítani fog, már az alaptörvényi kritériumok során is megbukhatott volna, ha a Választási Bizottság is úgy értelmezi azokat, ahogy többen, azaz hogy a kérdés nemzetközi szerződésekre vonatkozik.

Ennek fényében arra lehet számítani, hogy átengedik majd a mégoly értelmetlen kérdéseket is, mint amilyeneket ma felsorolt a miniszterelnök. László Róbert is erre számít, a Political Capital közzé is tett egy gyorselemzést, ahol azt írják,

extrém esetben akár egy bő hónap alatt is Áder János asztalára kerülhet az NVB-t, Kúriát, Országgyűlést megjárt kérdéssor. A köztársasági elnöknek pedig 70-90 napon belülre kell kitűznie a referendumot. Reálisan novemberben valósulhat meg a népszavazás, így a kampány egybeesik majd az előválasztási folyamattal.

Ez a feltételezett időzítés is politikai célokat sugall, amiben szintén nincs újdonság. László szerint a rendszerváltás óta a két „csatlakozós” – a 97-es NATO csatlakozásról szóló és a 2003-as EU csatlakozásról szóló – népszavazáson kívül minden referendum elsősorban politikai célokat szolgált.

Ami újdonságot jelenthet most, az a valóság teljes elengedése.

Még a félresikerült bevándorlós népszavazás esetén is kapcsolódott annyira a feltett kérdés a való élet eseményeihez, hogy tényleg egy menekültválságon volt túl Európa, ami részben kapcsolható a bevándorlás témaköréhez. Annak a lehetősége azonban soha nem állt fenn a kormány univerzumán kívül, hogy bárki nemváltó műtétet végezzen el egy kiskorún.

Arra egyik megkérdezett szakértő sem számít, hogy érvényes lesz az Orbán által előrevetített referendum, hisz az ellenzéki pártok bojkottra szólítottak fel, és valószínű, hogy a szimpatizánsaik jelentős része így is fog tenni. Az érvényesség kapcsán a 444 szerkesztőségében is felmerült, hogy mi van akkor, ha a főpolgármester által bejelentett népszavazással egy időben tartják meg a kormányét is.

Attól még, hogy zavaros mesebeszéd, Orbán népszavazásának jó esélyei vannak

Erre a szakértők szerint minimális esély van. A kormány kezdeményezését ugyanis nem kell aláírásokkal megtámogatni, míg Karácsony Gergelyéknek most még kétszázezer aláírást kell összegyűjteniük, mielőtt az NVB elindíthatná az eljárását. László Róbert arra számít, hogy ráadásul az ellenzéki kezdeményezés esetén az összes lehetséges határidő maximális időtartamával lehet számolni, míg a kormányzat esetében kevesebb akadályt gördítenek majd a kiírás elé.

De ha elő is fordulna, hogy a két népszavazási kezdeményezés feldolgozása hasonló idő alatt megtörténik, és egy napra írják ki azokat, az akkor sem befolyásolja az egyes kérdések érvényességét. Tehát ha egy szavazólapon találkozhatunk majd a nemváltó műtétekre és a Fudan Egyetemre vonatkozó kérdésekkel, és az előbbit üresen hagyja a választók több mint fele, akkor az érvénytelen lesz majd.

Szólj hozzá!

A világ leggazdagabb embere kiruccant tíz percre az űrbe a saját rakétáján

2021.07.20 21:47:00

A világ leggazdagabb embere kiruccant tíz percre az űrbe a saját rakétáján

Jeff Bezos, az Amazon tulajdonosa áll nyerésre a világ leggazdagabb emberei között zajló, "kinek a nagyobb" versenyben. Íme a New Shephard nevű rakéta, ami segített ezt elérni Bezosnak:

A világ leggazdagabb embere kiruccant tíz percre az űrbe a saját rakétáján

Közép-európai idő szerint kedd délután a texasi Van Horntól 20 kilométerre fekvő kilövőállásról mintegy 106 kilométeres magasságba repült fel utastársaival, több mint 16 kilométerrel magasabbra, mint Richard Branson Virgin Galactic űrhajója, amely a tulajdonossal és utasaival július 11-én járt a világűr peremén.

Bezos New Shepardjével az Apollo 11 Holdra szállásának 52. évfordulójára időzítette az első kereskedelmi űrutazást. A fedélzeten volt a testvére, valamint egy 18 éves holland fiatalember és egy 82 éves egykori pilótanő is, akik súlyos dollármilliókat fizettek a világ leggazdagabb emberének, hogy együtt tölthessék vele az utazás alig tíz percét.

Míg Branson Virgin Galactic űrrepülőgépének működéséhez két pilótára van szükség a fedélzeten, addig a New Shepard automatikusan működik, nincs szükség személyzetre, úgyhogy ebben is azok örülhetnek, akik Bezosnak szurkoltak.

Az év végéig további két űrutazást terveznek fizetős utasokkal.

Szólj hozzá!

Voltak olyan kormányok, amelyeknek eladta a Pegasust az NSO, de aztán blokkolta a használatát, mert visszaéltek vele

2021.07.20 20:58:00

Voltak olyan kormányok, amelyeknek eladta a Pegasust az NSO, de aztán blokkolta a használatát, mert visszaéltek vele

„Az általunk gyártott platform életmentő, terrortámadásokat előz meg" - mondta Shalev Hulio, az NSO Group alapítója a Tel-Avivban működő 103 FM nevű rádióadón egy interjúban. A Reuters röviden idézi a műsort, de szerencsére az MTI jeruzsálemi tudósítója végighallgatta, és hosszabban is beszámolt az adásról. Ezt sikerült úgy megoldani, hogy Magyarország nincs megemlítve az anyagban, sőt az állami hírügynökség és a teljes kormánymédia tartja magát a nyugalmi állapothoz a témában.

Az interjúban Hulió kifejtette, hogy vállalata nem ismeri a szoftverével lehallgatottak névsorát. Cégük megalakításakor eldöntötték, hogy csakis kormányoknak árulják terméküket, magánszemélyeknek nem. Sőt nem is minden kormánynak, mert vannak, amelyek nem méltók ilyen eszköz használatára - tette hozzá.

„Az eltelt tizenegy évben 45 országnak adtuk el, viszont kilencven másik országtól megtagadtuk” magyarázta az üzletember.

"Ellentétben egy fegyverrel, amelynek értékesítését követően nem lehet ellenőrizni a használatát, nekünk vannak olyan mechanizmusaink, amelyek észlelik, ha egy kormány megvásárol egy rendszert, majd visszaél vele, újságírókat, emberi jogi aktivistákat, a rezsim ellenzőit követi" - fejtette ki Hulió.

Felhívta arra is a figyelmet, hogy voltak olyan kormányok, amelyeknek eladták a szoftvert, majd blokkolták a használatát, és abbahagyták velük az együttműködést.Hulió szerint az izraeli szabályozás a világon a legfejlettebb a kiberellenőrzés minden kérdésében, jobb, mint Európában, és külön korlátozások vonatkoznak arra, hogy ki hogyan árulhatja termékét és milyen korlátozásokat helyez el benne.

„Eszközeink az elmúlt években terrorakciókat akadályoztak meg Európában, emberek tízezreit mentették meg egy európai fővárosi metró megtámadásától, amelyet néhány perccel az eset előtt sikerült elkerülni” - hangoztatta az izraeli üzletember.

Szólj hozzá!

Elszabadult kompot fogtak a Dunán

2021.07.20 19:45:00

Elszabadult kompot fogtak a Dunán

Műszaki meghibásodás miatt elsodródott a Százhalombatta és Tököl között közlekedő komp hétfőn délelőtt - írja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A kompon hat autó és tizenkét ember volt, körülbelül egy kilométert sodródott a Dunán, majd sikerült lehorgonyoznia. Az elszabadult kompot egy másik hajó vontatta a kikötőbe. A műszaki mentést a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hajója, a Szent Flórián, illetve a FER létesítményi tűzoltóság kishajója, valamint az érdi hivatásos tűzoltók biztosították.

Elszabadult kompot fogtak a Dunán

Szólj hozzá!

A Magyar Szakszervezeti Szövetség azonnali érdekegyeztetést kezdeményez Parragh kötelező oltásos javaslata miatt

2021.07.20 19:01:00

A Magyar Szakszervezeti Szövetség azonnali érdekegyeztetést kezdeményez Parragh kötelező oltásos javaslata miatt

Azonnali érdekegyeztetést, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), valamint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) összehívását kezdeményezi a Magyar Szakszervezeti Szövetség Parragh László javaslata miatt. A szövetség közleménye szerint az oltásokkal kapcsolatos esetleges törvényi szabályozással kapcsolatban sok a kérdés, amiket mindenképpen országos érdekegyeztetés szintjén kell tisztázni.

A Protfolio cikkéből derült ki, hogy az Iparkamara elnöke azt javasolja a kormánynak, hogy egyes munkakörökben tegye kötelezővé az oltást. Ezek főleg olyan munkakörök, ahol a munkavállalók több emberrel érintkeznek: rendészeti szervek alkalmazottai, a közösségi közlekedésben dolgozók, éttermi alkalmazottak stb.

Kordás László, a Szakszervezeti Szövetség elnöke azt írja, nem érti, miért éppen Parragh László kezdeményezi a jogszabályt, amely szabad kezet adna a munkáltatóknak az oltások kötelezővé tételére. Ebből ugyanis az is következik, hogy aki nem hajlandó beoltatni magát a „főnök” utasítására, azt a jogszabályra hivatkozva egyszerűen ki lehessen rúgni a munkahelyéről. Kordás azért sem érti a szabályozás felvetését, mert szerinte ezen a téren eddig nem is volt probléma, hiszen a helyi szakszervezetek segítségével szinte minden munkahelyen meg tudott egyezni a munkáltatói és a munkavállalói oldal az oltások beadatásáról. A legtöbb helyen ezt plusz juttatásokkal oldották meg: aki vállalta az oltást, az például szabadnapot kapott, de egyéb megoldások is működnek. Kordás ezért felveti: vajon nem éppen ezeket a pluszokat akarja-e az MKIK elnöke megspórolni a munkáltatóknak? Márpedig úgy tűnik, ez lehet a cél – latolgat a MASZSZ elnöke.

Szólj hozzá!

„Nem értem, milyen veszélyt látnak a hatóságok egy diákmagazinban, de valamit biztosan”

2021.07.20 17:59:00

„Nem értem, milyen veszélyt látnak a hatóságok egy diákmagazinban, de valamit biztosan”

Az orosz hatóságok április óta házi őrizetben tartanak több moszkvai középiskolást, akik a Doxa nevű diákújságnak dolgoznak. A bűnük az, hogy tudósítottak egy tüntetésről, amelyen Alekszej Navalnij szabadon engedését követelte a tömeg. A Doxa négy szerkesztője – mind diákok – akár három év börtönt is kaphat. A fiatal újságírókat azonban nem sikerült elhallgattatni, sőt, az eset óta megnövekedett az olvasótáboruk.

Ez az anyag a Deutsche Welle és a 444 együttműködésében készült.

Szólj hozzá!

Több mint hetvenezer forintot számolt el néhány pogácsára és egy-két pohár italra Müller Cecília hivatala

2021.07.20 17:04:00

Több mint hetvenezer forintot számolt el néhány pogácsára és egy-két pohár italra Müller Cecília hivatala

Hadházy Ákos hosszú ideje kitartóan szeretné megismerni annak a 17 milliárd forintba kerülő szűrőprogramnak a részleteit, amelyet a Müller Cecília vezette Nemzeti Népegészségügyi Központ futtat. Ez az a projekt, aminek kapcsán a tisztifőorvos egyszer egy válaszlevélben óvatlanul a címzettek között hagyta a független országgyűlési képviselőt. Ekkor tudhatta meg a nagyközönség, hogy hogyan zajlik az ötletelés a válaszadásokról a tisztiorvos hivatalában. Müller akkor így fogalmazott a kollégáinak:

„Kedves Kollégák! Nincs erre jobb szövegünk? Ez a veszélyezteti a feladat ellátást, miért kell beleírni? Egyszerűen miért nem hivatkozunk a jogszabályra, hogy 45 nappal meghosszabbítjuk az adatszolgáltatást és kész. Köszönöm szépen! Cili”

A határidők kitolását szorgalmasan gyakorolják azóta is az NNK munkatársai, de egy-két részletet már megismert Hadházy. Ilyenek például a szűrőprogramhoz kapcsolódó rendezvényszervezés és catering szerződései. Ezekre összesen 20 millió forintot fordítottak, és többek között kiderül belőlük, hogy

egy sajtó háttérbeszélgetésen Müllerék 72 ezer forintot számolnak el fejenként egy kávéért, egy teáért, 5 dkg aprósüteményért, 4 deci vízért és 2 dl gyümölcsléért.A képviselő is kiemeli, hogy az összeg úgy jön ki, hogy a tíz fős háttérbeszélgetésre 400 ezer forintot számoltak el a rendezvényszervezés munkadíjaként és 170 ezer forintot a terembérletre. Így a kávé+víz+ropi már csak 1800 ft/fő, de Hadházy szerint így is hűtlen kezelésről van szó.

Egyéb részleteket a képviselő oldalán a Nyunyóka kávéja című bejegyzésben lehet olvasni. Kiderül az is, hogy ezt a szerződést még az előző tisztifőorvos írta alá, de a teljesítéseket már Müller Cecíliának kellett szignóznia. Hadházy Ákos azt írja, „életemben egyszer beszéltem magánbeszélgetésen fideszes miniszterrel, akkor ő beismerte, hogy az EU projektek rendezvényszervezés/catering része a maffiáé.”

Szólj hozzá!

Kötelező oltást írhatnának elő a munkáltatók a kamara javaslata szerint

2021.07.20 16:10:00

Kötelező oltást írhatnának elő a munkáltatók a kamara javaslata szerint

A kamara olyan jogszabály-módosítást javasol, amellyel bizonyos munkakörökben lehetővé tenné a vállalatok számára, hogy kötelezővé tegyék az oltást a munkavállalóiknak - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Portfoliónak. A lap szerint a javaslat tartalmazná, hogy amennyiben a munkavállaló nem él az oltás lehetőségével, akkor adott esetben áthelyezhető lenne egy olyan pozícióba, ahol nem veszélyezteti a kollégákat és az ügyfeleket.

Parragh szerint eddig tömegesen fordult elő, hogy a munkaadó elvárta az oltás felvételét a munkavállalójától, aki ha nem élt vele, egyszerűen elbocsátották. Az indoklásban azonban nem szerepelhetett az oltás megtagadása, így visszaéléseket okozott a helyzet. Az elnök két, a cikkben meg nem nevezett, konkrét vállalatot is említett a Portfolionak, ahol a napokban tették kvázi kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást, és kivétel nélkül minden munkavállaló élt is vele, így elbocsátásra végül nem került sor. Ha az MKIK javaslatát elfogadnák, akkor a védőoltás elutasítása immár jogszerűen válthatna ki különféle szankciókat a munkaadótól.

A kamara a héten egyeztet a munkaadói oldallal, és akár már a héten el is készülhet a módosításra vonatkozó javaslat, ezután lesz ismert a pontos tartalma is.

Parragh azt javasolja a kormánynak, hogy egyes munkakörökben tegye kötelezővé az oltást. Ezek főleg olyan munkakörök, ahol a munkavállalók több emberrel érintkeznek: rendészeti szervek alkalmazottai, a közösségi közlekedésben dolgozók, éttermi alkalmazottak stb. – de az, hogy pontosan mely szakmákra kiterjedően lenne kötelező az oltás, egészségügyi-szakmai döntésnek kell lennie az elnök szerint.

Szólj hozzá!

A korrupcióval és a sajtó helyzetével kapcsolatos kritikák özönére számíthat ma Magyarország

2021.07.20 15:35:00

A korrupcióval és a sajtó helyzetével kapcsolatos kritikák özönére számíthat ma Magyarország

„A független ellenőrzési mechanizmusok továbbra sem elegendőek a korrupció felderítéséhez” - ez az egyik fő megállapítása az Európai Bizottság ma megjelenő második, 2020-ról szóló jogállamisági jelentésének. A Politico látta a jelentés tervezetét.

„A kapcsolatok kihasználása, a kivételezés és a nepotizmus a közigazgatás magas szintjein, valamint a gazdasági és a politikai élet szereplői közötti összefonódások továbbra is olyan kockázatokat jelentenek, amelyekkel nem foglalkoztak a döntéshozók.”

Ilyen és ehhez hasonló bírálatokkal fogja elárasztani a jelentés Magyarországot a Politico szerint. A lap emlékeztet arra, hogy nincs közvetlen összefüggés a Bizottság jelentése és az Európai Parlament által szorgalmazott jogállamisági feltétel között. Politikailag viszont kapóra jöhet a Bizottság saját, részletes jelentése arról, hogy az EU adófizetőinek pénze hogyan köt ki politikusok köreinek zsebében, amikor a mechanizmus életbe léptetését kell indokolni.

Vera Jourova, az Európai Bizottság alelnöke a jelentés másik fontos témája, a sajtóviszonyokat érintő megállapítások kapcsán arra utalt, hogy EU-s szinten kell meghozni az újságírók biztonságát szavatoló szabályokat. Ezért dolgozik a médiaszabadságról szóló törvényen Thierry Breton biztossal.

Az első jogállamisági jelentés tavaly készült el, akkor azt írtuk, elsősorban a magyar és a lengyel helyzet provokálta ki a megírását. Mindkét ország ellen eljárás folyik már évek óta a jogállamiság rendszerszintű problémái miatt - ez az úgynevezett "hetes cikkely szerinti" eljárás.

Jól látszik az elmúlt évek tapasztalataiból, hogy politikai vitákon kívül sok hatása nem volt az eljárásoknak. A végén elvben el lehetne venni az eljárás alá vont tagállam szavazati jogát az EU-ban, de ez olyan súlyos szankció volna, amivel egyrészt senki sem akar élni, másrészt olyan széles körű és időben tartós egyetértés kellene az érvényesítéséhez, amire csak egészen rendkívüli helyzetben volna esély - például ha az egyik érintett országban katonai puccs történne. Ezért is keresett a Bizottság egy új eszközt a téma kezelésére, és ennek része a jelentések elkészítése.

Szólj hozzá!

Karikó Katalin cáfolja Kásler Miklóst a harmadik oltásokról

2021.07.20 14:34:00

Karikó Katalin cáfolja Kásler Miklóst a harmadik oltásokról

Karikó Katalint az RTL Híradó kérdezte meg azután, hogy Kásler Miklós minden esetben a vakcinák keverését ajánlotta a harmadik oltások esetén. Az egészségügyi miniszter a hétvégén adott interjút, amelyben utalt arra, hogy a harmadik oltás nem csak opció lenne, hanem azt is kötelezővé teszik az egészségügyi dolgozóknak. Ugyanitt kifejtette, hogy

a szakvélemény a vegyes oltást ajánlja, tehát ha valaki mRNS-típusú oltóanyagot (Pfizer, Moderna) kapott, akkor harmadiknak vektorvakcinát (AstraZeneca) vagy elölt vírusból készült oltást (Sinopharm) érdemes adni neki.

Erre reagálva Karikó azt írta az RTL-nek, hogy az AstraZenca és a Szputnyik esetében a harmadik oltásnak feltétlen másnak kell lennie, de

az mRNS-t tartalmazó vakcinát, mint a Pfizert vagy a Modernát akárhányszor be lehet adni akármilyen előző vakcina után.

A Pfizer magyarországi ügyvezető igazgatója ennél is óvatosabban nyilatkozott erről a Népszavának. Vereckei Péter azt mondta, „mivel klinikai vizsgálatok nem támasztják alá, jelenleg nem támogatjuk az oltóanyagok felcserélhetőségét és kombinált alkalmazását.”

Az RTL megkérdezte Rusvai Miklós virológust is, aki szintén arról beszélt, hogy a vektorvakcinák – mint az AstraZeneca és a Szputnyik – és a Shinopharm esetében is mindenképp más típusú oltóanyagot javasol.

Szólj hozzá!

Az elhárításért felelős miniszter, aki megint nem tudott semmit

2021.07.19 20:37:00

Az elhárításért felelős miniszter, aki megint nem tudott semmit

  • Vasárnap este derült ki, hogy több száz magyar állampolgárt figyelhettek meg a Pegasus nevű, mobiltelefonra telepíthető izraeli kémprogrammal. A lehetséges megfigyeltek listáján találunk oknyomozó újságírókat, médiatulajdonost, de ott az Ügyvédi Kamara korábbi elnökének és Gödöllő ellenzéki polgármesterének neve is.
  • A kormány tagadja, hogy köze lenne az izraeli kémszoftverhez, pedig a gyártó cég egyik volt munkatársa megerősítette, hogy Magyarország a cég ügyfelei között van.
  • Komáromban értük utol Szijjártó Pétert, aki miniszterként a külföldi titkosszolgálati tevékenység elhárításáért felelős Információs Hivatalt ellenőrzi, de a külügyminiszter azt mondta, nem tud ilyen adatgyűjtésről. Állítása szerint csak a botrány kirobbanásának másnapján kérdezte meg a titkosszolgálat vezetőjét az ügyről.
  • Szijjártó Péter egyébként arról is csak a sajtóból értesült, hogy egy szexbotrány állt Szájer József EP-képviselő lemondása mögött.
Szólj hozzá!

Nem tartották be az Orbán-szabályt, elbukták a gyáraikat

2021.07.14 01:49:00

Nem tartották be az Orbán-szabályt, elbukták a gyáraikat

  • Amikor Orbán Viktor egy-egy vidéki városban kampányol, rendre elmondja, hogy ha fejlesztéseket, beruházásokat és munkahelyeket akarnak, akkor ne ellenzékieskedjenek, hanem válasszák a megfelelő jelöltet, vagyis a Fideszét.
  • A járvány alatt kiderült, hogy a kormány a rendkívüli felhatalmazásával tényleg visszavágott az ellenzéki vezetést választó városoknak. A G7 számításai is azt mutatják, hogy az ellenzéki önkormányzatok több pénzt vesztettek a kormány megszorításaival: a fideszes városok bevételei átlagosan csak 6 százalékkal csökkentek, míg az ellenzékieknél 11 százalékos volt a visszaesés.
  • A miniszterelnök pár éve Dunaújvárosban is tisztázta a szabályokat: „Ha a Fidesz és a KDNP zászlaja van a magasban, akkor lehet számítani a kormányra”. Azonban az iparvárosban megváltozott a széljárás, a Fidesz az elmúlt években három fontos választást is elveszített sorozatban. Gyakorlatilag itt működött először sikeresen az ellenzéki összefogás a NER ellen. Ma már a polgármester és az országgyűlési képviselő is jobbikos.
  • Ezzel a kormány hozzáállása is megváltozott, idén nyáron úgy hoztak létre a gödihez hasonló különleges gazdasági övezetet, hogy Dunaújváros ne kapjon többé adóbevételeket a Hankook abroncsgyárából és az SK Innovation akkumulátorgyárából.
  • Pedig az önkormányzatnak szerződései voltak arról, hogy megkapják az onnan származó bevételek felét, mert anyagilag is hozzájárultak a beruházásokhoz. Ehelyett július óta a fideszes vezetésű megyei önkormányzat osztja szét a pénzeket négy kisebb önkormányzat között, így viszont 51 ezer ember helyett csak 15 ezer között oszlik meg az évi több milliárd forint. Dunaújvárossal még csak nem is tárgyaltak az átalakításról.

Borítókép: Kiss Bence

Szólj hozzá!

Az UEFA vizsgálatot indított Anglia ellen Schmeichel arcbalézerezése miatt

2021.07.08 20:51:00

Az UEFA vizsgálatot indított Anglia ellen Schmeichel arcbalézerezése miatt

Az angol–dán elődöntő egyik dicstelen pillanata volt, amikor valaki egy lézerrel arcba világította Kasper Schmeichelt. A dán kapus épp Harry Kane tizenegyesrúgásához készülődött.

A kapus a megzavarása ellenére kivédte a lövést, ám a kipattanót elcsípő Kane mégis meg tudta szerezni a vezetést a 104. percben, így Anglia jutott tovább a döntőbe.

Nem ez volt az egyetlen sportszerűtlen lépése az angol szurkolóknak. Már a meccs kezdete előtt is barátságtalanok voltak a Wembley stadion jelentős részét kitevő angolok, amikor kifütyülték a dánok himnuszát. Az UEFA Ellenőrzési, Etikai és Fegyelmi Testülete (CEDB) vizsgálatot indított az angolok ellen. (BBC)

Szólj hozzá!

Elkötötte a furgont, majd egy ház kerítésébe csapódott a 17 éves fiatal Karancsalján

2021.07.08 20:04:00

Elkötötte a furgont, majd egy ház kerítésébe csapódott a 17 éves fiatal Karancsalján

A nógrádmegyeri fiú kedden korán reggel beült az egyik hozzátartozójának a teherautójába, majd elindult vele Karancsalja irányába. A falunál nem jutott tovább, mert az árokba sodródott, majd beborult az autóval az egyik ház kerítésébe.

A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a 17 éves fiú vezetői engedéllyel nem rendelkezik. Szerencsétlenségére pusztán az, hogy jogsi nélkül vezette az autót, nemrég óta szigorúbb elbírálás alá esik. Így a vele szemben megindított engedély nélküli vezetés és közúti baleset okozása szabálysértés miatt akár be is zárhatják, pláne, hogy a jármű önkényes elvételéért is felelnie kell majd.

Szólj hozzá!

Emberhajtású vonat közlekedik Tiszalökön

2021.07.08 19:07:00

Emberhajtású vonat közlekedik Tiszalökön

Az Indóház Online osztotta meg azt a videót, amit a poszt szerzője szerint Tiszalöknél rögzítettek. A Tiszalöki Intercity címet viselő anyagban az látszik, hogy a szakszerűen, láthatósági mellényben az ajtót támasztó férfi (valószínűleg a mozdonyvezető) és fehér inges társai (minden bizonnyal kalauzok, vagy más MÁV-dolgozók) egy átkelőnél tolják a vonatot a síneken.

Ennél többet nem tudunk, nem is biztos, hogy érdemes, de azért megkérdeztük a MÁV-ot arról, hogy pontosan mi is történik a felvételen. Ha válaszolnak, frissítjük a cikket.

FRISSÍTÉS

Megérkezett a vasúttársaság válasza. Íme:

A Tiszalökről Debrecenbe 11:13-kor induló vonat irányváltója átmenetileg meghibásodott. Emiatt tolták egy rövid szakaszon a vasutasok a mintegy 19 tonnás Bz motorvonatot. A mozgatás hatására ismét üzemképes lett a jármű, így nem kellett törölni a járatot. Az utasok 17 perces késéssel eljutottak Debrecenbe.

Szólj hozzá!

Négyméteres szivárványszívet állítottak a Kossuth térre a homofób törvény hatályba lépésével egyidőben

2021.07.08 18:40:00

Négyméteres szivárványszívet állítottak a Kossuth térre a homofób törvény hatályba lépésével egyidőben

„A magyarok egy szabad és elfogadó országot szeretnének” - mondta Víg Dávid, az Amnesty igazgatója, amikor a Háttér Társasággal közösen az óriás szívet felállították ma.

„Ma lépett hatályba a putyini mintára bevezetett homofób-és transzfób törvény, amely azt célozza, hogy kiradírozza a nyilvánosságból az LMBTQI-embereket. A törvény gonosz és hazug módon összemossa a gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekményeket az LMBTQI-közösséggel, összekever egy súlyos bűncselekményt két ember konszenzuális kapcsolatával. Ez a törvény semmibe veszi a fiatalokat, szülőellenes és családellenes” – mondta Víg Dávid a helyszínen a hvg.hu tudósítása szerint.

A Háttér Társaság ügyvivője, Dudits Luca elmondta: a szervezet mostantól még nagyobb figyelmet fordít az LMBTQI-témára nyitott pedagógusok és más iskolai dolgozók támogatására. Ennek első elemeként elindítottak egy középiskolásoknak szóló honlapot a szivarvanyszakkor.hu címen.

Szólj hozzá!

Ismét szemfüles volt a kőkeresztrongálók réme, a Margit híd térfigyelő kamerája

2021.07.08 17:40:00

Ismét szemfüles volt a kőkeresztrongálók réme, a Margit híd térfigyelő kamerája

Vannak a felesleges köztéri kamerák, és van az, amelyik a Margit híd kőépítményeit figyeli. Ez az a kamera, amelynek a képe a legtöbbször fordult már meg a rendőrségi közleményekben mindig ugyanazt a bűntettet bemutatva más és más szereplőkkel.

Rögzített már magányos nőket és férfiakat, társaságot és tinédzser párt is.

Alig fél év után pedig itt van a kamera új alkotása. Ebben két fiatal férfi a főszereplő.

Ami pedig az adataikat illeti: a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitánysága 01050/513/2021. bűnügyi számon folytat nyomozást garázdaság vétség gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint két férfi 2021. március 27-én 19 óra 51 perc körül a Margit híd középső fő-hídpillérjén található Szent Koronát ábrázoló kőépítmény tetejéről letört egy kőkeresztet, és azt a Dunába dobta.Ha valaki felismeri őket, bejelentheti a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Szólj hozzá!

Ismét régi rekordot döntött az infláció Magyarországon

2021.07.08 16:59:00

Ismét régi rekordot döntött az infláció Magyarországon

Nyolc és féléves csúcsra emelkedett az infláció júniusban - írja a Portfolio. A KSH adatai szerint 5,1 százalékról 5,3 százalékra emelkedett, így a várakozásokkal ellentétben nem csillapodik a termékek és szolgáltatások drágulása. Utoljára 2012 végén volt a mostaninál magasabb az éves infláció. A lap szerint az infláció emelkedésében közrejátszhatnak a gazdaság újranyitására tett lépések, a járványhelyzet elmúlásával ugyanis beindultak az átárazások. A szolgáltatások között például az éttermi fogyasztás átlagon felül drágult.

A KSH beszámolója szerint egy év alatt az élelmiszerek ára 3,2, ezen belül az étolajé 25,5, a margariné 8,2, a tojásé 7,8, a liszté 7,7, a munkahelyi étkezésé 7,6, az éttermi étkezésé 6,1%-kal emelkedett, a sertéshúsé 5,6%-kal csökkent. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 12,2, ezen belül a dohányáruk 19,7%-kal drágultak. A tartós fogyasztási cikkekért 3,7%-kal kellett többet fizetni, ezen belül az új személygépkocsik 9,2, a szobabútorok 7,5%-kal kerültek többe.

A járműüzemanyagok ára 24,2%-kal magasabb lett. A szolgáltatások 3,8, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 10,1, az üdülési szolgáltatások 7,3%-kal drágultak - idézi az adatokat a Portfolio.Mindez arra utal a szakértők szerint, hogy a július 27-i ülésen is alapkamatemelésről dönt majd az MNB. Hogy a magyar devizára milyen hatása lesz a drágulásnak, még nem egyértelmű. Bár a hónap végétől emelkedik az euróhoz viszonyított árfolyam, az elkerülhetetlen kamatemelés erősítheti is a pozícióját.

(A borítóképen Orbán Viktor és Matolcsy György jegybankelnök. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Szólj hozzá!

Óriási munkaerőhiány van az Egyesült Királyságban

2021.07.08 16:25:00

Óriási munkaerőhiány van az Egyesült Királyságban

A 90-es évek óta nem volt akkora munkaerőhiány az Egyesült Királyságban, mint most. Annyira kevés dolgozó érhető el a szigetországban, hogy az már befolyásolhatja a gazdaság helyreállítására szánt programok sikerességét. Nincsenek elegen a közlekedésben, a logisztikában, a vendéglátásban, a gyártásban és az építkezéseken sem. A Guardian által ismertetett adatok szerint a magasabban fizető állásokban nem jelentkezik ez a probléma.

„Szükség van a munkáltatók és a kormány beavatkozására is, hogy minden eddiginél nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a munkaerő képzésébe és átképzésébe. Ha ezt nem teszik meg, akkor a tudás és készséghiány által okozott károk lassíthatják az ország gazdaságának helyreállását” - mondta Claire Warnes, a kapcsolódó felmérést végző KPMG szakembere.

Az okokat nem kell sokat keresni. Előbb a Brexit, majd a koronavírus-járvány miatt hazautazó vendégmunkások hiánya vezetett ide. Ráadásul a delta-variáns miatt még mindig lezárások vannak az országban legalább július 19-ig. Másfél millió munkást érinthetnek ezek a korlátozások.

Szólj hozzá!

Átlépte a négymilliót a koronavírus áldozatainak száma a világon

2021.07.08 15:02:00

Átlépte a négymilliót a koronavírus áldozatainak száma a világon

Három hónap alatt esett áldozatául újabb egymillió ember a járványnak, ami azt is jelenti, hogy globálisan nem mérséklődött a halálozás üteme. Az előző egymillió áldozatot is mindössze három hónap alatt ölte meg a koronavírus.

A Guardian emlékeztet, hogy a hivatalos számokat érdemes óvatosan kezelni, hisz számos vita övezi a koronavírus okozta halál meghatározását, és többször derült már fény arra is, hogy egy-egy ország szándékosan alacsonyabb számokat jelentett be.

A brit lap szerint annyian haltak meg a járványban, ahányan 1982-óta az összes háborúban és fegyveres konfliktusban összesen.

A hivatalos adatok szerint az Egyesült Államokban vesztették a legtöbben életüket. 606 217 amerikai halt bele a járványba. Magyarországon éppen ma lépte át a harmincezret az áldozatok száma.

Szólj hozzá!

Középiskolásoknak szóló honlapot hozott létre a Magyar LMBTQI Szövetség

2021.07.08 14:24:00

Középiskolásoknak szóló honlapot hozott létre a Magyar LMBTQI Szövetség

A Magyar LMBT Szövetség éppen aznap indítja el a honlapot, amikor életbe lép a putyini mintára meghozott homofób törvény. Az érdeklődő diákok olyan kérdésekre kaphatnak választ, mint hogy kik azok az LMBTQI-emberek, mi a különbség a szexuális irányultság és a nemi identitás között, milyen nehézségei vannak a közösséghez tartozó fiataloknak egy középiskolában, vagy hogy mit tehetnek a tanárok és a diáktársak egy befogadó közeg megteremtése érdekében.

A szivarvanyszakkor.hu kifejezetten a középiskolás korosztályt célozza meg, azokra a kérdésekre összpontosít, amelyek ezt a korosztályt leginkább foglalkoztatják - írja szövetség közleménye.

Az LMBT Szövetség három kutatással indokolja a honlap létrejöttét. Az egyiket az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Háttér Társaság végezte el. Ebben több mint 2400 LMBT-embert kérdeztek meg, és kiderült belőle, hogy a meleg, leszbikus és biszexuális fiatalok 86%-a 18 éves kora előtt már tisztában volt vele, hogy azonos nemű személyekhez (is) vonzódik, a transznemű fiatalok több mint kétharmada pedig már 14 éves kora előtt érezte, hogy nem azonosul a születéskori nemével.

A Háttér Társaság egy másik, 2017-es kutatása szerint a kutatásban résztvevő 13-21 év közötti LMBTQI-fiatalok 64%-a vált szóbeli erőszak, 22%-a fizikai zaklatás és 13%-a fizikai bántalmazás áldozatává az iskolában a kutatást megelőző tanév során.

A Sokszínűség Oktatási Munkacsoport tavalyi kutatása szerint a közel 500 megkérdezett pedagógus 56%-a tapasztalt LMBTQI-emberekkel kapcsolatos előítéletes megnyilvánulást az iskolában. A honlap ahhoz is ad támpontokat fiataloknak a szövetség közleménye szerint, hogy hogyan hozhatnak létre a középiskolában olyan csoportokat, klubokat, amelyek segítik az LMBTQI-fiatalok iskolai integrációját.

A honlapon a fiatalok a témával kapcsolatos kérdéseiket is feltehetik, amelyekre a Háttér Társaság Információs és Lelkisegély Szolgálatának munkatársai válaszolnak.

Szólj hozzá!

Egy ember meghalt egy robbanásban Románia legnagyobb olajfinomítójában

2021.07.03 02:40:00

Egy ember meghalt egy robbanásban Románia legnagyobb olajfinomítójában

Egy ember meghalt és öten megsérültek, amikor robbanás történt a Petromidia fekete-tengeri kőolaj-finomítójában pénteken. Még nem tudni, mi okozta a detonációt.

Florin Citu, Románia miniszterelnöke elrendelte, hogy a hatóságok mérjék fel, szükséges-e a lakosság és a turisták evakuációja. A Navodariban működő olajfinomító ugyanis Konstanca szomszédságában van, ráadásul nagyon közel Mamaiahoz, az ország legnagyobb tengeri üdülőhelyéhez is.

Silviu Costa, Konstanca megye prefektusa szerint a tűzoltók bár még dolgoznak a finomító területén, újabb robbanás veszélye nem áll fenn. A füst terjedése miatt viszont komoly természetkárosodásra lehet számítani.

A finomító tulajdonosa a kazah KazMunayGas csoport, akik 2019-ben egymilliárd dollárt költöttek a kapacitás emelésére.

Szólj hozzá!

Szivárványba öltözött a Parlament

2021.07.03 01:58:00

Szivárványba öltözött a Parlament

A holland és a portugál miniszterelnök kezdte ezt az „Übermesch vagy gyarmattartó tempót” a múlt héten. Tisztázni is kellett a dolgokat gyorsan.

„Kétségkívül erős estém volt, és durva támadások is voltak, de mindenkit megnyugtathatok, hogy senkinek nem maradtam adósa. Ugyan fokost bevinni nem lehet, de mindenki pontosan megkapta azt, ami járt neki” - mondta az ország állandó előretolt helyőrsége, a miniszterelnök akkor.

De nem a csatát kell megnyerni, hanem a háborút - szoktákvolt. És most kétségtelenül döntő csatára készülnek azok a másik erők, olvasónk, Balázs fotójának tanúsága szerint.

Szivárványba öltözött a Parlament

Szólj hozzá!

Fucsovics Márton nyolcaddöntős Wimbledonban

2021.07.03 01:36:00

Fucsovics Márton nyolcaddöntős Wimbledonban

Az ATP ranglista 11. helyére sorolt argentin Diego Schwartzmant ütötte ki a 48. helyre rangsorolt magyar teniszező.

A mérkőzés négy szettig tartott, egészen pontosan 6:3, 6:3, 6:7, 6:4-es eredménnyel nyert Fucsovics.

Szólj hozzá!

Lukasenka lezáratta az ukrán határt

2021.07.03 01:24:00

Lukasenka lezáratta az ukrán határt

Meg kell állítani a fegyverek beáramlását a puccsisták felé - Alekszandr Lukasenka fehérorosz elnök ezzel indokolta, hogy pénteken a fehérorosz biztonsági erők lezárták a határt Belarusz és Ukrajna között - írja a Reuters.

Az országban holnap nemzeti ünnepet tartanak. A fehérorosz függetlenség napja előtt az elnök már beszédet is tartott, ahol kifejtette, hogy Németország, Litvánia, Lengyelország, és az Egyesült Államok mellett Ukrajna is felelős azért, hogy puccsra készülő különböző csoportok jelentek meg. Ezt pedig onnan véli tudni, hogy állítása szerint leleplezték az összes ilyen lázadó csoportot.

Az ukrán határ lezárása előtt egy nappal az Európai Unióba delegált fehérorosz diplomáciai képviseletet is visszahívta Lukasenka.

Ezek az elnök válaszlépései azokra a nyugati szankciókra, amelyeket azután vezettek be, hogy a fehérorosz hatóságok eltérítettek egy gépet, hogy őrizetbe vegyék Raman Prataszevicset. A Reuters tegnap összeszámolta, hogy milyen állapotban van az ország gazdasága és arra jutottak, hogy nincs különösebb félnivalója Alekszandr Lukasenkanak. Mind a gazdaságot, mind a biztonsági erők megnövekedett kiadásait finanszírozni tudja majd.

Szólj hozzá!

Mintha kimaradt volna a civil szervezetek témája az ellenzéki programból

2021.06.29 21:38:00

Mintha kimaradt volna a civil szervezetek témája az ellenzéki programból

“Azt láttuk, hogy az elmúlt évtized tapasztalatai ellenére erre a kérdésre senki nem fordít figyelmet. A Közös Alap címet viselő, a napokban kiadott ellenzéki programban például találhatunk az egyházakkal, vagy az önkormányzatokkal foglalkozó pontokat, míg a civil szféra kérdéseit nem tárgyalja” - mondja Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója arról, miért született meg a civil minimum 2022. Ez a címe annak a javaslatcsomagnak, amely a civil szféra fejlesztésének stratégiáját vázolja, és amelyet az Ökotárs mellett a Civilizáció koalícióban szereplő szervezetek azzal a szándékkal írtak meg, hogy az akár egy kormányprogramba is beilleszthető legyen.

Érdemes felidézni, mik is azok a tapasztalatok az elmúlt évtizedben, amelyek miatt a civil szervezetek úgy látják, fontos lenne a szektor reformja.

“Ezek a támadások márnem csak a lebonyolító szervezeteket, hanem sokszor a támogatottakat is érintették. Az biztos, hogy a kisebb, gyengébb, vidéki civilek kevésbé mertek megszólalni ezek után, nem akartak a sajtóban sokat emlegetett szervezetekkel együtt dolgozni. Kifejezetten azoknak a szervezeteknek a hangja tűnt el, akik kis közösségekben, alapvetően politikamentes tevékenységet folytatnak, a helyi hatalmasságoknak jobban ki vannak téve. Összességében elmondható, hogy jelentősen romlott a civil szektor helyzete, ezért is éreztük fontosnak, hogy mondhatni konyhakész startégiát adjunk a választásokra készülő pártoknak és jelölteknek, amely az egészséges, erős és sokszínű civil szféra létrehozásának feltételeit tartalmazza” - mondja Móra.

Mintha kimaradt volna a civil szervezetek témája az ellenzéki programból

A most megfogalmazott civil minimum program négy témakörben határozza meg, mit kéne beépíteni a következő kormányoknak. Ezeket itt lehet böngészni, mi csak azokat a pontokat emeljük ki, amelyek végképp messze vannak attól, ahogy most gondol a hatalom a civil szervezetekre.

A szabad civil szféra nevű témakörben például felveti adományosztó alapítványok létrehozását.

„A leendő kormány célzott jogszabállyal ösztönzi adományosztó, civileket támogató alapítványok létrehozását, így bevonva a magánvagyonokat a társadalmi problémák megoldásába, közügyeink előmozdításába” - írja.

Móra Veronika szerint azért lenne nagyon fontos az előrelépés ezen a területen, mert Magyarországon gyakorlatilag nem létezik filantróp szektor. Olyan klasszikus alapítványok, amelyek fel vannak tőkésítve, függetlenek az alapítótól és képesek civil szervezetek támogatására, nincsenek. Ezért javasolja a program ösztönzők (pl. adókedvezmények) beépítését, így nem a közpénzek vándorolnának magánalapítványokba, hanem fordítva.

Mintha kimaradt volna a civil szervezetek témája az ellenzéki programból

A transzparens támogatás címet viselő fejezetben az uniós támogatások civil monitoringját kérik az alkotók. Magyarországon most is léteznek ilyen bizottságok, amelyek egyes szektorok civil kontrollját látják el papíron.

„Nagyon nagy ereje sosem volt ezeknek a monitoring bizottságoknak. A zöldeket leszámítva teljesen átláthatatlan, hogy kiket hívnak be ezekbe a bizottságokba” - mondja Móra. Ezért került be a pontok közé, hogy

„a leendő kormány biztosítja az Európai Uniós támogatások Monitoring Bizottságaiban az érdemi civil részvétel lehetőségét (pl. az adott szektort érdemben reprezentáló tagok behívásával, költségtérítés biztosításával).”A Társadalmi nyilvánosság című fejezet egyik pontja pedig arról szól, hogy a leendő kormány vállalja a nyílt kormányzást. Ennek az általánosságban jól hangzó kifejezésnek van egy praktikus formája. Az Open Government Partnership kezdeményezéshez 2012-ben még Magyarország is csatlakozott. Vállalta, hogy kétéves ciklusban akcióterveket készít a többi tagállammal együtt a transzparens kormányzás fejlesztéséért. Amikor azonban 2016-ra egyre több kritika érte a magyar kormányt a végre nem hajtott ígéretei miatt, egyszerűen kiléptünk a kezdeményezésből.

A civil minimum most azt várja el a leendő kormánytól, hogy újra belép, és felvétele után maradéktalanul végrehajtja annak elvárásait és a részvételből fakadó kötelezettségeket.

Mintha kimaradt volna a civil szervezetek témája az ellenzéki programból

Bár a Civilizáció koalíció minden pártnak, így a Fidesznek, a Mi Hazánknak és a Kétfarkú Kutyapártnak is elküldte a civil minimum 2022 pontjait, leginkább az ellenzéki összefogáshoz csatlakozó pártoktól várhatják azok beépítését egy jövőbeni kormányprogramba.

Még úgy is, hogy az ellenzékiek Közös Alap programja valóban nem tartalmaz a civil szervezetek szabályozásával foglalkozó fejezetet. Ezért megkérdeztük a pártokat és jelöltjeiket, hogy mit gondolnak a civil minimum kezdeményezésről. A Jobbik és az LMP kivételével válaszoltak is.

A Párbeszédet is képviselő Karácsony Gergely azt írta, teljes mértékben egyetért a dokumentum alapelveivel. „A civil szervezetek az új kormánynak nem ellenfelei, hanem partnerei lesznek” - írta a főpolgármester.

A DK-s Dobrev Klára azóta alá is írta a programot. Pártjának sajtóosztálya azt írta a 444-nek, hogy „az alap jelenlegi változata valóban nem tartalmaz külön civil fejezetet, ugyanakkor 26 helyen említi meg a civil szervezetek szerepét, többek között javaslatot tartalmaz a civil szervezetek függetlenségének jogi garanciáira, az civil egyeztetések rendszerének helyreállítására, a pénzügyi és környezeti átláthatóságára, és a civil szervezetek szerepére és egyenlő finanszírozására az oktatásban, egészségügyben és szociális szférában.”

„Az MSZP támogatja, hogy a Civil Minimum minél több eleme bekerüljön a Közös Alapba. A Közös Alap vitája most zajlik, június 30-ig a vitaanyaghoz bárki hozzászólhat. Ezután készül el a végleges dokumentum” - írták a szocialisták.

Hogy mely jelöltek támogatják a civil minimum 2022 programját, a Civilizáció koalíció az oldalán jelzi majd egészen a választásokig.

Szólj hozzá!

Cser-Palkovics a Fidelitas kaszálásáról: Fogadják el, hogy mindennek lehet egy kis helye a környezetünkben

2021.06.29 01:02:00

Cser-Palkovics a Fidelitas kaszálásáról: Fogadják el, hogy mindennek lehet egy kis helye a környezetünkben

„A városlakóktól csak azt kérjük: fogadják el, hogy igenis mindennek lehet egy kis helye a környezetünkben, és nem csak az önös érdekek és énközpontú szemlélet röghöz kötése az egyetlen irány. Nagyon sokan tájékozódnak a témakörben és támogatják a kezdeményezést, ami igazán örömteli” – válaszolta a 444-nek Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere arra a kérdésre, hogy mit szól a fidelitasosok hétvégi akciójához.

Reggel számoltunk be arról, hogy a Fidelitas tagjai a hétvégén, a főváros egy meg nem nevezett pontján lekaszálták a Vadvirágos Budapest elnevezésű program keretében magasra hagyott növényzetet.

Az akciót büszkén meg is osztották oldalukon. „Budapest baloldali vezetői a közterület gondozására is alkalmatlanok. A parlagon hagyott területeket elnevezték méhlegelőnek, amiket az emberek felháborodása ellenére nem számolnak fel” - írták.

Cser-Palkovics a Fidelitas kaszálásáról: Fogadják el, hogy mindennek lehet egy kis helye a környezetünkben

A Főkert új típusú, ökologikus zöldfelület-gazdálkodásának pedig éppen az volna a célja, hogy ezeken a területeken egy-két éven belül vadvirágok szaporodjanak el. Ennek hasznáról a Főkert oldalán vagy a Qubiton is lehet olvasni.

De most adjuk át a szót Cser-Palkovics Andrásnak, Székesfehérvár fideszes polgármesterének, aki tavaly mutatta be ezzel a videóval a város méhlegelőit.

„A természetközeli gyepek – hívjuk őket bárhogyan – nagyon fontos ökológiai folyósoknak számítanak az élőlények számára. A külterületi természetközeli gyepek, kaszálók évtizedes fenntartási tapasztalaton alapuló ökológiai szempontú kezelése mellett nagyon fontos a városban is a hasonló menedékek létesítése, és ezek folyamatos vizsgálata.

Ezeknek a rendszereknek a működtetését és vizsgálatát azokra a szakemberekre kell bízni, akik ismerik ezek ökoszisztéma szintű működését és összetételét” - írta a polgármester.

Válaszában azért a mutatóujját is feltartotta. „A méhlegelő nem szolgálhat arra, hogy elfedje a városüzemeltetés hiányosságait. Nem okozhat és nem üzenhet rendezetlenséget a városban, és nem lehet a forráskivonást elfedő kommunikációs varázsszó” – folytatta.

A Pokorni Zoltán vezette Hegyvidék egyenesen méhbarát kerület, ott is tavaly óta léteznek első látásra rendezetlennek tűnő, a rovarvilágnak nagyon fontos zöldfelületek.

Szólj hozzá!

Kim Dzsongun leadott 20 kilót, és az emberek máris sírva aggódnak a vezetőjükért

2021.06.28 19:56:00

Kim Dzsongun leadott 20 kilót, és az emberek máris sírva aggódnak a vezetőjükért

"Népünk szíve megsajdult, amikor megláttuk lesoványodva. Mindenki azt mondja, hogy könnyek tolultak a szemébe" - szólaltatott meg az ottani köztévé egy szalmakalapos férfit - írja az MTI.

A kommunista ország 37 éves diktátora valóban fogyott, ám messze nem csontsoványra. Korábban csaknem másfél mázsát nyomott - 140 kilogramm volt a súlya -, és abból adott le a közelmúltban legfeljebb húsz kilót. Mivel 170 centiméter magas, testtömegindexe jelenleg is bőven az optimális felett van.

Egyes dél-koreai elemzők szerint Kim Dzsongun egészségi állapotának javítása végett fogyókúrás étrendidőszakon van túl, mások viszont úgy vélik, betegség állhat a súlyvesztés mögött.

Kim sokat iszik szeszes italokat, dohányzik, és családjában előfordultak szívproblémák. Mind nagyapja - Észak-Korea diktátor-dinasztiájának megalapítója -, mind apja szívbajban haltak meg.A Reuters csinált egy összeállítást, amelyben előtte-utána felvételeken mutatják be, mennyit is fogyott a diktátor. A felvétel végén pedig egy észak-koreai férfi beszél arról, hogy az emberek szíve megszakad, hogy így látják a vezetőjüket.

A diktátor fizikai vagy egészségi állapotának taglalása szigorúan tabutéma a kommunista országban, ezért is keltett feltűnést a nemzetközi sajtóban is, hogy a phenjani állami televízió ennek a kérdésnek szentelte műsorideje egy részét.

Szólj hozzá!

A Renew Europe rászólt Von der Leyenre, hogy csak úgy kerülhet pénz Magyarországra, ha az nem tűnik aztán el

2021.06.28 19:14:00

A Renew Europe rászólt Von der Leyenre, hogy csak úgy kerülhet pénz Magyarországra, ha az nem tűnik aztán el

„Ön minden vezetővel készít egy képet, akiknek a helyreállítási tervét befogadták. Ha Budapestre megy, szeretnénk ha úgy rázhatná meg Orbán Viktor kezét, hogy biztos lehet benne, hogy a miniszterelnök haverjai nem dörzsölik épp a sajátjukat kárörvendve” - írják a Renew Europe parlamenti frakciójának vezetői - köztük Cseh Katalin - Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének. Azt szeretnék, ha biztosítékokat kapnának arra, hogy a helyreállítási alapból Magyarországnak elkülönített hét milliárd euró „ne kerülhessen rossz pénztárcákba.”

„A csalás ugyanis Orbán Viktor Magyarországán népbetegség, vagy ahogy a Bizottság saját elemzése is kimondta: szisztematikus” - utalnak a levélben a tavaly nyáron bemutatott vizsgálatra. Aszerint az országban „hiányzik a határozott és szisztematikus fellépés a magas szintű korrupció leleplezéséért.”

A pártszövetség elnöke, Dacian Cioloș és négy másik vezető által jegyzett levél ötleteket is ad, hogy hogyan lehetne biztosítani, hogy ne lopják el Magyarországon ez EU pénzét.

  • A helyreállítási alaphoz kapcsolódó projektekhez adjanak teljes hozzáférést az OLAF számára.
  • Zárják ki a lehetséges nyertesek közül azokat, akikről az OLAF már korábban megállapította, hogy pénzügyi szabálytalanságokat követtek el uniós projektek során.
  • A magyar állam vállalja, hogy hatályon kívül helyezik azokat a törvényeket, amelyekről korábban már a bizottság is megállapította, hogy akadályozzák az oknyomozó újságírókat és a civil szervezeteket, hogy hozzáférjenek a nyilvános információkhoz.

„Nem azt mondjuk, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó méltányos részt a helyreállítási alapból. Mi azt szeretnénk, ha ebből minden magyarnak haszna származna, nem csak a politikai összekötettéssel rendelkező keveseknek” - írják.

Szólj hozzá!

Jól megbüntették az ausztrál rendőrök a két tökmeztelen, nudista férfit, akiket egy leselkedő szarvas kergetett a bokorba

2021.06.28 17:58:00

Jól megbüntették az ausztrál rendőrök a két tökmeztelen, nudista férfit, akiket egy leselkedő szarvas kergetett a bokorba

„Idióták ellen nehéz törvényt hozni” - foglalta össze az eset tanulságait Mick Fuller, Új-Dél-Wales rendőrkapitánya.

Ausztráliában nagy ütemben terjed a koronavírus delta variánsa, az országban ezért szombaton kéthetes zárlatról döntöttek, a lakosok csak indokolt esetben mozdulhatnak ki otthonról. Ebbe nem tartozik bele a nudizmus. Pedig egy 30 és egy 49 éves férfi egy Sydney-hez közeli parkban épp ennek a hobbinak hódolt. Az idillt azonban egy szarvas zavarta meg, ami elől befutottak a bokrok közé, és ott eltévedtek. Annyira, hogy segítséget kellett hívniuk. A hatóságok helikopterrel indultak a férfiak keresésére, és amikor megtalálták őket, 1000 ausztrál dolláros (220 000 Ft) büntetést szabtak ki rájuk a közegészségügyi rendeletek megszegése miatt.

Jól megbüntették az ausztrál rendőrök a két tökmeztelen, nudista férfit, akiket egy leselkedő szarvas kergetett a bokorba

„Egyértelműen veszélybe sodorja az embereket az, aki megfelelő ok nélkül hagyja el az otthonát. Ráadásul különösen szégyellhetik magukat, hogy eltévedve a nemzeti parkban fontos erőforrásokat tereltek el az egészségügyi műveletektől” - mondta Fuller az erről szóló sajtótájékoztatón. Ebből sokan inkább azt a pillanatot emelik ki, amikor a jeltolmács elmagyarázta, hogyan történt az eset:

A sydney-i rendőrség már a korlátozások másnapján 44 esetben szabott ki bírságot a közegészségügyi rendeletek megszegése miatt.

(A borítókép illusztráció. Fotó: MICHAEL BREUER/Biosphoto via AFP)

Szólj hozzá!

A Háttér Társaság szerint Orbán hazugságokkal védte a melegellenes törvénymódosításokat

2021.06.28 17:01:00

A Háttér Társaság szerint Orbán hazugságokkal védte a melegellenes törvénymódosításokat

Tételesen cáfoljuk a valótlan állításokat - ígéri az LMBTQI jogokkal foglalkozó Háttér Társaság közleménye. Szerintük ugyanis az Európai Tanács csúcstalálkozóján a tagállamok vezetőinek kereszttüzébe került magyar miniszterelnök számos hazugságot hozott fel a homofób törvénymódosítások védelmében.

„Szó sincs semmilyen törvényről, amely a homoszexualitásra vonatkozna” - mondta például Orbán. A jogvédők szerint a valóság ezzel szemben az, hogy a múlt kedden elfogadott törvényben hatszor szerepel a homoszexualitás kifejezés, mégpedig abban az összefüggésben, hogy “tilos tizennyolc éven aluliak számára (...) olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely (...) a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”

A miniszterelnök azt is mondta, hogy “a törvény a gyermekek neveléséről, bármilyen szexuális tartalmú neveléséről szól.” A valóság ezzel szemben az szerintük, hogy kizárólag a homoszexualitás “népszerűsítése”, megjelenítése került betiltása, a heteroszexualitás megjelenítése viszont nem.

“A szülők dolga annak eldöntése, hogy a gyermek hogyan és miképp ismerkedik meg a szexualitás kérdéskörével” - hangzott el a vita egy pontján. A valóság ezzel szemben az - így a Háttér Társaság -, hogy pont a szülők jogait korlátozza az elfogadott javaslat, ugyanis nem teremt lehetőséget arra, hogy a szülők a melegség, transzneműség irányában elfogadó attitűdöt tanúsítsanak.

Például ha egy szülő kiskorú gyermekével közösen egy LMBTQI szereplőt ábrázoló filmet néz meg szombat este a tévében, azzal jogszabályt sért.A miniszterelnök azt is mondta, hogy ő “a homoszexuális fickók jogait védi”. Ezzel szemben több olyan törvényt sem szavazott meg, amely az LMBTQI közösséghez tartozó emberek életét könnyítette volna meg. Megszavazta viszont 2011-ben az azonos nemű párok házasságának tilalmát tartalmazó Alaptörvényt, megszavazta 2013-ban az Alaptörvénybe a család kirekesztő fogalmát beíró negyedik alaptörvény-módosítást, megszavazta 2020 őszén az Egyenlő Bánásmód Hatóság megszüntetését és néhány héttel később megszavazta a nem házas személyek örökbefogadásának korlátozását.

A Háttér Társaság szerint Orbán hazugságokkal védte a melegellenes törvénymódosításokat

A miniszterelnök kijelentette azt is, hogy “ő a jogok harcosa, aki egy szabadságharcos volt a kommunizmus alatt, amikor a homoszexualitást még büntették.” A valóság ezzel szemben az, hogy Orbán Viktor 1963-ban született. Magyarországon a homoszexualitás 1962 óta nem büntethető.

A Háttér Társaság írását itt lehet elolvasni.

Szólj hozzá!

Quentin Tarantino elkészít még egy filmet, aztán abbahagyja

2021.06.28 15:34:00

Quentin Tarantino elkészít még egy filmet, aztán abbahagyja

- „Túl fiatal vagy és a pályád csúcsán vagy. Miért hagynád abba?” - Kérdezte Bill Maher a talkshow-jába látogató Quentin Tarantinót.

- „Éppen ezért” - válaszolta a rendező.

Tarantino régóta lebegteti, hogy a következő lesz az utolsó filmje, és most meg is erősítette. Szerinte ugyanis a nagy rendezők nem hagyják abba idejében a filmkészítést.

„Ismerem a filmtörténetet, és ezen a ponton a rendezők már nem lesznek jobbak” - mondta.

Azt is elmondta, hogy megfontolta, hogy a legelső filmjének feldolgozásával zárja a pályáját, de végül nem forgatja újra. A Kutyaszorítóban című film megjelenésének jövőre lesz a harminc éves évfordulója. (NME)

Szólj hozzá!

Nagyot bukott Le Pen a francia regionális választásokon

2021.06.28 14:31:00

Nagyot bukott Le Pen a francia regionális választásokon

„Ma este nem veszünk át egy régiót sem, mert a hivatalban lévők egy istentelen szövetség segítségével mindent megtettek, hogy akadályozzanak ebben. Így nem bizonyíthatjuk, hogy képesek vagyunk az irányításra" - mondta csalódottan Marine Le Pen a franciaországi regionális választások eredménye hallatán.

A szélsőjobboldali Nemzeti Front az első fordulóban még öt régióban is elsőszámú esélyesnek tűnt, ezek után meglepetést okozott, hogy sehol sem nyertek. Le Pen szerint a rivális politikai erők együttműködése akadályozta meg pártja jó szereplését - írja a Euronews.

A középpártok szövetsége könyvelhető el a regionális választások legnagyobb nyertesének. A szocialista párt és baloldali szövetségesei, valamint a jobbközép republikánusok, bár nagyot buktak 2017-ben az elnökválasztáson, regionális szinten továbbra is erősek maradtak.

Az En Marche!, Emmanuel Macron pártja is leszerepelt, bár ők sosem voltak igazán erősek regionális szinten - emeli ki a Euronews. Ennek ellenére a választási vereség miatt kormányátalakítást jelenthet be a francia elnök a következő hetekben. Franciaországban lassan kezdődik majd a kampány a 2022-es májusi elnökválasztásra.

Szólj hozzá!

Orbán Viktor: Falanxban vonultak föl a szivárvány zászlós miniszterelnökök

2021.06.28 13:55:00

Orbán Viktor: Falanxban vonultak föl a szivárvány zászlós miniszterelnökök

„A szivárványos országoknak joguk van túllépni a bináris, férfi-nő, anya-apa rendre épülő társadalmi berendezkedésen” - írja Orbán Viktor a Szamizdat 11. címet viselő újabb kinyilatkoztatásában. Ebben az írásban az Európai Tanács legutóbbi ülését értelmezi a miniszterelnök, ahol „falanxban vonultak föl a szivárvány zászlós miniszterelnökök”.

A homofób törvénymódosítók kapcsán valóban komoly vita zajlott a miniszterelnökök között. Soha korábban nem fordult elő, hogy a résztvevők ennyire hosszan, és ilyen élesen mentek volna neki a Tanács egyetlen tagjának - írtuk erről.

Orbán Viktor: Falanxban vonultak föl a szivárvány zászlós miniszterelnökök

Ezt a mostanit, a 2015-ös, a menekültekről folytatott vitához hasonlítja. Szerinte mindkét esetben a liberálisok abból indultak ki, hogy itt olyan kérdésekről van szó, amelyekre csak egyféle, a liberális véleményhegemóniának megfelelő válasz adható.

„A liberálisok szerint a gyermekek kezébe kell adni azokat az érzékenyítő kiadványokat, amelyek felvilágosíthatják őket a heteroszexualitásról, a homoszexualitásról, a biológiai nem elhagyásáról és a nemváltó operációkról... ...A nem liberális demokraták szerint a gyermek szexuális nevelése a szülő joga, és ebben az ő beleegyezése nélkül se az állam, se a pártok, se az NGO-k, se a szivárványos aktivisták nem játszhatnak szerepet ” - egyszerűsíti a dolgot Orbán.

Hogy valójában mennyire törődik a kormány a gyerekekkel, azt ebben a cikkben foglaltuk össze.

(A borítóképen egy ókori phalanx. Forrás: ANN RONAN PICTURE LIBRARY/Photo12 via AFP)

Szólj hozzá!

Két belga lap is visszautasította a magyar kormány hirdetésének közlését

2021.06.28 13:18:00

Két belga lap is visszautasította a magyar kormány hirdetésének közlését

„Hadilábon áll az igazsággal.” Ez volt a válasza Dorian de Meeûs-nak, a belga La Libre Belgique főszerkesztőjének arra, hogy miért nem közölték Orbán Viktor kormányfőnek az Európai Unió jövőjéről szóló, hét pontba szedett javaslatait tartalmazó egész oldalas hirdetését. A Népszava egy másik belga, a flamand nyelvű De Morgen című lapot is elérte. Ők azt mondták,

„a hirdetést nem fogadtuk el, mert nem fér össze az általunk képviselt értékekkel”.

A dán Jyllands-Postenben és egy spanyol újságban már megjelent a magyar kormány egész oldalas fizetett hirdetése.

Ezekben a hirdetésekben Orbán Viktor 7 pontba szedve magyarázza, mi a baja az Európai Unióval, nagyjából ugyanazt írta le, ami a múlt szombati beszédében is felvázolt:

  • Robogunk egy birodalmi jellegű Európai Unió felé. A nemzetek Európája helyett egy olyan európai szuperállamot építenek Brüsszelben.
  • Brüsszelt ma azok irányítják, akik az integrációt nem eszköznek, hanem célnak, öncélnak tekintik.
  • Brüsszel hatalma egy tekintélyes szeletét kiszervezte és átjátszotta Európán kívülről szervezett és irányított hálózatoknak, elsősorban a Soros-féle hálózatoknak. (A külföldi hirdetésekből Soros neve hiányzik, csak az NGO-kat emlegeti.)
  • Közös gazdasági siker nélkül az Európai Unió szét fog esni. Olyan politikát szabad csak támogatni, amely kizárólag a közös gazdasági sikerre összpontosít.
  • A következő évtized a veszélyes kihívások korszaka lesz: népvándorlások, migráció, járványok és pandémia. Meg kell védeni az európaiakat.
  • Az Európai Parlament zsákutcának bizonyult az európai demokrácia szempontjából. Csak a saját párt-, ideológiai és intézményi érdekeit képviseli. Jelentősen növelni kell a nemzeti parlamentek szerepét.
  • Szerbiát fel kell venni az Európai Unióba.

A Népszava szerint az Orbán Viktor javaslatait tartalmazó hirdetéssel a kormány egyik kedvelt reklámügynöksége, a Media Dynamics Kft. házal Európában. Balásy Gyula cégéről 2019-ben azt írtuk, hogy egy 10 milliárd forintos keretszerződést húzott be a kormánytól. A mostani, pontokba szedett hirdetést hat nyelven – a magyaron kívül németül, lengyelül, angolul, spanyolul és franciául – kínálja, de ha bejön az üzlet, akkor bármely másik nyelvre, például hollandra is lefordítják - írja a Népszava. A lap külön kiemeli, hogy a terjesztésre szánt szöveg címe szerint Magyarország, és nem a miniszterelnök elképzeléseiről van szó.

Szólj hozzá!

Hongkongban az Apple News hetedik újságíróját is letartóztatták

2021.06.28 12:54:00

Hongkongban az Apple News hetedik újságíróját is letartóztatták

Fung Wai-kong a hongkongi repülőtéren épp a Londonba tartó gépére várt, amikor letartóztatták. Ő az Apple Daily hetedik újságírója, akit letartóztattak a lap ellen június közepén elindult akcióban. Ennek során befagyasztották a kiadó vagyonát, letartóztattak egyszerre öt újságírót, és razziát tartottak a székházban. A székház átkutatására több mint kétszáz rendőrt küldtek ki, akik hat óránál tovább vizsgálták az irodákat, és több mint 40 digitális eszközt - egyebek között számítógépeket és merevlemezeket - foglaltak le.

Fung 1997 óta dolgozott a múlt héten megszűnt Apple Dailynek, emellett pedig a CitizenNews nevű helyi hírportál vezető szerkesztője és rovatírója. Most „külföldi országokkal való összeesküvéssel vádolják”.

A sorozatos támadások miatt az Apple Daily a múlt héten kinyomtatta az utolsó lapszámot és befejezte a működését minden platformon.

A Guardian azt írja, hogy a kevés maradék demokráciapárti újságok közül a Stand News épp aznap, amikor az Apple bezárt, közölte, hogy törli az oldaláról a véleménycikkeket és befejezi az adománygyűjtő akcióját. Ezekkel a lépésekkel szeretnék elkerülni a vádakat a kormányzat részéről. Közleményükben azt is kiemelték, hogy továbbra is rögzítik és leírják azt, ami Hong Kongban történik.

Szólj hozzá!

Nem hitte el a Fidelitas, hogy nem gaz, amit látnak, ezért lekaszálták

2021.06.28 12:27:00

Nem hitte el a Fidelitas, hogy nem gaz, amit látnak, ezért lekaszálták

„Budapest baloldali vezetői a közterület gondozására is alkalmatlanok. A parlagon hagyott területeket elnevezték méhlegelőnek, amiket az emberek felháborodása ellenére nem számolnak fel. Úgy döntöttünk, hogy a magasra nőtt gaz-erdőt közösségileg lekaszáljuk!”

Ezt írta a Fidelitas a poszthoz, ami „közösségi munkájukról” számol be.

Csakhogy - ahogy a kommentekben is felhívják rá a figyelmüket -, szó sincs arról, hogy parlagon hagyott területről lett volna szó. A Vadvirágos Budapest program a Fővárosi Önkormányzat és a Főkert szakmai alapú koncepciója. A leírásban a magasra hagyott gyepfelületről ezt írják:

„...a gyepfelületek intenzív, évenként szokásos 5-7 alkalommal történő teljes lekaszálása helyett a parkokban olyan foltokat jelölünk ki, ahol 1-3 kaszálást megtartva a vadvirágoknak van ideje kifejlődni, virágozni, magot érlelni, terjedni. A vadvirágok és a kevésbé bolygatott zöldfelületek élő- és táplálkozó helyet biztosítanak a rovarvilág számára, melyek egyúttal az énekesmadarak számára jelentenek táplálékot. A magasabbra engedett gyepek több harmatot, vizet kötnek meg, ezáltal pozitívan hatnak a talajvízháztartásra, az ilyen felületek kevésbé száradnak ki aszályos időszakban.”

A következő bekezdésben pedig a programleírás is elismeri, hogy a kezdeti időszakban nem szép látványt nyújt ez, az úgynevezett extenzív kezelés.

„Egy igazán szép képet mutató, tarka virágos, diverz élővilágú rét kialakulása lassú, több éves folyamat, ezért a programba bevont területek nem feltétlenül lesznek „látványosak” az idei évben (vagy akár jövőre), hiszen az eddig ott folytatott sorozatos kaszálás hatásait maguk mögött kell hagyják.”

Ezt az időt sikerült most a Fidelitasos önkénteseknek kitolniuk még egy kis idővel, ráadásul épp a legnagyobb szárazság idején, amikor hajlamos a levágott fű a kiszáradásra.

Nem hitte el a Fidelitas, hogy nem gaz, amit látnak, ezért lekaszálták

Ilyen felületeket egyébként egyre több városban alakítanak ki. Székesfehérváron például a 400 hektárnyi zöldfelületből 100 hektárt már így kezelnek. Hogy milyen okok miatt lett volna jó, ha nem vágják le a zöldfelületet, ebben a Qubit cikkben lehet bővebben olvasni.

Szólj hozzá!

Két fuldoklót is kimentett a folyóból Bilbao hőse, egy illegális bevándorló

2021.06.26 04:21:00

Két fuldoklót is kimentett a folyóból Bilbao hőse, egy illegális bevándorló

Mouhammad Diouf egy barátjával sétált vasárnap Bilbaoban, amikor meglátott férfit, aki az egyik hídon szédelgett, majd beleesett a Nerviónba, a város folyójába. Diouf levette a hátizsákját és beugrott a vízbe a 72 éves fuldokló férfi után és kihúzta a fejét a vízből, végig segített partra emelni őt. Erről felvétel is készült:

Nem ez volt az első eset, hogy Diouf kimentett valakit Nerviónból. Szeptemberben egy nő után ugrott be a vízbe és sikeresen megmentette az ő életét is.

A szenegáli fiatalnak azonban nincsenek papírjai, kérdéses a státusza még úgy is, hogy már négy éve Spanyolországban él. Már több, mint 2000-en írták alá azt a petíciót, amely a spanyol hatóságokat szólítja fel arra, hogy rendezzék Mouhammad Diouf bevándorlási papírjait, hogy legálisan élhesse az életét a baszk fővárosban.

Nem ez lenne az első alkalom, hogy egy ilyen petíció célt ér. Tavaly ugyancsak egy szenegáli származású fiatal kapott papírokat a legális tartózkodáshoz a közössége nyomására, miután kimentett egy kerekesszékes embert egy égő házból.

Szólj hozzá!

22,5 év börtönre ítélték George Floyd gyilkosát

2021.06.26 04:19:00

22,5 év börtönre ítélték George Floyd gyilkosát

”Szeretném kifejezni a részvétemet a Floyd családnak. A jövőben olyan információk fognak kiderülni majd, amelyek remélem békét adnak a lelküknek” - mondta az utolsó szó jogán Derek Chauvin. Ő az a rendőr, aki csaknem 10 percig térdelt George Floyd nyakán, mielőtt meghalt a fekete férfi. A több kamerával is rögzített eset tüntetések tömegét váltotta ki.

Hogy mire gondolt Chauvin a beszédében, azt nem tudni, azt azonban igen, hogy végül 22,5 év letöltendő börtönbüntetést kapott a gyilkosságért.

Az, hogy Chauvin egyáltalán felszólalt az ítélethirdetés előtt, önmagában is meglepő volt. Bármit mondjon is, azt fel lehet használni ellene egy polgári perben, amit az áldozat, George Floyd hozzátartozói indíthatnak ellene. Így az nem meglepő, hogy csak a részvétét fejezte ki, de a sajnálatát nem, hiszen azt bűnössége elismeréseként értékelhetnék egy polgári perben.

Chauvint a büntetőperében döntő esküdtek már április 20-án, egyhangúlag bűnösnek találták mindhárom vádpontban, amit az ügyészek felhoztak ellene. Döntésük alapján az ügyészek 30 év börtön kiszabását indítványozták. Ilyen esetben amúgy 40 év lett volna a kiszabható maximum, de a jogi szakértők már a bíró mai döntése előtt is a 22,5 éves büntetést tartották reálisnak. (Via The New York Times)

Szólj hozzá!