
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által alakítandó kisebbségi kormány számára kér bizalmat a román parlamenttől Nicolae Ciuca kormányalakítással megbízott miniszterelnök-jelölt - döntötte el pénteken a PNL végrehajtó bizottsága.
A testület jóváhagyta a PNL miniszter-jelöltjeinek listáját. Új nevek azoknál a tárcáknál vannak, amelyeket szeptemberig a korábbi, Florin Citu vezette jobbközép kormányból kilépett Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) tisztségviselői vezettek.
A PNL Alina Gorghiu szenátort, volt pártelnököt jelöli az igazságügyi, Marcel Bolos volt európai alapokért felelős minisztert a közlekedési tárca élére, Florin Roman ügyvivő képviselőházi elnököt a gazdasági tárca élére, Nelu Tataru pedig visszatérne az egészségügyi minisztérium élére. A kormányfői posztra pályázó Nicolae Ciuca helyét Catalin Predoiu korábbi igazságügyi miniszter venné át a védelmi tárca élén.
Florin Citu pártelnök, az október ötödikén megbuktatott kormány volt miniszterelnöke nem szerepel a Ciuca-kabinet névsorában.
Az RMDSZ megtartaná miniszterelnök-helyettesi és három miniszteri tisztségét, és egy negyedik tárcavezetőt is jelölhet. Médiaértesülések szerint a szövetség Hegedüs Csilla ügyvezető alelnököt javasolja az Európai Alapok Minisztériuma élére, ahol jelenleg államtitkárként dolgozik.
A PNL miniszterelnök-jelöltje a héten több ízben is megpróbált támogatást szerezni az USR-től, illetve a legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párttól (PSD), azonban mindkét párt elutasította egy kisebbségi kormány megszavazását.
Mind a PSD, mind az USR kitartott amellett, hogy csakis olyan kormányt hajlandó megszavazni, amelyben részt vesz. A PSD újabban jelezte: átmeneti szakértői kormányt is elfogadna. Ezektől a lehetőségektől azonban a PNL elzárkózott, arra hivatkozva, hogy a PSD korábban nem akart kormányozni, az USR pedig kilépett a kormányból. A PNL élére szeptemberben megválasztott Citu szerint most már az USR-n a sor, hogy engedményeket tegyen a jobbközép koalíció helyreállítása érdekében, miután a PNL letett arról, hogy az USR által kifogásolt Citu számára kérjen kormányalakítási megbízást, és más miniszterelnököt jelölt.
Kelemen Hunor ügyvivő miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke a Digi FM rádiónak nyilatkozva pénteken azt mondta: nem tudja, miben reménykednek liberális koalíciós partnerei, honnan jöhetne a Ciuca-kormány parlamenti jóváhagyásához szükséges 234 szavazat. A PNL-nek - Ludovic Orban és nyolc támogatója távozása után - már csak 125 törvényhozója maradt, az RMDSZ-nek 29 képviselője és szenátora van, a kisebbségi frakció 18 tagú.
Amennyiben a második kormányalakítási kísérlet is meghiúsul, Klaus Iohannis államfőnek jogában áll - de nem kötelessége - feloszlatni a parlamentet. Kelemen Hunor szerint azonban az sem oldaná meg a patthelyzetet, ha tavasszal előrehozott választásokat rendeznének, csak a nacionalista AUR erősödne meg aggasztó mértékben. A parlament struktúrája nem változna, vagyis a demokratikus pártok akkor sem tudnának egymás nélkül kormánytöbbséget alkotni, ha a PSD-nek 40 százaléka lesz, a PNL és USR visszaesik, az RMDSZ pedig megőrzi parlamenti súlyát - magyarázta az RMDSZ elnöke.
Nicolae Ciuca a tervek szerint szombaton, a tíznapos határidő utolsó napján terjeszti a parlament elé az általa javasolt kormány névsorát és programját, amelyről várhatóan a jövő hét közepén rendeznek bizalmi szavazást a kétkamarás törvényhozás együttes ülésén.
A nyugalmazott tábornok katonai pályafutása során Irakban és Afganisztánban is szolgált. Tavaly decemberben két hétig már elláta a kormányfői feladatokat, amikor lemondott a PNL korábbi miniszterelnöke, Ludovic Orban.
(MTI)

Így néz ki a magasból:
És ilyen közelről a Japán déli partjainál hatalmas mennyiségben felhalmozódott habkő:

Ezen a képen már az látható, hogy markolókkal próbálják elhordani legalább a kikötőkből, hogy ne okozzanak fennakadást a hajók rakodásakor.
A habkő egy vulkanikus eredetű közet. A japán partokra most az Ogaszavara-szigetektől délre található Fukutoku-Oka-no-Ba nevű, víz alatti vulkán augusztusi kitörése után sodorta a víz.
A japán kormány a történtek miatt kénytelen volt munkacsoportot létrehozni a károk elhárítására. Iszozaki Josihiko kabinetfőtitkár-helyettes pénteken újságíróknak nyilatkozva elmondta: a vulkanikus eredetű kőzet eddig 11 kikötőben tett kárt Kjúsú szigetének Okinava prefektúrához, 18 kikötőben pedig Kagosima prefektúrához található részén.
Körülbelül 40 halászhajó szenvedett kárt, közülük hat olyannyira, hogy el sem tudott indulni, az Okinaván és Kagosimán belüli távoli szigeteket összekötő kompjáratokat pedig felfüggesztették. Iszozaki figyelmeztetett: a horzsakőáramlat továbbsodródik észak felé, és egész partszakaszokat sújthat. Az Okinava szigetének északi részén található Kunigami településen kotrógéppel kezdték meg a kikötőt elárasztó habkő eltávolítását.

Iszozaki közölte: a jelenség miatt létrehozott munkacsoport első, csütörtök esti tanácskozásán megállapodott arról, hogy a katasztrófa utáni helyreállítási terv részeként segítséget nyújt a helyi önkormányzatoknak, a halászati ágazatot sújtó károkat pedig biztosításból fedezik. Azt továbbra sem tudni, hogy milyen értékben keletkezett kár.
A japán parti őrség hajói rendszeresen ellenőrzik a szigeteknél uralkodó állapotokat, ehhez külön térképet használnak, amelyet fényképekkel és a horzsakőáramlatra vonatkozó egyéb információkkal frissítenek. Az áramlat útját nyomon követi a japán nukleáris szabályozó hatóság, nehogy az útjába kerüljenek a part menti atomerőművek. (MTI)

A faj egyedei a középső pleisztocén földtörténeti időszakban éltek Afrikában. A bodoensis egy koponyára utal, amelyet az etiópiai Awash folyó medrében lévő Bodo D'ar régészeti lelőhelyen találtak.
A szakértők szerint a korszak azért jelentős, mert ekkor jelent meg az anatómiailag kortársnak számító emberi faj, a Homo sapiens Afrikában és a később kihaló neandervölgyi ember Európában. Ebből az időszakból ugyanakkor viszonylag kevés ismerettel rendelkeznek a paleoantropológusok, írja a Guardian. Hogy ki kicsoda volt az ősök közül, azt ez az ábra segít megérteni:
Mirjana Roksandic, a kanadai Winnipegi Egyetem tudósa szerint lehetetlenné vált a kommunikáció az ebben az időszakban lezajlott emberi evolúcióról való a megfelelő terminológia hiánya miatt, amely lehetővé tenné a földrajzi változatok megkülönböztetését.
Az új osztályozás szerint a Homo bodoensis fajba tartozik a középső pleisztocén időszakból Afrikából származó emberi leletek nagy része és néhány lelet Délkelet-Európából, míg a kontinens többi részéről származó lelet a neandervölgyi emberé.
A Homo bodoensis név bevezetése „elvágja a gordiuszi csomót és lehetővé teszi számunkra, hogy egyértelműen kommunikáljunk az emberi evolúció ezen fontos periódusáról” - mondta Christopher Bae, a Hawaii Egyetem antropológusa.
Roksandic kiemelte: egy új faj elnevezése nagy dolog, a Nemzetközi Zoológiai Nomenklatúrabizottság csak nagyon szigorú szabályok alapján engedélyez egy névváltoztatást. A szakértők eredményeikről az Evolutionary Anthropology Issues News and Reviews című tudományos lapban számoltak be. (MTI)

A férfi múlt vasárnap délután a Kiskunhalas melletti Pirtón, ittas állapotban súlyosan bántalmazott egy nála dolgozó napszámost, aki emiatt életét vesztette, írja a Kecskeméti Törvényszék pénteki közleménye.
A bíróság egyebek mellett a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a 66 éves férfi letartóztatását. A gyanúsítottat tavaly júniusban lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt két év, négy év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.
A bíróság döntése ellen a gyanúsított és védője fellebbezett. (MTI)

„A Ferencvárost szurkolóinak rendzavarásaiért (politikai üzenetet tartalmazó felíratok kihelyezése) írásbeli figyelmeztetésben részesíti” - közli az MLSZ Fegyelmi Bizottsága egy pénteki közleményben. A politikai üzenetet tartalmazó felirat pedig ez volt:
A kép október 23-án készült a Ferencváros-MTK bajnokin.

Fél adagot kaphatnak harmadik, emlékeztető oltásként a Moderna vakcinájából Romániában azok, akik elsőre is ezzel az oltóanyaggal lettek immunizálva, írja a Transindex.
Valeriu Gheorghiţă, a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság vezetője szerint 50 mikrogamm, az eredeti mennyiség fele is elegendő a védelem fenntartásához. Azt is elmondta, hogy akiket a Pfizer, az AstraZeneca vagy a Johnson&Johnson vakcinájával oltottak korábban, és most Modernát kérnek, azok teljes adagot kaphatnak. A tisztiorvos mindenkinek mRNS-alapú készítményt, tehát a Pfizer, vagy a Moderna oltóanyagát javasolja az országban még elérhető Johnson&Johnson helyett. Romániában nem oltottak sem a kínai, sem az orosz vakcinákkal.

Idősebb olvasóink emlékezhetnek egy SZDSZ nevű pártra és Kóka János nevére. Ő volt a Gyurcsány-kormányok gazdasági minisztere és 2007-től kis ideig az említett párt elnöke is. Mutatok róla egy videót memóriafrissítés gyanánt:
Ez az anyag ma került ki a külügyminiszter Facebook-oldalára. Arról számolnak be, hogy milyen szép magánklinika lett abból a 287 milliós, vissza nem térítendő támogatásból, amelyet tavaly kapott a kormánytól Kóka Doktor24 nevű cége a koronavírus hatásainak leküzdésére. Nem ez az első videó, amiben együtt szerepel Szijjártó Péter és Kóka János. Sőt, a kétezres évek közepén, amikor előbbi az ellenzéki Fidesz szóvivője, utóbbi pedig miniszter volt, számos híradós anyagban közösködtek.
Az alábbi bejátszóban például a mostani külügyminiszter arról beszél, hogy mennyire rossz ötlet magántőkét hozni az egészségügybe, míg Kóka azzal riogat, hogy még a koalíciót is elhagyja az általa vezetett párt, ha nem nyitják meg a pénztárakat a befektetők előtt.
A magántőke nélkül nincs közegészségügyi reform - érvel Kóka 2008-ban. Tizenöt év sem telt el és most közpénz segítségével építhette meg magánkórházát az egykori gazdasági miniszter.


A CDU minden idők legrosszabb eredményét érte el a németországi választásokon, és bár így is másodikok lettek a szociáldemokraták mögött, nem számolnak velük koalíciós partnerként. A konzervatívok a kudarc hatására változásokra készülnek: több női és több fiatal politikusnak adnának lehetőséget a pártban és a frakcióban.
Ez az anyag a Deutsche Welle és a 444 együttműködésében készült.

„Neked most mire kellünk, Péter? A szavazatunk miatt jönnél, ugye? De akkor te is ugyanolyan vagy, mint a többiek! Miért nem jöttél korábban, Péter? Csak a kampány, mi?”
Ezt írja nyílt levelében Márki-Zay Péternek Szőke László, az Erdélyi Médiatér Egyesület egyik vezetője. Írását a Magyar Hang szemlézte, szerintük a szerző a fideszes erdélyi média egyik főnöke, az egyesületét több milliárd forinttal támogatta a magyar kormány.
A Márki-Zaynak címzett levél azért született, mert az ellenzéki miniszterelnök-jelölt erdélyi utat tervez, és ennek során Székelyudvarhelyre is ellátogatna. Ahogy azt szerdán a 444 is megírta, a város polgármestere, Gálfi Árpád a Facebookon szavaztatta meg követőivel, hogy fogadja-e vagy sem.
Gálfi a mai posztjában azt írja, hogy Márki-Zay nyugodtan ellátogathat Székelyudvarhelyre, de ő nem szeretne vele kampányolni.
„Tisztelettel szeretném tájékoztatni Székelyudvarhely lakóit, hogy tegnap válaszlevélben tájékoztattam Márki-Zay Péter urat (illetve azt a munkatársát, akinek közvetítésével üzent nekem), hogy nem szeretnénk részt venni az anyaországi ellenzék kampányában semmilyen módon” - írja.
A polgármester posztjával szinte egyidőben jelent meg Szőke László nyílt levele a székelyhon.ro oldalon. Ezt az írást végigkíséri a fenti hangvétel.
„Gyere, Péter! Hátha végre meg- és felismersz minket is. És nem csak magadra, hanem ránk is kíváncsi leszel. De, Péter, akkor tényleg figyelni kell ránk! És elviselni azt is, hogy neked nem tetsző kérdések fognak elhangzani. Fájni fog, Péter, fájni fog. De gyere! Elleszünk veled is valahogy, mint a medvével. Az is egyszeri találkozó szokott lenni. Mondják...” - zárja a szövegét.
AZ Erdélyi Médiatér Egyesület milliárdos támogatásairól itt írtunk korábban.

Benny Gantz, Izrael védelmi minisztere pénteken írta alá azt a rendeletet, amely terrorszervezetnek minősített hat Ciszjordániában működő civil szervezetet - írja a Haaretz. A dokumentum szerint ezek az NGO-k egy hálózat tagjai, amelyeket a Népi Front Palesztina Felszabadításért (PFLP) nevű terrorcsoport működtet.
Az érintett szervezetek közül néhány emberi jogi csoportként tevékenykedik. Az Addameer nevű például raboknak nyújt jogi segítséget és a kínzások ellen lép fel. Az Al-Haq olyan eseteket gyűjt, amelyekben palesztinok jogait sértették meg a hatóságok. Többször foglalkoztak már bebörtönzött gyerekek ügyeivel. De a felsorolásban találni nőjogi szervezetet és földműves szakszervezeti csoportot is.
Az izraeli védelmi minisztérium szerint ezek a csoportok „nagy összegű támogatásokat kaptak európai országoktól és nemzetközi szervezetektől, miközben csalásokat és megtévesztő módszereket alkalmaztak a tevékenységeik során”. A pénzt végső soron – állítja a rendelet - a PFLP használta fel toborzásra és a terroristák irányítják őket eleve.
A hírre az Amnesty International és a Human Rights Watch közös nyilatkozattal reagált. A két emberi jogi szervezet szerint a döntés „megdöbbentő és igazságtalan”. Szerintük ez az izraeli kormány támadása a nemzetközi emberi jogi mozgalom ellen.
A palesztin hatóság külügyminisztériuma is elítélte a lépést. A palesztin civil társadalom elleni támadásnak értékelik Gantz döntését. Ugyanakkor „komoly következményekre” hívják fel az izraeli hatóságok figyelmét.
A B'Tselem nevű izraeli emberi jogi szervezet ugyancsak elítélte az NGO-k terrorszervezetnek nyilvánítását. Szerintük totalitárius rezsimekre vall a kormány cselekedete.

Két bejegyzést tett közzé a twitteren Alec Baldwin azután, hogy a Rust című film forgatásán egy kellékfegyverrel halálosan megsebesítette a 42 éves Halyna Hutchins operatőrt.
„Nincsenek szavak, amellyel kifejezhetném döbbenetemet és szomorúságomat a tragikus balesettel kapcsolatban, amelyben életét vesztete Halyna Hutchins, a feleség, az édesanya és mélyen csodált kollégánk. Teljes mértékben együttműködök a rendőrségi nyomozásban, hogy kiderüljön, pontosan hogyan történt ez a tragédia” – írja.
Egy másik tweetben azt írja, felvette a kapcsolatot Hutchins férjével és felajánlotta a támogatását a családjának.
Halyna Hutchinst, akit feltörekvő sztárként tartottak számon, egyelőre tisztázatlan körülmények között egy jelenet bejárásán vagy forgatásán lőtte fejbe Baldwin. Minden jel arra utal, hogy tragikus baleset történt.

Az operatőrt az incidens után helikopterrel az albuquerque-i egyetemi kórházba szállították, ahol belehalt a sérüléseibe. A rendező is megsérült, Joel Souzát a közeli Santa Fében, a Christus St. Vincent körzeti egészségügyi központban látták el és már kiengedték a kórházból.
(Borítókép: Mark Sagliocco / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)

Két orosz diplomatát utasított ki pénteken a koszovói elnök, mert állítólag veszélyeztették az ország nemzetbiztonságát és destabilizálni akarták a régiót – közölte a Koha Ditore című pristinai napilap az internetes oldalán.
A lap idézte Vjosa Osmani közleményét, amelyben a koszovói államfő arra kérte a külügyminisztériumot, hogy nyilvánítsa nem kívánatos személlyé a két orosz diplomatát. Vjosa Osmani szerint a diplomaták olyan káros tevékenységet folytattak Koszovóban, amely veszélyezteti a nemzetbiztonságot és az alkotmányos rendet. Ám nem közölte, hogy pontosan mit követtek el.
A közlemény szerint Koszovó eltökélten küzd a rosszindulatú orosz és térségbeli társai befolyása ellen, amelynek célja Koszovó, a NATO, az Európai Unió és az Egyesült Államok eredményeinek aláásása. Vjosa Osmani azt is közölte, hogy Pristina a továbbiakban is közeli együttműködést folytat európai és amerikai partnereivel, hogy megakadályozza Koszovó, illetve a térségbeli országok orosz befolyás alá kerülését és a régió destabilizálását.
Koszovó 2008-ban egyoldalúan – az Egyesült Államok és a NATO katonai erejével támogatva – kiáltotta ki elszakadását Szerbiától, amit Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a nagy többségben albánok lakta területet. Míg a világ több mint száz országa elismeri Koszovó függetlenségét, Szerbia szoros szövetségese, Oroszország nem tartozik közéjük. (MTI - borítókép: AFP PHOTO / ARMEND NIMANI)

Hét tanuló indított pert egy texasi iskolai körzet ellen annak öltözködési szabályai miatt. A Magnolia nevű iskolák ugyanis előírják, hogy a fiúk nem viselhetnek hosszú hajat.
A periratok szerint legutóbb egy kilencéves fiú kapott különböző büntetéseket, amiért hosszú volt a haja. Ez a fiú és társai azért támadták meg az iskolát, mert szerintük ez a szabályozás szembemegy a nemi diszkriminációra vonatkozó szövetségi törvényekkel.
„Tiszteletben tartjuk az állampolgárok jogait arra, hogy hangot adjanak a változtatás iránti véleményüknek” - mondta a Magnolia iskolai körzet szóvivője.
Ehhez az intézményhez 13 000 diák tartozik Houston észak-nyugati részén. A BBC-nek nem kommentálták az ügyet.
A szabály pontosan úgy szól, hogy a fiúk haja nem lóghat rá a szemükre, a fülük aljára és az inggaléron túl. Korábban azzal védték álláspontjukat, hogy ez a viselet „tükrözi a közösségük közös értékeit”.
A perben az ACLU képviseli a diákokat. Azt mondják, az intézmény szabályai hatalmas és helyrehozhatatlan károkat okoznak ezeknek a diákoknak pusztán a nemük miatt. A feljelentést amúgy hat fiú és egy non-bináris tanuló tette meg.

Életének 89. évében meghalt Mádl Dalma, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye - tudatta a család pénteken az MTI-vel.
Némethy Dalma néven született Pécsen 1932-ben. Az érettségi után a Pécsi Gyermekkórházban, ezt követően 1957-től Budapesten, a Kertészeti Kutató Intézetben, majd 1964-től a Budapesti Műszaki Egyetemen a Mezőgazdasági Kémiai Technológiai Tanszék kutatócsoportjánál dolgozott. A Katolikus Caritas jószolgálati nagykövete.
2005-ben a Polgári Magyarországért Alapítvány kitüntetésének átvétele után létrehozta az Istenadta Tehetség Alapítványt, amely a kistelepülések hátrányos helyzetű tehetséges gyermekeinek tanulmányaihoz nyújt segítséget.

A Kúria „arra a megállapításra jutott, hogy a népszavazásra javasolt kérdésben megtartott érvényes és eredményes népszavazás olyan alapjogi kollíziót eredményezne, amelyet csak az Alaptörvény módosításával lehetne feloldani,
ezért az adott kérdésben az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontja alapján a népszavazás kizárt.”Ez szerepel annak az ítéletnek az indoklásában, amely a Pegazus-botrány közepén benyújtott, gyermekvédelminek nevezett népszavazás egyik kérdése kapcsán született. Ez a kérdés így hangzik:
„Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?” A másik néggyel együtt ez a kérdés is csont nélkül átment a Nemzeti Választási Bizottságon még július végén, alig pár nappal azután, hogy bejelentették a kormány népszavazási szándékát.
Ez ellen a kérdés ellen hat különböző beadvány is érkezett, ezek közül a Kúria ítéletében csak a Magyar Kétfarkú Kutyapárté van megnevezve. Az ítélet szerint több szempontból is az Alaptörvénybe ütközne egyik vagy másik kimenete egy ebben a kérdésben kiírt népszavazásnak.
Itt lehet bővebben böngészni Kovács András bíró szövegét.
Időközben a TASZ kiadott egy közleményt, amiből kiderül, hogy több beadványozót is ők képviseltek a Kúrián.
Azt is leírják ebben, hogy az összes többi, a kormány által benyújtott népszavazási kérdést megtámadták. A ma elkaszált volt az első ítélet, a toöbbiben később születhet döntés.

A Tatabányai Törvényszék első fokon 15 év börtönre ítélt egy férfit, aki megölte, gázolajjal lelocsolta, majd felgyújtotta munkaadóját - közölte a törvényszék sajtótitkára pénteken az MTI-vel.
H. Imre alkalmi munkás volt a férfinél, akitől egy kis házat is bérelt a családjával. Az egyik este összevesztek, és a gyanúsított többször úgy fejbe vágta a főnökét, hogy az a helyszínen meghalt. Élettársa segítségével ezután felrakta a holttestet az utánfutón lévő szemétre, és elvitte a főnöke szomódi tanyájára, ahol a szeméttel együtt gázolajjal felgyújtotta a szemétégető gödörben. A lebukása előtt még üzeneteket küldött magának és másoknak a férfi telefonjáról, de később azt is elégette.
A férfit a Tatabányai Törvényszék emberölés és kifosztás miatt 15 év börtönbüntetésre, élettársát bűnpártolásért hat hónap börtönbüntetésre ítélte.
Az ítélet nem jogerős, a vádlottak és a védőik enyhítésért jelentettek be fellebbezést, míg az ügyész az elsőrendű vádlott vonatkozásában az ítéletet tudomásul vette, a másodrendű vádlott esetében 3 nap gondolkodási időt kért.

Elkezdték használni péntektől Szerbiában a Szputnyik V nevű, a koronavírus elleni orosz oltóanyagnak a nyugat-balkáni országban gyártott változatát - közölte Nenad Popovic innovációs miniszter a szerbiai közszolgálati televízió beszámolója szerint.
Mint mondta: Szerbiában eddig másfél millió adag Szputnyik V-vakcinát állítottak elő, év végéig pedig elérik a négymillió adagot. A Szputnyik V szerbiai gyártása tavasszal kezdődött el.
Magyarország is gyártja majd az orosz vakcinát, és a hírek szerint a kínai Shinopharm oltóanyagát is, ám erre még várni kell, hiszen egyelőre épül a gyár, ahol majd előállítják őket.
A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában péntekre 7327-tel 1 078 032-re, Koszovóban 18-cal 160 590-re, Észak-Macedóniában 490-nel 198 646-ra, Montenegróban 422-vel 139 488-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 627-tel 247 182-re növekedett.
A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 59-cel 9331-re, Észak-Macedóniában 11-gyel 6998-ra, Montenegróban néggyel 2054-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 27-tel 11 279-re növekedett. Koszovóban az elmúlt napon nem volt halálos áldozata a kórnak, így a halottak száma 2974 maradt.
(MTI)

A műszakban dolgozó tizenhét emberből tizenhatan meghaltak abban a robbanásban, ami Oroszország Ryazan tartományában, egy puskaporgyárban történt - írja a Reuters.
Az egyetlen túlélőt kórházba szállították, neki a jelentések szerint súlyosak a sérülései. A Twitteren erről a videóról azt állítják, hogy a robbanás pillanatát mutatja.
A Moszkvától csaknem 300 kilométerre történt robbanás helyszínén több mint 170 tűzoltó dolgozik.
A TASS szerint nem tartották be az előírásokat valamelyik munkafolyamatnál, ez okozhatta a robbanást.

Több lövéssel agyonlőtték péntekre virradóan Stockholm egyik előkelő negyedében az egyik legismertebb svéd rappert, a 19 éves Einart. Az esettel kapcsolatban még Stefan Löfven miniszterelnök is megszólalt, a fő ellenzéki párt szóvivője pedig kijelentette, hogy végre véget kellene vetni a bandaháborúknak az országban.
Einar teljes neve Nils Kurt Erik Einar Gronberg volt. Már 16 évesen elindult a karrierje, 18 évesen vált széles körben ismertté The Cat in the Neighbourhood című dalával, négy albumot adott ki, és számos szakmai díjat elnyert. De messze nem csak a popzene világában szerzett magának hírnevet. A bandaháborúkban, amelyeknek több rapénekes is részese az országban, többször megfenyegették, tavaly pedig már egyszer elrabolták és megverték.
A helyi média szerint Einart a főváros Hammarby Sjostad nevű déli kerületében ölték meg az éjszaka. Egy rendőrségi szóvivő megerősítette, hogy ő a gyilkosság áldozata, a nyomozás elindult az ügyben, legalább két embert gyanúsítanak a gyilkosság elkövetésével, de egyelőre senkit nem vettek őrizetbe, és nem ismert a tettes indítéka sem.

Egy átlagos alkalmi munka lehetőségére jelentkezett a szocialisták egyik aktivistája. A felhívásban csak annyit írtak, hogy aláírásokat kell gyűjteni Győrben 1200 forintos órabér fejében. Ezzel kezdődik az a videó, amit az MSZP-közeli Hirklikk forgatott.
A jelentkezés rendben zajlott, a hölgynek aztán egy képzésen kellett részt vennie. Még aznap meg is kapta az igazolványát és egy tabletet.
Ezen a tableten kellett ellenőriznie a megadott listán szereplő embereket. Be kellett csöngetnie hozzájuk, hogy aláírassa velük a petíciót,
és azt is meg kellett kérdeznie, hogy az adott választó szeretne-e továbbra is a Fideszre szavazni, vagy sem.
A videóban a részletek kibogozása után az MSZP helyi erős embere, Pollreisz Balázs a James Bond-filmek zenéjére visszaviszi a zsákmányként lobogtatott tabletet a Fidesz irodájába, ahol az is kiderül, hogy az egyik helyi fideszes képviselő megbízásából gyűjtötték így az aláírásokat. A videót itt lehet megnézni.

A PTE közleményében azt írták, hogy az egyetem jogi kara a holland rendőrséggel, Hollandia budapesti nagykövetségével és Magyarország hágai nagykövetségével közösen létesít új kutatóközpontot; az erről szóló szándéknyilatkozatot csütörtökön írták alá a felek Pécsen.
A kutatóközpontban a tervek szerint az emberkereskedelem elleni küzdelem európai uniós és nemzetközi jogi összefüggéseit vizsgálják majd a szakemberek. Mohay Ágostont, a jogi kar dékánhelyettesét, a projekt vezetőjét idézve kiemelték, hogy az emberkereskedelem ellen hatékonyan fellépni csak annak nemzetközi dimenzióját is figyelembe véve lehet. A szakember reményét fejezte ki, hogy a kutatóközpont eredményei elméleti és gyakorlati szakemberek számára is hasznosak lesznek majd.
Idézték a közleményben a holland rendőrséget képviselő Jorn van Rijt, a kutatási együttműködés kezdeményezőjét is, aki szerint nemzetközi projektek, valamint uniós bel- és igazságügyi joganyagkutatások terén komoly előzményeket tud felmutatni a PTE jogi kara, az új központ az oktatás, a kutatás és a bűnüldözés számára fontos eredmények elérését szolgálja. (MTI)
(Borítókép: MTI Fotó: Illyés Tibor)

„Muszáj beoltatni magad, ha Ausztráliába utazol. Ez egy általános szabály, nem csak a teniszezőkre vonatkozik. Minden külföldinek meg kell kapnia két oltást, amit a reptéren ellenőrzünk” - mondta Alex Hawke, maga a bevándorlásügyi miniszter Novak Djokovic ügyében az egyik ausztrál közszolgálati rádióban.
A teniszvilág ugyanis azt találgatja, hogy a címvédő szerb játékos egyáltalán részt vesz-e az idei Australian Open mérkőzésein. Djokovic eddig nem mutatta be azokat a dokumentumokat, amelyek bizonyítanák, hogy be van oltva.
„Ez nem Djokovic ellen szól. Ez mindenkinek szól. Ha Ausztráliába akarsz jönni, oltasd be magad!” - Mondta Hawke.A szerb teniszezőnek sok forog kockán, ugyanis – csakúgy, mint Nadal és Federer – húsz grand slam győzelmet tudhat a magáénak, és ha még egyet nyer, azzal rekordot állíthat fel. Az Australian Open ráadásul hagyományosan jó pályának számít neki. Az előző három grand slam tornát zsinórban nyerte meg itt.
A CNN arról ír, hogy a profi sportolók harmada nincs beoltva. Ausztrália nagyon szigorú korlátozásokkal és más országokhoz képest jobb mutatókkal vészelte át a járvány eddigi szakaszait.

Egyre több menekült érkezik Lengyelországba Belarusz felől. Sokan napokra a két ország közti erdőben rekednek, a nehéz helyzetbe került embereknek önkéntesek próbálnak segíteni. Az idő viszont egyre hidegebb, ami tovább ront a helyzeten.
Ez az anyag a Deutsche Welle és a 444 együttműködésében készült.

A Reuters információi szerint mostanra „abszolút lehetetlen”, hogy döntés szülessen az orosz oltóanyaggal kapcsolatban az EU gyógyszerhatóságánál (EMA) még 2021-ben. Erre legkorábban 2022 első negyedévében kerülhet sor, hisz még mindig vannak olyan adatok, amelyek hiányoznak a vakcina minősítéséhez. Hogy ez az időpont tartható legyen, ahhoz novemberig be kéne érkeznie ezeknek a hiányzó dokumentumoknak.
Az EMA még márciusban kezdte vizsgálni a Szputnyik-vakcinát, és a várakozások szerint előbb májusban, majd júniusban lett volna esedékes a döntés az engedélyezéséről. A harmadik fázisú vizsgálatok eredményét már februárban publikálták a gyártók a Lancetben. Ezek 92 százalékos hatékonyságot mutattak. A később megjelenő delta variánssal szemben az orosz tapasztalatok 83 százalékos védelmet mutattak ki.
A Reuters információi szerint az EMA berkein belül is azt gondolják, hogy igazából nincs tudományos ok kételkedni az orosz vakcina hatékonyságában és biztonságosságában. A Szputnyik V-t Oroszországon kívül több mint 70 országban használták már, köztük Magyarországon is. Az orosz hatóságok azzal vádolják az EU döntéshozóit, hogy pusztán politikai okokból nem kapja meg az engedélyt az általuk előállított vakcina.
(via Guardian)

Márki-Zay Péter közös miniszterelnök-jelölt vezetésével készül el az ellenzék kormányprogramja, amelyhez a Közös Alap programot használják fel – áll a Mindenki Magyarországa Mozgalom közleményében, ami az első összellenzéki közlemény is az előválasztás óta. Szignózta a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd is.
Ebben írnak arról is, hogy egy közös listán indul az összefogásban szereplő hat párt és az MMM, ám arról, hogy a helyekről megegyeztek-e már, nincs hír. A közlemény szerint a pártelnöki találkozón áttekintették az előválasztást, és
elfogadták annak eredményét, amellyel hivatalosan is lezárult a folyamat, ezzel párhuzamosan lezárták a vitás kérdéseket is.Két napja Gyurcsány Ferenc még azt mondta: „sok ilyen találkozó lesz, mert a többi ellenzéki párt vezetőjével közösen tesszük a dolgunkat, találkozunk egymással, elemzünk, tervezünk, döntünk.”

87 éves korában szerdán elhunyt Csíkszentmihályi Mihály Széchenyi-díjas magyar-amerikai pszichológus, a flow-élmény koncepciójának megalkotója. Az utolsó napjait a családjával töltötte - írják Facebook-oldalának kezelői.
Csíkszentmihályi az akkor Olaszországhoz tartozó Fiumében született 1934-ben egy diplomata családba. A háború után Rómába menekültek. 1956-ban került az Egyesült Államokba, Chicagóba, ahol már Ph.D tanulmányokat folytatott a pszichológia területén.
Harminc évig kutatott aztán ezen az egyetemen. Itt alkotta meg a legismertebb koncepcióját a flow-élményről, és itt foglalkozott az un. pozitív pszichológiával is. Több nemzetközi elismerés mellett 2011-ben kapta meg a legnagyobb tudományos elismerést Magyarországon, a Széchenyi-díjat.
(Borítókép: MTI Fotó - Czimbal Gyula)

14 százalékot zuhantak a hongkongi tőzsdén az Evergrande részvényeinek árai rögtön azután, hogy újra kereskedni kezdtek velük. A csődközelbe került kínai óriáscég papírjaival 17 napig nem lehetett üzletelni.
„Súlyos lesz, fájdalmas lesz, sokan fognak rosszul járni, de hogy milyen további következményei lesznek, azt még lehetetlen megmondani” - írta Horváth Bence a 444-en, amikor először foglaltuk össze, miért tekintenek az Evergrande válságára a teljes világgazdaságot is fenyegető veszélyként.
Szeptember közepén úgy tűnt, napokon belül összeomolhat az ázsiai ország második legnagyobb ingatlanfejlesztő cége, és rossz esetben magával ránthatja a teljes kínai gazdaságot. A Lehmann 2008-as csődjéhez hasonló események aztán nem következtek be. Sőt, október elején úgy tűnt, akár elkerülhető a 300 milliárd dollárnyi adósságot felhalmozó cég leépülése, amikor egy hongkongi vállalat 51 százalékos részvénycsomag felvásárlásának szándékát jelentette be. Ekkor állították le a kereskedést is az Evergrande papírokkal.
A BBC most azt írja, az üzletből végül nem lett semmi. Így mostanra az Evergrande a részvények értékének 80 százalékát elvesztette egy éven belül.

Először fordul elő az ország történetében, hogy az őslakos maori közösségből nevez ki főkormányzót a királynő. Új-Zéland a Nemzetközösség tagja, így hivatalosan a brit királynő az államfő. A gyakorlatban azonban ezt a feladatot az általa felhatalmazott főkormányzó látja el.
A főkormányzónak nagyrészt jelképes a hatalma, a végrehajtás a kormány kezében van Új-Zélandon is. Cindy Kiro egy tudományos kutatásokat szervező nonprofit csoport vezetője volt korábban. Beiktatásakor többek között arról beszélt, mennyire fontosnak tartja, hogy egyre több fiatal szeretne megismerkedni a te reo nyelvvel, amit a maorik nyelvének is hívnak.

A rigai kabinet szerdán újabb átfogó járványügyi korlátozásokat és éjszakai kijárási tilalmat vezetett be a járvány megfékezésére. A vesztegzár egyelőre november 15-ig lesz hatályban. Krisjanis Karins miniszterelnök a szerdai kabinetülést követően közölte, hogy az intézkedések célja áttörni a fertőzési láncolatokat és tehermentesíteni "a szörnyen túlterhelt" egészségügyi ellátórendszert.
A korlátozások keretében csütörtöktől csak az alapvető élelmiszereket árusító üzletek tarthatnak nyitva, a sport-, kulturális-, szabadidős- létesítményeknek és szórakozóhelyeknek be kell zárniuk.
A vendéglátóipari egységek csak elvitelre szolgálhatnak fel ételeket. A gyülekezéseket megtiltották. A kijárási tilalom pedig este nyolc órától reggel öt óráig lesz hatályban. A lakosok csak alapos indokkal hagyhatják el lakóhelyüket ez idő alatt. Az iskolák távoktatásra, az alkalmazottak pedig - ahol ez lehetséges - távmunkára állnak át.
A lett egészségügyi hatóságok szerint a fertőzöttségi ráta rekordértéket ért el, az utóbbi két hétben százezer lakosra átlagosan 1400,8 koronavírus-fertőzött jutott. Daniels Pavluts egészségügyi miniszter szerint országosan már több kórház intenzív osztálya teljességgel betelt.

Az 1,9 milliós balti ország lakosságának valamivel több mint felét oltották be eddig a koronavírus ellen. A rigai vezetés hónapok óta igyekszik az alacsony oltakozási kedvet serkenteni. Járványügyi szakértők mindemellett borúlátónak mutatkoztak a karantén újbóli elrendelése kapcsán. Mint mondták, az intézkedést későn hozták meg, és csak rövid távon jelent megoldást a fertőzöttek magas számára.
A járvány kitörése óta Lettországban 191 321 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 2944 hunytak el a kórban.

Elbocsájtották egy mexikói kisváros teljes rendőrségi állományát, mert a gyanú szerint kapcsolatban álltak a szervezett bűnözéssel - írja a La Jornada című helyi lap.
Juventino Rosas városvezetésének kezdeményezésére a tagállami rendőrség és a mexikói nemzeti gárda veszi át a rendvédelmi feladatokat a 45 ezer lakosú kisvárosban, amely Diego Sinhue Rodríguez Vallejo guanajuatói kormányzó szavai szerint "bűnözői csoportok fellegvárává vált".
A kormányzó közölte azt is, hogy a város több mint száz rendőrét bocsájtották el, akiknél illegális fegyvereket, lőszert, felszerelést, járműveket és két esetben kábítószert foglaltak le.
A városi rendfenntartók soraiba állítólag a Santa Rosa de Lima nevű kartell szivárgott be, amely főként üzemanyaglopásokról ismert.
A latin-amerikai ország központi részén található Guanajuato a szervezett bűnözés egyik helyi gócpontja. Egész Mexikóban ott a legmagasabb a gyilkosságok száma, az idén szeptemberrel bezárólag 2685 embert öltek meg. Az erőszak nagyrészt a rivális kartellek háborúira vezethető vissza. (MTI)
(A borítókép illusztráció: AFP PHOTO/Pedro Pardo)



67 éves korában elhunyt Kálmán C. György egyetemi tanár, irodalomtörténész, kritikus, publicista. Szombaton a kórházból posztolt egy képet magáról. A kommentekben sokan kívántak jobbulást neki. Ezekre válaszul féltestvére, Galicza János közölte halálhírét.
1990-től a Literatura szerkesztője, szerkesztőbizottsági tagja. 1990 óta a Janus Pannonius Tudományegyetem irodalomelméleti tanszékén tanított, egyetemi docens, majd egyetemi tanár. 1993 óta a Café Babel szerkesztőbizottsági tagja. 1992–1995 között a Beszélő szerkesztőbizottsági tagja. 1995–1996 között a 2000 olvasószerkesztője volt. A Magyar Tudományos Akadémia Irodalom- és Kultúratudományi Bizottságának tagja volt.
Kálmán C. György egy hete még maga mondta el, hogy hosszú betegség után meghalt másik testvére, Kálmán László nyelvész.

Orbán Viktor a Facebook-oldalára "Három a magyar igazság" címmel vasárnap töltött fel egy videót, amelyben az látható, hogy beadják neki a harmadik oltást. A felvételen látható a kormányfőnek az oltóorvossal folytatott rövid beszélgetése, amelyben Orbán Viktor többek között afelől érdeklődik, hogy várható-e aznap bármilyen következménye - aluszékonyság, fájdalom - az oltásnak, megjegyezve, hogy színházjegye van. Az oltóorvos közölte, hogy izomfájdalmat és egy kis fáradékonyságot szoktak tapasztalni az oltás után, de a miniszterelnök nyugodtan elmehet színházba.
Aki arra kíváncsi, hogy melyik darabot nézte meg a miniszterelnök, az ne a vasárnapi repertoárt böngéssze át, hanem a péntekit. Információink szerint már 15-én felvette két Sinopharmjára a harmadik oltását Orbán. Az MTI-nek azt is elmondta Havasi Bertalan, hogy a Moderna oltóanyaga került a karjába.

„A félvezetők világméretű hiánya túltesz a 2020-ban a pandémia okozta negatív leállások következményein is. Míg a nyáron abban bíztunk, hogy az év végére a piac rendbe jön, az őszi hónapok azt jelzik, hogy ez nem következik be. A chipek hiánya miatt Csehországban több mint 250 ezer személygépkocsit nem tudunk legyártani. Ez az autógyáraknak mintegy 120 milliárd koronás, a beszállítóknak pedig mintegy 80 milliárd koronás veszteséget jelent” - mutatott rá Zdenek Petzl, a a cseh autóipari szövetség ügyvezető igazgatója.
Az év első kilenc hónapja alatt a csehországi autógyárak 831 653 személygépkocsit gyártottak, 2,9 százalékkal többet, mint 2020-ban, amikor a koronavírus-járvány miatt egy hónapig álltak a gyárak.
2019-hez viszonyítva viszont a termelés visszaesése 22 százalékos.Ezért az érdekegyeztető tanács hétfői ülésén felkérik a kormányt, hogy a járvány gazdasági hatásainak enyhítésére létrehozott Antivirus program keretében újra nyújtson támogatást az érintett vállalatoknak, elsősorban a munkahelyek megtartására és a cégek túlélésére.
A csehországi autógyárak közül eddig a Hyundai van a legjobb helyzetben. A Hyundai termelése az első háromnegyedévben 26,8 százalékkal 207 300 autóra nőtt. A Skoda Auto 514 309 kocsit gyártott, 3,7 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban. A Toyota gyár termelése fél százalékkal 110 044 autóra esett vissza.
Hasonló problémákkal küzdenek a cseh autóbuszgyárak és a tehergépkocsigyárak is. A Jawa motorkerékpárgyár viszont jól áll, az első kilenc hónap alatt 811 motort gyártott, 432 darabbal többet, mint egy éve.
(borítókép: Volkmar Heinz via AFP)

Egy menekülő vagy egy mentésben részt vevő ember földi maradványait találhatták meg több méter vulkáni kőzet alatt az olaszországi Herculaneumban, amelyet Pompeii-jel együtt temetett maga alá a kitörő Vezúv.
A 40-45 év közötti férfi megkövült csontjait azon a helyen tárták fel, ahol a szerencsétlenség idején a tengerpart húzódott - közölte a hétvégén Francesco Sirano, a Herculaneumi Régészeti Park igazgatója. A vulkánkitörés nyomán a part később 500 méterrel kijjebb tolódott. A részleges csontvázat elszenesedett fadarabok alatt találták olyan szövet- és fémmaradványokkal együtt, amelyek a férfi személyes tárgyaiból, például táskából, szerszámokból, esetleg fegyverekből és fémpénzekből származhatnak.
Egy koponyasérülésből és a helyszínből arra lehet következtetni, hogy a menedéket kereső férfi fejét egy épület lezuhanó gerendája törhette be. Mivel hátrafelé esett el, valószínűleg még szembesült az elkerülhetetlen végzettel, mielőtt meghalt - mondta az igazgató.Sirano szerint a férfi talán a mentésben vett részt, talán későn jövő tagja volt egy olyan csoportnak, amelynek még sikerült elérnie a tengeren várakozó mentőcsónakokat.
A vulkán kitörésekor az idősebb Plinius hadvezér és író által vezetett hajóflotta sietett a herculaneumiak segítségére. Plinius maga odaveszett a parton, tisztjeinek azonban sikerült megmenteni több száz embert.
Az újabb lelet megtalálása helyén legutóbb 25 éve folytattak ásatásokat, akkor több mint 300 ember földi maradványait találták meg. A frissen felfedezett csontváznak azért örülnek nagyon a régészek, mert a legmodernebb technikával már olyan információkat is kinyerhetnek belőle, amilyeneket a korábbi leletekből még nem volt lehetséges.
A csontok tanulmányozása céljából a maradványokat az azokat tartalmazó nagy lávatömbbel együtt akarják laboratóriumba szállítani.
(MTI)

Az emberek körében is gyakori bakteriális fertőző betegség elterjedt a koalák körében is, egyes populációkban az állatok felét érinti. A klamídia súlyos kötőhártya- és húgyhólyaggyulladást, egyes esetekben vakságot vagy terméketlenséget okozhat - közölte az Australia Zoo Wildlife Hospital állatkórház, ahol megkezdték az Ausztrália egyik emblematikus állatának számító erszényesek vakcinázását.
Az érintett 400 koala fejenként egy adag vakcinát kap, utána a nyomon követhetőség érdekében mikrochippel látják el, majd visszaengedik őket a vadonba. Bár a klamídia, amely az anyáról átterjedhet újszülött kölykeire is, általában gyógyítható antibiotikumokkal, olykor azonban olyan súlyos fertőzés alakul ki, hogy az állatok életét nem lehet megmenteni.
A vakcinázást vezető Napospart Egyetem (USC) biológusai szerint a védőoltás segítheti az erszényesek szaporodását és fennmaradását. A vakcinát eddig nyolc kisebb kísérletben összesen 200 koalán próbálták ki, fogságban és vadon élőkön egyaránt, a mostani oltás az első nagy létszámú kísérlet.
Ha az oltás beválik, Queensland és Új-Dél-Wales más állatkórházaiban is alkalmazni fogják. Egy szakértői becslés szerint a 2019-20-as nagy ausztráliai erdőtűzben legalább 60 ezer koala pusztult el.
(borítókép: ROLAND WEIHRAUCH / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

118 415-en szavaztak szombaton az ellenzéki előválasztás második fordulójában - közölte az Országos Előválasztási Bizottság. Így 662 016 szavazóval zárult a részvétel. Ezen az ábrán mutatjuk, hogy a két forduló 18 napján hányan adták le a voksukat.
Így a második fordulóban végül csaknem 30 ezerrel több szavazatot adtak le, mint az elsőben. Hogy az összesített részvétel ennyivel magasabb lett ezen a héten, az az utolsó napon múlt. Ez ezen az ábrán is világosan látszik.
Az utolsó napon 88 380-an látogatták meg valamelyik sátrat és 30 035-en vettek részt az online előválasztásban. Az országos előválasztási bizottság azt is közli, hány új szavazó volt, aki az első fordulóban még nem, ám a másodikban elment. Ők 219 991-en voltak.
A szavazatokat ma reggel kezdik el számolni, az eredményeket a nap folyamán az OEVB delegáltjai jelentik majd be, a végeredményről pedig sajtótájékoztató keretében számolnak majd be. A 444-en hamarosan percről percre tudósítunk az előválasztáshoz kapcsolódó friss hírekről.

45 millió forintot költött el hirdetésekre a kormány üzeneteit mantrázó wannabe-influenszerekre a Megafon Központ - írja a Telex.
A lap összesítéséből kiderül, hogy politikai témájú hirdetésekre október második hetében a legtöbbet a Fidesz költött. A kormánypárt posztjait 25 400 000 forintból tolták meg. Maga a kormány sem volt szűkmarkú. A Magyarország Kormánya nevű oldalnak is jutott 14 millió forint. A Megafon Központ arcaira fejenként 13 millió forint körüli összeget költöttek. Ennyiből hirdették Deák Dániel, Rákay Philip és Bohár Dániel posztjait is. Az Aktuális és a Konverzió nevű, szintén kormánypropagandát folytató oldalak összesen nagyjából 15 millió forintból terjedtek a facebookon.
Hogy mennyire okosan elköltött pénzek ezek, jól mutatja a Telex által is kiemelt Dér Stefi esete. Ő a Megafonosok egyetlen női propagandistája, aki alig gyűjtött 10 ezer lájkot a vizsgált héten, hisz nem kapott szponzorált posztokat. Azok után sem tudott ennél jobban teljesíteni, hogy az azt megelőző 30 napban összesen 20 millió forintot költöttek rá.
Korábban előfordult, hogy egy kormánypárti kopasz egyetlen posztjára 1,6 millió forintot költöttek el. Tavaly ősszel pedig írtunk arról, hogy a 2019-es önkormányzati választás óta állítólag aggódik a Fidesz, mert a méréseik szerint a párt nem túl népszerű a fiatalok között, és ez ellen többek között azzal próbálnak tenni, hogy a fideszes pénzből fenntartott Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, Kovács István vezetésével felállították a Megafon Központot, aminek a célja: összeterelni és kiképezni azokat az influenszereket, akik szerint konzervatívnak lenni szexi, menő és rock&roll, hogy megálljt parancsoljanak az interneten pusztító liberális véleményterrornak.

„Csodás ez a nap! Büszkék lehetünk arra, amit elértünk!” - Ezekkel a szavakkal jelentette be Daniel Andrews, az ausztrál Victoria állam elnöke, hogy enyhítenek a járvány miatt megszabott korlátozásokon.
Az állam fővárosában, az ötmilliós lakosú Melbourne-ben több ideig volt elrendelve lezárás, mint bárhol máshol a világon. Jövő péntekig, amikor majd feloldják a korlátozások egy részét, eléri a 262 napot az az idő, amit tavaly március óta szigorú karanténszabályok szerint töltöttek a város lakói. Melbourne ezzel Buenos Aires-t körözte le. Az argentin fővárosban 234 napon át volt elrendelve lezárás.
Bár a negyedik hullámban Victoria államban is emelkednek az esetszámok, közben elérte a 70 százalékot azoknak az aránya, akik felvették a második oltást is. Ez tette lehetővé, hogy enyhítsenek a szabályokon. Most megnyitják a boltokat és a vendéglátóhelyeket is, ám azt továbbra is szigorúan szabályozzák majd, hogy mekkora kapacitással működhetnek. Még további enyhítéseket is bejelentett az állam vezetése akkor, ha az átoltottság eléri a 80 százalékot, amelyet november 5-ére prognosztizálnak.
Ausztrália a fejlett országokhoz képest jobb számokkal vészelte át a járványt eddig. 143 ezer esetet jelentettek és 1530 ember halt meg a covid miatt a 24 milliós országban.

Elhurcoltak tizenhét amerikai misszionáriust és családtagjaikat szombaton a természeti csapások és belpolitikai bizonytalanság sújtotta Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben - írja a The New York Times.
A keresztény hittérítőket egy buszról rabolták el, amely éppen a főváros repülőterére tartott. Úgy tudni, az elhurcolt emberek között gyerekek is vannak. Egyelőre nem világos, hogy a bűnözők követeltek-e váltságdíjat. Az amerikai nagykövetség Haitin egyelőre nem reagált megkeresésekre.
Az utóbbi években Haitin elharapózott a bűnözés, különös gondot jelentenek a váltságdíj reményében végrehajtott emberrablások, több alkalommal is papokat és apácákat hurcoltak el bűnözők. A biztonsági helyzet pedig csak romlott a karibi térség legszegényebb országában Jovenel Moise elnök júliusban történt meggyilkolását követően fellépő politikai bizonytalanság és a több mint 2200 emberéletet követelő augusztusi földrengés nyomán.
Az AFP francia hírügynökség szerint a fegyveres bandák, amelyek évek óta ellenőrzik a haiti főváros legszegényebb negyedeit, mostanra kiterjesztették hatalmukat Port-au-Prince jelentős részére. Számos haiti állampolgár ezért külföldön próbál új megélhetést találni, sokan közülük az Egyesült Államokba próbálnak eljutni.
(MTI)




„Az a tény, hogy 633 ezer ember szavazott sikeresen úgy, hogy a politika ezt magára érvényesnek és kötelezőnek tekinti, ez mindenképp sikernek tekinthető. Az elkövetett hibák tanulságait viszont mindenkinek muszáj leszűrnie” – mondta a 444-nek Hajdú Gergő, az előválasztást lebonyolító aHang nevű civil szervezet kampányigazgatója.
Hajdú szerint akkor hibáztak, amikor rossz szerverszolgáltatót választottak. Bár a szoftveres környezet rendben volt, új szerverparkba kellett költöztetni a rendszerüket, emiatt csúszott két napot az előválasztás. Az aHang kampányigazagtója is beszélt arról, hogy a pártok későn meghozott döntései is hátráltatták az előkészületeket. Ezt a Momentum pártigazgatója is elismerte az online előválasztást bemutató anyagunkban.
Hajdú szerint a közönséget világosan és a lehető leggyorsabban tájékoztatták, amikor külső támadás miatt megállt a rendszer.
„Mi nem kommunikáltuk aznap, hogy Kína megtámadta az előválasztást, mert nem vagyunk politikusok. Mi azt mondtuk, hogy az biztos, hogy történt külső támadás, mert erről meggyőződtünk, aztán publikáltunk egy nyolcvan oldalas jelentést arról, hogy igazából mi történt.”

A választás végén aztán az is kiderült, hogy a szavazatszámlálás túl lassan megy. Amikor látszott, hogy a vártnál 100-200 ezerrel többen szavaztak, újabb szavazatszámlálókat kellett volna toborozni. Ez is fontos tanulság volt Hajdú szerint.
„Ugye mi voltunk az elsők, akik ilyet csináltak, persze, hogy tele van gyerekbetegségekkel a rendszer. A következőt már valaki mások, vagy mi, jobban fogják csinálni” – mondja Hajdú.
Az előválasztás végeredménye szerint 33 ezer érvénytelen szavazat született. Ez nagyon magas szám, amit az aHang szerint a szavazólapokon található QR kódok hibás kezelése okozott. Hajdú azt mondja, világopsan láthatüó, hogy egyes időszakokban a sátrakban olyan operátorok dolgoztak, akik nem tudták, hogy minden lapot hitelesíteni kell a kód beolvasásával. Kizárt, hogy szándékosan okoztak volna kárt, hiszen több helyen is előfordult. Később szeretnék nyilvánosságra hozni, hogy pontosan hol történtek ilyen esetek.
Bár ezekről az OEVB egyik tagja korábban azt mondta, nem befolyásoltak érdemben semmit, Hajdú számít arra, hogy valamelyik jelölt megóvja az eredményt.

Az előválasztás második fordulójára aktivisták újraszervezése a legnagyobb feladat. Az igazgató szerint készen állnak arra, ha újra 630 ezer ember akar szavazni.
Arról a hárompárti javaslatról is kérdeztük, ami változtatna az előválasztás szabályain. Az MSZP, a Párbeszéd és az LMP ugyanis azt szeretné, ha az online szavazók esetében ne kelljen sorban állniuk azoknak, akik már az első forduló előtt regisztráltak és az online azonosítási folyamaton is túl vannak.
Hajdú szerint erre megvan a technikai megoldás, elvileg lehetséges, hogy egy linket kapjon emailben az, aki már átesett az azonosításon az első fordulóban.
„De ez egy politikai döntés kell, hogy legyen a pártok részéről, ebbe mi nem akarunk belefolyni. Nyilván nekünk is fontos, hogy minél nagyobb legyen az online részvétel, ugyanakkor a sátrakban is újra kell regisztrálnia magát mindenkinek, arról nem is beszélve, hogy a szavazó linkekkel hogyan lehet esetleg dealelni” – mondta.


Lezárták az alcsútdobozi arborétumot Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea lagzija miatt. És pont ebben az időszakban még a kisvasút sem jár erre.

Péntek délelőtt már biztonsági emberek álltak autóikkal a park körül utak különböző pontjain. Az autónkat a belépésig nem állították meg, de figyelték, ki tart arra.

Az arborétum és a Felcsút közötti úton egymást követték a násznépet szállító kisbuszok. A meghívottak egy részét a Puskás Akadémia három éve épült konferencia-központjában parkoltatják le, ahol átszállhatnak a sofőrszolgálathoz, hogy a szomszéd faluba szállítsák őket.

Így a vendégeknek nem kell találkozniuk a Lovasberény felé vezető úton felsorakozott tévéstábokkal és fotósokkal, akik legfeljebb az elhúzó járműveket tudják felvenni.

Úgy tudjuk, az arborétum területén még a kisvasút megállója felőli személyzeti bejárón is többszintes beléptetési rendszer működik. Ezeknél egy lista alapján szűrik, kit lehet beengedni. Akinek ez összejött, megkapta az egyedi sorszámmal ellátott karszalagját, amit az ifjú párra utaló L&A logó díszített. Erről egy képet is kaptunk az egyik szerencsés bejutótól:
Úgy tudjuk, a vendégeknek J.Lo helyett Gönczi Gábor és Radics Gigi fellépésével kell beérniük.

Már csorog a víz a plafonról az Etele Pláza egyik üzletében az alábbi videó elején, pár másodperccel később pedig le is szakad az álmennyezet.
A vadonatúj bevásárlóközpont Indexnek eljuttatott közleményében ez áll:
„Az eset napokkal ezelőtt történt, és mindössze nagyon rövid ideig tartó beázásról volt szó. A problémát sikerült pillanatokon belül orvosolni, és egy órán belül már takarítással együtt visszaállt a rend az üzletben, személyi sérülés vagy komolyabb kár nélkül.”
A kelenföldi plázáról ebben a riportban írtunk a hétvégén.

„Rengeteg disznóság van az ilyen apró falvakban is, és aki ezt nem látja, az nem érti a rendszer lényegét” - írja az őrbottyáni budi mellől Hadházy Ákos országgyűlési képviselő. A pest megyei kisváros vécéje azért kiemelkedő más magyar toalettekhez képest, mert erre
30 millió forintot költöttek, azaz négyzetmétere kétmillió forintba került.
Azt a képviselő is elismeri, hogy ebből az összegből tűzifatároló is létesült ugyanabban az épületben. A beruházás még az előző polgármester, Kmetty Károly idején készült. Ő akkoriban függetlenként vezette Őrbottyánt, 2019-ben pedig megkapta a KDNP támogatását, ám ez sem segített neki.
Hadházy a poszt szerint a terepszemléjén zárva találta a budit, de az ablakon belátott, mert égett a villany.A 29,9 milliós nyertes pályázatot egy Tar Zoltán nevű budapesti vállalkozó adta. Ezzel előzött meg egy 40 milliós vesztes ajánlatot. Hadházy azt írja, „a pénzt amúgy itt most nem az EU-tól lopták, hanem a közeli radioaktív hulladéklerakót ellenőrző társulat adományát költötték el ilyen jól.”