
Egy harmincéves, civil áldozata van a reggeli, jeruzsálemi lövöldözésnek. A város egyik sikátorában nyitott tüzet egy 42 éves palesztin férfi. Összesen négy embert sebesített meg, köztük két izraeli rendőrt. Az elkövetőt végül lelőtték.

A hatóságok azonosították az ámokfutót, aki a Hamasz tagja volt. A terrorszervezet üdvözölte a merényletet.
Az eset az Al-Aksza mecset közelében történt Jeruzsálem óvárosában. Abban a sikátoros városrészben, ahonnan a májusban csaknem háborúig fajuló események indultak.

A budapesti II. kerületben november 10-től végeznek ingyenes koronavírus-teszteket a lakosságnak. Azóta 4351-en éltek a lehetőséggel. A kerület polgármestere most nyilvánosságra hozta az eredményeket.
Eszerint a 4351 mintavételből 327 esetben lett pozitív a teszt.
(via hvg.hu)

Országszerte többfelé is rosszak a látásviszonyok a közutakon a köd miatt - figyelmeztetett vasárnap a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az Útinform oldalán azt írták: az ország nagy részén jelentős a köd, főleg az M7-es autópálya középső szakaszán, a Balaton és a Velencei-tó környezetében.
Az M1-es autópályán szakaszosan sűrű ködfoltok akadályozzák az előrejutást.
Rosszak a látási viszonyok az M3-as autópálya szinte teljes hosszán is - írták.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint jelenleg is több megyében - Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Zala megyében - van érvényben figyelmeztetés a sűrű köd miatt.
Azt írták: az éjszaka képződött köd nagyobb területen (kiemelten a Nyugat-Dunántúlon, illetve az északkeleti harmad nagy részén) tartósan is megmaradhat.
Hétfőre virradóra ismét kiterjedt, sűrű ködre kell számítani. Az északnyugati tájakon lehetnek kedvezőbbek a látási viszonyok hajnalban. A tartósan fagypont alatti ködös területeken ónos szitálás is előfordulhat - közölte a meteorológiai szolgálat.
(MTI)

Hétfőn kerül adásba a BBC2-n a The Princes And The Press (a Hercegek és a Sajtó) című dokumentumfilm, ami a hírek szerint William és Harry hercegek egymáshoz való, egyre romló viszonyát mutatja majd be. A kiszivárgott részletek szerint szó lesz benne arról, hogy a két királyi családtag hogyan juttatott el különböző sajtótermékeknek mindenféle rágalmakat a másikról.
Nem csoda, hogy a Buckingham-palota hivatalosan felkereste a BBC szerkesztőségét, hogy hadd lássák a filmet, mielőtt az adásba kerülne. Az sem csoda, hogy a közszolgálati csatornánál nemet mondtak a kérésre. Most, a palotához közel álló források szerint, a királynő feldúlt lett az ügy miatt. A királyi család több tagja pedig a BBC bojkottját helyezte kilátásba.
A félelmük jogos, hiszen mindig nagyot szól, ha összejönnek a herczegek és a sajtó. (via: Mirror, borítókép: BEN STANSALL / POOL / AFP)

Győrben 30 000 darab emlékérmet osztanak ki a húsz évesnél fiatalabbaknak abból az alkalomból, hogy 750 éve kapott királyi városi jogokat a település. Ezzel az akcióval a helyi fiatalok lokálpatriotizmusát erősítenék. Ahhoz, hogy az arra jogosultak megkaphassák ezt az emlékérmet, egy regisztrációt kell kitölteniük a gyor750erme.hu oldalon.
Az oldalról nem lehet továbblépni addig, amíg a szülők hozzá nem járulnak ahhoz, hogy a gyerekeikről készült képeket mindenféle korlátozás nélkül felhasználhassa Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Legközelebb november 25-én rendeznek ilyen érmeátadó-ünnepséget, de az év során már volt több. Az októberiről már készültek is képek és fel is használta az önkormányzat egyik dolgozója: maga a polgármester a saját, politikusi oldalán.
Erről a győri ugytudjuk.hu írt, akik kiemelték, hogy nem ez az első eset, hogy a polgármester politikai pedofíliára vetemedik. Tavaly decemberben a városházi dolgozók gyermekeinek adott Mikulás-csomagra nyomtattatta rá a saját fejét; idén szeptemberben pedig személyesen ment be átadni a város által az elsősöknek biztosított füzetcsomagot, amelyben természetesen a saját gyerekkönyv-márkáját reklámozó vonalzó is helyet kapott.

Visszahelyezte hivatalába Abdullah Hamdok miniszterelnököt a szudáni hadsereg a csaknem egy hónapig tartó fogsága után. Egy egyezség alapján ezután Hamdok egy új, szakértői kormányt alakít majd annak az egyezségnek a nyomán, amelyet a katonák, a civil szervezetek és a politikai pártok kötöttek.
Szudán hadserege október végén vette át a hatalmat Kartúmban Abdel Fattah al-Burhan tábornok vezetésével. Feloszlatták az országot irányító ideiglenes kormányt, több vezetőt őrizetbe vettek és magát a miniszterelnököt is háziőrizetbe vették.
Szudánban harminc évig Omár el-Besír elnök irányított kemény kézzel. Besírt a tömegtüntetések nyomán 2019-ben a hadsereg megbuktatta, ezt követően pedig a civilek a katonasággal karöltve átmeneti kormányt hoztak létre azzal a céllal, hogy végül egy demokratikusan választott polgári vezetése legyen az országnak. Ezt a folyamatot akasztotta meg az októberi puccs.
Az utóbbi napokban tömegtüntetéseken tiltakoztak a szudániak a katonai irányítás ellen. Szerdán 16 ember meghalt, amikor a hadsereg fellépett a tüntetőkkel szemben.

Enyhülni látszik a fehérorosz-lengyel határon hetekig tartó feszültség, miután a hatóságok összegyűjtötték és egy hrodnai raktárépületbe terelték a nyugatra tartó bevándorlókat. Ott enni is kapnak és wcket is felszereltek nekik.
Ráadásul a területre bengedték az ENSZ menekültügyi szakembereit és szokatlan módon a sajtót is. A Reuters is ott volt a raktárban, amikor a világszervezet munkatársa látogatást tett ott. A videót ezen a linken lehet megnézni.

Mindez azután történik, hogy az Európai Unió újabb szankciókról döntött, mellyel az Alekszandr Lukasenka rezsimjéhez köthető embereket és cégeket sújtotta, a diktátor pedig lényegében beismerte, hogy a fehérorosz hatóságok segítették a lengyel határra az embereket.

Szombaton folytatódtak a tüntetések Hollandiában, de több tízezren vonultak utcára Ausztriában, Horvátországban és Olaszországban is a különböző járványügyi intézkedések ellen, miközben a WHO aggasztónak nevezte az emelkedő esetszámokat a kontinensen.
Ezúttal Hága utcáin szabadult el az erőszak. Hét embert letartóztattak a városban miután a tömeg az utcákon hagyott kerékpárokat gyújtott fel. A rendőrség itt is keményen lépett fel a tüntetőkkel szemben: lovakkal, kutyákkal és gumibotokkal oszlatta őket.
Pénteken a hágainál is komolyabb, zavargásokká fajult tüntetések voltak Rotterdamban, ahol a rendőrök éles lőszert is használtak az erőszakossá váló emberekkel szemben. Erről itt írtunk. A kikötővárosban hét embert szállítottak kórházba, közülük hárman szorulnak még most is ellátásra.
Hollandiában november 20-tól részleges lezárásokat vezettek be. A kocsmáknak, éttermeknek este nyolckor be kell zárniuk és sporteseményeket csak zárt kapuk mögött lehet tartani – ez akasztotta ki az embereket.
Bécsben több tízezren vonultak fel szombaton, akik az új rendeletek ellen tiltakoztak. Húsz napos, az egész országra kiterjedő lezárás következik a szomszédunkban hétfőtől, amikor csak a legszükségesebb boltok maradnak nyitva és az otthoni munkavégzést is elrendelték. Ami viszont ennél is jobban felhergelte az utcára vonulókat az az, hogy februártól kötelezővé tennék az oltást Ausztriában a kormány tervei szerint.

Nem véletlen, hogy ebben a két országban jelentették be a legkomolyabb intézkedéseket a delta variáns terjedésének megfékezésére. Az újonnan regisztrált esetek száma jelentősen emelkedik hetek óta Hollandiában és Ausztriában is.
Horvátországban a közalkalmazottak kötelező oltása miatt lepték el az emberek Zágráb utcáit,

Olaszorszárgban, Rómában pedig a Circus Maximushoz vonultak azok, akik az oltási igazolványhoz kötött előjogok ellen tüntettek.

(BBC)

Harminc tiltakozó aktivistát vett őrizetbe a rendőrség London központjában, a Lambeth hídon, mert akadályozták a közúti forgalmat, írja az MTI.
A tüntetők Nagy-Britannia leghangosabb klímaaktivistái miatt vonultak a hídra. Az Insulate Britain nevű informális szervezet több tagját ugyanis a héten több hónapos börtönbüntetésre ítélték. Azért kapták ezt a komoly büntetést, mert többször is lezárták a forgalmat az ország egy-egy fontosabb közútján. Egy alkalommal még az M25-ös autópályát is blokkolták.
A szombati tiltakozók ugyanezt a formát választották, hogy kiálljanak társaikért. Egyúttal felszólították a kormányt, hogy finanszírozza a brit lakásállomány energiahatékonyságának javítását célzó nagyszabású programot. Ez a téma az Insulate Britain egyik legfontosabb fókusza.
Az aktivisták azt állítják, hogy az Egyesült Királyságban található házak a legrégebbiek és a leghidegebbek közé tartoznak Európában. Az ország lakói minden évben hatalmas mennyiségű energiát kénytelenek fordítani a helyiségek fűtésére, ami hozzájárul az üvegházhatású gázok légkörbe történő kibocsátásához. Az Insulate Britain azt is állítja, hogy évente akár tizezer idős ember is meghal télen és késő ősszel az Egyesült Királyságban, akik kénytelenek takarékoskodni az otthoni fűtéssel, veszélyeztetve ezzel egészségüket.


„Aki egy ilyen tanösvényen végigsétál, az nagyon sokat megtudhat a tudatos, állam által irányított természetkárosításról” - kezdi Litkai Gergely a Greenpeace videóját. A humorista Sopronból jelentkezik, ahol a Fertő parti állami projektet lehet megismerni néhány táblán. Át is adom a szót, csupa móka és kacagás:

Fehérorosz személyeket, légitársaságokat, utazási irodákat és „mindenkit, aki részt vett az emberek határhoz utaztatásában” érint az uniós külügyminiszterek szándéka szerint a szankciók újabb köre az EU-ban. Az érintettek pontos listáját várhatóan a következő hetekben véglegesítik Josep Borell, az Európai Unió külügyi főképviselője szerint, írja a Guardian.
Ez már a többedik tiltólista, amely a Lukasneka-rezsimhez köthető alakokat sorol. A 2020 nyári, csalással megnyert választás, az ennek kapcsán kirobbant tüntetések brutális leverése, egy államilag irányított gépeltérítés után most emberek fegyverré tétele késztette az EU-t a lépésre.
A mai tanácskozáson az uniós diplomaták egy része még komolyabb, közvetlenül a belarusz államot érintő szankciókat sürgetett. Sőt a litván külügyminiszter, Gabrielius Landsbergis szerint Putyint is felelősségre kéne vonni, hisz „Oroszország az EU destabilizációjára használja a fehérorosz válságot” - mondta.
A lengyel-fehérorosz határon közben nem csillapodik a helyzet. Több ezren vannak a két országot összekötő erdőkben. Irak csütörtökön indít különgépeket azokért az állampolgáraiért, akik hajlandóak önként hazamenni.

Öt forinttal emelkedik a benzin nagykereskedelmi ára, írja a 24.hu a holtankoljak.hu információi alapján. Ez azt jelenti, hogy a benzinkutak üzemeltetőinek ennyivel többet kell fizetni szerdától a benzinért, de csak 480 forintért adhatják tovább. A gázolaj árát nem érinti a változás.
A csütörtöki kormányinfón derült ki, hogy a kormány 480 forintos felső határt szab a benzin árának. Ám az intézkedés csak a kiskereskedelmi árat érinti, az nincs megszabva, hogy a beszállítók mennyiért adják el a benzinkutakra az üzemanyagot. A 24.hu számítása szerint a kiskereskedelmi árrés jellemzően 20-30 forint a 95-ös benzin esetében, a mai árcsökkentéses árbefagyasztás pedig 25-30 forinttal vitte le a benzin és a gázolaj árát a múlt hetihez képest, ezért az árrést ez teljesen elvitte. Most pedig 5 forinttal fog drágulni a beszerzési ára a kutaknak, még nagyobb lesz a veszteségük ezen a fronton.
Egy szombat éjszakai kormányrendelettel azt is szabályozták, hogy a benzinkutak nem zárhatnak be csak azért, mert veszteséges őket nyitva tartani.

Szabadon engedték a Mianmarban bebörtönzött amerikai újságírót, Danny Fenstert - közölte hétfőn Bill Richardson, az Egyesült Államok volt ENSZ-nagykövete.
Fenstert, a Frontier Myanmar című független hírportál amerikai főszerkesztőjét májusban vették őrizetbe, és pénteken tizenegy éves kényszermunkára ítélték. Terrorizmussal, lázadással, rémhírterjesztéssel, törvénytelen gyülekezéssel, illegális szervezetekkel való kapcsolatfelvétellel és a bevándorlási törvények megsértésével vádolták meg.
Richardson közölte, nemrég tárgyalásokat folytatott Mianmarban Fenster szabadon bocsátásáról a junta vezetőivel. Az újságíró hamarosan hazaindul az Egyesült Államokba. A hírt a mianmari kormány is megerősítette, közölték, hogy rövidesen kitoloncolják a férfit az országból.
Fenstert május végén, a februári katonai puccs okozta káosz idején fogták el a ranguni repülőtéren, ahonnan Kuala Lumpur érintésével az Egyesült Államokba indult volna a családjához. Azóta egy ranguni börtönben tartották fogva, óvadékkérelmét elutasították.
Mianmarban a hadsereg február 1-jén, a parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, letartóztatta az ország de facto vezetőjét, Aung Szan Szú Kjít és az általa vezetett kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) párt számos politikusát. A hadsereg azzal indokolta a puccsot, hogy a kormány nem vette figyelembe a tavaly novemberi választással kapcsolatos panaszaikat. A választást toronymagasan az NLD nyerte.
A Politikai Foglyokat Támogató Szövetség (AAPP) jogvédő szervezet szerint az államcsíny óta több mint ezerkétszáz, jórészt a juntával szembeszegülő civilt ölt meg a karhatalom, és több mint hétezren kerültek börtönbe. A katonai puccs és a hadsereg durva fellépése széles körű nemzetközi tiltakozást váltott ki.

„Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter a hazai gyógyszerellátás logisztikai és kereskedelmi biztonsága, a stratégiailag egyre fontosabbá váló pharmaipari szegmens fejlesztése, a hazai és nemzetközi piaci szereplők kapcsolatainak erősítése, valamint az innovatív termékek fejlesztése és piacra juttatásának segítése érdekében Szabó Lászlót pharma-innovációért felelős miniszteri biztossá nevezi ki” - írja az ITM közleménye.
Szabó ezzel visszatér a kaptafához, ugyanis a TEVA gyógyszergyár vezetője volt, mielőtt amerikai nagykövetté nevezték ki 2017-ben. Tavaly áprilisig töltötte be a diplomáciai posztot, amikor „elfogadott egy felkérést a gazdasági szférából”. Néhány nap múlva derült ki, hogy a felkérés a a nemzetstratégiai jelentőségű Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumától érkezett. Ő lett a Ripostot, a Nemzeti Sportotot, a megyei lapok többségét és számos más kormányszócsövet kiadó vállalat vezérigazgatója Liszkay Gábor után.
Bár másnak egy lapot elvezetni is nagy teher, Szabónak – úgy tűnik – a több mint ötven kiadvány menedzselése mellett belefér felvirágoztatni a magyar gyógyszeripart is.

87 éves korában meghalt Bitó László orvoskutató és író, írja a hvg.hu.
Bitó László 1934-ben született. 22 évesen menekült el Magyarországról, miután szerepet vállalt az 56-os forradalomban. Az Egyesült Államokba került, ahol sikeres orvoskutatói karriert épített.
A Columbia Egyetem professzoraként jelentős eredményeket ért el a zöld hályog kialakulása, megértése és kezelése terén. Tudományos pályafutásának eredménye a 2002-ben az év gyógyszerének választott Xalatan kifejlesztése, amely a vakságot okozó glaukóma kezelésében a műtéti beavatkozást egyes esetekben szükségtelenné teszi.
A 90-es években hazaköltözött Magyarországra és egy új, irodalmi és közéleti pályafutásba kezdett. Regényeket ír 1956-ról és bibliai témákban is és rendszeresen publikál esszéket közéleti, politikai témakörökben is.

Bagdad elindítja csütörtökön Fehéroroszországba az első járatot, amellyel önkéntes alapon hazatérhetnek a fehérorosz-lengyel határon rekedt iraki állampolgárok - jelentette be Ahmed asz-Szahaf külügyi szóvivő vasárnap éjszaka az iraki közszolgálati televízióban.
Nem részletezte, hogy hány embert vesznek fel a Minszkből Bagdadba visszainduló gépre. Elmondása szerint az iraki hatóságok 571 olyan irakiról tudnak, akik a fehérorosz-lengyel határon rekedtek, és hajlandóak önként hazatérni. Ők zömében az iraki Kurdisztánból valók.
A Bagdad és Minszk közötti menetrend szerinti járatokat augusztusban függesztették fel, Fehéroroszország pedig alig egy hete zárta be konzulátusát Bagdadban és az iraki Kurdisztán fővárosában, Erbílben. Szahaf szerint az intézkedések révén csökkent a Fehéroroszországba utazók száma, ugyanakkor gondot jelent, hogy egyesek nem közvetlen járatokon, hanem Törökország, Katar, az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom érintésével jutnak el Fehéroroszországba.
(MTI)

Az ország egyik legfontosabb természetvédelmi területén termel ki olajat az ugandai állam és a Total nevű olajcég. A lelőhelyen élő embereket már elköltöztették, a környék egyedülálló ökoszisztémája azonban veszélyben van a természetvédők szerint. Uganda elnöke azzal védekezik, hogy fosszilis üzemanyagok nélkül nem tudja kivezetni a népét a szegénységből. A Deutsche Welle riportja.
Ez az anyag a Deutsche Welle és a 444 együttműködésében készült.

„Követelnünk kell, hogy az extrém gazdagok fizessék meg a részüket” - kezdte Bernie Sanders a Twitteren. Erre a posztra reagált Elon Musk, a világ egyik leggazdagabb embere.
"Mindig elfelejtem, hogy te még élsz" - írta.
Később még megkérdezte a szenátort, hogy adjon-e el további részvényeket. Elon Musk ugyanis egy twitteres szavazás után megvált saját autógyárában, a Teslában tulajdonolt részvényei tíz százalékától. Musk ötmilliárd dollárt kapott a részvényekért. Ahogy a CNN is kiemeli, nem világos, hogy az óriási összeg után pontosan hogyan kell adóznia a milliárdosnak.
(via: CNN, Borítókép: Brendan SMIALOWSKI / AFP)

A malmok 40 százalékkal emelhetik a liszt átadási árát januárban, ez pedig az abból készült végtermékek árát is megemelheti. A Portfolio idézi Hollósi Dávid, a Takarékbank Agrárüzletág ügyvezető igazgatójának InfoRádiónak adott interjúját, amelyből kiderül, hogy a gabona árának minden komponense egyszerre emelkedett az elmúlt időszakban.
A gabona tonnánkénti ára így 40-50 ezer forint helyett ma már 90 ezer forint felett jár. Emiatt emelik a liszt átadási árát is. Hollósi szerint ugyanakkor a sütőipari termékek esetében nehéz elképzelni ugyanekkora emelést. „Egy 40 százalékos drágulás kicsit erős lenne” - mondta a rádiónak. Ő 10-15 százalékos drágulásra számít.
(Borítókép: MTI/Mihádák Zoltán)

„Kivégzőosztag elé kéne állítani titeket” - idézi az egyik levelet, amelyet napokban kaptak kollégái Erik Bodendieck, a szászországi orvosi kamara vezetője. A Deutsche Wellének azt mondta, van, aki jogi következményekkel fenyegeti őket, van, aki egyenesen halálos fenyegetéseket küld. Az utóbbi napokban jelentősen megemelkedett az ilyen üzenetek száma a szászországi orvosok körében. Pedig az országnak ebben a tartományában a legmagasabb az új esetek száma. 100 ezer lakosra 569 új fertőzés jut. Ugyanakkor itt a legalacsonyabb az átoltottság: a lakosság 57 százaléka van beoltva az össznémet 67,5 százalékhoz képest.
Türingiában sem sokkal jobb a helyzet. Az eggyel nyugatabbi tartományban 25 orvos jelezte az ottani kamara felé, hogy fenyegető leveleket kapott.
„Ezekben a levelekben arról írnak, hogy az oltások veszélyesek és azzal vádolják bennük az orvosokat, hogy emberkísérletet hajtanak végre” - mondta a DW-nek Ulrike Schramm-Häder, a helyi kamara vezetője. Szerinte szinte minden esetben valamilyen őrült összeesküvés-elmélet rajzolódik ki az üzenetekből.
De nem csak a virtuális térben jelenik meg az agresszió. A türingiai orvosok egy szeptemberi konferenciáján több orvos elmondta, hogy a rendelőben szemtől-szemben is egyre többen kapják fel a vizet, ha például megkérdezik tőlük, be vannak-e oltva.

A kilenc éves Ezra Blount vasárnap halt bele a sérüléseibe a houstoni gyerekkórházban. A fiú egyike azoknak, akik Travis Scott november 5-i koncertjén sérültek meg. A kórházban mesterséges kómában tartották, ám végül nem tudták megmenteni az életét, így ő lett a tizedik áldozata a káoszba torkolló eseménynek.
Ahogy megírtuk, a rapper saját, Astroworld nevű fesztiválján pánik alakult ki a tömegben, az emberek összetaposták egymást. Az első hírek szerint nyolcan haltak meg a helyszínen és több százan megsérültek. Többen jelezték, hogy le kéne állítani a showt, ám sem a stáb, sem a rapper nem reagált ezekre a figyelmeztetésekre.
Treston Blount, a fiú apja azt mondta, a nyakában ült a gyerek, amikor a lökdösődés kezdődött. Elvesztette az eszméletét és amikor magához tért, nem találta a fiát. Már csak a kórházban került elő újra. Ezra Blount testén több rúgásnyom volt, összetaposták és megsérült a feje, a veséje és a mája is.
A család beperelte a koncertet szervező Live Nation nevű céget és egymillió dollárt követelnek. A további kilenc halálos áldozatok 14 és 27 év közöttiek. A houstoni rendőrség a térfigyelő kamerák képeinek és a különböző közösségi oldalakra felkerült videók segítségével folytatja a nyomozást az ügyben. Az NBC összeszedte az eseményeket percről percre:
Ezen a felvételen például látszik, hogy egy fiatal az előadótól pár méterre esett össze, onnan próbálják kivinni a körülötte állók, a koncertet mégsem állították le, ahogy akkor sem, amikor a színpad elé egy mentő érkezett.
Travis Scott egyelőre egy tweetben reagált, ahol azt írja, lesújtották a történtek és együttműködik a rendőrséggel.
(Guardian)
(Borítókép: Brandon Bell / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)

„Beoltottak számára is lesz éjszakai kijárási tilalom. Ez része az intézkedéscsomagnak, amely most az asztalon van” - jelentette ki vasárnap este Wolfgang Mückstein osztrák egészségügyi miniszter az ORF ZiB 2 nevű műsorában. A szakemberek által pénteken előterjesztett intézkedéscsomag ezen felül javasolja az FFP2-es kategóriájú szájmaszkok viselését a zárt nyilvános terekben, illetve a PCR-tesztek elvégzését a beoltottak számára is.
Mint mondta, mindezt a kormány szerdáig meg fogja vitatni a tartományok vezetőivel. Hozzátette, hogy az egészségügyi dolgozókra vonatkozó oltási kötelezettség törvényi alapjait szintén előkészítik. A miniszter ugyanakkor nem támogatta a tanárokra vonatkozó oltási kötelezettséget.
Mückstein azt is elmondta, hogy jónak tartja a ma életbe lépő intézkedéseket, mert „az intenzív osztályokon drámai helyzet alakult ki”.
Alexander Schallenberg osztrák kancellár vasárnap jelentette be, hogy Ausztriában hétfőtől korlátozzák azokat az állampolgárokat, akik nincsenek teljesen beoltva a koronavírus ellen.
„Javítanunk kell a beoltottak arányán. Szégyenteljesen alacsony” - indokolta a lépést. A nem teljesen beoltottak mától az otthonaikat csak jó indokkal hagyhatják el, orvoshoz és bevásárolni elmehetnek, illetve a munkahelyük és az otthonuk között közlekedhetnek.

Ausztriában az utóbbi hetekben szinte minden nap újabb csúcsokat döntött az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. Szombaton 13 ezer új esetet diagnosztizáltak. Az MTI azt írja, eredetileg a kormány akkor készült zárlatot bevezetni, ha az intenzív osztályokon ápolt koronavírus-fertőzöttek száma meghaladja a 600-at. Ez a szám jelenleg 433, de a vírus olyan gyors ütemben terjed, hogy a hatóságok nem akartak tovább várni.
(MTI)

Mostanában alig lehet két lépést tenni anélkül, hogy az ember ne fusson bele egy teljesen indokoltnak mondott, tömeges fakivágásba, de az a lendület, amivel a régi tölgyfákat pusztították el Badacsonyörsnél, így is meghökkentő. Állítólag betegek voltak.

Helyiek hívták fel rá a figyelmünket, hogy a fantasztikus fekvésű Badacsonyörs (ami nem egy önálló település, Badacsonytomajhoz tartozik) egykori kempingje és strandja körül egész nap teherautók járnak, zajlik a tereprendezés. Ezen a területen óriási összefüggő nádas van, és eddig rengeteg fa nyújtott árnyékot a parton. Ez a rész magánkézben van, már a kilencvenes években privatizálták, majd kézről kézre járt, de fejlesztés a területen nem történt. 2020-ra a tulajdonosi viszonyok gyakorlatilag átláthatatlanok lettek, erről az Átlátszó írt részletesen: a cégháló Jászai Gellérthez, Mészáros Lőrinc üzlettársához köthető.

A szóban forgó terület már több mint egy évtizede problémás, ugyanis a környék egyetlen strandja az egykori kemping területén van, és miután az magánkézbe került, a helyiek gyakorlatilag nem jutottak le a Balatonhoz. Többszöri egyezkedés után végül úgy oldották meg a dolgot, hogy a Badacsonyörsi Érdekvédelmi Egyesület közbenjárásával az önkormányzat megegyezett a tulajdonosokkal, hogy az ügy végleges lezárultáig a lakosok ingyen használhatják a strandot. Ugyanakkor kötelezettséget vállaltak, hogy kialakítanak egy kisebb, fürdésre alkalmas részt a vízparton, ahol a helyiek képviseletét ellátó egyesület számára ingyenes bérleti jogot, haszonélvezeti vagy használati jogot ad.

Ez a dolog sokat azóta nem haladt, de tény, hogy a helyiek használhatták a strandot, bár többször volt próbálkozás, hogy lezárják előlük a területet. Tavaly tavasszal is ez történt, amikor kirakták a táblát, miszerint nem lehet belépni oda, az ugyanis már építési terület. Valódi munka akkor ott még nem folyt. Ekkor az egyesület az önkormányzat segítségét kérte és ügyvédi felszólítást küldtek a cégnek. Birtokvédelmi eljárást kezdeményeztek, de az is elakadt, míg be nem lépett a képbe Fenyvesi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, aki maga tárgyalt a kempinget tulajdonló cég képviselőjével. Ideiglenesen, de újra megoldódott a helyzet.

Idén ősszel azonban megindultak a munkák, ami nemcsak azért keltett riadalmat a helyiek körében, mert attól tartanak, megint el lesznek zárva a Balatontól, hanem mert észrevették, hogy fákat vágnak ki, és elkezdték feltölteni a területet. Az egyesület november elején arról tájékoztatta a lakosokat, hogy a földtöltési munkálatok tényleg megkezdődtek, és a következő hetekben 20 ezer köbméter földet dolgoznak el.
Ottjártunkkor éppen a kivágott fákat pakolták fel a teherautókra. Sokat, nagyon sokat. Állítólag minden kivágott fát - főleg tölgy- és nyírfát - bevizsgáltattak, és a szakértő úgy ítélte meg, mehetnek. Úgy tudjuk, a héten megjelent a helyszínen a Balaton-felvidéki Nemzeti Park ellenőre, aki le akarta állíttatni a munkálatokat, de miután a Veszprém Megyei Kormányhivatal munkatársával egyeztetett, elhagyta a helyszínt, a munka pedig ment tovább.

A helyi pletyka az, hogy óriási szállodakomplexumot terveznek, de ennek hivatalosan sehol sincs nyoma. Az építkezésen azt mondták, nem hotel, hanem új kemping épül sátorhelyekkel és mobilházakkal. Ugyanakkor sem a tulajdonos, sem az önkormányzat nem kommunikál világosan arról, hogy pontosan mi a beruházás célja.

A legutóbbi képviselő-testületen is szóba került a téma, de azon kívül, hogy emlegették a beruházót, a szerződést, a településrendezési terveket és a főépítészi állásfoglalást, a fejlesztésről gyakorlatilag nem derült ki semmi. A telket egyébként az önkormányzat megvásárolhatta volna - nem tette.
A telek szélén, a strand mellett van egy kis horgászkikötő, amihez eddig nem nyúltak. Érdekes ugyanakkor, hogy az ezen a helyrajzi számon található nádas a tulajdoni lap szerint éppen tavaly decemberben vesztette el Natura 2000 jellegét.

A Balatonnál egyértelmű jelek utalnak arra, hogy a környezetpusztító beruházásokat nem megszüntetni, inkább legalizálni szeretnék. Tihany főépítésze egészen nyíltan beszélt arról, hogy a fejlesztők munkáját támogatja, és szerinte a környezetvédők és az újságírók valójában a fejlődés útjában állnak. A helyi építési szabályzatokat az ún. magasabb rendű tervekhez igazítják, így aztán ha a felülvizsgálat a beruházók érdeke szerint érvényesül, akkor Tihanyban például nem lesz több gond azzal, hogy luxusnyaralókat építenek gyümölcsösre vagy szőlőre papíron mezőgazdasági épületnek álcázva.

Richard Sulík szlovák gazdasági miniszter szerint nem lenne jó, ha egy másik ország gazdasági tulajdonába vándorolna a Közép-szlovákiai Elektromos Közművállalat (SSE) részvénycsomagja és a magyar kormány utóbbi időszakban tett lépései sem tetszettek neki. Így nem fogja támogatni, hogy a Magyar Villamos Művek bevásárolja magát Szlovákia egyik legnagyobb energiaszolgáltatójába. Az üzlethez a kormány jóváhagyása is kell így Sulík döntése megakadályozza a magyar cég üzletét. Erről a Paraméter ír.
A múlt héten a DenníkN írta meg, hogy az MVM is érdeklődik az energiacég részvényei iránt. Sőt, a szlovák lap információi szerint a magyar állami vállalat annyira szerette volna az üzletet, hogy 300 millió euróval többet is ajánlott a másik két pályázónál az SSE pakettért. Az eladó a cseh EPH cégcsoport és az MVM nélkül most már csak a német E.On és egy másik cseh cég, a ČEZ van versenyben.
Sulík ezzel visszautalt arra az októberi diplomáciai adok-kapokra, amikor kisebb belpolitikai válságot okozott Szlovákiában a magyar kormány földvásárlási szándéka. Végül a magyar fél visszalépett ettől, erről itt írtunk.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót, ahol a hírtv riportere is kérdezte. Zöldhegyi Katalin arra volt kíváncsi, hogy eltörölné-e a rezsicsökkentést. A Fidesz ugyanis az elmúlt időben újra elővette a 14-es választás szent grálját és Márki-Zayról azt mondják, vele suttba vághatnánk az olcsó energiadíjakat.
Márki-Zay előbb cáfolta, hogy bármikor olyat mondott volna, hogy eltörölné a rezsicsökkentést, ugyanakkor hosszan bírálta, hogy miért tartja elfogadhatatlannak azt, ahogy a kormánypártok csökkenteni próbálták a lakossági díjakat.
„Én magam, aki 400 négyzetmétert fűtök a házamban, mert nagy családom van és megtehettem, én rengeteget profitáltam a rezsicsökkentésből. Tehát én szeretem a rezsicsökkentést” - mondta, majd hozzátette, hogy a mélyszegénységben élő „főként roma származású” hódmezővásárhelyiek szerinte nem tudtak részesülni az előnyökből. A vonatkozó kérdés-válasz 12:20-nál kezdődik az alábbi videóban.
Márki-Zay Újhelyi István szocialista EP képviselő meghívására ment Brüsszelbe, ahol a nagyobb parlamenti frakciók vezetőivel és más európai politikusokkal tárgyal. Már kedd este megérkezett a belga fővárosba, akkor egy kötetlen sörözésen vett részt, amin a 444 stábja is ott volt.

A magyar állampolgársággal is rendelkező orosz Rahimkulov család is érdekelt a Láng Gépgyár egykori telephelyén, Angyalföldön. Ez a régi gyárépület és a hozzá tartozó telek lett a kormány által kijelölt első rozsdaövezeti akcióterület.
Két éve döntötte el a kormány, hogy hasznosítani próbálja a rozsdaövezetket országszerte. Az akkori indoklás szerint a városokban a használaton kívüli vagy alulhasznosított, lerobbant ipari zónák jelentik az egyik legnagyobb fejlesztési lehetőséget. Ezeken az értékes területeteken a beruházók gyorsan megtérülő irodaépületek és lakóparkok, esetleg kereskedelmi-szolgáltatási negyedek felhúzásában érdekeltek, fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontból viszont a meglévő épületek minél nagyobb arányú hasznosítása, a visszaparkosítás, a zöldövezetek korlátozott beépítése számít prioritásnak. Idén májusban aztán Rozsdaövezeti Bizottságot is alapítottak, most pedig kijelölték az első "rozsdaövezeti akcióterületet" is.
A Népszava cikke szerint ez a XIII. kerületi ingatlan két részből lett egyesítve tavaly. Így jött létre egy 8 hektár 2649 négyzetméteres egybefüggő fejlesztési terület a Váci út, a Turbina utca és a Rákospatak között. Az ingatlan egy része – a Váci út felőli nyerstégla homlokzatú, Alpár Ignác tervezte, 1890-91-ben megépült műhelyekből és irodaépületből álló együttes – műemléki védettséget élvez, írják.
A döntés a kerület ellenzéki vezetésű önkormányzatát váratlanul érte. Épp az egykori Láng Gépgyár területe mellett építkezett volna nemrég az Idom Házépítő Kft. Ők egy társasházat építettek volna, ám épp a környék túlépítése miatt terveiket az önkormányzat elutasította.
A kormány ezután egyszerűen kiemelt beruházássá nyilvánította a projektet. Elvileg így épülhetne a társasház, ám a döntés miatt a XIII. kerület vezetése az Alkotmánybírósághoz fordult.Ez a beruházás és a rozsdaövezeti akcióterület ügye összefügg. Az Idom Házépítő Kft. ugyanis részben a Vlagyimir Putyin elnökhöz közel állónak tartott orosz üzletember, Megdet Rahimkulov fia, Ruszlan Rahimkulov tulajdona. A Rahimkulov családról itt írtunk.
Ugyanennek az orosz üzletembernek egy másik cége, a Southblaze idén februárban 7 millió euró (2,5 milliárd forint) jelzálogot jegyeztetett be a most rozsdaövezeti akcióterületté nyilvánított ipartelepre. Ugyanígy egy másik, svájci tualjdonban lévő cég, a Pacont Kft. is jelzáloggal rendelkezhet itt. További részletek a Népszaván.
(Borítókép: Állománygyűlés a Láng Gépgyárban valamikor rég - FORTEPAN)

„Kósa Lajostól megtudhattuk, hogy a magyar állam rendelkezik azzal a Pegasus-kémszoftverrel, amellyel többek között újságírókat is megfigyeltek. Azonban a Honvédelmi és rendészeti bizottság fideszes elnökének beismerése után egymásnak ellentmondó információk jelentek meg arról, hogy melyik szervezet szerezte be a megfigyelőprogramot” - áll az MSZP MTI-nek elküldött közleményében.
Kósa Lajos a honvédelmi és rendészeti bizottság elnökeként csütörtökön ismerte be elsőként, hogy egy állami szerv szerezte be a Pegasus nevű, mobiltelefonra telepíthető izraeli kémfegyvert.
Ezt kormányzati szereplők a botrány nyári kirobbanása óta tagadták. Kósa azt mondta, a Belügyminisztérium volt a beszerző, a különböző parlamenti bizottságok ellenzéki tagjai azonban kételkednek ebben. A mai MSZP-s közlemény szerint ezért Mesterházy Attila, a külügy bizottság alelnökeként kezdeményezi, hogy a testület hallgassa meg zárt ülés keretében az Információs Hivatal főigazgatóját, azzal kapcsolatban, hogy milyen szerepet játszott a szervezet vagy annak korábbi vezetője Czukor József a Pegasus-kémszoftver beszerzésében. Czukor volt az aki épp akkor tárgyalt Izraelben, amikor a kémfegyver Magyarországra kerülhetett.
(Borítókép: GERGELY BESENYEI / AFP)

Harminc fehérorosz állampolgárra, köztük a külügyminiszterre és az állami légitársaságra, a Belaviára is további szankciókat vetne ki az Európai Unió már a jövő héten. Ezt három diplomata is megerősítette a Reuters hírügynökségnek.
Ezekkel az intézkedésekkel most azért próbálhatnak nyomást gyakorolni Alekszandr Lukasenka fehérorosz diktátorra, mert az EU és a NATO szerint is fegyverként használja a bevándorlókat. Különböző közel-keleti országokból utaztattak embereket Minszkbe, majd onnan most éppen a lengyel határ közelébe, ahol épp ma meg is próbálták áttörni a határkerítést.

Utoljára júliusban döntöttek a Lukasenkához köthető gazdasági szereplők és állami vállalatok szankcionálásáról. Ezekről és arról, hogy miért került nehéz helyzetbe az EU azzal, hogy fel kell lépnie a fehérorosz diktátorral szemben, ebben a cikkben írt Bede Márton.
(Borítókép: Sergei GAPON / AFP)

Az újpesti rendőrök elfogtak egy házaspárt, amely társkeresőn tizenötmillió forintot csalt ki több férfitől - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán.
Mindjárt a lényeg, az azonban fontos mellékszál, hogy ezzel a grafikával illusztrálta a BRFK a police.hu-n megjelent beszámolót:
És akkor a részletek: A megalapozott gyanú szerint a 39 éves nő június elején egy társkereső oldalon megismerkedett egy férfival, majd különböző kitalált történetekkel pénz kért tőle. A férfi több alkalommal is küldött pénzt, összesen mintegy 850 ezer forintot.
Az asszony álnéven további hat férfitől is ezzel a módszerrel csalt ki pénzt. A nő, miután a társkeresőn megismerkedett áldozataival, munkahelye megszűnésére, fodrász vizsgára, utazási költségre, szervizköltségre, bírságokra hivatkozva kért pénzt tőlük.A nő a férje bankszámlaszámait adta meg, amelyre hét sértettől összesen tizenötmillió forint érkezett.
Az újpesti nyomozók a házaspár otthonában kétmillió forint értékben foglaltak le autót, elektronikai cikkeket, zálogjegyeket, valamint ékszereket, amelyeket a gyanú szerint a bűncselekményből szerzett vagyonból finanszíroztak. A rendőrök a fürdőkád beépített szerelőnyílása mögött találták meg az elrejtett, feltehetően a bűncselekmények elkövetésénél használt mobiltelefonokat. Őrizetbe vették őket és hétrendbeli csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A nő ellen ugyanilyen csalások miatt országosan több rendőrkapitányság is nyomozást folytat - írták.

„Ez egy különleges nap az életemben. Asser és én összekötöttük az életünket” - jelentette be a Twitter Malala Juszafzai, a Nobel-békedíjas aktivista.
Az oktatási jogokért küzdő pakisztáni lány 15 éves volt akkor, amikor fegyveresek 2012-ben fejbe lőtték egy iskolabusz fedélzetén, de csodával hatáson módon túlélte a támadást. Két másik osztálytársa is megsérült akkor.

143 ezer tojót kellett leölni Japánban, miután erősen fertőző madárinfluenza jelenlétét mutatták ki egy, az ország észak-keleti részén található farmon. Idén ez az első szárnyasjárvány a távol-keleti országban.
„Jelenleg semmi nem utal arra, hogy emberre is átterjedhetne ez a fertőzés. Sem a tojások, sem a csirkehús fogyasztása nem okozhat betegséget” - állítja a mezőgazdasági minisztérium közleménye, amelyet a Reuters idéz.
Kínában az elmúlt évben viszont 21 esetben kimutatták emberekben is a madárinfluenza H5N6 változatát, melyben hatan meg is haltak. Az elmúlt időszakban világszerte, így Európában is megjelent a madárinfluenza. Eddig 650 ezer állatot kellett leölni 2021-ben.
Japánban tavaly volt a legpusztítóbb járvány. Akkor összesen 3 millió csirkét öltek le miatta.

Nem döntött csúcsot, de szépen szerepelt az árversenyben a Fidesz őszi frakcióülése, amit Esztergomban tartottak szeptember közepén. Az Mfor megnézte a parlament honlapján, hogy mennyit költött a kormánypárt a képviselők találkozójára.
Eszerint egy szolgáltatási szerződés keretében 25 334 298 forintot fizettek a Solva Property Kft.-nek, és ugyanilyen típusú szerződéssel még 6 066 408 forintot a Solva Hotel Kft.-nek, vagyis az őszi kimozdulás összesen több mint 31 millió 400 ezer forintba került.
Ezeket a cégeket a Gran Private Equity Zrt. által kezelt magántőkealap érdekeltségei, ami a MOL-vezér, Hernádi Zsolt többségi tulajdona. Így a Horvátországban két év börtönre ítélt cégvezető örülhetett a pénznek végső soron.
Az Mfor azt is kigyűjtötte, hogy hogyan alakultak az ilyen kihelyezett frakcióülésekre elköltött pénzek. Eszerint az esztergomi csak a második helyre fért fel a nyári, debreceni kirándulás után. Akkor a Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft.-nek 56 millió forintot fizettek. Korábban pedig így alakult az ár:
Más országokban robbant már ki botrány hasonló költések miatt. Egy Magyarország nevű helyen például 2003-ban a kormány egy söjtöri kúrián ebédelt 734 ezer forintért. Az infláció mértékével számolva ma az a luxus nagyjából 1,4 millió forintba került.

A Lukasenka-rezsim által a napokban nagyobb csoportokban a fehérorosz-lengyel határra utaztatott bevándorlók két nagyobb csoportja is átszakította a határkerítést, és átjutott Lengyelország területére - közöte szerdánra virradóra a PAP lengyel hírügynökség.
A Bialystok-i helyi rádió alapján azt írták, hogy több tucatnyian jutottak át, egyes határsértőket visszafordították Fehéroroszországba, másoknak pedig sikerült kereket oldaniuk.
A Fehéroroszországgal szomszédos uniós tagállamok, Litvánia, Lengyelország és Lettország határaihoz hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók, legtöbbjük Irakból. Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy az ő rendszere szervezi a migránsok szállítását a határra, megtorlásul a Fehéroroszország ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért.
A lengyel hatóságok szerint jelenleg több ezer ember tartózkodik a határ fehérorosz oldalán, és ők újra próbálkoznak majd a sikertelen hétfői tömeges határátkelési kísérlet után. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő kedden arra figyelmeztetett, hogy a lengyel-fehérorosz határon uralkodó helyzet az egész Európai Unió stabilitását veszélyezteti és az orosz elnököt vádolta meg azzal, hogy valójában ő diktálja a lépéseket a fehérorosz diktátornak.
Hogy mi történik a napokban a fehérorosz-lengyel határon, azt Gazda Albert ebben a cikkben foglalta össze.
(MTI)

A Fertő tavon zajló beruházás területére nem engednek be senkit a beruházó cég dolgozóin és a soproni propagandamédián kívül. Amikor áprilisban ott jártam, akkor is csak trükkel sikerült felvételeket készíteni a munkálatokról. Kocsis-Cake Olivionak, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjének most sikerült bejutnia. A parlament tagjainak ugyanis jogukban áll megtekinteniük az állami beruházásokat. Kocsis-Cake magával vitte Jakál Adriennt, a Párbeszéd soproni közgyűlési képviselőjét, magát a beruházást pedig Kárpáti Béla, a munkákért felelős Sopron-Fertő Zrt. vezetője mutatta meg nekik.

A képviselő ezzel máris messzebbre jutott, mint a sajtó, Kárpáti ugyanis sem a 444-nek, sem más újságnak nem nyilatkozott az elmúlt időszakban a Fertő parton zajló munkákat ért kritikáról. Azért ebben a találkozóban sem volt sok köszönet.
A látogatást felvette a Párbeszéd videósa, hogy egy vágott, közérthető anyagban bemutassák, mire jutottak, ám Kárpáti a találkozó után letiltotta a videó felhasználását azzal, hogy „a Fertő Part fejlesztés bejárása során Vezérigazgató Úr által elmondottak kizárólag az információk pontos, írásbeli visszaidézésére szolgálnak, az általa elmondottakat megvágva, szinkronszerűen nem használhatják fel.”
Kocsis-Cake ezért a teljes, vágatlan videót feltette a Youtube-ra. Én is mindjárt linkelem ennek megfelelően az egészet, de a hangnem, ahogy egy közpénzből működő állami cég vezetője az őt ellenőrizni hivatott országgyűlési képviselővel beszél, mindenképp megsüvegelendő. Nekem is voltak már keményebb beszélgetéseim kamera előtt országgyűlési képviselőkkel, a Kárpáti által bemutatott, kicsit arrogáns, kicsit kioktató tónus azonban teljesen új szint. Úgyhogy ebből mégis mutatnék egy rövidebb részletet:
A fenti részletben egyébként épp az egyik leglényegesebb kérdést tárgyalják. Azt, hogy miért épül egy 100 szobás szálloda közvetlenül a tópartra. Erre Kárpáti elmondja, hogy a területen kialakítandó ökocentrum olyan nagy lesz, hogy csak a parton jutott hely a hotelnek.
Arra azonban nem kapunk választ, hogy eleve mi szükség van egy nemzeti parkban egy ekkora szállodára.És akkor íme, a nagyjából másfél órás videó arról, ahogy a Párbeszéd képviselője megpróbálja megtudni, mi történik pontosan a Fertő partján, amiért még az UNESCO világörökségi címet is megéri kockáztatni.
Áprilisban ebben a videóban mutattuk be azt, hogy hogyan bontatták el az itt álló cölöpházakat a saját tulajdonosaikkal, hogy Mészáros Lőrinc cége egy hotelt építhessen a helyükre.

A Clio Intézet adta ki Kovács Szabolcs tanulmányát, amely a Kolozsvárhoz közeli Nagysármás zsidó lakosságának kiirtásáról szól.
1944. szeptember 16-17-én ugyanis Pusztakamaráson 126 nagysármási zsidót végeztek ki magyar katonák. A legfiatalabb egy egyéves csecsemő, a legidősebb egy 83 éves férfi volt. Kovács kutatását a Transindex is érdekesnek találta. Összefogtak hát a történésszel, és forgattak egy 21 perces filmet, melyben helyiek, köztük szemtanúk közvetlen rokonai szólalnak meg. Kovács Szabolcs, Tóth Helga és Vig Emese dokumentumfilmje nagyon érdekesnek tűnik, a hírügyelet alatt kisebb részletekben bele-bele néztem. A mai napra búcsúzóul ajánlom mindenkinek.

Romana Tabak, a kormánypárti OĽaNO képviselője még júliusban túrázott egyet a Magas-Tátrában, közben pedig megpihent az egyik sziklás patak vizében. Erről aztán képet is posztolt a facebookra. A történet eddig ismerős lehet, Magyarországon is előfordul, hogy politikusok nem a munkájukról, hanem teljesen irreleváns dolgokról osztanak meg képeket.

A kommentelők segítségével aztán hamar kiderült, hogy a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) tengerszemeiben és patakjaiban szigorúan tilos a fürdőzés. Vizsgálat is indult a politikussal szemben, aminek mostanra lett eredménye. A szlovák Állami Természetvédelmi Hivatal 500 euróra (mai árfolyamon 180 ezer forintra) büntette Tabakot.
A politikus azt írta, tudomásul veszi, bár nem számított ilyen magas összegű bírságra. Reméli, hogy mások tanulnak az esetéből és tudni fogják, hogy kell viselkedni egy nemzeti parkban.
(Új Szó)

Kigyulladt a tamási termálfürdő tetőszerkezete hétfő este, közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel. Köves Péter elmondta, a fürdővendégek elhagyták az épületet, a tűzben senki nem sérült meg. Az esetről egy órája került fel egy videó a Tolnatáj Televízió facebook oldalára.
A katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatása szerint a fürdő egy fedett, medencés részében hétfő délután észleltek füstöt. A tűzoltók az izzó gócot keresve megbontották a tető héjazatát, estére a tető teljes terjedelmében lángra kapott; tamási, dombóvári és siófoki tűzoltók oltják a lángokat.

„Ez egy botrányos dolog, aminek nem kellett volna megtörténnie” - így bírálta a glasgow-i szervezőket Karine Elharrar, Izrael energiaügyi minisztere, amiért teljes egészében ki kellett hagynia a COP26 klímacsúcs nyitónapját. Elharrar ugyanis mozgássérült és az épület, ahol a találkozót tartják nem akadálymentesített.
„Épp az ENSZ az, aki mindenkit felszólít a különböző nemzetközi szerződések betartására. Így az lenne az elfogadható, ha hozzáférhetők lennének a rendezvényeik a mozgássérültek számára is” - idézi szavait a Times of Israel. Nemzetközi szerződésként itt a fogyatékkal élő emberek jogairól szóló egyezményre gondolhatott a politikus az izraeli lap szerint.
Az ügyben megszólalt az energiaügyi miniszter párttársa, Yair Lapid, aki az ország külügyminisztere is. „Lehetetlen a jövőről, a klímáról és fenntarthatóságról gondoskodnunk, ha nem tudunk előbb a fogyatékkal élő emberekről” - mondta.
Neil Wigan, a klímacsúcsot szervező Egyesült Királyság izraeli nagykövete a twitteren kért elnézést a kerekesszékes politikustól.
A konferencia honlapja szerint amúgy a rendezvények akadálymentesített terekben vannak. Egyelőre nem derült ki, mi az oka, hogy Elharrar mégsem tudott részt venni azokon.

Barbados miniszterelnöke, Mia Mottley beszélt épp a karibi ország klímaügyekben betöltött szerepéről a COP26 nevű glasgow-i klímacsúcson, amikor Joe Biden jól láthatóan elbóbiskolt.

„Ha lenne még kontaktkutatás – ami nincsen –, akkor az újságíróknál kéne kezdeni, mert utána Münchenbe mentem, tehát az újságírókat láttam utoljára Magyarországon” - mondta az RTL Híradónak nyilatkozó Gulyás Gergely hétfőn.
Vasárnap derült ki, hogy a miniszterelnökséget vezető miniszter koronavírusos. Az RTL összerakta a heti programjait és beszélt a karanténban lábadozó Gulyással.
„Összességében megvagyok, torokfájásom van, náthás vagyok és nem túl magas lázam van” - nyugtatott meg mindenkit a miniszter.
Azt mondja, nem tudja, hol kapta el a fertőzést, de szerinte az a csoda, hogy csak most betegedett meg, hisz sok programon vett részt az egész évben. Háromszor lett beoltva, így nem számít arra, hogy rosszabbra fordul az állapota.
Szerdán a munkatársaival volt, csütörtökön két órán keresztül válaszolt az újságírók kérdéseire, majd onnan egy építészeti díj átadójára ment, ahol nem nagyon tartották be a távolságtartás szabályait. Ezután indult Münchenbe.
A teljes Híradó anyag itt nézhető meg:

Nigéria legnagyobb városában, Lagosban hétfőn összeomlott egy építés alatt álló 25 emeletes toronyház, több tucat munkás rekedhetett a romok alatt, közölte Ibrahim Farinloye, a helyi katasztrófavédelem ügyvivő vezetője.
Egyelőre nem tudni, pontosan hányan szorultak a romok közé, de eddig legalább három munkást sikerült élve kimenteni. Egyikük a helyi televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy mintegy ötvenen dolgoztak az Ikoyi városrészben található épületben, amikor a házomlás történt.

Az AFP francia hírügynökség beszámolója szerint munkások és helyi lakosok együtt próbálják kimenteni az embereket a törmelék alól. A dpa német hírügynökség megjegyezte, hogy nem számítanak ritkaságnak a házomlások Lagosban. A legtöbb ilyen incidens hátterében s a biztonsági előírások be nem tartása és a silány minőségű építőanyagok állnak.
Másfél éve, 2019 márciusában egy iskola épülete omlott össze több mint húsz ember életét kioltva, negyvennél többen sérültek meg; az áldozatok többsége diák volt. Öt éve pedig egy templom omlott össze épp akkor, amikor misét tartottak benne. Akkor 160 ember halt meg.

Steve Buscemi New York-i otthonába is sok gyerek kopogtatott be vasárnap este, hogy cukorkát gyűjtsenek. Volt nagy meglepetés, amikor meglátták, hogy a színész saját magának öltözött. Pontosabban abba a szettbe, amit a 30 Rock egyik jelenetében viselt és ami az egyik legnépszerűbb mém azóta is.
Előbb az eredeti jelenet:
Ezek pedig a vasárnap esti fotók a jópofa fickóról:
.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága egy idegenbeli mérkőzéstől eltiltotta a magyar szurkolókat az októberi angliai mérkőzésen történt rendzavarások miatt. A döntésük szerint az október 12-i meccsen a magyar drukkerek helytelen magatartása és rendbontása miatt egy idegenbeli találkozóra vonatkozó eltiltást és 75 ezer svájci frankos (25,4 millió forintos) büntetést szabott ki a testület.
A londoni meccsen nem sokkal a kezdés után verekedés tört ki a vendégszektorban a szurkolók és a rendőrök között. A rendőrség közleménye szerint akkor robbant ki a "kisebb rendbontás", amikor a hatóság emberei behatoltak a szektorba, hogy előállítsanak egy drukkert, aki rasszista jelzőkkel szidalmazott egy rendezőt.
A magyar válogatott következő idegenbeli vb-selejtezőjét, a kvalifikációs sorozat utolsó fordulójában Lengyelországban vívja november 15-én.
A szeptemberben a Puskás Arénában rendezett Anglia elleni (0-4) találkozó után a magyar drukkerek viselkedése miatt a FIFA egy hazai mérkőzésre is zárt kaput rendelt el, illetve további egy meccsre vonatkozó zárt kapus büntetést két évre felfüggesztett. A magyar szövetségre ezen kívül 200 ezer svájci frankos (65 millió forint) bírságot is kapott szabott ki a FIFA. A válogatott októberben játszotta le zárt kapus találkozóját, amelyen 1-0-ra kikapott a vendég albánoktól.
A csoportja negyedik helyen álló magyar nemzeti együttes a lengyelországi találkozó előtt november 12-én San Marinót fogadja.

A média nincs túl jó állapotban Magyarországon 2021-ben. Ezt mondja az Európa Tanács, az Európai Parlament, nagyjából az összes szakmai világszervezet és még jópár olyan testület, amelynek 15-20 éve még volt szava, ma már az egyik létező buboréknak számítanak csak. Minden baj csúcsán a közmédia áll, erről Plankó Gergő immár kétéves videóját érdemes megnézni. Ami a rendszerszintű problémák alatt vannak – maga a tartalom – már nagyjából szóra sem érdemes. Nehéz kitűnni szakmaiatlansággal egy ilyen, szakmaiatlanságra épülő mezőnyben. Ferkó Dánielnek most mégis sikerült.
„Kedves Katalin! Milyen érzés Gyurcsány Ferenc hátsó feléből kilógni a főnökének és önnek is?” - tette fel a kérdést a Pesti Riporter címet viselő műsorában, az ország számos háztartásának csatornakínálatában elérhető Pesti TV-n.
Aztán a fent beállított tempóban folytatta a beszélgetést. Nem kell hozzá nagy szakmai előélet, hogy dekódolható legyen a politikusokat is megszégyenítő indulat a magát riporternek aposztrofáló propagandista kérdéseiben. Íme a teljes beszélgetés:

Nincs egy hete, hogy a Facebook átkeresztelte Meta-ra a különböző platformjait működtető anyacége nevét – amelyre szerintük azért volt szükség, mert ez jobban kifejezi tevékenységük velejét, mások szerint pedig azért, hogy a rebranding elvegyen valamennyit a márkára rakódott számos negatív felhangból –, máris egy visszás döntéssel hívja fel magára a figyelmet a társaság.
Hétfőn a Meta Platforms közös nyilatkozatot adott ki a kazah kormánnyal, amelyben tájékoztatnak, hogy a posztszovjet köztársaság vezetése hozzáférést kap a Facebook tartalmait felügyelő rendszerhez. Szerintük így egyszerűsödik majd a helyi szabályok szerint illegálisnak minősülő tartalmak eltávolításának folyamata.
Mindez azután történik, hogy a kazah parlament szeptember óta egy olyan törvénytervezeten dolgozik, amelynek segítségével a kormánynak jogában állna korlátozni az egyes közösségi felületeket, ha a működtető cégnek nincs irodája és az ott megjelenő tartalomért egyszemélyben felelős embere Kazahsztánban.
Aidos Sarym, a képviselő, aki benyújtotta a tervezetet, a közös nyilatkozat után azt mondta, hogy fontos előrelépés ez a lehetőség, amit a kormány kapott és így már hajlandó tárgyalni a tervezetről. Biztos hiányozni fog neki a téma, hisz hetek óta Mark Zuckerberggel kapcsolatos népművészeti alkotásokkal boldogítja a követőit.
A Facebook Content Reporting System (CRS) Kazahsztánban így kizárólag a kormány számára hozzáférhető. A 19 milliós országban nagyjából 3,2 millió felhasználója van a legnagyobb közösségi platformnak, de a Reuters szerint az Instagram és a WhatsApp, a Meta további alkalmazásai még népszerűbbek.
A megállapodás ellenzői szerint itt nyilvánvalóan arról van szó, hogy a piacvesztéstől félve az amerikai cég újabb cenzúraeszközt adott az amúgy is autoriter kazah rezsim kezébe.
Hasonló nyomással Indiában, Vietnamban és Myanmarban is küzd a cég, eddig elkerülték, hogy letiltsák a platformok használatát, mint ahogy az például Kínában történt.

A napokban sokat fogunk hallani az ENSZ 12 napos glasgow-i klímacsúcsáról, ami a COP26 (az Éghajlat-változási Keretegyezmény 26. ülése) nevet viseli. Sőt, már hallottunk felőle a megelőző napokban is, hisz Joe Biden részben erre a találkozóra érkezett egy hete Európába és még egy dinoszaurusz is felszólalt miatta.
A program amúgy ezekben az órákban indult a megnyitó ceremóniával, ahol mindenféle nagyhatalmú politikus mond beszédet. Felszólalt António Guterres, az ENSZ főtitkára is, aki azt mondta, hogy „a szakadék szélére sodorja az emberiséget a függés a fosszilis üzemanyagoktól”.
„Elég abból, hogy a természetet mellékhelyiségnek használjuk” - húzta alá a főtitkár.

A klímacsúcson természetesen ott van Greta Thunberg is. Bár ezúttal nem hívták meg beszédet tartani, de csatlakozott azokhoz az aktivistákhoz, akik különböző tüntetéseket tartanak a találkozó helyszínein. Az is magától értetődik, hogy vonattal érkezett a svéd aktivista. A glasgow-i állomáson aztán kisebb jelenet kerekedett, amikor befutott a vonata.
A New York Times beszámolója szerint üdvözlő és kritikus kiabálások vegyesen hangzottak el, amikor a tömeg megrohamozta Thunberget és szintén fiatal kísérőit. Végül a rendőröknek kellett kikísérnie a társaságot az állomásról, ahogy az a fenti videón is látszik.

A magyarok lakta Kárpátalján és a szintén nyugat-ukrajnai Volinyi területen oltatták be magukat a legkevesebben, számolt be a sajtónak Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter hétfőn. Pontos arányt az MTI tudosítása nem közöl, csak azt, hogy még a leginkább átoltott Kijevben is a lakosság alig több mint fele védett, míg a második helyen álló Poltavai területen mindössze 40 százaléknyian kapták meg valamelyik vakcinát.
„Néhány régióban nem hallgatnak az ajánlásokra, és alacsony az oltakozási hajlandóság, ezek közé tartozik Kárpátalja és a Volinyi terület” - jelentette ki a miniszter.
Pedig Ukrajnában nagyon csúnyán beindult a járvány negyedik hulláma. Többen betegednek meg naponta, mint bármikor máskor az elmúlt másfél évben.
A 24 közigazgatási területből már 15 van a legszigorúbb vörös besorolásban, köztük a főváros, Kijev is. Utóbbiban hétfőn léptek életbe a leszigorúbb korlátozások, amelyek között van, hogy a közösségi közlekedési eszközöket - beleértve a metrót is - csak oltottak vagy negatív teszttel rendelkezők vehetik igénybe. Ugyanez vonatkozik a bevásárlóközpontok, vendéglátóhelyek és sportlétesítmények látogatására is, az iskolákban pedig távoktatásban folytatódik a tanítás. Vitalij Klicsko, Kijev ex-bokszoló főpolgármestere egy rádióinterjúban azt mondta, nincs elegendő egészségügyi alkalmazott a betegek ellátásához.
Az egész országban hétfőre 13 936-tal 2 936 238-ra nőtt az újonnan azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 298-cal 68 027-re, az aktív betegeké pedig csaknem nyolcezerrel 426 113-ra. Az elmúlt napon 3828 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

„Amit tettünk, az elég ügyetlen volt. Nem volt benne sok elegancia.” Ezt mondta Joe Biden az Emmanuel Macronnal folytatott megbeszélésen Rómában. Az amerikai elnök előszört szórt hamut a fejére nyilvánosan, amióta komoly diplomáciai feszültség alakult ki országa és Franciaország között.
Szeptember közepén derült ki, hogy az ausztrál haditengerészetet atomtengeralattjárókkal szerelik fel. Ezeket a fegyvereket az Egyesült Államok és Nagy-Britannia biztosítja Ausztráliának. Az országok nevéből képzett szóval AUKUS megállapodásnak hívott lépés a franciákat hozta nehéz helyzetbe, hiszen úgy volt, hogy tőlük vásárolnak majd az ausztrálok dízeltengeralattjárókat. Az üzlet Amerikának a gazdasági érdekein túl az egyre növekvő feszültség miatt Kínával védelmi megfontolások miatt is jól jött. A franciák viszont visszahívták washingtoni és canberrai nagykövetüket, árulást, hátba döfést emlegettek, és elkezdték arra kapacitálni az EU-t, hogy most jött el az ideje a transzatlanti viszony újragondolásának és az európai stratégiai függetlenség megteremtésének. Mindezt hosszan megírta Király András ebben a cikkben.
A G20 csoport találkozója most zajlik Rómában. Biden itt találkozott a pápával is és az alkalmat arra is kihasználta, hogy rendezze a francia viszonyt.
„Szeretném leszögezni: rendkívül sokra értékeljük Franciaország partnerségét, aki önmagában is erőt képvisel.” - mondta a saját diplomáciai hibái beismerése után az amerikai elnök, aki azzal mentegetőzött, hogy úgy tudta, valaki értesítette a francia vezetést a befuccsolt tengeralattjáró-üzletről. Meg is esküdött rá, hogy nem tudta, Macront hidegzuhanyként éri az AUKUS híre.
„Ami igazán számít az az, hogy miket teszünk közösen a jövőben” - ezt már Macron mondta biztosítva az amerikai vezetést arról, hogy szent a béke.

„Kedves Ferenc pápa! Ön korábban kijelentette, hogy az abortusz gyilkosság. Kérem, vonja felelősségre Biden elnököt ebben a fontos ügyben, aki kitartóan támogatja az abortuszt. Ez szégyen az egyháznak és botrány a világnak.” Ezt posztolta a Twitteren néhány nappal az amerikai elnök római látogatása előtt Thomas Tobin, a katolikus egyház egyik legbefolyásosabb püspöke az Egyesült Államokban.
Nem ő az egyetlen, aki Biden ellen agitált a püspökök közül. Raymond Burke bíboros a napokban egy hosszú nyílt levélben azt írta, hamarosan fel kell lépniük azok ellen, akik egyszerre támogatják az abortuszt és áldoznak a miséken. Krisztus testét ugyanis szerintük nem vehetnék magukhoz.
Úgy tűnik, Ferenc pápa nincs azon a véleményen, amin Tobin, Burke és több más amerikai keményvonalas püspök. Biden a napokban Rómában találkozik a G20-ak vezetőivel, és a gazdaságdiplomáciai teendői mellett egy 75 perces magántalálkozóra is lehetősége volt a pápával. A New York Times megjegyzi, hogy a nem túl ígéretes G20 találkozóval szemben a Ferenccel folytatott beszélgetést máris sikerként könyvelheti el az elnök.
A pápa ugyanis azt mondta Bidennek, hogy jó katolikusnak tartja, és hogy nyugodtan áldozhat.
Ezt maga az elnök mondta el a találkozó után tartott sajtótájékoztatóján. A New York Times megkérdezte Matteo Brunit, a Vatikán szóvivőjét, hogy valóban elhangzott-e ez a beszélgetés során, ám azt a választ kapták, hogy ők ezt magánbeszélgetésnek tartják.