beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Horváth Bence

3973 cikk · 15. oldal / 80

Nyugati kormányok kérik az EU-t, hogy ne állítsák le az afgánok hazadeportálását a tálibok előrenyomulása ellenére sem

2021.08.10 14:59:00

Nyugati kormányok kérik az EU-t, hogy ne állítsák le az afgánok hazadeportálását a tálibok előrenyomulása ellenére sem

Az Egyesült Államok és a szövetséges haderők kivonulása óta hatalmas tempóban terjeszkednek Afganisztánban a tálibok, pár naponta lehet hallani arról, hogy újabb, stratégiailag fontos várost foglaltak el. A tálibok előretörése miatt sokan menekülni kénytelenek az országból, és az európai fővárosokban már nem titkoltan attól tartanak, hogy megismétlődik a 2015-ös helyzet, amikor Szíriából érkezett rengeteg menekült a kontinensre.

Azt pedig világosan látni, hogy az EU tagállamok kormányai ezt szeretnék minden eszközzel megakadályozni: mint a Politico írja, a német, az osztrák, a belga, a holland, a görög és a dán kormány miniszterei közös levélben kérték arra az Európai Bizottságot, hogy nehogy leállítsák azoknak az afgánoknak a deportálását, akiknek elutasították valamelyik uniós országban a menedékkérelmét, mivel ha nem küldenék vissza ezeket az embereket, az „rossz üzenetet közvetítene”, és még többeket ösztönözhetne arra, hogy elhagyják otthonukat.

A lapnak nyilatkozott Camille Le Coz, a Migration Policy Institute elemzője, aki szerint nem lehet még tudni, hogy tényleg megindul-e majd a tömeges migráció Afganisztánból. Kabul egyelőre az afgán kormány irányítása alatt áll, de az elhúzódó, heves harcok, illetve a tálibok által elkövetett megtorlások miatt elindulhatnak az emberek. A nyugati miniszterek közös levele is hangsúlyozza, hogy jelenleg mintegy 4,6 millió afgán embernek kellett elhagynia otthonát, ők többségében a szomszédos országokban találtak átmeneti menedéket.

Le Coz szerint fontos különbség 2015-höz képest, hogy az uniós tagországok most felkészültek, nem váratlanul éri őket a kialakult helyzet, hanem figyelik a történéseket, és nem fogja őket olyan váratlanul érni, mint az hat évvel ezelőtt történt.

Szólj hozzá!

Szexuális erőszak vádjával perelték be András herceget

2021.08.10 14:28:00

Szexuális erőszak vádjával perelték be András herceget

Virginia Giuffre egyike volt azoknak a nőknek, akik feljelentették Jeffrey Epsteint, és az amerikai nő most egy polgári peres eljárást kezdeményezett András yorki herceg ellen, azt állítva, hogy Erzsébet királynő fia Londonban és New Yorkban is megerőszakolta 2001-ben. A nő ekkor 17 éves volt, és azért is fordulhatott a New York-i bírósághoz, mert ott a gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények lassabban évülnek el.

András herceg 2019-ben Giuffre állításairól azt mondta el híressé vált interjújában, hogy soha nem történt ilyesmi, arra sem emlékszik, hogy találkozott volna a nővel. Később közleményt is kiadott, melyben közölte, hogy nagyon bánja, hogy kapcsolatba került Epsteinnel, akit korábban közeli barátjának nevezett.

A most benyújtott kereset szerint a brit uralkodócsalád tagja szexuális erőszakot követett el Giuffre-vel szemben Epstein kerítőjének, Ghislaine Maxwell-nek a londoni otthonában, illetve Epstein manhattani és Virgin-szigeteki otthonában is. A vádak szerint Maxwell segített felhajtani fiatalkorú lányokat Epsteinnek, aki aztán a lányokat befolyásos és gazdag barátai rendelkezésére bocsátotta. A nő akár 35 évet is kaphat, tárgyalása novemberben kezdődik majd el.

A kereset úgy fogalmaz, hogy 20 évvel ezelőtt András herceg vagyona, hatalma, pozíciója és kapcsolatai lehetővé tették, hogy bántalmazzon egy megrémült, sérülékeny fiatalt, akit senki nem védett meg.

Giuffre is közleményt adott ki, melyben úgy fogalmaz, hogy számon akarja kérni András hercegen azt, amit elkövetett vele szemben. Mint írta, nem könnyedén hozta meg ezt a döntést, ugyanis anyaként és feleségként a családja az első az életében, és tudja, hogy András herceg és köre most újabb támadásokat fog indítani ellene. De tudja, hogy ha most nem tette volna meg ezt a lépést, akkor engedte volna meglépni az elkövetőket és cserben hagyta volna a többi áldozatot.

András herceg neve először egy 2015-ös, Epsteinnel szemben benyújtott keresetben került elő. Az akkor még névtelen áldozat, akiről azóta kiderült, hogy Giuffre, akkor azt állította, hogy Epstein és Maxwell közreműködésével, akarata ellenére kényszerítették szexre András herceggel, amikor a nő még fiatalkorú volt.

Szólj hozzá!

Ürge-Vorsatz Diána: Nem az unokáinkról vagy a jegesmedvékről van szó, a klímaváltozás itt és most történik, és nagyon gyorsan le

2021.08.09 19:18:00

Ürge-Vorsatz Diána: Nem az unokáinkról vagy a jegesmedvékről van szó, a klímaváltozás itt és most történik, és nagyon gyorsan le

Azonnali és nagy léptékű változásokra van szükség, ha el akarjuk kerülni, hogy rövid időn belül az élhetőség határáig melegedjen a bolygó, derült ki azon a hétfői sajtótájékoztatón, melyet az az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) friss jelentése nyomán szervezett a Másfélfok. Ezen az eseményen az IPCC munkájában résztvevő magyar fizikus, a CEU oktatója, Ürge-Vorsatz Diána foglalta össze a jelentés főbb megállapításait.

Ürge-Vorsatz Diána az IPCC harmadik munkacsoportjának az alelnöke, ami a klímaváltozás és a felmelegedés mérséklésének kérdésével foglalkozik, ez a jelentés a tervek szerint csak jövőre jelenik majd meg. Hétfőn az első munkacsoport jelentését publikálták, melyben 14000 tudományos publikáció alapján mutatták be, hogy mit lehet tudni a klímaváltozás helyzetéről. Ürge-Vorsatz ennek a jelentésnek az összeállításában nem vett részt, de a jelentésről szóló szakmai vitában igen.

És mint fogalmazott, ez a jelentés amellett, hogy számos, korábbi felismerést megerősített, új állításokat is megfogalmazott: például arról, hogy az éghajlatban történő változások széleskörűek, gyorsak és egyre intenzívebbek lesznek. A sok ezer tudományos kutatást összegző jelentés szerzői kiemelik, hogy több megfigyelt, jelenleg is zajló éghajlati folyamatra az elérhető adatok alapján sok ezer éve nem volt példa, és vannak tényezők, melyek évmilliók után fordulnak most elő a bolygón.

A jelentés Ürge-Vorsatz elmondása szerint kiemeli ezt is, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának azonnali, nagyon gyors és nagyon nagyléptékű csökkentése nélkül nem lehet megakadályozni a 1,5 fokos melegedést. Hogy ne lépjük át ezt a határt, az szerinte jelenleg leginkább fizikailag tűnik még lehetségesnek, ám hogy ehhez mire lenne szükség a politika szintjén, arról a 2-es és a 3-as munkacsoport jelentései szólnak majd.

Ürge-Vorsatz hangsúlyozta azt is, hogy az ma már nem kérdés, hogy az emberi tevékenység okozza a felmelegedést, és az elérhető adatokból azt látni, hogy a Föld klímája az elmúlt 2000 évben nagyon stabil volt, míg 1850 után nagyon kiugrott a melegedés. A rendelkezésre álló adatok alapján 125 ezer éve volt utoljára annyira meleg a bolygón, mint most, és a melegedés gyorsulása legalább 2000 éve nem volt ennyire erőteljes. A Föld hőmérsékleti óráját legalább százezer évvel tekertük vissza, mondta erről a fizikus, aki a modellszámítások alapján kiemelte, hogy az emberi tevékenység nélkül ma akár még egy kicsit hűvösebb is lehetne a bolygó éghajlata, mint 1850-ben volt.

Ürge-Vorsatz Diána: Nem az unokáinkról vagy a jegesmedvékről van szó, a klímaváltozás itt és most történik, és nagyon gyorsan le

E változás következtében gyakoribbá válnak a szélsőséges időjárási jelenségek, tette hozzá Ürge-Vorsatz, aki hangsúlyozta, hogy a folyamatok a Föld összes régióját érintik. Az IPCC egy interaktív térképet is összeállított, ahol a különféle forgatókönyveket lehet modelleztetni.

Az is világos a jelentés szerint, hogy számos változást már nem lehet visszacsinálni, az éghajlat visszahűtésére ugyanis nincs reményünk, ugyanakkor sok folyamat lassítható, illetve akad pár, ami meg is állítható, ha sikerül gyors lépéseket hozni a károsanyag-kibocsátás terén.

A mérsékléshez ugyanis Ürge-Vorsatz a szén-dioxid és a metán kibocsátásának gyors, nagy léptékű és fenntartott csökkentésére van szükség. Ezek a légszennyezés csökkentéséhez is vezetnének, amely Európában jelenleg az egyik leggyilkosabb jelenség, évente rengeteg ember haláláért felelős.

Ürge-Vorsatz elmondása szerint lényeges újdonság a legutóbbi IPCC-jelentéshez képest, hogy ma már sokkal többet tudni az éghajlat működéséről, sokkal több adatból is dolgozhatnak, hatalmas tudományos erőforrások irányulnak erre a területre. Emiatt látni azt is, hogy a szén-dioxid légköri koncentrációja 2019-ben nagyobb volt, mint bármikor az elmúlt kétmillió év során.

A fizikus hangsúlyozta, hogy a változások következtében súlyosabb hőhullámokra, aszályokra lehet számítani Európában, de mellette azokon a területeken is, ahonnan Európa felé tartó migrációs nyomásra lehet számítani.

Ürge-Vorsatz szerint a legambiciózusabb forgatókönyvek még mindig azzal számolnak, hogy 1,5 fokon belül lehet tartani a bolygó éghajlatának melegedését, de azért az optimistább modellek többsége is azt mutatja, hogy gyors intézkedésekkel együtt is felmehet a melegedés mértéke 1,6 fokra. És persze vannak azok a forgatókönyvek, melyek azzal számolnak, hogy nem következik be a kibocsátások azonnali mérséklése, ebben az esetben akár 4-5 fokos felmelegedéssel is számolhatunk a század végéig.

Ürge-Vorsatz elmondta, hogy bármilyen szinten is akarjuk stabilizálni az éghajlatot, azt csak nettó nullás széndioxid-kibocsátási szinttel lehet elérni, és ehhez le kell szoknunk a fosszilis tüzelőanyagokról. Hogy milyen hamar szokunk el róluk, az dönti majd el, hogy milyen szinten stabilizáljuk az éghajlatunkat. Épp ezért a következő éveknek hatalmas jelentősége lehet. Látni azt is, hogy minél melegebb lesz a bolygón, az óceáni és szárazföldi biomassza annál kevésbé tudja majd kompenzálni a széndioxid-kibocsátásunkat.

A fizikus elmondta azt is, hogy a világ gazdaságai egyelőre nincsenek azon a pályán, hogy a másfél fokos emelkedéshez szükséges szinten belül tartsák a globális széndioxid-kibocsátását, és ha ezen a pályán maradunk rajta, annak messzemenő hatásai lehetnek. Az idén nyáron tapasztalt rendkívüli események, azaz a hőhullámok, a hatalmas esőzések és az erdőtüzek ugyanis mindössze egyfokos melegedés mellett mentek végbe, és az előrejelző modellek szerint a rendkívüli időjárási események a melegedés mértékével párhuzamosan egyre gyakoribbá válnak majd.

Az, ami most nyáron történt világszerte, még ha pont mi itt Magyarországon a saját bőrünkön szerencsére most nem is éreztük, az már nem az unokáinkról vagy a jegesmedvékről szól, ez itt és most történik, és nagyon gyorsan lehet sokkal rosszabb, mondta el Ürge-Vorsatz, aki újságírói kérdésre hangsúlyozta, hogy azért fontos, hogy az emberek megértsék ezt, hogy a politikusok meg merjenek lépni olyan radikálisabb lépéseket is, melyeket világszerte sokan most még nem mernek, mert félnek, hogy belebuknának. A klímaváltozás elleni védekezés ugyanis nem hoz azonnali politikai sikereket, hiszen épp az az eredménye, hogy nem történik meg valami, például egy szélsőséges időjárási esemény.

Épp ezért Ürge-Vorsatz szerint a dolgunk az lett, hogy felismerjük, nagyon rossz a helyzet, és támogassuk a döntéshozókat a radikálisabb lépések meghozatalában. Emellett persze nem haszontalanok az egyéni szinten meghozható lépések sem: a nullenergiás felújítások, a kevesebb légkondicionálás, a kevesebb húsevés, a kevésbé szennyező közlekedés választása mind ilyesmire példa, de Ürge-Vorsatz szerint, aki ezen a ponton hangsúlyozta, hogy csak a magánvéleményét képviseli, és nem az IPCC nevében beszél, szükség van a rendszerszintű változásokra is. Szerinte az idei nyári események és az IPCC friss jelentése pont arra lehet alkalmas, hogy a világ rájöjjön arra, hogy egy visszafordíthatatlan útra lépünk rá, ha nagyon sürgősen és lényegileg nem változtatunk a dolgok menetén.

Szólj hozzá!

IPCC: Elkerülhetetlen a további melegedés, de fontos, hogy azonnal cselekedjünk

2021.08.09 16:23:00

IPCC: Elkerülhetetlen a további melegedés, de fontos, hogy azonnal cselekedjünk

Városokat elöntő rendkívüli esőzésekkel, soha nem regisztrált hőhullámokkal és pusztító erdőtüzekkel tarkított nyáron jelent meg az ENSZ alá tartozó Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) legújabb jelentése, és ahogy számítani lehetett rá, nagyon sok jó hírt nem tartalmazott.

Az IPCC legutóbb 2014-ben állított össze nagyobb ívű jelentést, ami aztán nagyban befolyásolta a 2015-ös párizsi klímacsúcson megszületett egyezmény tartalmát. Jelentős klímacsúcs idén ősszel is lesz, Glasgowban, úgyhogy a most közzétett jelentést érdemes úgy is olvasni, mint amit a világ vezetőinek is címeznek a tudósok.

A most közzétett jelentés súlyát növeli az is, hogy a bemutatása előtt az összefoglalóját a világ összes kormánya elfogadta már, így nemcsak természettudományos, de politikai konszenzus is áll mögötte. Az IPCC jelentését három munkacsoport alkotta meg, most az első, a természettudományos kérdésekkel foglalkozó csoport munkáját mutatták be. A jelentés nyolc év tudományos eredményeit fogja össze, 14 ezer kutatást dolgoztak fel, és szombat estére sikerült véglegesíteni ezt a verziót, több hetes intenzív tudományos vita után.

Ennél csak rosszabb lesz

A jelentés egyik legfontosabb megállapítása, hogy a világ országai olyan hosszú ideig hagyták elszabadulni a károsanyagok kibocsátását, hogy a következő 30 évben biztosan tovább fog folytatódni a felmelegedés. Ugyanakkor még mindig maradt helye a cselekvésnek: ha nagyon gyorsan tennének a világ vezetői a károsanyag-kibocsátások érdemi csökkentése érdekében, akkor még mindig lehet tompítani a legrosszabb következményeken.

A jelentés azzal kapcsolatban is egyértelműen fogalmaz, hogy a felmelegedést az emberi tevékenységek okozzák: a 19. század óta 1,1 Celsius-fokkal melegedett a bolygó klímája, elsősorban a fosszilis energiahordozók égetése miatt. A jelentés bemutatóján elhangzott, hogy a klímaváltozást azonnali fenyegetésként kell kezelnünk, és senki nincs biztonságban a következményeitől. A következmények pedig súlyosak lehetnek, és amit idén nyáron láttunk, az csak a bevezető volt azokhoz képest.

A jelentés összeállítói komolyabb lépésekre szólították fel a világ kormányait: sokkal gyorsabban kell kivezetni a fosszilis energiahordozókat, és minden iparágnak és befektetőnek ki kell vennie ebből a folyamatból a részét.

Ha sikerülne is azonnal csökkenteni a kibocsátást, az előrejelzések szerint a következő két évtized során várhatóan akkor is tovább nő majd a felmelegedés, 1,5 Celsius-fokkal növekedve az ipari forradalom kezdetén mért értékhez képest. A kutatók korábban arra figyelmeztettek, hogy az 1,5 fokos emelkedéssel megnőhet majd a rendkívüli következmények száma is, sok millió ember élete kerülhet veszélybe, még gyakoribbá válhatnak a szárazságok, az erdőtüzek, számos állat és növényfaj kihalhat. A jelentés egyik szakértője, Piers Forster arról beszélt a New York Timesnak, hogy fel kell készülnünk arra, hogy a következő 20-30 évben gyakoribbá válnak a szélsőséges időjárási események, és a helyzet valószínűleg rosszabb lesz, mint amilyen ma.

A jelentés szerint a jelenlegi pályán haladva a század végére a 2-3 fokos emelkedés sem elképzelhetetlen, ami a korábbi modellszámítások szerint felmérhetetlen következményekkel járhatna az emberi társadalmakra. Ennek elkerüléséhez arra lenne szükség, hogy 2050-re bezárólag egyáltalán ne juttassunk több szén-dioxidot a légkörbe, ehhez pedig a fosszilis ipar azonnali leépítésére van szükség.

A jelentésből kiderült, hogy a klímaváltozás a világ összes régióját érinti. Az is világos az elérhető adatokból, hogy legalább kétezer éve nem volt példa hasonló mértékű és gyorsaságú felmelegedésre, és az elérhető adatok alapján

  • legalább 3000 éve nem emelkedtek annyit a tengerszintek, mint a közelmúltban
  • a szén-dioxid légköri koncentrációja kétmillió éve a legmagasabb,
  • a sarkköri tengerek szintje ezer éve a legalacsonyabb,
  • a gleccserek ilyen léptékű visszaszorulására pedig az elmúlt 2000 évben nem volt példa.

Ez pedig az előrejelzési modellek szerint még több szélsőséges hőhullámhoz, esőkhöz, szárazsághoz vezethet, és súlyosan károsíthatja az óceánok állapotát is.

A bolygó klímájának sorsa az emberek kezében van, figyelmeztet a jelentés, melynek szerzői szerint villámgyors, nagy léptékű és koordinált fellépésre van szükség. A jelentésben hangsúlyozzák, hogy vannak visszafordíthatatlan változások, például az óceánok melegedése vagy a jégtakarók olvasása, de ezek mértékét lehet csökkenteni a gyors fellépéssel.

Minden egyes tonnányi szén-dioxid-kibocsátás hozzájárul a globális felmelegedéshez

– foglalták össze a hétfői eseményen nagyon világosan a jelentés fő megállapítását.

Szólj hozzá!

Kínában váratlanul betiltották a különórák 120 milliárd dolláros piacát, de a következményektől Peking is megijedt

2021.07.31 21:35:00

Kínában váratlanul betiltották a különórák 120 milliárd dolláros piacát, de a következményektől Peking is megijedt

2008 óta nem volt annyira rossz hónapja az Egyesült Államokban jegyzett kínai cégeknek, mint az idei július, és a kínai cégek vesztettek értékükből a hongkongi tőzsdén is. A sokmilliárd dolláros értékvesztés meglepte Pekinget, a kínai gazdasági-politikai vezetés napok óta tűzoltómódba kapcsolva igyekszik meggyőzni a nyugati befektetőket arról, hogy nem érdemes eladni a kínai cégek papírjait.

A dolgokat azonban bonyolítja, hogy az egész helyzetet Peking idézte elő, amikor váratlanul hevesen lecsaptak a különórákat és magánoktatást kínáló kínai vállalatokra, és ez a hatósági fellépés hullámzott tovább aztán a kínai cégek árfolyamaira.

Harc a magánoktatás ellen

A kínai kormány júliusban jelentette be, hogy alapos szabályozásnak vetik alá a magántanítási piacot: a Foreign Policy összefoglalója alapján többek között a korrepetálással és magánoktatással foglalkozó vállalatoknak nonprofittá kell válniuk, betiltották a vizsgákra felkészítő, a teljes tananyagot átvevő hétvégi és iskolai szünetekben zajló különoktatásokat, és megtiltották azt is, hogy a cégek online eszközök segítségével külföldi oktatókat vonjanak be a munkájukba. Azóta elkezdtek fellépni az ellen is, hogy az állami oktatásban dolgozó tanárok fizetett különórákat adjanak a tanítási idő után.

A szigorú szabályozás gyakorlatilag összeroppantotta a 120 milliárd dollárosra becsült kínai magánoktatói piacot. Az egyik legismertebb vállalat, az angol nyelvű online oktatásra specializálódó New Oriental részvényei februárban még 19,68 dolláros árfolyamon álltak a New York-i tőzsdén, míg múlt héten 2,18 dolláron. Azok a vállalatok, melyek külföldi oktatókat igazoltak le, hogy aztán kínai diákoknak tartsanak online magánórákat, vélhetően mind csődbe fognak menni.

A hatósági fellépést elemző nyugati cikkek rendre kiemelik, hogy a történtek nem volt teljesen meglepőek: az utóbbi hónapokban a kínai felsővezetés felől egyre több jelzés érkezett azzal kapcsolatban, hogy nincs teljesen rendben, ahogy az ország oktatása működik. A hatalmas népességű, még mindig súlyos társadalmi egyenlőtlenségekkel terhelt ország oktatási rendszerében a legfontosabb esemény a híresen kemény és stresszes felvételi vizsga, a gaokao, melynek kimenetele egy egész életpályát befolyásolhat. Nem véletlen, hogy az egyre növekvő közép- és felsőközéposztály számára hatalmas jelentősége lett annak, hogy gyerekeik hogyan szerepelnek ezen a vizsgán, és éppen ennek köszönhetően nőhetett ekkorára a magánoktatási szektor.

A vagyonosabb kínai családok ugyanis elképesztő pénzeket költenek gyerekeik különoktatására, míg a szegényebb családba születő gyerekek számára így még inkább elérhetetlenné válik a felsőoktatás. Ez a rendkívül kiélezett, stresszes vizsgaidőszak nemcsak a családok pénztárcáját terheli meg, de sok történetet hallani arról is, hogy a gyerekek mentális fejlődésére is rendkívül rossz hatással van.

És vannak elemzések, melyek szerint ez a fajta, fullasztó és nagyon költséges oktatási rendszer lett mára az egyik nyomós oka annak, amiért sok kínai pár inkább nem vállal gyereket. Kína pedig egyre komolyabb demográfiai válsággal küzd, öregedik a lakosság és nem születik elég gyerek (főleg nem a módosabb családokban, ami alighanem a kínai vezetés szándéka lenne), ezért az oktatási költségek megtörése adódhatott egy újabb beavatkozási lehetősként a kormány számára, amely kiemelt célként tekint a születések számának növelésére.

A szigorítás indoklásában kiemelt helyen szerepelt a gyermekek védelme, és egyáltalán nem biztos, hogy ez csak propagandisztikus elem: Hszi Csin-ping államfő már márciusban arról beszélt egy pártrendezvényen, hogy az oktatási rendszer súlyos terhet rak a kínai gyerekek egészségére, megfosztja őket a boldog gyerekkor lehetőségétől, és ez egyáltalán nincs rendben. A Supchina összefoglalója szerint Hszi emellett azért sem nézte jó szemmel a privátoktatási szektort, mert túl gyorsan növekedett, és a kínai elnök ismerten gyanakodva tekint minden olyan szektorra, amelyik olyan léptékben képes terjeszkedni, hogy annak már a fogyasztók látják kárát.

A Foreign Policy már említett elemzése szerint ez a mostani intézkedés az igazán gazdag kínai családok ambícióit nem fogja letörni, ők már eddig is sokszor privát úton szerződtettek külföldi oktatókat a gyerekeik mellé, és ezt vélhetően ezután is meg tudják majd tenni, maximum a már eleve magas óradíjak fognak még tovább nőni. A szigorítás inkább a középosztályt célozza, de nem lehet megjósolni, hogy milyen eredménnyel. A lap emlékeztet rá, hogy Dél-Koreában a nyolcvanas évek óta kétszer is próbáltak fellépni a magánoktatási rendszer ellen, de csak korlátozott eredményeket értek el.

Továbbhullámzó hatás

Önmagában a kínai magánoktatási és különórás szektor szabályozása nem kéne, hogy olyan téma legyen, mellyel nagy terjedelemben foglalkoznak a világ vezető gazdasági lapjai, csakhogy a jelek szerint Peking most elszámolta magát.

A nyugati befektetők eleve gyanakodva szemlélik már egy ideje a kínai híreket, mivel Hszi monopolellenes hadjárata során már több komoly ütést bevitt a kínai techcégeknek: a Jack Ma-féle Ant Group például a világ legnagyobb léptékű részvénykibocsátására készült, amikor Peking tavaly ősszel, az utolsó pillanatban közbelépett, míg legutóbb idén júliusban pont a New York-i tőzsdére lépése után álltak neki vizsgálódni a kínai hatóságok a legjelentősebb kínai fuvarszervező app, a DiDi háza táján.

És ebben a bizalmatlan légkörben egy teljes, 120 milliárd dolláros szektor kisöprése sokaknak az utolsó cseppnek bizonyulhatott. Az Egyesült Államokkal vívott folyamatos retorikai harc, a techcégek elleni kínai fellépés, a deltavariáns terjedése miatt eleve érzett aggodalom eleve ronthatta a befektetői kilátásokat, és a héten a nyugati befektetők elkezdtek kiszállni a kínai részvényekből.

Súlyosbította a helyzetet, hogy a magánoktatási piac szereplőivel szembeni fellépés során a kínai hatóságok előírták, hogy ezek a cégek mostantól csak nonprofitként működhetnek, és megtiltották számukra, hogy az eddigi cégformában, az úgynevezett VIE-konstrukcióban működjenek tovább. Ennek lényege, hogy a külföldi befektetők a kínai vállalat tulajdonosai által birtokolt offshore cégben szerezhettek részesedést, megkerülve a szigorú kínai szabályozást, ami akadályozza, hogy a külföldi befektetők részesedést szerezzenek kínai cégekben.

A VIE-struktúra azonban nemcsak az oktatási piacon honosodott meg, hanem sok nyugati tőzsdéken jegyzett kínai cég él ezzel a kiskapuval, és a befektetők megijedhettek attól is, hogy ez a mostani lépés a teljes konstrukció betiltásának előszele lehet. A kiskapu révén a nyugati részvényesek részesülhetnek a kínai cégek sikereiből, de konkrét beleszólási lehetőségük nincs a vállalat működésébe. Az elmúlt évtizedben a VIE-rendszer hatalmasra duzzadt, a Financial Times cikke szerint mintegy kétezer milliárd dollár áramolt a nyugati tőzsdéken jegyzett kínai részvényekbe, ugyanakkor az oktatási cégek elleni fellépés után sokan megijedtek, hogy mi van, ha Peking hamarosan más szektorokban is ellehetetleníti ezt a megoldást. Ráadásul mivel jogilag egy kevéssé szabályzott, szürkezónás területről van szó, fennáll a veszélye annak is, hogy a befektetők futhatnának a pénzük után.

A Financial Times friss összesítése szerint a Nasdaq-on jegyzett kínai techcégeket összesítő index 22 százalékot zuhant júliusban, ami 2008 óta a legnagyobb havi esés. A fejlemények a jelek szerint meglepték Pekinget is, és a kínai gazdaságirányítás vezetői a hét során nagy lendülettel győzködték a belföldi és a nemzetközi befektetőket is arról, hogy minden rendben van az országban, nincs miért kiszállni a cégekből.

Az elemzők abban egyetértenek, hogy arról nincs szó, hogy a nyugati tőke végleg elmenekülne a kínai gazdaságból, de egyes előrejelzések szerint jelentős átcsoportosítás várható, és a kínai techcégek elmúlt években regisztrált szárnyalása véget érhet. A techóriások befenyítése, illetve most a magánoktatási piac szabályozása megmutatta, hogy Kínában a nemzetstratégiai-társadalompolitikai érdekek mindig fontosabbak lesznek, mint a kínai cégek nemzetközi teljesítménye. Épp ezért vannak elemzők, akik arra számítanak, hogy a külföldi tőke ugyan nem tűnik el Kínából, csak olyan cégek felé próbál majd meg áramolni, ahol nem lehet arra számítani, hogy a kínai kormány hirtelen fellép ellenük. A megújuló energiaforrások, a biotechnológia vagy az elektronikai ipar mind ilyen területek.

Szólj hozzá!

A Felcsút honlapja a 0-5-ös kiesés után: Mindkét találkozón dominálni és irányítani tudtuk a játékot

2021.07.30 19:43:00

A Felcsút honlapja a 0-5-ös kiesés után: Mindkét találkozón dominálni és irányítani tudtuk a játékot

Kettős vereséggel, 0-5-ös gólkülönbséggel esett ki a Puskás Ferenc nevét bitorló Felcsút az Európa Konferencia Liga selejtezőjéből, miután csütörtök este hazai pályán is kétgólos vereséget szenvedtek a jóval kevesebbet érő játékoskerettel rendelkező lett FK Rīgas Futbola Skolától.

Az eltérített magyar közpénzekből irreálisan felduzzasztott Felcsútnál a jelek szerint nem törte meg a lelkesedést, hogy az Orbán Viktor háza melletti telekre épített stadionban játszó csapat már júliusban búcsúzik az európai kupaküzdelmektől, a klub honlapjára felkerült meccsösszefoglalóban ugyanis sietnek leszögezni:

„A párharc összecsapásairól elmondható, hogy mindkét találkozón dominálni és irányítani tudtuk a játékot, azonban északi ellenfelünk legnagyobb fegyverére, azaz a fejpárbajok megnyerésére nem volt ellenszerünk. Kis túlzással elmondható, hogy míg az ellenfél a két találkozón összesen 5 alkalommal próbálhatott meg gólt szerezni – sikeresen – addig a mi helyzetkihasználásunk sajnos gyenge volt.”

Még egyszer: Felcsút - FK Rīgas Futbola Skola idegenben 0-3, itthon 0-2, összesítésben 0-5. Kevesen múlt.

Szólj hozzá!

A Nébih osztrák, német és magyar boltokban kapható élelmiszerek minőségét vizsgálta, az esetek negyedénél találtak különbséget

2021.07.29 20:50:00

A Nébih osztrák, német és magyar boltokban kapható élelmiszerek minőségét vizsgálta, az esetek negyedénél találtak különbséget

Lezárult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hároméves projektje, amelynek egyik fő célja az élelmiszerek kettős minőségének vizsgálata, a jelenséggel kapcsolatos tapasztalatok gyűjtése volt - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.

A kutatás során három ország - Ausztria, Magyarország és Németország - üzleteiben beszerzett 312 egyedi mintát vizsgáltak, ami 117-féle terméket érintett.
A tájékoztatás szerint léteznek minőségbeli eltérések az Európai Unió tagállamain belül, ez a vizsgálat alá vont termékek 25,6 százalékánál igazolódott.

A kutatás megerősítette, hogy az eltérések különböző okokra és körülményekre vezethetők vissza. Fakadhatnak például az eltérő nemzeti szabályozásból, helyi alapanyagok felhasználásából, a gyártási körülményekből. A vállalkozások hivatkoztak a fogyasztói preferenciára, az ízlésekre is az eltérések indokaként.

Rámutatnak arra, hogy speciális kategóriát alkotnak a saját márkás termékek, amelyekre különösen jellemző, hogy az adott ország igényeinek megfelelően készülnek.

A Nébih hangsúlyozza, a jövőre nézve az a fő kérdés, hogy mely eltérések lehetnek jogszerűek, illetve szükségszerűek, azokról hogyan lehet korrekten tájékoztatni a fogyasztókat.
Mint írják, az érintett gyártók szinte kivétel nélkül nyitottak voltak a párbeszédre, és kinyilvánították szándékukat a helyes gyakorlat alkalmazására és a jogszabályoknak való megfelelésre. 3 cég 3 terméke esetében már a projekt idején megtörtént a receptúra-harmonizáció.

Szólj hozzá!

Lecserélik a Lady MRD-t, még nagyobb luxusjacht került Szíjj László máltai offshore cégének birtokába

2021.07.29 20:35:00

Lecserélik a Lady MRD-t, még nagyobb luxusjacht került Szíjj László máltai offshore cégének birtokába

Az Átlátszó ír arról, hogy a híressé vált Lady MRD után egy újabb, még nagyobb luxusjacht bukkant fel annak a máltai offshore cégnek a birtokában, melynek a lap szerint végső tulajdonosa Szíjj László.

A Lady MRD volt az a jacht, melyen Szijjártó Péter miniszter is felbukkant tavaly, miközben a hajót tulajdonló céget tulajdonló Szíjj számos alkalommal nyert el nagy értékű állami közbeszerzéseket. A kormány részéről semmi rendkívülit nem láttak ebben, Szijjártó is magánügyként kezelte a dolgot.

Az Átlátszó cikke szerint az új hajó a Seagull MRD névre hallgat, tavaly készült el Livornóban, és szemben a 42 méter hosszú Lady MRD-vel, ez már 50 méter hosszú. Ugyanúgy az olasz Benetti gyártotta, és kifejezetten a leggazdagabb vevőik számára hirdetett Custom-hajócsaládba tartozik.

Technikai információkat nem nagyon tudni az új hajóról, és az ára sem érhető el sehol, de hasonló méretű, ugyanebbe a hajócsaládba tartozó jachtok alapján az Átlátszó minimum 30 millió euró, azaz 10 milliárd forint köré lövi az árat. A lap ráakadt egy horvátországi hajókereskedés tavalyi posztjára, amiből kiderült, hogy 247 ezer euróba, azaz közel 87 millió forintba kerülő Pirelli-motorcsónakot szállítottak a Seagull MRD-hez.

A hajó máltai színekben fut ki a vízre, és a máltai hajózási nyilvántartás szerint a Seagull MRD-t ugyanaz az L&L Charter tulajdonolja, mint a Lady MRD szuperjachtot. Erről a máltai offshore cégről tavaly derítette ki a lap, hogy végső tulajdonosa Szíjj László.

A Lady MRD-t, melynek fedélzetén Szijjártó mellett Mészáros Lőrinc is megfordult, tavaly 16,9 millió euróért, azaz mintegy 6 milliárd forintért árulták, az ár idén lejjebb ment, és már potom 5,2 milliárd forintért elvihető.

Szólj hozzá!

Sok hónap késéssel, de az Ever Given megérkezett Rotterdamba

2021.07.29 19:25:00

Sok hónap késéssel, de az Ever Given megérkezett Rotterdamba

Csütörtökön megérkezett a rotterdami kikötőbe az Ever Given nevű óriási teherhajó, ami márciusban vált világhírűvé, amikor elakadt a Szuezi-csatornában, összeomlasztva így a globális kereskedelmet.

Sok hónap késéssel, de az Ever Given megérkezett Rotterdamba

Az AP beszámolója szerint a panamai felségjelű, de japán tulajdonban lévő teherhajó több hónapnyi késéssel érkezett meg a holland kikötőben, miután heteket vesztegelt a csatornában fennakadva. A hajó hat napig akadályozta a csatorna forgalmát, sok milliárd dolláros lyukat ütve így a világkereskedelemben, utána sikerült annyira kiszabadítani, hogy mellette már elférjenek a hajók, de az Ever Given teljes kiszabadítása még tovább tartott. Most legalább augusztus 5-éig Rotterdamban lesz, onnan a tervek szerint majd egy brit kikötőbe indul tovább.

Arról, hogy a túlzottan globalizált gazdaság sérülékenységét is megmutatja a Szuezi-csatornán elakadt óriáshajó esete, korábban részletesen írtunk.

Szólj hozzá!

Elmarad a hétvégi Balaton-átúszás

2021.07.29 18:34:00

Elmarad a hétvégi Balaton-átúszás

A várható kedvezőtlen időjárási körülmények miatt elhalasztották a szombatra tervezett 39. Lidl Balaton-átúszást, írja az MTI.

A szervezők csütörtöki közleménye szerint a döntést az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának időjárás előrejelzése alapján, a Balatoni Vízirendészet parancsnokának egyetértésével hozták meg, miután bizonytalan és várhatóan gyakran szeles időjárás várható.

A tervek szerint a Révfülöp és Balatonboglár között sorra kerülő eseményt egy héttel később, augusztus 7-én, szombaton rendezik meg.

Szólj hozzá!

Két karácsonyt is brüsszeli munkával kell töltenie a magyar biztosnak, Várhelyi Olivérnek

2021.07.29 17:32:00

Két karácsonyt is brüsszeli munkával kell töltenie a magyar biztosnak, Várhelyi Olivérnek

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen két karácsonyi ügyeleti posztot is a magyar biztosnak, Várhelyi Olivérnek rótt ki, és Várhelyi nem elégedett a kialakult helyzettel, írja a Politico.

Az Európai Bizottság a nagyobb ünnepek idején szabadságra megy, hazautaznak a biztosok Brüsszelből, de valakinek mindig ott kell maradnia a biztosok közül, hogy ellássa a kötelezően felmerülő teendőket: aláírni dokumentumokat, megoldani hirtelen felmerülő problémákat, ilyesmi. Az ügyeleti rendszert még Jean-Claude Juncker vezette be 2017-ben, azzal a céllal, hogy a nyári szabadságok idején is mindig legyen valaki, aki képviselni tudja a Bizottságot Brüsszelben.

A Politico által megismert belső dokumentum szerint von der Leyennek 2019 és 2023 között összesen öt karácsonyt kellett beosztania, és ebből kettőt a magyar biztos kapott: idén és 2023-ban is Várhelyi fogja majd ellátni a biztosi teendőket a belga fővárosban az ünnepek alatt.

A beosztások persze nemcsak Várhelyit érintik: a különféle ünnepek, nyári bezárások és egyéb leállások miatt az ötéves bizottsági időszak alatt minden biztosnak vinnie kell ünnepi ügyeleteket, és többen vannak, akiknek összesen 13 alkalommal kell majd beugrania kollégái helyett, míg Várhelyinek 12 ügyelet jutott, de ebből kettő karácsony. Így lesz, aki a nagy nyári leállás idején lesz kénytelen dolgozni, másnak az újévet kell Brüsszelben töltenie, és van persze, akinek karácsonykor kell képviselnie a hivatalt.

A Politico által megismert dokumentum egyik lábjegyzetéből derül ki, hogy Várhegyi nem elégedett a beosztással, és szeretne cserélni valamelyik kollégájával.

Szólj hozzá!

100 ezer dominóból 24 óra alatt épített meg egy Super Mario-ábrát egy robot

2021.07.29 16:52:00

100 ezer dominóból 24 óra alatt épített meg egy Super Mario-ábrát egy robot

A Youtube-on is aktív amerikai mérnök, Mark Rober épített egy robotot, amivel a hatalmas, ledöntésre ítélt dominóképek felépítése vált sokkal gördülékenyebbé. A hatalmas, dominókból kirakott képek felépítése, majd ledöntése sok éve sokak kedvelt szórakozása, de e festményszerű minták felépítése meglehetősen körülményes tevékenység.

Kivéve, ha kéznél van egy robot, amit pont erre építettek. És Rober robotja pont erre képes: 24 óra alatt 100 ezer dominóból épített fel egy Super Mario-világot ábrázoló képet, amit emberi erővel hetek alatt lehetett volna elkészíteni.

A Dominator nevű robot a Verge cikke szerint egyszerre 300 dominót tud lehelyezni, és az utánpótlását egy másik robot látja el, így nincs szükség emberi beavatkozásra az építkezés során. Rober és csapata évek óta dolgozott ezen a projekten, a videóban részletesen mesél arról (angolul), hogy hogyan működik a szerkezet. Kiderül például az is, hogy a robot legtöbbször GPS alapján közlekedik, ugyanakkor ahhoz, hogy a robot megtanulja, hogyan lehet úgy lerakni dominókat, hogy közben ne borítsa fel a már felállított darabokat, rengeteg kísérletezés és hibázás is kellett.

Szólj hozzá!

Újságírókat és aktivistákat listázott a Monsanto Franciaországban

2021.07.29 16:07:00

Újságírókat és aktivistákat listázott a Monsanto Franciaországban

A francia adatvédelmi ügynökség szerdán jogszerűtlen listázásért bírságolta meg az amerikai Monsantót. A hatóság szerint a vállalat olyan közszereplőkről, újságírókról és aktivistákról gyűjtött törvénysértő módon információkat, akikről úgy látták, hogy képesek befolyásolni a vállalat meglehetősen ellentmondásos megítélésű növényvédőszereiről szóló közbeszédet.

A hatóság hét eset miatt összesen 400 ezer euróra bírságolta a német Bayer tulajdonában lévő vállalatot, mivel arra jutottak, hogy a Monsanto nem tájékoztatta a listázott embereket arról, hogy adatokat gyűjtenek róluk. Önmagában a lista összeállítása még nem lenne törvénysértő a hatóság szerint, ha azon csak olyan emberek szerepeltek volna, akik mondjuk érintettek az adott iparágban vagy más módon nyilvánvalóan kötődnek a kérdéshez. De őket is tájékoztatni kellett volna a listázásról, ezt pedig a Monsanto nem tette meg.

Mint az AFP írja, a Monsanto több mint 200 francia embert gyűjtött össze a listáján, és aszerint értékelte őket, hogy mekkora befolyásuk, hitelességük lehet a francia közvéleményben, illetve hogy ők mennyire támogatják a Monstanto különböző termékeit, például a génmódosított vetőmagokat, illetve a glifozátot.

A lista létezését a Le Monde és a France 2 tévécsatorna derítette ki 2019-ben, és az ügy hamar továbbterjedt a többi európai országra is, ahol a Monsanto jelen van. A cég felvásárlására akkor még csak készülő német Bayer ügyvédjei kiderítették, hogy az EU-n belül 1500 politikust, újságírót és további személyeket listázott a Monsanto által megbízott PR-cég. Ugyanakkor a Bayer által megbízott ügyvédi iroda annak nem találta nyomát, hogy illegális adatgyűjtés révén építették volna fel ezeket a listákat.

A Bayer szerdai közleményében hangsúlyozta, hogy a francia hatóság is jelentősen csökkentette mostanra a céggel kapcsolatban felmerült vádak súlyát, ugyanakkor a Bayer még mindig úgy látja, hogy a listázás jogszerű volt, és a PR-cég azokat szedte össze egy listában, akik aktívan részt vettek a növényvédőszerekről szóló uniós vitában 2016 és 2017 között.

Szólj hozzá!

Meghalt a merengue legendája, Johnny Ventura

2021.07.29 15:13:00

Meghalt a merengue legendája, Johnny Ventura

Elhunyt 81 éves korában szerdán Santiagóban a legendás dominikai merengue-énekes, Juan de Dios "Johnny" Ventura. Ventura halálát szívroham okozta - közölte az énekes fia.

Luis Abinader dominikai elnök háromnapos munkaszünetet rendelt el a gyász alkalmából. Venturát sokan a merengue legnagyobbjának tartották.

A merengue dal és tánc Dominikában született, és mélyen összefonódott a dominikaiak nemzeti identitásával. "Ma minden dominikai gyászol, de biztosak vagyunk benne, hogy az ő művészi öröksége nemzedékről nemzedékre megmarad" - mondta Abinader.

Ventura, aki egy rádiós verseny megnyerésével vált híressé az 1950-es években, 105 albumot készített több mint öt évtizedet felölelő pályafutása során. Legismertebb slágerei közé tartozott a Merenguero Hasta la Tambora és a Patacon Pisao című dal.
Egy ideig a főváros, Santo Domingo polgármestere volt, és a köznyelvben "El Caballo Mayor" néven emlegették.

A latin zenei világ minden táján megemlékeztek a zenészről.

"A zenédért és örökségedért, a mosolyodért és példádért, és azért, hogy minden reggel felöltöztél egy fellépéshez, és megtanítottál minket arra, hogy mi a merengue! Köszönöm Don Johnny!" - írta a híres dominikai zenész, Juan Luis Guerra a Twitteren. (MTI, Reuters)

Szólj hozzá!

Egyelőre nem számolnak a magyarok a negyedik hullámmal

2021.07.29 15:02:00

Egyelőre nem számolnak a magyarok a negyedik hullámmal

Az Ipsos készített közvélemény-kutatást arról, hogy mire számítanak a magyarok járványügyileg, aggódnak-e, hogy nyakunkon lehet az újabb hullám. Az 1000 felnőtt ember megkeresésével készült kutatásból kiderül, hogy a magyarok többsége arra számít, hogy augusztus végéig minden korlátozás odalesz. A férfiak optimistábbak, csak 15 százalékuk tart attól, hogy hamarosan ismét nem lesz teljesen szabad az élet, míg a nőknél ez az arány 21 százalék.

Egyelőre nem számolnak a magyarok a negyedik hullámmal

Az is kiderül, hogy a férfiak türelmetlenebbek is: eleve kevés korlátozás van ma érvényben Magyarországon, kevés dolgot, pl. a rendezvényeket lehet csak védettségi igazolással látogatni, de közel harmaduk szerint már erre sincs semmi szükség:

A korlátozásokkal szemben elutasító lakossági rétegben felülreprezentáltak a férfiak mellett a fiatal felnőttek (31%-os az elutasítás körükben), a kistelepülések lakói (34%) és különösen a dél-dunántúliak (47%).

Egyelőre nem számolnak a magyarok a negyedik hullámmal

A kutatásban vizsgálták a járványra adott lakossági reakciókat, és azt találták, hogy a (legalább eseti) maszkviselési arány jelenleg a tavaly júliusival azonos (74%), míg minden egyéb védekezési forma alkalmazása jelentősen visszaesett az elmúlt hónapok során.

Egyelőre nem számolnak a magyarok a negyedik hullámmal

Mint írják, az Ipsos által végzett kutatás eredményei összességében arra utalnak, hogy a magyar lakosság egyelőre nem tart egy jelentősebb, negyedik megbetegedési hullámtól.

Szólj hozzá!

18 év börtönre ítélték az egyik leggazdagabb kínai agrárvállalkozót

2021.07.29 14:33:00

18 év börtönre ítélték az egyik leggazdagabb kínai agrárvállalkozót

Szun Dawu irányítja az egyik legnagyobb magánkézben lévő agrárvállalkozást Kínában, és a napokban 18 évnyi börtönre ítélték. A BBC beszámolója szerint a 67 éves Szunt a leggyakrabban politikai aktivisták ellen alkalmazott vádpontban, gyakorlatilag bajkeverésért ítélték el. De emellett vádpont volt ellene, hogy jogszerűtlenül foglalt el földterületeket, akadályozta a kormánytisztviselők munkáját, és tömeget toborzott, hogy állami ügynökségek munkatársaira támadjanak.

A 18 évnyi börtön mellé 3 millió jüanos bírságot is kapott. Sokak szerint politikai motivációja volt az ítéletnek, hiszen Szun korábban számos alkalommal szólalt meg politikai témákban, többek között emberi jogi kérdéseket is számon kért a rezsimen.

Szun vállalata az egyik legnagyobb magánvállalat Kínában, húsfeldolgozástól csomagolásig és értékesítésig a teljes termelési láncot lefedik, és iskoláknak, kórházaknak is beszállítanak.

A hírek szerint tavaly vették őrizetbe, 20 rokonával és üzlettársával együtt, miután földvitába keveredett egy állami tulajdonú gazdasággal. Akkor azt állította, hogy több tucat kollégája megsérült, amikor a rendőrség rájuk rontott.

Helyi beszámolók szerint Szun több kínai ellenzékivel is szorosabb kapcsolatot ápolt, és többször kritizálta a kínai kormány vidékpolitikáját. Egyike volt azon keveseknek is, akik azzal vádolták meg a kormányt, hogy megpróbálták elhallgatni az afrikai sertéspestis kitörésének hírét. A betegség hatalmas károkat okozott a kínai húsiparnak.

2003-ban egyszer már börtönre ítélték jogszerűtlen támogatásgyűjtésért, de akkor az ítéletet végül eltörölték. Ügyét akkor hatalmas felháborodás fogadta a társadalomban, és vélhetően ez is hozzájárult a megváltoztatott döntéshez.

Szun állítólag tagadta az ellene felhozott vádakat az előzetes meghallgatásán, és magát a Kommunista Párt példaértékű tagjának nevezte. Azt azonban elismerte, hogy követett el hibákat, például hogy online posztolt a véleményéről.

Mint a BBC megjegyzi, Kínában az elmúlt hónapokban felerősödött a befolyásos vállalkozók elleni hatósági és felügyeleti fellépés, de eddig főleg techcégek voltak az érintettek.

Szólj hozzá!

Plagizált Scarlett Johansson-interjút adott le sajátjaként Návai Anikó

2021.07.29 14:14:00

Plagizált Scarlett Johansson-interjút adott le sajátjaként Návai Anikó

Scarlett Johansson amerikai színésznővel máshol megjelent interjúból kivágott részleteket adott el saját, exkluzív interjúként a Nők lapja számára Návai Anikó. Návai, aki a Hollywoodban élő külföldi újságírók szövetségének tagja, az amerikai filmes sajtó szerint a szövetség felé be is ismerte a plagizálást.

Návai „exkluzív” interjúja a nyomtatott Nők lapja címlapján landolt, de aztán több amerikai lap is megírta, hogy a magyar újságíró a ScreenRant nevű oldal által készített interjú részleteit adta el saját anyagaként.

Mint a Média1 írja, Vass Virág, a Nők lapja főszerkesztője az eset után közölte, hogy azonnal megszakították az együttműködést Návai Anikóval, ugyanis a belső vizsgálatuk megerősítette, hogy Návai más forrásokból származó idézeteket hasznosított újra. A történtekről tájékoztatták az olvasóikat, és minden érintettől elnézést kérnek.

A TheWrap cikke szerint Návai Anikó Scarlett Johansson menedzserének elismerte a történteket, azaz hogy a forrás feltüntetése nélkül használt fel egy 2020. novemberi interjút.

Szólj hozzá!

Megvan Fülöp-szigetek történetének első olimpiai aranya

2021.07.26 21:22:00

Megvan Fülöp-szigetek történetének első olimpiai aranya

A Fülöp-szigetek történetének első olimpiai aranyérmét nyerte a súlyemelő Hidilyn Diaz, aki a nők 55 kilogrammos súlycsoportjában diadalmaskodott Tokióban.

A 30 éves sportoló öt évvel ezelőtt Rióban az 53 kilogrammosok között ezüstérmet szerzett, most hatalmas csatában, összesítésben egyetlen kilogrammal győzte le a 2019-ben világbajnok, világcsúcstartó kínai Liao Csiu-jünt.

Szólj hozzá!

Tiborcz István is szerzőként van feltüntetve azon a könyvön, ami a cége által felújított belvárosi palota történetét mutatja be

2021.07.26 21:11:00

Tiborcz István is szerzőként van feltüntetve azon a könyvön, ami a cége által felújított belvárosi palota történetét mutatja be

Orbán Viktor miniszterelnök veje, az elmúlt években milliárdossá váló Tiborcz István cége alakítja át a budapesti Szabadság térre néző palotát iroda- és lakóházzá. Az épület egykor az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaság központja volt, a világháború után pedig sokféle funkciót látott el az épület, ezekről a 24.hu részletesen ír cikkében.

A Meinig Artúr tervei alapján 1902-ben átadott épület a rendszerváltás után főleg Magyarországon forgatott filmek díszleteként szolgált. Az épület (pár lakást leszámítva) 2019-ben került az Orbán Ráhel férjének tulajdonában lévő BDPST Grouphoz. A terv az volt, a földszintjén üzlethelyiségeket, a felsőbb szinteken pedig lakásokat és irodákat alakítanak ki.

Mint a 24.hu írja, a projekt a járvány miatt rászoruló mikro-, kis- és középvállalkozások részére meghirdetett kedvezményes állami hitelt is kapott, és a tervek szerint még idén be is fejeződik a felújítás. Épp ezért a beruházó kiadott most egy 230 oldalas kötetet, Hazának használj! – Az Adria-palota története címmel.

A kötet borítóján pedig két szerzőt tüntetnek fel: a témát alaposan ismerő, fiumei magyar kereskedelmi tengerészet történetét kötetben is feldolgozó, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgató-helyetteseként tevékenykedő Zsigmond Gábort és Tiborcz Istvánt.

Szólj hozzá!

Oroszországban elérhetetlenné tették Navalnij honlapját és több tucat további ellenzéki oldalt

2021.07.26 20:37:00

Oroszországban elérhetetlenné tették Navalnij honlapját és több tucat további ellenzéki oldalt

Az orosz internetfelügyelet (Roszkomnadzor) blokkolta Alekszej Navalnij bebörtönzött ellenzéki politikus honlapját (navalny.com) és további 48 olyan honlapot, amelyet vele kapcsolatban álló emberek vagy szervezetek tartanak fent - közölték hétfőn Navalnij munkatársai.

Egy bíróság júniusban szélsőségesnek nyilvánította a Navalnijjal kapcsolatban álló szervezeteket - ezzel gyakorlatilag betiltotta őket -, valamint a Reuters hírügynökség szerint összefügghet még a fejleménnyel, hogy Oroszországban szeptemberben parlamenti választásokat tartanak.

A Navalnijhoz közel álló Leonyid Volkov közölte a Telegram közösségi oldalon: hamarosan ismertetik, hogy mi módon kerülik meg a hatósági blokádot.
Navalnij már a júniusi ítélethirdetést követően azt írta az Instagramon, hogy csapata alkalmazkodik majd a körülményekhez, és folytatja a küzdelmet a korrupció ellen, valamint az igazságos bíróságokért és a törvény előtti egyenlőségért. (MTI/AFP)

Szólj hozzá!

2022 végére készülhet el a lórehabilitációs központ Kisvárdán

2021.07.26 20:34:00

2022 végére készülhet el a lórehabilitációs központ Kisvárdán

Az mfor.hu számolt be arról, hogy egy parlamenti írásbeli kérdés nyomán derültek ki újabb részletek a Kisvárdára megálmodott lórehabilitációs központról.

A 2,2 milliárd közpénzből épülő központról nemrég derült ki, hogy bár termálvizet ígértek oda a projekt indulásakor, ebből végül semmi sem lesz. Mint a lap írja, azóta a Párbeszéd képviselője, Szabó Tímea fordult írásbeli kérdéssel Palkovics László miniszterhez, többek között azután érdeklődve, hogy

  • Mit fog lépni a bűncselekmény potenciális sértettje, a Magyar Állam azért, hogy ne vesszen el az adófizetők 2,2 milliárd forintja?
  • Meddig lehet húzni a beruházás befejezésének határidejét?
  • Miért egy semmiből létrehozott magánalapítványé lesz a közpénzmilliárdokból tervezett létesítmény?

Palkovics helyett államtitkára, Schanda Tamás válaszolt, aki egyrészt álhírnek nevezte, hogy magánalapítványnak játszanák át a közpénzből épülő beruházást. De mint az mfor.hu írja, a 2017-ben bejelentett projekt kedvezményezettje kezdetben a Magyar Lovassport Szövetség volt, ám másfél évvel később a támogatás kedvezményezettjeként egy magánalapítványhoz tartozó céget, a Kárpát-medencei Lovas Akadémia Kft.-t jelölte ki a kormány. A céget alig egy évvel a rendelet megjelenése előtt alapította a Földkelte Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület, a Kft. ügyvezetője az a Juhász Péter lett, aki egyben az alapító alapítvány elnöke is.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a projekt halad, és ugyan a környezetvédelmi hatástanulmány szerint 2021 végéig készülne el a létesítmény, az államtitkár válasza szerint ebből csak 2022. december 31. lesz, addig kell elkészülnie a termálvíz nélküli lórehabilitációs központnak. A kedvezményezett, vagyis a Kárpát-medencei Lovas Akadémia Kft.-t 15 éves fenntartási és üzemeltetési kötelezettség terheli.

Szólj hozzá!

„Elképesztően büszke vagyok, hogy azt mondhatom, meleg vagyok és olimpiai bajnok” – üzent aranyérmével a britek győztes műugrója

2021.07.26 20:25:00

„Elképesztően büszke vagyok, hogy azt mondhatom, meleg vagyok és olimpiai bajnok” – üzent aranyérmével a britek győztes műugrója

„Elképesztően büszke vagyok, hogy azt mondhatom, meleg vagyok és olimpiai bajnok. Amikor fiatalabb voltam, azt gondoltam, nem érhetek el semmit, azért, aki vagyok. Az, hogy most olimpiai bajnok vagyok, megmutatja, hogy bármit elérhetsz” – mondta el győzelme után Tom Daley, aki a férfi torony szinkronugrásban nyert Nagy-Britanniának aranyérmet Matty Lee oldalán.

A két brit műugró az esélyesnek számító kínai párossal vívott kiélezett döntőt, és végül kevéssel, de sikerült megcsípniük az első helyet. A döntő után a Guardian beszámolója szerint Daley szemlátomást érzelmeivel küzdve beszélt arról, hogy milyen nehéz volt az idáig vezető út.

Daley 2013-ban beszélt először a nyilvánosság előtt arról, hogy homoszexuális. „Amikor fiatalabb voltam, mindig úgy éreztem, hogy egyedül vagyok, más vagyok, nem passzolok a többiek közé. Hogy van bennem valami, ami soha nem lesz annyira jó, mint ahogy a társadalom elvárná. Remélem, hogy minden olyan LMBT-fiatal, aki most egyedül érzi magát, láthatja, hogy nem számít, mert nem vagy egyedül. És bármit elérhetsz” – mondta el az olimpiai bajnok sportoló, aki a legutóbbi két olimpián két bronzérmet már begyűjtött. Daley a brit műugrás legismertebb alakja, négy olimpián van túl, de még mindig nem beszélt esetleges visszavonulásáról.

Szólj hozzá!

Pink kifizetné a norvég női strandkézilabdások büntetését, amit azért kaptak, mert rövidnadrágban léptek pályára

2021.07.26 19:44:00

Pink kifizetné a norvég női strandkézilabdások büntetését, amit azért kaptak, mert rövidnadrágban léptek pályára

Az amerikai énekesnő közölte, hogy szívesen kifizetné a norvég női strandkézilabda-válogatott bírságát, amit azért kaptak, mert nem bikinialsóban, hanem a férfi játékosok által is használt rövidnadrágban léptek pályára az Eb-n, írja a BBC.

A csapat összesen 1500 eurós büntetést kapott, amiért nem megfelelő öltözékben álltak ki a múlt heti meccsen, de a szövetség döntése világszerte nagy felháborodást váltott ki, hiszen semmilyen sportszakmai szempont nem indokolja, hogy a nők miért ne játszhatnának ugyanolyan ruhákban, mint a férfiak, ami többet elfed a testükből. A norvégok az Eb előtt is kérvényezték, hogy rövidnadrágban léphessenek pályára, de a szövetség ezt nem engedélyezte számukra.

Pink vasárnap a Twitterre írta ki, hogy nagyon büszke a norvég csapatra, amiért tiltakoztak a szexista mezszabályok ellen, és közölte azt is, hogy boldogan kifizeti a büntetést.

A norvég kézilabda-szövetség már a torna előtt közölte, hogy ki fogják fizetni a büntetést, ha tényleg megbírságolnák őket. Ugyanakkor a csapat Instagram-csatornáján megköszönték a híres énekesnő támogatását.

A szövetség döntését a bírságról a norvég kultúr- és sportminiszter, Abid Raja teljesen nevetségesnek nevezte, az Európai Kézilabda Szövetség szerint ugyanakkor a norvégok megsértették a mezekre vonatkozó szabályokat. A döntést világszerte felháborodva fogadta számos sportoló.

Kapcsolódó hír, hogy a német tornász-válogatott női tagjai az olimpián az egész testüket elfedő ruhában fognak versenyezni, hogy így tiltakozzanak sportáguk szexualizálása ellen. A csapat egyik tagja, Sarah Voss már az Eb-n is így lépett idén pályára, és akkor arról beszélt, hogy az a céljuk a ruhaválasztással, hogy a tornázni kezdő gyerekek is biztonságban érezhessék magukat.

Pink kifizetné a norvég női strandkézilabdások büntetését, amit azért kaptak, mert rövidnadrágban léptek pályára

Szólj hozzá!

Lázár János marad a teniszszövetség élén

2021.07.26 19:00:00

Lázár János marad a teniszszövetség élén

Lázár János folytatja a tavaly megkezdett munkát a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöki posztján.

Az MTSZ hétfői rendkívüli közgyűlésén bizalmi szavazásokra került sor az elnökről és az elnökségről. Ennek felvezetéseként Lázár kifejtette, 2020-ban négy évre szóló mandátumot kapott, ám a folytatáshoz titkos bizalmi szavazást kezdeményez a tagság részéről annak érdekében, hogy megkapja a megerősítést a folytatáshoz, írja az MTI.

Lázár János kiemelte, hogy a még zajló eljárásokkal együtt a szövetség pénzügyi konszolidációja nagy részben megtörtént, így a vezetőség rátérhet a szakmai munkára. Ennek kapcsán közölte, hogy a 17 kiemelt sportág egyikeként az MTSZ évi 500 millió forintos állami támogatásban részesül, ám a radikális előrelépéshez ez nem elég. Kiegészítésként ezért a vezetőség mintegy 800 milliós kormánytámogatást igényel a szakmai fejlesztésre, ennek részeként pedig a tervezett Körmöczy-programra. Az így keletkezett 1,3 milliárdos összeghez társul még 100-200 millió forintnyi piaci forrás, amelyet a versenyek finanszírozására fordítanak. Az elnök szerint így már lehetőség nyílik arra, hogy "tíz év múlva máshol tartsunk, mint most".

Ezt követte a voksolás, melynek során Lázár János 117 igen szavazatot kapott, egy-egy nemmel és tartózkodással. A másik szavazólap összesítése alapján az elnökség 62 igen mellett 49 nem és 9 tartózkodó szavazatban részesült.

Az MTSZ tavaly július óta, a pénzügyi konszolidáció jegyében 3,9 milliárd forintot kapott a felhalmozott adósságok rendezésére, s ebből márciusig 1,7 milliárdot már kifizetett a játékosoknak, edzőknek, kluboknak és versenyszervezőknek.
A közgyűlés végén a küldöttek megszavazták a szakmai fejlesztésről szóló programot is.

A Tenisz Szövetségnél korábban 3,5 milliárd forintos hiány jött össze a fideszes Szűcs Lajos elnöklése alatt, de a helyére érkező Lázár végül a korábbi főtitkár, Richter Attila ellen tett feljelentést. A kormány tavaly 2,5 milliárd forinttal segítette ki a bajba került szövetséget.

Szólj hozzá!

A pedofil bűncselekmények 35 százalékát családtag követte el Lengyelországban

2021.07.26 17:51:00

A pedofil bűncselekmények 35 százalékát családtag követte el Lengyelországban

Lengyelországban a kiskorúakkal szembeni nemi visszaélések elkövetőinek több mint 35 százaléka az áldozat valamely családtagja, a vizsgált esetek 30 százalékában pedig egyházi személy is érintett a tett elkövetésével vagy eltussolásával - derül ki a pedofília eseteit vizsgáló lengyel állami különbizottság hétfőn ismertetett jelentéséből.

A tavaly júliusban megalakult bizottság eddig 349 esetet vizsgált feljelentés alapján, illetve saját, általában médiajelentés alapján történő kezdeményezésre. A testület 137 feljelentést tett, közülük 36 pedofil bűncselekmény eltussolására vonatkozott - derül ki a testület honlapján elérhető több mint 250 oldalas dokumentumból.

A vizsgált esetek döntő többségében a feltételezett elkövető a családon kívüli, de a gyermekhez közeli környezetből származott - szomszédokról, pedagógusokról, edzőkről, szociális gondozókról, a család ismerőseiről, illetve az anya élettársáról van szó.

A feltételezett elkövetők 35,6 százaléka a gyermekek legközelebbi vagy távolabbi rokona.

A feljelentések több mint 25 százaléka szülők válóperével függ össze, amelyben az anya nemi erőszakkal vádolta meg gyermeke apját. Az interneten keresztül elkövetett pedofil bűncselekmények a vizsgált esetek 12 százalékát adják.

Az ügyek csaknem 30 százalékában egyházi személyek voltak valamilyen módon érintettek. A száz vizsgált ügyből a bizottság 55-öt továbbított az ügyészségnek, ezen belül 36 eset arra vonatkozott, hogy a lelkészek nem jelentették a hatóságoknak a tudomásukra jutott pedofília-gyanús eseteket.

A bizottságnál feljelentett 292 ember közül a legtöbben - 275-en - férfiak.

A vizsgált esetekben 188 lány és 173 fiú szerepel áldozatként, a gyermekek életkora 1-16 év közötti, a legtöbb eset a 11-16 év közöttieket érinti.

A lengyel állami különbizottság a különféle társadalmi közegekben előforduló pedofil esetek vizsgálatára hivatott. A héttagú testületben az államfő, a kormányfő és a gyermekjogi szóvivő egy-egy képviselője kapott helyet, három tagját a parlamenti alsóház, egyet pedig a felsőház választotta meg hétéves időszakra.

A bizottság büntetőeljárások kezdeményezése mellett arra is jogosult, hogy a pedofil tettekért jogerősen elítéltek nevét és foglalkozását egy nyilvánosan elérhető listán közzétegye. A hétfői jelentésben a testület a vonatkozó jogszabályok olyan módosításait is javasolja, amelyek szerinte a gyermekek még hatékonyabb védelmét tennék lehetővé.

Lengyelországban 2019-ben szigorítottak a kiskorúakkal szembeni nemi visszaélésekért kiszabható büntetéseken: az ilyen bűncselekmény 5-től 30 évig, rendkívüli esetekben akár életfogytig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható, csakis letöltendő szabadságvesztés szabható ki érte, és nem évül el. (MTI)

Szólj hozzá!

Túl sokan vásárolnak az Ikeában, ezért szűkíteni kell a kínálatukat

2021.07.26 17:18:00

Túl sokan vásárolnak az Ikeában, ezért szűkíteni kell a kínálatukat

A svéd székhelyű globális bútoróriás kénytelen egyes termékeit kivezetni a piacról, mert annyira nagy a kereslet a termékeik iránt, hogy ez már a hatékony logisztikai ellátást veszélyezteti, írja a német sajtó beszámolói alapján a G7.

Az Ikea idén 10 százalékkal több nemzetközi szállítási kapacitást kötött le, de ez sem bizonyult elengedőnek: annyira sok a rendelés náluk, hogy több országban sem tudják az ígért határidőre leszállítani a termékeket, emiatt pedig nőtt a vásárlói panaszok száma is.

A cikk szerint különösen azoknak a termékeknek az utánpótlása jelentett problémát, melyeket a Távol-Keleten gyártanak, és a gyártást nem tudják Európába áthelyezni. A német lapinformációk szerint ez a termékek 30 százalékára igaz. Épp ezért 2022-től az Ikea inkább csökkenteni fogja a kínálatát. Azt nem tudni, hogy melyik termékek nem lesznek jövőre megvásárolhatóak, de a lap információi szerint 5 százalékos lesz a visszavágás, azaz az átlagos 12 ezer darabos kínálatból 600 termék tűnhet el.

Szólj hozzá!

Egy szudáni dzsúdós sem állt ki izraeli ellenfele ellen

2021.07.26 16:40:00

Egy szudáni dzsúdós sem állt ki izraeli ellenfele ellen

Az algériai Feti Nurin után a szudáni Mohamed Abdalraszul is visszalépett a tokiói olimpia cselgáncstornájától, mert nem akart kiállni izraeli riválisa ellen.

A 73 kilogrammos kategóriában Abdalraszul hétfőn éppen Nurinnal kezdett volna az ötkarikás játékokon, és győzelem esetén a 32 között az izraeli Tohar Butbul várt volna rá.

A szombaton visszalépett Nurint a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) edzőjével együtt eltiltotta, és ügyüket a fegyelmi bizottság tárgyalja. A háromszoros Afrika-bajnok egy algériai tévécsatornának úgy nyilatkozott, hogy sokat készült az olimpiára, de a palesztinok ügye fontosabb ennél. Trénere, Amar Ben Jehlef úgy vélekedett, hogy nem volt szerencséjük a sorsolásnál, és meghozták a megfelelő döntést.

Az Algériai Olimpiai Bizottság mindkettejüket hazaküldte Tokióból.

A dzsúdóban az iráni Szaid Mollaej hasonló esete a leghíresebb, aki a 2019-es tokiói világbajnokságon a 81 kilogrammosok között címvédőként indult. Családja fenyegetésével azonban arra kényszerítették, hogy lépjen vissza a negyeddöntőtől, hogy ne kerülhessen szembe az izraeli Szagi Mukival. Később a bronzmeccset is el kellett veszítenie, hogy a dobogón se állhasson együtt az izraelivel. Mollaej azóta elhagyta hazáját, és előbb menekültstátust kapott Németországban, majd felvette a mongol állampolgárságot. (MTI)

Szólj hozzá!

Élőben közvetíti Youtube-on, ahogy az algoritmusa sorra tölti ki a nemzeti konzultációkat

2021.07.26 16:08:00

Élőben közvetíti Youtube-on, ahogy az algoritmusa sorra tölti ki a nemzeti konzultációkat

Tomanovics Gergely a Youtube-csatornáján indította el azt az élő videót, melyben azt látni, hogy egy algoritmus ész nélkül töltögeti ki a nemzeti konzultációkat.

Az élő közvetítés 12 órája megy, az oldalán sarkán futó ablak alapján ez idő alatt több mint 3100 konzultációt töltött ki az algoritmus. A Fidesz által meghonosított online nemzeti konzultációk korábbi verzióinál is felmerült már, hogy akárhányszor ki lehet tölteni, és ez visszaélésekre adhat okot, de a kormány részéről korábban rendre lesöpörték ezt az érvet.

Az algoritmus a leírás szerint teljesen véletlenszerűen válaszol a kérdésekre. A Youtube-oldalán Tomanovics linkel egy blogposztot is, melyben amellett érvelnek, hogy ez a fajta tevékenység nem számít bűncselekménynek, mert a konzultáció kitöltése nem meríti ki a jogszabályokban felsorolt tényezők egyikét sem.

A legutóbbi nemzeti konzultáció idején is történt egy hasonló eset, akkor rendőrségi nyomozás és vádemelés lett a dologból. Mint kiderült, egy 40 év körüli, budapesti, hobbiból programozni tanuló férfi írta a kódot, és szerinte szó sem volt hackelésről. A konzultáció online felületéről hiányzott a reCaptcha, az az eszköz, ami segít kiszűrni a robotokat egy oldalra való belépéskor. Az automata kitöltéshez szerinte a legelemibb programozói tudás is elég volt.

Frissítés: hétfő délelőtt Tomanovics azt írta ki oldalára, hogy rájöttek a trükkre, amivel automatikusan generált minden egyes kamu kitöltőhöz működő e-mailcímet úgyhogy egyelőre ennyi volt, de mint írja, próbálkozik majd még.

Frissítés 2: azóta elindult az újabb verzió

Szólj hozzá!

Mától lehet bejelenteni az indulási szándékot az előválasztásra

2021.07.26 15:51:00

Mától lehet bejelenteni az indulási szándékot az előválasztásra

Elindult hétfőn az ellenzéki előválasztás nyilvántartásba vételi szakasza: a folyamatot felügyelő országos előválasztási bizottság e-mailen várja az előválasztáson indulni kívánó miniszterelnök-jelöltek, egyéni képviselőjelöltek és jelölőszervezetek jelentkezését - közölte a megmérettetést szervező hat ellenzéki párt az MTI-vel.

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd közleménye szerint a [email protected] e-mailcímen lehet jelezni az indulási szándékot.

A pártok azt is közölték, hogy az országos előválasztási iroda munkatársai a beérkező kérelmeket formai vizsgálat után terjesztik az előválasztási bizottság ülésére, hiányos kérelem esetén hiánypótlásra szólítják fel a kérelmezőket.

A szükséges dokumentumokat az előválasztás honlapján, a Regisztráció menüpont alatt találják meg az érdeklődők, ahol a nyilvántartásba vételi eljárásról is részletes leírást olvashatnak.

Az előválasztási bizottság oldalán valamennyi döntéséről tájékoztatást fog adni a sajtó, az érintettek és az érdeklődők számára is, beleértve a következő napokban nyilvántartásba vett kérelmezőket, a közeljövőben a szükséges ajánlásokat összegyűjtő és a jelöltek választási indulását engedélyező határozatokat, illetve a választás eredményét is.

A jelöltek augusztus 15-én éjfélig jelentkezhetnek.

Az ajánlásokat augusztus 23. és szeptember 6. között lehet gyűjteni, országgyűlési képviselő-jelöltségre pályázók esetén 400, miniszterelnök-jelöltségre aspirálók esetén 20 ezer aláírás összegyűjtése szükséges.

Az előválasztás első fordulója szeptember 18. és szeptember 26. között, a második forduló október 4. és október 10. között lesz.

Szólj hozzá!

Balog Zoltán: A homoszexuális hajlamot nem minősítjük, a homoszexuális kapcsolatot viszont nem tudjuk elfogadni

2021.07.26 15:06:00

Balog Zoltán: A homoszexuális hajlamot nem minősítjük, a homoszexuális kapcsolatot viszont nem tudjuk elfogadni

A Népszavának adott interjút Balog Zoltán, egykori fideszes miniszter, akit azóta református püspöknek neveztek ki. Balog 2010 előtt a parlament emberi jogi bizottságát vezette, ezért kérdezték az interjúban a közelmúltban elfogadott homofób törvényről is, mely révén a kormány össze próbálja mosni a homoszexualitást a pedofíliával.

Arra a kérdésre, hogy hogyan értékeli a törvényt, Balog elmondta:

„Egyházunk már jóval korábban, 2004–ben kiadott egy állásfoglalást, amely a Biblia és a hitvallási irataink alapján kifejti, mit gondolunk házasságról, szexualitásról, homoszexualitásról, a gyermekek védelméről. A homoszexuális hajlamot nem minősítjük, a homoszexuális kapcsolatot viszont nem tudjuk elfogadni. Az Úristennek és tanítványainak gyűlölniük kell a bűnt, de szeretniük kell a bűnöst.”

A volt miniszter elmondta azt is, hogy sajnos olyan szomorú világ alakult ki, hogy a politikának mindig szüksége van ellenségképre, de ő még mindig a 2002-es szlogenhez tartja magát, azaz hogy hisz a szeretet és az összefogás erejében.

Balog azzal nem ért egyet, hogy a törvény összemosná a pedofíliát a homoszexualitással, hiszen ő csak azt olvassa a törvény szövegében, hogy a 18 éven aluliak körében korlátok közé szorítja a homoszexualitás népszerűsítését, és ezzel ő teljes mértékig egyetért.

Az egykori miniszter ezután kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem tartozik a közvéleményre, hogy jó viszonyban van Orbán Viktorral, majd közölte azért, hogy nem titok, hogy a közélet és kulturális élet számos ismert szereplőjével mély beszélgetéseket szokott folytatni hitbéli kérdésekről, és közéjük tartozik Orbán Viktor is.

Szólj hozzá!

A tálibok előretörésével meredeken nő a civil áldozatok száma Afganisztánban

2021.07.26 14:23:00

A tálibok előretörésével meredeken nő a civil áldozatok száma Afganisztánban

Rekord számú civil áldozata volt a tálibok előretörésének május elseje óta, jelentette be az ENSZ.

Május elején dőlt el, hogy a nyugati szövetséges erők, élükön az Egyesült Államokkal, megkezdik a kivonulásukat Afganisztánból, a tálibok pedig onnantól kezdve heves támadásokba kezdtek. A jelentés szerint az eddigi előretörések főleg a kevéssé lakott, vidéki területeken zajlottak, de ha a tálibok a sűrűbben lakott városokban is sikerrel vennék át a hatalmat, annak katasztrofális következményei lehetnek, írja a Guardian.

Az ENSZ most közzétett jelentése az első, ami országosan tekintette át a tálib előretörések okozta károkat. E szerint az első hat hónapban majdnem megdőlt a civil áldozatok számának rekordja az országban, a május eleje óta tapasztalt emelkedés pedig különösen aggasztó. Ebben az időszakban 783 embert öltek meg és több mint 1600 ember sérült meg. Szinte majdnem ugyanennyi áldozata és sérültje volt az első négy hónapnak is. Az ENSZ 2009 óta regisztrálja a civil áldozatok számát, és a májusi, illetve júniusi adat volt a legrosszabb, amit valaha mértek.

Az áldozatok közel kétharmadának haláláért helyi felkelőcsoportok, többek között az ISIS-nek hűséget fogadó milícia felelős. Az áldozatok negyedéért a kormányerők és szövetségesei voltak felelősek. Amióta az ENSZ az adatokat gyűjti, először fordult elő, hogy egyetlen áldozat haláláért sem voltak felelősek nemzetközi erők, azaz a jelentés szerint az összecsapások most már teljesen az afgánok között zajlanak.

A nőket és a lányokat különösen érintette az erőszak, rekord számban voltak a meggyilkoltak között. Kabulban egy lányiskolát is megtámadtak a milíciák, 85 embert meggyilkolva és 200 embert megsebesítve. Az áldozatok többsége iskolás lány volt.

A civil áldozatok számának erőteljes növekedése egy négyéves időszakot tört meg, melyben január és június között minden évben csökkent az áldozatok száma.

Az áldozatok számának növekedését többek között az egyre több taposóakna okozza: jelentések szerint a tálibok által elfoglalt területeken az utakon és a települések utcáin is aknákat helyeznek el.

Szólj hozzá!

A pusztító brazil szárazság miatt drágulhat idén a kávé

2021.07.13 16:12:00

A pusztító brazil szárazság miatt drágulhat idén a kávé

Az elmúlt időszakban nagyot drágult a kávé, csak ezt a fogyasztók még nem tapasztalták meg: Brazíliában közel 100 éve nem volt annyira súlyos szárazság, mint amit idén tapasztaltak, emiatt pedig a kávébabpiacon hiány alakult ki.

A Financial Times cikke szerint New Yorkban az arabica kávébab spekulációs árfolyama négy és fél éves csúcson is állt, ami 70 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest. Azóta ugyan az árfolyam kicsit lejjebb csúszott, de még mindig jelentős az áremelkedés a tavalyi évhez képest.

A lapnak nyilatkozó szakértők szerint a pusztító brazíliai szárazság nagyon megviselte az ültetvényeket. Ezek az áremelkedések nem jelennek meg azonnal a fogyasztói árakban, mivel a nagy kávéfeldolgozók jellemzően 3-9 hónapra előre lekötött szerződésekkel dolgoznak, hogy védve legyenek az áringadozásoktól, és a koronavírussal kapcsolatos lezárások miatt vélhetően a kávé iránti globális kereslet is visszaeshetett kicsit, hiszen sok helyen zárva voltak az éttermek és a kávézók, így rendelkezhetnek még némi tartalékkal is.

Ám ha a most hatályos megállapodások lejárnak, a feldolgozók csak jóval magasabb áron tudnak majd kávébabot venni. És a különbségnek egy részét valószínűleg a vásárlókra fogják áthárítani. Elemzések szerint az év második felében jelenhetnek majd meg a drágább kávék a boltokban, illetve a kávézókban.

A német Tchibo már jelezte, hogy júliustól árat fog emelni, és ugyanígy egy ismert amerikai kereskedő, a JM Smucker is közölte, hogy több kávémárkájuk árát hamarosan növelni fogják. Vannak ugyanakkor márkák, illetve kávézóláncok, ahol egyelőre kivárnak a döntéssel. Többek között arra kíváncsiak, hogy vissza fog-e állni az igény a kávé iránt a lezárások előtti szintre.

Egy brazil elemző, Carlos Mera hangsúlyozta, hogy bár az idei termés katasztrofális, de tavaly jó éve volt a brazil ültetvényeknek, ezért lehetnek még bőven készletek a raktárakban. Ezért kávéhiányra nem kell számítani, de a drágulás ettől még bekövetkezhet. Mellé jön még problémaként a teherhajózás terén tapasztalt sok nehézség, ami miatt még lassabb és körülményesebb lett a globális kávéfeldolgozás.

Szólj hozzá!

Karácsony kikérte a kormányzati anyagokat, ami miatt a Fudan mellett döntöttek a Diákváros helyett, teljesen kitakart lapokat ka

2021.07.12 20:53:00

Karácsony kikérte a kormányzati anyagokat, ami miatt a Fudan mellett döntöttek a Diákváros helyett, teljesen kitakart lapokat ka

Karácsony Gergely főpolgármester számolt be arról oldalán, hogy közérdekű adatigényléssel fordult a kormányhoz, hogy kikérje azokat az anyagokat, melyek alapján az Orbán-kormány Diákváros helyett kínai egyetemet akar építeni Budapesten.

„Arra voltam – lettem volna – kíváncsi, alighanem sokadmagammal, milyen alapon akar az Orbán-kormány 540 milliárd forintos hitelt felvenni Kínától, milyen alapon akarja eladósítani még az unokáinkat, milyen alapon terhel meg minden egyes magyar háztartást mintegy 200 ezer forinttal, milyen alapon gondolja helyesnek, hogy a vidéki magyar fiatalok boldogulását szolgáló Diákváros helyett kínai kommunista egyetem épüljön kínai hitelből, kínai vállalatokkal, Kína és nem Magyarország érdekében” – írja a főpolgármester, aki kirakta oldalára a dokumentumokat, melyeket hosszas várakozás után kapott meg a kormánytól.

Csakhogy a dokumentumokból gyakorlatilag semmiféle lényegi információ nem derül ki, mivel minden érdemi részt kitakart az adatközlő. Karácsony posztjában azt írja, hogy egy kormányváltás után minden letakart részleteket a nyilvánosságra hoznak majd.

Karácsony kikérte a kormányzati anyagokat, ami miatt a Fudan mellett döntöttek a Diákváros helyett, teljesen kitakart lapokat ka

Karácsony kikérte a kormányzati anyagokat, ami miatt a Fudan mellett döntöttek a Diákváros helyett, teljesen kitakart lapokat ka

Karácsony kikérte a kormányzati anyagokat, ami miatt a Fudan mellett döntöttek a Diákváros helyett, teljesen kitakart lapokat ka

Karácsony kikérte a kormányzati anyagokat, ami miatt a Fudan mellett döntöttek a Diákváros helyett, teljesen kitakart lapokat ka

Szólj hozzá!

Az SZFE külföldi diplomamentő programját díjazta az Európai Parlament

2021.07.12 19:38:00

Az SZFE külföldi diplomamentő programját díjazta az Európai Parlament

A Freeszfe Egyesület Emergency Exit diplomamentő programja kapta 2021-ben Magyarországról az Európai Parlament által alapított Európai Polgár díjat, közölte az egyesület hétfő délután.

Az Emergency Exit program lényege, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem azon a diákjai se veszítsék el több évnyi munkájukat, akik nem akarták tovább folytatni tanulmányaikat a Vidnyánszky Attila vezetésével megszállt egyetemen. Közülük sokakat külföldi intézmények fogadtak be, ahol beszámították az SZFE-n végzett munkájukat is. Összesen öt európai egyetem – a salzburgi zeneművészeti egyetem (Universitat Mozarteum), a ludwigsburgi előadóművészeti egyetem (Akademie für Darstellende Kunst Baden-Württemberg), a varsói színművészeti egyetem és annak kihelyezett bialystok-i bábtanszaka (Akademia Teatralna im. Aleksandra Zelwerowicza), a svájci színiakadémia (Accademia Teatro Dimitri) és a bécsi Filmakadémia (Filmakademie Wien) – ismeri el az SZFE hallgatóinak eddig megszerzett kreditjeit és segíti az oktatóikkal tovább folytatott munkát.

A közlemény szerint a 2008-ban alapított Európai polgári díjjal olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeket díjaz az Európai Parlament, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az EU értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítanak ki, melyek az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt értékeket képviselik.

A díjra magánszemélyeket és szervezeteket jelölhetnek. A jelöléseket az EP-képviselőkből álló nemzeti zsűrik rangsorolják, majd az Európai Parlament alelnökének vezetésével ülésező brüsszeli zsűri dönt a díjazottakról. A kuratóriumot a kuratórium elnöke, az Európai Parlament négy alelnöke, az Európai Parlament két korábbi elnöke, két kiemelkedő személyiség, valamint egy páneurópai civil társadalmi szervezet és egy páneurópai ifjúsági szervezet egy-egy képviselője alkotja.

A díjat az Európai Parlament hazai irodájának szervezésében először Magyarországon, majd novemberben Brüsszelben, egy központi ünnepségen adják át az összes európai díjazottnak.

Szólj hozzá!

10 szempont, ami alapján fel lehet ismerni egy fasiszta rendszert

2021.07.12 19:34:00

10 szempont, ami alapján fel lehet ismerni egy fasiszta rendszert

Jason Stanley, a Yale Egyetem filozófusa Hogy működik a fasizmus című 2018-as könyvében azt elemezte, hogy milyen eszközöket használ és milyen módszerekkel tud terjedni a fasiszta politika.

A napokban megosztotta Twitterén azt a tíz szempontot, ami alapján rá lehet ismerni egy fasiszta rendszerre, és amit a könyvében részletesen elemez. Ez a tíz tényező:

  • A mitikus múlt

„Mi” egy dicsőséges, patriarchális múltból származunk, „ők” ezt az örökséget fenyegetik.

  • Propaganda

A demokratikus elképzelések nyelvét korrumpálják, ellentétes jelentéseket hoznak bele. Korrupt politikusok indítanak korrupcióellenes kampányokat, a szólásszabadságra hivatkozva korlátozzák mások megszólalásait.

  • Értelmiség-ellenesség

Az egyetemeket mint a liberalizmus, a marxizmus vagy a feminizmus keltetőjeként állítják be. A szakértőségnek nincs többé értéke.

  • Valószerűtlenség

A tényeket aláássák, és a valóságról alkotott közös fogalmak nélkül az észszerű vita lehetetlenné válik.

  • Hierarchia

A fasiszta politikusok igazolni akarják, hogy természetes megosztottság van „köztünk” és „köztük”.

  • Áldozatiság

Minden előny a kisebbségek számára („ők”) veszteség a „számunkra”.

  • Törvény és rend

„Ők” bűnözők, természetüknél fogva törvényen kívüliek, és szükség van a rendőri ellenőrzésükre.

  • Szexuális szorongás

„Mi” támogatjuk és megvédjük a családokat, „ők” deviánsok és fenyegetőek.

  • Szodoma és Gomora

„Mi” vidékről, a nemzet gerincéből származunk, „ők” a városokban élnek

  • Arbeit macht frei

„Ők” lusták és alulteljesítenek, „mi” keményen dolgozunk.

Stanley korábban megszólalt már Magyarországgal, illetve Orbán Viktorral kapcsolatban: egy 2018-as New York Times cikkben gyakorlatilag fasisztának nevezte a magyar miniszterelnököt. Arról is beszélt, hogy ha Orbán rendszere még valamiben különbözik a fasizmustól, az az, hogy Magyarországon még nincsen Gestapo, és Orbán állam feletti ellenőrzése kevésbé szól az erőszakról. De a cikk szerint Orbán kontrollja az állam felett éppen annyira teljes, mint a fasiszta rendszerekben tapasztalható.

A magyar kormány részéről akkor Kovács Zoltán reagált a cikkre, szánalmas ostobaságnak nevezve azt.

Szólj hozzá!

A tálibok már Gazni városát ostromolják

2021.07.12 18:39:00

A tálibok már Gazni városát ostromolják

Afganisztánban a tálibok körülvették az ország középső részén fekvő Gazni tartomány azonos nevű székhelyét - közölték helyi tisztségviselők hétfőn.

A nemzetközi erők kivonulásán felbátorodott lázadók újabb offenzívát indítottak további városok és területek megszerzésére.

Hasszan Rezaji, a helyi tartományi tanács tagja elmondta, hogy Gazniban nagyon "kritikus" a kormányerők helyzete, mert a tálibok civilek házaiba fészkelték be magukat, és onnan lövik a katonákat.

Az erőszak fokozódott Afganisztánban, amióta Joe Biden amerikai elnök áprilisban bejelentette: szeptember 11-ig kivonja az amerikai csapatokat az országból. Az országban állomásozó amerikai erők parancsnoka, Austin Miller hétfőn köszön le, és ezzel szimbolikusan véget ér az Egyesült Államok leghosszabb fegyveres konfliktusa.
A tálibok és a kormányerők között folytatódnak a béketárgyalások Katar fővárosában, Dohában, de illetékesek szerint eddig nem sok eredményt értek el.

Az ország déli részén található Kandahár tartomány azonos nevű székhelyét négy napja támadják a szélsőségesek - mondta el egy volt parlamenti képviselő, aki fegyvert ragadott a szélsőségesek ellen. A térség a tálibok egyik fellegvára. Gazni a Kabult és Kandahárt összekötő főúton fekszik.

Favad Aman védelmi minisztériumi szóvivő szerint a kormányerők teljes mértékben urai a helyzetnek Kandahárban. A kormánycsapatok légi és szárazföldi műveleteket hajtottak végre a térségben az elmúlt napokban.

A táliboknak eddig nem sikerült megtartaniuk az általuk átmenetileg elfoglalt tartományi székhelyeket, de offenzíváik lekötik az afgán erőket. (MTI, Reuters)

Szólj hozzá!

Zendülés miatt a királyi udvar korábbi vezetőjét 15 év börtönre ítélték Jordániában

2021.07.12 17:32:00

Zendülés miatt a királyi udvar korábbi vezetőjét 15 év börtönre ítélték Jordániában

Jordániában a bíróság politikai felbujtás, zendülés előkészítése, valamint a társadalmi béke és biztonság veszélyeztetésének vádjával fejenként 15 év börtönbüntetésre ítélte hétfőn az uralkodó, II. Abdalláh elleni összeesküvés két résztvevőjét - jelentette a Petra jordániai hírügynökség.

A királyi udvar korábbi vezetője, Basszem Avadallah és a királyi család tagja, Hasszan bin Zajid pere június 21-én kezdődött. Az ítéletet, amely egyelőre nem jogerős, hat, zárt ajtók mögött zajló meghallgatás után hirdette ki az állambiztonsági törvényszék.

A hírügynökség hozzátette, hogy Hasszan bin Zajidot emellett további egy év börtönbüntetésre és 1000 jordániai dinár (körülbelül 421 ezer forint) pénzbírságra is ítélték kábítószerrel való visszaélés miatt.

Az amerikai-jordán kettős állampolgár Avadallah ügyvédje, Michael Sullivan az ítélethirdetés előtt újságíróknak "teljes mértékben tisztességtelennek" nevezte a tárgyalást, maga Avadallah pedig azt mondta, hogy az őrizete során megverték, elektrosokkal kínozták, és megfenyegették, hogy további bántalmazásoknak vetik alá, ha nem tesz vallomást.

Avadallah családja felszólította Joe Biden amerikai elnök kormányát, tegyen meg mindent hozzátartozójuk szabadon bocsátásáért.

A botrány - amelynek kapcsán a király féltestvére, Hamza korábbi trónörökös érintettsége is felmerült - áprilisban robbant ki, amikor az uralkodó családban ritka nyilvános összetűzés és szakítás komoly hullámokat indított el Jordániában.
Az ügyben letartóztatott 18 ember többsége Hamza herceg köreiből került ki. Tizenhatukat később a király utasítására elengedték, a volt trónörököst illetően pedig az uralkodó azt mondta, ügyét "a hasemita család keretein belül" kezelik majd, vagyis ellene nem folyik nyomozás.

II. Abdalláh 1999-ben lépett trónra apja, Husszein király halálát követően. Apja kívánságának megfelelően Hamzát nevezte meg trónörökösnek, de 2004-ben felülbírálta döntését, és végül saját fiát tette meg örökösének. (MTI, BBC)

Szólj hozzá!

Az EU meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat

2021.07.12 16:53:00

Az EU meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat

Az Európai Unió újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszország ellen bevezetett gazdasági szankciókat, mivel nem történt előrelépés a minszki megállapodások végrehajtásában - közölte az uniós Külügyi Tanács hétfőn.

A szankciókat az EU az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedésekre válaszul vezette be 2014 júliusában, eredetileg egyéves időtartamra, majd 2014 szeptemberében megerősítette őket.

A tagállami vezetők 2015. márciusi ülésükön a szankciók időtartamát a normandiai négyek - Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország - által 2015 februárjában tető alá hozott minszki megállapodások teljes körű végrehajtásához kötötték. Mivel erre nem került sor, és tekintve, hogy a megállapodások maradéktalan végrehajtása még mindig várat magára, a tagállami külügyminiszterek az egynapos brüsszeli ülésükön további hat hónapra, 2022. január 31-ig meghosszabbították az intézkedéseket.

A meghosszabbított gazdasági szankciók egyebek mellett a pénzügyi ágazatot érintik, korlátozzák bizonyos orosz bankok és vállalatok hozzáférését az EU elsődleges és másodlagos tőkepiacaihoz, és megtiltják a pénzügyi segítségnyújtást. Emellett a fegyverkiviteli és -behozatali tilalomra, a kettős felhasználású termékek katonai célokra vagy oroszországi katonai végfelhasználók részére történő kivitelére terjed ki, továbbá korlátozza Oroszország hozzáférését a kőolajtermeléshez és -feltáráshoz felhasználható egyes érzékeny technológiákhoz és szolgáltatásokhoz. (MTI)

Szólj hozzá!

A havi átlagnál több eső esett vasárnap az ország több pontján

2021.07.12 16:13:00

A havi átlagnál több eső esett vasárnap az ország több pontján

Vasárnap többfelé is több eső hullott egyetlen nap alatt, mint a július havi átlag - tette közzé az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.

Múlt héten megjelent cikkében Lakatos Mónika, a meteorológiai szolgálat éghajlati szakértője arról írt, hogy az idei június a legszárazabb és a harmadik legmelegebb június volt 1901 óta Magyarországon.

Most a meteorológiai szolgálat azt közölte, hogy országos átlagban a július biztosan nem lesz a legszárazabb 1901 óta. Vasárnapra az egész országra másodfokú figyelmeztetést adtak ki a rövid idő alatt várható jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt. A legtöbb csapadék Győrben esett, több helyen 80-85 milliméternyi, az egyetemi mérőállomáson pedig 88 milliméternyit mértek.

Kitértek arra is, hogy sok helyen (főként az ország déli felén) semmi eső nem volt, míg másutt, akár a közelben 30-60 milliméter vagy annál is több hullott, helyenként jégesővel (jellemzően borsónyi, néhol cseresznyényi méretű jéggel).

A maximum-hőmérsékletben is nagy volt a különbség vasárnap: Győr környékén mindössze 22-23 Celsius-fok körül alakult a csúcs, míg az Alföld döntő részén (ahol voltak) a zivatarok előtt igazi kánikula volt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfői, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: napközben elsősorban az Alföldön és az Északi-középhegységben, kisebb eséllyel a Dunántúl keleti felében alakulhatnak ki zivatarok. A legintenzívebb cellákat viharos (60-70 kilométer/órás) széllökés, 1-2 centiméter körüli jeget hozó jégeső és intenzív csapadékhullás (lokálisan akár 20 milliméternél is több eső) kísérheti. Estére fokozatosan lecsengenek a zivatarok, legtovább az Északi-középhegység térségében maradhat aktív a légkör.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy ismét fokozódik a hőség, a délkeleti megyékben a napi középhőmérséklet már meghaladhatja a 27 fokot is.

Az országos előrejelzés szerint a hőmérséklet kora délután 27 és 34 fok között valószínű, a Tiszántúlon lesz a legmelegebb. Késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő.

Szólj hozzá!

Boris Johnson is elítélte a tizenegyeseket hibázó fekete angol játékosok elleni online rasszista támadásokat

2021.07.12 15:57:00

Boris Johnson is elítélte a tizenegyeseket hibázó fekete angol játékosok elleni online rasszista támadásokat

A brit miniszterelnök, Boris Johnson arra szólította fel a brit szurkolókat, hogy hagyják abba az angol válogatott fekete játékosainak rasszista zaklatását. Az Eb döntője óta rengeteg online támadás érte a válogatott fekete játékosait, akik hibáztak a tizenegyesrúgásoknál. A bejegyzések miatt már a brit rendőrség is vizsgálatot indított.

A döntő után Twitteren és Instagramon is rengeteg támadás érte a három hibázó játékost, Marcus Rashfordot, Bukayo Sakát és Jadon Sanch-ot, de már az egész tornán probléma volt, hogy a brit futballközeg egy része folyamatosan online gyalázta a játékosokat, és a támadásokból különösen sok jutott a fekete játékosoknak.

Az angol válogatott tagjai minden Eb meccs előtt letérdeltek, hogy így tiltakozzanak a rasszizmus ellen, de volt olyan meccs, amikor a stadionban lévő brit szurkolók egy része kifütyülte a csapatot. A vasárnapi online támadásokat látva a munkáspárti képviselő, David Lammy arról beszélt, hogy pontosan e miatt volt szükség a térdelésre, és olyan jövőre van szükségük, ahol a válogatott összes tagját egyformán megbecsülik.

Hétfőn reggel Boris Johnson Twitteren írt arról, hogy ezeket a játékosokat hősként kéne ünnepelni, nem pedig rasszista módon támadni a közösségi oldalakon, és akik elkövették ezeket a taszító tetteket, igazán szégyellhetnék magukat.

Az Independent cikke szerint a brit rendőrség tájékoztatta őket, hogy számos rasszista bejegyzésről tudnak, melyek a döntő után születtek, és ez a fajta viselkedés teljességgel fogadhatatlan, ezért nyomozásokat indítottak.

Elítélte a történteket a brit szövetség, az FA is, undorító cselekedetnek nevezve a bejegyzéseket.

Szólj hozzá!

Rekordszámban pusztulnak a lamantinok Floridában

2021.07.12 15:22:00

Rekordszámban pusztulnak a lamantinok Floridában

Még sohasem pusztult el annyi lamantin egy év alatt Floridában, mint az idei év első felében. A tengeri tehenek rendjébe tartozó vízi emlősök zömmel az éhezés miatt pusztultak el, mivel táplálékforrásuk, a tengeri fű eltűnt, írja a Guardian.

A floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság jelentése szerint január 1. és július 2. között 841 lamantin pusztult el. Korábban egyetlen évben volt ehhez fogható veszteség: 2013-ban jegyezték fel 830 lamantin pusztulását. Akkor a mérgező vörös alga elterjedése okozta a kiugró halálozást.

Az elmúlt fél évben a Floridában elhullott lamantinok fele az Indian River lagúna környékén pusztult el a helyi híradások szerint. A legtöbb, 312 lamantintetemet Brevardban találták. Biológusok szerint a térségben vízszennyezés miatt pusztult ki a tengeri fű.

A floridai Hal- és Vadvilágkutató-intézet pénteki jelentésében példátlan méretű lamantinpusztulásról számolt be a tél és a tavasz folyamán az Atlanti-óceán partvidékénél. Mint írták, a legtöbb állat a hidegebb hónapokban pusztult el, amikor a lamantinok felúsznak az Indian River lagúnába, ahonnan azonban szinte teljesen eltűnt a tengeri fű.

A csónakokkal való ütközés miatt idén eddig 63 lamantin lelte halálát.
Az amerikai szövetségi kormányzat 2017-ig a veszélyeztetett állatok közé sorolta a lamantint, de négy éve kikerült ebből a védett körből. Környezetvédők szeretnék elérni, hogy a lamantin ismét helyet kapjon a védett fajok között.

A szövetségi adatok szerint Florida vizeiben mintegy 6300 lamantin él. Az 1990-es évek elején még mindössze 1300 példány volt belőlük a térségben. (Guardian/MTI)

Szólj hozzá!

Izraelben harmadik dózist kapnak a Pfizerből azok, akiknek gyenge az immunrendszerük

2021.07.12 14:45:00

Izraelben harmadik dózist kapnak a Pfizerből azok, akiknek gyenge az immunrendszerük

Izrael vasárnap jelentette be, hogy harmadik dózis Pfizert kaphatnak azok a felnőttek, akiknek valamilyen okból gyenge az immunrendszerük. Ugyanakkor azt még nem döntötte el a kormány, hogy általánosan is kiterjesztik-e a harmadik dózis lehetőségét a teljes lakosságra.

A Reuters beszámolója szerint a delta variáns terjedése felpörgette az amúgy már kifulladóban lévő izraeli oltáskampányt, és az új, fertőzőbb variáns miatt a már két Pfizert kapó, és valamilyen betegséggel küzdő izraeliek megkaphatják most a harmadik dózisukat is.

A Pfizer és a BioNTech csütörtökön közölte, hogy hamarosan az amerikai és az uniós hatóságokhoz fordulnak, hogy kérjék a harmadik oltási lehetőség engedélyezését. A két vállalat szerint a két oltást követő hatodik hónaptól kezdve megnőhet a fertőzés veszélye.

A két cég ugyanakkor ezzel kapcsolatban nem osztott meg adatokat, amiért szakértők kritizálták is őket. A Pfizer és a BioNTech közleménye szerint hamarosan nyilvánosságra hoznak minden rendelkezésükre álló adatot, és többek között az izraeli járványadatokra is hivatkoztak.

Izraelben egyelőre vizsgálják a lehetőségét, hogy mindenki számára elérhetővé tegyék a harmadik dózist. Jelenleg 46 ember van súlyosabb tünetekkel kórházban az országban, és nagyjából a felük volt már beoltva, írja a Reuters. Az ő többségük valamelyik kockázati csoporthoz tartozik. Izrael 9,3 millió lakosából 5,7 millióan kapták meg legalább az egyik dózist.

Az ország tisztifőorvosa, Sharon Alroy-Preis egyelőre annyit közölt, hogy semmiféle döntést nem fognak elsietni. A helyzet az elmondása szerint meglehetősen összetett, most elsősorban gyerekek, illetve szüleik körében tapasztalják az új fertőzéseket, és ők nem feltétlenül voltak beoltva januárban és februárban. Alroy-Preis szerint egyelőre nem világos, hogy a vakcina kevésbé lenne hatékony a delta variáns ellen, ahogy az sem, hogy magasabb-e a fertőzöttek aránya azok között, akik már év elején kapták meg az oltást, szemben azokkal, akik csak később.

Szólj hozzá!

Keveslik Palkovicsék ajánlatát a Budapest Airport tulajdonosai, de nem zárkóznak el az eladástól

2021.07.12 14:30:00

Keveslik Palkovicsék ajánlatát a Budapest Airport tulajdonosai, de nem zárkóznak el az eladástól

Már nem zárkóznak el a Budapest Airport értékesítésétől a tulajdonosok, csak magasabb árat akarnak - írja hétfői cikkében a Magyar Nemzet. A fideszes lap információi szerint elkezdődtek a tárgyalások a magyar kormány ajánlatáról.

Múlt héten kapták meg a kabinet nem kötelező erejű vételi ajánlatát a Budapest Air­port Zrt.-re. A Magyar Nemzet „iparági forrásokból” úgy értesült, hogy nem utasították vissza, mint korábban, de a pia­ci érték alattinak ítélték meg. Ez jelentős változás, a budapesti repülőtér nemzetközi tulajdonosai ugyanis egészen a közelmúltig kizárták részesedésük eladását, írja a kormánylap.

Az államosítás levezénylésével megbízott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Magyar Nemzet kérdésére azt mondta, hogy nem akar nyilatkozni folyamatban lévő ügyről. Hasonlóan reagált a Bloomberg megkeresésére az egyik tulajdonos, az AviAlliance nevű, német székhelyű légikikötő-kezelő.

A Bloomberg a napokban arról írt, hogy a repterek esetében a piaci ár a járvány előtti bruttó éves eredmény (ebitda) hússzorosa fölött lehet. A budapesti repülőtér esetében ez az összeg 2019-ben 38 millió euró volt.

Évek óta hallani arról, hogy a NER szeretné megszerezni a repteret, tavaly októberben a Bloomberg írta meg, hogy egy magyar konzorcium tehet vételi ajánlatot, és akkor Jellinek Dániel, az Indotek Group vezetője megerősítette, hogy valóban zajlanak tárgyalások, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az általuk vezetett konzorcium kizárólag politikai kapcsolódással semmilyen formában nem rendelkező, professzionális szereplőkből áll.

A repülőtér üzemeltetése a Gyurcsány-kormány alatt, 2005 decemberében került a brit BAA International Ltd.-hez, ami a 75 éves időtartamra szóló koncesszióért és a Budapest Airport Rt. 75 százalék mínusz egy szavazatnyi tulajdoni hányadáért 464,5 milliárd forintot fizetett. Másfél évvel később a pakettet eladta a Hochtief építőipari csoport reptér-üzemeltetéssel foglalkozó részlegének, és három pénzügyi partnerének. Bár a Fidesz kritizálta Gyurcsányék privatizációját, a második Orbán-kormány 2011-ben eladta a Budapest Airport Zrt. maradék állami tulajdonban maradt 25 százalékát is 36,6 milliárd forintért.

Szólj hozzá!

Levegő után kapkodó fiatal nő videójával venné rá az oltásra az embereket az ausztrál kormány, de a kampányt nagyon sok kritika

2021.07.12 14:20:00

Levegő után kapkodó fiatal nő videójával venné rá az oltásra az embereket az ausztrál kormány, de a kampányt nagyon sok kritika

Komoly felháborodást váltott ki egy ausztrál kormányzati hirdetés, melyben az oltásokra igyekeztek rábeszélni az ország lakosait. A rövid videón egy lélegeztetőgépre kötött fiatal nő fulladozik, miközben a felirat figyelmezteti az embereket, hogy a koronavírus bárkit megfertőzhet, ezért foglaljanak időpontot oltásra.

A hirdetés kritikusai szerint ugyanakkor a félelemkeltésre építő hirdetés úgy célozza a fiatalokat, hogy közben az ausztrál fiatalok valószínűleg csak az év végén fognak vakcinát kapni. Ausztráliában az egészségügyi hatóságok ugyanis azt ajánlják, hogy a fiatal felnőtteket Pfizer-vakcinával oltsák az AstraZeneca helyett, de Pfizerből jelenleg nincs elég az országban.

A kormányzati hirdetést a BBC cikke szerint jelenleg csak Sydney-ben vetítették, ahol a delta variáns elszabadulása miatt harmadik hete tartanak a lezárások. Június eleje óta 700 esetet regisztráltak, ebből 112-t hétfőn. Vasárnap meg is halt egy ember Sydney-ben koronavírus következtében, ez volt 2021 első járvány okozta halálesete.

Az ausztrál kormány vasárnap indította el az oltásra ösztönző kampányát, de ez a videós elem leginkább csak felháborodott reakciókat váltott ki. Az egészségügyben dolgozók érzéketlennek nevezték a hirdetést, és kérték, hogy vegyék le az internetről, de az ország tisztifőorvosa, Paul Kelly szerint szándékosan lett durva a videó, hogy mindenhova eljusson az üzenet arról, hogy aki csak teheti, maradjon otthon, teszteljen és oltsa be magát.

Ausztráliában a lakosságnak mindössze 10 százaléka kapta meg a két vakcinát, és a kormány oltási programját is már sok kritika érte. Februárban kezdték el oltani az embereket, de Pfizerből nem volt elegendő, az AstraZeneca hatékonyságával kapcsolatban pedig a hatóságok összevissza kommunikáltak, vélhetően aláásva a vakcinába vetett közbizalmat.

Szólj hozzá!

Torony tetején szelfizőkbe csapott a villám, 11 ember meghalt Indiában

2021.07.12 14:04:00

Torony tetején szelfizőkbe csapott a villám, 11 ember meghalt Indiában

Villámlás ölt meg 11 embert az India északi részén fekvő Dzsaipur (Jaipur) városában., írja a BBC. Az áldozatok egy turisták körében népszerű 12. századbeli toronyépület tetején voltak, és szelfiket készítettek a viharral a háttérben.

A beszámolók szerint mintegy 27 ember tartózkodott az óratoronyban, amikor beléjük csapott a villám. A 11 halálos áldozat mellett többen megsérültek, voltak, akik kiestek a toronyból. Az áldozatok többsége fiatal volt a helyi rendőrség beszámolója szerint.

Az államminiszter átszámítva mintegy kétmillió forintos fájdalomdíjat ajánlott fel az áldozatok családjainak.

Indiában júniustól szeptemberig tart a monszunszezon, és a helyi országos meteorológiai szolgálat szerint a hatvanas évek óta megduplázódott a villámcsapás okozta halálesetek száma, évente több ezer ember veszti így életét az országban. Jóval több lett a villámlás is: a kilencvenes évek eleje óta mintegy 30-40 százalékkal nőtt a számuk. A feltételezések szerint a klímaváltozás tehet erről.

Nem meglepő módon amúgy a szakértők kifejezetten nem ajánlják, hogy egy vihar idején egy magas torony tetején várakozzunk.

Szólj hozzá!

Kórházi erkélyről mondott imát Ferenc pápa, aki műtétje óta először állt a nyilvánosság elé

2021.07.11 19:04:00

Kórházi erkélyről mondott imát Ferenc pápa, aki műtétje óta először állt a nyilvánosság elé

Vasárnap több száz ember előtt mondott imát Ferenc pápa Rómában, a Gemelli-klinika egyik teraszáról.

A katolikus egyház vezetője először mutatkozott a nyilvánosság előtt azóta, hogy egy héttel ezelőtt előre eltervezett belgyógyászati műtétet hajtottak végre rajta.

A beszámolók szerint a múlt hétvégén megoperált 84 éves egyházfőnek vastagbél-divertikulózis, más nevén bélfali sérv miatt volt szüksége az operációra. A vatikáni sajtószolgálat közleménye szerint Ferenc pápa leletei kielégítőek, és az egyházfő fokozatosan visszatért a munkához.

Ferenc pápa a tervek szerint szeptemberben látogat majd Magyarországra, ahol Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét fogja celebrálni.

Szólj hozzá!

A zsoldosok pillanatok alatt végeztek Haiti elnökével, mondta el özvegye

2021.07.11 17:41:00

A zsoldosok pillanatok alatt végeztek Haiti elnökével, mondta el özvegye

Haiti meggyilkolt elnökének özvegye, Martine Moïse először szólalt meg a nyilvánosságban a férje ellen elkövetett merénylet óta. A támadásban a nő is megsérült, és mint mesélte, minden annyira gyorsan történt, hogy a férfi egyetlen szót sem tudott mondani.

A merényletet a gyanú szerint 28 külföldi zsoldos részvételével követték el július 7-én. Az elnök feleségét sérülései miatt Miamibe szállították át. Szombaton a Twitter-oldalára tett közzé egy hangüzenetet, melyben közölte, hogy folytatni fogja a munkát, amit férjével elkezdtek.

Az éjszaka az otthonukba rontó támadók a felvétel szerint pillanatok alatt megsorozták fegyvereikkel Haiti elnökét, Jovenel Moïsét, majd távoztak is. Férje arra se kapott lehetőséget, hogy egyetlen szót is szóljon, mondta még el. Szerinte férjét politikai okokból gyilkoltathatták meg. Egy népszavazást említett okként, ami az alkotmányt módosította volna úgy, hogy az elnöknek több jogköre legyen. Mint mondta, még mindig sír, de közben nem hagyhatják, hogy férje és az ország elnöke hiába haljon meg.

A BBC cikke felidézi, hogy az elnöki tisztséget 2017 óta betöltő Moïsét többször vádolták már korrupcióval és nagyobb tüntetések és zajlottak idén ellene. 2019-ben kellett volna parlamenti választásokat tartani a kontinens legszegényebb országában, de politikai viták miatt ez elmaradt, Moïse pedig azóta rendeletekkel kormányzott. Azt tervezte, hogy szeptemberben népszavazás révén sziliárdítja meg hatalmát.

A lap cikke szerint még mindig nem tudni, hogy ki és miért szervezte meg a merényletet. Az sem világos, hogy a bérgyilkosok hogyan tudtak bejutni a rezidenciára.

A rendőrség tucatnyi embert őrizetbe vett, többségük kolumbiai állampolgár, de akadt köztük amerikai is. Van viszont befolyásos ellenzéki politikus Haitiben, aki már arra célozgatott, hogy nem hiszi, hogy valaki Kolumbiából akarta volna megölni az elnököt. Eddig 17 embert vettek őrizetbe, hárman meghaltak a rendőrséggel vívott tűzharcban, míg nyolcan még mindig szökésben vannak. A kolumbiai kormány már jelezte, hogy mindenben segíteni fogják a nyomozást. Az országban úgy tudják, hogy 17 egykori kolumbiai katona érintett a támadásban.

Egy helyi vizsgálóbíró szerint az amerikai kettős állampolgár tolmácsként segítette a zsoldosok dolgát, és úgy tudta, hogy a cél elnök elfogása, nem pedig pedig meggyilkolása.

Szólj hozzá!

Netanjahu 12 év után kiköltözött a miniszterelnöki rezidenciáról

2021.07.11 16:43:00

Netanjahu 12 év után kiköltözött a miniszterelnöki rezidenciáról

Tizenkét év elteltével kiköltözött a jeruzsálemi miniszterelnöki rezidenciáról Benjamin Netanjahu volt kormányfő, a Likud párt és a parlamenti ellenzék vezére - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.

Közel egy hónappal a kormányváltás után a Netanjahu család elhagyta a Balfour utca és a Szmolenszkin utca sarkán álló kormányfői rezidenciát, amely az elmúlt 12 évben, a Netanjahu-kormányok idején az egy kézben összpontosított hatalom és az ellene folytatott politikai harc szimbólumává vált Izraelben.

Naftali Bennett kormányfő - legalábbis egyelőre - nem költözteti családját az épületbe, hanem feleségével és négy gyermekével Raananán lévő otthonában marad. A néhány hetes esztétikai és biztonsági felújítás után is csak hetente 3-4 éjszakát tölt majd a hivatalos rezidencián az ott megrendezett politikai találkozók mellett.
Netanjahu eredetileg abban állapodott meg Bennettel, hogy e hét szombatjáig kiköltöznek. Ofer Golan, a család szóvivője szerint röviddel éjfél után elhagyták a rezidenciát. A családnak több ingatlana is van Jeruzsálemben, illetve a tengerparti Cezarea előkelő villanegyedében.

Bencion Netanjahu, a volt miniszterelnök édesapja az 50-es években Jeruzsálemben, a Porcim utcában megvásárolt egy kertes házat, amelyet halála után, néhány éve Benjamin Netanjahu felerészben megörökölt testvérével, de öccse részét Spencer Partidge brit milliomos, a politikus egyik gazdag oligarcha-támogatója megvásárolta, és így most elvileg közös tulajdonuk az épület.

Emellett a Gáza utcában 188 négyzetméteres, közel 80 négyzetméteres tetőteraszos lakásuk is van, és Cezáreában is van egy villájuk. A ynet értesülése szerint a család egyelőre Cezáreába költözött a Gáza utcai lakás felújításának befejeztéig.
Az egy éve minden szombaton megtartott, Netanjahu- és korrupcióellenes tüntetésekről "Balfour" néven elhíresült rezidencián 1974 óta élnek az izraeli kormányfők.

Korábban Agion-háznak nevezték az impozáns Bauhaus stílusú villát az azt felépíttető görög-zsidó kereskedőről, Eduárd Agionról, aki a 30-as években Alexandria leggazdagabb, egyben Egyiptom egyik legtehetősebb embere volt. Az 1936-tól 1938-ig felhúzott épületet a korszak egyik legismertebb építésze, Richard Kaufman tervezte.
Egyik legnevesebb lakója II. Péter Jugoszláv király volt 1941-ben 2 hónapig, s az 1948-49-es függetlenségi háború idején tábori kórházként szolgált a zsidók Ecel nevű szervezetének harcosai számára. A villa 1952-ben került állami tulajdonba, és 1974-ig a külügyminiszter rezidenciája volt. (MTI)

Szólj hozzá!

A 444 szerkesztősége az olvasók segítségét kéri: Mire gondolt Németh Szilárd?

2021.07.11 15:57:00

A 444 szerkesztősége az olvasók segítségét kéri: Mire gondolt Németh Szilárd?

Shada Islam befolyásos brüsszeli elemző, évtizedek óta dolgozik az Európai Unió és az ázsiai kontinens kapcsolatának javításán, az ismert brüsszeli thinktank, a Friends of Europe ázsiai programjának alapítója, a Politico pár éve beválasztotta a brüsszeli politikát leginkább formáló nők közé, mellette több európai egyetem vendégelőadója.

A 444 szerkesztősége az olvasók segítségét kéri: Mire gondolt Németh Szilárd?

Ránézésre elég impozáns lista, de mindenkit azért nem lehet átverni vele. Történt, hogy mivel Shada Islam rendszeresen szólal meg Brüsszelt érintő kérdésekben, az Euronews indokoltnak látta megkérdezni, hogy mit gondol a homofób magyar törvény miatt megindult uniós tiltakozásokról, illetve arról, hogy Mark Rutte holland miniszterelnök szerint Magyarországnak ki kéne lépnie az unióból, ha nem tartják tiszteletben az európai értékeket.

Ezzel kapcsolatban Islam elmondta, hogy ez egy durva megjegyzés volt, de sokan így gondolják, és ha valaki nem ragaszkodik a közösség értékeihez, mint amilyen az egyenlőséghez való jog, amelyen az unió nyugszik, nos akkor tényleg el kell gondolkodni, hogy kint vagy bent van-e helye. „De azt is megértem, hogy néhány országnak Közép- és Kelet Európában ez nagy kihívást jelent. Szerintem ez egy jó figyelmeztető lövés volt, hogy Mark Rutte kimondta azt, amit sokan gondolnak." – tette hozzá az elemző, aki hangsúlyozta azt is, hogy mindig különbséget kell tenni egy kormány és az országban élő emberek között, és soha nem lehet egy egész nemzetet elítélni.

„A Mark Rutte-féle figyelmeztető lövések jó jelzést adhatnak egy kormány számára, de különbséget kell tenni az emberek és a szemérmetlen kormányuk között."

Erre a feldobott labdára érkezett meg a Fidesz egyszemélyes thinktankje, Németh Szilárd, aki igyekezett fogást találni az érveken. Tömör Facebook-posztjában kiírta, hogy

No comment!"... a Euronews egy pénteki interjúban megkérdezte Shada Islam EU-szakértőt..."

Nem teljesen egyértelmű, hogy mi az, amit a Facebookra kitett képpel (aminek semmi köze Magyarországhoz, azon Islam afrikai, karibi és csendes-óceáni államokból érkező, közpolitikával vagy nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó fiatalok csoportjával látható) és a rövid szöveggel kifejezetten mit nem akar kommentálni a honvédelmi államtitkár, de bármilyen tippet érdeklődve várunk a [email protected] címen.

Szólj hozzá!

Az utolsó ausztrál katona is elhagyta Afganisztánt

2021.07.11 15:56:00

Az utolsó ausztrál katona is elhagyta Afganisztánt

Az utolsó ausztrál katona is elhagyta Afganisztánt, a canberrai kormány vasárnap megerősítette, hogy véget ért a 20 éve tartó afganisztáni katonai szerepvállalás.

Ausztrália áprilisban bejelentette, hogy az Egyesült Államok példáját követve szeptemberre kivonja utolsó csapatait Afganisztánból.

Peter Dutton ausztrál védelmi miniszter a Sky Newsnak most elmondta, hogy az utolsó nyolcvan ausztrál katona az elmúlt hetekben elhagyta a közép-ázsiai országot. Hozzátette ugyanakkor, "ez nem jelenti azt, hogy többé nem veszünk részt az Egyesült Államokkal folytatott kampányokban (...), amennyiben nemzeti érdekünk, illetve szövetségeseink érdeke megköveteli, hogy ezt tegyük. Egyelőre ez a kampány véget ért".

Ausztrália húsz év alatt 39 ezer katonát vetett be a NATO és az amerikai afganisztáni műveleteinek részeként a tálibok és a terrorizmus ellen, ami Canberrának dollármilliárdokba került. Összesen negyvenegy ausztrál katona halt meg Afganisztánban.

Az ország 2013 végére kivonta harcoló csapatait. Ennek ellenére az Afganisztán iránti elkötelezettség továbbra is vitákat váltott ki az országban. A veteránszervezetek sürgetik a kormányt, hogy indítson hivatalos vizsgálatot az Afganisztánból hazatérő katonák körében tapasztalható öngyilkosságok magas számáról.

Az ausztrál különleges erők tagjai ellen háborús bűnökkel kapcsolatos vádakkal kapcsolatban is folyik vizsgálat. Szakértői elemzések szerint mindenesetre Ausztrália semmit nem valósított meg a kitűzött célokból. (MTI, AFP)

Szólj hozzá!