beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Horváth Bence

3972 cikk · 11. oldal / 80

11 napos rendkívüli járványügyi munkaszünetet rendeltek el Moszkvában

2021.10.28 17:08:00

11 napos rendkívüli járványügyi munkaszünetet rendeltek el Moszkvában

Tizenegy napig tartó járványügyi munkaszünetet vezettek be csütörtöktől Moszkvában a koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezésére, miközben országos szinten az új fertőzöttek száma először haladta meg a 40 ezret, és a halálos áldozatok száma is ismét rekordot döntött.

A 11 napig tartó moszkvai kényszerszabadságolás a polgármesteri hivatal indoklása szerint a SARS-CoV-2 delta mutációjának lappangási időszakát fedi le. Nyár óta a koronavírusnak ez a változata a meghatározó az orosz fővárosban és szerte az országban.

Moszkvában csak a városi infrastruktúrát működtető, a folyamatos üzemű vállalatok, valamint a stratégiai jelentőségű szövetségi intézmények és üzemek nem álltak le. Szombaton a vonatkozó elnöki rendelet értelmében országos szintű, november 8-ig tartó járványügyi munkaszünet kezdődik, de a Covid-19 által leginkább sújtott régiók már előbb bevezethették a korlátozásokat, és a feloldásukat is későbbre halaszthatják majd.

A Kommerszant című gazdasági napilap úgy értesült, hogy a Kreml a védőoltást népszerűsítő kampány újraindítására készül, elismerve, hogy az eddigi kísérlet nem volt hatékony.

Az embereket ezután arról próbálják meggyőzni, hogy csakis beoltva lehet teljes értékű életet élni, és hogy csak a társadalom oltottsági szintjétől függően lehet feloldani a korlátozásokat. Vlagyimir Putyin elnök korábban többször is kijelentette, hogy ellenzi a védőoltás kötelezővé tételét.

Az orosz Szövetségi Légiközlekedési Ügynökség (Roszaviacija) azt javasolta a légitársaságoknak, hogy ne sűrítsék a belföldi járataikat a kényszerszabadságolás következtében megugrott kereslet miatt. A Kommerszant által megszólaltatott szakértők szerint azonban az intézkedés megkésett. Emellett a leállás idejére gyakorlatilag az összes jegy elkelt a Törökországba, Egyiptomba és Dubajba tartó gépekre.

Az orosz operatív törzs csütörtöki adatai szerint a koronavírus-fertőzés következtében egy nap alatt 1159-en - ez rekord a járvány kezdete óta - vesztették életüket, ezzel az áldozatok száma immár 235 057-ra nőtt. A halálos áldozatok száma immár a harmadik egymást követő napon haladta meg az 1100-at. A nem véglegesített halálozási ráta 2,8 százalék.

Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 40 096-tal 8 392 697-re emelkedett. A napi növekmény 0,48 százalék, a tünetmentes esetek aránya 8,8 százalék. A felépültek száma 29 318-cal 7 272 053-ra gyarapodott. Az országban 885 587 aktív esetet tartanak számon.

Moszkvában az újonnan bevezetett korlátozások keretében a gyógyszertárak, valamint az élelmiszert és az alapvető szükségleti cikkeket árusító üzletek kivételével felfüggesztették a kereskedelem, a szolgáltatások, a vendéglátás, a sport, a kultúra, a szabadidő és a szórakoztatás területén működő összes vállalkozás és szervezet tevékenységét. A közétkeztetési létesítmények csak a szállodákban, elvitelre és kiszállításra működhetnek.

Az okmányirodák kizárólag sürgős anyakönyvi szolgáltatásokat nyújtanak, bezártak az óvodák, az iskolák és a gyermekeknek fenntartott szabadidőközpontok. A felső- és középfokú tanintézmények visszaálltak a távoktatásra.

A moszkvai közegészségügyi intézmények továbbra is biztosítják a rutinszerű orvosi ellátást, de fogorvoshoz csakis sürgős esetben lehet fordulni.

A színházak és a múzeumok továbbra is működnek, de csak oltási igazolással látogathatók, a helyiségek legfeljebb 50 százalékos kihasználtsága és védőmaszk viselése mellett. Külön hatósági engedély nélkül tilos kulturális, szórakoztató, sport-, promóciós és egyéb rendezvényeket megtartani. Felfüggesztették a 60 év feletti moszkvaiak ingyenes utazási jogosultságát a városi tömegközlekedésen.
A védettséggel nem rendelkező 60 év felettieknek és a krónikus betegeknek az otthonmaradást javasolják. (MTI)

Szólj hozzá!

Dinoszaurusz az ENSZ-közgyűlésnek: Ne a kihalást válasszátok

2021.10.28 16:01:00

Dinoszaurusz az ENSZ-közgyűlésnek: Ne a kihalást válasszátok

Rendhagyó videót tett közzé az ENSZ: a klímaváltozás veszélyeire felhívó kisfilmben egy dinoszaurusz jelent meg a közgyűlés üléstermében, hogy a jelenlévő delegáltakat figyelmeztesse, muszáj cselekedni a klímaváltozás ellen.

A közgyűlésen megjelenő dinó azzal kezdi, hogy a bolygó egy klímakatasztrófa felé halad, ennek ellenére minden évben a kormányok több száz milliárdokkal segítik ki a fosszilis ipart. „Képzeljétek el, ha mi költöttünk volna évente több száz milliárdot hatalmas meteorok támogatására” – mondja erről a dinoszaurusz, aki beszél arról is, hogy a járvány okozta gazdasági leállás nagy lehetőséget rejt magában a gazdaságok újraépítésére, és az ő vad ötlete az emberiségnek, hogy ne a kihalást válasszák. Itt az ideje, hogy az emberek ne kifogásokat keressenek, hanem változtassanak, mondja a dinó, alighanem a hétvégén kezdődő glasgow-i klímacsúcs elé is címezve szavait.

Szólj hozzá!

Nyugdíjas nő Orbánnak: Megnéztük az Elkúrtukat, patásördög ez a Gyurcsány

2021.10.28 15:23:00

Nyugdíjas nő Orbánnak: Megnéztük az Elkúrtukat, patásördög ez a Gyurcsány

A miniszterelnök az oldalán osztott meg 'Gyurcsányról...' címmel videót arról, hogy odament hozzá egy rendezvényen egy idős nő, aki közölte vele, hogy megnézték az Elk*rtuk című filmet. Orbán erre közölte, hogy ő még nem látta, mire a nő elmondta, hogy isteni jó, és „egy patásördög ez a gyurcsány, egy patásördög. Egy patásördög”.

Orbán erre megismétli, hogy nem látta még a mozit, mire a nő elmondja, hogy megrázó volt a film. A Kálomista Gábor producerkedésével készült Elk*rtuk a 2006-os eseményeket értelmezi újra a Fidesznek kedves perspektívából, többek között Dobrev Klárát téve a rendőri erőszak elrendelőjeként. Ez a narratíva a héten a Kossuth Rádióban már úgy volt előadva, mintha tényleg ez történt volna 2006-ban.

A film körül, amit országszerte rengeteg plakáthelyen hirdetnek és az állami szervek is tolnak, hónapok óta hatalmas hisztit művelnek a készítői, Kálomista a teljes Fidesz-közeli médiát végigturnézta azzal, hogy megpróbálják ellehetetleníteni az alkotás bemutatását.

Az Elk*rtukról korábban hosszabb kritikát is írtunk. Szintén csütörtöki hír, hogy Orbán Viktor is elkezdte hirdetni a posztjait Facebookon: a miniszterelnök stábja eddig nem költött pénzt hirdetésekre, de mint a Telex megírta, október 23-a óta felbukkantak az első pénzért hirdetett posztok is az oldalán.

Szólj hozzá!

Hónapok óta nincs mellrákszűrés az Uzsoki Utcai Kórházban

2021.10.28 14:34:00

Hónapok óta nincs mellrákszűrés az Uzsoki Utcai Kórházban

Legalább július óta nincs elérhető mammográfiás szűrés a fővárosi Uzsoki Utcai Kórházban, írja a Szabad Európa.

„Engem tulajdonképpen a népegészségügyi központ válasza akasztott ki leginkább. Közölték, hogy nincs alternatíva, várjak. Majd ha lesz alkatrész, mehetek” – mondta el a lapnak egy zuglói nő, aki elmesélte, hogyan sikerült nem állami intézményben, mégis tb-támogatással megoldania a mellrákszűrést. A nő elsőnek júliusban próbálkozott időpontfoglalássál, de már akkor sem működött a gép. Augusztusban és szeptemberben is hiába jelentkezett, és legutóbb is azt közölték vele, hogy egy alkatrészre várnak, ami állítólag már úton van. Egy zuglói Facebook-csoportban pedig többen panaszkodtak arra, hogy kaptak ugyan behívót mammográfiai szűrővizsgálatra, de közben kiderült, hogy mivel nem működik a gép, egyelőre mágsem mehetnek.

A lapnak nyilatkozó nőnek végül a háziorvosa tanácsolta, hogy próbálkozzon máshol is. Először az Országos Onkológiai Intézetben próbálkozott, de ott azt közölték, hogy csak a kerületieket tudják fogadni. Azt mondták neki, hogy próbálkozzon a szűréseket országos szinten rendező népegészségügyi központnál.

Hosszas próbálkozás után érte el a központot, ahol azt mondták neki, hogy nincs alternatíva: ha rossz a gép, akkor nincs ellátás, várnia kell, amíg lesz alkatrész. Végül a háziorvosa egy magánrendelőt javasolt neki, ahol egyes kerületekből fogadnak nőket szűrésre tb-alapon is.

A Szabad Európa hetekkel ezelőtt megkereste az Uzsoki Utcai Kórházat és a népegészségügyi központot is, de nem kaptak választ. Megkeresték a magánszolgáltatást nyújtó Mamma Zrt.-t is, ahonnan hivatalos választ nem kaptak, a vállalat egy név nélkül nyilatkozó munkatársa azonban elmondta, náluk is négy hónap a várakozási idő, mert „mindenkit hozzánk küldenek, a János kórházból és a III. kerületből is, mert ők is csak a kerületieket látják el”. Ha valaki most bejelentkezne, csak januárra kaphatna időpontot.

Mint a cikk is megjegyzi, Magyarországon minden tizedik nő emlőrákban szenved, a betegek 25 százaléka ötven év alatti, öt százalékuk pedig még harmincéves sincs. A betegség előfordulásának esélye a kor előrehaladtával egyre nő. Szakértők szerint felismeréskor az esetek 20 százalékánál már áttét is van, ezért nagyon fontos lenne a megelőzés és a szűréseken való részvétel. Ezen a téren eleve nem állt túl jól Magyarország, a járvány pedig tovább ronthatott a helyzeten: az elmúlt öt negyedévben átlagosan tizenöt-húsz százalékkal kevesebb daganatos beteget találtak, mint a korábbi években.

Szólj hozzá!

Kínában korlátozni kezdték, hogy mennyit tankolhatnak a dízelesek

2021.10.28 14:18:00

Kínában korlátozni kezdték, hogy mennyit tankolhatnak a dízelesek

Kína több részén is korlátozni kezdték, hogy mennyi dízel üzemanyagot lehet egyszerre vásárolni, írja a BBC. A lépésre a meredeken emelkedő árak, illetve az akadozó utánpótlás miatt volt szükség. A kínai közösségi oldalakon panaszkodó teherautósofőrök beszámolói szerint volt, akinek napokat kellett várnia arra, hogy újra tudja tankolni a járművét.

Kínában hetek óta súlyos ellátási problémák vannak az energiaszektorban, se szénből, se földgázból nincs elég, a most beütő üzemanyaghiány pedig vélhetően szintén nemzetközi következményekkel járhat, és újabb csapást jelenthet a globális ellátási láncokra.

A BBC-nek nyilatkozó elemző, Mattie Bekink szerint a jelenlegi üzemanyaghiány ugyanis a jelek szerint az országon belüli fuvarozást is sújtja, emiatt pedig akadozhat a Kínában gyártott termékek kivitele.

Egy Hopej tartományban dolgozó kínai kamionsofőr arra panaszkodott, hogy egyszerre csak 100 litert tankolhat, ami a járműve kapacitásának csak 10 százalékát jelenti. Más tartományokból még szigorúbb korlátozásokat jelentettek.

A jelentős kereskedelmi csomópontnak számító Sicsiacsuang várostól hét órányi vezetésre lévő Fujangban pedig már benzint sem feltétlen kapni, ahol meg igen, ott jóval drágábban, mint amit megszoktak a sofőrök.

Az AXA Investment kínai piacokkal foglalkozó elemzője, Aidan Jao elmondása szerint a piac már tudomásul vette a kínai szénhiányt, de az üzemanyaghiány új helyzetet teremtett. Az utóbbi időben az összes fosszilis üzemanyag ára emelkedett, mivel miközben nőtt irántuk a kereslet, hiány alakult ki belőlük a piacon. Az olajárak 2014 óta a legmagasabb árfolyamon vannak, és ez az EU-ban, illetve Nagy-Britanniában is fennakadásokat okozott. Az európai problémák egy részéről éppen az tehet, hogy Kínában és Indiában hiány alakult ki szénből és földgázból, és emiatt a gyárakban, üzemekben sok helyen visszakapcsolták a benzin hajtotta generátorokat.

Szólj hozzá!

Napindító kutyás tartalom: egy kölyök francia bulldog megkerget egy nagydarab rottweilert

2021.10.28 13:45:00

Napindító kutyás tartalom: egy kölyök francia bulldog megkerget egy nagydarab rottweilert

Tényleg annyi történik csak, amit a címben ígértünk:

Szólj hozzá!

DNS-vizsgálat igazolta, hogy egy ma élő férfi Ülő Bika dédunokája

2021.10.28 13:31:00

DNS-vizsgálat igazolta, hogy egy ma élő férfi Ülő Bika dédunokája

Ülő Bika hajának egy darabja segítségével sikerült igazolnia kutatóknak, hogy egy ma is élő dél-dakotai férfi leszármazottja a 19. század legendás törzsfőnökének, írja a Reuters. Mint kiderült, a 73 éves Ernie LaPoint dédunokája a hunkpapa sziúk egykori vezetőjének, aki 1890-ben halt meg.

DNS-vizsgálat igazolta, hogy egy ma élő férfi Ülő Bika dédunokája

Ez volt az első alkalom, hogy egy régóta halott híres ember maradványai felhasználásával, DNS-vizsgálat segítségével sikerült azonosítani egy ma is élő, közvetlen leszármazottat. Ernie LaPointe elmondása szerint eddig is úgy tudta, hogy rokona a híres őslakos vezetőnek, de szavait sokan kétkedve fogadták. A DNS-vizsgálat ugyan most megerősítette igazát, de szerinte azok, akik eddig nem hittek neki, ezután sem fognak.

A Cambridge Egyetemen működő geogenetikai központ által végzett vizsgálat ugyan először tárt fel bizonyított rokoni kapcsolatot egy rég meghat, történelmi alak és egy ma élő leszármazott között, de a kutatók a módszer elterjedésére számítanak. Hiszen ezentúl haj, fog- és csontminták alapján is lehet majd vizsgálni a rokoni viszonyokat.

Nem volt könnyű dolguk, ugyanis a megőrzött hajmintát korábban sokáig szobahőmérsékleten tárolták, és évekbe telt, mire sikerült belőle megfelelő DNS-mintát venni. De több évnyi munka után sikerült kifejleszteni egy módszert, mellyel töredékes, rossz minőségű maradványokból is ki lehetett nyerni elég DNS-t.

A sziú törzseket egyesítő Ülő Bika 1876-ban aratott nagy győzelmet a gyarmatosító fehér telepesek, illetve az amerikai hadsereg ellen a Little Bighorn-i csatában.

Szólj hozzá!

Akár sztrájkolhatnak is az izlandi lelkészek

2021.10.28 12:58:00

Akár sztrájkolhatnak is az izlandi lelkészek

Az Izlandi Evangélikus Egyházat vezető tanács, a Kirkjuráð benyújtott egy javaslatot, hogy a jövőben az egyház lelkészei ne kérhessenek fizetséget olyan szolgáltatásokért, mint az esküvők, keresztelők vagy temetések levezénylése. Az ötletet viszont nagyon hevesen ellenzi az izlandi lelkészeket tömörítő szövetség, szerintük ez a változtatás felrúgná azt a kollektív megállapodást, amit a lelkészek az állammal kötöttek.

Izlandon a lakosság döntő többsége evangélikus, és az egyház amolyan félig független, a kormány alá rendelt szervezetként működik. Az egyház tagjainak fizetését az állam biztosítja. Ugyanakkor a lelkészek az államtól kapott fix összegű fizetés mellett vállalhatnak extra megbízásokat, azaz esküvők és keresztelők celebrálását, illetve temetések lebonyolítását, és ezért pénzt is kérhetnek.

Az egyház vezetéséért felelős tanács ugyanakkor azt javasolta, hogy töröljék el ezeket az extra díjakat, mivel a lelkészek állami fizetése bőven elég, és szerintük eleve idejétmúlt dolog pénzt kérni az emberektől, és a lelkészi hivatást is aláássa. Az egyházi bizottság szerint az emberek szolgálatát mindig a keresztény szeretetnek kell táplálnia, és nem szabad semmiféle akadályt gördíteni az elé, hogy ebből bárki részesüljön.

Az ötletet felháborodva fogadta a lelkészeket tömörítő szakmai szövetség. Vezetőjük, Ninna Sif Svavarsdóttir ízléstelennek nevezte, hogy a lelkészeket azzal támadják, hogy ne a keresztény szeretet fűtené őket szolgálatuk közben, annak ellenére, hogy az extrán elvégzett feladatokért pénzt is kérnek. Ráadásul ezt a javaslatot három hónappal azután nyújtották be, hogy megszületett az új kollektív megállapodás a lelkészi szövetség és az állam között. Sif Svavarsdóttir elmondása szerint ez az új keretrendszer a kollektív egyezség felrúgását jelentheti. Ha ez tényleg megtörténik, akkor akár egy sztrájk sem elképzelhetetlen a szigetországban. (Grapevine, Anglican.ink)

Szólj hozzá!

Kínában korlátozzák a felhőkarcolók építését

2021.10.28 12:20:00

Kínában korlátozzák a felhőkarcolók építését

A kisebb kínai városok a jövőben nem építhetnek szupermagas felhőkarcolókat, írja a BBC. Az újonnan életbe léptetett szabályok szerint a hárommillió lakosúnál kisebb lélekszámú városokban nem lehet ezentúl 150 méteresnél magasabb épületet emelni. Ahol hárommilliónál többen laknak, ott is csak 250 méter lehet a maximum magasság. Eddig is volt felső határ kijelölve, de az 500 méter volt.

Kínában található a világ legmagasabb épületei közül több is: a Sanghaj Torony 632 méteres, míg a sencseni Ping An torony 599 méter magas. A helyi sajtó értelmezése szerint a magas toronyházaknak azokban a városokban van értelme, melyek már nagyon zsúfoltak, és nincs hova építkezni, de számos kisebb városban bőven lenne még üres telek, és hiúsági kérdést csinálnak a toronyházépítésből.

Tavasszal Sencsenben egy 350 méteres toronyház kezdett el rázkódni, ami komoly pánikot okozott, és már akkor felmerült, hogy komolyabb ellenőrzése jöhet ennek a szektornak. Közben pedig a kínai vezetés igyekszik visszaszorítani az úgynevezett hiúsági projekteket, azaz amikor ingatlanbefektetők egymással versengve akarnak minél látványosabb, de nem feltétlenül a legjobban hasznosuló óriásprojekteket létrehozni.

Kedden a lakhatásért és a vidékfejlesztésért felelős minisztérium adott ki egy közleményt arról, hogy a hárommilliónál kevesebb lakóval rendelkező városok esetleg, különleges esetben kaphatnak majd felmentést a 150 méteres határnál, de 250 méternél magasabb épületet semmiként sem építhetnek. Egyedi elbírálásban elképzelhető az is, hogy egy nagyobb városban 250 méternél magasabb épületet emeljenek.

Szólj hozzá!

Franciaország lefoglalt egy brit halászhajót

2021.10.28 12:07:00

Franciaország lefoglalt egy brit halászhajót

Franciaország feltartóztatott és lefoglalt egy brit halászhajót, egy másikat pedig szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, írja a BBC a francia tengerészeti miniszter, Annick Girardin bejelentése alapján.

A miniszter elmondása szerint a hajókat éjszaka egyszer már figyelmeztették arra, hogy francia felségvizeken halásznak, engedély nélkül. Az egyik hajó ezután sem engedelmeskedett a francia hatóságoknak. A partiőrség ezután a hajót Le Havre kikötőjébe kísérte, és ott lefoglalták. A zsákmányát elkobozták, a hajót pedig óvadék befizetése után fogják visszaadni.

Csütörtök reggel írtunk már arról, hogy szerdára újra ellángolt a hónapok óta parázsló halászati vita Nagy-Britannia és Franciaország között, miután mindkét kormány szankciókat és ellenszankciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha a vitás kérdésekben néhány napon belül nem születik egyezség.

A Downing Street szerda esti közleménye „csalódást keltőnek és aránytalannak” nevezte a francia kormány által megfogalmazott fenyegetéseket. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint Nagy-Britannia „nem ezt várná egy szoros szövetségestől és partnertől”.

A brit kormány közleménye szerint azok az intézkedések, amelyekkel Párizs fenyegetőzik, nem tűnnek összeegyeztethetőnek az Egyesült Királyság és az Európai Unió kereskedelmi és együttműködési megállapodásában (TCA) foglaltakkal, és szélesebb értelmezésben a nemzetközi joggal sem.

A Downing Street szóvivője szerint ha a francia kormány beváltja ezeket a fenyegetéseket, azt brit részről „megfelelő és kimért válaszlépések” követnék.

A londoni állásfoglalás előzményeként Párizs jelezte, hogy már a jövő héttől lezárhatja egyes kikötőit a brit hajók elől, szigoríthatja a két ország közötti áruforgalom ellenőrzését, sőt a Csatorna-szigetek energiaellátását is korlátozhatja, ha a francia halászhajóknak kiadott brit halászati engedélyek körüli vita addig nem rendeződik.

Franciaország azon háborodott fel, hogy a brit hatóságok a brit területi vizekre, illetve a Jersey környéki tengeri területekre halászati engedélyért folyamodó francia halászhajók közül 31-nek a kérvényét visszautasították. Az elutasítás indoklása szerint a francia hajók nem tudták bizonyítani jogosultságukat.

Jersey önkormányzata a TCA-megállapodásra hivatkozva még tavasszal új halászati engedélyezési rendszert vezetett be. Ennek alapján a francia halászhajók akkor kaphatnak halászati engedélyt a térségben, ha igazolni tudják, hogy a múltban is tevékenykedtek a Jersey körüli vizeken.

A normandiai partoktól 22 kilométerre fekvő, széles körű önigazgatási jogkörökkel bíró, 108 ezer lakosú Jersey nem része az Egyesült Királyságnak, de a brit korona függő területei közé tartozik.

Jersey három tengeralatti kábelen Franciaországtól kapja áramszükségletének 95 százalékát, így rendkívül érzékenyen érintené, ha Párizs a kilátásba helyezett szankciók részeként valóban korlátozná energiaellátását.

A mostanihoz hasonló okokból tavasszal is konfliktushelyzet alakult ki Nagy-Britannia és Franciaország között.

Május elején hatvan francia halászhajó vonult fel Jersey fővárosa és legnagyobb kikötője, Saint Helier tengeri bejáratához, de a kikötőt végül nem torlaszolták el.
A brit és a francia kormány egyaránt két haditengerészeti járőrhajót küldött a flottafelvonulás helyszínére a "helyzet megfigyelésére", de a hadihajók nem léptek közbe, és a sziget kikötőjéhez felvonult francia halászhajók végül incidens nélkül távoztak.

A brit EU-tagság tavaly januári megszűnése (Brexit) óta ez volt az első olyan szabályértelmezési viszály Nagy-Britannia és valamely uniós tagállam között, amelyben az érintett országok fegyveres erői is szerepet kaptak, bár London és Párizs annak idején egyaránt nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a kivezényelt két-két hadihajó kizárólag járőrözési és megfigyelői feladattal érkezett a helyszínre.

Szólj hozzá!

Oltásellenes tüntetők csaptak össze a rendőrökkel Marokkóban

2021.10.28 12:02:00

Oltásellenes tüntetők csaptak össze a rendőrökkel Marokkóban

A koronavírus elleni oltást elutasítók vonultak szerdán az utcákra az észak-afrikai Marokkó különböző városaiban, a tiltakozók egyes helyeken összecsaptak a rendőrséggel.

A felháborodás oka az, hogy a hatóságok előírták, a munkába álláshoz és a nyilvános helyekre való belépéshez kötelező a védettségi igazolvány.

Oltásellenes tüntetők csaptak össze a rendőrökkel Marokkóban

A rendelkezés október 21-én lépett hatályba. A kormány nyilatkozatában azt mondta, hogy a munkáltatóknak közvetlen jogi felelőssége van a határozat betartatásában.
Az igazolványra a beltéri szolgáltatások, például az éttermek és a bankok látogatásához, valamint a belföldi és nemzetközi utazáshoz is szükség van.

A 36 milliós lakosú királyságban a legmagasabb az oltottsági arány Afrikában, a lakosság több mint 50 százaléka teljesen be van oltva. A hónap elején a kormány már megkezdte az emlékeztető, harmadik oltás beadását is.

A hirtelen és szokatlanul széles körű oltási követelmények ellenállást váltottak ki.
A fővárosban, Rabatban tüntetők gyűltek össze a parlament épülete előtt, és a korlátozásokat elutasító jelszavakat skandáltak, azzal érvelve, hogy az ellentétes az alapvető emberi- és polgári szabadságjogokkal. A rendőrség igyekezett útját állni annak, hogy a feldühödött tüntetők bejussanak a törvényhozásba. Néhány tüntető összecsapott a biztonsági erőkkel egy sugárúton, miután a rendőrök kiszorították őket a parlament előtti területről.

Hasonló jelenetek játszódtak le más marokkói városokban is, több tucatnyi tüntető vonult utcára az ország legnépesebb városában, Casablancában, valamint Marrákes és Agadir turisztikai központokban.

Szólj hozzá!

Élőben jelentkezünk a Békemenetről

2021.10.23 19:49:00

Élőben jelentkezünk a Békemenetről

Szólj hozzá!

Tele a város békemenetelőkkel – október 23-a eseményei élőben

2021.10.23 17:11:00

Tele a város békemenetelőkkel – október 23-a eseményei élőben

  • Szombaton három és fél évnyi szünet után ismét vonult a Békemenet, majd Orbán Viktor igyekezett feltüzelni a fideszes tábort.
  • Párhuzamosan Márki-Zay Péter és a többi, előválasztáson induló ellenzéki miniszterelnök-jelölt is közös megemlékezést tartott.
  • És Békemenetet szervezett a Kutyapárt is.
Szólj hozzá!

Gyurcsány: Előbb a parlamenti többség, aztán a kormányfő

2021.10.18 19:59:00

Gyurcsány: Előbb a parlamenti többség, aztán a kormányfő

Hatperces élő bejelentkezésben reagált Gyurcsány Ferenc az előválasztás végeredményére, azaz arra, hogy felesége, Dobrev Klára kikapott Márki-Zay Pétertől, így az utóbbi lehet az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje jövő tavasszal.

A bejelentkezés első felét a DK-s tábornak címezte, és a pártelnök elmondta, hogy az előválasztás szabályait a hat ellenzéki párt közösen alkotta meg, közösen is bonyolították le, és hogy a szabályoknak nincs kisbetűs része, el kell fogadni az eredményét. Majd rögtön ezután a DK történetére tért át, hogy a pártnak eleinte frakciója se volt, 2013-ban azért kellett küzdeniük, hogy legalább az ellenzék elismerje a létezésüket, de aztán mentek tovább, lett frakciójuk, mostanra pedig az ellenzéki pártok közül nekik van a legnagyobb delegációjuk az Európai Parlamentben, a budapesti Városházán, és Gyurcsány szerint kétségkívül ők a legerősebb párt. Az egyetlen önmagában is kormányzóképes párt az ellenzéki oldalon, tette hozzá.

Az előválasztásból megerősödve jöttek ki, nekik lett a legtöbb nyertes egyéni jelöltjük, és a miniszterelnök-jelölti viadalra utalva elmondta, hogy 100 ellenzéki szavazóból 43 az egyetlen versenyben maradt párt jelöltjére, azaz Dobrev Klárára szavazott. Gyurcsány szerint nincs mit szégyellni ezen az eredményen, még ha nem is ez volt a várakozásuk hónapokkal ezelőtt.

A DK elnöke azzal folytatta, hogy küzdeni fognak tovább, elsősorban azért, hogy a jövő évi választások után legalább 100 ellenzéki képviselő legyen a parlamentben.

„Mert a parlamentben kell többség, ha a parlamentben van többség, akkor majd a parlamentnek felelős kormány teheti a dolgát. Ezért fogunk küzdeni, valójában parlamenti helyekért küzdünk. És ha többségünk van a parlamentben, akkor majd mi választhatunk kormányfőt. Először parlament, először a többség, aztán a kormányfő. Ez a sorrend” – mondta el Gyurcsány, aki a hat perc során egyszer se mondta ki Márki-Zay Péter nevét.

A végén már nemcsak a DK-s tábornak, hanem mindenkinek üzent, hogy akkor van esélyük győzni, ha együtt maradnak. Ha a hat ellenzéki párt nem engedi magát széjjelszedni, hanem okosan, felelősen dolgoznak tovább, és tesznek egy ajánlatot.

„Nyilván majd most kiegészülünk a miniszterelnök-jelölttel. Ez így van rendjén. Vigyázni kell egymásra. Vigyázni kell az országra, és készüljünk, hogy megküzdjük a következő küzdelmet is” – zárta Gyurcsány.

Szólj hozzá!

Romániában közel kétezer koronavírusos ember várja, hogy kórházba kerülhessen

2021.10.18 19:53:00

Romániában közel kétezer koronavírusos ember várja, hogy kórházba kerülhessen

Romániában több mint 1900 koronavírusos beteg várja a kórházak betegfelvételi osztályain, hogy ágy szabaduljon fel számukra - nyilatkozta hétfőn a sajtónak Lucian Bode belügyminiszter, aki kritikusnak tartja a romániai egészségügyi helyzetet.

A miniszter elmondta: a kórházakban várakozó betegek közül mintegy háromszáznak intenzív terápiás ágyra lenne szüksége. Korábban a sajtó bemutatta: a kórházak előtt sorban állnak a mentők arra várva, hogy otthagyhassák a beszállított pácienseket, az osztályokon pedig sok esetben csak egy szék jut a súlyos állapotban levő koronavírusos betegeknek.

A miniszter megismételte: a mintegy 19,5 milliós Romániában naponta átlagosan 15 ezer ember fertőződik meg koronavírussal, és átlagosan háromszázan halnak meg a kór következtében.

Az Egészségügyi Minisztérium hétfői közlése szerint Magyarország felajánlása nyomán eddig harminc beteget szállítottak át a szegedi és a debreceni egyetemi klinikára. Közülük egy Debrecenbe szállított 63 éves bukaresti nő és egy Szegedre szállított 64 éves temesvári nő életét a magyarországi orvosoknak sem sikerült megmenteniük.

A Magyarországra szállított betegekre Lucian Boda is kitért, ő 26 átszállított betegről tett említést. Elmondta: közülük 17-en kritikus állapotban voltak, amikor átvitték őket a határon.

A miniszter a román állam szigorú fellépését helyezte kilátásba azok ellen, akik hamis oltási vagy tesztelési igazolásokat állítanak ki vagy vásárolnak. Kijelentette: a hatóságok eddig 362 bűnügyben nyomoznak és 850 személyt vizsgálnak hamis egészségügyi iratok miatt.

"Azt üzenem mindazoknak, akik hamis dokumentumok beszerzését segítik elő vagy akik használják ezeket a hamis iratokat, hogy mindannyian börtönbe kerülnek" - jelentette ki a miniszter. Meggyőződését fejezte ki, hogy csökkenni fog a hamis oltási és tesztelési bizonylatok iránti igény, amikor a bíróságok kimondják az első ítéleteket az ilyen ügyekben.

Az elmúlt 24 órában - mint a hétfői napokon általában - az átlagosnál kevesebb (10 141) új koronavírusos fertőzést és a kórnak tulajdonított halálesetet (261) diagnosztizáltak. A kórházakra nehezedő nyomás azonban tovább nőtt. A hétfői már a 11. egymást követő nap, amikor megdől a kórházban és az intenzív terápián ápolt Covid-betegek rekordja. A romániai kórházakban jelenleg 19 745 koronavírusos beteget kezelnek, közülük 1764-et intenzív terápiás osztályon. (MTI)

Szólj hozzá!

Fellobbant az olimpiai láng Olümpiában, innen viszik el Pekingbe

2021.10.18 18:54:00

Fellobbant az olimpiai láng Olümpiában, innen viszik el Pekingbe

Fellobbant a jövő évi, pekingi téli olimpia lángja Görögországban. A ceremóniára a hagyományoknak megfelelően Olümpiában került sor hétfőn, de a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül. Ezúttal is a nap sugarait használták a láng meggyújtásához Héra templomában, az ókori játékok bölcsőjében. Görög papnőnek öltözve Xanti Georgiu színésznő gyűjtötte össze a sugarakat egy parabolatükör segítségével.

Az eseményen Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke és Katerína Szakellaropulu görög köztársasági elnök mellett a görög és a kínai ötkarikás testület képviselői, valamint akkreditált újságírók lehettek jelen.

A NOB-elnök úgy fogalmazott, hogy a járvány miatt még mindig nehéz időszakban a pekingi téli olimpia újabb lehetőséget teremt arra, hogy a világ népei a béke, a barátság és a szolidaritás jegyében találkozzanak.

A hosszabb staféta ezúttal elmarad görög földön, a lángot három futó viszi majd fel Athénban az Akropoliszra, ahol az éjszaka folyamán őrzik. A kínai szervezők aztán kedden veszik át a Panathinaikó Stadionban.

Peking lesz az első város, ahol nyári és téli olimpiát is rendeznek. A játékok jövő február 4-e és 20-a között zajlanak majd.

Fellobbant az olimpiai láng Olümpiában, innen viszik el Pekingbe

A vasárnapi főpróbát két tüntető zavarta meg, akik tibeti zászlóval tiltakoztak a kínai olimpiarendezés ellen. (MTI/AFP)

Szólj hozzá!

Peking szerint nem igaz, hogy hiperszonikus hadászati rakétát teszteltek volna

2021.10.18 18:44:00

Peking szerint nem igaz, hogy hiperszonikus hadászati rakétát teszteltek volna

Tagadta a kínai külügyminisztérium hétfőn a Financial Times értesülését, miszerint augusztusban hiperszonikus hadászati rakétát teszteltek.

Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő elmondta: a londoni lap által említett kísérlet valójában egy űrhajó újrahasználhatóságát biztosító technológia rutinszerű tesztelése volt. Hozzátette: a teszt kulcsfontosságú az űrhajóhasználatból fakadó költségek csökkentése szempontjából, amivel az űr békés célú használatához kívánnak kényelmes és költségkímélő módot biztosítani.

A Financial Times hétvégi jelentésében meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Kína az atomfegyverek hordozására is alkalmas hiperszonikus hadászati rakéták fejlesztésében előrébb tart, mint ahogyan azt Washingtonban gondolták.

A hiperszonikus rakéták viszonylag alacsony magasságon repülnek, és óránként nagyjából 6200 kilométert képesek megtenni, ami a hangsebesség ötszöröse. Az elfogásuk éppen ezért új feladat elé állítja a légvédelmi rendszerek fejlesztőit.
Eddig az Egyesült Államokról és Oroszországról lehetett tudni, hogy hadászati célú hiperszonikus rakétát fejlesztenek. Az észak-koreai állami hírügynökség pedig szeptember utolsó napjaiban számolt be arról, hogy Phenjan is saját fejlesztésű hiperszonikus rakétát tesztelt. (MTI, BBC)

Szólj hozzá!

Vízágyúval és könnygázzal oszlatja fel az olasz rendőrség a kötelező oltások elleni tüntetést a trieszti kikötőben

2021.10.18 18:20:00

Vízágyúval és könnygázzal oszlatja fel az olasz rendőrség a kötelező oltások elleni tüntetést a trieszti kikötőben

Vízágyúkat és könnygázt is bevetettek az olasz hatóságok a trieszti kikötő bejáratát elfoglaló tüntetők oszlatására hétfőn, miután az egyik legnagyobb európai áruforgalmi csomópontot napok óta a koronavírus elleni kötelező védettségi igazolás bevezetése ellen tiltakozó dolgozók bénították meg.

Olasz médiabeszámolók szerint a rohamrendőrség reggel kilenc óra előtt kezdte meg az emberek oszlatását a kikötő négyes számú bejáratánál. A kezdetben több száz demonstráló ülősztrájkot folytatott. A tüntetőket pajzsokkal és vízágyúkkal a közeli parkoló területére próbálták átszorítani. Többeket kiemeltek és őrizetbe helyeztek.

A vízágyúkat eleinte nem fordították egyenesen a tiltakozókra, akik a vízsugárban is a földön ülve maradtak. Azt kiabálták, hogy a munkások jogaiért küzdenek. Az órák elteltével azonban a tömeg több ezresre duzzadt, mivel a hatósági beavatkozás hírére a város más szakmai ágazatainak tagjai is a tüntetőkhöz csatlakoztak, valamint oltásellenes csoportok, parlamenten kívüli politikai mozgalmak aktivistái és trieszti lakosok is. Közölték, hogy október 21-ig folytatják a sztrájkot.

A rendőrség jelenleg is igyekszik feloszlatni a megmozdulást. Könnygázt és gumibotot is használnak az emberek visszaszorítására. A tüntetők a rendőri erőszak ellen is tiltakoznak.

A trieszti kikötő bejárata több mint három napja blokád alatt van: a dolgozók egy része az október 15-én bevezetett kötelezettség ellen tiltakozik, amelynek értelmében a munkavégzéshez legalább egy oltás, 48 óránként elvégzett negatív teszt vagy a betegségből való gyógyulás igazolása szükséges. Az intézkedés a jelenleg hatályban levő egészségügyi vészhelyzet december 31-i határidejéig érvényes.

A szakszervezet egy része szerint a védettségi kötelezettség a munkához való jogot korlátozza. A trieszti kikötőben dolgozó 950 emberből 380-an nem rendelkeznek védettséggel, mivel vagy egyetlen oltásban sem részesültek, vagy nem tesztelték magukat előre, vagy el nem fogadott keleti vakcinákkal oltották be őket. A blokád alatt a dolgozni akarókat beengedték a kikötőbe.

A munkások egyik vezetője, Stefano Puzzer vasárnap a blokád befejezését szorgalmazta, de miután ez nem történt meg, lemondott.

Arról, hogy az oltásellenes tüntetések milyen indulatokat szültek az országban, és hogy a szélsőjobboldal is hogy próbálja meg felkarolni ezt az ügyet, a napokban részletesebben is írtunk. (MTI)

Szólj hozzá!

Németh Szilárd megpróbált beszólni Csepel fideszes polgármesterének, de nem pont úgy sült el a dolog, ahogy tervezte

2021.10.18 17:35:00

Németh Szilárd megpróbált beszólni Csepel fideszes polgármesterének, de nem pont úgy sült el a dolog, ahogy tervezte

Mintha nem sikerült volna minden konfliktust elsimítania a Fidesz csepeli két erős emberének: év elején jelentek meg arról cikkek, hogy megromlott a viszony a honvédelmi államtitkár, Németh Szilárd, illetve Csepel fideszes polgármestere, Borbély Lénárd között.

2014-ig Németh volt Csepel polgármestere, ekkor lett parlamenti képviselő. Egyéniben ugyan vereséget szenvedett Szabó Szabolcstól, de listás helyről bejutott az Országgyűlésbe. Németh addigi helyettese, Borbély lett a polgármester, akit 2019-ben újraválasztottak. Ehhez képest érdekesség, hogy a 2018-as parlamenti választáson Németh ismét sima vereséget szenvedett az Együtt színeiben induló Szabótól. Mindenesetre idén év elején arról lehetett olvasni, hogy Borbély megelégelte, hogy Németh Szilárd még mindig gyámkodna felette, és azt is, hogy Németh a birkózóakadémiája számára kezdte el bekebelezni az értékes csepeli ingatlanokat.

A konfliktusról az elmúlt hónapokban nem nagyon lehetett hallani, de hogy nem lehet még minden rendben, azt jelezheti, ahogy hétfőn Borbély Németh posztja alá kommentelt Facebookon. Szemben ugyanis az átlag fideszes politikusi kommenttel, ezt valószínűleg nem Rogánék minisztériuma adta utasításba a polgármesternek. Hétfő délelőtt Németh írt arról az oldalán, hogy bejáráson vett részt az évek óta felújítani tervezett Jedlik Ányos Gimnáziumban, és

„Már csak Borbély Lénárd polgármester úr aláírására várunk, és végre kezdődhet a teljes megújulás...Hajrá, Csepel! Hajrá, JÁG!”

A poszt alatt nem sokkal később megjelent Borbély Lénárd, hogy közölje:

Tisztelt Képviselő Úr! Az Ön által említett kivitelezési szerződést már egy hete aláírtam. Jó munkát kívánok!

Emellett linkelte is az egy héttel ezelőtti posztját, amiben közölte, hogy lezajlott a közbeszerzés, megvan az állami fedezet, és aláírta a kiviteli szerződést.

Szólj hozzá!

Arcfelismerő rendszert telepítenek az iskolai menzákra Nagy-Britanniában

2021.10.18 16:38:00

Arcfelismerő rendszert telepítenek az iskolai menzákra Nagy-Britanniában

A Financial Times számolt be róla, hogy hétfőtől kísérleti jelleggel a skóciai North Ayrshire kilenc iskolájában arcfelismerő rendszerrel szerelik fel a menzákat, hogy gyorsabbá váljon a fizetés az ebédért. Az ötlet eredetileg még a járvány miatt merült fel, hiszen így csökkenteni lehet az érintkezések számát, de azóta az ebédeltetés felgyorsítását remélik tőle.

Mint az EnGadget írja, mind az iskolák, mind a rendszert szállító CRB Cunningham azt ígéri, hogy figyelni fognak a privacy- és biztonsági szempontokra, és hogy a rendszer nem fogja élőben pásztázni a tömeget az arcok után, hanem csak az előre betáplált arcmintákat fogja összevetni az előálló diákokéval. Az iskolákban ujjlenyomat-olvasó rendszereket már eddig is használtak, így ez csak egy újabb lépés a teljesebb biometrikus megfigyelés irányába. A körzeti tanács tájékoztatása szerint az érintett szülők 97 százaléka jóváhagyta a rendszer működését.

Ugyanakkor nem örülnek a tervnek azok a brit szervezetek, melyek a túlzott megfigyeléstől és a biometrikus adatokkal való visszaéléstől félik az állampolgárokat. Az egyik komoly aggodalmuk, hogy az arcfelismerés iskolai bevezetése csak megszokottá, elfogadottá teszi a dolgot, azaz akik már gyerekként azt szokják meg, hogy a napi ügymenet része az arcuk folyamatos leolvasása, később se fognak ez ellen szót emelni.

Szólj hozzá!

Részegen, baltával a kezében hadonászott, amíg egy járókelő ki nem csavarta a kezéből

2021.10.18 15:55:00

Részegen, baltával a kezében hadonászott, amíg egy járókelő ki nem csavarta a kezéből

A Tatabányai Járási Ügyészség számolt be arról honlapján, hogy vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki tavaly februárban Győrszemere községben ittasan sétálni kezdett, közben pedig egy baltával hadonászott és érthetetlenül kiabált.

Az ügyészségi közlemény szerint a férfi a baltával egy ingatlan bejárati kapuját egyszer megütötte, ezzel abban 30.000 forint kárt okozott. Ezután az elkövető a baltával továbbra is hadonászott, ezért odament hozzá egy járókelő, aki a baltát tőle elvette és a földre dobta, amit a térfigyelő kamera rögzített.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a garázda, büntetlen férfival szemben a Győri Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki, a lefoglalt baltát mint az elkövetés eszközét kobozza el.

Szólj hozzá!

A Magyar Nemzet szerzője szerint aki szavazott az előválasztáson, az személyes kudarcaira és sértettségére keresett gyógyírt

2021.10.18 15:23:00

A Magyar Nemzet szerzője szerint aki szavazott az előválasztáson, az személyes kudarcaira és sértettségére keresett gyógyírt

Elkezdte feldolgozni az ellenzéki előválasztást a Fidesz pártlapja: a Magyar Nemzetben hétfő reggel Gajdics Ottó írt cikket „Orbán Viktor, gyere ki!” címmel.

„Összeszámolni is alig tudták, annyi szavazat érkezett a semmire” – kezdi írását Gajdics, aki szerint egy kívülálló annyit láthatott az elmúlt hetek eseményeiből, hogy „a vártnál többen hagyták magukat megbolondítani, és túl sokan hitették el magukkal, hogy akár Dobrev Klára, akár Márki-Zay Péter gyógyírt hozhat személyes kudarcaikra, enyhítheti sértettségüket, elfojthatja löttyös indulataikat. De szerencsére jóval többen tették föl maguknak az egyetlen kézenfekvő kérdést: nem mindegy?”

Gajdics ezután egy hosszabb szakaszt szentel annak, hogy az előválasztás megmutatta, az ellenzéki pártokat nem lehet komolyan venni, hiszen vitatkoztak egymással (!), majd rátér az egyik legfontosabb állítására:

„hogy ennek az egésznek az égegyadta világon semmi jelentősége nincsen. Nem közvetlenül választjuk a miniszterelnököt, hanem a parlamentbe legtöbb képviselőt bejuttatott párt nevezi és szavazza őt meg. A dolgok jelenlegi állása szerint az ellenzék oldalán a Jobbikkal lepaktált DK az egyetlen esélyes erre. Tudják ezt azok, akik most Márki-Zayra szavaztak? Arra az emberre, aki mögött se párt, se frakció, semmi nem áll majd az igazi választás pillanatában?”

Nem meglepő módon Gajdics a Gyurcsány-szálat sejti a háttérben, és Márki-Zay jobboldaliságát sem tudja elhinni. „Undorító varangyként potyognak ezek szájából a legszentebb szavak. Hazafiságnak nevezik, amikor elárulják, hátba szúrják egymást, az a jogállam, ha kukába dobják az alkotmányt, az a demokrácia, ha a becsapott emberek felhatalmazásával káoszt teremtenek, amiben nagyobb merítőhálóval lehet halászni. Dermesztő, hogy ennek a vircsaftnak mennyi követője van Magyarországon.”

Gajdics szerint egyszerre lesz nevetséges a bejelentés, hogy Orbán Viktor kihívója Márki-Zay Péter, de közben „a Gyurcsány mögött álló erőket, a külföldi hálózatok bomlasztó tevékenységét, és a kormánybuktatásra szánt dollármilliók hatását” nem szabad lebecsülni.

„Soha nem volt ekkora szükség az igazi összefogásra, a szeretet erejére, hogy áprilisban végleg elküldjük ezt a lejárt szavatosságú bandát oda, ahová való” – fejezi be Gajdics.

Szólj hozzá!

Szicília egy részén három évig nem lehet keresztszülőket felkérni

2021.10.18 14:56:00

Szicília egy részén három évig nem lehet keresztszülőket felkérni

Rendhagyó keresztelések zajlanak október eleje óta Szicíliában: szinte minden a megszokott mederben zajlik, de akad egy nagyon fontos különbség. Nem változott a liturgia, a pap ugyanúgy használ szenteltvizet, ugyanúgy összegyűl a rokonság, de nincsenek jelen a keresztapák.

A Katolikus Egyház cataniai egyházmegyéje ugyanis három évre betiltotta a keresztszülők kinevezésének régi hagyományát. A New York Times riportja szerint az egyházi elöljárók ugyanis úgy látták, hogy a keresztszülők és főleg a keresztapa intézménye mára minden vallási-spirituális funkcióját elvesztette, és sok család csak földi hívságok kergetésére használta ezt a lehetőséget: fontosak lettek a drága keresztelőajándékok, és a szülők igyekeztek befolyásos, vagyonosabb embereket a család közelébe vonni, akiknek aztán nem egyszer tucatnyi keresztgyerekük is volt.

Az egyházi vezetők szerint a keresztszülőség így egy abszolút világi kapcsolattá vált, sokszor bűnben élő, nem is feltétlen hívő emberekből lettek a keresztszülők, és az egész csak a családi kapcsolatok erősítéséről szólt. Szicíliában pedig ez persze nem függetleníthető a maffiától sem: az olasz ügyészség korábban már végzett azzal kapcsolatos nyomozásokat, hogy a keresztelők révén a maffiafőnökök hogyan terjesztették ki befolyásukat egy adott közösségen belül, hogy aztán az így kialakuló családi kapcsolatok helyben védelmet jelentsenek a bűnszervezet tagjainak, de persze ezt a Keresztapa-trilógia után valószínűleg nem is kell különösképpen részletezni.

Ugyanakkor a helyi egyházmegye vezetői hangsúlyozzák, hogy ők elsősorban a keresztszülőség elvilágiasodása miatt vetették ki a három évnyi tilalmat. Catania általános helynöke, Salvatore Genchi hangsúlyozta, hogy egy kísérletről van szó. Az ő személyes becslése alapján az egyházmegye keresztszüleinek 99 százaléka nem alkalmas arra, hogy betöltse a feladatát.

A következő három évben a vallásos nevelés fontosságát akarják hangsúlyozni mint feltételt ahhoz, hogy visszatérhessen a keresztszülőség, de Genchi maga nem optimista, szerinte olyan útra léptek, ahonnan már nincs visszaút.

Nem először történt hasonló kísérlet: 2014-ben a Szicíliával szemben, a szárazföld sarkán fekvő Reggio Calabriában Fiorini Morosini érsek tíz évre szüntette volna be a keresztszülőség gyakorlatát. Ferenc pápának írt levelében azzal érvelt, hogy a világi társadalom spirituálisan kiüresítette ezt a pozíciót, és hogy a szereppel visszaél a maffia is. Reggio Calabria a hírhedt ’Ndrangheta székhelye.

Akkor azonban egy vezető vatikáni bíboros (a jelenleg pénzmosással vádolt) Giovanni Angelo Becciu úgy reagált, hogy erre csak akkor van lehetőség, ha Calabria összes püspöke támogatja a lépést, erre pedig nem került sor. Morosini azonban nem adta fel a dolgot, és többször felhozta a kérdést a pápánál, Ferenc pápa pedig májusban közölte vele, hogy akárhányszor meglátja őt, mindig eszébe jut a keresztapa-probléma.

A New York Times által megkérdezett pap, a cataniai Angelo Alfio Mangano arról beszélt a lapnak, hogy támogatja a lépést, mivel így átmenetileg mentesülhetnek attól, hogy spirituálisan megkérdőjelezhető emberek fenyegessék az egyház tagjait, hogy nevezzék ki őket keresztszülőknek. A pap elmondása szerint a pozíciót időnként zsarolásra és uzsorára is használták, de leggyakrabban csak a szicíliai rituális társadalmi kapcsolatok erősítésére szolgált.

A lapnak nyilatkozott Szicília volt elnöke, Salvatore Cuffaro is, aki elmondta, hogy neki nincs is sok keresztgyermeke, csak mintegy 20, és a felkérések kb. öt százalékára mondott csak igent. Szerinte annak ellenére, hogy egyes papok mit gondolnak, ő igenis odafigyelt az összes keresztgyerekére, és azt mondta nekik, hogy menjenek katolikus iskolába. A mindenkit megcsókoló, és ezért Csók-csók becenévvel illetett volt elnök öt évet ült börtönben, amiért figyelmeztetett egy maffiavezért, hogy lehallgatják. Cuffaro az ítélet ellenére is tagadja, hogy ilyesmi történt volna, és szerinte nem igaz, hogy a szigeten egy maffiózó valaha keresztszülő lehetett volna.

Akadnak azonban bőven szicíliaiak, akik nem értenek egyet a döntéssel: főleg a kisgyerekes családoknál, akik most úgy érzik, egy fontos elem lett oda az életükből, és a régi hagyományokat féltik.

És vannak, akik a szomszédos egyházmegyébe mennek át keresztelkedni, csak hogy keresztszülője legyen a gyereküknek. A helynök, Giovanni Mammino ugyanis csak egy nyilatkozatot kér a leendő keresztszülőktől, hogy hisznek Istenben, és nem tagjai a maffiának. Ezt pedig mindenki szívesen kitölti.

Szólj hozzá!

Márki-Zay Péter lemondását kéri polgármesteri posztjáról a Fidesz

2021.10.18 13:59:00

Márki-Zay Péter lemondását kéri polgármesteri posztjáról a Fidesz

A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete közleményt adott ki hétfőn, mely szerint miután vasárnap nyilvánvalóvá vált, hogy Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölti kampányba kezd, kezdeményezik, hogy mondjon le a polgármesteri tisztségéről, adja át a város vezetését ideiglenesen az általa utódként megnevezett Szabó János alpolgármesternek, és írjanak ki időközi polgármester-választást 2022 áprilisára.

A Fidesz helyi csoportja szerint ugyanis Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely helyett az országos politikát választotta. Ezt tiszteletben tartják, és jó egészséget kívánnak a politikusnak a további küzdelmeihez. „Nem lehet azonban, hogy a városnak újabb fél évig ne legyen polgármestere, a lemondással elkerülhetővé válik, hogy Hódmezővásárhely továbbra is Márki-Zay Péter és az országos politika túsza legyen” – teszik hozzá. (via MTI)

Szólj hozzá!

A Facebook tízezer EU-s alkalmazottat venne fel a metaverzum felépítéséhez

2021.10.18 13:26:00

A Facebook tízezer EU-s alkalmazottat venne fel a metaverzum felépítéséhez

A Facebook tízezer munkavállalót tervez felvenni az Európai Unión belül, hogy segítsenek kifejleszteni a metaverzum névre keresztelt projektjüket, írja a BBC. A metaverzum Mark Zuckerberg következő nagy dobása lenne, egy olyan virtuális világ, melyen belül az emberek gyakorlatilag egy külön, online életet élhetnének, játékokkal, munkával, VR-eszközök segítségével.

A metaverzum elsősorban persze azért lehet kecsegtető Zuckerberg számára, mert a Sims világához hasonlóan zárt, online világba terelt felhasználók arcába nyakló nélkül lehetne önteni a hirdetéseket, és az életük egyre több részletét megfigyelő algoritmusok előtt onnantól végleg szabad lesz a pálya.

Emellett persze azért is jól jöhet a projekt felemlegetése Zuckerberg számára, mert a közelmúltban az eddigi tán legkomolyabb válságába került a cég, miután a Facebook korábbi alkalmazottja, Frances Haugen meglehetősen terhelő dolgokat mondott a szenátusi meghallgatásán.

A Facebook blogposztja szerint a metaverzum képes lehet újfajta kreatív, társadalmi és gazdasági lehetőségeket felszabadítani, és ezt kezdettől fogva az európaiak alakíthatják majd. A következő öt évben fogják létrehozni a szükséges tízezer munkahelyet, köztük számos mérnöki pozíciót is. A Facebook úgy látja, sok előnye van annak, ha az EU-ba fektetnek be, hiszen nagy itt a felhasználói piac, remek egyetemek vannak, és sok a tehetség.

A Facebook nemrég 50 millió dollárt fektetett be egy nonprofit intézet megalapításába, melynek az lesz a dolga, hogy felelős keretek között alakítsák ki a metaverzum működését. A cég saját számításai szerint is 10-15 évbe telhet, mire felépül ez a virtuális birodalom.

Szólj hozzá!

A vártnál gyengébben nőtt a kínai gazdaság

2021.10.18 13:00:00

A vártnál gyengébben nőtt a kínai gazdaság

A kínai gazdaság növekedése éves bázison számítva 4,9 százalékosra mérséklődött a harmadik negyedévben, amikor az ország egyes részein súlyos árvizek, szórványosan felbukkanó koronavírus-járványgócok és energiaellátási problémák okoztak nehézségeket a gazdaság helyreállásában - derült ki a kínai statisztikai hivatal hétfőn közzétett adataiból.

A kínai bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme elmaradt az elemzők által várt 5,2 százalékostól, és jelentős lassulást mutatott a második negyedévben regisztrált 7,9 százalékos bővüléshez képest. A július-szeptemberi adat a leggyengébb volt a tavalyi harmadik negyedév óta, amikor a kínai GDP szintén 4,9 százalékkal nőtt. Kína mindazonáltal már a hatodik egymást követő negyedévben regisztrált gazdasági növekedést a világjárvány okozta visszaesés után.

Tavaly az első negyedévben a járvány következtében a kínai gazdaság 6,8 százalékkal zsugorodott, a tavalyi második negyedévre azonban már sikerült 3,2 százalékos növekedést elérni. Kína ráadásul a világ jelentősebb gazdaságai közül egyedüliként tudott gazdasági növekedést elérni 2020-ban. Negyedéves összevetésben a kínai GDP növekedése 0,3 százalékosra gyengült az idén július-szeptemberben. Elemzők 0,5 százalékos bővülésre számítottak az április-júniusi, 1,3 százalékos növekedést követően.

A gazdasági helyreállást a harmadik negyedévben az ország egyes részeit sújtó áradások, valamint a szórványosan felbukkanó járványgócok megfékezésére alkalmazott korlátozó intézkedések mellett elsősorban az egekbe szökött nyersanyagárak, a szénhiány miatt sok helyen bevezetett energiahasználati korlátozások, továbbá az ország második legnagyobb ingatlanfejlesztőjének számító China Evergrande csoport eladósodásából fakadó ingatlan- és pénzpiaci bizonytalanságok hátráltatták.

Arról, hogy miért tűnik egyre nehezebben fenntarthatónak a kínai gazdaság növekedési pályája, és hogy Hszi Csin-pingnek milyen nehéz döntéseket kéne meghoznia, nemrég részletesen írtunk. (MTI, Guardian)

Szólj hozzá!

A spanyol kormány felszámolná a prostitúciót

2021.10.18 12:15:00

A spanyol kormány felszámolná a prostitúciót

Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök pártja, a szocialisták háromnapos kongresszusának végén jelentette be, hogy ismét be fogják tiltani a prostitúciót az országban, mivel szerinte ez szolgaságba taszítja a nőket, írja a BBC.

A prostitúciót 1995-ben dekriminalizálták Spanyolországban, és egy 2016-os ENSZ-becslés szerint évi 3,7 milliárd dolláros üzletág épült ki köré. Különféle becslések szerint a spanyol férfiak harmada-40 százaléka fizetett már szexért, és Thaiföld, illetve Puerto Rico után Spanyolország lehet a prostitúció harmadik legnagyobb központja a világon.

A prostitúció jelenleg szabályozatlan területnek számít az országban, és nem kaphat büntetést az, aki pénzért kínál szexet, ha ezt nem közterületen teszi. A kerítés és nők kiközvetítése ugyanakkor jogsértőnek számít.

Sanchez pártja már 2019-ben a prostitúció kiszorítását ígérte a kampány során, mivel úgy látják, hogy ez a szegénység nőket érintő formájának egyik legkegyetlenebb módja, és a nők elleni erőszak egyik legrosszabb típusa. Becslések szerint az országban 300 ezer nőt érinthet a kérdés.

Azok, akik a legalizálás mellett érvelnek, azt mondják, hogy a dekriminalizáció komoly előnyöket jelentett az érintett nők számára, és biztonságosabb lett azóta az életük. Ugyanakkor egyre komolyabb visszhangot váltottak ki az országban azok az ügyek, amikor kiderült, hogy nőket akaratuk ellenére, bűnszervezetek kényszerítették prostitúcióra. 2017-ben a spanyol rendőrség 13 ezer nőt azonosított az emberkereskedők elleni razziák során, és a hatóság becslése szerint legalább 80 százalékuknak akaratuk ellenére kellett szexelnie valakivel.

Szólj hozzá!

Dobrev Klára elismerte a vereségét

2021.10.17 15:15:00

Dobrev Klára elismerte a vereségét

  • Márki-Zay Péter megnyerte az ellenzéki előválasztás második fordulóját, ezzel ő lesz az közös ellenzéki lista vezetője a 2022-es választáson.
  • Igaz, még nem teljes a feldolgozottság, de Dobrev Klára már elismerte vereségét.
  • Az Országos Előválasztási Bizottság megyénként és fővárosi választókerületenként közli az adatokat, ezekről folyamatosan beszámolunk.
Szólj hozzá!

A Nike egyik igazgatója elárulta, hogy 56 évvel ezelőtt meggyilkolt egy 18 éves fiatalt

2021.10.16 19:51:00

A Nike egyik igazgatója elárulta, hogy 56 évvel ezelőtt meggyilkolt egy 18 éves fiatalt

A Nike egy régóta magas pozíciót betöltő vezetője beismerte, hogy 56 évvel ezelőtt Philadelphiában megölt egy 18 éves fiatalt, írja a BBC. Larry Miller a Nike vállalatbirodalmon belül a Jordan márka igazgatója, és most a Sports Illustrated-nek adott interjút, ebben mondta el, hogy 1965-ben gyilkosságot követett el.

Miller 16 éves volt akkor és bandatag. A gyilkosság után letartóztatták, és fiatalkorúak börtönébe került. Mint most mondta, soha nem hazudott senkinek a történtekről, de igyekezett titokban tartani. Most azért vallotta be, mert jövőre fog megjelenni az önéletrajza.

Elmondása szerint 13 évesen lett a Cedar Avenue banda tagja, és addigi éltanulóból hamarosan inni kezdett és balhékba keveredett. Amikor pedig egy rivális banda tagja megölte egy barátját, fegyvert ragadtak, három barátjával berúgtak, és elindultak bosszút állni. De bosszú helyett végül rálőtt az első emberre, aki szembejött velük: a 18 éves Edward White-ra, aki meghalt a támadásban.

„Ez tette számomra a legnehezebbé, hogy semmi okom nem volt rá” – mondta el Miller arról, hogy a történtek azóta is emésztik, és a mai napig nem tudta azokat feldolgozni. A történtekről gyerekei, barátai és legközelebbi munkatársai sem tudtak, és Miller azt mondta, hogy rendkívül nehéz volt elmondani nekik, hogy mi történt.

„Éveken át menekültem a történtek elől, és reméltem, hogy az emberek nem fognak rájönni” – mondta el erről.

Miller 1997-ben került a Nike-hoz, ma ő igazgatja a Nike kosárrészlegének, a Jordan márkának és a Converse-nek a napi működését. Korábban igazgatói posztot töltött be a Kraft Foodsnál, és elnöke volt a Portland Trail Blazers NBA-s kosárcsapatnak. Az interjúban most azt mondta, állásinterjúk során soha nem hazudott a börtönben töltött évekről.

Az interjú előtt pedig többek között Michael Jordannak és az NBA-t vezető Adam Silvernek is elmondta, hogy mi történt 56 évvel ezelőtt, és hogy ezzel most nyilvánosság elé akar állni.

A jövőre megjelenő könyve, ami az Ugrás: Titkos utam az utcákról az igazgatótanácsig címet kapta, és legidősebb lányával közösen írta, és ebben leírja a gyilkosság történetét is, ahogy azt is, hogy mi történt vele a fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézményeiben.

A BBC kérdésére a Nike azt közölte, hogy Miller élete a második esély elképesztő története, és büszkék Millerre, remélik, története majd másokat is inspirálhat. A Nike azt is hozzátette, hogy a vállalat régóta igyekszik segíteni egykori elítélteknek, hogy újrakezdhessék az életüket.

Szólj hozzá!

A 168 Óra megírta, hogy Gyurcsány szerint Soros áll Márki-Zay mögött, majd eltűnt a cikk

2021.10.16 18:40:00

A 168 Óra megírta, hogy Gyurcsány szerint Soros áll Márki-Zay mögött, majd eltűnt a cikk

Szombat reggel jelent meg egy cikk a 168ora.hu-n „DK: Soros György áll Márki-Zay mögött” címmel, melyben az állt, hogy a lap információi szerint péntek délután szűk körben értékelte az előválasztás eddigi eredményeit Gyurcsány Ferenc a DK stábjával, és Gyurcsány ekkor kijelentette, hogy Soros György állt be Márki-Zay mögé, a hódmezővásárhelyi polgármester ennek köszönheti sikereit.

A cikk szombat kora délutánra eltűnt, a 168 Óra honlapján se lehet semmiféle, a cikkel kapcsolatos utalást találni, de a Google webcache funkciója révén még meg lehet találni, és átvette azt a CivilHetes nevű felület, ott jelenleg is olvasható, és van is rajta 150 megosztás.

Megkerestük mind a 168 Órát, mind a DK-t, hogy megtudjuk, mi történt. Ha válaszolnak, beszámolunk róla.

Frissítés: Szombat kora délután a 168 óra megjelentetett egy közleményt, eszerint bár az értesülésüket két független forrás is megerősítette, a cikk megjelenése után azt "az érintettek hitelt érdemlően cáfolták", ezért "a cikk közlését haladéktalanul felfüggesztettük".

Szólj hozzá!

Először volt egy nap alatt ezernél több áldozata a járványnak Oroszországban

2021.10.16 18:20:00

Először volt egy nap alatt ezernél több áldozata a járványnak Oroszországban

Oroszországban az elmúlt 24 órában a koronavírus-járvány kezdete óta először haladta meg az ezret a fertőzés nyomán kialakult Covid-19 betegségben elhunytak száma - közölte szombaton a szövetségi operatív törzs.

Egy nap alatt 1002 halálesetet regisztráltak az előző napi 999-cel szemben. Ezzel az eddigi összes halálesetek hivatalos száma 222 315-re nőtt a mintegy 146 milliós országban, de egyes szakmai becslések szerint az áldozatok tényleges száma 400 ezer körül lehet.

A megerősített fertőződések száma 24 óra alatt 33 208-cal 7 958 384-re emelkedett, ami szintén az eddigi legmagasabb szám. Harmadik napja döntött rekordot az új fertőzöttek száma. Az aktív - kórházban ápolt - betegek száma 754 162-re nőtt.

Hiába van az országnak saját, hatékonynak bizonyuló vakcinája, továbbra is nagyon kevesen oltották be magukat: mindössze a lakosság 31 százaléka vette fel eddig mindkét dózist. A magas fertőzésszámok ellenére az országban meglehetősen kevés korlátozás van jelenleg érvényben, bár már vannak régiók, ahol ismét védettségi igazoláshoz kötötték egyes intézmények látogatását.

A Kreml ugyan elfogadhatatlanul alacsonynak nevezte az országos oltottsági adatokat, de nem szigorítottak egyelőre a korlátozásokon. Moszkva szerint az egészségügyi rendszer sincs túlterhelve, és tudják kezelni az érkező új betegeket.

Ugyanakkor az egészségügyi miniszter, Mikhail Murashko az oroszok viselkedését okolta a járványhelyzetért, míg Putyin szóvivője, Dmitry Peskov szerint mindenkinek megadták a lehetőséget, hogy beoltassa magát. Friss felmérések szerint az orosz lakosság több mint fele továbbra sem tervez oltást kérni. (MTI, Moscow Times)

Szólj hozzá!

Meghalt Kandech Evelyne

2021.10.16 18:07:00

Meghalt Kandech Evelyne

37 éves korában meghalt Kandech Evelyne, aki 19 évesen, a Megasztár első évadában lett országosan ismert, ahol a negyedik helyen végzett.

Halálhíréről Tóth Vera számolt be közösségi oldalán, és kommentben még annyit írt, hogy Kandech "hosszú, súlyos betegség után halt meg".

Az apai ágon Sierra Leone-i származású Kandech Evelyne 1984-ben született, Pécsen járt énekzenei általános iskolába, fiatalon több kórusban is megfordult. Több klasszikus zenei formációval dolgozott együtt, majd a könnyűzene felé fordult, ekkor jelentkezett a Megasztárba, ahol a negyedik lett. Az utóbbi időszakban a ToyBox nevű zenekar énekesnője volt.

Szólj hozzá!

Sterilizálni kezdik a Pablo Escobar után megmaradt vízilódiaszpórát

2021.10.16 17:33:00

Sterilizálni kezdik a Pablo Escobar után megmaradt vízilódiaszpórát

1993-ban ölték meg a világhírű kolumbiai drogbárót, Pablo Escobart, és azóta okozott gondot a hatóságoknak, hogy mit kezdjenek az egzotikus állatokért rajongó férfi hagyatékával, írja a BBC.

Escobar ugyanis több ritka állatot, például két vízilovat is beszerzett illegálisan, és a nőstény és a hím víziló románcából azóta egész kis helyi vízilódiaszpóra nőtt ki, melyek a drogbáró egykori birtoka körül garázdálkodnak.

A kolumbiai környezetvédők szerint a mostanra 80 vízilófősre duzzadt csoport a legnagyobb Afrikán kívül élő csorda lehet az egész világon, és az invazív állatok sok problémát okoznak a helyi ökoszisztémának. Ezért a kormány végül az állatok sterilizálásába fogott, és egy vegyi anyaggal kezelve őket eddig mintegy 24 állatot tett nemzőképtelenné.

Sterilizálni kezdik a Pablo Escobar után megmaradt vízilódiaszpórát

1993-ban, amikor rajtaütöttek a Hacienda Nápoles névre keresztelt luxusbirtokon, az ott talált egzotikus állatok többségét állatkerteknek adományozták, de a vízilovak maradtak. Egy kolumbiai biológus, Nataly Castelblanco szerint logisztikailag nehézkes lett volna a vízilovak szállítása, ezért dönthettek úgy a hatóságok, hogy maradjanak a vízilovak. Vélhetően mindenki arra számított, hogy az állatok idővel meg fognak halni, tette még hozzá. Ugyanakkor a vízilovaknak nincs természetes ragadozója Dél-Amerikában, és a hatalmas birtokon békében élő vízilópár mindennapjait vízilócsikók kezdték színesíteni, és idővel a vízilovak elkezdték átvenni az irányítást a környéken, a Magdalena folyón közlekedve.

A vízilovak környezeti hatását vizsgáló kutatók szerint a nagytestű állatok képesek helyi fajokat kiszorítani, és károsan hathatnak a helyi vízi ökoszisztémákra is.

Szólj hozzá!

OnlyFans-ra költöztek a bécsi múzeumok

2021.10.16 16:16:00

OnlyFans-ra költöztek a bécsi múzeumok

Az OnlyFans-ra költözik a bécsi turisztikai hivatal, mivel ez az egyetlen közösségi médiafelület, ahova lehet meztelenséget bemutató tartalmakat közzé tenni, írja a Guardian. A bécsi városvezetés kulturális részlege így akar tiltakozni az ellen, hogy a különféle netes platformok rendszeresen cenzúrázzák a meztelenséget ábrázoló műalkotásokat.

Júliusban az Albertina Múzeum TikTok-fiókját függesztették fel, miután a múzeum megosztott több alkotást is a japán fotóművész, Nobuyoshi Araki munkái közül, melyeken meztelen női mellek voltak láthatóak. 2019-ben a múzeumnak már az Instagrammal is meggyűlt a baja, amikor Peter Paul Rubens egy festményét osztották meg, ami szintén ellene ment az alkalmazás irányelveinek.

2018-ban a bécsi Természettudományi Múzeum fotóját törölte a Facebook, amin a 25 ezer éves willendorfi vénusz volt látható. Ugyanígy meggyűlt a baja az online felületekkel a Leopold Múzeumnak, amikor Egon Schiele alkotásait bemutató kiállításukat próbálták hirdetni 2018-ban, de ezt sem a német, a brit és az amerikai hirdetésfelügyelet nem hagyta jóvá.

Ezekre a fejleményekre válaszul ment fel az OnlyFans-ra a bécsi városvezetés. Az OnlyFans ugyan ma már a legkülönfélébb előadóművészeknek ad teret, de forgalmának nagy részét és ismertségét a pornóipar alapozta meg. Az OnlyFans működéséről és a körülötte fellángolt vitákról nemrég részletesen is írtunk.

A bécsi turizmusért felelős osztály szóvivője, Helena Hartlauer arról beszélt a lapnak, hogy a város, illetve a városi kulturális intézmények számára gyakorlatilag lehetetlen, hogy aktokat vagy meztelenséget ábrázoló műalkotásokat használjanak a kiállítások reklámozására. Jelenleg az Albertinában Amedeo Modigliani kiállítása látható, és ott is van több műalkotás, amit nem használhatnak a tárlat népszerűsítésére az interneten.

„Persze, meg tudjuk oldani így is, de ezek a műalkotások rendkívül fontosak Bécs számára. Elég ha az egyik legikonikusabb darabra, Schiele 1910-es, magáról készített portréjára gondolsz. Ha ezeket nem használhatjuk a közösségi médiában, mint kommunikációs eszközöket, az igazságtalan és frusztráló” – magyarázta Hartlauer, hogy miért kötöttek ki az OnlyFans-on.

A „18+-os bécsi tartalom” első feliratkozói egész évre érvényes bécsi turistakártyát, illetve belépőket kapnak a kiállításokra. De Hartlauer hangsúlyozta, hogy a céljuk nemcsak a turisták megszólítása volt, hanem fel akarták hívni a figyelmet arra, hogy milyen cenzúra működik abban a közegben, ahol a kortárs művészeknek dolgozniuk kell.

Az Instagramon, illetve tulajdonosánál, a Facebooknál is nagyon szigorú szabályok vonatkoznak a meztelenségre, szinte bármilyen ábrázolása tilos, legyen szó akár műalkotások bemutatásáról is. Hartlauer szerint egyáltalán nem átlátható, hogy ki és mikor dönt egy-egy kép levételéről, ezért is akarnak tiltakozni az oldalak működése ellen.

Szólj hozzá!

Jánoshidán az idősekre fókuszálva szerveznék újra a település életét

2021.10.16 15:36:00

Jánoshidán az idősekre fókuszálva szerveznék újra a település életét

A 2500 fős jászsági településen, Jánoshidán nagy erőkkel küzdenek a gondozási válság ellen. Csak az idős klub működtetésére a település az iparűzési adóbevételeinek a felét költi. A Tudatos Öregedés Alapítvánnyal közösen most egy olyan településfejlesztési programba kezdtek, amely az idősek ellátására építve kínál a falunak és az ott élő fiataloknak perspektívát. A DW riportja.

Szólj hozzá!

Négymilliárd euróért vennék meg Palkovicsék a ferihegyi röpülőteret

2021.10.16 15:09:00

Négymilliárd euróért vennék meg Palkovicsék a ferihegyi röpülőteret

A Bloomberg pénteki információi szerint a magyar kormány által vezetett konzorcium 4 milliárd euróért vásárolná meg a budapesti Liszt Ferenc repteret tulajdonló Budapest Airportot. Arról már régóta hallani, hogy a magyar kormány nagyon szívesen megvenné a repülőteret, de a nemzetközi tulajdonosok a korábbi vételárat kevesellték.

A gazdasági lap két forrás alapján most arról ír, hogy a négymilliárd eurós ajánlatot már megfontolták, és valószínűleg hajlani fognak az eladásra. A lap egyik bennfentes forrása szerint a tranzakciót még a jövő évi magyarországi választások előtt nyélbe is üthetik.

A Budapest Airport legnagyobb részvényese a német reptérfenntartó vállalat, az AviAlliance, ők nem kívánták kommentálni a lap értesülését, ahogy a magyar részről a tárgyalásokat vezető Palkovics László minisztériuma sem.

A Bloomberg megjegyzi, hogy Magyarország ötmilliárd dollár értékű kötvénykibocsátást vitt véghez az előző hónapban, emiatt pedig megnőtt az ország pénzügyi mozgástere, annak ellenére is, hogy az EU több milliárd eurónyi forrást tart vissza az országtól, mivel nem látják biztosítottnak, hogy a források egy részét nem korrupt módon használná fel a kormány.

A vételi ajánlatot tevő konzorciumnak a Bloomberg cikke szerint része a Mol, illetve az Indotek-csoportot vezető Jellinek Dániel. A gazdasági lap korábban úgy értesült, hogy a nemzetközi tulajdonosi kör meg akarta ismerni a többi konzorciumi tag kilétét is, illetve biztosítottnak akarták látni, hogy a csoport rendelkezik a szükséges pénzügyi és technikai háttérrel, ami egy reptér működtetéséhez kell. A magyar kormány a lap forrása szerint még nem biztosította a jelenlegi tulajdonosok által kért információkat, ugyanakkor a kormány azt szeretné, a megállapodás még idén megszülethetne.

A repülőtér üzemeltetése a Gyurcsány-kormány alatt, 2005 decemberében került a brit BAA International Ltd.-hez, ami a 75 éves időtartamra szóló koncesszióért és a Budapest Airport Rt. 75 százalék mínusz egy szavazatnyi tulajdoni hányadáért 464,5 milliárd forintot fizetett. Másfél évvel később a pakettet eladta a Hochtief építőipari csoport reptér-üzemeltetéssel foglalkozó részlegének, és három pénzügyi partnerének. Bár a Fidesz kritizálta Gyurcsányék privatizációját, a második Orbán-kormány 2011-ben eladta a Budapest Airport Zrt. maradék állami tulajdonban maradt 25 százalékát is 36,6 milliárd forintért.

Szólj hozzá!

32 milliárd forintnyi heroint csíptek el a rendőrök Melbourne kikötővárosában

2021.10.16 14:52:00

32 milliárd forintnyi heroint csíptek el a rendőrök Melbourne kikötővárosában

Csaknem fél tonna heroint foglaltak le az ausztrál hatóságok Melbourne kikötővárosában egy Malajziából érkezett konténerben - közölte szombaton az ausztrál szövetségi rendőrség és határőrség közös közleményben.

Az összesen 450 kilogramm, 1290 darab tasakba csomagolt kábítószer értéke 140 millió ausztrál dollár (32 milliárd forint). A hatóságok szerint ez volt Ausztrália történetének eddigi legnagyobb drogfogása.

Az üggyel összefüggésben őrizetbe vettek egy malajziai állampolgárt. A gyanúsított, ha elítélik, akár életfogytiglani szabadságvesztésre számíthat. (MTI, AP)

Szólj hozzá!

Magát akarta védeni a tárgyalásán, véletlenül új bűncselekményeket is bevallott a Capitolium ostromában résztvevő férfi

2021.10.16 14:44:00

Magát akarta védeni a tárgyalásán, véletlenül új bűncselekményeket is bevallott a Capitolium ostromában résztvevő férfi

Brandon Fellows egyike volt azoknak, akik január elején, Trump választási veresége után megrohanták a Capitolium épületét Washingtonban, és egyike most azoknak, akinek emiatt bíróság elé kell állnia. Fellows esete annyiban különleges, hogy a 27 éves férfi úgy döntött, magát fogja képviselni, és nincs szüksége ügyvédre.

Ez azonban a jelek szerint nem bizonyult telitalálat ötletnek: az amerikai jogi ügyekre szakosodott Courthouse New Service beszámolója szerint Fellows kedden kellett megjelenjen óvadéki tárgyalásán, és a férfi véletlenül olyan szövetségi bűncselekmények elkövetését is bevallhatta, melyekkel eddig nem is vádolták.

A tárgyaláson az is kiderült, hogy Fellows rosszul tudta, és azt hitte, előkészítő meghallgatás következik csak, nem pedig óvadéki tárgyalás, így nem is készült fel megfelelően. Fellows korábbi, hivatalból kirendelt ügyvédje, illetve a bíró is több alkalommal igyekeztek figyelmeztetni a férfit, hogy ne akarja saját magát képviselni, de nem jártak sikerrel.

A férfi a Capitolium épületébe betörve bejutott Jeff Merkley szenátor irodájába, és ott marihuánát szívott. Ekkor készült róla egy fotó, amit bizonyítékként használtak fel a tárgyaláson. Fellows a tárgyalásig szabadlábon védekezhetett, ám végül Trevor McFadden bíró elrendelte a férfi őrizetbe vételét, mert Fellows obszcén üzenetet hagyott az ügyében kirendelt szolgálati tiszt hangpostáján és felhívta a tiszt anyját is. Ezen kívül nem jelent meg a bíróság által előírt vizsgálaton, amin a mentális állapotát akarták felmérni.

A bíró sem nagyon tudta, mit nagyon tanácsolhatna még a férfinak. Mint a tárgyaláson elmondta, még sosem látott olyat, hogy valaki magát képviselje egy óvadéki tárgyaláson, és ennek szerinte elég jó oka van. Hiszen bármi, amit itt elmond valaki, felhasználható lesz ellene a későbbi tárgyaláson is.

Magát akarta védeni a tárgyalásán, véletlenül új bűncselekményeket is bevallott a Capitolium ostromában résztvevő férfi

Az óvadéki tárgyalás a beszámoló szerint meglehetősen hosszúra nyúlt, Fellows hosszan beszélt, a legkülönfélébb témák felé elkalandozva, például, hogy a volt barátnője elégette a ruháit vagy hogy miről írt könyvnaplót középiskolában.

Fellows elmondta azt is, hogy felvett egy beszélgetést a korábban kirendelt védőjével, Cara Halversonnal arról, hogy felvegye-a kapcsolatot a bíró családjával, mert akkor új bírót kaphat. Erről a kiskapuról a férfi a neten olvasott. Bevallotta azt is, hogy ezt már megtette korábban egy New York állami bíróval. A kirendelt védője Fellows szerint azt mondta neki, hogy nem lesz semmiféle kiskapu, és ha megpróbálja ezt, le fogják tartóztatni.

Az eskü alatt valló Fellows több olyan esetet is elmondott, melyek potenciálisan szövetségi bűncselekménynek minősülhetnek, többek között az igazságszolgáltatás megakadályozásának kísérletét. A bíró az ítélőképesség elképesztő hiányának nevezte Fellows produkcióját, és arra jutott, hogy a férfi nem tartaná be, amit a bíróság előírna neki, ezért nem engedheti óvadék ellenében szabadlábra.

Fellows a meghallgatása során közölte, hogy gyerekkorában zaklatták, Asperger-szindrómában és ADHD-ban szenved, és tanulási nehézségekkel küzd. A szövetségi ügyész, Mona Furst szerint viszont Fellows azt gondolja, hogy ő itt az igazi áldozat, és mindenki téved mindenben, ő az egyetlen, aki átlátja a dolgokat.

Szólj hozzá!

Új rekord: közel 102 ezren szavaztak pénteken az előválasztáson

2021.10.16 14:03:00

Új rekord: közel 102 ezren szavaztak pénteken az előválasztáson

Az Országos Előválasztási Bizottság közleménye szerint pénteken ismét megdőlt a rekord: közel 102 ezren vettek részt az előválasztáson.

Sátrakban 78471, míg online 23525 szavazatot adtak le, ez 101996 szavazatot jelent összesen. Ez az eddigi legmagasabb részvételi adat az országos előválasztás történetében. Az összesített részvétel hat nap után 543.585 fő.

Az új szavazók száma is tovább nőtt. Már több mint 166 ezer olyan szavazó vett részt a második fordulóban, aki az elsőben még nem. Az előválasztás két fordulójában összesen 800 ezer választópolgár élt az előválasztáson a választójogával.

A részvételi adatok az előválasztás első és második fordulójában jelenleg így néznek ki:

Az előválasztás szombat estig tart, addig lehet szavazni arról, hogy Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje.

Az online szavazási eljárásban a 20 órakor még sorban álló szavazópolgárok videós azonosítását még elvégzik az operátorok. A sikeres videós azonosítás után 24 óráig adhatják le a szavazatukat. Ekkor zárul le véglegesen az előválasztás második fordulója. Az online szavazatok fizikailag is rögzítésre kerülnek. A személyes szavazatokat tartalmazó urnákat ma éjjel szállítják fel a vidéki urnatároló helyiségekből Budapestre, ahol vasárnap reggel kezdődik el a szavazatszámlálás. Végeredmény vasárnap késő éjjel várható a közlemény szerint.

Szólj hozzá!

Az USA kártérítést fizetne a tévedésből lebombázott afgán család életben maradt hozzátartozóinak

2021.10.16 13:48:00

Az USA kártérítést fizetne a tévedésből lebombázott afgán család életben maradt hozzátartozóinak

Az Egyesült Államok kormánya anyagi jóvátételt ajánlott fel azoknak az afgánoknak, akik egy amerikai dróntámadásban vesztették el hozzátartozóikat, írja a BBC.

Az eset pár nappal az amerikai csapatkivonások befejezése előtt történt Kabulban: egy téves információn elrendelt dróncsapás következtében egy segélymunkás, Zemerai Ahmadi és családjának kilenc tagja, köztük hét gyereke halt meg. A Pentagon emellett közölte, hogy dolgoznak azon, hogy a támadást túlélő családtagok az Egyesült Államokba költözhessenek.

A támadás egy nappal azután történt, hogy az Iszlám Állami helyi szerveződése, az IS-K pokolgépes merényletet követett el a kabuli reptérnél. Az amerikai hírszerzés augusztus 29-én nyolc órán át követte a segélymunkás autóját, mivel azt feltételezték, hogy a férfi az IS-K tagjaihoz köthető. A megfigyelő drónok rögzítettek egy jelenetet, ami úgy nézett ki, mintha robbanóanyagokat pakolnának be az autójába, de utólag kiderült, hogy csak vizes palackok voltak.

Az amerikai hadsereg részéről Kenneth McKenzie tábornok tragikus hibának nevezte a történteket, és elárulta azt is, hogy nem a táliboktól kaptak információkat ehhez az akcióhoz.

Az USA kártérítést fizetne a tévedésből lebombázott afgán család életben maradt hozzátartozóinak

A támadás akkor történt, amikor Zemerai Ahmadi megállt autójával az otthonánál, ami három kilométernyire van a kabuli reptértől. A dróntámadást egy másik robbanás is követte, amivel a hadsereg elsőnek azt közölte, hogy ez bizonyította, hogy tényleg robbanóanyag volt az autóban, de utólag már úgy látják, hogy a ház előtt álló üzemanyagtartály robbant fel.

Az egyik meggyilkolt férfi, Ahmad Naser korábban tolmácsként segítette az amerikai hadsereg munkáját, és egy másik olyan áldozat is volt, aki korábban nemzetközi szervezeteknél dolgozott. Mindketten rendelkeztek vízummal ahhoz, hogy beléphessenek az Egyesült Államokba.

A kártérítési javaslatot csütörtökön jelentette be a kormány, miután Colin Kahl helyettes államtitkár találkozott az Nutrition and Education International nevű segélyszervezet alapítójával, Steven Kwonnal. Az amerikai védelmi miniszter, Lloyd Austin korábban már elnézést kért a hozzátartozóktól, de egyikük, Farshad Haidari korábban arról beszélt, hogy ez nem elég, az amerikaiaknak személyesen kéne bocsánatot kérniük.

Szólj hozzá!

Két újabb netes újságot minősítettek külföldi ügynöknek Oroszországban

2021.10.16 13:25:00

Két újabb netes újságot minősítettek külföldi ügynöknek Oroszországban

Oroszországban két további sajtóorgánummal bővült a külföldi ügynökök listája, a moszkvai igazságügyi minisztérium pénteken felvette nyilvántartásába a Roszbalt hírportált és a politikai elemzésekre szakosodott Republic portált.

Dmitrij Kolezev, a Republic főszerkesztője Telegram-csatornáján kifogásolta az igazságügyi tárca döntését, mondván, hogy a portál nem kap külföldről finanszírozást. Hangsúlyozta, hogy előfizetőik hozzájárulásaiból tartják fenn tevékenységüket.

Nyikolaj Uljanov, a Roszbalt főszerkesztője pedig bejelentette, hogy fellebbezni fognak a döntéssel szemben. Szintén azt állította, hogy a hírportálja nem kap külföldről pénzt, sőt kiemelte, hogy munkatársai között nincsenek kettős állampolgárok.

Az idegen ügynökök listáján jelenleg mintegy kilencven jogi- és természetes személy szerepel, köztük több tucat újságíró és független sajtóorgánum, mint például a Dozsgy, vagy a Meduza.

A dpa német hírügynökség felidézte, hogy a névsoron eddig még nem lett feltüntetve az idei Nobel-békedíjjal kitüntetett Dmitrij Muratov orosz újságíró alapította Novaja Gazeta című független lap. Vlagyimir Putyin orosz elnök a héten viszont arról beszélt, hogy a rangos kitüntetés nem minősülhet Muratov számára egyfajta pajzsként, amely megvédi jogsértések esetén a bűnügyi eljárásoktól, illetve attól, hogy esetleg felvegyék a külföldi ügynökök listájára.

Az idegen ügynöknek minősített tömegtájékoztatási eszközök a vonatkozó szabályozás értelmében kötelesek adatokat szolgáltatni vezetőségük személyi összetételéről és pénzeszközeik elköltéséről, az általuk előállított tartalmakon pedig kötelesek feltüntetni a hivatalos státusbesorolásukat.

A napokban az orosz keresőoldal, a Yandex hírkeresője pedig már el is kezdte megjelölni azokat a cikkeket, melyek a hatóságok által külföldi ügynöknek címkézett oldalakon jelentek meg. (MTI)

Szólj hozzá!

Terrortámadásként kezeli a Scotland Yard a brit parlamenti képviselő meggyilkolását

2021.10.16 13:16:00

Terrortámadásként kezeli a Scotland Yard a brit parlamenti képviselő meggyilkolását

Terroristatámadás gyanújával kezeli a Scotland Yard a brit parlamenti képviselő, Sir David Amess meggyilkolását. A 69 éves Amess péntek délután éppen képviselői fogadóórát tartott délkelet-angliai választókörzetében, az Essex megyei Leigh-on-Sea kisvárosban, amikor egy 25 éves férfi, aki az utcáról tért be, késsel többször megszúrta. A képviselő életét nem sikerült megmenteni.

A Metropolitan Police bejelentése szerint a támadó, akit a helyszínen őrizetbe vettek, potenciálian iszlamista szélsőségesekhez köthető.

Az őrizetbe vett 25 éves férfiről a rendőrség csak annyit közölt, hogy brit állampolgár, és jelenleg egy essexi rendőrőrsön tartják vizsgálati fogságban. A tájékoztatás szerint eddig két londoni lakcímen kezdődött házkutatás. A rendőrség továbbra is azt gyanítja, hogy a férfi egyedül cselekedett, de a támadás körülményeinek vizsgálata jelenleg is folyik. A BBC kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy egy szomáliai származású férfi lehetett a támadó.

Sir David Amess 1983 óta volt tagja folyamatosan a jelenleg kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának, és erőteljes állatvédő kampányairól, valamint ugyancsak markáns EU-szkeptikus nézeteiről is közismert volt. Meggyilkolását az egész brit politika döbbenten és sokkolva fogadta.

Öt éven belül másodszor történt olyan halálos végű támadás Nagy-Britanniában, amelyet parlamenti képviselő ellen követtek el.

Terrortámadásként kezeli a Scotland Yard a brit parlamenti képviselő meggyilkolását

Jo Coxot, a Munkáspárt kétgyermekes, 41 éves képviselőnőjét 2016. június 16-án, egy héttel a brit EU-tagságról tartott népszavazás előtt három lövéssel és többtucatnyi késszúrással gyilkolta meg az észak-angliai Leeds egyik elővárosában egy magányos tettes, Thomas Mair, akit még abban az évben tényleges életfogytiglani börtönre ítéltek. Az ítélet indoklása szerint Mair cselekedetét rasszista, újnáci, fehér felsőbbrendűséget hirdető erőszakos eszmék motiválták.

Jo Cox a brit EU-tagság fenntartását pártoló kampánycsoport aktív tagja volt.
Nagy-Britanniában az utóbbi négy évtizedben ötször ért fegyveres támadás parlamenti képviselőket; ezek közül - David Amess pénteki és Jo Cox öt évvel ezelőtti meggyilkolásával együtt - négy volt halálos végű. (MTI, BBC)

Szólj hozzá!

Az MSZP mégsem tartózkodik, hanem inkább Márki-Zay Pétert támogatják

2021.10.14 19:48:00

Az MSZP mégsem tartózkodik, hanem inkább Márki-Zay Pétert támogatják

Miután az elmúlt napokban több MSZP-s politikus is Dobrev Klára mellett állt ki az előválasztás második fordulójában, a szocialista párt Országos Elnöksége csütörtökön rendkívüli ülést tartott, ahol értékelték az előválasztást, és arra jutottak, hogy korábbi tartózkodó álláspontjukat megváltoztatva Márki-Zay Pétert támogatják.

Az MSZP közleményében azt írja, hogy az elmúlt napokban külön úton, de mindkét miniszterelnök-jelölt azzal a kéréssel fordult a párt vezetéséhez, hogy tegye egyértelművé az álláspontját a miniszterelnök-jelöltek támogatásáról, ezért ezt most megteszik.

Mint írják,az előválasztáson Karácsony Gergely főpolgármester miniszterelnök-jelöltségét éppen azért támogatta az MSZP, mert benne látta azt a politikust, aki hitelesen képes képviselni a baloldali és zöld értékeket, ugyanakkor alkalmas arra, hogy egy sokszínű, többféle értékrendet képviselő pártokból álló szövetséget összefogjon, és a pártok felé elköteleződéssel nem rendelkező bizonytalan választókat is megszólítson, és maga mellé állítson.

Karácsony visszalépése után a cél nem változott, és úgy látják, hogy 2022-ben megvan az esély arra, hogy leváltsák a Fidesz-rendszerét, és erre azzal a miniszterelnök-jelölttel van nagyobb esély, aki képes az új többséget maga mellé állítani.

„Az MSZP Országos Elnökségének állásfoglalása alapján – bár mindkét miniszterelnök-jelölt hasonló, az MSZP elvárásaival összhangban álló baloldali-zöld programot képvisel – Márki-Zay Péternek van nagyobb esélye arra, hogy 2022-ben megnyerje az országgyűlési választást.

Az MSZP Országos Elnökségének korábbi állásfoglalása alapján az MSZP tagjainak személyes döntésén múlt, hogy kit támogatnak a második fordulóban. Az MSZP vezetése azonban a mai döntése értelmében arra kéri valamennyi tagját és szavazóját, hogy az előválasztás hátralévő időszakában Márki-Zay Pétert támogassák” – írja a párt közleménye végén.

Szólj hozzá!

Ha valaki nem akarja beoltani magát, akkor ne menjen sehova, ne találkozzon senkivel – üzente meg az észt miniszterelnök

2021.10.14 19:31:00

Ha valaki nem akarja beoltani magát, akkor ne menjen sehova, ne találkozzon senkivel – üzente meg az észt miniszterelnök

Otthonmaradásra szólította fel a koronavírus ellen be nem oltott lakosokat csütörtökön Kaja Kallas észt miniszterelnök, a megfertőződés magas kockázatára figyelmeztetve az érintetteket.

Kijelentette, ha valaki semmilyen körülmények között nem akarja beoltatni magát, akkor inkább ne menjen sehova, ne találkozzon más emberekkel. "Ha megfertőződsz, nagyon komolyan megbetegedhetsz" – figyelmeztetett sajtótájékoztatóján a kormányfő.

Az észt kórházakban jelenleg 342, koronavírussal diagnosztizált beteget ápolnak - mondta Kallas. Hozzátette, hogy a kórházi vezetők szerint a betegek többsége az oltatlanok közül került ki. A kórházak zsúfoltsága tovább nő, így a helyzet nagyon aggasztó.

Kaja Kallas két nappal korábban azt mondta, hogy a be nem oltott lakosokra vonatkozó további korlátozásokkal elkerülhető lenne országos vesztegzár bevezetése. Irja Lutsar, az észt kormány tudományos tanácsának vezetője szintén azt mondta, hogy szigorítani kell a be nem oltottakra vonatkozó korlátozásokat.

A mintegy 1,3 millió lakosú Észtországban eddig 723 643 lakos kapta a koronavírus elleni védőoltás mindkét adagját, további 44 ezren még csak az első oltást vették fel.
A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtöki adatai alapján a balti államban a koronavírus-járvány tavalyi kezdete óta 168 884-en betegedtek meg, és a halálos áldozatok száma 1409. (MTI)

Szólj hozzá!

A Biden-kormány szélturbinákat szeretne végig az amerikai partok mentén

2021.10.14 18:49:00

A Biden-kormány szélturbinákat szeretne végig az amerikai partok mentén

Az Egyesült Államok kormánya szerdán jelentette be, hogy szinte az ország teljes partvidéke mentén szélturbinákat terveznek telepíteni az óceánba. Ez az ország első nagyon léptékű terve arra, hogy partmenti turbinákat vonjanak be az energiatermelésükbe.

A kormány célja, hogy a partmenti vízterületeket, melyek szövetségi tulajdonban vannak, már 2025-ben megnyithassák a szélerővel foglalkozó fejlesztők előtt. A New York Times beszámolója szerint a mostani programbejelentés pár hónappal azután történt, hogy a Biden-kormány jóváhagyta az első nagyobb, piaci szereplő által megtervezett szélerőparkot, nem messze a gazdag amerikaiak nyaralóinak helyt adó Martha’s Vineyard közelében. A kormány már akkor elkezdett vizsgálni számos további, lehetséges helyszínt is.

A kormány részéről a belügyi államtitkár, Deb Haaland beszélt arról, hogy egy olyan ambiciózus tervet akarnak megalkotni, ami egyszerre segíti a klímaváltozás elleni harcot, jól fizető munkahelyeket teremt és felgyorsítja az ország átmenetét egy tisztább energiájú jövőbe.

Biden korábban azt ígérte, hogy 2030-ra a 2005-ös szint felére viszi le az amerikai gazdaság fosszilis kibocsátását. Ezt többek között elektromos járművek terjesztésével, illetve a tisztább energiaforrásokkal, elsősorban nap- és szélenergiával tervezik elérni. A kormány 2030-ig 30 ezer megawattnyi partmenti szélerőforrást akar létrehozni.

Ezen kívül a Kongresszus előtt van az a nagyobb gazdasági csomag, melynek része lenne egy 150 milliárd dolláros program, melyben az áramszolgáltatóknak fizetnének, cserébe azért, hogy növeljék a tiszta forrásokból származó áram részarányát.

A szerdai bejelentést ünnepelték a témával foglalkozó, a lapnak nyilatkozó energetikai szereplők, ugyanakkor egyelőre semmiféle garancia nincs arra, hogy a vállalatok bérbe is fogják venni a szövetségi vízterületeket, és oda turbinákat telepítenek majd. Az is kérdés persze, hogy a megvizsgálandó vízterületek közül végül mennyit találnak majd bérlésre alkalmasnak, hiszen hajózási, természetvédelmi és katonai szempontokat is figyelembe kell majd venni.

A Mexikói-öbölben pedig, ahol az olajipar komoly erőkkel van jelen, arra is lehet majd számítani, hogy minden eszközzel igyekeznek majd megállítani vagy lassítani a turbinák építését.

Szólj hozzá!

Ismert volt a rendőrök előtt a norvég városban íjjal gyilkoló merénylő

2021.10.14 18:30:00

Ismert volt a rendőrök előtt a norvég városban íjjal gyilkoló merénylő

A norvég városban öt ember meggyilkolásával megvádolt dán férfi ismert volt a rendőrség előtt, közölték a hatóságok csütörtökön. Szerda este egy 37 éves férfi kezdett el csigás íjjal lőni emberekre Kongsberg városában. Öt embert megölt, két embert pedig megsebesített. A rendőrség letartóztatta, és már szerda éjjel megkezdték a kihallgatását, az első beszámolók szerint együttműködött a hatóságokkal.

A rendőrség az első bejelentések után már hat perccel a helyszínre ért, de nem sikerült azonnal hatástalanítaniuk a támadót, aki a rendőrökre is íjjal lőtt, majd menekülni kezdett. A feltételezések szerint mind az öt áldozatát a rendőrökkel való összecsapása után ölte meg.

A regionális rendőrfőnök, Ole Bredrup Saeverud tájékoztatása szerint a hatóságok ismerték a férfit, mivel bűntetett előéletű volt, majd áttért az iszlám vallásra, és félő volt, hogy radikalizálódhat. A férfi apja norvég, míg az anyja dán, és évek óta a városban élt. (BBC)

Szólj hozzá!

A Kúria szerint sem volt rendben a fővárosi patkányirtó tender

2021.10.14 15:47:00

A Kúria szerint sem volt rendben a fővárosi patkányirtó tender

Érvénytelen ajánlatot nyilvánított a Budapest patkánymentes állapotának fenntartására kiírt közbeszerzési eljárás nyertesévé a Fővárosi Önkormányzat – állapította meg jogerős ítéletében a Kúria. A szolgáltatás nyújtásának lehetőségétől az érvényes ajánlata ellenére eleső Bábolna Bio ezért megvizsgálja annak lehetőségét, hogy kártérítési igényt érvényesítsen az önkormányzattal szemben, írja közleményében a cég.

A Bábolna Bio 47 éven át irtotta a főváros patkányait, 2018-ban azonban a Tarlós István vezette főváros egy új konzorciumot hirdetett ki győztesnek. A Bábolna Bio akkor bírósághoz fordult, mivel úgy látták, hogy az RNBH konzorcium ajánlatát érvénytelennek kellett volna nyilvánítani, mert szakmai ajánlata nem felelt meg a Fővárosi Önkormányzat által előírtnak, és szerintük a nyertes által benyújtott referenciák nem igazolták megfelelően, hogy eleget tesz az alkalmassági követelményeknek.

A közlemény szerint a 2018-as közbeszerzési tenderen a Bábolna Bio is indult és a nyertesként kihirdetett konzorciumot követő legkedvezőbb érvényes ajánlatot nyújtotta be. Miután nem őt nyilvánította a Fővárosi Önkormányzat az eljárás nyertesévé, a tender eredményével és elbírálásával kapcsolatban jogorvoslatot kért a Közbeszerzési Döntőbizottságtól. A döntőbizottság a Bábolna Bio kifogásai ellenére, még azok elbírálása előtt engedélyezte a szerződéskötést az önkormányzatnak az RNBH Konzorciummal, továbbá elutasította a cég kérelmében foglaltakat, és az önkormányzat közbeszerzési eljárását, valamint annak eredményét jogszerűnek minősítette. Ezt követően fordult jogorvoslatért a bírósághoz a Bábolna Bio a döntőbizottság határozatának felülvizsgálatát kérve.

A most lezárult hosszadalmas közigazgatási per alatt a Fővárosi Önkormányzat az eredetileg 2022-ig szóló szerződés ellenére új eljárást hirdetett a patkányirtási feladatok ellátására 2020 őszén. Ezt ismét az a konzorcium nyerte, amely 2018-as ajánlatának érvénytelenségét megállapította a mostani jogerős ítélet.

„A cég álláspontja szerint a Fővárosi Önkormányzat jogszabályba ütköző 2018-as döntésével, valamint ennek a Közbeszerzési Döntőbizottság általi megerősítésével súlyos anyagi és erkölcsi kár érte, amellyel kapcsolatban érvényesíteni kívánja a kártérítési igényét” – írják erről.

Szólj hozzá!

Navalnij levele a börtönből: „Megteremtettük a többséget”

2021.10.14 14:52:00

Navalnij levele a börtönből: „Megteremtettük a többséget”

Alekszej Navalnijt nyolc hónappal ezelőtt vették őrizetbe az orosz hatóságok, rögtön azután, hogy visszatért Moszkvába. Az orosz ellenzéki politikust azóta is egy büntetés-végrehajtási intézetben tartják fogva Vlagyimir régióban, a hatóságok pedig időközben betiltották és megpróbálták ellehetetleníteni Navalnij mozgalmát.

Ennek ellenére 2021-ben Navalnij csapata megszervezte eddigi egyik legnagyobb projektjüket, a taktikai szavazást a szeptemberi parlamenti választások idejére. Navalnij most a börtönből üzent kollégáinak és támogatóinak, a kézzel írt levelét pedig a független orosz lap, a Meduza is láthatta.

Navalnij levele a börtönből: „Megteremtettük a többséget”

A hat pontba szedett levélben Navalnij egyrészt összefoglalja az elmúlt hónapok történéseit, másrészt a mozgalom jövőjéről is írt. Üdvözli az összes kollégáját, és megüzente azt is, hogy nagyon hiányzik számára a közös munka. Megírta azt is, hogy jelenleg rendben van az állapota a börtönben, és sok fogoly van, akit sokkal rosszabbul tartanak.

Arra kéri a támogatóit, hogy ne fogják vissza magukat csak amiatt, hogy neki emiatt a börtönben bármiféle kára származhat. „Dolgozzatok tovább, anélkül, hogy visszatekintenétek. Nem tárgyalunk túszejtő terroristákkal” – írja erről.

Gratulált ezenkívül csapatának, amiért összezúzták a kormánypárt Egyesült Oroszország tolvajait, és amiért a Kreml kénytelen volt a teljes csalás-arzenálját bevetni, hogy kiküszöböljék a taktikai szavazás hatékonyságát. „Megteremtettük a többséget” – írja, utalva arra, hogy többen szavaztak a taktikai szavazás szerint, mint ahányan a kormánypártra, és a kormánypártnak magas árat kellett fizetnie emiatt: Putyin rendszere annyira elnyomó intézkedésekhez kellett nyúljon, melyek már Oroszország jövőbeli fejlődését gátolhatják.

„Nem lesz technológia, GDP-növekedés, oktatás, egészségügy” – írja Navalnij, aki szerint a pár hónapnyi kampányuk hatására úgy született újra a rezsim, hogy az már a növekedés, az előrelépés minden formájával szemben ellenséges. Szerinte Oroszország közeljövője a visszaesésről, a lemaradásról és az emelkedő árakról szól majd, és szerinte a Kreml ennek költségeit az orosz lakosságra fogja áthárítani.

Navalnij üdvözölte azt is, hogy mozgalma nélküle is fejlődik és alakul. „Még mindig nem világos, hogy miféle bestia leszünk a végén, de az biztos, hogy gyönyörű, gyors, bátor és éles fogú” – írja, majd hozzáteszi, hogy az idei választások elcsalása kísérteni fogja az államot.

Emellett elmondta azt is az aktivistáknak, hogy ne aggódjanak amiatt, hogy ha elhagyják az országot, az erkölcsileg kifogásolható vagy nem elég hősies tett. Szerinte ez a dilemma évszázadok óta foglalkoztatta az orosz ellenzéket, de ma már inkább távmunkáról, semmint emigrációról van szó. „Ez egy nagy, új világ, szóval kit érdekel, hol ülsz a laptopoddal. Csak az számít, hogy mit teszel– írta ezzel kapcsolatban. Szerinte csapatának minden egyes tagja alapból bátor, és már épp elég embert tartóztattak le a mozgalomból, nincs szükség további foglyokra.

Navalnij a végén arról ír, hogy további tanácsokat nem akar adni, a kinn lévő kollégái ma már sokkal pontosabban átlátják a helyzetet, mint ő. Azzal zárta, hogy hazatérése és bebörtönzése óta minden egyes tapasztalata arról győzte meg, hogy a támogatói a világ legjobb emberei. „Ti vagytok Oroszország reménye, szeressétek és értékeljétek ezeket az embereket még jobban e nehéz időben” – tette még hozzá.

Szólj hozzá!

Négy nap alatt 345 ezren szavaztak az előválasztáson

2021.10.14 14:11:00

Négy nap alatt 345 ezren szavaztak az előválasztáson

Az előválasztás szervezőinek csütörtök reggeli beszámolója szerint továbbra is nagyon magas a résztvevők száma, még azzal együtt is, hogy a keddi rekordot szerdán már nem sikerült túlszárnyalni. Szerdán összesen 85708 ember szavazott a két ellenzéki miniszterelnök-jelölt valamelyikére. 66938 ember személyesen, míg 18770 ember online.

Ez az eddigi harmadik legmagasabb részvételi adat az országos előválasztás történetében. Az összesített részvétel négy nap után 345.881 fő.

Az Országos Előválasztási Bizottság beszámolója szerint az új szavazók száma is tovább nőtt: már több mint 94 ezer olyan szavazó vett részt a második fordulóban, aki az elsőben még nem. Az első fordulóhoz képest könnyebbé vált a részvétel azzal, hogy megszűnt a választókerületi illetékesség, így az ország összes szavazópontján tudnak érvényesen szavazni a választásra jogosultak. Összesen tehát az előválasztás két fordulójában már 727 ezer ember vett részt.

Szólj hozzá!

Dán férfi ölt meg öt embert íjjal egy norvég városban

2021.10.14 13:45:00

Dán férfi ölt meg öt embert íjjal egy norvég városban

Egy 37 éves dán férfit vettek őrizetbe, miután csigás íjjal öt embert megölt, kettőt pedig megsebesített a norvég Konsberg városában. A gyanúsított a városban élt, közölték a rendőrök csütörtök hajnalban.

A rendőrségi beszámolók szerint a férfi együttműködik a hatóságokkal, és részletes beismerő vallomást tett. Továbbra is azt feltételezik, hogy a támadásokat egyedül követte el. Kiderült az is, hogy az elfogása során összetűzött a rendőrökkel is. Két embert jelenleg is intenzív osztályon ápolnak, egyikük egy szabadnapos rendőr.

A rendőrfőnök nem kívánta kommentálni azt az értesülést, hogy a támadó egy rendőrt hátba lőtt. Elmondása szerint a támadások nagy területen zajlottak, a város több pontját is bűnügyi helyszínként kell kezelniük.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi lehetett a merénylő indítéka, a rendőrség nem zárta ki a terrorizmus gyanúját sem.

A 28 ezres Konsberg városában este negyed hétkor érkeztek az első bejelentések arról, hogy a város központjában egy férfi csigás íjjal mászkál, és többeket meglőtt. Az utcákon pánik tört ki, a beszámolók szerint sokan menekülni kezdtek. A rendőrök nagy erőkkel érkeztek ki, és 20 perccel az első bejelentés után elfogták a férfit, egy kisebb összetűzés után.

A támadó elsőnek egy Coop üzletben kezdhetett el lőni, több áldozatot is innen jelentettek. Norvégiában a támadás után elrendelték, hogy a rendőrök vegyék magukhoz a lőfegyvereiket. A norvég rendőrök általában lőfegyver nélkül teljesítenek szolgálatot, de a támadás miatt átmenetileg most változtatnak ezen. (Guardian, BBC)

Szólj hozzá!