
Írországban is tüntettek páran, olvasónk azt írta, kb. negyvenen voltak, jó hangulatban. Az ellenzék 5 pontját átadták a követség munkatársának, „mivel Pálffy Úr az előzetes bejelentés ellenére nem tartózkodott házon belül”.
Tavaly még 217 évvel számolt a Világgazdasági Fórum.
Az ENSZ migrációs egyezménye vezetett kormányválsághoz.
Elmentek a Vas Népe szerkesztőségéhez is.
Hasznos infók.
„Vajon látja, hallja, mi történik Brüsszelben?” – kérdezi a BM az Amnesty International európai programjának igazgatóhelyettesétől.
Csecsenföld.
Azt írják, „az állami szervek között az ÁSZ elsőként ajánlott fel tapasztalt, jó munkakultúrájú gazdasági szakembereket (munkavállalókat) a munkaerőpiacon jelentkező hiány csökkentése érdekében, az üzleti szféra számára”.
„Egyáltalán nem használtunk még ki minden lehetőséget” – írja a parlamenti képviselő.
Az előző nap egyébként erőszakosan léptek fel ellenzéki politikusok ellen a közmédia épületében.
A Momentum alelnöke, akit egy füstszóró feltartásáért vittek be, azt mondja, rendben van, hogy hangosak és dühösek a tüntetők, hiszen legalább 2,5 millió ember nem erre a rendszerre szavazott.
A minisztérium szerint a megújuló képességgel nem csak az eszközök darabszáma növekszik, a haderőfejlesztés ütemének végrehajtásával „ismét egy lépést tettünk az irányba, hogy a Magyar Honvédség hadrendjébe új, a kor színvonalán álló, modern haditechnikai eszközök kerüljenek”.
Itthon az ilyen idős férfiak 80 százaléka, a nők 68 százaléka lakik a szüleivel.

Áder János köztársasági elnök (balra) fogadja a magyarországi nemzetiségi szószólók és kisebbségi önkormányzatok vezetőit a Sándor-palotában 2018. december 14-én.
Délután 3-kor kezdődik a Hősök terén.
Azok, akik az elmúlt napok agresszív cselekményeinek résztvevői voltak, nem tisztelnek senkit és semmit – mondta az Országgyűlés KDNP-s alelnöke.
A Társaság a Szabadságjogokért védi a tüntetőket, akiket még a héten bíróság elé állíthatnak.
A legnagyobb trollal trollkodnak.
Mert az komoly kérdéseket vethet fel a magyar igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban.
Az eddig sem politikai lángelmeként ismert, új regényén dolgozó francia író itt fejtette ki az elméletét angolul.
Az elhanyagolt, szexuálisan is bántalmazott gyereket nevelőszülőnél helyezték el.
Valaki valamiért nagyon nem szimpatizál a kormánnyal.
Nincs erre vonatkozó törvény, a rendőrök azt mondták: utasítást kaptak arra, hogy így járjanak el.
Emberi történet Pásztón.
Az Állami Számvevőszék szerint a két párt elérhetetlen, és nem tud elszámolni a kampányköltéseivel. A Momentum viszont azt mondja, mindig próbálnak elszámolni, de hiába keresik az ÁSZ-t.
„Valami megváltozott az elmúlt 48 órában: egyik nap Orbánék még nevettek a Parlamentben, másnap megijednek egy fiatal lánytól és elhurcoltatják az Országház elől” – írja a párt.
Keményen vitáztak a túlóratörvényről a Parlamentben.
Révész Máriusz ezért fogja megszavazni a túlóratörvényt, amire a kormánypropagandában a megfelelő kifejezés a „munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatása”. A Fidesz szerint ez örömre ad okot a munkavállalóknak.
Kövér László pedig azzal vonta meg a fideszesek elszámoltatását pedzegető Vadai Ágnestől a szót, hogy „fejezze be az óbégatást”.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja közölte a frissített adatokat, miközben új front nyílt az ország északnyugati részén. (Haaretz)
Direkt csinálják.

Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadta Václav Klaus volt cseh államfőt a Parlamentben. A háttérben Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (j2) és Schmidt Mária, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány elnöke.
Az érdi biztonsági őr biztos benne, hogy az észak-koreai diktátor pozitívan fogadta a levelét.
A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a 66 éves miskolci nővel és a 14 éves lánnyal szemben, miután szombaton 19 óra körül egy miskolci kórházban egy ott dolgozó nővért megfenyegettek, hogy megölik, és az asszony meg is ütötte az ápolónőt. A rendőrség előállította, és kihallgatta a gyanúsítottakat. (police.hu)
Az MSZP-s Harangozó Tamás szerint 12:42-kor sms-ben összehívták az igazságügyi bizottság ülését, amin megszavazták, hogy az ellenzéki javaslatokról ne egyesével, hanem egyetlen szavazással döntsenek.
Kanada számára „súlyos következményei” lesznek, ha „nem megfelelően bánik vele” – mondta a kínai külügyminisztérium szóvivője.
Kedden van a vita, szerdán szavaznak a törvényről.
Gyakorlott mérnökember, az apja tanszékvezető volt a műszaki egyetemen – érvelt Tarlós.
A bíróság szerint a 22 nő megöléséért már így is életfogytiglani fegyházbüntetését töltő Mihail Popkov további 56 nőt ölt meg 1992 és 2007 között.
A főtitkár szerint sok hazugságot terjesztettek róla, pedig szerinte az a szenvedés és a káosz megelőzését szolgáló útiterv.
Vajon ki lehet az, akit csak úgy említenek, mint „a tulajdonos”?
Ehhez nem is kell a többi tagállam jóváhagyása.
Ezzel a szimbolikus lépéssel szakítanak Merkel eddigi politikájával.
A 46 éves nő, aki a Karib-tenger kalózai-sorozat rajongója, azt mondja, megtanulta, hogy nem nagyon szabad szórakozni a spiritualitással.
A miniszterelnök sajtófőnöke az RTL Híradónak erősítette meg, hogy a kormányfő a nem kormánygépnek vett honvédségi gépekkel utazgat.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közölte, hogy a Viola utcai, 4 lakásos sorház egyik lakásában három lakó lett rosszul. A kiérkező tűzoltók és a katasztrófavédelem munkatársai nagyon magas szén-monoxid-koncentrációt mértek. A gázkazánt elzárták, és kérték a gázszolgáltató szakembereinek értesítését. A mentők ellátták, és kórházba vitték az érintett lakókat. (MTI)