A Szabad Pécs azt írja, szerdán egy negyedikes tanuló a Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskolában felakasztotta magát, de megmentették az életét, és fizikailag jól van.
A lapnak egy feldúlt szülő mondta el, hogy az elájult gyerek életét az utána szaladó diáktársai menthették meg. A szülő szerdán késő délután észrevette, hogy a negyedikes gyerekével valami nincs rendben, szokatlanul viselkedik. Amikor rákérdezett az okára, a gyerek elsírta magát, és bevallotta, hogy egy osztálytársa aznap az iskolában a tornaóra közben felakasztotta magát. A szülő felhívta néhány szülőtársát, akik közül többen ugyanezt mondták.
A lap szerint a 10-12 év közti fiú a teljes 4. évfolyamnak, tehát négy osztálynak együtt tartott órán vett részt. Itt egy vagy több feladatot nem vagy nem megfelelően sikerült megcsinálnia, és az egyik után azzal ment ki a tornateremből, hogy akkor ő most megy, és öngyilkos lesz. Az öltözőbe ment, ahol tényleg megpróbálta magát felakasztani. Több osztálytársa is utánament, és egy magasabb, erősebb termetű fiúnak fiúnak sikerült megmentenie. Riasztották a mentőket, akik ellátták a fiút, és a megfelelő egészségügyi intézménybe vitték, most mentálhigiénés szakemberek foglalkoznak vele.

Kozármisleny polgármestere megerősítette a lapnak a történteket. (Szabad Pécs)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!