beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

WHO: Ez már világjárvány

Herczeg Márk - 2020.03.11 23:58:00

Világjárvány szintjére lépett a Covid-19 vírusfertőzés, ami már több mint 100 országban van jelen – jelentette be Tedrosz Adamon Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Genfben.

Járványügyi szakértők már hetek óta mondják, hogy ez már világjárvány, de a WHO eddig nem akarta ezt kimondani, nehogy az a benyomás alakuljon ki, hogy a vírus megállíthatatlan, és az egyes országok feladják a fertőzés terjedésének követését, ellenőrzését. „A világjárvány nem olyan szó, amit könnyedén vagy gondatlanul lehetne használni” – mondta korábban a WHO főigazgatója. Maga a kijelentés nagyrészt szimbolikus, de a közegészségügyi tisztviselők tudják, hogy a közvélemény a szóból kiérzi a veszély és a kockázat elemeit.

Az Egészségügyi Világszervezet nyilatkozata azt jelzi, hogy az egészségügyi szakértők úgy vélik, jobb elfogadni a vírus terjedését, és az erőfeszítéseket a terjedés nyomon követése helyett a nagyon járvány miatti előkészületekre kellene összpontosítani. Például fel kell készülni a betegek beáramlásának kórházi kezelésére, az anyagok készletezésére és olyan intézkedésekre, amikkel távol tartják egymástól az embereket (tehát ne gyülekezzenek, ne menjenek iskolába, stb.).

A vírus mostanra hat kontinensen fertőzött meg több mint 120 ezer embert, és megölt több mint 4300-at. A nemzetközi helyzet legfrissebb híreit itt gyűjtöttük össze. (Washington Post, New York Times)


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás