beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Herczeg Márk

5450 cikk · 13. oldal / 109

Tiborcz üzlettársa elkezdheti átépíteni Zugló központját

2022.04.26 20:57:00

Tiborcz üzlettársa elkezdheti átépíteni Zugló központját

Megkapta az építési engedélyt a Tiborcz István üzlettársa által tervezett iroda- és lakáskomplexum első épülete, és a fejlesztés, amit a kormány kiemelt beruházásnak nyilvánított, várhatóan a rozsdaövezeti besorolást is megkapja – írja a HVG, ami szerint emiatt akár a kedvezményes 5 százalékos lakásáfa is visszaigényelhető lehet, és ez jelentős versenyelőnnyel kecsegtet.

A fejlesztést a Bayer Construct csoport végzi, a milliárdos Balázs Attila érdekeltsége, aki a kormányfő vejével és Mészáros Lőrinccel is üzletelt. Nem ez az első eset, hogy a kormány megkönnyíti Balázs Attila beruházását.

Az Építészfórum a fővárosi kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályának hirdetménye alapján azt írja, a Bosnyák tér mögött, a Csömöri út-Rákos-patak-Bosnyák utca-Mosztár utca által határolt területen a Zugló City Centre -projektben elsőként egy 162 lakásos, 8 emeletes és két felszín alatti szinttel rendelkező, lakóépület épülhet két üzlettel.

Várhatóan 2024-ig fel is épül a Zaha Hadid Architects építésziroda és a LAND Italia által jegyzett fejlesztés első üteme. Közel ezer lakás és egy sor irodaház épülhet 2029-ig az egykori Csömöri úti edzőpálya helyén.

A HVG szerint viszont a Bosnyák tér önkormányzat által tervezett megújítása viszont csúszni fog.

Szólj hozzá!

Az oktatók kioktatása és az űrből látszó tömegsír

2022.04.22 12:26:00
Szólj hozzá!

Úgy megijesztették a betörőt, hogy beszart

2022.04.22 03:17:00

Úgy megijesztették a betörőt, hogy beszart

Húsvét hétfőn egy középkorú férfi éppen be akart törni egy éppen üres házba, és már a bejárati ajtó előtt térdelt, amikor a szomszédnő rákiabált, erre úgy megijedt, hogy beszart – tudta meg az RTL Híradó. A nő szerint sikongatva menekült el a betörtő, és bújt el a kertben.

A győrszentiváni polgárőrök egy tujasor mögött találtak rá és tartóztatták fel. Ők engedték meg a betörőnek, hogy felhívja az anyját, és kérje meg, hogy vigyen neki tiszta alsóneműt.

A férfit a kertben lévő harci kutya nem támadta meg, tehát feltehetően már járt arra.

A rendőröknek azt mondta, csak szarni ment a bokrok közé, ennek ellenére lopás kísérlete miatt indult ellene eljárás.

Szólj hozzá!

A rendőrség hat településen csapott le marihuánafogyasztókra

2022.04.21 23:23:00

A rendőrség hat településen csapott le marihuánafogyasztókra

Tavaly nyáron a veszprémi nyomozók „látókörébe kerültek olyan elsősorban a húszas, illetőleg harmincas éveikben járó személyek, akik szabadidejükben kábítószert fogyasztanak” – írja a police.hu.

A rendőrség honlapján arról számoltak be, hogy az elindított büntetőeljárásban 2021. szeptember 29-én négy veszprémi, egy herendi, egy litéri, egy ősi és egy szentkirályszabadjai férfit, míg december 9-én egy veszprémi és egy ösküi férfit, továbbá egy veszprémi nőt állítottak elő a rendőrök „mintavétel céljából”.

„A büntetőeljárás során beszerzett szakértői vélemények igazolták, hogy az intézkedés alá vont személyek korábban tiltott szert fogyasztottak. Gyanúsítotti kihallgatásuk során elismerték a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését” – írják.

A tíz férfi és egy nő ellen kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás. A Veszprémi Rendőrkapitányság a büntetőügyek iratait átadta az illetékes ügyészségnek.

Szólj hozzá!

Összeomlás a Föld nevű bolygón

2022.04.20 12:51:00
Szólj hozzá!

Kicsi a valószínűsége, hogy Joe Biden Ukrajnába utazzon

2022.04.15 03:40:00

Kicsi a valószínűsége, hogy Joe Biden Ukrajnába utazzon

A Fehér Ház hamarosan dönthet egy magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselő Ukrajnába küldéséről, jelentette ki csütörtökön újságíróknak nyilatkozva Joe Biden amerikai elnök.

„Most fogjuk meghozni a döntést” – fogalmazott az elnök, majd viccelődve megkérdezte az egyik újságírótól, hogy „készen állsz az indulásra?” Arra a kérdésre, hogy ő maga készen állna-e arra, hogy elinduljon Ukrajnába, igennel válaszolt, de nem erősítette meg, hogy ez valóban a tervek között szerepelne.

Később az Air Force One, az amerikai elnöki különgép fedélzetén az újságírók ismét rákérdeztek Biden félreérthető megjegyzésére, azonban Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivőhelyettese azt mondta, hogy nincs ilyen terv. „Még tárgyalunk, mielőtt meghozzuk a döntést. Mint tudják, rendszeresen, minden nap tartjuk a kapcsolatot Kijevvel, az ukrán kormánnyal” – tette hozzá.

A helyzetet ismerő forrásokra hivatkozó sajtóinformációk szerint elképzelhető, hogy Lloyd Austin védelmi miniszter vagy Antony Blinken külügyminiszter látogat Ukrajnába, de kicsi a valószínűsége, hogy Biden vagy Kamala Harris alelnök oda utazzon.

Az amerikai sajtó beszámolói szerint a tisztségviselők Boris Johnson brit miniszterelnök múlt heti kijevi látogatása után kezdtek tárgyalni arról, hogy küldjenek-e magas rangú tisztségviselőt Ukrajnába.

„Ha ez valamikor megtörténik, akkor meg kell győződnünk arról, hogy csakis nagyon biztonságos körülmények között kerülhet rá sor” – mondta egy csütörtöki interjúban Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője hétfőn azt mondta, a kormány „jelenleg nem tervezi, hogy az Egyesült Államok elnöke Ukrajnába utazzon”. Biden utoljára 2017 januárjában járt Kijevben még alelnökként, amikor Petro Porosenko volt Ukrajna elnöke.

Szólj hozzá!

Az izraeli hadsereg promóvideója szerint lézeres légvédelmet fejlesztenek

2022.04.14 21:50:00

Az izraeli hadsereg promóvideója szerint lézeres légvédelmet fejlesztenek

Az izraeli védelmi minisztérium egy promóvideóban bemutatta az Iron Beam névre keresztelt lézeres légvédelmi rendszerét, ami állítása szerint a múlt hónapban végzett első tesztsorozaton sikeresen lőtt le drónokat, rakétákat, aknavetőket és páncéltörő rakétákat.

Szólj hozzá!

Lavrov: Az internetes szféra megrendszabályozása nélkül a világ kiberanarchiába zuhan

2022.04.14 20:42:00

Lavrov: Az internetes szféra megrendszabályozása nélkül a világ kiberanarchiába zuhan

Hacsak nem dolgoznak ki és nem fogadnak el egyetemes magatartási kódexet, a világot a kiberanarchia veszélye fenyegeti – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Digital International Relations 2022 konferencián a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében.

„Minden politikus tisztában van a felelősségével, és ezen a területen minden szakember tisztában van azzal, hogy az internetszabályozás terén univerzális megállapodások nélkül a világ kiberanarchiába zuhanhat. Nem túlzás azt állítani, hogy ez katasztrofális lehet a világgazdaságra és a nemzetközi biztonságra, valamint 100 milliók alapvető mindennapi kényelmére és jólétére nézve” – mondta Lavrov.

Az orosz külügyminiszter azt mondta, Oroszország több nemzetközi platformon többször is kinyilvánította szilárd elkötelezettségét amellett, hogy egyetemes szabályokat és elveket dolgozzon ki az „államok és internetszolgáltatók felelősségteljes viselkedésére a kibertérben”.

„Emellett benyújtottuk az Egyesült Nemzetek Szervezetének egy globális egyezménytervezetet a bűnözés elleni küzdelemről az informatikai és kommunikációs technológiák területén. Eltökélt szándékunk, hogy sürgetni fogunk egy igazságosabb és kiegyensúlyozottabb nemzetközi internetszabályozási rendszert” – mondta Lavrov. „Reméljük, hogy minden érintett partnerrel kapcsolatba lépve szisztematikusan dolgozhatunk majd azon, hogy ezeket a feladatokat elvégezhessük.”

„Teljesen világos, hogy az oroszok jóléte közvetlenül függ a kommunikációs technológiák mindennapi életben való széleskörű bevezetésétől. Különös figyelmet kell fordítani a digitalizációs folyamatokra és azok irányítására, kiegyensúlyozására, egyedi helyzetekhez való igazítására. Biztos vagyok benne, hogy ezek a folyamatok nem tekinthetők végső célnak, hanem kitartóan, a társadalmat fenyegető összes kockázat és fenyegetés gondos mérlegelése után kell végrehajtani, és a nemzeti érdekek védelmét, valamint értékeink, kultúránk és történelmünk védelmét kell szolgálnia” – mondta Lavrov.

Oroszországban milliók töltik le a kormány online cenzúráját megkerülő alkalmazásokat. (TASZSZ)

Szólj hozzá!

Kim Dzsongun luxusingatlant ajándékozott a hűségéért a legismertebb észak-koreai tévébemondónak

2022.04.14 20:15:00

Kim Dzsongun luxusingatlant ajándékozott a hűségéért a legismertebb észak-koreai tévébemondónak

Phenjani luxusingatlannal ajándékozta meg Kim Dzsongun észak-koreai diktátor a kommunista állam legismertebb, több mint öt évtizede a képernyőn lévő tévébemondónőjét – jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.

Kim Dzsongun luxusingatlant ajándékozott a hűségéért a legismertebb észak-koreai tévébemondónak

A külföldön az észak-koreai propagandagépezet arcának is tartott Ri Cshunhi többek között hírt adott az ország nukleáris fejlesztéseiről és rakétakilövéseiről, de ő jelentette be a két korábbi észak-koreai diktátor, a mostani vezető apjának, Kim Dzsongilnek és a nagyapjának, Kim Ir Szennek is a halálát.

A rózsaszínű, tradicionális észak-koreai viseletbe öltözött nő – akit emiatt külföldön „rózsaszín hölgynek” is neveznek – a tájékoztatás szerint a párt iránti hűsége miatt kapta a nagy értékű ajándékot. Kim Dzsongun „nemzeti kincsnek” nevezte a bemondónőt, és arra kérte, legyen továbbra is a kormányzó Koreai Munkapárt hangja.

Dél-koreai elemzők szerint a 79 év körüli asszony jó kapcsolatokat ápol Kim Dzsongunnal, többször feltűnt a vezető oldalán hivatalos alkalmakkor is. (MTI)

Szólj hozzá!

Egy világ nyögi Putyin háborúját

2022.04.14 13:29:00
Szólj hozzá!

Putyin a bucsai mészárlást akkora kamunak nevezte, mint a szíriai vegyifegyver-bevetéseket

2022.04.13 01:14:00

Putyin a bucsai mészárlást akkora kamunak nevezte, mint a szíriai vegyifegyver-bevetéseket

Vlagyimir Putyin ugyanolyan hamisítványnak nevezte a kijevi régióban található Bucsában elkövetett mészárlást, mint amilyen szerinte nemzetközi szervezetek nyilatkozatai voltak a szíriai vegyifegyver-használatról.

Az orosz diktátor az Aljakszandr Lukasenkával a távol-keleti űrközpontban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta:

„Ami Bucsát illeti. Gyakran beszélek nyugati országokból érkezett kollégáimmal, még mindig. És amikor azt mondják, hogy »Bucsa«, megkérdezem tőlük: »Voltak már Rakkában?« Láttad, hogy ez a szír a város teljesen elpusztult, a földig rombolták felülről amerikai repülőgépek, és ott a holttestek hónapokig a romok alatt hevertek és lebomlottak? Több mint száz embert öltek meg egy esküvőkön egy csapással. Csend. Nem volt ekkora csend, amikor provokációkat szerveztek Szíriában, amikor úgy tettek, mintha az Aszad-kormány vegyi fegyvereket használna. Aztán kiderült, hogy hamisítvány volt. Ugyanez a hamisítás történt Bucsában is.”

Putyin azt is állította, hogy Lukasenka „ma dokumentumokat adott neki”, amik szerint ki hogyan ment Bucsába, hogy a provokációt és a hamisítást megszervezze. Lukasenka korábban azt állította, hogy ami Bucsában történt, az a britek speciális művelete volt.

Mióta Szíriában kitört a polgárháború, az oroszok által támogatott Aszad-rezsim többször is vegyi fegyvert vetett be, ezt az ENSZ is megerősítette. Az amerikai légierő azt állította, hogy legalább 106 vegyi támadásról van bizonyítéka Szíriában 2013 szeptembere óta, amikor Aszad aláírta a nemzetközi vegyifegyver-egyezményt, és beleegyezett az ország vegyifegyver-készleteinek megsemmisítésébe. Ugyanakkor Oroszország megpróbálta tagadni, hogy a szíriai rezsim vegyi fegyvereket használt volna. (Ukrajinszka Pravda)

Szólj hozzá!

Május 2-án alakult meg az új Országgyűlés

2022.04.12 22:04:00

A parlament alakuló ülését Áder János leköszönő államfő hívja össze, minden bizonnyal május 2-ra – írja az ATV, ami szerint a Momentum és Hadházy Ákos bojkottra készül, nem teszik le képviselői esküjüket, az LMP-s Ungár Péter szerint viszont ez rossz irány és nevetséges. Orbán Viktor ötödször lesz miniszterelnök.

Szólj hozzá!

Lemondott a norvég védelmi miniszter, miután kiderült, hogy éveken át viszonya volt egy nála jóval fiatalabb nővel

2022.04.10 01:21:00

Lemondott a norvég védelmi miniszter, miután kiderült, hogy éveken át viszonya volt egy nála jóval fiatalabb nővel

Lemondott a norvég védelmi miniszter – jelentette be a kormány. A miniszter azután nyújtotta be a lemondását, hogy kiderült: éveken át viszonya volt egy nála jóval fiatalabb nővel.

„Ez volt a szükséges döntés” – közölte a sajtótájékoztatóján Jonas Gahr Store norvég miniszterelnök, megerősítve, hogy elfogadta Odd Roger Enoksen lemondását.

„Rossz döntéseket hoztam (…) és maradéktalanul bocsánatot kérek, amiért a cselekedeteim megnehezítették mások életét” – mondta röviddel korábban a 68 éves Enoksen az NTB norvég hírügynökségnek.

Enoksen 2005-ben került kapcsolatba egy akkor 18 éves gimnazistával, akivel Oslóban találkozott, amikor a lány az osztályával a fővárosban járt iskolai kiránduláson – írta meg a VG norvég napilap. A diákok meglátogatták a norvég parlamentet, és találkoztak Enoksennel is, aki akkor 50 évesen parlamenti képviselőként dolgozott.

Az iskolai kirándulás után a politikus és a gimnazista kapcsolatban maradtak, és később állítólag igen szoros viszony alakult ki közöttük.

Legalább tizenkétszer találkoztak Enoksen irodájában 2006 vége és 2007 között, amikor a férfi energiaügyi miniszter volt – mondta el a napjainkban harmincas éveiben járó nő a norvég lapnak. Azt állította, hogy egyes találkozókon „szexuális aktus” is történt. Azt is elmondta, hogy csodálta a politikust, „aki a hatalmát és a pozícióját” arra használta fel, hogy „mindent elérjen, amit akar”.

A volt miniszter a VG-nek megerősítette, hogy a fiatal nő többször is járt az irodájában, de cáfolta, hogy testi kapcsolat lett volna közöttük. Azt állította, csak azután alakult ki közöttük intim viszony, amikor 2007-ben távozott a kormányból. „Már nem voltam hatalmi pozícióban” – mondta Enoksen.

Jonas Gahr Store kormányfő újságíróknak elmondta: Enoksen a tavaly októberi miniszteri kinevezése előtt nem tájékoztatta őt a viszonyról, az információ birtokában „más következtetésre” jutott volna. (MTI)

Szólj hozzá!

Magánéleti problémái voltak a férfinak, aki felgyújtotta magát és a bukaresti orosz nagykövetség kerítésének hajtott

2022.04.06 20:31:00

Magánéleti problémái voltak a férfinak, aki felgyújtotta magát és a bukaresti orosz nagykövetség kerítésének hajtott

Kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélések miatt első fokon elítélt, magánéleti problémákkal küzdő férfi hajtott neki autóval reggel a bukaresti orosz nagykövetség kerítésének.

A bukaresti törvényszék melletti vádhatóság ügyésze elmondta, hogy az előzetes vizsgálatok szerint a férfi miután nekihajtott autójával a kerítésnek, magára gyújtotta a járművet, aminek a belsejében több olyan tárolóeszközt találtak, amik gyúlékony anyagot tartalmaztak. A férfi a helyszínen meghalt. Az ügyész szerint nem lehet politikai indíttatást felfedezni a férfi tette mögött, egyelőre csak az mondható el, hogy személyes problémái voltak.

A román média azért feltételezett politikai indíttatású szándékosságot, mert a férfi közösségi oldalán megosztott olyan tartalmakat, amikben szimpátiáját és szolidaritását fejezte ki az ukrán néppel. De a román média azt is megírta, hogy a 47 éves férfit éppen kedden ítélték első fokon 15 év és 4 hónapi szabadságvesztésre amiatt, hogy a vád szerint volt felesége lánya és egy másik kiskorú ellen szexuális visszaélést követett el. Az elvált apáknak tanácsadást nyújtó civil szervezetet vezető férfi ellen egy másik perben is eljárás folyt, szintén szexuális bűncselekmények miatt.

A bukaresti orosz nagykövetség közleménye politikai indíttatásúnak nevezte az akciót. Úgy vélték, hogy „a férfi áldozata lett az ukrán neonáci erőknek, akik megrendezték a bucsai vérengzést”, ezért oroszellenes felindultságában követte el a tettét.

A román külügy közleményben utasította el ezt a feltételezést. Szerintük még túl korai politikai üzenetet tulajdonítani ennek a tettnek, és felszólították az orosz nagykövetséget, tartózkodjon az ilyen értelmezésektől, amíg véget nem ér a román hatóságok vizsgálata. A közleményben Bukarest ismét elítélte a bucsai és más ukrán városokban elkövetett vérengzéseket, amikért Oroszországot terheli a felelősség. (MTI)

Szólj hozzá!

Először találtak élő emberek tüdeje mélyén mikroműanyagot

2022.04.06 19:34:00

Először találtak élő emberek tüdeje mélyén mikroműanyagot

  • Először találtak élő emberek tüdeje mélyén műanyag mikroszemcséket: 13, műtéten átesett páciens közül 11-ben fedezték fel a részecskéket.
  • A tudósok szerint a műanyagszennyezés ma már az egész bolygón jelen van, így az ember is elkerülhetetlenül ki van neki téve.

A 11 páciens tüdejében talált mikroszemcsék közül a leggyakoribb a csomagolóanyagokban lévő polipropilén és a palackgyártáshoz használt PET volt. Két korábbi tanulmány boncoláskor talált tüdőszövetben hasonlóan magas koncentrációjó mikroműanyagot.

Azt már tudtuk, hogy az emberek belélegzik, az étellel és a vízzel lenyelik az apró szemcséket. Ismeretes az is, hogy megbetegszenek azok a munkások, akik nagy mennyiségű műanyagszennyezésnek vannak kitéve.

Emberi vérben márciusban találtak először mikroműanyagot, ami azt mutatja, hogy a szemcsék a szervezeten belül keringenek, és megtapadhatnak a szervek szöveteiben. Azt még nem tudni, hogyan hatnak az emberi egészségre. A kutatókat aggasztja, hogy a mikroműanyag laboratóriumi körülmények között károsította az emberi sejteket, a légszennyezés porszemcséiről pedig tudjuk, hogy behatol a szervezetbe, és évente emberek millióinak idő előtti halálát okozza.

„Nem vártuk, hogy a tüdő alsó régióiban találjuk a mikroszemcsék legnagyobb számát, de a részecskét mérete is meglepett bennünket, mivel ebben a tüdőrégióban a légutak szűkebbek, és azt hittük, a nagyobb szemcsék korábban kiszűrődnek, így nem jutnak ilyen mélyre” – mondta el Laura Sadofsky, az angol Hull York Orvostudományi Egyetem kutatója, a Science of the Total Environment tudományos lapban megjelent tanulmány vezető szerzője.

A kutatók a páciensek műtéti területe melletti egészséges tüdőszövetből vett mintákat elemezték. Akár 0,003 mm-es szemcséket is észleltek, a műanyag fajtájának azonosítására spektroszkópot használtak. A háttérszennyezés kiszűrésére kontrollmintákat is megvizsgáltak.

Egy 1998-as amerikai tanulmány műanyagot és növényi rostokat talált tüdőrákos betegek több mint 100 mintájában. A rákos szövetek 97 százaléka tartalmazott rostokat, a nem rákos szövetek 83 százaléka volt szennyezett.

Hatalmas mennyiségű műanyaggal károsítja az ember a környezetét, a mikroszemcsék az Everesttől a legmélyebb óceáni árkokig megtalálhatók. A mikroszemcséket kimutatták várandós nők méhlepényében is. (Guardian)

Szólj hozzá!

Meghalt Vlagyimir Zsirinovszkij

2022.04.06 18:51:00

Meghalt Vlagyimir Zsirinovszkij

Elhunyt Vlagyimir Zsirinovszkij, az Oroszországi Liberális Demokrata Párt vezetője – közölte Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlamenti alsóház elnöke.

A Nyugat-ellenes, gyakran provokatív kijelentéseiről ismert, 75 éves szélsőjobboldali politikust, az orosz harmadik legerősebb politikai párt első emberét február 2-án koronavírus-fertőzéssel vitték kórházba.

Zsirinovszkij három évtizeden át volt az orosz belpolitika közismert szereplője. A képviselőtársai egyperces csenddel adóztak, az alsóház megszakította ülését.

A hírhedt Zsirinovszkij pártja nemrég olyan törvényjavaslattal állt elő, ami szerint a háborúellenes tüntetőket kényszersoroznák és Kelet-Ukrajnába vezényelnék. Zsirinovszkij egyébként már decemberben majdnem eltalálta, mikor rohanja le Oroszország Ukrajnát.

Szólj hozzá!

Jó sok felvételi többletpontot ér az önkéntes tartalékos katonáskodás

2022.04.06 15:00:00

Jó sok felvételi többletpontot ér az önkéntes tartalékos katonáskodás

A Magyar Közlönyben megjelent Orbán Viktor rendelete, ami módosítja a felsőoktatási felvételi eljárást, pontosítja, hogy szeptembertől hány többletpontot ér, ha a fiatal az egyetem előtt önkéntes tartalékos katonának áll – írta meg a 24.

  1. 16 többletpontot kap, aki a honvédek jogállásáról szóló törvény szerint szakkiképzés nélkül teljesít 6 hónapos szolgálatot.
  2. 32 többletpontot kap, aki a 6 hónap alatt (az alapkiképzés után) szakkiképzést is végrehajt.
  3. Újabb 32 (64) többletpont jár a folytatólagos újabb 6 hónapért, szakkiképzésért.

Így egyébként egy év önkéntes tartalékos szolgálattal elméletileg be lehetne jutni például az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem államilag finanszírozott nemzetközi gazdaság és gazdálkodás német nyelvű szakára.

A rendelet szeptember 1-én lép hatályba, először a 2023 februárjában induló képzésekre jelentkezésnél, a keresztféléves felvételi eljárásban alkalmazzák.

Összehasonlításképp: egy felvételiző a nyelvtudásáért maximum 40 többletpontot kaphat, akkor is, ha több különböző nyelvből szerzett nyelvvizsgát, a B2 (korábban középfokú) komplex államilag elismert nyelvvizsga 28, a C1 (korábban felsőfokú) komplex államilag elismert nyelvvizsga 40 többletpontot ér.

Szólj hozzá!

Füstszűrőhegyek, üvegtenger

2022.04.06 12:57:00

Füstszűrőhegyek, üvegtenger

Jó reggelt! Ez a 444 reggeli hírlevele (nem valamelyik másik). A régi-új világ harmadik napján híreket mondunk. Az orosz-ukrán háborút itt közvetítjük.

De előtte itt van négy cikk a 444-ről:

„KATONAI HADMŰVELET”

Füstszűrőhegyek, üvegtenger

Volodimir Zelenszkij az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul, mert az ukrán főügyész szerint a bucsai mészárlásnál is súlyosabb lehet a helyzet Borodjankában, pedig Bucsában hat kivégzett áldozat maradványait még elégetni is megpróbálták. Képek is napvilágra kerültek a helyszínről. Hosztomelben több száz halottat keresnek.

Szólj hozzá!

Orbán: A világnak elment az esze

2022.04.01 21:47:00

Orbán: A világnak elment az esze

  • A Fidesz elnöke Székesfehérváron állította csatasorba a harcosait azzal az üzenettel, hogy bár nagyon lejt a pálya az ellenzéknek, ne felejtsék: Fidesz = béke.

Orbán Viktor azt mondta, régóta követi a választási statisztikákat, és ha Székesfehérvár belső részében Varga Tamás nyer, akkor az egész országban nyer a Fidesz.

A kormányfő azt mondta, ez nem kampányzáró, hanem a kampányhajrát megnyitó esemény.

„Szép dolog a televízió, rádió, Facebook, hókuszpókusz”, de személyesen is ott kell lenni, ezért vesznek utolsó lendületet.

„13 óránk lesz arra, hogy győzzünk” – mondta Orbán a vasárnapi szavazásról. A Fidesz elnöke szerint „az ellenfél is a mi számunkra kedvező állapotban van”, „megbillent állapotban van”.

Azt mondta, volt már olyan választás, ahol szombaton és hétfőn is nyertek, de vasárnap veszítettek. Aki egyszer forró tejjel a száját megégette, az jobban teszi, ha a hideg vizet is fújva issza – mondta.

„Sokan mondják, persze, hogy az ellenfél csal. Mi ebben a meglepő?” – mondta Orbán, aki szerint ezt pontosan tudták, és szerinte megdöbbentő a mérete annak, hogy az ellenzék nyilvánvalóan és egyértelműen törvényt sért.

„Nekünk ilyen nehezített pályán, ilyen akadályok mellett is nyernünk kell” – mondta Orbán, aki szerint az ellenzék évek óta kampányol, a Fidesznek meg hátránya volt, mert kormányozniuk kell.

Október 23-án azt mondták, harcolni fognak Gyuri bácsi és a jó ég tudja, mennyi brüsszeli bürokrata ellen. Erősek, nagyok, szervezettek és elszántak vagyunk – mondta.

Orbán arra gondolt a kampányban, hogy két lehetőség között választhat az ország, visszatérünk a bukott múlthoz, vagy folytatjuk a munkát. Orbán elmondta, hogy eredetileg mit mondtak volna a kampányban a 13. havi nyugdíjról meg Gyurcsányról (amit egyébként mondtak is hónapokon át).

Aztán történt valami, beütött a ménkő, és kitört a háború, ami mindent, a kampányt is megváltoztatott – mondta Orbán.

Felidézte, hogy 1999-ben, épphogy beléptünk a NATO-ba, másnap a NATO úgy döntött, beavatkozik a délszláv háborúba, és bombázta Belgrádot. De az egy másik háború volt, két, nálunk kisebb nép harcolt. Most viszont egy 40 és egy 140 milliós ország háborúzik, a kockázat összehasonlíthatatlanul nagyobb.

A kérdés most az, hogy háború vagy béke. Orbán azt mondta, azt gondolta volna, pártállásra való tekintet nélkül mindenki a béke oldalán lesz, ez két másik nép háborúja, egy ukrán-orosz háború, nekünk pedig az a dolgunk, hogy kimaradjunk.

De nem ez történt, mert amíg a „nemzeti oldal” szerint nem szorulhatunk az ukrán üllő és az orosz pöröly közé, de az ellenzék vezetője szerint „Ukrajna a mi háborúnkat vívja”. Orbán elismételte, hogy a háborúban semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk, és nem küldhetünk fegyvert-katonát Ukrajnába, legfeljebb a bajba jutott ukránoknak segíthetünk.

Orbán azt állítja, lassan 600 ezer ukrán menekült Magyarország területére Ukrajnába. Szerinte nem igaz, amit Gyurcsány Ferenc szerinte mond, hogy mi pocsék ország lennénk, nagyszerű ország vagyunk, ami mindent megad azoknak, akik futnak a baj elől.

Orbán azt mondta, megérti az ukrán elnököt, aki be akar vonni más országokat a háborúba, akkor is, ha jól emlékszünk, hogy nem bántak jól a magyaroknak, de most nincs ideje ezt felhánytorgatni, erről majd később. Orbán szerint most a baloldallal van vitájuk, ami már meg is állapodott Ukrajnával, és ha nyernek, már másnap megindulnak a fegyverszállítmányok, és elzárják a gázt. „Ezt nem engedhetjük!” – mondta.

Szerinte „nem arról van szó, hogy nem vagyunk hajlandók még egy pulóvert felvenni esténként otthon”, de 85 százaléka a gáznak és 65 százaléka az olajnak Oroszországból jön. Ha elzárnánk az olajat és a gázt, megállna az ország, ezért nem kérhetik, hogy úgy segítsünk rajtuk, ahogy ők akarják, amikor ők vannak bajban. A szívünk velük van, de ki kell maradnunk a háborúból – mondta Orbán.

Orbán szerint 2010 óta minden kormány időszakában komoly erőpróbákat kellett kiállni: vörösiszap, dunai árvíz, tiszai árvíz, „menekült... öö migránsválság”, világjárvány és most háború.

Orbán szerint ez a háború megküldte a tájat, ahogy a köd szokta „hajnalanta”. Így háttérbe szorul a népszavazás, ami szerinte legalább olyan fontos, mint a parlamenti választás, ami hosszú időre eldönthet dolgokat Magyarországon.

„A világnak elment az esze”

- mondta Orbán, aki szerint olyan divatok vannak, hogy az ember csak néz, sosem gondolta volna, hogy bele kell írni az alkotmányba, hogy az apa férfi, az anya nő. De „valahogy, ott Nyugat-Európában elaludtak”. Szerinte nincs baj azzal, ami a felnőtteknek okoz kihívást, „nem vagyunk már gyerekek, rólunk lemaradtak”.

De van egy vörös vonal: a gyerekek. „Azt nem szabad megengedni, hogy a gyermekeink neveléséhez való jogunkat bárki elvesze tőlünk, ezért világosan ki kell mondani vasárnap is, az anya nő, az apa férfi, a gyerekeinket pedig hagyják békén! Meg kell védeni a családjainkat! Meg kell állítani azt a genderőrületet, ami egyre nagyobb bajt okoz nyugaton!” – mondta.

Orbán szerint most 3 nap kemény munkával nyerhetünk magunknak négy év nyugalmat és békét. Győzzük le az ellenfeleinket, védjük meg a családjainkat, védjük meg Magyarországot és a békét! – mondta végül a Fidesz elnöke.

Szólj hozzá!

Itt tartunk

2022.03.30 12:24:00

Itt tartunk

Jó reggelt (bár jön a fos idő), ez a 444 reggeli hírlevele (de vannak egyebek is). Ukrajna helyzetét itt lehet követni. Felpörgött a kampány, így ma kivételesen csak 15 fontosabb cikkel jelentkezünk az elmúlt 24 órából.

1. Elmarad a V4-es védelmi miniszterek budapesti találkozója

Itt tartunk

Ez nem annyira meglepő, miután a cseh és a lengyel miniszter is lemondta az útját a magyar kormány Moszkva-barát viselkedése miatt.

2. Orbán és a szerb elnök tömeg helyett a semminek integetett

Itt tartunk

Nagyon lelkesek voltak az üres állomás láttán.

3. Orbán 2008-ban még azt mondta, hogy Ukrajnát fel kell venni a NATO-ba, most meg azt, hogy sose vettünk részt ebben a vitában

Itt tartunk

Ez nem a mi vitánk, mondja most az a miniszterelnök, aki korábban úgy fogalmazott, hogy rossz döntés volt, hogy a NATO nem vette fel Ukrajnát.

4. Cserbenhagyta a valóság Varga Juditot, a kormány önkéntes fake news felelősét

Itt tartunk

A miniszter baloldali álhírnek nevezte, hogy szétrepedt a V4-es együttműködés, pedig pont ez történt.

5. Az összellenzék lemondásra szólította fel Szijjártó Pétert

Itt tartunk

Az Egységben Magyarország pártjai szerint a Direkt36 cikkéből világosan kiderül, hogy az „oroszok már nem a spájzban vannak”. A KKM egyébként három szóval reagált a külügy az őket érintő orosz hekkertámadásról szóló cikkre: nem foglalkoznak vele.

Szólj hozzá!

A G7 csoport nem hajlandó rubelben fizetni az orosz gázért

2022.03.29 00:57:00

A G7 csoport nem hajlandó rubelben fizetni az orosz gázért

A világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7 csoport kormányai felszólítják az országukban orosz energiahordozók importjával foglalkozó cégeket, hogy ne fizessenek rubelben az érvényes szerződések alapján Oroszországtól vásárolt földgázért – jelentette be a német gazdasági és klímavédelmi miniszter Berlinben.

Robert Habeck elmondta, hogy a G7 csoport soros elnökségét betöltő Németország képviseletében összehívta a hetek energiaügyekben illetékes minisztereit, hogy egységes, összehangolt választ adjanak a Kreml által barátságtalannak minősített országokra vonatkozó rubelalapú elszámolási rendszer bevezetésére.

Az online tanácskozáson teljes egyetértés volt arról, hogy Moszkva lépése az érvényes földgázszállítási szerződések „egyoldalú és egyértelmű megsértése” – mondta a miniszter.

Szerinte nyilvánvaló, hogy Vlagyimir Putyin a hetek megosztására tör, de a csoport egysége és határozottsága azt mutatja, hogy nem engednek az orosz elnöknek. A G7 csoport minden tagja továbbra is érvényesnek tartja az orosz partnerekkel kötött földgázszállítási szerződéseket, és azt az álláspontot képviseli, hogy az országuk érintett vállalkozásainak be kell tartaniuk a szerződéseket.

Ezért felszólítják ezeket a vállalatokat, hogy „ne tegyenek eleget Putyin követelésének” – mondta Robert Habeck.

Vlagyimir Putyin március 23-án jelentette be, hogy az Ukrajna ellen indított orosz háborúval összefüggésben barátságtalannak minősített országoktól (köztük az EU minden tagállamától) rubelben fogadják el a földgáz árát.

G7→G8→G7

A G7 csoport az USA-t, Franciaországot, Japánt, Kanadát, Nagy-Britanniát, Németországot és Olaszországot meg az EU-t mint nemzetek feletti intézményt fogja össze.

A legfejlettebb iparú országok informális egyeztető fóruma 1975 óta működik, és 1998-ban a tagjai közé fogadta Oroszországot is, így átalakult G8 csoporttá. Azért működik mégis G7 csoportként, mert Oroszország tagságát 2014-ben az Ukrajnához tartozó Krím félsziget nemzetközi jogot sértő bekebelezése miatt felfüggesztették.

Putyin csütörtökre vár jelentést arról, hogyan áll a gázkereskedelem átállítása rubelelszámolásra. (MTI)

Szólj hozzá!

A teljes őrület hete

2022.03.28 12:26:00
Szólj hozzá!

A magyar válogatott egy öngóllal először kapott ki Szerbiától

2022.03.25 03:36:00

A magyar válogatott egy öngóllal először kapott ki Szerbiától

A magyar labdarúgó-válogatott egy szerencsétlen öngóllal 1-0-ra kikapott a vendég szerb csapattól a Puskás Arénában rendezett csütörtöki barátságos mérkőzésen.

A vb-résztvevő Szerbua a győztes találatot a 35. percben szerezte, amikor Aleksandar Mitrovic lövése és Gulácsi Péter védése után Nagy Zsolt szerencsétlenül ért a labdába.

Ezzel az öngóllal a magyarok először kaptak ki az önálló Szerbiától, amivel harmadszor találkoztak.

Percekig nézték a videó-visszajátszást, végül megadták a szerbek gólját. Az eredmény a második félidőben sem változott.

Marco Rossi szövetségi kapitány csereként két újoncot állított be, Ádám Martint és a honosított Callum Stylest.

A magyar válogatott kedden az északír csapat vendége lesz Belfastban.

Szólj hozzá!

A rendőrakadémia hallgatói táncot lejtettek az új türkmén elnöknek

2022.03.25 03:25:00

A rendőrakadémia hallgatói táncot lejtettek az új türkmén elnöknek

Türkmenisztánban nemrég a távozó diktátor, Gurbanguly Berdimuhamedow 40 éves fia, Serdar Berdimuhamedow nyerte az „elnökválasztást” a szavazatok 73 százalékával. Az új elnök már eddig is az ország második embere volt, és a helyi sajtó úgy hívja, „a nemzet fia”.

Az új elnök tiszteletére most a rendőrakadémia tagjai adtak elő tánckoreográfiát, amit az ifjú diktátor zordan tekintett meg:

Gurbanguly a türkmén felsőház vezetőjeként marad a politikában.

Szólj hozzá!

Miután hátulról és szemből is leszúrta, megölt még egy embert, közben a haverja hatszor fejbe is rúgta a haldokolót

2022.03.25 00:24:00

Miután hátulról és szemből is leszúrta, megölt még egy embert, közben a haverja hatszor fejbe is rúgta a haldokolót

A 2020. májusi Deák téri kettős gyilkosság vádlottja nem ismerte el a kettős gyilkosságot az előkészítő ülésen – írja az RTL.

A férfi a barátaival a 18. születésnapját ünnepelte a belvárosban. A társai – a II. és III. rendű vádlott – az otthonából jött, az ikertestvéreknek nyomkövetőt kell viselniük. A vádirat szerint ittak és kábítószereztek, majd hajnali 4-kor felfigyeltek a Deák téren egy másik részeg, hangoskodó társaságra.

A vallomásaik szerint a születésnapos fiatal egyre agresszívabbá vált. Korábban rendőrök tanúvallomásokból idézve azt mondták, a késelő „teljesen beindult”, majd azt mondta, „mindjárt beugrok bokszolni”, elővette a kését, és beszaladt a tömegbe.

Az ügyész most azt mondta, a vádlott a 9 cm-es pengéjű késsel az egyik későbbi áldozatához lépett, és „a neki háttal álló sértettet közepes erővel, irányított mozdulattal kétszer a hátán és az ágyékcsigolya tájékán, majd a felé forduló sértettet kétszer a mellkasán, jobb és bal oldalán megszúrta, és a sértettől ellépett”.

A megkéselt 16 éves a kukák mellett összerogyott, majd a testvérpár fiatalabb tagja közepes erővel, célzott rúgásokkal hatszor fejen rúgta a hanyatt fekvő, a rúgásokat elhárítani nem képes, a késszúrásoktól haldokló, de még eszméleténél lévő és nagy fájdalmakat fokozottan elszenvedő sértettet – mondta az ügyész.

A késelő közben az áldozat 20 éves barátját is leszúrta, majd a kést egy kocsi alá dobta, és a barátaival elszaladt. Egy villamosmegállóban fogták el.

Ha a vádlott beismerte volna a gyilkosságokat, az ügyészség 23 év 10 hónapra küldte volna börtönbe, de a vádlott nem mondott le a tárgyalás jogáról, ahogy a társai sem, így az ügy májusban folytatódik.

A gyilkosság utáni héten a halálos áldozatokra emlékeztek fociultrák és a Mi Hazánk Mozgalom szimpatizánsai, és bár az eseményekre a rendőrség a koronavírus-járvány miatt nem adott engedélyt, mindkét demonstrációt megtartották. (RTL)

Szólj hozzá!

A lengyel állami gázszolgáltató szerint sem módosíthatnak a szerződésben rögzített fizetési feltételeken az oroszok

2022.03.24 21:46:00

A lengyel állami gázszolgáltató szerint sem módosíthatnak a szerződésben rögzített fizetési feltételeken az oroszok

Az orosz gázszállító nem módosíthat a Jamal-gázvezetékről szóló szerződésben rögzített fizetési feltételeken, Lengyelország az érvényes kötelezettség-vállalásaival összhangban tartja be a megállapodást – közölte a PGNiG lengyel állami gázszolgáltató.

Pawel Majewski, a PGNiG vezérigazgatója arra reagált, hogy Moszkva a földgáz-szállításoknál rubelelszámolásra térne át egyes államok esetében.

Majewski szerint Lengyelország részéről az áttérésre „nemigen van lehetőség”, de nem bocsátkozhat a Jamal-vezetékről szóló, a fizetési feltételeket is rögzítő szerződés részleteibe. „Ez nem úgy van, hogy a szerződtetett fél (adott esetben a szállító) tetszőlegesen módosíthat a fizetés módszerein”, a PGNiG úgy fogja megvalósítani a szerződést, „ahogyan erre kötelezettséget vállalt” – mondta.

Vlagyimir Putyin szerdán jelentette be, hogy Oroszország a „barátságtalan” országokkal rubelelszámolásra tér át. Az érintett országok között az Európai Unió tagállamai szerepelnek. Robert Habeck német gazdasági miniszter szerint Putyin igénye szembemegy a német energetikai cégek Gazprommal kötött szerződéseiben foglaltakkal. A német kormány egyeztet a többi európai kormánnyal, amelyek érintettek az orosz gázüzletben, mielőtt hivatalosan is válaszolna az oroszok igényére.

A Jamal-gázvezeték a nyugat-szibériai Jamal-félszigetről Fehéroroszországon és Lengyelországon át szállít földgázt Németországba. Lengyelország a bejelentett tervek szerint az idei év végéig teljességgel függetlenedik az orosz gázszállításoktól, és 2023-tól a Jamal révén már nem fogad orosz földgázt. (MTI)

Szólj hozzá!

Európa erős embere mégis kéri a pénzt, amit már elutasított

2022.03.23 12:42:00

Európa erős embere mégis kéri a pénzt, amit már elutasított

Jó reggelt! Újra itt a 444 napindító hírlevele, az elmúlt 24 óra legfontosabb, érdekesebb anyagaival. Például:

Két disznó elkergetett egy medvét

Az Ukrajna ellen indított orosz háborút itt közvetítjük, a hírlevelekre pedig itt lehet feliratkozni.

4 cikk a 444-ről:

HÁBORÚ

Európa erős embere mégis kéri a pénzt, amit már elutasított

Súlyos bűncselekményeket követnek el a megszálló orosz katonák azokban a városokban, amelyeket sikerült elfoglalniuk. Hétfőn lőttek először Herszonban a tüntetők közé. Ételt csak annak adnak, aki kamerába mondja, hogy mennyire hálás.

Az ukránok szerint aki arról beszél, hogy ne provokáljuk Oroszországot, az agressziónak ad teret. A történelmi tapasztalatok, a magyar történelem tapasztalatai nem azt mutatják, hogy Oroszországot engedményekkel meg lehetne békíteni – üzenték Szijjártó Péternek. Az ukrán miniszterelnök-helyettes is figyelmeztette a magyar kormányt, hogy nem lehet az oroszokkal hancúrozni egy civilizációs összecsapás közben

Most üt vissza, hogy 2015 után a magyar kormány szétverte a menekültellátó rendszert: a menekültek ellátása állami feladat, de az intézményrendszer egyáltalán nem áll készen nagyobb tömegek fogadására – mondta a Helsinki Bizottság menekültügyi főmunkatársa, Léderer András. De a menekülők hosszútávú ellátása lesz a legnagyobb nehézség, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint a megfelelő szálláshelyek kialakítása mellett ehhez komoly szociális munkára is szükség van.

VÁLASZTÁS

Európa erős embere mégis kéri a pénzt, amit már elutasított

Másfél héttel a választások előtt úgy tűnik, az ellenzék nem tudott fölénybe kerülni a billegő körzetekben, sőt ott is meggyengült, ahol eddig biztos győztesnek tűnt. Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont vezetője szerint hiába az intenzív terepmunka, nem sikerült egységesíteni és egyszerűsíteni az üzeneteket. Szabó Andrea politológus szerint a fiataloknál még érdemes próbálkoznia az ellenzéknek.

Szólj hozzá!

Brüsszel nyilvántartásba veszi az állati szőrme tilalmáról szóló polgári kezdeményezést

2022.03.16 19:50:00

Brüsszel nyilvántartásba veszi az állati szőrme tilalmáról szóló polgári kezdeményezést

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy nyilvántartásba veszi a Szőrmementes Európa elnevezésű, az állati prémek előállításának és forgalmazásának tiltását szorgalmazó európai polgári kezdeményezést.

A kezdeményezés szervezői arra kérik a testületet, hogy készítsen törvényjavaslatot, ami betiltaná az EU-ban az állatok prémtermelési célú tartását és leölését, illetve tiltaná azt is, hogy az EU területén ilyen módon előállított szőrmét forgalomba hozzanak.

A kezdeményezők szerint az EU-ban évi kb. 32,1 millió állatot tartanak és ölnek le kizárólag szőrme előállítására. A prémfarmokon tartott fő állatfajok a nyérc, a róka és a mosómedve. Ezek az állatok rövid és nyomorúságos életet töltenek kis drótketrecekben, és miután a szőrméjüket eladásra alkalmasnak találják, elgázosítják vagy áramütéssel ölik meg őket.

Brüsszel nyilvántartásba veszi az állati szőrme tilalmáról szóló polgári kezdeményezést

Az EU-tagállamok közül többen már betiltották a szőrmefarmokat. Hollandiában például tavaly számolták fel a nyérctenyésztést, miután több esetben is koronavírus-járvány tört ki a telepeken.

Az Európai Bizottság közölte: az európai polgári kezdeményezésre irányuló kérelem megfelel a vonatkozó jogszabályokban szereplő feltételeknek, jogilag elfogadható. A kezdeményezés tartalmát az uniós bizottság ebben a szakaszban még nem vizsgálta.

A regisztráció után a szervezők elkezdhetik a támogató aláírások gyűjtését, amire egy évük van. A szabályok értelmében ha egy európai polgári kezdeményezés egy éven belül 1 millió támogató nyilatkozatot kap legalább hét különböző tagállamból, a brüsszeli testületnek reagálnia kell: el kell döntenie, hogy helyt ad a kérelemnek, vagy elutasítja azt, és a döntését mindkét esetben meg kell indokolnia.

Az európai polgári kezdeményezés nem eshet a bizottság azon hatáskörén kívül, hogy uniós jogi aktusra irányuló javaslatot nyújtson be, nem lehet nyilvánvalóan visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű, és nem lehet ellentétes az EU értékeivel. (MTI)

Szólj hozzá!

„Húzzatok a picsába” –üzente rovásírással egy táblán Nagy Blanka a Békemeneten

2022.03.16 17:08:00

„Húzzatok a picsába” –üzente rovásírással egy táblán Nagy Blanka a Békemeneten

Szily László kollégám a Békemeneten lefotózott egy nőt, aki rovásírásos táblát tartott fel:

Azóta kiderült, hogy a momentumos Nagy Blanka volt az, és a felirat (balról jobbra olvasva) azt jelenti:

„Húzzatok a picsába❤”

Nagy Blanka az Instagramon így írta le az akcióját: „Unirónikusan elmenni a Békemenetre, kiírni rovásírással, hogy Húzzatok a picsába és mindenkinek azt mondani, hogy az van ráírva, hogy Orbán az egyetlen.”

Az üzenet Ukraja melletti kiállás: az Ukrajna elleni orosz agresszió második napján bejárta a világsajtót a hős ukrán határőrök története, akik az aprócska fekete-tengeri Kígyó-szigetet védve szó szerint azt üzenték az őket fegyverletételre felszólító orosz hadihajónak, hogy: „Orosz hadihajó, húzz a faszba!” (Később kiderült, hogy a határőröket fogságba ejtették.)

Amikor 2018 végén országos tüntetések zajlottak a túlóratörvény ellen, egy kecskeméti demonstráción Nagy Blanka bajszos fasznak nevezte Áder Jánost a törvény aláírása miatt, és azt javasolta, hogy „álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát.”

A fideszes média neki is ment, a 18 éves kiskunfélegyházi gimnazistát Bencsik András leribancozta, Bayer Zsolt „kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis prolinak” nevezte, a Pesti Srácok fotósa még a szoknyája alá is befotózott, a Ripost, a Lokál és az Origo pedig elkezdte terjeszteni, hogy nagyon rossz tanuló.

Marsi Anikó a TV2 esti híradójában drámai hangon beolvasta: „félévkor több tárgyból is éppen hogy megkapta a 2-est, emellett tele van 1-esekkel és 2-esekkel az ellenőrzője”. Ez nem volt igaz, Nagy Blanka meg is nyerte a helyreigazítási pereket.

Szólj hozzá!

Az OLAF vizsgálatot indított a négyszeresen túlárazott informatikai képzések ügyében

2022.03.16 16:25:00

Az OLAF vizsgálatot indított a négyszeresen túlárazott informatikai képzések ügyében

Az Európai Csalás Elleni Hivatal vizsgálatot indított „az egészen pofátlan módon, négyszeresen túlárazott informatikai képzések ügyében” – írta meg Hadházy Ákos független parlamenti képviselő, aki az ügyet korábban feltárta.

Hadházy azt írja, a kár bizonyíthatóan minimum 2,25 milliárd forint volt, és így a 4000 informatikus helyett csak ezret képeztek ki. „A primitív csalás lényege annyi volt, hogy ugyanazt a tananyagot négyszer annyiért adták el a cégek, ha az EU-s pénzből az állam finanszírozta a képzést, ahhoz képest, mint ha piaci alapon, a tanulónak kellett volna kifizetni” – írja Hadházy, aki a posztja végén így viccelődött:

„Az idióta Anonymus képet azért tettem ide, hogy hátha akkor a propaganda sajtó is lehozza a tényt: a kormány asszisztálásával milliárdokat loptak az informatikai képzés ürügyén.”

Szólj hozzá!

Az amerikai titkosszolgálat szerint az incelek növekvő fenyegetést jelentenek

2022.03.16 15:10:00

Az amerikai titkosszolgálat szerint az incelek növekvő fenyegetést jelentenek

Az Egyesült Államok titkosszolgálatának, a Secret Service új jelentése részletezi a növekvő fenyegetést azon férfiak részéről, akik képtelenek intim kapcsolatokat kialakítani nőkkel, „önkéntelen cölibátusban” élnek, vagyis incelek. (Az incelt hallottam már magyarul úgy is, hogy cölibáttya.)

Kedden közölték a Nemzeti Fenyegetésértékelő Központ (NTAC) jelentését a célzott erőszakot vizsgáló több éves kutatásban azonosított viselkedési fenyegetésekről. A témák közé tartozik a fenyegető kommunikáció, az online tartalmakkal kapcsolatos, krónikus és akut stresszorok, másokban kiváltott aggodalom, interperszonális nehézségek, zaklatás, pénzügyi instabilitás, sikertelen élettörekvés és a következmények hiánya – írja a Guardian.

Esettanulmány: a jógaóra mészárosa

Esettanulmányként a titkosszolgálat egy 2018-as lövöldözést vizsgált meg, amikor a floridai Tallahassee-ben egy jógaórán egy férfi két nőt megölt és hatot megsebesített.

„A támadót az ösztönözte erőszak végrehajtására, hogy képtelen volt kapcsolatokat kialakítani vagy fenntartani nőkkel, valamint az, hogy úgy vélte, a nők a társadalomban hatalmat gyakorolnak a férfiak felett” – áll a jelentésben, ami szerint a 40 éves fegyveres férfi, Scott Paul Beierle több figyelmeztető jelet mutatott, köztük nőkkel és lányokkal szembeni illetlen és bűnöző magatartást. Háromszor tartóztatták le nők fogdosása miatt, és a szobatársai „Ted Bundynak” nevezték, utalva a hírhedt sorozatgyilkosra, aki nőket célzott meg.

Steve Driscoll, az NTAC vezető kutatási szakértője elmondta: „Tinédzser évei alatt a támadó a vádak szerint követte az osztálytársait, és olyan történeteket írt, amik középpontjában erőszakos témák álltak.” „Az egyik történet 81 oldalas volt, és a főszereplő több lányt meggyilkolt, mielőtt öngyilkos lett volna. A történetben megölt nők a támadó középiskolai osztálytársait képviselték, de az írásban kissé megváltoztatta a neveket” – írják.

A merénylet napján Beierle egy cetlit hagyott a szállodai szobájában, amin az állt:

„Ha nem találok egyetlen tisztességes nőstényt sem, akivel együtt élhetek, sok illetlen nőstényt fogok találni, akikkel együtt meghalhatok. Ha meg akarják tagadni tőlem az életet, nem lesz más választásom, mint megtagadni tőlük az életet… Arroganciájuk, közönyük és árulásuk végre lelepleződik és megbüntetik.”

A jelentés szerint ugyan Beierle nem használt olyan konkrét ideológiai címkéket, mint az „antifeminista” vagy az „incel”, a viselkedése és a meggyőződése sok inceléhez hasonlít.

Incel gyilkosok

A jelentésben vizsgált másik incidens a kaliforniai Santa Barbarában 2014-ben történt gyilkosság, amiben a 22 éves Elliot Rodger hat embert ölt meg és 14-et megsebesített. A támadások előtt Rodger nehezményezte, hogy nem tudott barátnőt találni, és megvetette a nőket meg az etnikailag vegyes párokat.

A jelentés hivatkozik arra is, hogy 2020-ban meggyilkolták az Egyesült Államok kerületi bíróságának bírójának, Esther Salasnak a fiát, akit az önmagát „antifeminista ügyvédnek” nevező 72 éves Roy Den Hollander ölte meg, aki úgy vélte, „a férfiasság komoly veszélyben van Amerikában”.

A jelentés szerint az NTAC kutatása nem mutatott ki konkrét profilt egy olyan egyénről, aki célzott erőszakos cselekményt tervez vagy hajt végre. A támadók koruk, etnikumuk, nemük, iskolai végzettségük, foglalkoztatási előzményeik és egyéb jellemzőik szerint különböznek egymástól. De a legtöbb támadó az erőszakos cselekmények előtt aggasztóan viselkedett.

Aggasztó minták

Bár a Secret Service leginkább az amerikai elnökök védelméről ismert, alapos fenyegetésértékelési programjai is vannak, amiknek a célja „azonosítani és beavatkozni azokkal szemben, akik kockázatot jelentenek célzott erőszakban”. Az ügynökség megjegyezte, hogy a nőgyűlölő erőszak nem korlátozódik a tömeges erőszak nagy horderejű eseteire, „a nőgyűlölet gyakran megjelenik gyakoribb erőszakos cselekményekben, beleértve a zaklatást és a családon belüli erőszakot”.

A jelentés szerint emiatt a fenyegetésekre adott válaszokhoz a bűnüldöző szervek, a bíróságok, a mentálhigiénés szolgáltatók és a családon belüli erőszak meg a gyűlölet-bűncselekmények jogvédő csoportjai közötti együttműködésre van szükség. „A jövőbeni tragédiák kockázata csökkenthető, ha megfelelő rendszerek működnek a figyelmeztető jelek azonosítására” – áll a jelentésben.

Lina Alathari, az NTAC igazgatója azt mondta: „A bűnüldöző szervek és más közbiztonsági tisztviselők hagyományosan a bűncselekményekre összpontosítanak… és így, ha nincs »közvetlen fenyegetés« vagy nem sértenek meg egy büntetőjogi törvényt, gyakran úgy érzik, nem tehetnek semmit. De amit a kutatásból és az ezt sikeresen végző közösségektől tudunk, az az, hogy ha van egy képzett szakember a fenyegetésértékelésben, a figyelmeztető jelek azonosításában és a megfelelő erőforrások rendelkezésre állásában… akkor vannak sikertörténetek.” (Guardian)

Szólj hozzá!

Az iráni külügyminiszter Moszkvában tárgyal az iráni atomalkuról

2022.03.15 06:38:00

Az iráni külügyminiszter Moszkvában tárgyal az iráni atomalkuról

Moszkvában tárgyal Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter – jelentette be az iráni tárca szóvivője Teheránban. A látogatásra pár nappal azután kerül sor, hogy Oroszország új követelései miatt megszakadtak a hónapok óta tartó, és már eredménnyel kecsegtető nemzetközi tárgyalások az Iránnal 2015-ben kötött atomalku felújításáról.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával (USA, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia és Franciaország), illetve Németországgal 7 éve aláírt egyezményben Teherán vállalta, hogy korlátozza az atomtevékenységeit az ellene nukleáris fegyverkezés gyanúja miatt elrendelt nemzetközi szankciók fokozatos feloldásáért cserébe. De a megállapodás 2018-ban zsákutcába került, mert az USA kilépett belőle, és ismét bevezette Irán ellen a korábban már feloldott szankciókat, mire válaszul Teherán fokozatosan felhagyott a vállalt kötelezettségei teljesítésével.

A bécsi tárgyalásokon már közel kerültek a megállapodáshoz, de az ukrajnai háború elindítása után pár nappal Oroszország amerikai garanciákat kért, hogy az ellene meghozott szankciók nem vonatkoznak az Iránnal folytatott katonai és gazdasági együttműködésére. Washington ezt elutasította, így a tárgyalások megrekedtek. Később az amerikai kormányzat jelezte, hogy megmenthetők az eddig elért eredmények, „ha Moszkvában és Teheránban megfelelő döntések születnek”.

De Amirabdollahián moszkvai látogatását bejelentve az iráni külügyi szóvivő azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak kell olyan politikai döntést hoznia, ami alapján a küldöttségek visszatérhetnek Bécsbe, és Teherán szerint a hivatalos orosz kéréseket érdemben meg kell vitatni, mint bármelyik érintett fél által felvetett témákat.

A nyugati tárgyalók a napokban adtak ki közleményt, ami szerint „senki sem használhatja ki a bécsi tárgyalásokat arra, hogy olyan garanciákhoz jusson, amiknek semmi közük a 2015-ös megállapodáshoz”. (MTI)

Szólj hozzá!

Oroszországban korlátozzák a hozzáférést az Instagramhoz

2022.03.11 23:45:00

Oroszországban korlátozzák a hozzáférést az Instagramhoz

Korlátozta az Instagramhoz való oroszországi hozzáférést az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor), miután a közösségi hálózat tulajdonosa, az amerikai Meta Platforms a szóvivője szerint engedélyezte a felszólítást az oroszokkal szembeni erőszakra.

A Roszkomnadzor a főügyészség követelése alapján döntött a blokkolásról, miután az bírósági keresetet nyújtott be a Meta Platforms szélsőséges szervezetnek minősítése és tevékenységének betiltása érdekében, gyűlöletkeltés, ellenségeskedés szítása és erőszakkal fenyegetés címén.

„A vállalat vezetőségének ilyen lépései nemcsak azt a benyomást keltik, hogy a terrorista tevékenység megengedhető, hanem arra is irányulnak, hogy gyűlöletet és ellenségeskedést szítsanak az Oroszországi Föderáció polgáraival szemben” – közölte a főügyészség.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) gyilkosságra és erőszakra történő nyilvános bujtogatás és terrorista tevékenységben való részvétel címén büntetőeljárást indított. Orosz politikusok és hivatalos intézmények tömegesen jelentették be, hogy feladják Instagram-profiljukat, és helyette a VK-t fogják használni.

A TASZSZ hírügynökség úgy értesült, hogy a szintén a Meta Platforms tulajdonában álló WhatsApp messenger működését az oroszországi korlátozás nem érinti.

A Roszkomnadzor a Meta Platforms másik közösségi szolgáltatásához, a Facebookhoz való hozzáférést már korábban korlátozta, miután az több orosz médiumot letiltott. Az orosz hatóság indoklása szerint a Facebook korlátozta az alapvető emberi jogokat és szabadságokat, és megsértette az orosz állampolgárok jogait és szabadságát, amibe a médiaszabadság is tartozik.

A Reuters hírügynökség csütörtökön jelentette, hogy a Meta Platforms egyes országokban ideiglenesen engedni fogja az ukrajnai háborúban részt vevő orosz erők elleni erőszakra buzdítást. A hírügynökség, céges belső, a moderátoroknak szóló vezetői levelekre hivatkozva az írta, hogy a Meta azt is engedni fogja ideiglenesen – az általános elveivel ellentétben –, hogy Vlagyimir Putyin orosz vagy Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök megölésére buzdítson valaki a közösségi médiumokban.

A tartalom-moderációs elvek módosítására vonatkozó értesülést Andy Stone, a Meta szóvivője megerősítette. A New York Times úgy értesült, hogy az ideiglenes engedély Örményországra, Azerbajdzsánra, Észtországra, Georgiára, Magyarországra, Lettországra, Litvániára, Lengyelországra, Romániára, Oroszországra, Szlovákiára és Ukrajnára érvényes.

A Reuters által idézett e-mailek szerint egyébként a Meta ideiglenesen engedélyezni fogja „szigorúan Ukrajna védelmével összefüggésben” az Azov ukrán ultranacionalista zászlóalj dicséretét, amit egyébként tilt. A Kreml súlyos választ ígért. (MTI)

Szólj hozzá!

Hernádi Zsolt egy 2019-es mexikói fotóval illusztrálta, hogy Magyarországon zacskóba tankolnak

2022.03.11 21:23:00

Hernádi Zsolt egy 2019-es mexikói fotóval illusztrálta, hogy Magyarországon zacskóba tankolnak

Az üzemanyagkérdésről tartott kormányinfón Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója a spekulációs célú tankolásos visszaélésekkel kapcsolatban azt mondta:

„Van itt nálam egy olyan fotó, ahol nejlonzacskóba tankolták az üzemanyagot. Érdemes megnézni egyébként, mert egészen döbbenetes.”

A sajtótájékoztatón később az ellátással kapcsolatos álhírekről Hernádi azt mondta, „itt egy elrettentő példa”, majd felemelt egy képet, amit körbe is adott a sajtónak.

Az Urban Legends visszakereste a felmutatott fotót, és kiderült, hogy a kép előkerült már tavaly nyáron is, amikor amerikai tényellenőrzők egy ottani benzinvásárlási pánik miatt megírták: a kép valójában 2019-ben készült, Mexikóban, és ebben a cikkben jelent meg először.

A kormány egyébként utasította a rendőrséget, hogy rémhírterjesztés miatt indítson eljárást azokkal szemben, akik valótlanul az üzemanyagellátás leállásáról közölnek információt.

Szólj hozzá!

Pro- és kontrapaganda

2022.03.10 14:32:00
Szólj hozzá!

Az orosz tornász, aki Z betűvel a ruháján állt az ukrán versenytársa mellé a dobogón, úgy érzi, helyesen cselekedett

2022.03.09 22:13:00

Az orosz tornász, aki Z betűvel a ruháján állt az ukrán versenytársa mellé a dobogón, úgy érzi, helyesen cselekedett

A 20 éves Ivan Kuljak orosz tornász a dohai világkupaversenyen harmadik helyen végzett, és a Putyin háborújának támogatását szimbolizáló Z betűvel a ruháján állt fel a dobogóra az aranyérmes ukrán riválisa mellé.

Kuljak – aki korábban volt sorkatona – a heves reakciók és a Nemzetközi Tornaszövetség belengetett fegyelmi eljárása ellenére úgy véli, helyesen cselekedett: „Azt mondták, hogy tegyek valamit a zászló helyére. Ezt megtettem. Mindent, amit lehetett, megtiltottak. Csak meg akartam mutatni, hogy honnan jövök. Nem tartottam a következményektől. Nem akartam semmi rosszat okozni. A »Z« jel azt jelenti, hogy a »győzelemért«, a »békéért«. Az ukrán versenyzők csúnyán bántak velünk – ők kezdték belekeverni a politikát, mozgalmat indítottak. Ezután csak annyit tettem, hogy rátűztem a dresszemre ezt a jelképet.”

Az ukránokról azt mondta, hogy: „Zászlóba bugyolálva jöttek ki, és azt kiabálták a pódiumon, hogy »Éljen Ukrajna!«. A szabályok szerint ez nem megengedett, ők mégis megtették. Ráadásul a kizárásunkat is követelték, annak ellenére, hogy mi nem tettünk semmi rosszat. Úgy gondolom, hogy helyesen cselekedtem.”

Hétfőtől egyébként az orosz és fehérorosz sportolók nem vehetnek részt a Nemzetközi Tornaszövetség versenyein, így Kuljaknak a vasárnapi volt az utolsó alkalma, hogy állást foglaljon.

Alapítvány a sportolókért

A Forma-1-es Haas istállótól menesztett Nyikita Mazepin alapítványt hoz létre olyan sportolóknak, akik az oroszok ukrajnai háborúja miatt nehéz helyzetbe kerültek.

A 23 éves versenyző bejelentette, hogy azokat a sporttársain szeretne segíteni, akik „rajtuk kívül álló, politikai okok miatt elvesztették a lehetőséget, hogy a legmagasabb szinten versenyezzenek”.

Az orosz tornász, aki Z betűvel a ruháján állt az ukrán versenytársa mellé a dobogón, úgy érzi, helyesen cselekedett

„Az alapítványt az Uralkali finanszírozza majd abból a pénzből, amit idén a Forma-1-re költött volna” – mondta Mazepin, akivel együtt az orosz műtrágyagyártó és -forgalmazó cégnek, a Haas főszponzorának is távoznia kellett az autós gyorsasági világbajnokságból. A pilóta apja a cég egyik fő részvényese.

„Az alapítvány azoknak segít majd, akik életüket áldozták az olimpiai, paralimpiai vagy egyéb nagy versenyre való felkészülésre, amiken most az útlevelük miatt nem indulhatnak el” – közölte Mazepin, megjegyezve, hogy először a játékokról kitiltott orosz paralimpiai csapatnak nyújtanak majd segítséget.

Az oroszok ukrajnai inváziója nyomán - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ajánlásának eleget téve - szinte a világ összes sportszövetsége eltiltotta az orosz klubokat és válogatottakat a nemzetközi sorozatokban való részvételtől, továbbá a legtöbb, Oroszországba tervezett világeseményt más helyszínen rendezik meg. (Nemzeti Sport, MTI)

Szólj hozzá!

A Z, a nők és a 400 forintos euró

2022.03.08 13:55:00
Szólj hozzá!

Navalnij: Mindenkit felszólítok, hogy menjen ki az utcára, és harcoljon a békéért

2022.03.02 18:31:00

Navalnij: Mindenkit felszólítok, hogy menjen ki az utcára, és harcoljon a békéért

Navalnij: Mindenkit felszólítok, hogy menjen ki az utcára, és harcoljon a békéért

Alekszej Navalnij megint üzent a börtönből, miután a háború kirobbanásakor azt írta, hogy a szenilis tolvajoknak már nem elég a propaganda, vért akarnak. A bebörtönzött ellenzéki vezető, akit most hosszú évekre félre akarnak állítani, a Twitteren azt írta:

„Mi – Oroszország – békés nemzet akarunk lenni. Sajnos most kevesen neveznének minket annak.

De legalább ne váljunk a megrémült hallgatagok nemzetévé! A gyáváké, akik úgy tesznek, mintha nem vennék észre a nyilvánvalóan őrült cárunk által kirobbantott Ukrajna elleni agresszív háborút.

Nem tudom, nem akarom és nem is fogom csendben nézni, hogy 100 évvel ezelőtti eseményekkel kapcsolatos áltörténelmi ostobaságok váltak ürüggyé az oroszoknak ukránok megölésére, az ukránoknak pedig arra, hogy védekezés közben oroszokat öljenek.

Ez a 21. század harmadik évtizede, és tankokban elégett emberekről meg lebombázott házakról szóló híreket nézünk. Valós fenyegetéseket látunk a tévében arról, hogy nukleáris háborút indíthatnak.

Magam is a Szovjetunióból származom. Ott születtem. És a fő üzenet akkor – a gyerekkoromban – a »harc a békéért« volt. Mindenkit felszólítok, hogy menjen ki az utcára, és harcoljon a békéért.

Putyin nem Oroszország. És ha van most valami Oroszországban, amire a legbüszkébbek lehettek, az az a 6824 ember, akiket azért vettek őrizetbe, mert – minden felszólítás nélkül – »HÁBORÚ – NEM!« feliratú plakátokkal vonultak utcára.

Azt mondják, aki nem tud részt venni egy tüntetésen, és nem kockáztatja, hogy letartóztatják, az nem szólíthat fel tüntetésre. Én már börtönben vagyok, úgyhogy azt hiszem, megtehetem.

Nem várhatunk tovább. Bárhol is vagy, Oroszországban, Fehéroroszországban vagy a bolygó másik felén, menj el a városod főterére minden hétköznap, hétvégén és ünnepnapokon 14 órakor.

Ha külföldön vagy, menj el az orosz nagykövetséghez. Ha tudsz demonstrációt szervezni, csinálj a hétvégén. Igen, lehet, hogy az első napon csak kevesen mennek utcára. És a másodikon – még kevesebben.

De fogcsikorgatva és a félelmet leküzdve elő kell jönnünk, és ki kell követelnünk a háború befejezését. Minden letartóztatott ember helyére két újnak kell érkeznie.

Ha a háború megállításához meg kell töltenünk a börtönöket és a rendőrfurgonokat, akkor meg fogjuk tölteni a börtönöket és a rendőrfurgonokat.

Mindennek ára van, és most, 2022 tavaszán meg kell fizetnünk ezt az árat. Nincs, aki megtegye helyettünk. Ne »legyünk a háború ellen«. Harcoljunk a háború ellen!”

Szólj hozzá!

Világszerte hivatalosan eddig majdnem 6 millió embert ölt meg a Covid-19

2022.03.02 14:14:00

Világszerte hivatalosan eddig majdnem 6 millió embert ölt meg a Covid-19

A világon 438 533 674 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 964 695 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem friss adatai alapján.

Egy nappal korábban a világon 436 973 863 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 956 266 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

  • A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 79 088 507. A halálos áldozatok száma 952 629.
  • Indiában 42 938 599 fertőzöttet és 514 246 halálos áldozatot jegyeztek fel.
  • Brazíliában 28 818 850 fertőzöttről és 649 922 halálos áldozatról tudni.
  • Franciaországban 22 959 368 fertőzöttet és 139 594 halálos áldozatot regisztráltak.
  • Az Egyesült Királyságban 19 120 746 a fertőzöttek száma, és 162 203-an haltak meg a betegségben.
  • Oroszországban 16 257 688-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 345 427-re emelkedett.
  • Németországban 14 974 722 fertőzöttet és 123 024 halottat tartanak nyilván.
  • Törökországban 14 149 341 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 94 648.
  • Olaszországban 12 829 972 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 155 000.
  • Spanyolországban 11 036 085 fertőzöttet és 99 883 halálos áldozatot regisztráltak.
  • Iránban 7 060 741 a fertőzöttek és 137 064 a halottak száma.
  • Lengyelországban 5 680 034 fertőzöttet és 111 586 halálesetet tartanak nyilván.
  • Ukrajnában 5 040 518 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 112 459 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, ami a kínai Vuhanból terjedt el. (MTI)

Szólj hozzá!

Csányi Sándor vagyona egy nap alatt 11 milliárd forinttal csökkent az OTP zuhanása miatt

2022.03.02 03:00:00

Csányi Sándor vagyona egy nap alatt 11 milliárd forinttal csökkent az OTP zuhanása miatt

Az OTP egy nap alatt az értéke több mint egyötödét elveszítette, mivel a bankpapír árfolyama 21,53 százalékkal értékelődött le a keddi kereskedésben.

A Telex kiszámolta, hogy Csányi Sándornak csak ma 11 151 949 545 forinttal csökkent a vagyona, ugyanis az ország egyik leggazdagabb emberének 4 062 641 részvénye van, ami a hétfői 12 750 forintos záró árfolyamon 51 798 672 750 forintot ért, egy napra rá pedig a 10 005 forintos záróáron már csak 40 646 723 205-öt.

Havi összevetést nézve Csányi vagyona 33 milliárd forinttal csökkent az OTP-árfolyam zuhanása miatt. Persze Csányi még lehet gazdagabb, most csak átmenetileg kevesebbet ér a részvényállománya, csak ha tőzsdei áron el akarná adni, akkor könyvelhetné el ténylegesen ezt a veszteséget.

A bank legnagyobb külföldi tulajdonosainak, a Rahimkulov testvéreknek a vagyona még jobban csökkent: az előző napi 251,6 milliárd forintot érő részvénycsomagjuk a mai zárás után már csak 197,4 milliárd forint volt.

Szólj hozzá!

Paddington mackó ukrán hangja, a helyi Dancing with the Stars 2006-os győztese dacol az orosz diktátor hadseregével

2022.02.28 19:25:00

Paddington mackó ukrán hangja, a helyi Dancing with the Stars 2006-os győztese dacol az orosz diktátor hadseregével

Velkovics Vilmos kormánypárti műsorvezető február 19-én még azon nevetett a Facebookon, hogy még háború sem indult, de Volodimir Zeneszkij ukrán elnök már elmenekülhet Ukrajnából.

Persze kiderül, hogy ez nem igaz. Zelenszkij most a világpolitika középpontjában találta magát egy megtámadott ország vezetőjeként. Miközben az oroszok Kijevet ostromolják, és Zelenszkijre és a családjára vadásznak, az elnök nem hagyta el a fővárost, és amikor az amerikaiak felajánlották, hogy kimenekítik, azt üzente: fegyverre van szüksége, nem fuvarra.

Paddington mackó ukrán hangja, a helyi Dancing with the Stars 2006-os győztese dacol az orosz diktátor hadseregével

Az a Zelenszkij, aki évtizedeken át komikus-színész volt, többek között ő volt Paddington mackó ukrán hangja.

Az a Zelenszkij, aki 2006-ban ilyen számokkal nyerte meg az ukrán Dancing With the Starst:

Az a Zelenszkij, aki ilyen Beyonce-paródiában szerepelt:

Ez a Zelenszkij dacol most Putyinnal, és ő mondta azt az EU-s vezetőknek, hogy lehet, hogy utoljára látták élve.

Eközben a magyar közmédiában felelőtlennek nevezik és kb. Hitlerhez hasonlítják, őt téve felelőssé a háború miatt, amit az orosz diktátor indított. Németh Balázs egyenesen ott tart: „És mi történne, ha lemondana Zelenszkij? Nem lenne okosabb döntés?” A közmédia visszatérő Fidesz-hű vendége, Georg Spöttle szombaton azt írta az orosz hadseregről: „Fontosnak tartották elfoglalni a csernobili atomerőművet is. Ez talán azért történt, mert Zelenszkíj, ukrán elnök a napokban arról beszélt, hogy Ukrajna nukleáris fegyvereket akar fejleszteni. Putyin elnök úgy látta, hogy az ukránok ezzel átlépték vörös vonalat. Nyilvánvaló így akarta meggátolni, hogy Kijev uránt dúsíthasson a közei, vagy a távoli jövőben.”

Szólj hozzá!

Ungváry Krisztián: Uram Isten irgalmazzon nekünk

2022.02.28 18:40:00

Ungváry Krisztián: Uram Isten irgalmazzon nekünk

Ungváry Krisztián egy Facebookra posztolt írásban próbálta meg értelmezni az orosz-ukrán háborút és lehetséges hatásait. Azt írja: „Sajnos van esély arra, hogy a dolgok nem racionális mederbe folynak tovább. Putyin ezt a háborút csak katonailag nyerheti meg, politikailag már most elvesztette. Amennyiben kevés ukrán halott lesz, akkor nem fogja elfoglalni a városokat. Amennyiben sok halott lesz, akkor sokszorozódni fog az ukránok gyűlölete a putyini rendszerrel szemben.”

A történész – akinek a kutatási területe a 20. századi had- és politikatörténet meg a kommunista időszak titkosszolgálatai és az állambiztonság – azt írja, „1941-1945 között sem lehetett fenntartani a megszállást Ukrajnában, csak a főutak mentén, a nagyobb településeken (alapvetően nappal) és a helyőrséggel teli helyeken”.

„Vajon kikkel akarja majd pacifikálni Putyin a 600.000 négyzetkilométeres országot? 1956 után Magyarországon másfél évig tartott, míg be lehetett vezetni az iskolákban újra a kötelező orosz oktatást, pedig előtte nyolc éven át végigvertek és végiggyilkoltak egy országot” – idézte fel.

Ungváry szerint Putyin ajánlata az ukránoknak az, hogy „legyetek tehetetlen impotens pufferállam”, de szerinte „ebbe az ajánlatba nehéz lesz belemenni úgy ha az érintettek mellé nem állítanak börtönt, koncentrációs tábort és hasonlókat”.

„Mondjuk úgy, mint Kínában az ujgurkérdés »megoldása« esetében. Itt ugyanis ezt a szerepet olyanoknak kellene eljátszaniuk, akik a nyelvet értik, akik igencsak hasonló kultúrkörből érkeznek, azaz orosz kiskatonáknak, akik ezt a hátuk közepébe kívánják és nincsenek is hozzá elegen. Vagy helyi kollaboránsoknak, akik még fel sem mertek tűnni - pedig illett volna már a »békefenntartóknak« bemutatni az új ukrán bábkormányt” – írja Ungváry, aki szerint „azok a jelek, amiket eddig látni, egyértelműen arra mutatnak, hogy a megszállókkal még a helyi önkormányzatok vezetői sem állnak szóba”.

A történész úgy véli: „Néhány nap múlva lehet hogy Kijevből Aleppó lesz. Csak emlékeztetőül: Putyin szándékosan »háztalanított« több millió ártatlan civilt azért, hogy menekültként zúdíthassa őket Európára és válságba taszítsa ezzel az EU-t. Nem túl sok választja el, hogy ugyanezt megtegye Kijevvel vagy Harkovval, persze most nem egészen ugyanazért.”

Ungváry szerint Putyin már beszámíthatatlan: „Emögött egy nyilvánvalóan nem beszámítható politikus döntése áll majd. Nem kétséges, hogy amennyiben ezt a döntést meghozza, a válasz sem marad el, elsősorban nem is a világ részéről (itt nincsenek illúzióim) hanem a még életben maradt ukránok részéről, akik ezt nem nyelik le sem rövid, sem közép, sem hosszútávon.”

Ungváry írása vészjóslóan zárul:

„A patthelyzetből viszont Putyin azt is gondolhatja, hogy menekvést jelent, ha megnyomja azt a bizonyos gombot. Neki egyébként előbb-utóbb azzal is szembe kell néznie, hogy esélyes, hogy saját emberei közül valaki épp e gomb megnyomásától félve agyonlövi. Uram Isten irgalmazzon nekünk.”

Ezután még Yuval Noah Harari friss cikkét ajánlja, de hozzáteszi: „Bár tartok tőle, túl optimista, mivel a gomb nyomogatásának lehetőségével nem számol.”

Szólj hozzá!

Folytatódik az orosz-ukrán háború

2022.02.28 14:34:00

Jó reggelt! Ez a 444 reggeli hírlevele, benne az elmúlt 24 óra legfontosabb híreivel. (Minden hírlevélre itt lehet feliratkozni.) Csütörtök reggel óta tart az orosz-ukrán háború, a legfrissebb fejleményeket itt lehet követni.

4 kiemelt cikk:

1. A DIKTÁTOR HÁBORÚJA

Folytatódik az orosz-ukrán háború

A folyamatosan alakuló háború legfontosabb hírei röviden.

Tüzérségi találat ért egy lakóházat Harkivban, egy ember meghalt, 80-at kimentettek a romok közül. Kijev tartja magát, de Harkivban orosz csapatok harcolnak az utcákon, és egyre több a civil áldozat. Itt egy videó a megsemmisített orosz menetoszlop Harkivból, itt pedig egy másik, de megsemmisítettek egy orosz konvojt Bucsánál is. Az ukrán erők elvileg visszafoglalták a várost.

Zelenszkij arról beszélt, hogy lakónegyedeket bombáznak, Ukrajna eljárást kezdeményezett Oroszország ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon. A Die Welt tolmácsa elsírta magát az ukrán elnök beszédének fordítása közben.

Putyin megköszönte az orosz csapatoknak a kifogástalan szolgálatot. Az ukránok szerint már több ezer orosz halott katona van. Közben az orosz diktátor már fokozott készültségre utasította az orosz nukleáris elrettentő erőket. Putyin valószínűleg nem számított ekkora ellenállásra, de eddig azért rendre megnyerte a háborúit.

Az ukrán belügyminisztérium külön oldalt és Telegram csatornát indított az elfogott és elesett orosz katonák fotóival, videóival és dokumentumaival.

A szankciós listára került orosz propagandista élő adásban omlott össze, mert bukhatja az olasz villáit. Közben a pénzükért aggódó embereket próbálja nyugtatni az orosz jegybank.

A háború egyik komoly következménye, hogy a hidegháború óta nem látott fegyverkezési programot jelentett be Németország.

  • Egyébként az amerikaiak többsége úgy véli, ha Trump lenne az elnök, Putyin nem merte volna megtámadni Ukrajnát.

2. A HÁBORÚ MAGYARORSZÁGRÓL

Folytatódik az orosz-ukrán háború

Vasárnap reggeli adatok szerint Magyarországra már több mint 2000, Romániába 43 ezer menekült érkezett Ukrajnából, összesen pedig 368 ezren menekültek el a szomszédból.

A Magyar Honvédség azt kéri, senki ne osszon meg semmit és sehol a magyar csapatokról, se telefonon, se Facebookon.

Orbán azt mondta, azért nem küldene fegyvereket Ukrajnának, mert a Honvédségnek minden meglévőre szüksége van.

A DK nyílt levélben követeli, hogy a Debreceni Egyetem vonja vissza Vlagyimir Putyin díszpolgári címét, a Kutyapárt pedig „Húzz a faszba!” feliratot vetített az orosz nagykövetség épületére.

3. MINDEN MÁS

Folytatódik az orosz-ukrán háború

4. BORÍZŰ HANG

Folytatódik az orosz-ukrán háború

A háborúra való tekintettel sem maradhatott el a három nagydumás poénparádéja.

Szólj hozzá!

Putyin fokozott készültségre utasította az orosz nukleáris elrettentő erőket

2022.02.27 21:28:00

Putyin fokozott készültségre utasította az orosz nukleáris elrettentő erőket

A Reuters azt írja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a NATO-országok agresszív kijelentései és „illegitim” szankciói után elrendelte az orosz hadsereg vezetésének, hogy helyezzék készenlétbe a nukleáris elrettentő erőket.

„A nyugati országok nemcsak barátságtalan gazdasági lépéseket tesznek hazánkkal szemben, hanem a nagy NATO-országok vezetői is agresszív kijelentéseket tesznek hazánkkal kapcsolatban. Ezért elrendelem, hogy Oroszország elrettentő erőit különleges szolgálati rendszerbe helyezzék át”mondta az orosz diktátor.

Közben az ENSZ atomenergia-ügyi 35 tagú kormányzótanácsa rendkívüli ülést tart Ukrajnáról, mivel négy működő atomerőmű és különféle hulladékkezelő létesítmények vannak az országban, köztük a csernobili, amit az orosz fegyveresek elfoglaltak – írja a Reuters.

Szólj hozzá!

A Kutyapárt összeszedte az aláírásokat

2022.02.26 02:43:00

A Kutyapárt összeszedte az aláírásokat

„Szeretnénk elkiabálni: megvannak az aláírások! Lesz kutyapártos lista, szavazhatsz ránk április 3-án! 71 körzetben kellett összegyűjtenünk az aláírásokat, 77 helyen már biztosan megvagyunk, öt esélyes körzetet még számolnak”jelentette be a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.

Szólj hozzá!

Újabb szankciókról döntöttek az EU-tagállamok vezetői

2022.02.25 06:36:00

Újabb szankciókról döntöttek az EU-tagállamok vezetői

Az EU-tagállamok vezető rövid tárgyalás után elfogadták az uniós csúcs záródokumentumát, amiből kiderül, hogy egységesen elítélték az Ukrajna elleni katonai agressziót, és büntetőintézkedéseket hoznak Oroszország ellen – írja az Euronews.

A 27 tagállam által elfogadott dokumentum szerint az EU kiáll Ukrajna mellett, támogatja a területi egységét és függetlenségét, illetve Oroszország kivonulását kérik az ukrán területekről.

Erről döntöttek:

  • szankciókkal sújtják a pénzügyi szektort, az energia és a szállítási iparágakat,
  • korlátozzák a kettős felhasználású (civil és katonai) termékeket,
  • exportkorlátozások és vízumkorlátozások jönnek,
  • kibővítik a szerdai szankciós listát, a rajta lévő cégek meg magánszemélyek európai vagyonát befagyasztják, és beutazási tilalom alá kerülnek.

A vezetők a lépések irányáról döntöttek, konkrétumok még nincsenek, és hivatalosan jóvá kell hagynia az Európai Tanácsnak is, ami egyébként azt kérte, hogy Fehéroroszországot is büntessék újabb szankciókkal a háborúban játszott szerepéért. (Euronews)

Szólj hozzá!

Az oroszok elfoglalták Csernobilt

2022.02.25 01:59:00

Az oroszok elfoglalták Csernobilt

Orosz erők elfoglalták a csernobili atomerőművet – közölte Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója. „Lehetetlen azt mondani, hogy a csernobili atomerőmű biztonságos az oroszok teljesen értelmetlen támadása után” – mondta Podoljak, aki szerint „ez az egyik legsúlyosabb fenyegetés ma Európában”.

A külföldre üldözött fehérorosz ellenzéki elnökjelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja egyik tanácsadója, Franak Viačorka azt írja: „A csernobili övezetben lezajlott heves harcok után az orosz csapatok átvették az irányítást a csernobili atomerőmű felett. A személyzetet túszul ejtik.”

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban közölte: „A támadás a csernobili atomerőmű ellen hadüzenet egész Európának.” (via Reuters)

Szólj hozzá!

Elkezdődött hát

2022.02.24 14:27:00
Szólj hozzá!

Jön a medve!

2022.02.23 14:26:00

Jön a medve!

Jó reggelt! Túl vagyunk 2022. 02. 22. 22:22-n. Továbbra is az orosz-ukrán konfliktus a legfontosabb téma, még mindig élőben követjük.

4 kiemelt cikk:

A napindítóra és a többi hírlevelünkre itt lehet feliratkozni.

HÁBORÚ

Jön a medve!

Németország vállalja a fájdalmas szankciót az oroszok ellen, és nem nyitja ki az Északi Áramlat 2-t: Scholz kancellár bejelentette, hogy felfüggesztik a kulcsfontosságú vezeték engedélyezését, válaszul a szakadár népköztársaságok elismerésére.

Az orosz külügyminiszter kétségbe vonta Ukrajna jogát a szuverenitáshoz, majd Vlagyimir Putyin a képviselőháztól 20 perc alatt megkapta a felhatalmazást, hogy Oroszország határain kívül is bevethesse a hadsereget. Az orosz elnök szerint a minszki megállapodások nem léteznek többé.

Az ukrán külügyminiszter azt javasolja Zelenszkij elnöknek, hogy szakítsák meg a diplomáciai kapcsolatokat Oroszországgal. Ukrajna azt kéri a Nyugattól, hogy kapcsolják le Oroszországot a SWIFT-ről, Zelenszkij pedig védelmi koalíció létrehozását kezdeményezi.

Az Egyesült Államok inváziónak tekinti az orosz csapatok kelet-ukrajnai bevonulását, de Bidennek nem áll szándékában háborúzni. Jens Stoltenberg szerint Oroszország teljes körű támadást tervez Ukrajna ellen, de a NATO-főtitkár arra kérte Kijevet, ne reagáljon elhamarkodottan az ismétlődő orosz agresszióra sem.

Az EU tagországai megállapodtak az Oroszország elleni szankciókról: megtiltják a kereskedelmet a szakadár régiók és az EU között, és korlátozzák az oroszok hozzáférését az EU tőke- és pénzügyi piacaihoz.

Alekszej Navalnij arról írt, hogy a szenilis tolvajoknak már nem elég a propaganda, vért akarnak. A bebörtönzött orosz ellenzéki szerint Putyin őrült beszédet mondott, és egy részeg nagypapára emlékeztette. Trump szerint viszont Putyin zseniális.

Szólj hozzá!

Tordai Bence: Orbán Viktor bosszúhadjáratot folytat Iványi Gáborék ellen

2022.02.22 00:15:00

Tordai Bence: Orbán Viktor bosszúhadjáratot folytat Iványi Gáborék ellen

Az azonnali kérdések órájában a jobbikos Jakab Péter és Szilágyi György Orbán Viktort kérdezte volna, helyette Gulyás Gergely válaszolt volna, de közölték, hogy megvárnák Orbán Viktort, aki szokatlan módon nem jelent meg.

A napirend előtti kérdéseket itt, az interpellációkat itt közvetítettük. A Parlament eldöntötte azt is, hogy elveszi a DK-s Sebián-Petrovszki László mentelmi jogát.

Szilágyi György: Varga Judit menekül

A jobbikos Szilágyi György Varga Juditot is kérdezte volna, de a miniszter távolléte miatt Répássy Róbert államtitkár válaszolt. Szilágyi azt mondta, a miniszter a Pegasus-botrány és a Völner-ügy óta menekül a kérdések elől, és nem hajlandó válaszolni. Szilágyi azt kérdezte, nem tűnt-e fel, hogy kettős mércét gyakorol az ügyészség. Példaként Boldog Istvánt említette, mint aki a gyanúsítottak közül egyedül úszta meg a letartóztatást, és a legnagyobb korrupciós botrányban Völner Pált sem tartóztatták le, amikor éppen a legelesettebbektől vették el a pénzt, akik ellen végrehajtást ítéltek meg.

Répássy Róbert azzal vágott vissza, hogy Szilágyi korábban hibbant Nérónak nevezte Gyurcsány Ferencet, aki ellen elszámoltatást szorgalmazott, most pedig Gyurcsány szövetségese.

Szilágyi azzal válaszolt, hogy az államtitkáréknak 12 évük lett volna elszámoltatni, de nem hitte volna, hogy egy korrupt államtitkárt, aki több mint 80 milliót lopott el, így fog védeni. Szilágyi szerint Répássynak kéne legjobban az asztalt ütnie, hogy zárják be Völnert, de most cinkossá vált azzal, hogy védi.

Répássy azt mondta, az előbb bemutatta, hogy ki kinek a cinkosa.

Harangozó Tamás: Mi lesz az Elios-üggyel?

Az MSZP-s Harangozó Tamás Orbán Viktort kérdezte volna, helyette Gulyás Gergely válaszolt. Harangozó az M9-es autópálya kérdésével kezdte, amiről azt mondta, Gulyás már kétszer ígérte azt, hogy megoldják a döntést, de eddig nem hallottak róla. Azt is mondta, hogy Szekszárdon hét éve nincs fedett uszoda, félkészen áll, a pénz eltűnt, és már a város sem tud mit mondani. Harangozó az Elios-ügyet is felhozta: 750 millióért lecserélték a világítást, de esnek-kelnek az emberek, olyan sötét van.

Gulyás az M9-esről azt mondta: a nyomvonalról folyik egy vita, az uszoda ügyében egy önkormányzati beruházásról van szó, ha az állam tud, akkor segít, az Elios-ügyről pedig azt mondta, szavatossági igény van, ha ez jogos, akkor állnak rendelkezésre.

Harangozó azt mondta, nem szavatossági igényről van szó, hanem szétlopták, a világítás rossz, az egészet úgy ahogy van, ki kell dobni, és újra kell építeni, ez kormányzati támogatás nélkül nem megy. Gulyás korábban azt mondta, lesz döntés az M9-esről, most meg azt mondja, nem lesz ilyen döntés. Az uszodával kapcsolatban is választ várt.

Gulyás azt mondta, csak elismételni tudja a korábbi válaszát, hiszen döntés nem született. Az uszodáról azt mondta, előbb meg kell vizsgálni az ügyet. Az Eliosról is hasonlót mondott.

Varju László: Infláció van, de a kormány nem csinál semmit

A DK-s Varju László kérdésére Varga Mihály helyett Tállai András válaszolt. Varju szerint eltelt két hónap, 7,9 százalékos infláció lett, de a kormány nem csinált semmit, csak minden reggel mocskosabb részletek derülnek ki a Völner–Schadl-botrányról, de a kormánypártiak elbújnak a vitától. Varju azt kérdezte: hány Völner-botrányhoz hasonló ügy eltüntetésén dolgoztak az elmúlt hetekben, hogy nem maradt idejük kormányozni.

Tállai azt mondta, a Pénzügyminisztérium nem illetékes a Völner-ügyben, majd azt mondta, a kormány védi a magyar gazdaságot.

Varju azt mondta, úgy érzi, a Fidesz-KDNP megbékélt a választási vereséggel, hiszen rekordhiány, rekord-államadósság, rekord-üzemanyagárak vannak. Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban Bulgária után – mondta.

Tállai szerint Varju egyetlen szava sem igaz a kormány gazdaságpolitikájára.

Hohn Krisztina: Mikor fognak segíteni az agglomeráció problémáin?

Az LMP-s képviselők Orbántól kérdeztek volna, de Gulyás válaszolt volna, viszont személyesen Orbántól várja a választ. A párttársa, Hohn Krisztina kérdezett, ő elfogadta, hogy Gulyás válaszol. Arról kérdezte, értesült-e Gulyás a nagytarcsaiak tüntetéséről, mivel nem folyik rendes víz a csapból, és azt sem értik, miért nem tarthatnak önkormányzati választást, ha parlamenti választást tarthatnak. Mikor fognak segíteni az agglomeráció problémáin? – kérdezte Hohn, aki szerint az agglomerációban tapasztalt népességnövekedés rengeteg csatornázási problémával is jár.

Gulyás azt mondta, ami az időközi választásokat illeti: konszenzus volt abban, hogy eddig nem a legszerencsésebb választást lebonyolítani, de a következő havi vírus-előrejelzés derűlátóbb, mint az eddigi hónapokban, viszont 2-3 héttel a választás előtt nem a legszerencsésebb választani. Azt ígérte, a választás után engedélyezni fogják, és május-júniusban már mindenhol tarthatnak önkormányzati választást. Az agglomerációról azt mondta, az EU-s források jelentős részét az agglomeráció csatornázási fejlesztéseire fordítanák, úgyhogy Gulyás azt kérte, ne Magyarország ellen dolgozzanak külföldön.

Hohn azt mondta, négy éve próbál összefogni, csak az örökbefogadással kapcsolatban sikerült eredményt elérnie. Gulyás azt mondta, a magyar falvak ügyében is eredményt ért el Hohn, és szerinte ha minden ellenzéki képviselő tudna 2-3 ügyben eredményt elérni, jobban állna a kormány és az ellenzék együttműködése.

Tordai Bence: A magyar kormány milliárdokkal tartozik Iványinak, mégis hozzá vonultak ki fegyveresek

A párbeszédes Tordai Bence Kásler Miklóst kérdezte volna, helyette Rétvári Bence államtiktár válaszolt. Tordai azt kérdezte: mi folyik itt? Arra gondolt, hogy Iványi Gáborékhoz kivonult a NAV. Miközben a magyar kormány milliárdokkal tartozik Iványinak, fegyveresek vonultak ki Iványihoz, akinek a magyar alkotmánybíróság és az EU is kimondta, hogy nem vehették volna el az egyházi státuszt tőlük. Tordai szerint Orbán személyes bosszút hirdetett Iványi ellen. Tordai azt kérdezte, maradt-e a kormányoldalban emberség, és leállítják-e a bosszúhadjáratot.

Rétvári Bence azt mondta, saját házukon belül keressék Iványi ellenlábasait, hiszen valaki megvétózta, hogy ő legyen az államfőjelölt. Rétvári szerint egy egyszerű közigazgatási kérdés folyik. Rétvári azt mondta, 2012 és 2020 között 7,5 milliárd forintnyi többlettámogatást kaptak Iványiék, hogy a karitatív tevékenységüket folytathassák, de elismerhetné Tordai a többi jótékonysági szervezetet is. Rétvári szerint a NAV csak azt végzi, amit a törvények előírnak.

Tordai szerint Rétvári szánalmasan terel, mivel a kormány nem tartja be a bíróság ítéletét, és évi 1,5 milliárd forinttal tartoznak neki. Az ellenzék ott van a Dankó utcában, és nem fogják hagyni, hogy éket verjenek közéjük – mondta Tordai, aki szerint a kormány ellensége a szegényeknek.

Rétvári azt mondta, önbizalomban nincs hiány Tordainál, de ha bárhol Iványi gáncsolóit keresi, az ellenzéki összefogásban keresse. Rétvári azt mondta, lezárult az eljárás, összegszerűséget nem állapítottak meg az EU-ban, leültek, tárgyalni, és azóta ennek megfelelően cselekednek.

Gyüre Csaba: A kormánypárt és üzleti köre elfoglalta a gazdaság szinte minden részét

A jobbikos Gyüre Csaba is Völner Pálról kérdezett, Orbán helyett Gulyás válaszolt neki. A botrányt az elmúlt évtized legsúlyosabb korrupciós ügyének nevezte. Gyüre is mondta, hogy csak Bulgáriát előzzük meg az EU-ban a korrupció terén. Szerinte rendszerszintű a korrupció, aminek az oka elsősorban a kormánypárt és üzleti köre elfoglalta a gazdaság szinte minden részét, kézben tartják az ügyészséget, nem csatlakoztunk az Európai Ügyészséghez, leépítik a jogállamot, a NER-lovagok elképesztő mértékben gazdagodnak. Gulyás szerint rendben van ez így? – kérdezte Gyüre.

Gulyás azt mondta, Gyüre 2 perc alatt meg is cáfolta saját magát. Ha kézi vezérlésű az ügyészség, aligha lehetne egy fideszes képviselőt-minisztert választás előtt 4 hónappal meggyanúsítani. Az ügyészség a korrupciót üldözi, ennél ékesebb bizonyítéka ennek aligha lehet. Gulyás azt mondta, az említett korrupcióérzékelési listát a Transparency International készítette, és sosem gondolta volna, hogy Gyüre Soros György szervezetét fogja idézni.

Gyüre azt mondta, Gulyás szerint nincs rendszerszintű korrupció. Azért ő kiemelte Farkas Flóriánt, Simon Miklóst, Mengyi Rolandot, Boldog Istvánt, Simonka Györgyöt és Völner Pált is. Szerinte ez csak a jéghegy csúcsa, a korrupció az elmúlt 10 évben hihetetlenül megerősödött, nem merünk csatlakozni az Európai Ügyészséghez, ez pedig csak a korrupció további növekedést hozza.

Gulyás szerint a Jobbik nemcsak az ország szuverenitását adná fel, de a sajátját is feladja a DK-val való összefogással. Gulyás szerint gondolkodjanak el azon, hogy jó úton járnak-e, ha a korábban magyarellenes eljárásokat indító, román korrupciós ügyészség vezetőjére bíznák-e az ügyészség munkáját. Gulyás szerint senki nem élvez büntetlenséget.

Varga László: Mikor fizeti ki a kormány a miskolciaknak, amivel tartozik?

Az MSZP-s képviselő is Orbántól kérdezett volna, helyette Gulyás válaszolt. Varga szerint az önkormányzati választáson sok millió ember választott ellenzéki városvezetést, ezután a magyar kormány a világjárvány leple alatt megszorításokkal nyirbálta tovább az önkormányzatok hatásköreit. Vidéken megszüntették a tömegközlekedését állami támogatását, például Miskolcon 4 milliárd forinttal tartoznak az MVK Zrt,-nek. Mikor fizetik ezt ki? – kérdezte.

Gulyás Gergely azt mondta, viszontkeresetet kell előterjesztenie. Szerinte ha az adósság az MSZP-s vezetés alatt gyűlt fel, és a kormány 36 milliárd forint adósságot elengedett, akkor 6 milliárddal még mindig tartoznak a szocialisták.

Varga szerint cinikus a válasz, rengeteg önkormányzati pénzt és támogatást vontak el, miközben a beruházásaikat komoly kérdések övezik (például statikai problémák merültek be a várberuházásnál). Azt ígérte, a választás után az ellenzék adja majd vissza a miskolciaknak ami jár.

Gulyás szerint önkritika, ha cinikusnak ítéli a választ, ami Varga logikáját követte. Miskolc bevétele iparűzési adóból közel a duplája lett, és amikor a miskolci kkv-knak nem kellett befizetniük, az a vállalkozásoknál maradt.

A kormánypárti képviselők kormánypárti képviselőknek feltett kérdéseit ezúttal sem közvetítettük.

Szólj hozzá!