Miért nem választ oldalt egy csomó ország az orosz-ukrán háborúban?

Bár Joe Biden kormánya sokszor úgy kommunikál az orosz-ukrán háborúról, mintha globális egység lenne az orosz agresszió elítélésében, valójában nem ilyen egyszerű a helyzet. Bár Nyugat-Európa és a NATO határozottan ellenzi Putyin háborúját, és különféle szankciókkal válaszol rá, Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában az úgynevezett globális dél több országa valójában nem igazán választott oldalt.

Az ENSZ Közgyűlésének március elején tartott első szavazásán 141 ország erősítette meg, hogy Oroszországnak „azonnal, teljesen és feltétel nélkül ki kell vonulnia” Ukrajnából, egy másik határozatban pedig 140 ország szavazott az ukránok humanitárius védelme mellett. De amikor a Közgyűlés április elején megszavazta Oroszország kizárását az Emberi Jogi Tanácsból, már csak 93 ország szavazott igennel, 58-an tartózkodtak, 24-en pedig nemet mondtak. A tartózkodók között volt Egyiptom, Ghána, India és Indonézia, az el nem kötelezett országok mozgalmának egykori vezetői.

Az áprilisi szavazáson Brazília, Mexikó, Nigéria, Pakisztán és Dél-Afrika is tartózkodott, Kína pedig nemmel szavazott. Az USA, az EU és a NATO sosem látott szankciókat vezetett be Oroszország ellen, de a globális délről szinte senki sem írta alá ezeket. (A szankciókat kivető országok csak a világ lakosságának 16 százalékát adják.)

A Vox arról ír, hogy elemzők szerint, mivel a helyzet a hidegháborút idézi, sok ország a hidegháborúból ismert válaszokhoz nyúlt vissza, és újraéledni látszik az el nem kötelezettek mozgalma. A mozgalom nem a semlegességről szólt, hanem egységesíteni próbálta a két szuperhatalom közé került fejlődő országokat.

A 21. századi viszonyokra még nem alakult ki hasonló platform, de mivel a világ legtöbb embere a globális délen él, és az orosz-ukrán háború fokozza a feszültséget a világ két legnagyobb hatalma között, létrejöhet valamiféle szövetség.

Február 22-én Kenya ENSZ-nagykövete a beszédében az orosz háborút a gyarmati idők agressziójához hasonlította, és határozottan támogatta Ukrajnát. „Kenya és szinte minden afrikai ország a birodalmak megszűnésével született. A határainkat nem saját magunk rajzoltuk meg” – mondta Martin Kimani. Egy héttel később Kenya csatlakozott 140 másik országhoz a Közgyűlésben az orosz agressziót elítélő ENSZ-határozatban.

De arra már kevesebb figyelem fordult, hogy áprilisban Kenya tartózkodott, amikor kizárták Oroszországot az Emberi Jogi Tanácsból. „Nézz oda, mielőtt beleugrasz valamibe! Ez jó útmutatás a geopolitikában” – közölte Kimani, majd megjegyezte, hogy Líbiát kizárták a tanácsból, mielőtt a NATO pusztító beavatkozást hajtott végre az országban. Kenya tartózkodása jól példázza azt az árnyalt, kompromisszumkereső viselkedést, amire a Közel-Kelet arab országaiban, illetve Dél- és Délkelet-Ázsiában is van jó pár példa.

A Vox szerint négy főbb magyarázat lehet arra, miért kerülik a nyílt állásfoglalást a globális dél országai.

1. Gazdasági érdek

Oroszország az energia, az élelmiszer és a műtrágya legnagyobb exportőre, ezért sok ország nem engedheti meg magának, hogy megszakítsa a gazdasági kapcsolatait Moszkvával. India a fegyvereladásokban Oroszországtól függ, és bár az orosz befektetések nem a legjelentősebbek a latin-amerikai országokban, még mindig sokat számítanak, Ghána és Nigéria pénzügyminiszterei pedig arról beszéltek, hogy nem fordul elég figyelem a háború gazdasági hatásaira.

2. Nem bíznak az USA-ban

Az Egyesült Államok iraki inváziója megsértette a nemzetközi jogot, és sok ország hasonlóan elhibázottnak látja a Nyugat egyéb rendszerváltási erőfeszítéseit Afganisztánban és Líbiában, folyamatosan továbbgyűrűző hatásokkal.

Ez a szkepticizmus a szankciókra is kiterjed. A latin-amerikai országok érzékenyek a szuverenitás megsértésére, és az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) 34 országából 28 Oroszország az elítélése mellett szavazott márciusban az ENSZ-ben, de az Oroszországgal szembeni szankciókat már nem hagyta jóvá az ENSZ. Mexikó és Brazília vezetői fel is szólaltak ellenük, és a Bahama-szigetek volt az egyetlen OAS-ország, ami aláírta a szankciókat.

Guillaume Long, Ecuador volt külügyminisztere a lapnak azt mondta: „Sok latin-amerikai úgy érzi és gondolja, hogy a szankciókat szelektív, átpolitizált módon alkalmazzák, kettős mércével – alapvetően az USA hegemóniájának eszközeként, nem pedig a globális igazságszolgáltatás eszközeként.” Erre a Kuba elleni, illetve a venezuelai civileknek is ártó amerikai szankciókat említette példaként.

És ez nemcsak a 2001. szeptember 11-i terrortámadások utáni egyoldalú amerikai döntések következménye. A hidegháború sok fejlődő országban nem volt annyira hideg, és az afrikai országok megtanulták, hogy olyan nemzetközi konfliktusban, amit nem tudnak irányítani, gyalogokká válhatnak, ami kevés haszonnal és hatalmas kockázattal jár.

3. Szolidaritás Oroszországgal

A harmadik tényező az inkább baloldali kormányok tartós szolidaritása Oroszországgal, tekintettel a Szovjetuniónak a hidegháborúban hangoztatott gyarmatellenességére. A dél-afrikai Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) különösen közel állt a Szovjetunióhoz az apartheidellenes álláspontja miatt (bár Dél-Afrikának jók az ukrajnai kapcsolatai is, mivel amikor Odesza még a Szovjetunió része volt, az ANC edzőtáborokat tartott ott).

Az utóbbi időben Putyin látványosan a globális dél felé fordult. Mark Nieman, a Torontói Egyetem politológusa szerint az USA régóta külpolitikája régóta vagy figyelmen kívül hagyja a globális dél aggodalmait, vagy egyenesen megsérti a nemzetközi jog szabályait.

4. Kivárás

Az egyes országok egészen különböző taktikákat választottak: Kína a saját bonyolult és olykor egymásnak is ellentmondó érdekeit követi, Indonézia kivár, India gondosan navigál a szuperhatalmak között, Szaúd-Arábia pedig kibúvókat keres. Mi van, ha Oroszország legyőzi Ukrajnát? Oroszország fontos erő a nemzetközi rendszerben, különösen az ENSZ-ben. Ha egy latin-amerikai ország megpróbál szavazatokat szerezni az ENSZ-ben, az esetek 50 százalékában elnyerheti Oroszország támogatását, az viszont biztos, hogy Ukrajna az USA-val együtt fog szavazni.

A hidegháborúval visszatérnek az el nem kötelezettek is?

Az 1955-ös bandungi találkozón Indonézia első elnöke, – a később megbuktatott – Sukarno azt mondta, a globális dél országai ugyan csekély katonai erővel bírnak, de együtt kiállhatnak a békéért. A mozgalom nem a semlegességet vagy a globális ügyektől való tartózkodást képviselte, hanem a transznacionális kulturális együttműködést és a forradalmi eszmék terjesztését ösztönözte a harmadik világban, politikai mozgalmakat és aktivistákat inspirálva. A hidegháború idején az el nem kötelezett mozgalom olyan erősé vált, hogy a globális napirendre tűzött olyan kérdéseket, mint az apartheid elleni küzdelem vagy a palesztinok helyzete.

A szervezetet a berlini fal felhúzása idején, 1961-ben Belgrádban alapította négy akkori vezető: Indonézia első elnöke, Sukarno, India első miniszterelnöke, Dzsaváharlál Nehru, Egyiptom második elnöke, Gamal Abden-Nasszer és Jugoszlávia első elnöke, Josip Broz Tito. Mind a négyen ismert szószólói voltak a „középútnak”, amivel az elmaradottabb országokat ki akarták vonni a nyugati és a keleti tömbök között folyó hidegháborúból.

Nem voltak mind demokraták, de a népszerűségük miatt képesek voltak nagy hatást kelteni, az utódaik viszont nem tudták egyben tartani a széthúzó országokat. Ennek ellenére az el nem kötelezett mozgalom máig nem szűnt meg. Condoleezza Rice egykori amerikai külügyminiszter 2006-ban azt mondta, sosem értette, mi az, ami ellen nem köteleződnek el ezek az országok.

Amíg az 1960-as évek el nem kötelezett mozgalmának vezetőire az imperializmus és a gyarmatosítás ellen küzdő fejlődő nemzetek akaratának képviselőiként tekintettek, sok, ma semleges álláspontot felvevő ország zsarnokságba hanyatlik, mint például India, Egyiptom pedig évente több milliárd dollárnyi amerikai fegyvert kap – írja a Vox, ami szerint egy újjáéledő mozgalom nehezen alakíthat ki koherens filozófiát és identitást.

Az ukrajnai orosz invázió egyértelmű példája annak, hogy egy nagyhatalom megsérti egy kisebb ország szuverenitását és jogait, és felhívja a figyelmet az el nem kötelezettség szellemiségének egyik alapvető elemére. De már a háború előtt emlegették a mozgalmat. Elemzők szerint hosszú távon sok latin-amerikai ország nem akar oldalt választani az USA és Kína közötti, új hidegháborúban, mert Kína most erősen jelen van Latin-Amerikában.

Demokrácia és dilemma

Azóta, hogy Biden az ukrajnai háborút a demokrácia és az autokrácia harcaként festette le, még zavarosabb a helyzet, pláne hogy Biden nem sokára a demokráciának legkevésbé sem nevezhető Szaúd-Arábiába utazhat. A demokrácia-autokrácia keretrendszerrel Biden választás elé állítja a világot, de az USA ezzel sok országot elidegeníthet, akaratlanul is egy új, el nem kötelezett blokk létrehozását ösztönözve.

Egyébként az, hogy nem akarnak oldalt választani, nem jelenti a konfliktus kioltását: az Afrikai Unió közvetítő szerepet szeretne betölteni Ukrajnában, és a soros elnök, Szenegál vezetője, Macky Sall a múlt héten meglátogatta Putyint, egy hétre rá pedig Emmanuel Macron vendége volt. (Vox)