
Letöltendő börtönbüntetést kapott egy budapesti informatikus, aki egy illegális szerveren jogvédett tartalmakat, filmeket, szoftvereket, zenéket terjesztett bitcoinért és pénzért cserébe 2015-ig, áll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében.
Az informatikus a weboldalhoz annak adott hozzáférést, aki a havi díjat befizette, amit a felhasználók egy hajléktalan férfi nevén lévő bankszámlára utalhattak, de bitcoinban is fizethettek. A férfi a pénzt rendszeresen egy, a lakásához közeli ATM-ből vette fel, amit az automata kamerarendszere is rögzített.
A szolgáltatást nem hirdette, első felhasználói ismerősi, baráti körből kerültek ki, de aztán a weboldal híre elkezdett szájról szájra terjedni.
Az informatikus a weblapot egy lopott IP-címről működtette. Összesen félezer szoftvert, több mint ezer zenét, valamint csaknem háromezer filmet tett elérhetővé felhasználóinak. A tanúként meghallgatott előfizetők tisztában voltak azzal, hogy a letöltött tartalom illegális forrásból származik, de a nagy választék, a jó sávszélesség és a megfizethető ár miatt vállalták a kockázatot.
A havi előfizetésekkel a 2015-ös lebukásáig összesen 40 millió forintot keresett, a jogtulajdonosoknak okozott kár azonban az egymilliárd forintot is meghaladta.
(via Telex)

Kétféle juttatást kaphatnak a pedagógusok a nyári Erzsébet-táboroztatásért, mondta a Klebersberg Központ a 24.hu-nak.
A pedagógusoknak a pluszjuttatás az alapján jár, hogy ottalvós vagy nem ottalvós táborba segítenek-e be. Annak a pedagógusnak, aki csak hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között dolgozik, egy 25 ezer forintos CBA hidegétkezési utalvány üti a markát. Azok viszont, akik a vasárnaptól péntekig tartó ottalvós, balatoni Erzsébet-táborokban dolgoznak, valamivel jobban járnak, ugyanis ők nem utalvány formájában kapják kézhez a 25 ezer forintot.
A 25 ezer forint nagyjából egy 600 forintos órabérnek felel meg, és az útiköltséget maguk fizetik a pedagógusok.

Amúgy is már egy éve tervezte elhagyni Magyarországot Nagy Boldizsár, a Meseország mindenkiért című gyerekkönyv szerkesztője, de a könyv megjelenése után halálos fenyegetést is kapott, és végül úgy döntött, elhagyja az országot, nyilatkozta a Reutersnek.
A melegség elfogadásáról szóló könyvet Dúró Dóra, a Mi hazánk mozgalom elnökhelyettese darálta le, amivel több fideszes politikus is egyetértett, aztán néhány hónappal később meg is született a pedofilellenesnek mondott homofóbtörvény, ami kifejezetten tiltja az „LMBTQ propagandát” terjesztő könyveket.
A 24.hu megkérdezte Nagy Boldizsárt, hogy a törvénynek van-e köze ahhoz, hogy elköltözik Magyarországról, de azt válaszolta, hogy nincs.
„Mostanára találtuk meg a házat, de már több mint egy éve terveztük. Persze politikai okok miatt elsősorban, mert nem érezzük magunkat biztonságban itthon. De szeretnénk tovább folytatni azt a munkát, amit itthon elkezdtünk és csinálunk, csak nem feltétlenül Magyarországról. Nem arról van szó, hogy meg vagyunk félemlítve, így elhúzunk és abbahagyjuk, csak szeretnénk fizikailag máshol lenni
– mondta Nagy a 24.hu-nak

Soron kívüli vizsgálatot rendelt el Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház traumatológiai ellátás jelenlegi helyzete miatt, írja a hvg.hu az Emmi közleménye alapján.
A Zala megyei kórházban június végén hét traumatológus adta be a felmondását, mert „sérelmezték az ügyeleti díjak számukra alacsony mértékét”, ezzel pedig gyakorlatilag megszűnt a traumatológiai ellátás a zalai kórházban, bár az intézmény állítása szerint az ellátás továbbra is biztosított.
Az Emmi a keddi közleményében azt állítja, hogy a megegyezés érdekében az ügyeleti díjakat intézmény vezetői jelentősen megemelték, de ennek ellenére a felmondás alatt álló traumatológusok újabb követelésekkel álltak elő.
„A kórház menedzsmentje megvizsgálta e követeléseket, és megállapította, hogy az újabb elvárásaik nélkülöznek minden szakmaiságot, teljesítésük jogszerűen nem lehetséges. Miután a traumatológiai osztályon dolgozó orvosok nem engedtek, lezárták a tárgyalásokat, az intézménnyel együttműködni nem kívánó traumatológusok felmondását elfogadták” - írják.

A NAV szerint fennáll a különösen nagy értékben elkövetett, üzletszerűen vagy bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás gyanúja a "Nemzeti Közszolgálati Egyetem" sok milliárdos EU-s projektjeinél, írja Hadházy Ákos a Facebook oldalán.
Hadházy az EU-s vizsgálat eredményei alapján tett bejelentést Polt Péter legfőbb ügyésznél, aki a bejelentést továbbította a NAV felé, és nyomozáskiegészítést rendeltek el.
„Mostani levelükben már ők is költségvetési csalás gyanúról beszélnek és mivel nagyon nagy értékben és nyilvánvalóan szervezetten ment a csalás, a NAV Bűnügyi Főigazgatósága Központi Nyomozó Főosztályához tették át az ügyet” - írja Hadházy.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hivatalnokok képzésére kapott 17,5 milliárd forintnyi uniós támogatást 2015-ben, amiről költségtervet is készítettek. Pechjükre az EU ellenőröket küldött, akik megvizsgálták és könnyűnek találták a számításokat.
Szemet szúrt nekik, hogy az elszámolás alapján:

A police.hu-n jelent meg egy közlemény arról, hogy lezárult a nyomozás egy 2019-es baleset kapcsán, amikor egy hároméves kisfiú Zuglóban átrohant a piros jelzés ellenére a zebrán, egy autó elütötte, majd belehalt a sérüléseibe.
A hvg.hu szerint L.L. Junior kisfiáról és annak édesanyjáról van szó a közleményben, ugyanis az utcanevekből erre lehet következtetni.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság gondatlan emberölés vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a 29 éves édesanyát. A BRFK vádemelést javasol az ügyészségnek.

Összeomlott egy szálloda épülete a kelet-kínai Szucsouban, a balesetnek több halálos áldozata van, a mentés jelenleg is tart, adta hírül a China Daily című kínai lap kedden.
A szálloda épülete egyelőre ismeretlen okból hétfő délután omlott össze. A romok alól eddig tizennégy embert emeltek ki, közülük nyolcan nem élték túl a balesetet. Kilenc embert még keresnek. A baleset helyszínére több mint ötszáz mentőt küldtek, akik kutyákkal és életjeldetektorokkal próbálják felkutatni a romok alá rekedteket.
Kínában gyakoriak az épületbiztonsági előírások be nem tartásával összefüggő balesetek. Júniusban a közép-kínai Hupej tartományban gázrobbanás következtében omlott be egy élelmiszerpiac épülete, több mint száz embert temetve a romok alá. Abban a balesetben 25-en vesztették életüket. (MTI)

Legalább 50 ember meghalt, amikor tűz ütött ki egy koronavírus-osztályon egy iraki kórházban hétfőn, írja a BBC.
A tűz oka egyelőre még nem világos, de az előzetes jelentések szerint egy felrobbant oxigénpalack lehet a hibás. A Covid-osztályt mindössze 3 hónappal ezelőtt állították fel, és nagyjából 63 embert ápoltak ott, amikor a tűz kiütött. A lángokat csak hétfőn késő estére sikerült megfékezni.

Musztafa al-Kadhemi iraki miniszter elrendelte a kórház igazgatójának letartóztatását. A betegek rokonai pedig az épület előtt tiltakoztak a történtek miatt.

Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Fejér és Tolna megyében harmadfokú hőségriadó van érvényben kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint.
Másodfokú hőségriadó van Pest, Békés, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém és Zala megyében. Az ország többi részén elsőfokú riadó lépett életbe.
A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint derült vagy gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül, késő délutántól már fátyolfelhők sodródnak be a Dunántúl fölé. Napközben sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon több helyen megerősödik a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 39 fok között várható. Késő este a hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.

Görögországban csak a koronavírus ellen beoltott emberek mehetnek be az éttermek zárt tereibe és a kulturális rendezvényekre, jelentette be Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök hétfőn Athénban.
Ez az intézkedés annak a kormányzati stratégiának a része, amellyel oltakozásra igyekeznek serkenteni a lakosságot.
A görög miniszterelnök egyben közölte, hogy kötelezővé teszik az oltást az egészségügyi ágazatban, illetve az idősápolásban dolgozók számára, akiket máskülönben felmentenek a munkavégzés alól. A jövőben kiterjesztik az oltási kötelezettséget a sorkatonákra is.Franciaországban egyébként szintén kötelezővé tették az oltást az egészségügyi dolgozók számára.
„Nem fogjuk ismét lezárni az országot egyesek hozzáállása miatt” - hangsúlyozta Micotákisz az állami televízióban. Aláhúzta, hogy a kórházak intenzív osztályain kezelt páciensek 99 százalékát nem oltották be.
Kiemelte, hogy Görögország, más államokhoz hasonlóan, a koronavírus jóval fertőzőbb delta variánsának és a be nem oltott embereknek a kettős kihívásával néz szembe. „Ebben az értelemben nem Görögország, hanem a be nem oltott emberek vannak veszélyben” - tette hozzá.
Az utóbbi tíz napban ismét megugrott a fertőzöttek száma a járványügyi korlátozások lazítása miatt. Az elmúlt két hétben Görögországban százezer lakosra átlagosan hetven koronavírus-fertőzött jutott. A csaknem 11 millió lakosú dél-európai országban a járvány kitörése óta 440 872 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 12 778-an hunytak el a kórban. (MTI)

„Úgy tűnik, a bv. intézetekben a koronavírus továbbra is eltérő módon fertőz, és a civil életben bevezetett enyhítések is elkerülik a börtönöket” - írta nekünk egy olvasónk, Zalán, akinek egy rokona van benn egy büntetés-végrehajtási intézetben.
Zalán 16 hónapja nem láthatta a rokonát a járványügyi szabályozások miatt, pedig normál esetben a rokon havonta három hétvégén is hazajárhatna a családjához, mivel enyhébb végrehajtási szabályok vonatkoznak rá. Bár már az idősotthonokban és a kórházakban is rég feloldották a látogatási tilalmat, a bv. intézetek csak mostanra jutottak el idáig, de Zalán azt mondja, most sem felhőtlen az öröm.
A börtönökben ugyanis nem oldották fel teljesen a látogatási korlátozásokat, továbbra is a járványhelyzetre hivatkozva korlátozzák a látogatások gyakoriságát, módját és időtartamát, miközben egy lehetetlen választási helyzetbe kényszerítik a fogvatartottakat. A börtönökre az egész járvány alatt nagyon szigorú szabályok vonatkoztak, még tavaly nyáron sem oldották fel a látogatási tilalmat, miközben akkor már a vírusnak leginkább kitett idősotthonok lakóit is lehetett bizonyos feltételek mellett látogatni.
A fogvatartottak az új szabályozás szerint havonta egyszer egyvalakivel találkozhatnak személyesen maszkban, plexifal mögött fél órára, de aki ezt választja, azzal lemond a havi 4x1 órás Skype-ról, mert akkor már csak kétszer lehet egy órát skype-olni.Ez az egységes korlátozás vonatkozik minden fogvatartottra, azokra is, akik enyhébb végrehajtási szabályok alá esnének, vagy nemsokára szabadulnának.
„Tavaly február óta nem láttuk őt, de egyszerűen nem éri meg a félórás személyes találkozót választani. A bv. meg azt hangoztatja, hogy annyira bevált az online kapcsolattartás, hogy már nem is akarnak személyesen találkozni a rabok” - mondja Zalán, aki szerint több elítélt is így van ezzel.
A járvány előtt személyenként legalább havi egyszeri egy órás látogatás volt engedélyezett, most viszont a fogvatartottaknak választaniuk kell, hogy melyik hozzátartozójukkal találkoznának, lemondva ezzel más lehetőségekről. Emellett továbbra sem lehet egymáshoz érni, csak védettségi igazolvánnyal lehet bemenni, és gyerekek nem látogathatnak kísérővel sem.
A Magyar Helsinki Bizottság szerint az utóbbi különösen aggályos, hiszen sokan már másfél éve nem látták a gyereküket, egy kétéves gyereknél pedig a skype-os kapcsolattartás sem megoldás.
„Szomorú, hogy Európában a mi börtöneinkben kezdik meg utoljára a korlátozások feloldását, miközben hetek óta tízezrek ülnek a Puskás Arénában” - vélekedik Tarnai Dóra, a Helsinki Bizottság jogásza.
A Helsinki Bizottság azt is nehezményezi, hogy a börtön szerdáig nem adott ki erről hivatalos közleményt, hanem egy a Népszavának adott interjúból derült ki, hogy nyitnak a börtönök. Bár a Helsinki Bizottság szerint jó, hogy végre feloldották a látogatási tilalmat, de szerintük a korlátozások egy része „indokolatlan, aránytalan, és sérti a hozzátartozók családi élethez fűződő alapjogát.”
Szerintük ugyanis a vírus terjedését nem befolyásolja, hogy fél órát vagy egy órát beszélgetnek a családtagok, és a gyerekek (ilyen feltételek mellett különösen) nem terjesztik jobban a vírust, mint a többnyire velük egy háztartásban élő rokonaik.
A szigorú korlátozások fenntartása már csak azért sem érthető, mert a rabok nagy része be van oltva a kínai vakcinával. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága azt írta a 444-nek, hogy országosan a fogvatartottak 78,8 százaléka, a bv. szervezet személyi állományának 64,85 százaléka van beoltva. Abban a börtönben, ahol Zalán rokona is van, a fogvatartottak 90 százalékát beoltották, míg a dolgozók közül, akik szabadon mászkálhatnak mindenhova, csak 20 százalék van beoltva. Amikor a fogvatartottak afelől kérdezősködnek, hogy miért nem oldják fel a korlátozásokat teljesen, érdekes választ szoktak kapni:
„Amikor a fogvatartottak megkérdezik, hogy miért nincs rendes látogatás, ha egyszer be vannak oltva, akkor az őrök rendszeresen azt felelik, hogy a kínai vakcináról még nem tudni mennyire hatásos, lehet, hogy kell harmadik oltás is, és amíg ez nem derül ki, addig nem lesz változás” - meséli Zalán.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter már többször azt mondta, hogy nincs szükség harmadik vakcinára, a kormány álláspontja pedig az, hogy a Sinopharm-vakcina hatásos, ezért különös, hogy egy állami szerv dolgozói erre hivatkoznak.
Megkerestük a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát a korlátozásokkal kapcsolatban. Arra nem reagáltak érdemben, hogy mi szükség van a további korlátozások fenntartására, a kínai oltással kapcsolatos információkkal kapcsolatban azt írták:
„A büntetés-végrehajtási szervezet részéről ilyen tartalmú nyilatkozat, tájékoztatás nem történt.”

Garázdaság miatt hat esetben kellett intézkedniük a rendőröknek Siófokon a hétvégén, az egyik esetnél 40 rendőrre volt szükség, olvasható a police.hu-n.
A nyomozók egyelőre tíz személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük öt főt vettek bűnügyi őrizetbe.

A dán szurkoló szerint csak odament hozzá egy biztonsági őr, és kivette a kezéből a szivárványos zászlót Azerbajdzsánban a cseh-dán meccs alatt.
Kristoffer Føns elmondása szerint azért vitte magával a meccsre a zászlót, mert látta korábban a hírekben, hogy nem állítják át szivárványosra a müncheni stadion színeit a magyar-német meccs alatt.
„Mielőtt Bakuba mentünk, azon gondolkodtam, hogy olyan helyre megyünk, ahol az emberi jogok tényleg nem számítanak. Nagyon szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, hogy Katarban rendezik a bajnokságot, ezért úgy gondoltam, hogy képmutató lennék, ha nem csinálnék semmit” - mondta.

A szurkoló később visszakapta a zászlóját, az UEFA pedig közleményben határolódott el az incidenstől, miszerint nem az ő utasításukra történt a zászló elkobzása, és vizsgálatot is indítottak az ügyben.
Az UEFA az azeri meccs előtt az orosz és azeri jogi környezet bizonytalanságaira hivatkozva tiltotta le a szivárványos reklámokat a stadionban, amik egyébként a budapesti cseh-holland nyolcaddöntőn is láthatóak voltak. (Guardian)

Megszökött valahonnan egy emu szombat délelőtt Szegeden, de egy rendőrnek némi kergetőzés után sikerült befognia.
A Magyar Rendőrség élménybeszámolója következik:
„Szegedi járőrünk kiérve a helyszínre, meglátta a kereszteződésben a szaladgáló madarat, akit kevésbé forgalmas helyre próbált terelni. A futómadár azonban nem volt túl együttműködő... Menekülőre fogta, és a vasúti sínek mentén a belváros felé vette az irányt. Futott, futott az ijedt állat, az autók között, a vasút mellett. Ekkor egy sűrű, fás-bokros területre szaladt, ahol végül nagy nehezen sikerült bekeríteni a nagy madarat.
Az elszabadult állatra addig vigyáztak kollégáink, amíg a Szegedi Vadaspark munkatársai érte nem jöttek. Szerencsére a szabadságra vágyó madárnak - bármilyen aktívan ellenállt, - nem lettek sérülései. Lelki sebei pedig remélhetőleg nemsokára begyógyulnak, és a gazdáit is megtalálják végre. Addig a vadaspark biztonságában pihen tovább.”

Űrben őrzött egérspermából születtek utódok egy japán kutatócsoport munkájának eredményeként.
Mintegy hat éven át őrizték a fagyasztva szárított spermiumokat a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). A kifejlesztett technológia lehet kutatók szerint az új "Noé bárkája", amely megmentheti a növényeket és állatokat a kihalástól.Az űrben tapasztalható sugárzás ellenére összesen 168 egér született 2019 és 2020 között, miután a spermát lehozták az ISS-ről. A kutatást a Japán Űrkutatási Hivatal (JAXA) és a Jamanasi Egyetem tudósai végezték.
Az öt évig és 10 hónapig tartó periódus a világon a leghosszabb, amelyet minták az űrállomáson töltöttek biológiai kutatás keretében - olvasható a Science Advances című tudományos lapban megjelent tanulmányban.
A Vakajama Teruhiko, a Jamanasi Egyetem professzora által kifejlesztett liofilizási - fagyasztva szárítási - technikának köszönhetően a sperma több mint egy éven át megőrizhető szobahőmérsékleten. Ennek köszönhetően nem kellett fagyasztót küldeni az ISS-re a kísérlet érdekében. A technológia a jövőben alkalmazható lehet a modern reproduktív orvoslásban és az állattenyésztésben.
A kutatás során 12 hím egértől gyűjtöttek spermát a kutatók. A liofilizált minták felét 2013-ban az ISS-re küldték, másik felét a Földön őrizték meg. A minták első csoportját kilenc hónap után hozták le az űrből, hogy ellenőrizzék, a tervek szerint halad-e a kísérlet. Két év és kilenc hónap, majd öt év és tíz hónap után hozták le a következő mintacsoportot.
Bár az űrből visszatért spermiumokra némi hatással volt a sugárzás, a sikerességi arány hasonló volt a Földön mintegy hat éven át őrzött mintákéhoz. Az egerek következő generációja sem mutatott abnormalitásokat.
A tudósok megállapították, hogy a fagyasztva szárított spermiumok akár 200 évig is megőrizhetők az ISS-en mindenféle űrsugárzás elleni védelem nélkül is.Az ilyen technikával megőrzött sperma optimális alapanyag lehet a jövőben a genetikai sokszínűség megőrzési módjainak feltárásához. (MTI)
A címlapkép csak illusztráció, nem az űrben tárolt egérspermából született egeret ábrázolja.

76 hot dogot evett meg tíz perc alatt Joey “Jaws” Chestnut a New Yorki-i Nathan's Famous hotdogevő versenyen, ezzel megdöntve a saját korábban felállított rekordját.
Chestnut már zsinórban sokadik éve győzi le önmagát, tavaly a mostaninál eggyel kevesebbet sikerült magába gyömöszölnie. A verseny után stílusosan azt nyilatkozta:
„Csak jól esett. Még akkor is, ha kényelmetlenül éreztem magam, mindenki szurkolt és hajtott előre, és ez jó érzéssel töltött el.”

(AP)

Az Európai Parlament és a Tanács rendelete értelmében a járványhelyzet alatt lejárt vezetői engedélyek a lejárat napjától számítva még tíz hónapig érvényesek az unió tagállamaiban, írja az Infostart a Miniszterelnökség tájékoztatására hivatkozva.
A rendelet a 2020. szeptember 1. és 2021. június 30. között lejárt okmányokra vonatkozik, de az új lejárati dátumot nem kell feltüntetni.
Az összes többi okmányra a magyar törvényi rendelkezések vonatkoznak, melyek értelmében a 2020. március 11. és 2020. július 3. között fennállt, valamint a 2020. november 4-től fennálló veszélyhelyzetek idején lejárt dokumentumok a veszélyhelyzet megszüntetésének napját követően 120 napig maradnak érvényesek.

Hétfőn lesz utoljára elviselhető a meleg a hét nagy részében, ugyanis keddtől újra beköszönt a kánikula, ami csütörtökre 38 fokig tolja a hőmérőt.
Ma még többfelé, főként a nyugati, délnyugati megyékben záporok is előfordulhatnak, de az ország többi részén napos idő várható gomolyfelhőkkel megszakítva. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Késő este 18 és 25 fok közé csökken a hőmérséklet.
Kedd: Megérkezik a kánikula nappali 34 fokos csúcshőmérséklettel, és még árnyékot adó felhők sem nagyon lesznek az égen. Este se lesz sokkal jobb, mindössze 27-28 fokra hűl le a levegő.
Szerda: 37 fok.
Csütörtök: 38 fok.
A hét végére viharok kíséretében fog enyhülni a kánikula, de 30 fok alá azért napközben sem megy majd a hőmérséklet a legtöbb helyen. (met.hu)

Nagy erejű robbanás történt, és tűz ütött ki Azerbajdzsánban egy Kaszpi-tengeri gázmező közelében, egyes feltételezések szerint iszapvulkán törhetett ki.
A nagy erejű robbanásról és tűzről vasárnap késő este adott hírt a helyi média és több hírügynökség, illetve a közösségi médiában felvételek jelentek meg a hatalmas lángoszlopról. Olyan feltételezések láttak napvilágot, hogy egy olajfúró platformon vagy olajszállító hajón történt a robbanás.
Az ökológiai és természeti erőforrások minisztériuma közölte hétfőre virradóra, hogy vizsgálatot indított az eset tisztázására, de nem tud arról, hogy robbanás történt volna valamelyik Kaszpi-tengeri olaj- és gázipari létesítményen. Az azeri tengeri hajózási hivatal is közölte, hogy az ország területi vizein tartózkodó hajókon nem történt ilyesmi.
Az azeri állami olajipari vállalat, a Socar közleménye szerint iszapvulkán-kitörés történhetett. Ibrahim Ahmadov, a Socar szóvivője azt mondta, hogy a robbanás mintegy tíz kilométerre történt az Umid gázmezőtől, amely 75 kilométerre van Baku partjaitól. A Kaszpi-tenger fenekén sok iszapvulkán van, amelyek kitöréskor sarat és gyúlékony gázokat vetnek ki magukból.
Mostanában sűrűn lángolnak a tengerek: pénteken egy gázvezeték miatt ütött ki látványos tűz a Mexikói-öbölben. (MTI)

Bajka István, országgyűlési képviselő és az Orbán-család egykori ügyvédje jól keresett a közpénzekhez jutó két cégén a tavalyi évben.
Az mfor.hu szerint Bajkai a feleségével közösen birtokolt cégéből, az Archeon Rendezvényszervező Kft.-nek a tavalyi értékesítésből származó árbevétele 1,67 millió forint volt tavaly. Az előző évben jobban ment a cégnek, akkor 2,35 milliós árbevétellel számoltak.
Bajkainak azonban nem volt oka csüggedni, ugyanis egyéb bevételként megjelöltek 90 millió forintot, amit az Emberi Erőforrások Minisztériumától kaptak 2019-ben a TAO-támogatások pótlására.A Bajkai érdekeltségébe tartozó másik cég, az Aponius Kft., a korábbi 96 millió után jelentős árbevételhez jutott tavaly: 576,8 milliót kerestek a cégen. A cég várhatóan továbbra is sok pénzt fog hozni a konyhára, ugyanis január végén közbeszerzési tanácsadásra kötöttek keretszerződést a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.-vel.

Ferenc pápa vasárnap délután a római Gemelli-klinikára ment, ahol előre időzített sebészi beavatkozásnak vetették alá, közölte a szentszéki sajtóközpont vasárnap.
A néhány soros közlemény szerint a 84 éves egyházfőnek vastagbél-divertikulózis, más nevén bélfali sérv miatt volt szüksége az operációra. Olasz hírügynökségi értesülések szerint a műtétet vasárnap végrehajtották, és az altatásos beavatkozás sikerrel zárult. Az Ansa hírügynökség úgy tudja, Ferenc pápa az éjszakát a kórházban tölti.
Az orvos-pap Agostino Gemelliről elnevezett klinika a mindenkori pápa kórházaként ismert: elsőként 1961-ben XXIII. János pápát kezelték ott. A legtöbbször II. János Pál pápa volt betege a klinikának, a lengyel pápa 1996-os kezelésekor a "harmadik Vatikánnak" nevezte a Gemellit, mivel ő ott tartózkodott a legtöbbet a városállam és a nyári rezidencia, Castel Gandolfo után. (MTI)

A Facebook alapítója nem a szokásos módon kívánt boldog július 4-ét az amerikaiaknak:
Amúgy az elektromos szörfdeszka, amit Zuckerberg meglovagol, a Business Insider szerint 12 ezer dollárba kerül.

Donald Tusk, az Európai Tanács volt elnöke vasárnap bejelentette, hogy távozik az Európai Néppárt (EPP) elnöki tisztségéből, írja a Reuters.
Tusk inkább a lengyel belpolitikára szeretne koncentrálni, szombaton be is jelentette, hogy ő fogja vezetni a lengyel ellenzéki Polgári Platform (PO) nevű pártot.
„Az a szándékom, hogy 100 százalékban, nem pedig 90 vagy 80 százalékban vegyek részt a lengyel ügyekben, ezért már tájékoztattam partnereimet, miniszterelnökeimet és az Európai Néppárt elnökeit, hogy úgy döntöttem, visszatérek a lengyel politikába” - mondta Tusk.
Tusk 2019 óta vezette az európai jobbközép kormányokat tömörítő EPP-t.

A közelgő trópusi vihar miatt felrobbantották vasárnap a Floridában 11 nappal ezelőtt összedőlt lakóház ép részét.
A ház szerkezete nagyon instabil volt, a hatóságok pedig attól tartottak, hogy a várhatóan kedden megérkező viharban az épület maradék része is összedől, ezért bontották inkább le.
A robbantás után a hatóságok tovább kutatnak az áldozatok után. Eddig 24 ember maradványait találták meg, további 121 embert pedig eltűntként tartanak számon. (BBC)

Száznál többen tűntek el a szombati fölcsuszamlásban Japánban, közölte hétfőn a helyi média.
A híradások szerint a Tokiótól délnyugatra, Sidzuoka prefektúra Atami városában történt földcsuszamlás után 113 emberrel nem sikerült kapcsolatot teremteni, őket eltűntként tartják nyilván a hatóságok. Az egy nappal ezelőtti hírek még húsz eltűntről szóltak.
Eddig három holttestre bukkantak a túlélők után kutató csoportok, és 23 embert sikerült élve kihozni a sárlavina által eltemetett mintegy 130 lakóház romjai alól.

A melegvízű forrásairól ismert, hegyoldalban épült 37 ezres Atamiban helyi idő szerint szombat reggel történt a földcsuszamlás, mintegy két kilométeres sárlavina zúdult a városra. Második napja folyik a kutatás az eltűntek után, amit a szűnni nem akaró eső nehezít. Meteorológusok ráadásul újabb földcsuszamlások veszélyére figyelmeztetnek.

A tragédiát a Japán középső és keleti régiójában napok óta tartó eső okozta. Egyes helyeken két nap alatt 400-500 milliméter csapadék hullott. A térségben egyre gyakoribb, hogy a sokévi átlagnál lényegesen több eső esik. Ennek következtében az elmúlt tíz évben 1500 kisebb-nagyobb földcsuszamlás történt, kétszer több, mint az előző évtizedben. (MTI)

Pert nyert Jakab Péter, a Jobbik elnöke a Mediaworkshöz tartozó Fejér Megyei Hírlap ellen, akik azt állították, hogy a képviselő 6 millió forintot keres a parlamentben, írja a jobbikos a Facebook oldalán.
A megyei lap annak kapcsán terjesztett álhírt, hogy Kövér László házelnök 9,5 milliós bírságot szabott ki Jakabra, amiért őt ficsúrnak nevezte. A lap azt írta, hogy Jakab ezt könnyen ki fogja tudni fizetni, hiszen 6 milliót keres, pedig a Jobbik szerint az elnök képviselői tiszteletdíja ennek harmadát sem éri el. (via hvg.hu)

Nem sikerült felújítania a 850 millió forintos uniós forrásból a keszthelyi sörházat a fideszes önkormányzatnak, ezért most inkább eladnák 601 millió forintért.
A Reischl sörház felújításával még a korábbi fideszes polgármester, Ruzsics Ferenc bízta meg az InvestMondi-System Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t, azonban a kivitelezéssel annyira megcsúsztak, hogy az uniós csalás elleni hivatal, az OLAF még vizsgálatot is indított. Az önkormányzat azzal magyarázta a csúszást, hogy az OTP befagyasztotta a szabad hitelkeretüket, de március végén már arról szólt a fáma, hogy megoldódtak az anyagi gondok. Ehhez képest 2021 júniusában elkezdték árulni a sörházat.
A mostani fideszes polgármestert, Nagy Bálintot megkereste a 24.hu, hogy megtudják, eddig mennyi pénzt fizettek ki az uniós pénzből és mennyit kell visszatéríteni, de a polgármester nem válaszolt érdemben.
A Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE) közérdekű adatigénylése szerint azonban a sörházzal kapcsolatban a kivitelezőnek 2021. január 20-ig 301 497 385 millió forintot fizettek ki. A fordított áfafizetési kötelezettség miatt a bruttó összköltség 382 901 679 forint.

Az Oxfordi Egyetem által végzett klinikai vizsgálatok szerint legalább egy évig nyújt védettséget a koronavírus ellen az AstraZeneca vakcinája, írják a közleményükben.
Az AstraZeneca-vakcina első és második adagja közötti hosszabb (akár 45 hetes) különbség esetén az ellenanyagszint 18-szoros emelkedését figyelték meg a második dózis után 28 nappal. A hosszabb (45 hetes) adagolási intervallum esetén az antitest titer négyszer magasabb volt, mint a 12 hetes intervallum esetén, eszerint a hosszabb adagolási intervallum nemhogy hátrányos, hanem egyenesebb jobb immunválaszt jelent.
A vizsgálatok során kipróbáltak egy harmadik emlékeztető oltást, ami hatszorosára emelte az ellenanyagszintet, és fenntartotta a sejtes immunválaszt. Az AstraZeneca vakcináját a mutáns vírusokra is tesztelték, eszerint mind az alfa, béta és delta vírusvariánssal szemben védelmet nyújt.
Az AstraZeneca a héten közel 600 ezer adag koronavírus elleni védőoltást szállított Magyarországra, ezzel idén február 5-e óta már összesen közel 2,3 millió dózis vakcinát juttatott a vállalat Magyarországra.

Összesen 850 millió dollár kártérítésben állapodott meg az Amerikai Cserkészszövetség (BSA) azzal a közel 60 ezer emberrel, akiket cserkészként szexuális bántalmaztak.
A Los Angeles Times még 2012-ben tárt fel nagyjából 5000 olyan esetet, amikor cserkészmesterek, csapatvezetők bántalmazták szexuálisan a gyerekeket, és ezek egyike sem került a rendőrség elé. A cserkészszövetség tavaly bocsánatot kért az áldozatoktól, és már akkor bejelentette, hogy kompenzálni fogja őket az elszenvedett traumákért.
Az ügyvédek szerint ez a legnagyobb szexuális visszaélésről szóló megállapodás az Egyesült Államok történelmében. Az áldozatok között azonban nem mindenki elégedett, ugyanis csak pár ezer dollárt kapnak a sokszor éveken keresztül több személytől is elszenvedett bántalmazásokért. (BBC)

Fogta magát és besétált egy krokodil egy indiai faluba, Karnataka államában.
A videón egyáltalán nem tűnik úgy, hogy az állat különösebben izgatott lenne vagy zavartatná magát, inkább csak komótosan sétálgat. A helyi lakosok viszont érthető módon pánikba estek, és tisztes távolságból követték a krokodil útját.
Az állatvédők nem sokkal a videó készülte után befogták a krokodilt, és visszaengedték a közeli folyóba, ahonnan jött.
(BBC)

A Mészáros és Mészáros Kft. és a Szíjj László tulajdonában lévő Duna Aszfalt Zrt. épít kétszer egy sávos völgyhidat Körmend és Vasszentmihály között, írja a magyarepitok.hu.
A teljes projekt egy 28,85 kilométeres útszakaszról szól Körmend és Rábafüzes között, aminek egy részét már át is adták, de a Körmend és Vasszentmihály közötti 19 kilométeres szakaszt várhatóan csak 2021 októberében adják majd át használatra.
A vasszentmihályi szakaszban helyet kapó híd lesz Magyarország egyik leghosszabb völgyhídja a maga 585 méterével. A híd 24 méter magas és 11 pillér tartja, a közbenső nyílások támaszköze pedig 60 méter.

Elérte a 400 ezer főt a koronavírusban elhunytak száma Indiában, miközben a kormány azon küszködik, hogy felgyorsítsa az oltási programot.
A szakértők szerint valószínűleg 400 ezernél jóval többen hunyhattak el a fertőzésben, de ezzel a számmal is a világon a harmadik a halottak számát nézve India, az USA és Brazília után.
Indiában eddig összesen 30 millió fertőzöttet jelentettek. Májusban még napi 400 ezer új fertőzöttel számoltak, mostanra viszont lecsökkent a számuk napi 40 ezer főre. Az oltakozásban viszont nagyon rosszul áll India, eddig csak a populáció 5 százalékát tudták beoltani.
Az oltási programot az lassítja, hogy nincs elegendő vakcina az országban, eddig leginkább a saját oltóanyagaikat használták, a Covishieldet és a Covaxint, de a Szputnyik V-t is engedélyezték. (BBC)

Vádat emelt a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség egy 29 éves férfi ellen, aki paprikaspray-vel fújt le egy embert az M2-es metrón, a permet miatt pedig több utas rosszul lett, olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.
A vádirat szerint a vádlott - egy 29 éves férfi - 2018. november 24-én kora délután a VIII. kerületi, Baross téri aluljáróban szóváltásba keveredett egy másik férfival, aki ezután távozott, az M2 metró Keleti pályaudvari állomásához ment. A vádlott követte őt, majd fel is szállt a férfi után az állomásra érkező, Örs vezér tere irányába közlekedő szerelvény egyik kocsijába.
Mialatt a metrószerelvény még az állomáson várakozott, a vádlott elővett egy paprikaspray-t, és azzal kb. egy méter távolságból arcon fújta a férfit, majd gyorsan kilépett a kocsiból és elhagyta a helyszínt.
A paprikaspray permete szétszóródott az időközben elinduló metrókocsiban, amitől több utas rosszul lett, pánikba esett, és emiatt a metrókocsi ajtajain és ablakain többen dörömbölni kezdtek.
A szerelvény végül vészfékezett, az utasokat a metróalagúton keresztül menekítették ki.
A vádlott cselekménye következtében az Örs vezér tere és a Deák tér közötti szakaszon több órán keresztül szünetelt a metróközlekedés, 28 járat maradt ki, a kimaradó járatokat autóbuszokkal kellett pótolni, ezzel összefüggésben több mint félmillió forint kár keletkezett.
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a 29 éves férfit közérdekű üzem működése megzavarásának bűntettével vádolja, és arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfival szemben büntetővégzés meghozatalával szabjon ki börtönbüntetést, amelynek végrehajtását próbaidőre függessze fel.
Arról, ahogy a férfi követte a másikat, videó is készült:

Több mint kétezer-hétszázan hagyták el a Fülöp-szigeteki főváros, Manila közelében található Taal vulkán térségét, miután a héten kitört az ország második legaktívabb vulkánjának számító tűzhányó, szakértők pedig pénteken újabb kitörésekre figyelmeztettek.
A Batangas tartományban, Manilától mintegy 66 kilométerre délre található vulkán csütörtökön tört ki, három kilométer magas hamu- és gőzoszlopot lövellve a magasba. Mark Timblal, a manilai országos katasztrófavédelem szóvivője azt közölte, hogy csütörtök óta összesen 13 faluból körülbelül 2784 ember hagyta el otthonát, bár a helyi hatóságok nem rendeltek el kötelező evakuálást.

A Fülöp-szigetek szeizmológiai és vulkanológiai intézete (Phivolcs) az ötig terjedő skálán hármas fokozatúra emelte a veszélyszintet, és felszólították a környékbelieket, maradjanak távol a vulkán környékétől.
Az elmúlt 24 órában 29 vulkánkitörést jelentettek, amely nyomán a levegőben jelentősen emelkedett a kén-dioxid szintje. A Taal legutóbb 2020 januárjában tört ki, ekkor több mint 376 ezren hagyták el otthonaikat, és az ideiglenes szállásokat is elérő hamueső miatt 39-en meghaltak.
A viszonylag kis méretű vulkán az azonos nevű tó közepén kiemelkedő szigeten fekszik, s magában a tűzhányóban is található egy vízzel teli kráter. A festői szépsége miatt sok turistát is vonzó vulkán 1572 óta 33-szor tört ki. A Fülöp-szigetek a földrengések és vulkánkitörések gyakoriságáról ismert csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik. (MTI)

Rév Marcell operatőr és Bucsi Réka rövid-, és animációfilmes is bekerült az Amerikai Filmakadémia új tagja közé, akik az Oscar-díjakról is döntenek.
A filmakadémia minden évben új tagokat vesz fel, idén 395 embert hívtak meg, köztük van a két magyar filmes is.
Rév Marcell volt többek között az HBO Eufória című sorozatának és a netflixes Malcolm és Marie című filmnek is az operatőre. Bucsi Réka nevéhez három rövidfilm köthető (Symphony no. 42, Love, Solar Walk), dolgozott a netflixes The Witch Boy című filmen látványtervezőként. (via Kreatív)

Viktória és Erzsébet királynő szobrát is ledöntötték Winnipegben, miután nemrég őslakos gyerekek tömegsírjaira bukkantak több egykori bentlakásos iskola területén.
Június elején találtak először 215 jelöletlen sírt Kamloops városában egy egykori bentlakásos iskola területén, ahova az őslakos gyerekeket vitték, de az egyházi intézmény nyilvántartásában nem volt jelölve a haláluk. Június 24-én újabb, nagyjából 751 jelöletlen sírt találtak Kanada Saskatchewan tartományának dél-keleti részén, az egykori Marieval Indián Bentlakásos Iskola területén. Az még nem derült ki, hogy pontosan mi miatt hunytak el a gyerekek, de a kamloopsi iskola vezetője 1910-be arra panaszkodott, hogy a kormány nem biztosít elég forrást a diákok élelmezésére.
A szobrokat jelképesen Kanada napján, július elsején döntötték le, amikor az ország a konföderációt ünnepli.
„Nem ünnepeljük az ellopott őslakos földeket és az ellopott őslakos embereket. Ehelyett összegyűlünk, hogy megtiszteljük a kanadai állam által elvesztett összes életet” - jelentette ki a csoport egyik vezetője.
A szobordöntők narancssárga pólót viseltek, a szobor talapzatára vörös gyerekkéz lenyomatokat ragasztottak ki, és odaírták, hogy: „Egykor gyerekek voltunk” és „Hozzátok haza őket!” A királynők szobrának ledöntésével a gyarmatosítás ellen tiltakoztak.
(Guardian)

Több száz halott teknőst mosott partra a víz Srí Lankán, miután júniusban a part közelében kigyulladt egy vegyi anyagokat szállító teherhajó, majd elsüllyedt.
A szakértők szerint a hajóról kifolyt vegyi anyagok 176 teknőst, 20 delfint és négy bálnát öltek meg.
A tűz május 20-án ütött ki a szingapúri felségjelű hajón, az X-Press Pearlön, ami összesen 1486 konténert szállított, köztük 25 tonna salétromsavat és más vegyi anyagokat. A tűzoltók sokáig küzdöttek, hogy megfékezzék a lángokat és megakadályozzák, hogy a hajó kettétörjön, de ez végül nem sikerült, és a hajó június 2-án elsüllyedt. A szakértők szerint ez a legsúlyosabb ember által okozott tengeri katasztrófa, ami valaha az országban történt.

A csütörtöki bírósági tárgyaláson megjelent a hajó orosz származású kapitánya is, de rajta kívül még 14 embert gyanúsít a srí lankai kormány a katasztrófa előidézésével. (Guardian)

Joe Biden amerikai elnök szerint továbbra is van esély arra, hogy találnak még túlélőket a múlt héten Miamiban összeomlott lakóház romjai alatt, hangzott el az elnök sajtótájékoztatóján.
Biden kifejezte együttérzését azon családok felé, akik továbbra is várakoznak és „a poklon mennek keresztül”, és biztosította őket arról, hogy legalább még egy hónapig finanszírozni fogják a mentési műveleteket. Biden az áldozatoknak állított rögtönzött emlékhelyen is tiszteltét tette a first ladyvel.
A sajtótájékoztatón Biden arról is beszélt, hogy sokan az éghajlatváltozást és a tengerszint emelkedését gondolják a katasztrófa okának, de korai lenne megmondani, hogy mi okozta az épület összeomlását.
Eddig összesen 18 áldozatot emeltek ki a romok alól, de további 145 emberről nem tudni semmit.
Daniella Levine Cava, Miami-Dade megyei polgármester elmondása szerint most azt fontolgatják, hogy elkezdik a romok a bontását, de ehhez előbb alaposan meg kell vizsgálni, hogy ártana vagy inkább használna a mentési műveletnek. Erre azért is lenne szükség, mert csütörtökön több óráig állt a mentés, amiért túl veszélyes volt bemenni a romok alá. (BBC)

Vádat emelt csütörtökön a New York-i ügyészség adócsalás és üzleti feljegyzések meghamisítása miatt a Trump Organization ingatlanvállalattal, illetve annak pénzügyi vezetőjével szemben.
Allen Weisselberget bilincsben szállították az amerikai nagyváros illetékes bíróságára, ahol ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádakban. A 73 éves üzletember a 15 pontból álló vádirat szerint 15 éven át nem fizetett közterheket eltitkolt 1,76 millió dolláros jövedelme után.
Weisselberg Donald Trump volt amerikai elnök régi üzlettársa, aki Trump elnöksége idején segített vezetni ingatlanbirodalmát. A Trump Organization közleményben azzal vádolta meg az ügyészséget, hogy Weisselberget gyalogáldozatként használja, és a felperzselt föld taktikáját igyekszik bevetni ezzel ártva a volt republikánus elnöknek.
„Ez nem igazságszolgáltatás, hanem politika” - szögezte le a vállalat.
Trump személyesen visszautasította, hogy bármiféle szabálytalanságot követett volna el, és a vizsgálatot politikailag motivált ügyészek boszorkányüldöztetésének nevezte. Megfigyelők mindemellett nem számolnak azzal, hogy Trump ellen is vádat emelnének a közeljövőben. A volt elnök ügyvédje, Ronald Fischetti ugyanakkor közölte, hogy a vállalat átvilágítása még nem zárult le.
A demokrata párti Cyrus Vance manhattani kerületi ügyész több mint két éve folytat vizsgálatot Trump elnökségét megelőző üzleti ügyei kapcsán. Kezdetben a vizsgálódás a Stormy Daniels pornószínésznőnek és Karen McDougal Playboy-modellnek fizetett hallgatási pénzekre összpontosult. A két nő ugyanis azt állította, hogy évekkel korábban viszonyuk volt Trumppal, és a feltételezések szerint a pénzt az elnökválasztási kampányra rendelkezésre álló összegből finanszírozták volna, megsértve ezzel a kampányfinanszírozási törvényt. A vizsgálatot később kiterjesztették lehetséges adó-, banki-, és biztosítási csalásra is.
Vance-szel párhuzamosan a szintén demokrata párti Letitia James New York-i főügyész is vizsgálatot folytat Trump ingatlanvállalatával szemben. Vance és James időközben már közös erővel próbálnak fényt deríteni arra, hogy vajon Trump vagy a vállalata hamisan adott-e meg ingatlanárakat ezzel biztosítva kölcsönöket, illetve gazdasági és adózási előnyöket magának.
A vizsgálatok új lendületet kaptak, amióta Trump elveszítette az 2020-as elnökválasztást, és a demokrata párti Joe Biden került az elnöki székbe. (MTI)

Még nincs részleteiben kidolgozva az ellenzéki összefogás roma programja, június 30-ig várják a hozzászólásokat, és július elejére egy nyílt vita is várható a romákkal foglalkozó civil szervezetekkel. Eddig a közösalap.hu-n egy nagyon rövid manifesztum jelent meg az ellenzék tervezett romapolitikájáról, ezért megkérdeztük a pártokat arról, hogy az általánosságban megfogalmazott szavak mögött milyen konkrét elképzelések vannak, és hogy az Autonómia Alapítvány szerint jó-e az irány, amiben gondolkodnak. A pártok közül érdemben egyedül a Párbeszéd, a DK és a Momentum válaszolt, a többi párt arra hivatkozott, hogy még csak most kezdődnek az egyeztetések.
Az ellenzéki összefogás romapolitikája azért is egy izgalmas kérdés, mert a Fidesz a kormányzása alatt többször is belerúgott a romákba, és ahelyett, hogy megoldotta volna a velük kapcsolatos problémákat, inkább csak elmélyítette azokat.
Ilyen volt a gyöngyöspatai romák szegregációjának kérdése, ahol a Debreceni Ítélőtábla mondta ki, hogy az államnak kártérítést kell fizetnie a roma diákoknak, amiért a Nekcsei Demeter Általános Iskolában 2004 és 2017 között származásuk alapján különítettek el roma és nem roma gyerekeket. Az ítélethirdetés után azonban több kormánypárti politikus, köztük Orbán Viktor is azt hangoztatta, hogy „az egész ügy nincsen jól” és „mélyen igazságtalan”, mert:
„A magyarok nem rasszisták, nem utasítják el a cigányokat élből. (...) De van egy határ, amit a magyar sosem fog átlépni, vagy sosem érzi úgy, hogy azt szabad átlépni. Ez pedig az a határ, ha pénzt adunk a semmiért” - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban.
Ezután az merült fel, hogy ugyan kapják meg a romák a pénzt, de ne költhessék akármire, ami még nagyobb felháborodást keltett. Végül az állam kifizette a kártérítést, de a kormány csak tovább mélyítette a szegregáció műfaját, és a romák ellen hangolta a magyar közvéleményt. De szintén a romákkal kapcsolatos előítéleteket mélyítette tovább, hogy a kormány 2015-től fogva szisztematikusa hasonlította a menekülteket a romákhoz, akiket Lázár János szerint 600 éve nem sikerült integrálni a magyar társadalomba.
Az ellenzéki összefogás előzetesen ismertetett roma programját egyelőre még csak a pártok roma ügyekkel foglalkozó szakértői dolgozták ki, a külső szakértők és civilek bevonása csak ezután fog megtörténni, a cél egyelőre a legfontosabb alapelvek összerakása volt.
A romák integrációjával foglalkozó Autonómia Alapítvány szerint a tervezet egy rögtön nagyon fontos mondattal indít, amiről eddig nem volt nemzeti közmegegyezés:
„Az ellenzéki szövetség minden tagja Magyarország egyenrangú polgáraként tekint hazánk roma közösségeinek tagjaira. Kiállunk társadalmi integrációjuk mellett, és elkötelezettek vagyunk a jelenleg fennálló hátrányaik felszámolásában, az előítéletek kialakulásához vezető problémák megoldásában.”Az Autonómia Alapítvány szerint ebből a fontos állításból sok minden levezethető, például az, hogy nem fogadható el a megkülönböztetés, ami jelenleg intézményszinten és az egyének szintjén is van, amit attiűdformálással, de ha máshogy nem megy, akkor a törvény erejével kell majd megoldani.
Az ellenzék a romák felzárkóztatására két alappillért határoz meg: a munkát és az oktatást, illetve „a romák felemelkedésének egyik legfontosabb eszköze a reménytelenül leszakadó térségek fejlesztése, felzárkóztatása is.”
A Párbeszéd bővebben kifejtette, hogy a munkára nézve ez azt jelenti, hogy az önfenntartás, az elsődleges munkaerőpiaci megjelenés lesz a fő cél, ezáltal minden gazdasági programnál ez lesz a prioritás. A térség munkaerőpiaci igényeinek feltérképezésénél a munkaügyi központok adatbázisára épülő képzési struktúrát alakítanának ki. Ezt az adatbázist a megyei területfejlesztési intézmények kezelnék, és a szakképző centrumok jól felhasználnák a képzéseiknél, átképzéseiknél, hogy a képzések során ténylegesen a helyi gazdasági szereplők igényeinek feleljenek meg.
A Párbeszéd azt mondja, hogy ehhez azonban az első időszakban a szociális gazdaságnak kell fontos szerepet betöltenie a romák munkaerőpiaci helyzetének javításában.
Addig, amíg a közoktatási mutatók és a piaci alapú munkahelyek nem képesek biztosítani a roma társadalom megélhetését, az állandó munkahelyek biztosítását, addig az államnak és az önkormányzatoknak lényegesen nagyobb szerepet kell vállalniuk a munkahelyteremtésben.Ezt úgy képzelnék el, hogy „valódi és hasznos” közmunkaprogramot hoznak létre, ami figyelembe veszi a közmunkások kompetenciáját és a helyi gazdasági és termelési igényeket.
A DK szerint a közmunkarendszer átalakításához az is elengedhetetlen, hogy a közmunkabért a minimálbér szintjére emeljék. A Párbeszéd szerint a közmunkaprogrammal párhuzamosan meg kell teremteni a magasabb jövedelmű szociális gazdasági munka lehetőségét, főként a leszakadó, vidéki körzetekben a hátrányos helyzetben lévő emberek számára. Ennek a munkahelyteremtő formának célirányosan három fő területet kell majd érintenie:
Szintén támogatnák a romák kisiparossá válását is, ehhez olyan feltételrendszert teremtenének, ami biztosítaná, hogy rászorultsági alapon minél többen tudják elérni a mikrohitelprogramokat, emellett az állam a saját vállalkozás indításához szükséges tudást is biztosítaná.
A Párbeszéd szerint azonban sajnos az aránytalan területi gazdasági potenciál miatt a munkahelyteremtés sokszor így sem oldható meg a leszakadó rétegek által sűrűn lakott marginális területeken, a halmozottan hátrányos helyzetű kistérségekben, ahol ezért a szociális gazdaságnak és állami szerepvállalásnak még hangsúlyosabban kell érvényesülnie. Ezekben a körzetekben kiemelten kell támogatni a cégek letelepedését, új vállalkozások megteremtését.
Az ellenzék azt is szorgalmazza, hogy növeljék a cigány származású munkavállalók számát a közszféra területén, a közoktatásban, közigazgatásban, egészségügyben, belügyben.
A felzárkóztatás másik alappillérének az oktatást jelölték meg, de a konkrétumok itt még kicsit váratnak magukra. A DK említette, hogy a tankötelezettséget is visszaállítanák 16-ról 18 éves korra, hogy ezzel is megakadályozzák a lemorzsolódást, és megtartanák a felsőoktatásban a roma szakkollégiumi rendszert. Emellett nem csak a szakképzésben, de a gimnáziumokban is bevezetnének egy ösztöndíjrendszert az ott továbbtanuló hátrányos helyzetű diákok számára.
A Párbeszéd és a Momentum is hangsúlyozta, hogy az egyik legfontosabb feladat az oktatásban, hogy megszüntessék a szegregációt, és minél később kezdődjön meg a szelekció. A Párbeszéd szerint a szakmai érvek egyértelműen a késői oktatási szelekciót támogatják, miközben a jelenlegi gyakorlatban a 6 és 8 osztályos gimnáziumok kínálják a legjobb esélyt a minőségi tudás megszerzésére. A cél, hogy ne vigyék el a legjobb tanulókat az általános iskola felső tagozatáról, hanem a 8. évfolyam végéig integrált osztályokban tanulhassanak a gyerekek, olyan szakmai színvonalon, mint most a legjobb 6 és 8 évfolyamos középiskolák alsó tagozatain. Arról viszont egyelőre még nem beszéltek, hogy ezt hogyan valósítanák meg.
A hátrányos helyzetű térségekben eluralkodó pedagógushiányt differenciált bérezéssel szüntetnék meg.
Az ellenzék szerint ezekben a térségekben a szociális ellátásban, a közoktatásban és a köznevelésben, az egészségügyben munkát vállaló értelmiségieknek, segítő munkatársaknak kiemelt bérezést kell kapniuk, ami akár nettó 50 százalékkal is magasabb lehet, mint a besorolásuk.
Már a pedagógusképzésben is helyet kapnának a romák, a pedagógusjelöltek számára ugyanis a hátrányos térségekben történne a gyakorlati oktatás fejlesztőpedagógusok, iskolapszichológusok, pedagógiai asszisztensek bevonásával, de iskolán kívül tanodákkal is támogatnák a pedagógusok munkáját.
Az ellenzék roma programja szerint szintén megoldandó probléma az egészségügyi ellátás a hátrányos helyzetű területeken, ugyanis a magyar társadalomban a romáknál a legrosszabbak az egészségügyi mutatók, az elégtelen orvosi ellátás, az egészségügyi szűréseken való minimális részvétel, a rossz életkörülmények ezt mind befolyásolják. A roma családok jelentős része olyan hátrányos térségekben él, ahol még a védőnői és a körzeti orvosi ellátás is hiányos. A romák által lakott területeken a legnagyobb mértékű hiányosság azonban a gyermekorvosi ellátásban van.
A Párbeszéd szerint az orvoshiány miatt ennek megoldása nagyon nehéz feladat, legfeljebb a bérek rendezésével és jelentős letelepedési támogatással lehet javítani rajta. Addig is fejleszteni kell a mobil egészségügyi szolgáltatásokat, a DK szerint elképzelhető, hogy mobilorvosi rendszert, szűrőbuszokat rendelnek majd ki ezekre a helyekre, mert az infrastrukturális problémákat hosszabb idő megoldani.Szintén fejlesztenék a védőnői rendszert, és családi mentorrendszert hoznának létre, amely a családtervezés, a gyermekvállalás, a családi gazdálkodás segítését is magába foglalja egészen az egészségügyi és öregségi ellátás területéig.
A felvilágosító és alternatívát kínáló ártalomcsökkentő programok számát is növelnék a hátrányos helyzetű térségekben, hogy mérsékeljék a szintetikus szerek térnyerését.
Az Autonómia Alapítvány ígéretesnek tartja az eddig megjelent programot, azt írják,„jó látni, hogy a manifesztum rögzíti, a cigányság aktív részvétele nélkül nem lehet változásban reménykedni”, mert ez a mostani kormányzat nem így gondolja. Az alapítvány szerint a jelenlegi kormány 2030-ig tervezett roma stratégiájában ez az egyszerű állítás 160 oldalon keresztül nem jelenik meg, a most tervezett programok megvalósításában nem számolnak a roma önszerveződő közösségekkel, ennek megfelelően megerősítésük nem is jelenik meg célként.
Az alapítvány szerint a programban azt is fontos lenne kimondani, hogy addig valódi változásra nem lehet számítani, amíg a hazai cigányság kellő politikai súllyal ki nem vívja magának azt, ami megilleti.
„Lehet hinni abban, hogy a megillető jogokat, intézményeket, lehetőségeket, esélyeket kegyből, felvilágosultságból, szavazatért cserébe megkapja egy kisebbség, de ez eddig nem történt meg. Ehhez mindenképpen garanciát jelentene egy széles, önszerveződő, érdekérvényesítő és politikai képviseletet is biztosító roma mozgalom, s ezt akár ellenérdekelt félként is bátorítani szükséges.”

A magyar homofób törvény kapcsán adott interjút a CNN-nek Milos Zeman, Csehország elnöke, ahol azt mondta:
„Ha valaki nemváltoztató műtéten esik át, azzal lényegében az öncsonkítás bűnét követi el. Minden műtét kockázatot jelent, és ezek a transzneműek számomra undorítóak.”
A magyar homofób törvényt eddig az EU 27 tagállamának több mint a fele ítélte el, Csehország nem volt közöttük. Zeman szerint, ha elítélnék a törvényt, azzal Magyarország belügyeibe avatkoznának be.
„Orbán Viktor azt mondta, hogy ő nem a homoszexualitás ellen van, de ellenzi nemcsak a szülők, hanem a gyerekek szexuális felvilágosításának manipulációját is. Nem látok okot arra, hogy ne értsek vele egyet, engem is zavarnak a szüfrazsettek, a Me too mozgalom és a Prága Pride is.” (Reuters)

Több tanulmányban mutatták be kínai tudósok azt a mintegy 146 ezer éves emberi koponyát, amely feltételezésük szerint egy teljesen új emberfajé lehet.
Ez az emberfaj a legközelebbi evolúciós rokona lehet a modern embernek az eddig ismert ősemberek közül, mint a neandervölgyi vagy a Homo erectus.
A Homo nem eddig fellelt koponyafosszíliái között ez a legnagyobb koponya, amelynek a kutatók a Homo longi, azaz sárkányember nevet adták. Ez a csoport mintegy 146 ezer éve élt Kelet-Ázsiában.Még 1933-ban bukkant a leletre egy híd építésekor egy építőmunkás az észak-kínai Hejlungcsiang tartományban lévő Harbinban, ám kútjában elrejtette, és csak halála előtt árulta el létét hozzátartozóinak. Ők hívták fel a tudósok figyelmét a fosszíliára.
A The Innovation című folyóiratban publikált tanulmányok egyik szerzője Chris Stringer professzor, a londoni Természettudományi Múzeum munkatársa, az emberi evolúció egy vezető szakértője elmondta: ez az egyik legfontosabb felfedezés az emberi fosszíliák tekintetében. Ez az emberiség egy különálló ága, amely nem a modern emberré válás útján volt, hanem egy hosszú, különálló ágat képviselt, amely abban a térségben fejlődött több százezer évig, majd kihalt.
A kutatók szerint a felfedezés átírhatja az emberi evolúció történetet. Elemzésük szerint a faj jóval szorosabb rokonságban állt a Homo sapiensszel, mint a neandervölgyi ember.
„Rég elveszett testvérvonalunkat találtuk meg” - mondta Ni Hszi-jün, a Kínai Tudományos Akadémia professzora.
A koponya hatalmas az emberi fajokhoz tartozó átlagos méretű koponyákhoz képest, agya viszont nagyjából hasonló nagyságú. A sárkányembernek nagy, szinte négyzet alakú szemgödre volt, sűrű szemöldöke, széles szája és hatalmas fogai. Ez az egyik legteljesebb ősember-fosszília, amelyet valaha találtak.
A kutatók szerint 50 év körüli férfié lehetett, aki erőteljes testalkatú és kemény ember lehetett. Életmódja nem ismert, mivel a koponyát elhozták megtalálási helyéről. (MTI)
A címlapképen Homo erectus erectus látható.

A gyanú szerint az apa-fia páros a szerdai Európa-bajnoki mérkőzésen ütött meg és köpött le két fiatal lányt, írja a police.hu.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárást indított ismeretlen tettes ellen, mivel két német állampolgárságú lány tett bejelentést arról, hogy őket a szerdai Európa-bajnoki mérkőzésen két férfi megütötte és leköpte.
A budapesti nyomozók négy napon belül azonosították a feltételezett elkövetőket, majd 2021. június 27-én 17 óra körül elfogták a 25 éves G. Martint és az 55 éves apját, G. Csabát. A két férfi ellen garázdaság vétség gyanúja miatt indítottak eljárást.
A két német egyetemista lány a Bild című német lapnak számolt be arról, hogy kimentek a szerdai portugál-franciára a Puskásba, de ott természetesen számos magyar szurkolóval is találkoztak. Akik nem hagyták szó nélkül, hogy a lányok szivárványos zászlót pingáltak az arcukra és a kalapjukra, jöttek a beszólások, hogy ez undorító, bemutattak nekik és így tovább. A németek elmondása szerint a meccs végén vitába szálltak a magyar szurkolókkal, akik közül kettő megütötte és leköpte őket. A lányok azt is nehezményezték, hogy a rendezők nem álltak ki mellettük, és a rendőrség is csak hosszas kérlelés után volt hajlandó jegyzőkönyvet felvenni.

Egy tucat törpedisznót engedtek szabadon Indiában egy természetvédelmi program keretében, amelynek célja az egykor kihaltnak vélt faj populációjának fellendítése.
A világ legkisebb disznói Indiában, Nepálban, Bhutánban a Himalája lábánál voltak megtalálhatók, de az 1960-as években annyira lecsökkent a populációjuk, hogy azt hitték kihaltak, mígnem 1971-ben Indiában újra találtak néhányat. 1993-ra azonban már ismét csak pár példány élt az Assam Manas Nemzeti Parkban.

A törpedisznók közül 14-et már tavaly is szabadon engedtek, a mostani 12 közül 7 a hím és 5 a nőstény. A természetvédelmi program keretein belül összesen 70 disznónak viselik gondját, akiket szaporítás után majd visszaengednek a természetbe. A vadonban jelenleg kevesebb mint 250 törpedisznó él. (Yahoo)

A holland sajtó nyomán arról ír a hvg.hu, hogy elkobozzák a szivárványos zászlókat a Puskás Arénánál és a szurkolói zónában, de az UEFA szerint nem ők határoztak úgy, hogy tilos lenne bevinni azokat.
A holland AD szerint arra szólítják fel a rendezők a drukkereket a bejáratnál, hogy adják le a szivárványos zászlóikat. A hírt a lapnak a Holland Labdarúgó-szövetség is megerősítette, akik azt állítják, hogy csak az országok színeivel rendelkező zászlókat lehet bevinni. A helyszínen lévő kollégáink viszont több szivárványos szimbólumot láttak a lelátón.

Az UEFA a Twitteren azonban azt írja, hogy a holland sajtóértesülések ellenére szeretnék tisztázni, hogy nem ők tiltották ki a szurkolói zónából a szivárványos zászlókat, és az UEFA mindenféle szimbólumot üdvözöl a szurkolói zónában.

Ötre emelkedett az áldozatok száma, miután csütörtök éjjel összeomlott egy 12 emeletes ház Miamiban.
Vasárnap a hatóságok azt jelentették, hogy 156 embert továbbra sem találnak, az öt áldozat közül pedig eddig négyet sikerült azonosítani. Miami-Dade polgármestere azt mondta, hogy több emberi testrészt is találtak, de ezeknek a DNS-vizsgálata több időt vesz igénybe.
A tűzoltóság szóvivője pénteken azt közölte, hogy a 136 lakásos társasház leomlott észak-keleti szárnyában 55 lakás semmisült meg, de egyelőre nem tudják, miért omlott össze. Az okok vizsgálatát a mentés után fogják elkezdeni, amiben drónok és keresőkutyák is segítenek. (BBC)

Nyomoz a rendőrség a Tour de France-on történt bukás miatt, amikor egy szurkoló táblájában fennakadt az élmezőny, és többen elestek.
Az összesen 197,8 kilométeres körversenyen, 46 kilométerrel a cél előtt tartott be egy táblát egy nő, amire németül az volt írva, hogy: „Nagyi és nagypapi”. A táblán a négyszeres időfutam-világbajnok Tony Martin akadt fenn, de a bukásban több tucat versenyző érintett volt.
A felvételeken az látszik, hogy a táblát tartó, sárga esőkabátot viselő nő előbb elborzadt azon, ami történt, aztán eltűnt a tömegben. Őt keresi most a rendőrség, hogy felelősségre vonják.
(AFP)

Százezer koronavírus elleni oltóanyagot ad Magyarország Csehországnak, hogy fel tudják gyorsítani saját oltási programjukat, jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán vasárnap.
Szijjártó Péter bejegyzésében azt írta, hogy Magyarországon az oltottak száma lassan eléri az öt és félmilliót, miközben van bőven elég oltóanyag, így a magyar kormány tud segíteni azoknak, akik nem állnak ennyire jól.
Cesi do toho! - zárta bejegyzését Szijjártó. (MTI)

Lassan megérkeznek a szurkolók a Puskás Arénához, ahol 18:00-tól játszanak a hollandok és a csehek. Ez az utolsó Eb-meccs, amit szép hazánkban rendeznek.
Várhatóan sok szivárványos zászló lesz látható a stadionban a Pride hónap és a magyar homofób törvény miatt, amivel kapcsolatban az EU-csúcson a holland Mark Rutte azt feszegette, hogy Magyarországnak nincs helye az unióban.




Szolnokon az Ormos Imre parknál épült ez a kapu a betonfalra, írja a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) a Facebook oldalán, amit képekkel is illusztráltak.
A párt képviselői a kapunál összefutottak Lits Lászlóval, az NHSZ Szolnok Közhasznú Nonprofit Kft. vezetőjével, aki elmondta, hogy azért került a kapu a falra, mert az EU-s pályázatban eredetileg itt volt egy bejárat, de a lakóparkban élők úgy döntöttek, hogy nem szeretnének ide ajtót. A megoldás ezért az lett, hogy felrakták a kaput a falra, ami Lits szerint így már megfelel az EU-nak és a pályázatnak.
Hogy valami funkciót nyerjen a teljesen értelmetlen kapu, elnevezték lakatfalnak, az MKKP pedig ablakokkal és lábtörlővel is bővítette a koncepciót.