beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Fődi Kitti

2495 cikk · 14. oldal / 50

Kétszeres életfogytiglanra ítéltek egy indiai férfit, aki egy kobrával ölette meg a feleségét

2021.10.13 19:22:00

Kétszeres életfogytiglant kapott Szuradzs Kumar indiai férfi, aki kobrát engedett alvó feleségére, a kígyó pedig halálra marta, írta a BBC hírportálja.

A Kerala államban élő Szuradzsot tavaly tartóztatták le, miután felesége, Uthra kígyómarás miatt meghalt. A rendőrség azután indította el a nyomozást, hogy Uthra családja gyilkosságra kezdett gyanakodni, mert a férj a hozomány miatt zaklatta őket.

A 25 éves nőt néhány héttel korábban egy Russel-vipera marta meg, és még abból a viperaharapásból lábadozott, amikor a kobra halálra marta.A rendőrségi nyomozás megállapította, hogy Szuradzs tervelte ki mindkét merényletet. Letartóztatták azt a férfit is, aki segített beszerezni a hüllőket.

A vádirat ezer oldalon keresztül részletezte a nagy gonddal kidolgozott tervet és annak végrehajtását. Az ügyészség úgy vélte, "a ritka esetek legritkábbikával" állnak szemben, és halálbüntetést kért a vádlottra.

A bíró egyetértett, hogy az eset rendkívül ritka, és kétszeres életfogytiglanra, valamint 500 ezer rúpiás bírság (kétmillió forint) megfizetésére ítélte Szuradzsot. (MTI)

Szólj hozzá!

Már Magyarországra szállítják a betegeket a román kórházakból

2021.10.13 19:02:00

Már Magyarországra szállítják Romániából a kórházi betegeket, annyira túltelítődött a román egészségügyi ellátórendszer a koronavírusos megbetegedések miatt, tudta meg a hvg.hu.

A hvg.hu úgy tudja, hogy a megállapodás a magyar és a román kormány között született, és a romániai betegeket elsősorban a határmenti magyar kórházakban fogják szállítani. Az nem derült ki, hogy COVID-fertőzött vagy más kórházban ápolt betegekről van szó. Eddig csak eszköz- és gyógyszerellátmány érkezett Magyarországról, de ez sajnos nem volt elegendő, kapacitás-felszabadításra is szükség van.

A koronavírus-járvány kezdete óta nem regisztráltak ennyi fertőzöttet Romániában, mint az elmúlt 24 órában, jelent meg kedden egy hír a Transindexen. Kedden 16 743 új koronavírus fertőzöttet találtak, miközben 442-en meghaltak. A kórházakban 17 141 beteget ápolnak, közülük 1 667-en vannak intenzív osztályon. Az egészségügyi ellátórendszer kapacitása pedig már annyira a végét járja, hogy a szabadságon lévő orvosokat is visszahívták.

Molnár András, Temes megye alprefektusa azt mondta a hvg.hu-nak, hogy jó lenne, ha Magyarországra tudnák szállítani a betegeket.

„Temesvárról nagyjából 2 óra az út Szegedre. Sokkal több esélye lenne az intenzíven kezelt betegeknek, ha nem lenne ennyire telített az osztály. Nem is beszélve arról, hogy sok helyen az elavult elektromos rendszereket jócskán terhelő intenzív ágyak miatt az orvosok félszemmel mindig azt nézik, hogy áll a biztosítéktábla. Van, ahol 60 éve nem cserélték” - mondta az alprefektus.

Temes megye az egyik legfertőzöttebb régió.

„Teltházzal működnek az intenzív osztályok hetek óta. Ha egy beteg kikerül, kis túlzással kettő kerül a helyére. A sürgősségi osztályok szintén óriási terhelés alatt állnak, mert ott kezelik azokat, akik nem férnek be az intenzívre” - mondta Molnár András.

Az egész megyében mindössze 60 darab intenzív ágy van, alacsony nyomású oxigénforrással ellátott, nem intenzív kezelésre szoruló betegek ellátására pedig 600 ágy alkalmas, de ilyen esetszámok mellett ez nagyon kevés.

„Többször előfordult, hogy a mentőautó nem tudta a beteget a sürgősségire vinni a telítettség miatt. Ilyenkor fél-egy órát, de egy esetben másfél órát állt a mentőautó a beteggel” - érezteti a helyzet súlyosságát a megyei alprefektus. A megyében dolgozó kórházi személyzetet szerinte nagyon megviseli az elképesztő nyomás, ami rájuk nehezedik.

Szintén telítettek az ágyak Arad és Bihar megyében.

Szólj hozzá!

CÖF-CÖKA: a gyurcsányi terror útvonalán halad a Békemenet

2021.10.13 18:09:00

A 2006-os terror útvonalán halad a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett Békemenet október 23-án - közölte a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Csizmadia László elmondta: "nyugodt, békés, csendes összefogással kívánjuk demonstrálni, hogy itt történt a 15 évvel ezelőtti gyurcsányi terror, amely békés emberek ellen lovas attakkal, szemkilövetéssel, csonttörésekkel, vízágyúval és vipera náspángolással fenyítette az embereket. Ismét vér folyt a pesti utcákon. Megtörtént a demokrácia megcsúfolása. A menet előtt kifeszített molinónk jelszava: Soha többé, stop!"

A Békemenettel, amelybe több száz olasz és lengyel civilt is várnak, jelezni szeretnék a "brüsszeli bürokráciának", hogy a nemzetek népei felett nem uralkodni kell, hanem szolgálni őket - fogalmazott Csizmadia László.

Hozzátette: a Békemenet résztvevői így 1956 hősei mellett a 15 évvel ezelőtti, gyurcsányi rendőrterror áldozataira is emlékeznek.A résztvevők 13 órakor gyülekeznek majd az '56-os forradalom bölcsője, a Műegyetem előtt, és 14 órától a Szabadság híd-Vámház körút-Károly körút-Erzsébet tér útvonalon vonulnak a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződéséhez, ahol 15 órától részt vesznek az állami ünnepségen és meghallgatják Orbán Viktor miniszterelnök beszédét. (MTI)

Szólj hozzá!

Visszavonták a rendeletet, ami szerint csak képzettséggel lehet lángost sütni

2021.10.13 17:48:00

Cikkben számoltunk be arról, hogy egy szeptember 1-től hatályos kormányrendelet miatt már a gyros- és lángoskészítéshez is végzettség kell. Cikkünk megjelenése után nem sokkal az Innovációs és Technológiai Minisztérium a rendelet módosítása mellett döntött, kedd este pedig meg is jelent ez a módosítás a Magyar Közlönyben.


A rendeletmódosítás szerint minden marad a régiben, vagyis a cukrászati készítményeket, süteményeket, fagylaltot, valamint meleg és hideg ételeket, italokat „nem önálló tevékenységként” szakképesítés nélkül is lehet készíteni.

Nem vonatkozik a képesítési előírás a következőkre: „a forgalmazás helyén előállított grillezett húsok, frissen sültek, sült és főtt kolbász, hurka, virsli, füstölt vagy sült hal, lángos-, palacsintafélék, meleg és hideg szendvicsfélék, valamint az ezek fogyasztásához közvetlenül kapcsolódó termékek, és gyárilag előre csomagolt élelmiszerek, valamint az italok” készítése és kiszolgálása. (via hvg.hu)

Szólj hozzá!

Hónapokon keresztül megszállottan zaklatott egy érdi férfi egy nőt

2021.10.13 17:39:00

A munkahelyén és a lakásán is rendszeresen zaklatott egy érdi féri egy nőt, akit az autójába is betuszkolt, fogdosott és megerőszakolt, olvasható a police.hu-n.

2021. október 8-án egy nő fordult a rendőrségen, amiért idén márciusban megismerkedett egy férfivel, aki azóta folyamatosan, hol telefonon, hol személyesen zaklatta. Napi rendszerességgel várt rá munkahelyénél, lakásánál, az sem tántorította el, hogy az áldozat 2021 májusában egy, a férfi számára ismeretlen helyre költözött. A 36 éves, rögeszmésen ragaszkodó férfi azonban továbbra is zaklatta, fenyegette, erőszakoskodott vele.

Előfordult, hogy munka után megvárta és a kocsijába tuszkolta. A nő próbált menekülni, T. Róbert azonban nem hagyta, kezénél és ruhájánál fogva rángatta és húzta vissza az autóba. A kocsival aztán hol a budapesti, hol a budaörsi lakására vitte, ahol molesztálta, simogatta, fogdosta és akarata ellenére közösült a nővel.

Az érdi nyomozók a bejelentést hallva megindultak a férfi lehetséges lakcímeire, budapesti lakásáról állították elő, majd gyanúsítása és kihallgatása után őrizetbe vették. T. Róbert a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta, állítása szerint a nővel szeretik egymást, és nem is érti, miért történik vele ez az egész.

Az Érdi Rendőrkapitányság szexuális erőszak, személyi szabadság megsértésének bűntettének, valamint zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást. A rendőrök kezdeményezték az őrizetbe vett T. Róbert letartóztatását, a bíróság 2021. október 12-én helyet adott az ügyészi indítványnak és elrendelte személyi szabadságának legsúlyosabb korlátozását.

Szólj hozzá!

Vádat emeltek három kormánytisztviselő ellen, mert iratot hamisítva akartak védettségi igazolványhoz jutni

2021.10.13 17:24:00

Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség három, járási hivatalban dolgozó nő ellen, akiknek együttműködése folytán egyikük hamis védettségi igazolványhoz szeretett volna hozzájutni, olvasható az ügyészség közleményében.

A vádirat szerint az ügy 55 éves vádlottja 2021 áprilisában kormánytisztviselőként dolgozott, és feladatkörébe tartozott a járványügyi fertőző betegségek bejelentő szakrendszerének kezelése, a fertőzéssel kapcsolatos adatok rögzítése. A két másik vádlott, egy 45 és egy 48 éves nő ugyanazon az osztályon igazgatási feladatokat látott el.

Az 55 éves nő jogtalanul szeretett volna a fertőzésből való gyógyultságon alapuló védettségi igazolványhoz jutni, ezért elhatározta, hogy azt a hivatali helyzetével visszaélve, jogosultság nélkül fogja megszerezni magának és élettársának.

Ennek érdekében a saját és élettársa nevében is kitöltött egy-egy formanyomtatványt, amelyen valótlanul koronavírusfertőzöttként tüntette fel magukat. Kolléganőjét, az ügy másik vádlottját pedig megkérte, hogy az adatlapokat – tudva, hogy azok nem tükrözik a valóságot – iktassa be, majd a hamis nyilatkozatok alapján a karantén elrendeléséről szóló határozatokat is írja alá.

Mindjárt másnap az e feladatkörben eljáró másik munkatársnőjét kérte, hogy határozataikra írja rá a tünetmentesség bejelentéséről szóló, szintén hamis nyilatkozatot. Ezt követően a vádlott az iratok birtokában megírta saját maga és élettársa nevére a karanténfeloldó határozatokat, majd azokat aláírásra fel is töltötte az aláíró rendszerbe, ám ekkor a be nem vont munkatársak észlelték az iratok valótlan tartalmát, és nem írták alá.

Az ügyészség a három nővel szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak.

Szólj hozzá!

Fideszhez köthető civil szervezetek is nyertek a gödi Samsung-pénzből

2021.10.13 16:52:00

Fideszhez köthető civil szervezetek nyertek pénzt a gödi Samsungtól befolyt helyi adóbevételből, miután a kormány kicsavarta a gödi ellenzéki önkormányzat kezéből az iparterületet.

Tavaly áprilisban az ellenzéki vezetésű Göd Samsung iparterületét különleges gazdasági övezetté nyilvánította a kormány, így a társaságtól származó iparűzési adót nem a gödi önkormányzat kapja meg, hanem a Pest Megyei Önkormányzat.

Az önkormányzat időközben a Samsungtól befolyt helyi adóbevételek felhasználására létrehozott egy olyan, 419 millió forintból gazdálkodó alapot, aminek forrásait több környező település, így Göd mellett például Dunakeszi, Fót, Mogyoród, Sződ, Sződliget és Veresegyház civil és egyházi szervezetei között osztják szét.

A Magyar Narancs birtokába jutott egy előterjesztés, ami 101 szervezett próbálkozott több mint egymilliárd forint igényelt támogatási összeggel, de a Pest Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Szabó István csak 46 pályázatot javasolt támogatásra, amiből végül 10 szervezet meg is kapta.

Ezek között van a „soha semmilyen látható tevékenységet nem végző, azonban a Biczi és Turi Ügyvédi Iroda ügyvédjelöltje által vezetett Közép-magyarországi Régióért Alapítvány”, mely majdnem 16 millió forintot kap Csömörön egy közéleti magazin kivitelezéséhez. A szervezetet még 2005-ben jegyezték be, ekkor a kuratóriumában volt Dióssi Csaba, Dunakeszi jelenlegi fideszes polgármestere, valamint Homolya József korábbai önkormányzati képviselő is.

Szintén politikai szálak kötődnek egy másik nyertes pályázóhoz, a Dunakanyar Média Alapítványhoz. Az alapítvány 19 millió forintot kap „Őrbottyán, Csörög, Vácrátót, Sződ, Sződliget települések online tájékoztatása, weboldal fejlesztése” címszó alatt. A szervezetet június 25-én, magyarán a pályázati felhívást követő napon jegyezték be, a kurátora pedig egy nagymarosi lakos, aki 2006-ban a Fidesz jelöltjeként indult a helyi önkormányzati választáson.

De van két másik olyan alapítvány is, amiket pont a pályázat leadása előtt nem sokkal előbb alapítottak, ilyen a Dunakeszi Kistérségért Egyesület és az Aktív Dunakanyar Alapítvány.

A pályázatokkal sok minden lehetett nyerni, például a Pápai Missziós Művek mosógépet, kávéfőzőt és grillezőt vásárolhat, a Mogyoród Football Klub pedig kétszer 12 férőhelyes kispadot szerezhet be a Samsung-pénzből.

De a GÖD-ÉRT Környezetvédelmi és Városvédő Egyesület valamiért nem fért fel a nyertesek listájára. Az egyesület 11 millió forintot kért autóbuszmegállóban fedett utasvárók létesítésére, rendszeres, akkrediteált zajvizsgálat megrendelésre, szakértők bevonásával zajhatásterületek pontos meghatározására, zajmérő készülékek és színes nyomtatók vásárlására. (Magyar Narancs)

Szólj hozzá!

Rekord 111 milliós nézettsége van a Squid Game-nek

2021.10.13 15:56:00

Rekordnézettséget ért el a Nyerd meg az életed (Squid Game) című új dél-koreai Netflix-sorozat bemutatása első hónapjában, számolt be róla a deadline.com ágazati portál.

A széria 111 milliós nézőszámával megelőzte a steramingszolgáltató korábbi csúcstartó sorozatát, A Bridgerton családot, és ezzel a Netflix eddigi műsorai közül a legjobb indulást produkálta.

A sorozat arról szól, hogy több száz nincstelen játékos fogad el egy különös meghívást, hogy gyerekeknek való játékokban mérjék össze a tudásukat. A játék tétje csábító, de halálos veszedelem is vár rájuk.

A Bridgeton családot a tavaly karácsonyi debütálását követő hónapban 82 millió előfizető háztartásában nézték meg. A Netflix megtekintésnek számolja ha valaki legalább 2 percet néz egy sorozat bármelyik epizódjából.

A Nyerd meg az életed című disztópikus dél-koreai akciódráma jól példázza, hogy a Netflix egyre nagyobb hangsúlyt fektet a globális műsortervezésre, arra, hogy a világ különböző régióiból származó produkciókat világszerte műsorra tűzze. A Nyerd meg az életed szeptemberi debütálása után 90 országban gyorsan az első helyre került, amihez hozzájárult, hogy a Netflix több mint 30 nyelven feliratozta és szinkronizálta a filmet. A határok átlépésével a sorozat A nagy pénzrablás, a Sötétség és a Lupin nyomába lépett, csak sokkal szélesebb körű forgalmazással.

A Netflix 2012-ben mutatta be első saját készítésű műsorát, és négy évvel később kezdte meg a globális terjeszkedést. Ma már több mint 200 országban működik, és 209 millió előfizetője van. A Nyerd meg az életed kiemelkedő nézettségi adatainak közzétételére egy héttel az előtt került sor, hogy a vállalat beszámol a harmadik negyedéves pénzügyi eredményeiről. (MTI)

Szólj hozzá!

Gyurcsány: Péter, ne hazudj korán reggel!

2021.10.13 15:45:00

Gyurcsány Ferenc szerint Márki-Zay Péter nem mondott igazat, amikor a 444-nek adott interjúban azt állította, hogy Gyurcsány miatt nem lehetett ott a hatpárti gyűlésen, mert megvétózta.

„Itt van előttem a pártelnökök 2020. október 1-i tanácskozásának jegyzőkönyve. Fájdalom Péter, de a jegyzőkönyv szerint nem mondasz igazat. Valójában senki, még az előterjesztő se akarta az MMM-et bevonni a pártközi együttműködésbe, mert az ugye nem párt. (A hatpártiban nemzeti- vagy európai képviselettel rendelkező pártok működtek együtt. Ez volt a szabály.) Szóval senki” - írja Gyurcsány a posztjában.

Gyurcsány szerint Fekete-Győr András előterjesztésére a közös döntés az volt, hogy megbízottaink rendszeresen találkoznak Márki-Zayval és egyeztetnek, ami szerinte így is történt. Azt is írja, hogy a jegyzőkönyv szerint Márki-Zay fel se vetette, hogy csatlakozna a hatpárti egyeztetéshez.

„Mondd, neked nem gyanús, hogy mindenhol engem látsz? ” - zárta a posztját Gyurcsány.

Szólj hozzá!

Bige László, a Nitrogénművek tulajdonosa szerint teljesen alaptalanok az ellene felhozott vádak

2021.10.13 15:19:00

Bige László, a Nitrogénművek tulajdonosa szerint teljes mértékben alaptalanok az ellene felhozott vádak, miszerint 2 milliárd forintot hűtlen kezelt.

Tegnap jelent meg egy közlemény, amely szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség hűtlen kezelés bűntettével vádol egy vállalkozót és öt munkatársát, akik 2 milliárd forinttal károsították meg a vállalkozó saját cégét, miközben több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt is kapott a vezető. A közleményben nincs leírva, de Bige László milliárdosról, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosáról van szó, aki már kész bármelyik miniszterelnök-jelöltet támogatni Orbán Viktorral szemben.

A Nitrogénművek Zrt. álláspontja szerint a Bige László és a munkatársai ellen megfogalmazott ügyészségi megállapítások teljes mértékben alaptalanok és minden jogi alapot nélkülöznek. A vállalatcsoport és valamennyi dolgozójának érdekében a Nitrogénművek Zrt. minden jogi eszközt felhasznál annak érdekében, hogy a társaságot, a munkatársakat és Bige Lászlót megvédje az őket érintő igazságtalan intézkedésekkel szemben, mely intézkedések nyilvánvaló mozgatórugója társaságunk elnökének és többségi tulajdonosának, Bige Lászlónak a megfélemlítése és jó hírnevének csorbítása.

Az eljárásnak a Nitrogénművek Zrt. működésére hátrányosan befolyásoló hatása nincs. A társaság Igazgatósága és a menedzsment biztosítja a folyamatos termelést és értékesítést a jelenlegi európai energiakrízis közepette is. Egy olyan időszakban, amikor számos műtrágya termelő kapacitást leállítottak. A Nitrogénművek Zrt. ezzel is bizonyítja prudens működését és a régió mezőgazdasága iránti elköteleződését. (MTI)

Szólj hozzá!

Megemelték az amerikai adósságplafont, hogy ne álljon le az Egyesült Államok gazdasága

2021.10.13 15:01:00

Az amerikai képviselőház is megszavazta az adósságplafon megemelését 480 milliárd dollárral, miután erről a múlt héten már a szenátus is döntött.

A jelenleg 28 400 milliárd dollárban meghatározott adósságplafon megemelése nélkül az Egyesült Államok gazdasága október 18-a után leállna, az állam fizetésképtelenné válna. A helyi idő szerint kedd este hozott döntéssel csak rövid lélegzetvételhez jut az állam, mivel a jóváhagyott összeg csupán december 3-ig lesz elégendő a kiadások fedezésére.

A Fehér Ház korábban jelezte, hogy Joe Biden amerikai elnök kész aláírni az adósságplafon megemeléséről szóló törvényt, megfigyelők szerint erre még a héten sor kerül. Október elején a Fitch Ratings arra figyelmeztette Washingtont, hogy ha nem lesz döntés az adósságkorlát megemeléséről vagy felfüggesztéséről, akkor az Egyesült Államok elveszti a legjobbnak számító, "AAA" adósi besorolási státusát, és akár csődhelyzetet jelző szintre is leviheti az amerikai osztályzatot. (MTI)

Szólj hozzá!

A Nyilaskeresztes Párt és több magyar zenekar is fenn van a Facebook tiltólistáján

2021.10.13 14:26:00

26 magyar oldal is van a Facebook tiltólistáján, amin több mint 4 ezer személyt és szervezetet tiltottak ki terrorizmushoz, gyűlölet-bűncselekményhez és egyéb bűncselekményekhez való kötődésük miatt a platformról, írja a Gizmodo az Intercept által megszerzett lista alapján.

A magyar letiltottak között vannak zenekarok, szervezetek, illetve a Facebookról még 2017-ben letiltott Kurucinfo is, de megtalálható a listán a Nyilaskeresztes Párt is. A letiltott zenekarok többsége – többek között a Divízió 88, az Egészséges Fejbőr, a Magozott Cseresznye, Nimród, Oi-Kor, Romantikus Erőszak, Titkolt Ellenállás – szkinhedzenekarként ismert.

A Facebook három kategóriába sorolja a listán szereplőket, attól függően, hogy mennyire veszélyesek:

  • az első és egyben legsúlyosabb kategóriába tartoznak azok a személyek és oldalak „súlyos offline károkozás” miatt kerültek ide, vagyis civilek elleni erőszakos cselekmények, szervezett bűnözéssel való összejátszás, illetve védett tulajdonságokon alapuló károkozásért mellett való kiállás miatt, tehát lényegében a terroristák és terrorszervezetek,
  • a második kategóriába tartoznak az „erőszakos, nem állami kötődésű cselekvők”, mint a szír polgárháború lázadói,
  • a harmadik, legenyhébb kategóriába pedig olyan szervezetek és személyek kerültek, amelyekről a Facebook megállapította, hogy megsértik a gyűlöletbeszédre és a veszélyes szervezetekre vonatkozó irányelveit, vagy „offline erőszak elkövetésének szándékát” mutatják, ugyanakkor „korábban nem feltétlenül követtek el erőszakot, vagy védett tulajdonságaik alapján nem feltétlenül szorgalmaztak erőszakot mások ellen”.

A magyar letiltottak mind az utóbbi kategóriába tartoznak. Összeségében a listán szereplők 53,7 százaléka terrorizmushoz köthetőnek, 23,3 százaléka militarizált társadalmi mozgalomnak, 17 százaléka gyűlöletcsoportnak, 4,9 százaléka bűnözőnek, és alig 1 százaléka erőszakos nem állami szereplőnek minősül. (via Telex)

Szólj hozzá!

Rekord: 97 ezer ember szavazott kedden az előválasztáson

2021.10.13 14:05:00

A kétszereplőssé vált miniszterelnök-jelölti versengés feltüzelte az ellenzéki szavazókat és kedden megdőlt a részvételi rekord Magyarország első országos előválasztásán, olvasható az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) közleményében.

A nap pontos adatai az alábbiak szerint alakultak:

  • Sátorban megjelent: 77.432 fő.
  • Interneten keresztül adta le szavazatát: 19.348 fő.

Összesen tehát 96.780 polgár voksolt kedden arra, hogy Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter legyen a 2022 után kezdődő korszak miniszterelnöke. Ez az eddigi legmagasabb részvételi adat az országos előválasztás történetében. Az összesített részvétel három nap után 260.173 fő.

A második forduló izgalmai sok új szavazót mozgósítottak. Az összes eddigi résztvevő nagyjából negyede, 67.300-an új szavazók, akik az első fordulóban nem, csak a másodikban vettek részt.

Az új szavazók adatait digitálisan is rögzíteni kell a szavazási tableteken. Akik már az első fordulóban is szavaztak azoknak - az igazolványos azonosítást követően - elegendő csak az értéknyilatkozat kitöltése és aláírása a részvételhez.

Ma este az RTL Klubon folytatódik a miniszterelnök-jelölti vitasorozat. Az ország legnagyobb kereskedelmi televíziója 18.30-tól közvetíti a közel másfél órás vitát. A vita moderátora Rábai Balázs lesz. Az első fordulós vitát 670 ezren követték hagyományos televíziós közvetítés keretében és közel 50 ezren online.

Szólj hozzá!

Négy új híd épül 2023 végéig a magyar-szlovák határon

2021.10.13 13:34:00

„A napokban ünnepeltük az újjáépített Mária Valéria híd átadásának huszadik évfordulóját, a közeljövőben újabb három határhíd fenntartásáról létrejött magyar-szlovák megállapodást szentesíthet az Országgyűlés” – jelentette be Schanda Tamás, ami az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) sajtóközleményében olvasható.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese kifejtette: két közúti Ipoly- és egy kerékpáros Duna-híd építése kezdődik meg a leghosszabb közös határszakaszon. A Parlament elé benyújtott törvénymódosítási javaslat az üzemeltetési, fenntartási feladatok megosztásáról létrejött megegyezést hirdetheti ki a legmagasabb jogszabályi szinten.

Az Ipoly Nógrád megyei szakaszán Drégelypalánk-Ipolyhídvég és Őrhalom-Ipolyvarbó között épülnek új hidak egyenként 1,7 milliárd forintból. A kivitelezési közbeszerzési eljárások lezárultak, a vállalkozói szerződések hamarosan hatályba lépnek. A munkaterületeket akár már novemberben átadhatják, az építkezések befejezése 2023 végére várható.

A Győr-Moson-Sopron megyei Dunakiliti és Doborgaz között gyalogos és kerékpáros Duna-meder híd épül, mindkét oldalon csatlakozó ártéri hidakkal. A beruházás teljes költsége közel 1,9 milliárd forint. A magyarországi létesítmények kivitelezőit már megtalálták. A nyertes ajánlattevővel megkötött szerződés a szlovákiai folytatás közbeszerzési eljárásának lezárásával lép hatályba. A munkálatok szintén 2023-ban fejeződhetnek majd be.

A Pest megyei Ipolydamásd és Helemba között már dolgoznak az új átkelőn. Az Ipoly-híd acél főtartóit szeptember végén emelték be a helyükre.

A magyar-szlovák határt keresztező műtárgyak fokozott együttműködést igénylő üzemeltetésének, fenntartásának és rekonstrukciójának feltételeit egy 2017-es kétoldalú megállapodás rendezi. A közös tulajdonban lévő határhidak közül egy-egy létesítmény teljes felügyeletét érdemes az egyik félnek magára vállalnia. A megállapodás első kiegészítése a négy évvel ezelőtt aláírás óta megszületett döntések alapján megépülő hidak üzemeltetéséről, fenntartásáról és rekonstrukciójáról rendelkezik. A nemzetközi egyezményeket és azok változásait törvényben kell kihirdetni, az Innovációs és Technológiai Minisztérium ehhez kéri az Országgyűlés hozzájárulását. A módosítás szerint a drégelypalánki átkelő üzemeltetését és fenntartását a magyar, a másik két hídét a szlovák fél végzi. A szükséges rekonstrukciós munkálatok feltételeit a két ország közösen biztosítja.

„A Pest megyei Ipolydamásd és Helemba között már dolgoznak az új átkelőn. Az Ipoly-híd acél főtartóit szeptember végén emelték be a helyükre. 2023-ban tehát összesen négy híddal nyitunk új utakat az északi szomszédok, a határmenti magyarlakta területek felé” - mondta Schanda.

Szólj hozzá!

A holland miniszterelnök kijelentette, hogy azonos neműek is ülhetnek a trónon

2021.10.13 13:26:00

A holland királyi család tagjai házasodhatnak azonos neműekkel anélkül, hogy azzal elvesztenék a jogukat a trónra, jelentette ki az ország miniszterelnöke, miután elterjedt, hogy ennek pont az ellenkezője van.

A miniszterelnök a parlamentben reagált arra a könyvre, amit Amalia hercegnőről írtak és azt fejtegeti, hogy egy régi és elavult törvény miatt nem ülhetnek azonos neműek a trónon, miközben Hollandiában 2001 óta legális a melegházasság.

A 17 éves Amalia hercegnő magánéletéről nagyon keveset lehet tudni, de idén kijelentette, hogy nem fogadja el az évi 1,6 millió eurós járadékát, amikor betölti a 18-at, mert az kényelmetlen érzést kelt benne. A könyv semmit nem állít arról, hogy a hercegnő egyébként meleg lenne, csak felveti, hogy mi lenne, ha az lenne. (Guardian, BBC)

Szólj hozzá!

Visszakérik a 45 millió forintos kártérítést Burka Ferencéktől, akikről azt hitték, hogy ártatlanul ültek hat évet gyilkosság mi

2021.10.13 12:57:00

Visszaköveteli az állam a 45 millió forintos kártérítést Burka Ferenctől és fiától, akiket elítéltek egy 1999-es gyilkosság miatt, majd 2006-ban felmentették őket, 2018-ban pedig újra elítélték.

Burka Ferencet és ifjabb Burka Ferencet 1999-ben azzal gyanúsították meg, hogy megölték Újszentmargitán Gyurcsó Jánost, akivel előző este együtt iszogattak.

Apát és fiát már másnap letartóztatták, de a nyomozás során nem találtak ellenük teljesen egyértelmű bizonyítékokat, és a gyilkos fegyver sem került elő, amivel leütötték Gyurcsót. 2002-ben az elsőfokú bíróság Burka Ferencet és ifjabb Burka Ferencet nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt elítélte. Aztán 2003-ban a másodfokú bíróság úgy látta, hogy az ügy hiányos és felderítetlen, ezért az egész eljárást meg kell ismételni, és az ügyet visszadobta első fokra. Ezután indult 2005-ben a második eljárás, amelyben a Debreceni Ítélőtábla végül 2006-ban kimondta, hogy bizonyítottság hiányában Burkáékat fel kell menteni.

Burkáék viszont eddigre 6 évet ültek előzetes letartóztatásban, ezért az állam minden idők eddigi legnagyobb kártalanítási összegét ítélte meg nekik, összesen 45 millió forintot.

2013-ban azonban a rendőrség talált egy szemétlerakóban egy antennát, amiről kiderült, hogy Burkáék azt lopták el a Gyurcsó által őrzött házról, akit az antennával ütöttek le, miután rajtakapta őket.

2019-ben ezért az idősebb Burkát 9 év, a fiát pedig 7 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság. Az állam most azért követeli vissza a pénzt, mert Burkáék „jogalap nélkül gazdagodtak meg”, de már egy fitying sem maradt az összegből. (Telex)

Szólj hozzá!

Az ENSZ Szomáliának ítélt oda egy tengeri területet, Kenya háborog

2021.10.13 12:20:00

Szomália és Kenya területi vitájában az előbbi javára ítélt kedden az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bírósága, jelentős halászati és természeti kincsekben gazdag tengeri területet juttatva Szomáliának, ám a kenyai elnök bejelentette, hogy elutasítja a döntést.

A Nemzetközi Bíróság ítélete ennek ellenére kötelező erejű, és fellebbezésnek helye nincs. A kenyai The Nation című lap tudósítása szerint Uhuru Kenyatta kenyai elnök szerint a törvényszék átlépte hatáskörét, és az ítélet alapvető kérdéseket vet fel a nemzeti szuverenitással kapcsolatban. A kenyai elnök szerint ugyanis a nemzetközi bíróságok csak az országok beleegyezésével bíráskodhatnak, ezért arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy teremtse meg a vita tárgyalásos rendezésének feltételeit.

Kenya már korábban jelezte, hogy nem fogja elfogadni a bíróság döntését. Márciusban az ügyben tartott meghallgatást is bojkottálta.

Szomália 2014-ben fordult a Nemzetközi Bírósághoz. A vita egy mintegy 100 ezer négyzetkilométeres tengeri területet érint az Indiai-óceánon, ahol feltehetőleg jelentős kőolaj- és földgázkincs rejlik.

Nairobi érvelése szerint a két ország tengeri határát a szélességi körökkel párhuzamosan, keleti irányban kell meghúzni, és állítása szerint ebben a két ország meg is egyezett. Szomália szerint azonban a tengeri határt a szárazföldi határ meghosszabbításával, délkeleti irányban kell megállapítani. A bíróság ezzel értett egyet.

Szomália kártérítést is követelt, mert Kenya már jóváhagyott kitermelési engedélyeket a vitatott területen, de a kárigényt a bíróság elutasította. (MTI)

Szólj hozzá!

Egy őslakos nő szobrát teszik Kolumbusz Kristóf szobrának helyére Mexikóvárosban

2021.10.13 12:11:00

Fiatal őslakos nőt ábrázoló alkotás kerül Kolumbusz Kristóf eltávolított szobrának helyére Mexikóváros központjában, jelentette be a város polgármestere kedden.

Claudia Scheinbaum közölte, hogy Kolumbusz szobrának helyén a közelmúltban fellelt szobor 6 méter magas mását állítják majd fel, és a műemlékkel a város az őslakos nők előtt tiszteleg, akik azóta is rendszeresen válnak rasszizmus és diszkrimináció áldozatává.

Az amajaci fiatal nő névre keresztelt, mintegy kétméteres szobrot januárban találták meg földművesek Varecruz államban. Régészek szerint Kolumbusz Amerikába érkezésének korában készülhetett, valamikor 1450 és 1521 között. Az alkotás vélhetően egy női uralkodót ábrázol.

Pár héttel korábban Scheinbaum azt jelentette be, hogy a felfedező szobrának helyére egy kortárs művész alkotása kerül, amely szintén az őslakos nőt volt hivatott ábrázolni, de a mű visszatetszést keltett a közvéleményben.

Kolumbusz szobra 1877 óta állt a Paseo de la Reforma sugárúton. Tavaly októberben távolították el, akkor még restaurálásra hivatkozva. Baloldali csoportok azonban korábban azzal fenyegetőztek, hogy október 12-én, Kolumbusz 1492-es Amerikába érkezésének évfordulóján ledöntik a szobrot. Kolumbusz szobra kevésbé sűrűn látogatott helyre, egy parkba kerül.

Az Amerika felfedezőjeként emlegetett Kolumbusz Kristóf személyét azért érik bírálatok, mert erőszakkal lépett fel az őslakosokkal szemben és az Atlanti-óceánon keresztül folytatott rabszolgakereskedelemben is érintett volt. (MTI)

Szólj hozzá!

Odacsapott még egyet a kormány a munkaerőhiányban szenvedő vendéglátásnak: papír kell a lángossütéshez

2021.10.11 19:00:00

Odacsapott még egyet a kormány a járvány okozta gazdasági kieséstől és a munkaerőhiánytól küszködő vendéglátásnak egy olyan rendelettel, ami mostantól szakképesítést követel a konyhán dolgozóktól. A rendeletmódosításnak annyira nem volt visszhangja, hogy bár már szeptember elsején életbe lépett, a vendéglátósok között csak most kezdett el terjedni a híre, és egyelőre még csak értetlenül állnak.

Augusztus végén jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy szeptember elsejével életbe lép az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről, valamint egyes műszaki szabályozási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 34/2021. (VII. 26.) ITM rendelet.

A rendelet azt mondja ki, hogy cukrászati készítmények, fagylalt készítését, valamint meleg és hideg ételek, italok készítését csak olyan személy végezheti, akinek van szakképesítése. Úgy mint édességkészítő, pék-cukrász, sütő-és cukrászipari technikus, cukrász, cukrász szaktechnikus, diétás cukrász, szakács, szakácssegéd, szakács szaktechnikus, diétás szakács, vendégtéri szaktechnikus képzettség.

A meleg és hideg ételek, italok felszolgálásához azonban továbbra sincs szükség szakképesítésre.

Az előző 21/2010-es NFGM rendeletben még volt egy olyan kitétel, hogy a szakképzettség előírása nem vonatkozik a büfétermékek készítésére. Ez azonban kimaradt a mostani rendeletből, ami azt jelenti, hogy balatoni lángossütőnek vagy gyroskészítőnek is szakképesítéssel kell rendelkezniük.

Szólj hozzá!

Erőss Gábor, a VIII. kerület párbeszédes alpolgármestere is Dobrev Klárát támogatja

2021.10.11 02:15:00

Dobrev Klárát támogatja az előválasztáson Erőss Gábor, a Párbeszéd elnökségi tagja, a VIII. kerület alpolgármestere, amit a Facebook oldalán jelentett be nem sokkal azután, hogy a Párbeszéd szóvivője, Barabás Richárd is a DK mellett tette le a voksát.

„Karácsony-árva zöld-baloldali vagyok én is, mint sok százezren. Tudom, hogy Karácsony Gergely őszintén hiszi, mint oly' sokan, hogy csakis Márki-Zay Péter lehet az, aki legyőzheti Orbán Viktort. Kutyaharapást szőrével, jobboldalit jobboldalival. Úgy, hogy mögötte áll a baloldal. Lehet, hogy igaza van. De én mást mondok” - írja.

Erőss felidézte, hogy Márki-Zay első hódmezővásárhelyi győzelme után még ő is örömittasan írta Kocsis Máté irodája elé a hóba a város nevét, de szerint a 2022-es választás nem a megyei jogú városokban, hanem a kistelepüléseken fog eldőlni, amiket Márki-Zay kevésbé fog tudni megszólítani.

„Különben sem lehet valaki ellen az a legfőbb érv, hogy kinek a felesége! (...) Egy női miniszterelnök-jelölt szimbolikus értelemben is megjeleníti a hatalomittas, önelégült és kíméletlen orbáni macsóvilág ellenpontját. Amikor Dobrev Klára az ápolónőkről, a tűzoltókról, a pedagógusokról vagy a panelprogramról beszél, elhiszem neki, hogy komolyan gondolja. Hogy tényleg szívén viseli az elesettek sorsát” - írja.

Szólj hozzá!

Ház nagyságú szikladarabokat visz magával a láva La Palma szigetén

2021.10.11 01:46:00

Kitörése után három héttel továbbra sem csillapodik a Cumbre Vieja vulkán a spanyol Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén, ahol a szakemberek arra figyelmezettek vasárnap, hogy a szélirány változása miatt ismét bizonytalanná válhat a repülőtér működése.

A tűzhányó észak-nyugati kürtője beomlott a hétvégén és a felduzzadó lávafolyam óriási, ház nagyságú sziklákat sodort magával. A több mint 1200 Celsius-fok forróságú magma teljesen elpusztította Todoque település északi részét, amely a leginkább érintett zónája a vulkánkitörésnek.

Helyszíni beszámolók szerint még mindig folyamatosak a morajlások és gyakoriak a kisebb földrengések, amelyek a Kanári-szigetek vulkanológiai intézete (Involcan) szerint 10-15 kilométer mélységben zajlanak.

A szakemberek attól tartanak, hogy a földrengések újabb kitörési pontot nyitnak a felszínen. Az Involcan számítása szerint több mint 39,6 millió köbméternyi vulkáni anyag került felszínre az elmúlt hetekben.

A lávafolyamok eddig 1186 épületet semmisítettek meg és mintegy száz ház van közvetlen veszélyben. A letarolt földterület nagysága meghaladja az 525 hektárt.

A sziget 14 települése közül négyet érint a természeti katasztrófa, a kitörés kezdetén mintegy hatezer embert kellett kitelepíteni elővigyázatosságból. Többen közülük biztonsági kísérettel rövid időre hazamehettek vasárnap, hogy személyes tárgyaikat magukhoz vehessék.

María José Blanco, a spanyol geográfiai intézet (IGN) igazgatója sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy az időjárási előrejelzés szerint várhatóan megváltozik a szélirány hétfőre, amely újból érintheti a repülőtér működését. A légikikötőt eddig már kétszer le kellett zárni kifutópályákon összegyűlt nagy mennyiségű vulkáni hamu miatt. (MTI)

Szólj hozzá!

Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa kész bármelyik miniszterelnök-jelöltet támogatni

2021.10.11 01:16:00

Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa arról beszélt a Klubrádióban, hogy bárki jobb lenne, mint Orbán Viktor, ezért szükség esetén kész bármelyik ellenzéki miniszterelnök-jelöltet támogatni, mert mindegyiküket kiváló embereknek tartja.

„Ami ma van, az nem jó Magyarországnak és a magyar emberek nagy részének, csak egy szűk részének. Egy kormány sem maradhat örökké, biztos hogy jön új kormány, nem tudom, hogy mikor, de az is biztos, hogy jobb lesz, mint ami ma van. Egy fa sem nőhet az égig, vagy kidől vagy kivágják” - fogalmazott.

Bige azt is hangsúlyozta, hogy bár ő maga nem szeretne egy ellenzéki pártba se belépni, de bármilyen segítséget kér az ellenzék, ő abban partner lesz.

Bige László az egyik leggazdagabb magyar arról is ismert, hogy az utóbbi években több eljárás is indult ellene, 2021 elején egy vesztegetési és hűtlen kezelési üggyel összefüggésben rendelték el bűnügyi felügyeletét. Ezeket az eljárásokat Bige egy ellene indult kampány részeként értelmezte, Bige az eljárások mögött Csányi Sándor OTP-vezért sejti. A Nitrogénművek idén tavasszal azt közölte, 2021. április 28-tól a Nyíregyházi Törvényszék jogerős döntése alapján semmilyen kényszerintézkedés hatálya alatt nem áll.

Szólj hozzá!

Négy és fél év után szabadult terroristák fogságából egy kolumbiai apáca

2021.10.11 01:02:00

Négy és fél év után kiszabadult az emberrablók fogságából Maliban egy kolumbiai apáca - közölte a Twitteren szombat este a bamakói elnöki hivatal.

Fényképeket is közzétettek arról, amint Gloria Cecilia Narváez mosolyogva, sárga ruhában és fejkendőben találkozik Assimi Goita ideiglenes elnökkel, aki május végén katonai puccsal ragadta meg a hatalmat Maliban.

A ferences rendi apácát 2017 februárjában rabolta el a Burkina Fasó-i határnál az al-Kaida terrorszervezethez köthető Macina Felszabadítási Front nevű szervezet. Másfél évre rá egy másik terrorszervezet videofelvételén jelent meg egy másik túsz, a francia Sophie Petronenin társaságában, akit 2016 végén raboltak el, és ugyancsak négy év után, tavaly engedtek el.

Assimi Goita elismerését fejezte ki az apácának a bátorságáért. Részletekben nem bocsátkozva jelezte, hogy Narváez kiszabadítása több hírszerző szolgálat többévi munkájának az eredménye.

Goita nem részletezte, hogy az apáca elengedéséért fizettek-e váltságdíjat. A Száhel-övezet nyugati részén tevékenykedő iszlamista csoportok számára jelentős készpénzbevételi forrást jelentenek az emberrablások.

Ferenc pápa vasárnap fogadta a Vatikánban Narváezt, nem sokkal az előtt, hogy a Szent Péter-bazilikában szentmisével megnyitotta a szinodalitás témájának szentelt szinódust, amelynek szerves része lesz egy széles körű konzultáció is, először egyházmegyénként, majd földrészenként a püspöki konferenciákon keresztül.

A szinódus munkálatainak eredményeképpen Ferenc pápa 2023 őszén egy püspöki konferencián akar új szabályokat rögzíteni egy apostoli iratban, amely vezérfonalként szolgálna a katolikus közösségeknek. Ennek előkészítéseként 2022 áprilisáig a világszerte megkérdezik a hívek véleményét is az egyház állapotáról.

Marta Lucía Ramírez kolumbiai alelnök és külügyminiszter közleményben fejezte ki örömét az apáca kiszabadulásával kapcsolatban. "Rendkívül örülök szeretett honfitársunk, Gloria Cecilia Narváez nővér Maliban történt kiszabadulásával kapcsolatos híreknek" - jelentette ki Ramírez, hozzátéve, hogy a kolumbiai hatóságok hónapok óta dolgoztak az ügyön Iván Duque elnök pedig személyesen járt közben Mali, Szenegál, és Ghána vezetőinél. (MTI)

Szólj hozzá!

Olaszországban elérték a 80 százalékos átoltottságot

2021.10.11 00:28:00

Olaszországban elérte a nyolcvan százalékot az átoltottság: a hatvanmilliós országban már több mint 43 millióan vettek fel két oltást, amivel sikerült elérni a közösségi immunitást, miközben a lakosság több mint tizenöt százaléka továbbra is nemet mond a vakcinázásra a római egészségügyi minisztérium vasárnapi adatai szerint.

A 12 év feletti olaszok között az átoltottság aránya vasárnap kora délután 80,04 százalék volt; azokat is számolva, akik csak az első adagot vették fel, az arány eléri a 84,6 százalékot.

A járványbiztos Paolo Francesco Figliuolo tábornok úgy nyilatkozott, sikerült teljesíteni a kormány által kitűzött célt, vagyis biztosítani a közösségi immunitást még az ősz beállta és a pandémia esetleges újabb hulláma előtt. Hozzátette, hogy csupán két hetet késtek, mivel eredetileg szeptember végére akarták elérni a nyolcvan százalékos átoltottságot. A tábornok március elsejétől vette át a lakossági vakcinázási program irányítását, amikor az első oltást megkapók száma négymilliónál tartott.

Az egészségügyi tárca adatai szerint a lakosság több mint 15 százaléka még egy oltásban sem részesült, ami 8,5 millió nem védett embert jelent. A vakcinára nemet mondókról van szó, nincsenek közöttük azok, akik betegség vagy más ok miatt nem olthatók.

Harmadik dózisban a lakosság kevesebb mint 4 százaléka részesült.

A napi esetszám és a kórházakban kezelt betegek aránya továbbra sem emelkedik, a halottak napi számát viszont nem sikerült nullára csökkenteni. A pandémia 2020. februári kezdete óta több mint 131 ezren haltak meg koronavírus-fertőzés miatt, ami Nagy- Britannia után a második legmagasabb szám Európában.

Szombat este viszont oltásellenes összecsapások voltak Rómában, mert október 15-től Olaszországban védettségi igazolással kell rendelkeznie az összes munkavállalónak. Amíg ezt nem pótolják, felfüggesztetik őket az állásukból és fizetést sem kapnak. (MTI)

Szólj hozzá!

Kisiklott egy vonat Szegeden

2021.10.10 23:55:00

„Vasárnap délután a Szegedről 15:21-kor Békéscsabára indult személyvonat egyik mozdonya és egy személykocsija Szeged-Rókus állomáson kisiklott. A balesetben nem sérült meg senki” - írja a Mávinform a Facebook oldalán.

A balesetről a szegeder.hu egyik olvasója videót is készített:

Szólj hozzá!

Menekült afgán focista lányokat fogad be az Egyesült Királyság

2021.10.10 23:47:00

Ígéretes fiatal lány futballtehetségeknek és családjaiknak ajánlott fel letelepedést az Egyesült Királyság, miután el kellett menekülniük a nők jogait semmibe vevő tálib hatalom elől.

A 13 és 19 éves lányokból álló 35 fős focicsapat a múlt hónapban menekült el Afganisztánból és húzták meg magukat egy pakisztáni hotelben. Azonban ott is csak ideiglenesen maradhattak, aminek hétfőn le is járt a határideje.

„Már azon dolgozunk, hogy véglegesítsük az afgán Nők Fejlődése Csapat vízumait, és várjuk, hogy rövidesen üdvözölhessük őket az Egyesült Királyságban” - mondta a brit kormányszóvivő.

Ha az Egyesült Királyság vagy más ország nem fogadta volna be őket, akkor a csapatnak vissza kellett volna térni Afganisztánba, ahol távozásuk előtt már a csapat hetven százaléka halálos fenyegetést kapott a táliboktól. (BBC)

Szólj hozzá!

24 óra kimaradás után visszajött az áram Libanonban

2021.10.10 23:11:00

„A libanoni energiaellátási hálózat teljesen leállt ma délben, és valószínűtlen, hogy hétfőig újrainduljon” - közölte szombaton a Reuters hírügynökséggel egy kormányzati tisztségviselő, de vasárnapra, 24 órával a leállás után sikerült visszahozni az áramot.

A Bejrút közeli Zahraniban szombaton állt le a hőerőmű, néhány órával azután, hogy az ország északi részén lévő Deír Ammar-i erőművet is le kellett kapcsolni pénteken az üzemanyaghiány miatt.

Az energiaügyi minisztérium vasárnap közlése szerint a központi bank 100 millió dollár hitelt adott a minisztériumnak, hogy üzemanyagot vásároljanak és abból fenntartsák az erőművek működését. A közlemény szerint a hitelnek köszönhetően az erőművek most ugyannyi áramot tudnak termelni, mint a kimaradás előtt, csakhogy ez azt jelenti, hogy van olyan háztartás, ahol naponta csak két órára van áram.

A hadsereg is felajánlotta az üzemanyaguk egy részét, amíg importtal nem lehet többhöz jutni.

Libanon az elmúlt 18 hónapban komoly gazdasági válságon és rendkívüli üzemanyaghiányon megy keresztül. (BBC)

Szólj hozzá!

Meghalt egy ember egy kecskeméti lakástűzben

2021.10.10 22:46:00

Egy ember meghalt egy kecskeméti panelház kilencedik emeleti lakásában keletkezett tűzben vasárnap délután, tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-t.

Azt írták: lángok a Reile Géza utcai lakás minden szobájában felcsaptak, a nappali teljesen kiégett. A tűz oltása közben a tűzoltók a nappaliban egy holttestet találtak.

Mivel a lépcsőházat elborította a füst, a tízemeletes házból 44 lakót kikísértek a tűzoltók. A ház állapotát statikus, a tűz keletkezésének okát pedig a katasztrófavédelem vizsgálja.

Megemlítették, hogy két kistestű kutyát kimentettek az égő lakásból, illetve egy szintén füsttel telített tizedik emeleti lakásból egy macskát. Az állatoknak nem esett bajuk, a kutyák barátokhoz kerültek - olvasható a Mukics Dániel, az OKF szóvivője által jegyzett közleményben.

Szólj hozzá!

40 millió forintra szerződött Ákossal a Szerencsejáték Zrt.

2021.10.10 22:30:00

Az énekes és újabban író Kovács Ákos ismét reklámszerződést kötött az állami tulajdonban lévő Szerencsejáték Zrt.-vel, ezúttal 40 millió forintra, derül ki a lottótársaság honlapján közzétett márciusi szerződésekből, amit az mfor.hu vett észre.

Ákossal nem először szerződött hasonló összegben a cég, már 2019-ben és 2020-ban is támogatták.

Szintén szerződést kapott a Szerencsejáték Zrt.-től még februárban az IMG Solutions Zrt.: 67 millió forintért notebook-ot kell beszerezniük. A Szerencsejáték Zrt. márciusi szerződéseiben az Alpha Machine Kft. neve is szerepel egy 267 millió forint összegű szerződéssel. A cégnek tavaly 530 millió forintos forgalma volt és 178,5 millió forintos nyeresége, a többségi tulajdonosa pedig a VISIONERS Zrt.-n keresztül Balásy Bulcsú. Balásy Bulcsú Balásy Gyula féltestvére, aki a kormány kedvenc ügynökségeinek a tulajdonosa: New Land Media Kft. 2018 óta szinte konkurencia nélkül kapja a megrendeléseket a kormánytól a kormányzati kommunikáció lebonyolítására.

Szólj hozzá!

Letartóztatták az indiai belügyminiszter fiát, mert halálra gázolt négy tüntető farmert

2021.10.10 21:32:00

Letartóztatták az indiai belügyminiszter, Ajay Mishra Teni fiát, Ashish Mishrát, mert elgázolt és ezzel megölt négy tiltakozó farmert, írja a Reuters.

A négy farmer Uttar Pradesh államban vesztette életét még október 3-án, amikor részt vettek India legrégebb óta tartó mezőgazdasági tüntetéshullámán. A szemtanúk szerint Mishra autója belehajtott a tömegbe, de Mishra azt állítja, hogy nem ő, hanem a sofőrje vezette az autót, aki elvesztette az irányítást fölötte, mert a farmerek kövekkel, botokkal és kardokkal támadtak a járműre. A halottak között egy helyi újságíró is van.

Mishrát szombaton tartóztatták le, miután több órán keresztül kihallgatták, de a rendőrök szerint nem működött együtt a nyomozás során, ezért kellett őrizetbe venniük.

Az indiai farmerek tavaly november vége óta tüntettek Újdelhiben a három mezőgazdasági törvénytervezet ellen, ami szerintük sokkal nagyobb teret engedne a piaci szereplőknek az indiai mezőgazdaságban, és ezzel végleg ellehetetlenítené a munkájukat.

Szólj hozzá!

Propaganda hírlevelet küldött Orbán Viktor azoknak, akik regisztráltak az oltásra

2021.10.10 21:08:00

Propaganda hírlevelet küldtek szét Orbán Viktor nevével fémjelezve azoknak, akik regisztráltak korábban az oltásra a koronavirus.gov.hu-n és bejelölték, hogy a továbbiakban is kérnek tájékoztatást.

Eddig is küldtek hírleveleket, de kizárólag a járvánnyal kapcsolatos hírekről és számokról, intézkedésekről, most viszont új szintre lépett a tájékoztatás, ugyanis az e-mailből meg lehet tudni, hogy:

  • a járványról szóló konzultációban több mint 1,4 millióan mondták el véleményüket,
  • a hitelmoratóriumot 2022. június 30-ig meghosszabbították,
  • döntöttünk a családi adóvisszatérítésről,
  • támogatják az idős honfitársakat egy 80 ezer forintos nyugdíjprémiummal,
  • és folytatják az adócsökkentés politikáját.
Szólj hozzá!

Lezuhant egy sportejtőernyősöket szállító repülőgép Oroszországban, 16-an meghaltak

2021.10.10 20:39:00

Lezuhant egy sportejtőernyősöket szállító L-410-es könnyű utasszállító repülőgép a tatárföldi Menzelinszk városánál - közölte az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma vasárnap.

A balesetnek 16 halálos áldozata és hat túlélője van. A gépen, amely röviddel a felszállás után zuhant le, kétfős legénység mellett 20 ejtőernyős tartózkodott. A sérülteket Kazany és Naberezsnije Cselni kórházaiba szállították. A túlélők állapota súlyos.

Tatárföld vezetője, Rusztam Minnyihanov október 11-re gyásznapot hirdetett ki. A köztársaság kormánya támogatást helyezett kilátásba az áldozatok és a sérültek hozzátartozóinak.

A TASZSZ hírügynökség egy meg nem nevezett légügyi forrásra hivatkozva azt írta, hogy a katasztrófához a gép túlterheltsége vezetett. Vizsgálják emellett, hogy nem műszaki hiba történt-e az 1987 óta üzemeltetett repülőn.

Az L-410 Turbolet a Let Kunovice csehszlovák repülőgépgyártó vállalat által kifejlesztett 19 személyes, két légcsavaros, gázturbinával felszerelt, felsőszárnyas utasszállító repülőgép. Az 1969-es "szűzrepülése" óta 1138 darabot gyártottak belőle, továbbfejlesztéseivel, modernizálásával közkedveltté vált az idők folyamán. Személy- és teherszállításra egyaránt alkalmazzák polgári és katonai üzemeltetők.

Oroszországban az első ilyen típusú gépet 2018-ban gyártották, a jekatyerinburgi Urali Polgári Repülési Üzemben (UZGA), amely évi húsz L-410-es összeszerelésére képes. (MTI)

Szólj hozzá!

Ismét terheléses támadás érte az előválasztás informatikai rendszerét

2021.10.10 20:28:00

„Jelen pillanatokban is állandó és nagy erejű terheléses támadások alatt állunk! Újra megcélozták az előválasztás informatikai rendszerét, különböző célpontokkal, több hullámban” - írják az előválasztás Facebook oldalán.

Mint írják DoS típusú támadás érkezett komponensenként egymás után, normál felhasználástól 1-2 nagyságrenddel nagyobb terhelés. Az első pár perces kiesést okozott a elovalasztas.hu-n.

A sátrakat és az online szavazást nem érintette egyik sem, lassulás volt, de szolgáltatás kiesés nem.A védelmi rendszer és az informatikusaink gyors reagálásának köszönhetően a működésünk egyelőre zavartalan.

Az előválasztás második fordulója vasárnap kezdődött, az első forduló első napján szintén terheléses támadás érte az informatikai rendszert, ami miatt két nappal meghosszabbították az első fordulót.

Szólj hozzá!

Kórházba került a cseh államfő, Miloš Zeman

2021.10.10 20:18:00

Kórházba kellett szállítani a cseh államfőt, Miloš Zemant vasárnap, nem sokkal azután, hogy Andrej Babiš elvesztette a parlamenti választást, írja a Reuters.

A riporterek jelentése szerint a mentőautót nem sokkal azután látták elhagyni az elnöki hivatalt, hogy Zeman Babiš miniszterelnökkel találkozott. Az állapotáról nem közöltek részleteket, de azt lehet tudni, hogy a múlt hónapban is kórházba kellett szállítani, akkor nyolc napot töltött benn.

A legfrissebb hírek szerint jelenleg intenzív osztályon kezelik, ami súlyos egészségügyi problémákra utal.

FRISSÍTÉS: Az államfő orvosa azt nyilatkozta, hogy Zeman krónikus betegségében léptek fel komplikációk. A cseh sajtó úgy tudja, az elnök cukorbajban szenved. A kórház az esti órákban közölte: az államfő már jobban van, sikerült stabilizálni állapotát.

Andrej Babiš pártja, az ANO csak a második helyet szerezte meg a most tartott választásokon 27 százalékkal, és mindkét koalíciós partnere, a szociáldemokraták (ČSSD) és a kommunisták (KSČM) is kiestek a parlementből 5 százalék alatti eredménnyel.

Kormányalakításra a két ellenzéki pártszövetségnek van esélye: a konzervatív, liberális és kereszténydemokrata pártokat tömörít Spolu koalíció 28 százalék, a Polgármesterek-Kalózok koalíció 15 százalék körüli eredményt ért el.

Szólj hozzá!

Az Európai Parlament 30 km/órás sebességkorlátozást vezetne be lakott területen

2021.10.06 19:45:00

A jelenleginél szigorúbb közlekedésbiztonsági intézkedésekkel, például lakott területen 30 kilométeres óránkénti sebességkorlátozással szüntethetők meg 2050-re a halálos közúti balesetek az Európai Unióban, mondták az Európai Parlament (EP) képviselői szerdán a strasbourgi plenáris ülésükön elfogadott állásfoglalásukban.

A 615 szavazattal, 24 ellenszavazat és 48 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban a képviselők hangsúlyozták: mivel a halálos kimenetelű balesetek 30 százalékánál kulcsszerepet játszik a gyorshajtás, a járművek biztonságos sebességszintje legfeljebb 30 kilométer/óra lenne a lakott területeken és ott, ahol sok a gyalogos és a kerékpáros.

Az EP emellett minden országban zéró toleranciát vezetne be a sofőrök alkoholfogyasztásával kapcsolatban, ugyanis - mint írták - a halálos közlekedési balesetek negyedénél az alkohol is szerepet játszik.

A képviselők olyan biztonságos vezetési mód kötelező beállítását javasolták a mobil- és elektronikus eszközökbe, amelyek a várakozások szerint korlátoznák a vezetők figyelmét elvonó üzeneteket. Emellett adókedvezményekkel és biztosítási konstrukciókkal támogatnák a legmagasabb biztonsági normáknak megfelelő járművek vásárlását és használatát.

Véleményük szerint több, a közúti biztonságra és baleseti gócpontokra fókuszáló beruházásra van szükség. Ezzel kapcsolatban felszólították a tagállamokat, hogy hozzanak létre olyan nemzeti közútbiztonsági alapokat, amelyek a közúti bírságokból befolyó összegeket közlekedésbiztonsági kezdeményezések megvalósítására fordítják.

Minden évben mintegy 22 700-an halnak meg, 120 ezren pedig súlyosan megsérülnek az Európai Unió útjain. A közúti balesetek halálozási arányának korábbi csökkenése leállt, ami azt jelenti, hogy az uniónak nem sikerült megvalósítani azt a célját, hogy 2010 és 2020 között a felére szorítsa le a halálos közlekedési balesetek számát. Azok ugyanis csak 36 százalékkal csökkentek.

A legutóbbi adatok szerint az utak továbbra is Svédországban a legbiztonságosabbak, egymillió lakosra 18 halálos baleset jut, míg 2020-ban Romániában jelentették a legmagasabb halálozási arányt, 85 halálos balesetet egymillió lakosra vetítve. Az uniós átlag 42 halálos baleset millió lakosonként. A magyar adat ennél valamivel magasabb, 46 halálesettel, de csökkenő tendenciát mutat. (MTI)

Szólj hozzá!

Otis lett Alaszka legkövérebb medvéje

2021.10.06 19:24:00

Egy Otis nevű barnamedvét választottak idén Alaszka legkövérebb mackójának.

Az alaszkai Katmai Nemzeti Park helyi idő szerint kedd este tette közzé a Kövér Medve Hetében zajló szavazás eredményét. Az ünnepi héten a rezervátum dolgozói kiválasztanak 12 állatot, fotókat tesznek közzé róluk. Idén múlt szerdától keddig több mint 793 ezer szavazat érkezett a világ minden tájáról.

Az online látogatók és a medverajongók webkamerákon figyelhették a mackókat, megnézhették az előtte-utána fotókat, mielőtt leadták volna voksukat.

A medvék soványan indulnak a nyárnak, őszig van idejük, hogy a téli álomhoz zsírtartalékokat képezzenek. A Katmai mackói több mint 450 kilogrammosra is megnőhetnek a nyári habzsolás alatt, a téli álom idején azonban testtömegük harmadát is elveszthetik.

Nyáron és ősszel leginkább a Brooks folyónál gyűlnek össze, hogy a vízben az áramlattal szemben, a szaporodási helyük felé úszó lazacokat megfogják. A vadászatukat webkamerán is lehet követni.

A maga 25 évével Otis a vidék egyik legidősebb barnamedvéje. Eleinte nagyon sovány volt, de kitűnő lazacfogó képességei révén gyorsan meghízott, többször is győzött a szavazáson.

Az első medveversenyt 2014-ben tartották, azt is ő nyerte. Akkoriban a szavazás egyetlen napig tartott, azóta hétnapossá bővítették.

A hegyeket, tavakat, patakokat és tengerpartot is magába foglaló hatalmas nemzeti park arról híres, hogy itt élnek a legsűrűbben a barnamedvék. Évente megrendezett eseményük, a Kövér Medve Hete vidáman és ötletesen ismerteti meg az emberekkel a távolból a sarkvidéki területen élő több mint kétezer barnamedve élőhelyét és az őket körülvevő ökoszisztémát. (MTI)

Szólj hozzá!

68 milliárdból takaríthatja négy évig az állami létesítményeket a takarítás Mészáros Lőrince

2021.10.06 18:31:00

68 milliárd 580 millió forintért négy évig egyetlen cég, a B+N Referencia Zrt. takaríthatja a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) ellátási körébe tartozó ingatlanokat, tehát nagyjából minden állami szerv létesítményét.

A közbeszerzési szerződés szerint a cég a takarítási, fertőtlenítési és kártevőirtási, kertészeti és parkfenntartási munkákat is fog végezni. Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentumok szerint bár a megbízás 48 hónapra, illetve az összeg kimerüléséig szól, ha négy év alatt nem hívnák le a teljes összeget, a megbízás egy évvel meghosszabbítható. B+N Referencián kívül még egy másik cég volt versenyben.

A KEF üzemeltetési, illetve ellátási körébe országosan 1501 létesítmény tartozik, nettó alapterületük 2 284 551 négyzetméter. Ebből a napi takarítással érintett nettó alapterület 1 622 922, a kártevőirtással érintett nettó alapterület 785 438, a kertészeti és parkfenntartási szolgáltatással érintett nettó alapterület pedig 247 702 négyzetméter.

A cég nem először tarol a közbeszerzéseken, ezért is szokták a takarítás Mészáros Lőrincének nevezni, ugyanis márciusban szintén négy évre nyerte meg az állami kórházak takarítását. (24.hu)

Szólj hozzá!

Az SZFE-s kurátor Lajos Tamás Post Mortem című horrorfilmjét nevezik az Oscar-díjra

2021.10.06 17:32:00

Az Oscar-díjra nevező bizottság úgy döntött, hogy Bergendy Péter filmje, a Post Mortem képviseli majd Magyarországot a versenyben nemzetközi film kategóriában.

A magyar mozifilm az A-kategóriás varsói nemzetközi filmfesztiválon debütált, eddig 13 díjat nyert rangos seregszemléken, világszerte megvásárolták a forgalmazók. A POST MORTEM a hazai mozikban október 28-tól lesz látható.

A film egyik producere Lajos Tamás, az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumának tagja, az Andy Vajna utáni korszak legbefolyásosabbnak mondott háttérembere a magyar filmszakmában. Tavaly előfordult, hogy a Nemzeti Filmintézet szakbizottsága egyetlen fordulóban hat olyan tévéfilmet és -sorozatot támogatott, aminek Lajos Tamás volt a producere.

Szólj hozzá!

Kimaradt a külügy beszámolójából, hogy mire költöttek 517 milliárdot

2021.10.06 17:18:00

Nem derül ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium 13 oldalas költségvetési beszámolójából, hogy mire költöttek tavasszal 517 milliárd forintot, írja a Népszava.

Rendre hallgat a külügy a 20 ezer lélegeztetőgép-bizniszről, és most a parlamentnek benyújtott elszámolásból sem derül ki semmi.

A beszámolóban mindössze annyi van, hogy az operatív törzs „feladatszabása alapján” a külképviseletek 559,2 milliárd forint pluszforrást kaptak orvosi eszközök beszerzésre. Ebből 517,55 milliárdot ki is fizettek, de, hogy kinek, milyen számlák alapján és mire, az már nem derül ki a beszámolóból, holott pár oldallal arrébb más témában pár millió forintos tételekről is elszámolnak, ahogy az államháztartási törvény szerint szükséges.

A lélegeztetőgép-biznisz szerződéseinek kiadására Transparency International Magyarország (TI) a héten indított pert, miután a külügy a civil szervezet adatigénylésére sem adta ki a beszerzésekkel kapcsolatos iratokat.

Szólj hozzá!

Annyira drága a földgáz, hogy leállhat a hazai műtrágyagyártás

2021.10.06 16:36:00

Bige László, a Nitrogénművek tulajdonosa arról beszélt a Portfoliónak, hogy a cégnél hamarosan le kell állniuk a műtrágyagyártással, mert annyira drága a fő alapanyag, vagyis a földgáz.

Egy év alatt csaknem a háromszorosára drágultak a különféle műtrágyák, miután meredeken, szinte óráról órára emelkedik a legfontosabb alapanyaguk, a földgáz ára. A dráguló nyersanyag miatt kedvezőtlen helyzetbe került műtrágyagyártók sorra csökkentik vagy állítják le termelésüket, így máris ellátási nehézségek alakultak ki a piacon. Negyven százalékos termeléscsökkentés van például Romániában, Nagy-Britanniában, Norvégiában, Ukrajnában és Litvániában.

A műtrágya-felhasználás főszezonjában csúsznak a szállítások, a továbbra is meredeken emelkedő árak miatt pedig egyes gazdák már lemondanak beszerzési terveik egy részéről.

Idehaza már az eddig is csökkentett termeléssel működő Nitrogénművek is fontolgatja a termelés leállítását, és nem igazán van forgatókönyvük a következő időszakra.

Bige elmondta, hogy a földgáz hétfői záróára 90,4 euró volt megawattóránként, kedden nyitáskor 96, délben már 108, délután pedig 117 euró fölé kúszott ez az ár. „Minden egyes eurónövekedés a földgáz árában 4 euró növekedést jelent a pétisó tonnájának önköltségi árában. Vagyis a keddi 21 eurónyi drágulás 84 euróval teszi drágábbá a pétisó előállítását egy tonnára vetítve” - mondta.

Bige szerint ez azt eredményezi majd, hogy az európai piacon hamarosan műtrágyahiány fog kialakulni.

„Tavaszra egészen biztosan nem lesz elegendő műtrágya sehol Európában. Ha pedig szokatlanul hideg lesz télen, és így a kontinens sok földgázt használ el, akkor a mai műtrágyaárak akár a duplájukra is nőhetnek néhány héten belül” – mondta Bige.

A Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke, Petőházi Tamás szerint ez a gabonatermelésre is hatással lesz a jövő évben.

Szólj hozzá!

Egy borsodi férfi annyira beherbálozott, hogy semmit nem reagált, amikor az apja egy 20 cm-es késsel hátba szúrta

2021.10.06 15:55:00

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 49 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt. Az apa egy vitát követően konyhakéssel hátba szúrta a fiát, olvasható az ügyészség honlapján.

A vádirat szerint a vádlott feleségével és két fiával egy borsodi kistelepülés családi házában lakott. Az egyik fia mintegy három éve rendszeres herbálfogyasztó, ami miatt állandósultak a veszekedések a családban. A fiú mindig pénzt kért szüleitől, hogy drogot vegyen, ami gyakran agresszívvá tette. Miután a szülők már nem adtak neki pénzt, elkezdett a házból kisebb értéktárgyakat elhordani, azokat eladva jutott kábítószerhez.

2021. január közepén az esti órákban ismét pénzt kért az apjától, aki csak nagy nehezen adott 400 forintot, a fiú ekkor rögtön elment herbált venni, azt elfogyasztva hazajött, és lefeküdt aludni.

Másnap reggel a vádlott korán kelt, mivel munkába indult. Észrevette, hogy a fia a konyhában lévő kanapén fekszik, a kábítószer-fogyasztás miatt megint szóváltásba keveredett vele, majd arra utasította, hogy ha hazajött a munkából, otthon találkozzanak. A fiú azonban visszaszólt az apjának, szidalmazta, majd azzal fenyegette meg, hogy tolószékbe rakja. A vádlott erre annyira felmérgesedett, hogy egy 20 cm pengehosszúságú konyhakéssel a betakarózva fekvő sértettet hátba szúrta.

A sértett egyáltalán nem reagált a szúrásra, rövid időn belül felkelt, és fájdalomra sem panaszkodott, a vádlott azt gondolta, hogy nem okozhatott komolyabb sérülést, a kést a konyhaszekrénybe tette, és elment dolgozni.A vitára kiment a konyhába a sértett anyja is, akivel a fiú közölte, hogy az apja megszúrta, de miután a nő megnézte a sebet, látta, hogy alig vérzik, letörölte, bekötözte, és ő is úgy gondolta, hogy nincs nagyobb baj, szintén munkába indult.

A sértett még a reggeli órákban rosszul lett, a szomszédtól kért segítséget, aki értesítette a mentőket. A szúrás következtében a bal mellkas felett megnyitó mellűri levegőgyülemmel járó, közvetetten életveszélyes sérülést szenvedett el.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

Szólj hozzá!

Szingapúrban robotokat raktak az utcákra, amik rászólnak az emberekre, ha nemkívánatosan viselkednek

2021.10.06 15:26:00

Szingapúrban olyan járőrrobotokat vetnek be az utcán, amik rászólnak az emberekre, ha azok „nemkívánatosan viselkednek.

Szingapúr az utóbbi időben nagyot megy a lakosai megfigyelésében, ugyanis a közelmúltban építettek arcfelismerő kamerákat a lámpaoszlopokba, most pedig itt vannak a járőrrobotok. Egyelőre még csak két robotot tesztelnek három héten keresztül, az egyik egy lakótelepen, a másik pedig egy bevásárlóközpontban fog körözni.

A robotok hét kamerával vannak felszerelve, és figyelmeztetéseket adnak le, ha például valaki tilos helyen dohányzik, szabálytalanul helyezte le a kerékpárját vagy nem tartja be a járványügyi előírásokat.

A beszámolók szerint az egyik robot például megállt egy lakótelepi sakkozó társaságnál, és felszólította őket, hogy tartsák be a távolságot, és ötnél ne gyülekezzenek többen.

Az emberjogi aktivisták szerint a robotok sértik az emberek privát szféráját. (Guardian)

Szólj hozzá!

Mark Zuckerberg szerint nem igaz, hogy a Facebook csak a profitra hajt

2021.10.06 14:46:00

Mark Zuckerberg egy Facebook-posztban reagált arra, hogy a szivárogtató Frances Haugen a keddi washingtoni szenátusi meghallgatáson azt mondta, a Facebook erkölcsileg csődbe jutott.

Zuckerberg a bejegyzésben nem cáfolta meg a Haugen által napvilágra hozott dokumentumok hitelességét, amikből például kiderül, hogy:

Haugen a meghallgatásán arról beszélt, hogy a cég képtelen elismerni, hogy elrontott dolgokat, ezért azokat orvosolni sem hajlandó. A nő szerint a Facebooknál azt is pontosan tudják, hogyan lehetne csökkenteni az álhírek terjedését és a véleménybuborékok kialakulását, mégsem tesznek semmit az ügy érdekében.

Zuckerberg szerint nem igaz, hogy a Facebook ne törődne a biztonsággal, a jóléttel és a mentális egészséggel. Szerinte Haugen egy fals képet festett le a cégről, amikor azt állította, hogy csak a profit érdekli, az emberek nem.

A cáfolat példájaként Zuckerberg azt hozta fel, hogy új algoritmust hoztak létre, hogy több barátokról és családtagokról szóló tartalom jelenjen meg a hírfolyamban a vírusról szóló videóknál. Pedig ez nem a profit mellett szólt, mert az emberek így kevesebb időt töltenek a platformon.

Zuckerberg szerint az sem igaz, hogy figyelmen kívül hagynák a kutatásokat, mert sakkor miért hoztak volna létre egy iparágvezető kutatási programot?

Zuckerberg szerint a gyerekek médiahasználatával is kiemelten foglalkoznak, ezért is hozták létre a Messenger Kids nevű alkalmazást, ami biztonságosabb a felnőtt változatánál. A gyerek-Instagram fejlesztését pedig pont azért függesztették fel, mert kiderült, hogy az Instagram rossz hatással van a tinik mentális egészségére.

Szólj hozzá!

Fekete-Győr András szerint fifty-fifty, hogy ő marad-e a Momentum elnöke

2021.10.06 13:58:00

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke szerint fifty-fifty az esélye annak, hogy leváltják a párt éléről, miután bizalmi szavazást kezdeményezett maga ellen, amiért nagyon rosszul szerepelt az előválasztáson, derül ki a hvg360 vele készített interjújából.

A Momentum egyéni győzelmei miatt azonban 15-20 fős frakcióval számol a párt, Fekete-Győr szerint részben a közös listáról fognak még bekerülni momentumosok, de az előválasztáson is 15 kiemelkedő jelöltjük győzött.

A Momentum elnöke szerint Dobrevvel lenne a legnehezebb megnyerni a választást, de nagyon bízik abban, hogy lesz kormányváltás, és a kétharmados többségről is vannak álmai.

Szólj hozzá!

Itt az ősz: esik

2021.10.06 13:24:00

Szerda hajnalban megérkezett az igazi őszi időjárás: hűvösebb lett, az ország nagy részén szakad az eső és fúj a szél.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint szerdán az ország túlnyomó részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, néhol esetleg az ég is megdörrenhet. Csapadékra legkisebb eséllyel a keleti, északkeleti negyedben lehet számítani - ezzel szemben ettől nyugatabbra, délnyugatabbra nagyobb területen gyűlhet össze kiadós mennyiség. Nagyrészt a délkeleti, keleti szelet kísérhetik élénk, helyenként erős széllökések, ugyanakkor késő délutántól a Nyugat-Dunántúlon az északira forduló szél erősödhet meg több helyen is.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 20 fok között várható, a tartósan csapadékos tájakon lesz a hűvösebb. Késő este jobbára 9 és 15 fok közötti értékeket mérhetnek.

Csütörtökön is az ország nagy részén túlnyomóan borult, esős idő várható, nagyobb területen valószínű kiadós mennyiség. Az északkeleti, északi szelet élénk, erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 20 fok között valószínű, a tartósan csapadékos tájakon lesz hidegebb, északkeleten a melegebb.

Az esős idő pénteken, szombaton és vasárnap is maradni fog.

Szólj hozzá!

Nem hajlandók átvenni az oroszok az iratokat, ezért áll a 3-as metró pere

2021.10.06 12:59:00

Nem veszik át az oroszok a 3-as metrókocsik felújítása miatt indított per iratait, ezért a főváros közlekedési cége még mindig nem kaphatta meg azt a 8,3 milliárd feletti összeget, amit az oroszoknak kártérítés gyanánt kellene kifizetnie.

Az M3-as metróvonal járműállományának korszerűsítéssel egybekötött felújítására 69 milliárd forintért vállalkozott az MVM orosz gyártó, de összesen már 11 alkalommal csúszott ki a szállítói szerződésben rögzített határidőkből, figyelmeztette Bolla Tibor BKV elnök-vezérigazgató 2017-ben Bogatirjev Borisz Jurjevicset, az MVM vezérigazgatóját.

Bolla akkor arra is felszólította az MVM-et, hogy radikálisan javítsák a szerelvények állapotát, mert már akkor is látszott, hogy hitvány minőségűek, évekkel később pedig Karácsony Gergely főpolgármester fel is tárt 18 műszaki hibát. Az orosz gyártó azonban semmilyen hibát nem ismert el, ezért a BKV 2019 februárjában beperelte az orosz céget 6,8 milliárd forint kötbér és kamatainak megfizetését kérve.

Csakhogy a cég elleni perben még egyetlen tárgyalás sem volt.

„A teljes iratanyag lefordítását követően a magyar Igazságügyi Minisztérium az iratokat az orosz Igazságügyi Minisztériumnak postai úton megküldte. Az orosz Igazságügyi Minisztérium, eddig nem ismert okból, az iratokat nem vette át. A kézbesítési akadály elhárítása folyamatban van, ebben a magyar Igazságügyi Minisztérium jár el” – válaszolta a Népszava kérdésére a Fővárosi Törvényszék.

Fővárosi Törvényszék közlése szerint a per a keresetlevél benyújtásával már megkezdődött, a keresetlevél kézbesítése után az alperes írásbeli ellenkérelmétől függően lehet tárgyalást tartani. Csakhogy a tárgyalás megtartásához szükség lenne a szabályszerű kézbesítésre. Határidő pedig nincs meghatározva. (Népszava)

Szólj hozzá!

Fogva tartották az egészségügyi dolgozókat és szétzúzták az ampullákat egy guatemalai vírusszkeptikus faluban

2021.10.06 12:34:00

Falusiak támadtak Guatemala középső részén a koronavírus elleni oltási kampánnyal megbízott egészségügyi dolgozókra, közölte kedden az ország egészségügyi minisztériuma.

A tárca tájékoztatása szerint a Maguilá nevű faluba érkező, mintegy tízfős csoport tagjait a helybeliek bántalmazták, több órán át fogva tartották, és csak a kiérkező rendőrök és önkormányzati vezetők rábeszélésére engedték el őket.

Beszámolók szerint a lakosok az oltóanyagot is meg akarták semmisíteni, az ampullákat földhöz vágták vagy kövekkel zúzták szét.

A helyi egészségügyi központ vezetője, Gabriel Sandoval újságíróknak arra panaszkodott, hogy az emberek közül sokan nem is hisznek a betegség létezésében.

A 18 milliós Guatemalában - amely Közép-Amerika legnépesebb országa - az oltási kampányt egészségügyi dolgozók végzik, akik sok esetben házról házra, a legtávolabbi régiókban gyalog kénytelenek járni. Több térségben azonban az emberek nem hajlandóak felvenni az oltást, egyesek vallási meggyőződésükre, mások innen-onnan hallott értesülésekre hivatkozva.

Guatemala lakosságának eddig csak mintegy 14 százaléka vette fel az oltás mindkét dózisát. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem keddi összesítése szerint az országban a világjárvány kezdete óta 569 440 ember kapta el a koronavírust, és 13 794-en haltak bele a vírus okozta Covid-19 szövődményeibe. (MTI)

Szólj hozzá!

Orbán Viktor menesztette a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkárát

2021.10.06 12:22:00

Orbán Viktor megbízásából menesztették Juhász Editet, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkárát, derül ki a köztársasági elnök határozatából, ami a Magyar Közlönyben jelent meg.

Juhász Edit 2018 óta a Miniszterelnöki Kormányiroda nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és közműszolgáltatásokért felelős államtitkára volt. 2016 és 2018 között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára volt a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztosságon.

Szólj hozzá!

A telek már megvan, már csak tégla kell, hogy önállóan élhessen öt fogyatékossággal élő a megálmodott lakóotthonban

2021.10.04 20:13:00

Nagyot álmodott öt fogyatékossággal élő fiatal: szeretnének felépíteni egy házat, ahol önállóan, de segítséggel lakhatnak. A projektet Mikes Lélekközpontra keresztelték, most pedig megpróbálnak több száz millió forintot összegyűjteni, hogy saját otthont teremthessenek maguknak. A telek már megvan, a 11. kerületben, a Mikes Kelemen utcában, már csak tégla kéne rá, hogy ház is lehessen.

Szalay Anna Lilla, Zakál Zoltán, Üveges Kata, Károlyi Gábor és Németh Zsóka lennének azok, akik biztosan beköltöznének abba a lakóotthonba, amit a Nem Adom Fel Alapítvány hozna létre, hogy a fogyatékossággal élők jelenlegi lakhatási problémáin segítsenek. A projektet partnerünk, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) SZABAD-díjára is jelölték.

A tervek szerint a 11. kerületben felépítenek egy olyan két szintes házat, amelynek az alsó részén 10 fogyatékossággal élő lakik majd önállóan, de asszisztensek segítik a mindennapjaikat, az emelten pedig autista gyerekek fejlesztésével foglalkoznának. A 10 főn felül lenne még két üres ágy, amiket azok vehetnék rövid távra igénybe, akik hirtelen kerülnek lakhatási válságba. A telket már sikerült adományokból és némi önerőből megvenni a 11. kerületi Mikes Kelemen utcában, de az egész projekt nagyjából 400-500 millió forintba fog kerülni, ami nem kevés.

A cél elérése érdekében kedden egy aukciót is elindított a Nem Adom Fel Alapítvány, amely során olimpiai és világbajnok sportolók, parasportolók dedikált mezeire lehet licitálni az alapítvány közösségi média felületein. A beköltözni vágyók arról álmodnak, hogy befolyik annyi pénz, hogy elkezdhessék az építkezést.

Mindannyian a szüleikkel élnek, de ez nem lehet örökké így

Az öt beköltözni vágyó fiatal közül egészségügyi okokból csak Szalay Anna Lilla és Németh Zsóka tudott eljönni a sajtótájékoztatóra, de online bejelentkezett Üveges Kata is.

Az rögtön kiderült, hogy mind az öten nagyon jó barátok, sőt a baráti társaságnak van egy szerelmes párja is, Anna és Gábor, akik már 11 éve együtt vannak. Nekik azért is fontos, hogy létrejöhessen az otthon, hogy ott együtt élhessenek. Valamilyen módon mindannyian kapcsolódnak a Nem Adom Fel Alapítványhoz például Anna és Zsóka felszolgálók a Nem Adom Fel Kávézó és Étteremben, Zakál Zoltán pedig a NEMADOMFEL Együttes frontembere.

„A fogyatékossággal élők lakhatása általános probléma, és azt láttuk, hogy még a saját munkatársaink élethelyzete sem megoldott. Így jött az ötlet. Itt emberek életéről van szó, amit kötelességünk megoldani és magunkra venni” - magyarázza Papp Szabolcs a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője, aki elmondta, hogy most már azért gyűjtenek, hogy tégla és ablak is legyen a megvásárolt telken.

Szalay Anna Lilla karizmatikus személyiség, aki az első magyar Down-szindrómás címlaplány, down aktivista, vezet blogot, van saját Facebookja és Instagramja is, ahova leginkább zenéről és filmekről szeret posztolni. Anna jelenleg a szüleivel él, ahogy Németh Zsóka is, akit édesapja, Németh Zsolt is elkísért az eseményre.

Zsóka elmeséli, hogy a Bárczi Gusztáv Általános Iskolában ismerkedett meg Annával és Gáborral, és rögtön nagyon jó barátságba kerültek. A 20 éves Zsóka most még tanul, mindenféle szakmával igyekszik megismerkedni: főzéssel, sütéssel, kertészkedéssel, szövéssel, fonással. A kedvenc tevékenysége a főzés, legutóbb például azt tanulta, hogy milyen alapanyagok kellenek a mézes kalácshoz.

Ha beköltözhetne a Mikes Lélekközpontba akkor szívesen sütne-főzne a többiekre, de azt is felajánlotta, hogy a mozgáskorlátozottaknak vagy más fogyatékossággal élőknek is segítene az önálló lakhatás során.„Nem féltem Zsókát az önálló élettől, mert nem lenne egyedül, és tudom, hogy közösségi alkat. Azt gondoltuk a feleségemmel, hogy jó lenne neki egy ilyen típusú lakás. Ez persze nem azt jelenti, hogy velünk nem lenne egyáltalán, hanem mondjuk hétköznap ott lakna, hétvégén meg hazajönne hozzánk. De ez adna neki egy bizonyos önállóságot, ami most nincsen meg neki. Nyilván az, hogy a szüleinkkel élünk örökre, nem a legoptimálisabb választás.” - magyarázza Zsóka édesapja, Zsolt.

Anna, Gábor és Zoltán is egyelőre a szüleikkel élnek, de a hosszú távú lakhatásuk egyiküknek sem megoldott, ezért is lenne nagy szükség az apartmanra. A lakhatási problémák azonban a 40 éves Üveges Katának a legégetőbbek, aki azért nem tudott eljönni az eseményre, mert édesanyja jelenlegi egészségügyi állapota nem engedte meg, hogy elegendő segítséget tudjon nyújtani Katának a reggeli elkészüléshez, és az elinduláshoz.

„Jelenleg a 71 éves édesanyámmal élek, aki csontritkulásban szenved, és nemrégiben összecsúszott a gerincoszlopa, ezért ma reggel nem tudott nekem segíteni összekészülni, hogy felutazzak Budapestre. Már évek óta keresek egy biztonságos otthont, ahol a szükséges segítséggel önállóan élhetek és dolgozhatok. Édesanyám egészsége leromlásával pedig halaszthatatlanná válik, hogy erre megoldást találjak” - mondja az informatikus-közgazdász diplomával rendelkező Kata a videóhíváson keresztül.

Papp Szabolcs elmondja, hogy azért döntöttek úgy, hogy a nulláról felépítenek egy házat és nem pedig vesznek egyet, mert azt tapasztalták, hogy könnyebb úgy adományokat gyűjteni, ha például építőanyagot kérnek, nem pedig pénzt.

„Tudjuk, hogy nem kevés az összeg, amire szükségünk van, de reménykedünk abban, hogy jó a cél, mivel nem tárgyat szeretnénk, hanem az emberek élethelyzetét akarjuk megváltoztatni vele. Ez tényleg óriási probléma, hogy vannak olyan sorstársak, akikről csak addig tudnak gondoskodni, amíg a szüleik élnek. Azt szeretnék, hogy egy biztonságos helyre tudjanak költözni, ahol van egy saját apartmanjuk, közösségben is vannak, de szakmai felügyelet is van” - mondja Szabolcs.

A Mikes Lélekközpont projektje és down-aktivista tevékenysége miatt Szalay Anna Lillát SZABAD-díjra is jelölték. Anna az ott elmondott beszédéből idéz nekünk, hogy miért annyira fontos a támogatott lakhatás.

„Ez egy közös álom, nemcsak az én álmom és a többieké, hanem minden fogyatékossággal élőé, hogy önállóan élhessen. Az anyukám azt szokta mondani, hogy én álommegvalósító vagyok, szóval ha eddig sikerült, akkor most is sikerülni fog.”

Az öt fiatal kampányfilmét itt nézhetik meg:

Szólj hozzá!

Gulyás: már biztosan meglesz az 5,5 százalékos gazdasági növekedés

2021.09.29 16:53:00

  • A szerdai kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy biztos elérik a kívánt gazdasági növekedést, tehát jár az szja-visszatérítés a gyerekeseknek.
  • Január 1-től számíthatnak a pedagógusok béremelésre, és a közmunkások bére is emelkedni fog.
  • Az állam nem támogatja tovább az Antall József Tudásközpontot, mert visszaéléseket tártak fel.

A kormány szerint olyan forgatókönyv nem lehetséges, hogy az idei növekedés ne érje el az 5,5 százalékot, sőt a pénzügyminisztérium szerint akár a 7,5 százalékot is elérheti.

Ez azt jelenti, hogy a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót visszakapják a 18 év alatti gyereket nevelő családok.Gulyás azt is elmondta, hogy holnap a hadipari reformról tartanak kihelyezett kormányülést Hajmáskéren, ahol egy hadgyakorlatot is bemutatnak a németekkel.

Gulyás szerint az EP tényfeltáró delegációja (LIBE) azért érkezik Budapestre, hogy a magyar Molotov-Ribbentrop-paktum jelöltjeit támogassa. A delegációval a miniszterelnök sem hajlandó találkozni, Gulyás szerint azért, mert a miniszterelnök elfoglalt, és ez egy egyébként sem fontos találkozó. A kormánypárti CÖF-CÖKA viszont gúnyosan meghívta a delegációt.

Az RTL kérdésére Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy a 12 és 19 év közöttiek több mint 50 százaléka van csak beoltva, a pedagógusoknak pedig több mint 80 százaléka.

A pedagógusok béremelésével kapcsolatban Gulyás elmondta, hogy nincs még kormánydöntés, de január 1-től számíthatnak a pedagógusok béremelésre. A döntés azt követi, hogy szeptemberben kiderült, jövőre 200 ezerre emelik a minimálbért, de a pedagógusok bértábláját továbbra is a 2014-es 101 500 forintos minimálbérhez kötik, ami tarthatatlanná teszi a pedagógusok helyzetét.

Szintén az RTL kérdésére Gulyás elmondta, hogy az állam nem fogja tovább támogatni közpénzből az Antall József Tudásközpontot, mert lezárult a vizsgálat, és kiderült, hogy történtek olyan kifizetések, amelyek az erkölccsel nem összeegyeztethetők.

Az RTL újságírója felhívta a miniszter figyelmét, hogy az utolsó kérdés, amit feltett, valójában a Magyar Hang kérdése, akiket továbbra sem engednek be a kormányinfóra. Gulyás ezen először nevetgélt, hogy milyen jól megoldják, majd azt mondta, hogy nem lehet mindenkit beengedni, mert akkor nagyobb terem kéne, és nem két és fél óra lenne a kormányinfó, hanem több. Amikor az RTL újságírója felhívta rá a figyelmet, hogy most is vannak üres székek, akkor Gulyás azt mondta, hogy legutóbb viszont plusz székeket kellett behozni, és nem érzi úgy, hogy ne hangoznának itt el a Magyar Hang nélkül is fontos kérdések.

Az mfor.hu megkérdezte, hogy tervezik-e emelni 2022-ben a közmunkások bérét, mivel négy éve nem emelték. Gulyás azt felelte, hogy igen, de még nincs döntés arról, hogy mennyivel, valószínűleg a minimálbér környékére emelik majd.

Munkatársunk, Haszán Zoltán megkérdezte, miért nem lehet tudni, hogy a kórházban ápoltak között mennyi az oltott és oltatlan, erre Gulyás azt ígérte, hogy a legközelebbi kormányinfóra elhozza ezeket az adatokat.

Azt is kifogásoltuk, hogy a járványügyi hatóságoknak nem tudunk kérdéseket feltenni, Gulyás pedig mindig hárítja ezeket a kérdéseket. A miniszter szerint viszont elegendő információt lehet megtudni a koronavirus.gov.hu-ról.

Az átoltottsági aránnyal kapcsolatban Gulyás azt mondta, egyéni döntés, hogy valaki beoltatja-e magát, ennél többet nem tudnak tenni. Pedig korábban 6-7 millió beoltott volt a cél, de mi megálltunk 5,8 milliónál. A tesztelésről is hasonlóan vélekedett, szerinte teszteljen, aki tesztelni akar.

Korábban említette a miniszter, hogy az előválasztás előre el van döntve, lehet tudni, ki fog nyerni. Munkatársunk megkérdezte, hogy ki és honnan tudja. Gulyás azt válaszolta, hogy Karácsony Gergely, és jól informált, azért tudja.

Kollégánk azt is megkérdezte, hogy Gulyás szerint így kellene működnie a köztévének adófizetők pénzéből, ahogy most működik? Gulyás azt felelte, hogy ahhoz néznie kéne a közszolgálati televíziót, hogy véleményt tudjon alkotni, de ő csak focimeccseket néz.

A Telex megkérdezte, hogy a déli körvasút miért kerül 339 milliárdba, miközben csak egy 7 kilométeres szakaszról és két állomásról van szó. Gulyás Gergely azt mondta, hogy ez egy uniós közbeszerzés, tehát külföldi cégek is jelentkezhettek rá, és ez volt a legolcsóbb ajánlat, ami egyébként Mészáros Lőrinc egyik cégétől érkezett. A miniszter szerint azért kerül ennyibe, mert bonyolult beruházásról van szó, amely során rengeteg átépítésre van szükség.

„Ez volt a legolcsóbb ajánlat, én örülnék a legjobban, hogy ha a magyar építőipar árai nem növekednének ilyen gyorsan”- mondta.

Cikkünk folyamatosan frissül.

Szólj hozzá!