beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Fődi Kitti

2495 cikk · 15. oldal / 50

Eltakarja a Nap a Marsot, ezért október közepéig szüneteltetik a marsjáró missziót

2021.09.29 16:09:00

Október közepéig szüneteltetni fogja a kommunikációt a vörös bolygón lévő marsjáróival a NASA a bolygók együttállása miatt, amikor a Nap a Föld és a Mars között tartózkodik, jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) .

Bár a mérnökök nem fognak utasításokat küldeni, a missziók folytatják az adatgyűjtést a Marson a bolygók együttállása idején is, amely kétévente következik be.

A bolygók együttállása idején a Napból kilövellt gázok zavarhatják a rádiójeleket, amikor a mérnökök megpróbálnak kommunikálni a marsjárókkal. Ez elronthatja az utasításokat és az űreszközök "váratlan magatartását" eredményezheti.„Bár marsmisszióink nem lesznek olyan tevékenyek ebben a néhány hétben, állapotukat tudatni fogják velünk. Mindegyik misszió kapott tőlünk házi feladatot, amelyet meg kell csinálniuk, amíg nem hallanak felőlünk” - mondta Roy Gladden, az intézet marsi jelfogóhálózatának igazgatója.

A Perseverance és a Curiosity marsjárók jegyezni fogják egyebek között az időjárási és sugárzási adatokat, a kicsi Ingenuity helikopter pedig jelenlegi landolási helyén marad. Az InSight marsszonda használni fogja a marsrengéseket érzékelő szeizmométerét.

A NASA Mars körül keringő szondái, az Odyssey, a Mars Reconnaissance Orbiter és a MAVEN fognak továbbítani bizonyos adatokat a földi irányítóközpontba, miközben folytatják saját kutatásaikat. (MTI)

Szólj hozzá!

Nem lesz női miniszterelnök Japánban

2021.09.29 15:55:00

Kisida Fumio volt külügyminiszter nyerte szerdán Japánban a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöki tisztségéért tartott szavazást, így várhatóan ismét nem lesz női miniszterelnöke Japánnak.

Kisida a legfrissebb összesítés szerint 257 szavazatot szerzett a döntő fordulóban, legerősebb riválisa, Kono Taro, az oltási programért felelős miniszter pedig 170-et. A választáson két nő, Takaicsi Szanae volt belügy- és távközlési miniszter és Noda Szeiko is indult, akikről Kiss Imola kollégám részletesen cikket írt, ám ők az első kör után visszaléptek.

Elemzők szerint Kisida Fumio viszonylag alacsony támogatottságot élvez az országban, így elképzelhető, hogy személye megnehezíti az LDP helyzetét a parlamenti választásokon. Hozzáteszi, hogy az új miniszterelnök legfontosabb feladata a koronavírus-járvány nyomán megroppant japán gazdaság talpra állítása lesz. Korábban Kisida azt mondta, célja a középosztály, illetve a gazdaságilag sérülékeny csoportok - például a kisgyerekes családok - erősítése.

Kisida Fumio 2012-től 2017-ig állt a külügyi tárca élén. E tisztségében ő volt az egyik szervezője Barack Obama akkori amerikai elnök 2016-os hirosimai látogatásának, 2015-ben pedig ő írta alá Szöullal a második világháborúban a japán hadsereg által prostitúcióra kényszerített dél-koreai nők ügyét rendező, "végső és visszafordíthatatlan" megállapodást. Ebben megegyeztek, hogy pénzalapot hoznak létre az 1910 és 1945 közötti japán gyarmati uralom idején szexrabszolgaságra kényszerített dél-koreai nők támogatására, amelyhez a japán kormány egymilliárd jennel (2,8 milliárd forinttal) járul hozzá. Dél-Korea cserébe vállalta, hogy az ügyben nem bírálja többé Japánt.

Az LDP-t eddig irányító Szuga Josihide, a jelenlegi miniszterelnök szeptember elején jelentette be, hogy nem indul a párt elnöki posztjáért. A párt elnöki tisztsége lényegében automatikusan a miniszterelnöki posztot is jelenti, mert a kormányzó pártnak többsége van a parlament alsóházában.

Japánban legkésőbb november végén parlamenti választásokat tartanak. (MTI)

Szólj hozzá!

Villámárvizek, erdőtüzek, aszály és hőség várható Magyarországon a klímaváltozás miatt

2021.09.29 15:34:00

Hőhullámok, erdőtüzek, heves esőzések, árvizek, tornádók pusztítottak idén nyáron Európában. 2021 nyara a szélsőségeké volt, nemcsak kontinensünkön, hanem szerte a világon. Magyarországon az idei nyár is kiemelten meleg volt, négy hőhullámmal. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) által augusztusban publikált jelentés szerint ez azonban csak bepillantás a jövőbe: a régiónkra vonatkozó számítások szerint Nyugat- és Közép-Európában is azzal kell számolni, hogy az ember okozta felmelegedés hatására nő a villámárvizek száma, miközben az aszálykárok és az erdőtüzek is egyre többször okoznak majd pusztítást.

Magyarországra nézve a klímaváltozás elsősorban a hőmérséklet emelkedését jelenti. A 35 °C-ot meghaladó maximum-hőmérsékletű napok számában évente átlagosan néhány napos növekedés várható az évszázad közepére Közép-Európában.

A szélsőségesen magas hőmérsékletek a mezőgazdaságra és az egészségügyre is jelentős hatást gyakorolnak, invazív allergén fajok megjelenését, betegségek terjedését idézhetik elő (közepes megbízhatósággal). A melegedés pozitív hozadéka, hogy télen a fűtési energiaigény csökkenő trendet mutat, és nagyon valószínű, hogy ez folytatódni fog a 21. század során: régiónkban 2050-re 20 százalékos csökkenés várható a pesszimista forgatókönyv alapján (ugyanakkor a hűtési energiaigény feltételezhetően növekedni fog az európai térségben).

A magasabb hőmérsékletek természetesen az olvadáshoz is hozzájárulnak. Közép-Európa az egyik olyan régió, ahol még az optimista szcenáriók esetén is jelentős tömegveszteség várható a gleccsereket illetően: a 2015-ös értékhez képest átlagosan 63–93%-os csökkenés valószínűsíthető az évszázad végére.

Az Alpokban 2100-ra az optimista forgatókönyv szerint a 2017-es érték kétharmadát veszítjük el, míg a pesszimista szcenárió alapján a gleccserek nagymértékben eltűnhetnek a területről.A melegedéssel párhuzamosan a nagy csapadékú napok gyakoribbak lesznek Közép-Európában (közepes megbízhatósággal). A klímamodell-szimulációk szerint az extrém csapadéktevékenység nagy fokú megbízhatósággal, több szcenárió szerint is növekedni fog Közép-Európa északi részén és Kelet-Európában.

Ezek az események jelentős károkat okozhatnak, például a földcsuszamlások növekedését is eredményezhetik, továbbá az intenzív esőzések a villámárvizek kialakulásának is kedveznek. Nyugat- és Közép-Európa, valamint a mediterrán térség városi területein 20%-os növekedést figyeltek meg a villámárvizeket illetően.Az árvizek esetén is növekedő trendet figyeltek meg Közép- és Nyugat-Európában, amely a pesszimista forgatókönyv szerint folytatódni fog a jövőben (nagy fokú megbízhatósággal).

Valószínűleg Európa lesz az egyik olyan régió, ahol az árvízkockázat a legnagyobb mértékben megnövekedhet, bár néhány kelet-európai országban csökkenés feltételezhető, amely összefüggésben állhat azzal, hogy kevesebb lesz a hóolvadás okozta áradás.

Ugyanakkor a folyók vízhozamában fellépő hiány Kelet- és Közép-Európában a becslések szerint csökkenni fog azokon a területeken, ahol a csapadék túlsúlyban lesz a fokozódott párolgással szemben.

Az aszály (hidrológiai, mezőgazdasági és ökológiai) megnövekedett Nyugat- és Közép-Európában, és ez a tendencia (közepes megbízhatósággal) a jövőben is folytatódni fog, ami a mezőgazdasági termelés szempontjából kritikus lehet. A szárazság a vegetációtüzek számára is kedvező: az éghajlatváltozás következtében Nyugat-, Kelet- és Közép-Európa térségében 2080-ra a jelenleg 100 évente előforduló tűzesemények átlagosan 5–50 évente fordulhatnak majd elő.

A szél is fontos meteorológiai tényező, például az erdőtüzek, a légszennyezettség, a potenciális viharkárok vagy a szélenergia-potenciál szempontjából. Európában az elmúlt négy évtizedben csökkent az átlagos felszíni szélsebesség (közepes megbízhatósággal). Szimulációk szerint viszont az erős szelek gyakorisága és amplitúdója valamelyest növekedni fog a század végére Közép-Európában és a part menti területeken.

Az ENSZ testülete forgatókönyvekkel és százalékos valószínűségekkel számol, de az új jelentés azt is határozottan kiemeli: még nincs késő cselekedni. Gyors, rendszerszintű, határozott intézkedésekkel van esélyünk elkerülni a fent vázolt legrosszabb európai forgatókönyvet is, biztosítva ezzel azokat a természetesnek gondolt környezeti-éghajlati feltételeket, amelyek egyáltalán nem lesznek garantáltak, ha ezen a pályán haladunk tovább.

Szólj hozzá!

Rendelettel nyirbálták meg a Kovács Katalin sportakadémia mosdóinak és parkolóhelyeinek számát

2021.09.29 14:31:00

A jogszabályokban előírtnál kevesebb parkolóhely és mosdó lesz a Velencei-tóhoz tervezett Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémián a Magyar Közlönyben megjelent rendeletmódosításnak köszönhetően, vette észre a hvg.hu.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházással kapcsolatban a kedd este közzétett rendelet kimondja, hogy a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 40 százalék, a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 30 százalék, az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 16 méter.

Emellett az országos településrendezési és építési követelményekről szóló jogszabály (OTÉK) által előírt számú autóbusz- és személyautó-parkolóhelynek elég csak a 30 százalékát megépíteni, a kerékpártárolót pedig mellőzhetik is. A buszoknál például ez azt jelenti, hogy ha egy épületbe 1200 látogatót várnak, ott az OTÉK szerinti hat helyett két parkolóhely is elég.

A mosdók számát is alaposan megnyirbálták, ugyanis az OTÉK előírása szerint 15 fő női létszám részére legalább 1 WC-fülke, illetőleg 40 fő férfi létszám részére legalább 1 WC-fülke és 1 vizelde vagy 2 WC-fülke kell, hogy jusson.

Ehhez képest a rendeletmódosításban már azt írják, hogy 25 nőre kell egy 1 WC-fülke, és szintén 1 WC-fülke 40 férfira.

Szólj hozzá!

Épp teljesítményfokozót fecskendezett valakibe egy nyíregyházi férfi, amikor a rendőrök rajtaütöttek

2021.09.29 13:51:00

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség teljesítményfokozó szerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást K. Zs. 37 éves nyíregyházi lakos ellen.

A férfit a nyomozók 2021. szeptember 24-én reggel egy nyíregyházi társasház belső udvarán bérelt garázsában érték tetten, miközben pénzért cserébe eddig ismeretlen összetételű teljesítményfokozó szert injekciózott egy férfi szervezetébe.

A rendőrök a garázsban és a férfi lakóhelyén nagy mennyiségben találtak és foglaltak le különböző fajtájú gyógyszeripari teljesítményfokozó szereket, valamint nagy kiszerelésben tárolt eddig ismeretlen összetételű folyadékokat és porokat, amelyek a rendelkezésre álló adatok alapján a férfi által előállított teljesítményfokozó szerek alapanyagaiként szolgáltak.

A rendőrök több száz fiolát, injekciós tűt és fecskendőt is lefoglaltak. A nyomozás adatai szerint a férfi anyagi haszonszerzésre törekedve a vevőkörébe tartozó ügyfeleinek rendszeresen adott át, hozott forgalomba tiltott teljesítményfokozó szernek minősülő anyagokat.

A kihallgatás során a gyanúsított beismerő vallomást tett, a büntetőeljárás alatt szabadlábon védekezhet. (police.hu)

Szólj hozzá!

Hiába lobbizott Mészáros Lőrinc is, nem lesz bányanyitás Délegyházán

2021.09.29 13:34:00

Nem lesz Délegyházán újabb bánya, ugyanis a Pest megyei Kormányhivatal elkaszálta a Precíziós Agrokémia Zrt. bányanyitási tervét, írja a Népszava.

A cég a nyáron kezdeményezte a környezetvédelmi hatósági engedélyezési eljárást, hogy a lakóteleptől mintegy 50-100 méterre nyithassanak egy 25 hektáros bányaterületet, ami évi 200 ezer köbméter homokot és kavicsot termel ki.

Biztos, ami biztos alapon a kérelemhez még egy ajánlást is mellékeltek a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-től, amiben azt írták, hogy a Budapesti Atlétikai Stadion beruházásánál keletkező „szennyezetlen inert anyagot” a bányatelek tájrendezésekor a meder visszatöltésére használják majd fel.

A helyi lakók és az önkormányzat is tiltakozott, a kormányhivatal pedig szeptember 20-án végül úgy döntött, hogy „a tervezett tevékenységre a termőföld és a földtani közeg védelme, illetve közegészségügyi okok miatt engedély nem adható.” Egyrészt megállapították, hogy a szállópor koncentrációja nőhet a kitermelés miatt, a környék kútjai elapadhatnak, ami ellehetetlenítené a bánya körüli tanyák életét, másrészt a területen lévő földek az átlagosnál jobb minőségű szántók, márpedig ezek rovására nem nyitható bánya.

A kormányhivatal arra is rámutatott, hogy a korábbi vizsgálatok nem egyeznek azzal az állítással, hogy a stadionból származó inert anyagok szennyezetlenek, ugyanis bőven a határérték felett vannak. A szennyezés mértéke a legfelső rétegben a nehézfémek esetében helyenként nyolcszoros, de átlagosan is két-háromszoros, míg a szénhidrogén szennyezőknél a felső rétegben 200-szoros, egyébként átlagosan 12-szeresen haladja meg a határértéket. Ezért az anyag nem használható tómeder-feltöltésre.

Szólj hozzá!

A CÖF-CÖKA meghívta magukhoz az EP tényfeltáró delegációját, hogy helyes útra térítse őket

2021.09.29 12:53:00

A kormánypárt kedvenc civil szervezete, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) nyílt levélben hívta meg a héten Budapestre érkező EP tényfeltáró delegációját magukhoz, hogy tárgyilagosabb tájékoztatást tudjanak adni az EP képviselőinek a magyar civil szervezetekről.

„Sajtóhírek szerint a héten Budapestre érkezik a LIBE delegációja és mint minden hasonló esetben, amikor a hazai viszonyok kapcsán a "civil társadalommal" egyeztet, információk szerint ezúttal is szinte kizárólag külföldről finanszírozott NGO-kat kíván felkeresni” - kezdik a nyílt levelet.

A Békemeneteket szervező CÖF-CÖKA szerint a Nyílt Társadalom Alapítványhoz köthető NGO-k azért is fogadják az EP delegációt tárt karokkal, mert a LIBE-nek több olyan projektje is van, amivel több millió euróval támogatják a hazai szervezeteket.

Szerintük a LIBE az elmúlt években számos alkalommal megtehette azt komolyabb következmények nélkül, hogy nemzetállamok alkotmányos becsületébe, szuverenitási kérdéseibe szóljon bele, jogi-szakmainak álcázott politikai és ideológiai döntések megszavazásával.

„Ezek alapján rendkívül fontosnak tartjuk ezúton meghívni az Önök delegációjának tagjait egy szakmai beszélgetésre, ahol ugyan egy, az NGO-k egyoldalú megközelítésétől eltérő szempontrendszert ismerhetnek meg, viszont ennek eredményeként egy cizellált, a magyarországi viszonyokat tárgyilagosabban tükröző információhalmazzal távozhatnak tőlünk. Örömünkre szolgálna tehát, ha az Önök delegációja ezúttal letérne a korábbi helytelen útról, a honi viszonyaink kapcsán részletesebben tájékozódnak álláspontja kialakítása érdekében és ennek megfelelően bátorságot mutatva elfogadnák szíves meghívásunkat” - írják.

A delegáció Orbán Viktorral is szeretett volna találkozni, de a miniszterelnök azt visszautasította. (via Népszava)

Szólj hozzá!

A Nézőpont Intézet gyorsan kihozta, hogy nem nőtt az ellenzéki összefogás támogatottsága

2021.09.29 12:34:00

Nem változtak a pártpreferenciák érdemben sem az ellenzék előválasztása, sem a Fidesz aláírásgyűjtő akciója miatt, derül ki a kormánypárti Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.

A Nézőpont Intézet azt kérdezte meg telefonos közvélemény-kutatásban 1000 embertől, hogy „melyik párt, vagy pártszövetség listájára szavazna, ha most vasárnap lennének a választások?”

Az intézet azt írja, hogy „két mozgósító kampány összességében hatásában kiegyenlítette egymást, mindkét szavazótábor elszántabbá vált, de a két szavazótábor közötti versenyhelyzet nem változott.” Ha pedig a szeptemberi eredményeket vesszük alapul, az azt jelentené, hogy a Fidesz a 199-ből 120 mandátumot szerezne.

Azok, akik más pártra szavaznának, nem igazán azonosították, hogy melyikre, ami az intézet szerint a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt gyengeségét mutatja.

Frissítés:

A 444-en is futó Vox Populi blog szerzője, Tóka Gábor a Facebookon 2 dolgot említ a Nézőpont kutatásával kapcsolatban:

  • Az előválasztások esetleges hatása csak a második forduló utáni hetekre várható, ezért a Nézőpont felmérése szakmaiatlan;
  • a Nézőpont a biztos pártválasztókra hivatkozik, de a 2022-es esélyek szempontjából sokkal lényegesebb „összes pártválasztó” válaszai nem számolhatók ki a közleményükből. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy mégsem annyira működhetett jól a Fidesz ellenkampánya.


Szólj hozzá!

Ötszörös életfogytiglanra ítélték a férfit, aki egy marylandi szerkesztőségben mészárolt 2018-ban

2021.09.29 12:09:00

Egy marylandi bíró ötszörös életfogytiglani börtönre ítélte kedden azt a férfit, aki 2018 júniusában fegyverével öt újságírót ölt meg a Capital Gazette című annapolisi újság szerkesztőségében, közölte az illetékes megyei ügyészség.

Az esküdtszék még júliusban bűnösnek mondta ki a 41 éves Jarrod Ramost az általa elkövetett mészárlásban.

Michael Wachs bíró az ötszörös életfogytiglani büntetésen felül további 345 év szabadságvesztésre ítélte Ramost, ezzel megakadályozva, hogy valaha is feltételesen szabadlábra helyezzék.

Ramos 2019 októberében bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott 23 vádpontban, de azzal érvelt, hogy mentális rendellenessége miatt büntetőjogilag nem felelősségre vonható. Az esküdtszék azonban néhány óra tanácskozás után elutasította az elmeállapotára hivatkozó védekezését.

Már a mészárlás napján kiderült, hogy a férfi bosszút akart állni, amiért a főleg helyi hírekkel foglalkozó lap évekkel korábban cikket írt egy zaklatási ügyéről. A cikk miatt 2012-ben rágalmazásért beperelte az újságot, ám a hosszúra nyúlt sajtópert elveszítette. Öt embert ölt meg.

Gyilkossági ügyének bírósági tárgyalását több ízben elhalasztották, részben a koronavírus-járvány miatt. (MTI)

Szólj hozzá!

Sally Rooney egy idegesítő könyvben mutatja meg, hogy miért olyan idegesítő a húszas-hamincas generáció

2021.09.27 01:19:00

A korunk legtehetségesebbjei között emlegetett ír származású írónő, Sally Rooney új könyve egy idegesítő generációról szól. A mostani 20 és 30 év közöttiekről, akik tele vannak szorongással, karrier- és párkeresési nehézségekkel, de nemcsak a saját életük problémáikkal küzdenek, hanem magukra veszik a világ terheit is, mint a klímakatasztrófát, az összeomló társadalmakat, a kapitalizmust, a kommunizmust és magát az élet reménytelenségét. Ezt a témát bontogatja a könyv két szerelmi történetben, erre vonatkozik a cím is: Hová lettél, szép világ.

Nehéz a könyv cselekményét összefoglalni, túl sok minden nem történik benne, ahogy egyik Rooney-könyvben sem. A több mint háromszáz oldalas regényben két barátnő, Alice és Eileen életével ismerkedünk. Alice híres, nagyon gazdag írónő (akit Rooney nyilvánvalóan saját magáról mintázott), aki leköltözik az ír vidékre pihenni, miután idegösszeroppanást kapott, és kórházba került. A Tinderen összeszed egy helyi fiút, Felixet, aki raktárban dolgozik, és bár nem derül ki, miért szeretnek egymásba vagy egyáltalán miért kedvelik egymást, az ő kapcsolatuk alakulását követhetjük nyomon.

Ezzel párhuzamosan fut egy másik cselekményszál, Eileené, aki Dublinban él, egy irodalmi folyóiratnál dolgozik szerkesztőként, és halálosan szerelmes gyerekkori barátjába, Simonba, aki szintén halálosan szerelmes belé, de ennek ellenére mindig más lányokkal van. A történet cselekményét folyamatosan megakasztják azok a hosszú, ömlengős emailek, amiket Eileen és Alice küld egymásnak, hogy beszámoljanak arról, mi történik velük. A könyv végén aztán a két barátnő a fiúikkal együtt találkoznak, hogy élőben is megvitathassák azt, amit az emailekben.

Szorongás és bűntudat

Szólj hozzá!

Egy hódmezővásárhelyi férfi ellopott egy 200 ezer forintot érő bronzszobrot, majd eladta kétezerért

2021.09.23 19:16:00

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többek között egy értékes bronzszobrot vitt el egy helyi kiállításról, olvasható az ügyészség honlapján.

A vádirat szerint a vádlott 2020. augusztus 13. napján megjelent egy hódmezővásárhelyi művészeti központban megrendezett szoborkiállításon. A kiállított műtárgyak közül egy 200.000 forint értékű bronzszobrot egyszerűen leemelt annak tartóoszlopáról, és a hátizsákjába rejtve kisétált az épületből. Még aznap elment egy használtcikk-kereskedésbe, ahol 2.000 forintért eladta a szobrot úgy, hogy valótlanul azt állította, az a sajátja, majd az erről kiállított vételi jegyet aláírta.

A lopással okozott 200.000 forint kár a szobor lefoglalásával, majd tulajdonosának történő visszaadásával megtérült.

Vádiratában az ügyészség a vádlott terhére rója azt is, hogy tavaly egy műszaki áruházból ellopott egy fejhallgatót. Emellett kétszer kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsított a városban, amikor ittas állapotban tettleg bántalmazta a vele szóváltásba keveredett személyeket.

A járási ügyészség a férfit minősített lopás bűntettével és vétségével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével, valamint két rendbeli garázdaság vétségének elkövetésével vádolja.

Szólj hozzá!

Harminc év után először mehettek moziba az emberek Szomáliában

2021.09.23 18:38:00

Harminc év után először tartottak nyilvános filmvetítést Szomáliában, írta a BBC hírportálja.

A háború sújtotta országban a kulturális élet feléledésének reményét ébresztette fel a mozi szerdai újranyitása. A főváros, Mogadishu Nemzeti Filmszínházában szigorú biztonsági intézkedések mellett vetítették le Ibrahim CM szomáliai rendező két rövidfilmjét.

A mozi korábban öngyilkos merénylők célpontja és hadurak bázisa volt.

„Történelmi este volt ez a szomáliai emberek számára, megmutatta, hogy újraéledt a remény a megpróbáltatások évei után. Ez a mozi teret nyújt a szomáliai dalszerzőknek, történetmesélőknek, filmrendezőknek és színészeknek, hogy a nyilvánosság előtt bizonyítsák tehetségüket” - mondta el az AFP-nek Abdikadir Abdi Yusuf, a mozi igazgatója.

A nézők 10 dollárt (3000 forint) fizettek, hogy megnézzék a két kisfilmet. Számos ellenőrzőponton kellett áthaladniuk, míg elérték a moziknak, a parlamentnek és az elnöki palotának otthont adó, szigorúan őrzött zöld zónát.

A mozi épületét kínai szakemberek építették 1967-ben Kína akkori vezetője, Mao Ce-tung ajándékaként. A hetvenes-nyolcvanas években az ország kulturális fejlődésének jelentős motorjaként szolgált. 1991-ben, a polgárháború kitörésekor zárták be, ezután romlásnak indult.

Amikor az African Union Mission nevű szervezet újjáépítette, 2012-ben újranyitott, azonban az Al-Shabab harcosai felrobbantották, mert a filmeket és az élő előadásokat erkölcsileg romlott dolognak tartották. (MTI)

Szólj hozzá!

A karlendítés miatt nem támogatja tovább a Momentum Farkas P. Barnabást az előválasztáson

2021.09.23 18:17:00

A nácinak tűnő karlendítés miatt a Momentum nem támogatja tovább Farkas Péter Barnabást az ózdi előválasztáson, áll a Momentum közleményében.

Azt írják:

„A Momentum az antiszemitizmus semmilyen formáját nem tolerálja, így nem tudunk olyan személlyel értékközösséget vállalni, aki ilyen jelképeket használ. A Momentum elhatárolódik Farkas Péter Barnabástól és az ellenzéki előválasztáson nem támogatja a továbbiakban a kampányát.”

Farkas Péter Barnabás a Borsod 3 választókerületben indult az előválasztáson a DK, LMP, Momentum és az MMM támogatásával az MSZP-s Kiss Sándorral szemben, akit a Párbeszéd támogat.

Kisebb felháborodást keltett egy fotó, ami 2018-ból került elő Farkas Péter Barnabásról, Ózd jobbikos alpolgármesteréről. A kép egy lengyel kiállítás zsidóellenes feliratokat bemutató részén készült, és olyan, mintha Farkas náci karlendítene rajta. Farkas szerint azonban csak integetett az ismerőseinek. A MAZSIHISZ csütörtökön meghívta az alpolgármestert a holokauszt központba, hogy nézze meg a kiállítást, utána pedig nyilatkozzon a médiának.

Szólj hozzá!

Luxus repülőgéppel ment Szijjártó Pozsonyba

2021.09.23 17:08:00

Pozsonyba Budapestről kocsival is mindössze két óra az út, a magyar külügyminiszter mégis inkább magángéppel ment a szomszédos fővárosba, írja Hadházy Ákos a Facebook oldalán.

„Ami viszont újdonság, hogy Luxus Péter kezdi érezni, mennyire ciki, hogy a Mercedes nem elég neki ilyen rövid utakra. Ezért a "honvédségi" jetet előre küldték egy nappal korábban Pozsonyba, ő maga pedig egy olyan sugárhajtású magángépen repült, amelynek a tulajdonosa korábban három milliárd támogatást kapott a kormánytól (a gépet a járvány alatt, röviddel azelőtt vásárolták, mielőtt Szijjártó a tulajdonossal közösen a 3 milliárd támogatást bejelentette volna)” - írja a képviselő.

Hadházy szerint kék villogós autóval másfél óra alatt is teljesíthető lett volna a táv, a repülőnek ez viszont 25 perc volt, de ha a reptéri várakozást is beleszámoljuk, akkor Szijjártó mindössze félóra bőrülésben ücsörgést spórolt meg.

„Azt is tudni kell, hogy a Szijjártó Pozsonyból már nem a magángéppel, hanem a "honvédségi" luxus jettel repült tovább New Yorkba. A "honvédségi" gép előző nap Csehországba repült (az útvonala alapján kiképző repülésre), majd nem jött haza, hanem Pozsonyban landolva ott éjszakázott és várta be a külügyért. Ennek csak egyetlen oka lehet: Luxus Péter kezdi magát szégyelleni, hogy lassan vécére is repülővel megy. Illetve szégyelleni, nem szégyelli, csak annak nem örül, hogy a sajtó is ír erről, ezért volt ez a kis trükközés” - írja.

Szólj hozzá!

A MAZSIHISZ meghívta a karlendítve integető ózdi jobbikos alpolgármestert a holokauszt központba

2021.09.23 16:35:00

Kisebb felháborodást keltett egy fotó, ami 2018-ból került elő Farkas Péter Barnabásról, Ózd jobbikos alpolgármesteréről. A kép egy lengyel kiállítás zsidóellenes feliratokat bemutató részén készült, és olyan, mintha Farkas náci karlendítene rajta. Farkas szerint azonban csak integetett az ismerőseinek.

A Magyar Zsidó Hitközösségek Szövetsége közleményében azt írja, hogy nem tudják kideríteni az igazat a képpel kapcsolatban, de:

„Farkas Péter Barnabásnak ezért javasoljuk, a jövő héten látogasson el a Páva utcai
Holokauszt Dokumentációs központba, tekintse meg a kiállítás anyagát, majd adjon
egyértelmű nyilatkozatot a médiának és a magyar zsidó közösségnek. Ebben az
alpolgármesternek minden kétséget kizáróan deklarálnia kell, nem számít a
szélsőséges eszméket vallók szavazataira. Amennyiben nem hajlandó erre, az
számunkra azt jelenti, szüksége van a rasszista, antiszemita szavazóbázisra, ami a
Mazsihisz számára elfogadhatatlan.”

Azt is írják, hogy a Mazsihisz következetesen elítél minden szélsőséges, antiszemita vagy más kisebbség ellen irányuló uszítást.

„Hiszünk benne, hogy olyan közéleti szereplőnek, aki verbálisan vagy tevőlegesen így tesz, nincs helye a magyar politikai életben, közhivatalban és médiában. Felszólítjuk a politikai pártok képviselőit, tartsák magukat távol azon politikusoktól, akik szélsőséges, uszító kijelentésekkel vagy cselekedetekkel szennyezik a magyar közéletet.”

Szólj hozzá!

Felfüggesztett a Nébih egy Hajdú-Bihar megyei sertésvágóhidat, ahonnan óvodákba és iskolákba szállítottak romlott, kukacos húst

2021.09.23 16:07:00

Azonnali hatállyal felfüggesztették egy Hajdú-Bihar megyei sertésvágóhíd működését, amelynél a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei a Közbeszerzési Hatóság (KH) munkatársaival együttműködve súlyos szabálytalanságokat tártak fel, tájékoztatta a Nébih csütörtökön az MTI-t. Egyúttal 15 tonna élelmiszer forgalmi korlátozását is elrendelte a hivatal.

A helyszínen a közlemény szerint az ellenőrök "gyomorforgató körülményeket" tapasztaltak, az udvaron például rovarral szennyezett fagyasztott termékek voltak, továbbá az egységben is nagy mennyiségű rovartetemet találtak.

A vágóhíd belső részein nem biztosították a higiénikus kézmosás feltételeit (kézmosószer, papírtörlő, kuka), több kézmosó és eszközfertőtlenítő nem működött, a padozaton pangott a véres szennyvíz, továbbá a gépek és berendezések, az oldalfal, de még a mennyezet is szennyezett volt.

A vizsgálat annak apropóján indult, hogy a vállalkozással szemben súlyos szerződésszegést jelentett a Közbeszerzési Hatóság felé egy ügyfele, mivel a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejött szerződése nyomán kifogásolt minőségű húskészítmények (virsli, felvágott egyéb késztermékek) érkezését tapasztalta.

A nyertes ajánlattevő a kifogásolt minőségű árukat óvodákba, iskolákba, közintézmények részére szállította; azok nemcsak silány minőségűek voltak, de romlottak és több eseteben már kukacosak is.A Nébih közölte, hogy a vállalkozás együttműködik a hatósággal az élelmiszer-biztonsági és -higiéniai jogsértések mielőbbi megszüntetése érdekében; az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van.

Szólj hozzá!

Vádat emeltek az ellentüntető ellen, aki gázpisztolyt rántott elő Dobrev Klára kampányeseményén

2021.09.23 15:33:00

Vádat emeltek egy DK-szimpatizáns és egy ellentüntető ellen, aki gázpisztolyt rántott elő Dobrev Klára kampányeseményén Egerben még júniusban, olvasható az ügyészség honlapján.

A vádirat szerint a 2021. június 4-én tartott kampányrendezvényen a szimpatizánsok mellett ellentüntetők is megjelentek- köztük a II. rendű vádlott - azzal a céllal, hogy megzavarják a kampányeseményt.

A párt szimpatizánsai közül többen sikertelenül próbálták a zavargókat távozásra bírni, akik egy hangfalt is hoztak magukkal, hogy azzal lehetetlenítsék el a rendezvényt. Az I. rendű vádlott, egy DK-szimpatizáns belerúgott az ellentüntetők hangfalába, ami ráborult az egyik ellentüntetőre ezzel 8 napon belül gyógyuló sérülést okozva.

Ekkor a II. rendű vádlott, az egyik ellentüntető kilépett a társai mellől, meglökte az I. rendű vádlottat, majd a két férfi kölcsönösen taszigálni kezdte egymást. Ennek során a II. rendű vádlott egy hirtelen mozdulattal elővette a gáz- riasztófegyverét, és a kezét az elsütőbillentyűn tartva, azt a másik vádlott irányába tartotta. A férfi végül akkor állt le, amikor a járókelők és fotósok köréjük gyűltek.

Az Egri Járási Ügyészség most benyújtott vádiratában I. rendű vádlottat gyűlésen elkövetett garázdaság bűntettével és könnyű testi sértés vétségével, a másik elkövetőt fegyveresen, gyűlésen elkövetett garázdaság bűntettével vádolja. Az ügyészség mindkét vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt, továbbá indítványozta a gáz- riasztófegyver elkobzását.

Szólj hozzá!

Egy sítábor közelében zuhant le az eltűnt orosz repülőgép

2021.09.23 14:46:00

Megtalálták csütörtökön Habarovszk közelében annak az An-26-os repülőnek a roncsait, amely előző nap eltűnt a radarernyőkről.

A gép maradványaira orosz hírügynökségi jelentések szerint egy hegygerincen, a Szpartak sítábor közelében bukkantak rá. Az időjárási feltételek csütörtökig nem tették lehetővé, hogy mentőhelikopter szállhasson le a baleset helyszínének közelében.

A repülő a bolsehehciri természetvédelmi területen, a Korfovszkoje községhez vezető úttól három kilométernyire járt szerencsétlenül. A gépen hat ember tartózkodott: a pilóta és a reptéri létesítmények műszaki állapotát ellenőrző szakemberek. Sorsukról egyelőre nincs információ.

A szerencsétlenség körülményeinek kivizsgálására eljárás indult. A balesetet feltételezések szerint időjárási körülmények okozhatták. A gép felkutatására hetven embert és húsz műszaki eszközt, közük két helikoptert mozgósítottak. (MTI)

Szólj hozzá!

Az amerikai bíróság utasította a Facebookot, hogy adja ki azoknak a fiókoknak az adatait, amik a rohingya népirtásra buzdítottak

2021.09.23 14:32:00

Az amerikai szövetségi bíró utasította a Facebookot, hogy adja ki azoknak a fiókoknak az adatait, amik a rohingyák elleni erőszakra buzdítottak Mianmarban.

A washingtoni bíró szerdán kritizálta a Facebookot, amiért nem adott át információkat azoknak a nyomozóknak, akik a rohingya muszlim kisebbség elleni nemzetközi bűncselekmények miatt eljárást akarnak indítani Mianmar ellen. A Facebook arra hivatkozva tagadta meg az adatok kiadását, hogy ezzel megsértenék azt az amerikai törvényt, amely tiltja a felhasználók adatainak kiadását.

A bíró szerint azonban a törölt bejegyzések nem tartoznak a törvény hatálya alá, és ha nem adják ki az adatokat, akkor az „súlyosbítja a rohingyákat ért tragédiát”. A bíró szerint ironikus, hogy a Facebook a személyiségi jogokra hivatkozik, hiszen a Facebookot az elmúlt időben több adatkezelési botrány is övezte.

A Facebook szóvivője a bíró felszólítására azt mondta, hogy felülvizsgálják az eddigi döntésüket.

2017-be körülbelül 750 ezer rohingya menekült el Mianmarból, miután a hadsereg falvakat gyújtott fel, tömeggyilkosságokat és nemi erőszakot követett el. (Reuters)

Szólj hozzá!

Csúnyán elszúrták Linda Evangelista szupermodell zsírleszívását, azért tűnt el a nyilvánosság elől

2021.09.23 13:55:00

Hosszú évek óta találgatják, hogy miért tűnt el a nyilvánosság szeme elől Linda Evangelista világhírű szupermodell, most viszont a saját Instagram-oldalán vallott színt.

Az 1990-es évek egyik legismertebb modellje azt írja, hogy rutin zsírleszívásos műtétre ment, de a végeredmény az lett, hogy teljesen deformálódott a teste és az arca. Az 56 éves Evangelista azt állítja, hogy az orvosa pont az ellenkezőjét csinálta annak, amit kért. A szupermodell szerint ahelyett, hogy csökkentették volt a zsírszöveteket, az eljárás növelte a zsírsejtek számát, amit két korrekciós műtét sem tudott helyrehozni.

„Úgy hagytak, ahogy a média is megírta: felismerhetetlenül” - írta arra a 2017-es képre utalva, amikor paparazziknak sikerült lefotózniuk.

Az eljárás paradox zsír-hiperpláziát okozott, ami az ilyen beavatkozások egy nagyon ritka mellékhatása. Ez azt jelenti, hogy a kezelt zsírsejtek megnagyobbodnak ahelyett, hogy zsugorodnának. Evangelista pert is emleget a posztjában, hogy végre újra emelt fővel léphessen ki az ajtón, és vállalhassa azt, akivé vált. (Hollywoodreporter)

Szólj hozzá!

Több ezer dollárért árverezik el az „oldalra néző Chloe” mém eredeti képét

2021.09.23 13:04:00

Több ezer dollárért adnák el az „oldalra néző Chloe” Clem mém eredeti képét egy árverésen.

A hátsó ülésen üldögélő, furcsa undorral és egyszerre megvetéssel néző Chloe Clem 2013-ban robbant be az interneten mémként, amikor még csak kétéves volt. A kép úgy született, hogy Chloe anyja levideózta, hogyan reagálnak a gyerekei egy disneylandes kiruccanás bejelentésére. Chloe testvére sírva reagált a hírre, majd amikor az anyuka a kamerával Chloe felé fordult, ezt a fejet kapta. A videót több mint 20 millióan nézték meg.

A kép NFT-ként (nem helyettesíthető tokenként) került értékesítésre, az akció pedig nagyjából 15 ezer dollárról indul. Szintén drágán, 500 ezer dollárt érő kriptovalutáért adták el nem rég a „katasztrófa kislány” képét, amin Zoe Roth egyesek szerint gonoszul sandít hátra apjára egy égő ház előtt. (BBC)

Szólj hozzá!

Vízközmű-számláról fizethetett ki magának egy 19 milliós jutalmat Iregszemcse előző polgármestere

2021.09.23 12:35:00

Iregszemcse korábbi polgármestere vízközmű-számláról fizethetett ki saját magának jutalmat, jelentette be Tóth Szabolcs, a község jelenlegi polgármestere az egyik testületi ülésen. Az ügyben a rendőrség is nyomozott, most pedig vádemelést javasolnak, írja a Blikk.

„Tizenkilencmillió forintot szavazott meg magának a volt polgármesterünk és a képviselő-testület 2016 márciusában. Minderről községünk jelenlegi vezetője, Tóth Szabolcs számolt be a testület 2019. őszi megalakulása után tartott közmeghallgatáson. A polgármester megjegyezte, hogy a részletek még számára sem tiszták ” - mondta Farkas János, a Tolna megyei község egyik önkormányzati képviselője, aki a feljelentést tette az ügyben.

A jutalom összegét másfél év után visszautalták a vízközmű-számlára, de Farkas szerint ami történt, az bűncselekmény, ugyanis „a jutalomként felvett összeg olyan forrásból lett kifizetve, amelynek a célja ettől eltérő volt.”

Farkas szerint a rendőrség azzal kapcsolatban is nyomozott, hogy a képviselőtestületi ülésen készített jegyzőkönyv hamis lehet. A volt és a jelenlegi polgármester nem reagált a Blikk megkeresésére.

Szólj hozzá!

Bolsonarónak karanténba kell mennie, mert koronás lett az egészségügyi minisztere, aki elkísérte az ENSZ-találkozóra

2021.09.23 12:09:00

Jair Bolsonaro brazil elnök és küldöttsége önkéntes karanténba vonul, miután hazatérnek New Yorkból, ahol az ENSZ Közgyűlés általános vitáján vettek részt - ismertette szerdán Stéphane Dujarric ENSZ-szóvivő.

„A tagállam megerősítette, hogy a teljes küldöttség úgy döntött, tizennégy napra karanténba vonul” - mondta Dujarric.

A háttérben az áll, hogy pozitív lett New Yorkban Marcelo Queiroga brazil egészségügyi miniszter tesztje, mindössze néhány órával az után, hogy elkísérte az elnököt az ENSZ Közgyűlés általános vitájára.

Egybehangzó brazil sajtójelentések szerint Bolsonaro már szerdán visszaérkezett Brazíliába, Queiroga azonban továbbra is New Yorkban van elkülönítve. Mindemellett nem tudni, hogy a brazil delegáció hány tagja maradt még az amerikai nagyvárosban.

A világszervezet közölte, hogy jelenleg azt próbálják felderíteni, hogy a küldöttség tagjai mely diplomatákkal, ENSZ-alkalmazottakkal, illetve állam- és kormányfőkkel kerülhettek kapcsolatba. Egyelőre nem tudni, hogy vannak-e további fertőzöttek.

Queiroga, akit legalább egy adag vakcinával már beoltottak, Twitter-oldalán az utóbbi napokban több felvételt is közzétett Jair Bolsonaróval, illetve feleségével, Michelle Bolsonaróval, valamint befektetési alapok képviselővel történt találkozóiról. A brazil miniszter Boris Johnson brit kormányfővel is egyeztetett, akit nem sokkal később Joe Biden amerikai elnök fogadott a Fehér Házban.

„Covid-intézkedések vannak hatályban, amelyeket a miniszterelnök betartott” - ismertette a Downing Street szűkszavú nyilatkozatában a teljes körűen beoltott Boris Johnsonra utalva.

Bolsonarót számos bírálat érte a járvány kezelése miatt, miután eleinte bagatellizálni próbálta a koronavírus jelentette veszélyt. A Reuters hírügynökség azt írja, hogy dicsekedett azzal is, hogy nem oltatja be magát, és annak ellenére oltatlanul vett részt az általános vitán, hogy az ENSZ azt kérte, hogy mindenki oltassa be magát, mielőtt New Yorkba utazik. Az ENSZ-ben is arról beszélt, hogy nem támogatja az oltási útlevél bevezetését, és kitart amellett, hogy a vírust vitatott hatású készítményekkel, például a malária elleni hidroxiklorokinnal kezeljék.

Arról is beszélt, hogy a brazil oltási kampány sikeres, és novemberig mindenki beoltathatja magát, aki szeretné. A Reuters arra is kitér, hogy

miután New Yorkban az éttermekben oltatlanok nem fogyaszthatnak, Bolsonaro és kísérete a járdán állva pizzázott vasárnap.

Brazíliában több mint 21 millió fertőzöttje és 591 440 halálos áldozata van a koronavírusnak a Johns Hopkins baltimore-i egyetem legfrissebb adatai szerint. A latin-amerikai ország második a Covid-19 halálos áldozatainak rangsorában. (MTI)

Szólj hozzá!

Ramaty állapotban vannak az óceánok

2021.09.22 19:37:00

A világ óceánjainak állapota egyre romlik, állapította meg egy, az Európai Bizottság megbízásából készített jelentés.

A Copernicus tengeri környezeti megfigyelőszolgálat (Copernicus Marine Service) éves jelentésének elkészítésében 150 tudós vett részt. Megállapításuk szerint a világ óceánjainak felmelegedése és a szárazföldi jég olvadása miatt a Földközi-tenger szintje évente 2,5 milliméterrel emelkedik, míg a világ tengereinek szintemelkedése évente akár a 3,1 millimétert is eléri.

A jelentés a veszélyre figyelmeztetve a 2019 novemberi áradást is felidézte, amikor Velencében a vízszint 1,89 méterre emelkedett. Az óceánok felmelegedése okozza a tengeri élővilág vándorlását a hűvösebb vizek felé, illetve számos faj populációinak zsugorodását.

A jelentés szerint a sarkvidéki tengeri jég folyamatosan csökken: 1979 és 2020 között az Északi-sarkvidékről annyi jég tűnt el, mint Németország területének hatszorosa. A jég 1979 óta évtizedenként 12,89 százalékkal csökkent, a legalacsonyabb szintet az elmúlt két évben jegyezték fel.

A jelentés arra figyelmeztet, hogy ha az Északi-sarkvidék tengeri jege tovább olvad, ez hozzájárulhat a regionális felmelegedéshez, a sarkvidéki partok eróziójához és a globális időjárás változásához. A szélsőséges ingadozások következtében az Északi-tengeren tapasztalható hő- és hideghullámok a halászatra is komoly hatással vannak.

„Az éghajlatváltozás, a környezetszennyezés és a túlhalászás példátlan megpróbáltatást jelent az óceán számára” - hangsúlyozta Karina von Schuckmann, az Ocean State Report (Jelentés az óceán állapotáról) vezető szerzője.

Emlékeztetett rá, hogy a Föld felszínének nagy részét óceánok borítják, amelyek nagy hatással vannak az éghajlat szabályozására. Elengedhetetlen a megfigyelésük, hogy jobban megértsük az óceánokat, és reagálni tudjunk a változásokra - tette hozzá.

A Copernicus az Európai Unió megfigyelési programja, amelynek célja a szárazföld, az óceánok és a légkör állapotának nyomon követése, illetve az éghajlatváltozás és következményeinek megfigyelése műholdas és a Földön végzett mérések alapján. (MTI)

Szólj hozzá!

Olyan magyar drogkereskedő párost kapcsoltak le, akiknek az egyetlen ügyfelük a rendőrség volt

2021.09.22 19:20:00

Fedett nyomozók vettek háromszor 2,2 millió forintért Hollandiából csempészett speedet egy kereskedőpárostól abban a reményben, hogy egy egész hálózatot fognak tudni lebuktatni, de később kiderült, hogy ők voltak az egyetlen vevők.

A két drogkereskedő, Liget és annak unokatestvére Dzsibu 2019 nyarán állapodott meg egy magát elosztónak kiadó rendőrrel, aki azt mondta nekik, hogy nagy tételben 2-3 hetente szeretne tőlük speedet vásárolni. Dzsibu azon a nyáron háromszor ment ki Hollandiába és Németországba, hogy az amfetamint beszerezze. Az első kétkilós adagot júliusban vásárolták meg 2,2 millió forintért a fedett nyomozók, a szajréból pedig 200 ezer Ligetnek, 2 millió forint pedig Dzsibunak járt.

Liget és Dzsibu azért sem foghattak gyanút, mert az elosztókat a pécsi alvilág egyik ismert alakja, K. Gyula ajánlotta be, aki azóta már börtönben van drogkereskedelem miatt. K. Gyula története is legalább olyan izgalmas, mint a két másiké: kitalálta ugyanis, hogy a Dunán keresztül fog drogot csempészni Magyarországra, méghozzá stílusosan, egy luxusyacht segítségével. Ehhez azonban egy yacht is kellett, úgyhogy elloptak egyet Hollandiában, és hamis papírokat gyártottak neki. Csak éppen hajózni nem tudtak, ezért az útjuk során többször is zátonyra futottak, és ki kellett őket húzni. Ekkor már figyelte K. Gyulát a rendőrség, aki végül társaival együtt 10 évet kapott.

Egy hónappal az első vásárlás után a fedett nyomozók ismét felkeresték Ligetet és Dzsibut, hogy ismét 2,2 millió forintért drogot vásároljanak, amit aztán majd Olaszországban értékesítenek.

Az utolsó vásárlás októberben történt, ekkor egy étteremben adták a pénzt, amit Liget a mosdóban számolt le, miközben a rendőrség rajtuk ütött. A rendőrök várakozásaival ellentétben azonban kiderült, hogy nincs szó semmiféle droghálózatról, ők voltak a páros egyetlen vevői.

Liget és Dzsibu első fokon 9 évet kaptak, és a tárgyaláson Dzsibu azzal védekezett, hogy ő az első vásárlás után le akart állni, de a fedett nyomozók rájuk erőltették, hogy szerezzenek még anyagot.

„Azt nevezik bűnmegelőzésnek, hogy provokáltak? És még ráadásul ki is fizettek kilogrammonként 1,1 millió forintot azért, hogy ismételten külföldre utazzak kábítószerért, amit megint csak megvásárolnak majd, hogy újra meg tudjam venni a nagyobb tételt! Ez szerintem bűnbe üldözés pszichikailag, és nem bűnüldözés!” – mondta Dzsibu a tárgyaláson. (hvg.hu)

Szólj hozzá!

Egy budapesti pizzéria előtt többször egymás után úgy megvert egy férfi egy másikat, hogy az belehalt a sérüléseibe

2021.09.22 18:21:00

Vádat emeltek egy 54 éves budapesti férfi ellen, aki egy pizzéria előtt olyan súlyosan megvert egy másik vendéget, hogy az később belehalt a sérüléseibe, olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A vádirat szerint a vádlott kötekedő, agresszív magatartása miatt jól ismert látogatója volt a XV. kerületi pizzériának, amelynek törzsvendége volt a sértett is.

A vád szerinti napon, 2019. október 11-én is mindkét férfi a pizzériában tartózkodott. A késő esti órákban – már ittasan – a vádlott belekötött a sértettbe, folyamatosan provokálta a férfit, aki próbált a konfliktus elől kitérni. A vádlott azonban nem hagyott fel a kötekedéssel, ami a részéről tettlegességig fajult, rátámadt a sértettre, ököllel ütlegelni kezdte a fejét és a testét. Az étterem egyik alkalmazottja és az egyik vendég a sértett segítségére sietett, a vádlottat lefogták, és visszatartották, ezzel lehetőséget adva a sértettnek, hogy a hátsó ajtón át elmeneküljön.

Amikor azonban a fogásból elengedték a dühöngő férfit, az a sértett után ment, majd a pizzéria előtt újra rátámadt és testszerte ütlegelte, rugdosta őt. A bántalmazásnak ismét a pizzéria egyik alkalmazottja és az egyik vendég vetett véget, akik a vádlottat lefogták és visszatartották.

A vádlott mindezek után sem nyugodott meg, amint lehetősége volt rá, a sértett után ment, majd amikor utolérte, első ütéseivel a földre terítette a férfit, ezt követően pedig súlyosan, kitartóan bántalmazta.

A vádlott ezután a földön fekvő, eszméletlen, magatehetetlen sértettet hátrahagyva megpróbálta elhagyni a helyszínt, a pizzériából azonban addigra már többen a sértett segítségére siettek, és megakadályozták, hogy a vádlott elmeneküljön, a sértetthez pedig mentőt hívtak.

A bántalmazás következtében a sértett tartósan eszméletlen állapotba került, majd hetekkel később a kórházban meghalt.

A Fővárosi Főügyészség az 54 éves férfival szemben emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban.

Szólj hozzá!

Több mint tízszer lőttek rá az ukrán elnök főtanácsadójának autójára

2021.09.22 17:43:00

Rálőttek Volodimir Zelenszkij ukrán elnök főtanácsadójának autójára szerda reggel, a sofőr megsebesült - tudatta az ukrán rendőrség.

A hatóság közleménye szerint több mint tíz lövedék találta el a járművet a fővárostól nem messze, Lesnyky közelében, de egy parlamenti képviselő úgy tudja, hogy a főtanácsadó, Szerhij Sefir sértetlenül megúszta a támadást.

Az oligarcha- és korrupcióellenes Zelenszkij jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik az ENSZ közgyűlésén. Zelenszkij egyik tanácsadója, Mihajlo Podoljak szerint a merénylet az elnök oligarchák elleni harcának eredménye lehet.

„Ezt a nyílt, szándékos és rendkívül erőszakos fegyveres támadást nem lehet másként értelmezni, mint egy kulcsfontosságú csapattag megölésének kísérleteként. Természetesen a támadást az agresszív, sőt harcos kampánynak tudjuk be, amely az elnök politikai tevékenysége ellen irányul" - mondta Podoljak a Reutersnek.

A rendőrség tudatta azt is: különleges akciót indítottak az elkövetők kézre kerítésére.

Az ukrán parlament ezen a héten vitatja meg az oligarchák befolyásának csökkentésére irányuló elnöki törvényt. (Reuters, MTI)

Szólj hozzá!

Pelé jobban van

2021.09.22 17:05:00

A háromszoros világbajnok brazil labdarúgó, Pelé jobban van, videóval üzent a rajongóinak a műtétje utáni rehabilitációról.

A brazil futballsztár az Instagram-oldalán megosztott egy felvételt, amelyen egy rehabilitációs szobakerékpáron teker két ápoló felügyelete mellett. Jó hangulatban telt az "edzés", Pelé már viccelődött is: "Hamarosan visszatérhetek a Santosba, nem gondoljátok?"

A bejegyzésében néhány sorban beszámolt az állapotáról:

„Barátaim, nektek küldöm ezt a videót, amit a feleségem készített ma, hogy megosszam veletek a boldogságomat. Körülvesz a szeretet és a bátorítás, minden nap egy kicsivel jobban érzem magam.”

A 80 éves, háromszoros világbajnokot két héttel ezelőtt daganatos megbetegedés miatt operáltak meg egy Sao Pauló-i kórházban, majd hazaengedték, ám pénteken visszakerült az intenzív osztályra, mert sajtóértesülések szerint romlott az állapota. (MTI)

Szólj hozzá!

Kína nem épít több széntüzelésű erőművet külföldön

2021.09.22 16:40:00

Kína nem fog több új széntüzelésű erőművet építeni külföldön, jelentette be Hszi Csin-ping kínai elnök az ENSZ közgyűlésének a klímavédelemről szóló részében.

Az elnök azt is kijelentette, hogy Kína fokozni fogja a fejlődő államoknak nyújtott támogatását a környezetbarát, alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrások kifejlesztésében. Mindemellett a kínai vezető megerősítette azon ígéretét, hogy a több mint egymilliárd lakosú országát 2060-ig klímasemlegessé teszi.

Kínán egy ideje már nagy volt a diplomáciai nyomás, hogy ne finanszírozza tovább a szénkitermelést külföldön, mert így nem tudják majd tartani a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott célokat.

Kína exporthatalomként szénerőművek százait építette fel eddig más államokban. A bejelentett lépések hasonlók ahhoz, amiket Japán és Dél-Korea is meglépett tavaly. A három ország együtt 95 százalékban volt felelős a külföldi széntüzelésű erőművek finanszírozásáért. (Guardian, MTI)

Szólj hozzá!

Már öt parlamenti képviselőt csuktak börtönbe, miután hatalomra került a tunéziai elnök

2021.09.22 15:54:00

Egy tunéziai katonai bíró kedden börtönbe záratta az iszlamista Karama párt két törvényhozóját, ezzel pedig már öt elnökkritikus képviselő ül börtönben.

Nidal Saudi képviselőt azért ítélték börtönre, mert hónapokkal ezelőtt állítólag inzultálta a repülőtér személyzetét. Saif Eddine Makhloufot pedig azért tartóztatták le, mert az ellene folyó tárgyaláson megfenyegette a katonai bírót, azt állította, hogy lefizették, és részt vesz a puccsban.

Az ország elnöke, Kais Saied július 25-én menesztette a miniszterelnököt, és átvette a hatalmat, miközben nem nevezett ki új miniszterelnököt ,és kilátásba sem helyezte, hogy ez a jövőben meg fog történni. Saied viszont elutasította a puccsal kapcsolatos vádakat, és ígéretet tett arra, hogy fenntartja a meglévő jogokat, hétfőn pedig bejelentette, hogy átmeneti kormányzási szabályokat vezetett be, és új választási törvényt ír. (Reuters)

Szólj hozzá!

Letartóztattak egy férfit amiért biofűvel kereskedett, és az anyját is verte

2021.09.22 14:53:00

A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványozta annak a 23 éves férfinak a letartóztatását, aki biofűvel kereskedett, amibe az egyik vevője belehalt, de a saját anyját is rendszeresen bántalmazta, olvasható az ügyészség közleményében.

A férfi a megalapozott gyanú szerint 2021. szeptember 18-a előtt legalább két személynek adott el új pszichoaktív anyagot. Az egyik fogyasztó a gyanúsítottól vett szer elfogyasztását követő néhány órán belül elhalálozott.

A további megalapozott gyanú szerint az édesanyjával közös háztartásban élő férfi rendszeresen trágár szavakkal illette és bántotta anyját, haját tépte, megpofozta és megrúgta őt.

Az asszonynak a bántalmazások következtében testszerte nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, de fennállt a súlyosabb sérülés kialakulásának reális veszélye is. A férfival szemben kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés és kapcsolati erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A bűncselekmények jellege okán fennáll a veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén a férfi a tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást, továbbá előélete és személyi körülményei miatt a bűnismétlés veszélye is fennáll.

A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott, és a férfi letartóztatását egy hónapra elrendelte. A bíróság döntése ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

Szólj hozzá!

Litvániában kidobatják az emberekkel a kínai mobiltelefonjaikat, mert cenzúrát építettek bele

2021.09.22 14:42:00

A litván védelmi minisztérium a kínai gyártmányú mobiltelefonok vásárlásának kerülését, valamint a meglévő készülékek kidobását javasolta kedden.

A védelmi tárca alárendeltségében működő Országos Kiberbiztonsági Központ jelentésében arról számolt be, hogy az érintett mobiltelefonokon olyan beépített funkciókat találtak, amelyek a cenzúrát szolgálják.

Az okostelefonokat gyártó kínai Xiaomi vállalat Európában értékesített készülékeinek alkalmazásai, köztük a beépített internetböngésző például felismerik és letilthatják az olyan keresőszavakat, mint "szabad Tibet", "Éljen Tajvan függetlensége", vagy "demokráciamozgalom".Ezeket a funkciókat például a Xiaomi Mi 10T 5G okostelefonjában az Európai Unió területén kikapcsolták, de távolról bármikor aktiválni lehet őket - ismertette a litván kiberbiztonsági hatóság jelentésében. A dokumentum szerint a cenzúrázható fogalmak folyamatosan frissülő listája jelenleg 449 kifejezést tartalmaz kínai nyelven.

Ezen felül az Országos Kiberbiztonsági Központ megállapítása szerint a Xiaomi telefonja egy szingapúri szerverre továbbítja a titkosított adatforgalmi adatokat. Biztonsági rést találtak a Huawei P40 5G okostelefonjaiban is.

„Javasoljuk, hogy ne vegyenek új kínai telefonokat, és a lehető leghamarabb szabaduljanak meg a már megvásárolt készülékektől” - hangsúlyozta Margiris Abukevicius, védelmi tárcavezető-helyettes sajtótájékoztatóján.

„Mindez nemcsak Litvánia, hanem a Xiaomi készülékeket használó minden ország számára fontos” - emelte ki a kibervédelmi hatóság.

A Xiaomi egyelőre nem reagált a Reuters globális hírügynökség megkeresésére az ügyben. A Huawei vállalat balti államokban működő képviselete a BNS helyi hírügynökségnek nyilatkozva közölte, hogy készülékei nem továbbítják a felhasználók adatait illetékteleneknek.

Peking és Vilnius viszonya elhidegült az utóbbi időben. Kína augusztusban felszólította Litvániát, hogy hívja vissza pekingi nagykövetét, jelezve, hogy ő is visszahívja vilniusi nagykövetét. Az elmérgesedett viszony hátterében az áll, hogy Vilnius engedélyezte, hogy Tajvan saját nevét használva képviseleti irodát hozzon létre Litvániában, amit Kína a területe elleni fenyegetésként értékelt. (MTI)

Szólj hozzá!

Nemzetközi akcióban elfogták az elkövetőket, akik hét évvel ezelőtt kiraboltak egy terézvárosi luxusóra-szaküzletet

2021.09.22 14:01:00

110 millió forint értékű zsákmánnyal távoztak az elkövetők egy terézvárosi luxusóra-szaküzletből 2014-ben, miután az alkalmazottakat olyan súlyosan bántalmazták, hogy egyikük életveszélyesen megsérült. A budapesti rendőrök két gyanúsítottal szemben most zárták le a fél Európán és Oroszországon átívelő nyomozást, írja a police.hu.

Fényes nappal raboltak ki egy luxusórákat forgalmazó üzletet Budapesten, az Andrássy úton 2014. november 22-én. Az elkövetők összeverték, majd megbilincselték a három alkalmazottat, akik közül kettő könnyű, míg a harmadik férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett. A támadók 28 karórát vittek el, összesen több mint 110 millió forint értékben, a rongálással 50 milliós kárt okoztak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztály nyomozásának szálai Svájcba, Oroszországba és Csehországba vezettek. A budapesti nyomozók a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központon keresztül, az Interpol és az Europol közvetítésével felvették a kapcsolatot az érintett országok rendőrségeivel. A nemzetközi együttműködés eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőket.

Két, más bűncselekmények miatt Csehországban, illetve Németországban szabadságvesztését töltő orosz állampolgárságú férfit rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.

Szólj hozzá!

Lakópark épülhet a balatongyöröki golfpálya helyén

2021.09.22 13:40:00

Egy osztrák tulajdonú balatongyöröki panorámás golfpályát akár 48 lakással is beépíthető telekként árulják a neten, és már zajlik is a lakóövezetté való átminősítése, derítette ki a 24.hu.

A Káli Híradóban vette észre a 24.hu, hogy az osztrák tulajdonú, becehegyi golfpály teljes, 69 hektáros területét az örökösök 6,5 millió euróért (körülbelül 2,3 milliárd forintért) hirdetik eladásra. A hirdetésbe pedig azt is beleírták, hogy:

a terület tíz százaléka beépíthető, tervmódosítással akár harminc százaléka is, ami akár 48 épületet is jelenthet. Azt is beleírták, hogy ez egy lakóparknak alkalmas terület magánstranddal és kikötővel.A helyi lakosok viszont nem akarnak se szállodát, se üdülőt, a zöld területet és az élővilágban gazdag nádast is féltik.

A terület jelenlegi beépíthetősége mindössze 10 százalék, ugyanis még a 2008. december 19-i rendezési terv módosításában az látható, hogy a golfpálya nagy része az „általános mezőgazdasági terület-gyep, rét, legelő, nád” besorolásba esik, valamint e területek védettek, felszíni szennyeződésre fokozottan érzékenyek, vízminőség-védelmi területnek számítanak. A szűkebb golfpálya a klubház környékén más besorolásba esik, a 2008-as rendezési terv így fogalmaz vele kapcsolatban:

Elsősorban magas üdülési minőséget szolgáló létesítmények, szálló, kongresszusi központ, gyógyüdülő, fitness-welness célú tevékenységek épületeinek, kisebb fedett-nyitott szabadidős létesítmények, illetve azok kiszolgálására létesítendő építmények elhelyezésére szolgál.

A hirdetésben viszont az áll, hogy a tervek módosításával akár 20-30 százaléka is beépíthetővé válik a területnek. A tervek átminősítése pedig már folyamatban is van.

Az önkormányzat 2018. június 5-én már arról tárgyalt, hogy a lakóövezetté átminősítendő területen az új házak hogyan nézzenek majd ki. Abban állapodtak meg, hogy maximum 20 százalékos beépíthetőséget, 6,5 méteres építménymagasságot (a homlokzatok maximum 7,5 méterig érhetnek) engedélyeznek, épületenként legfeljebb hat lakóegységgel. Ezt az önkormányzati döntést 2020 januárjában megerősítették egy településrendezési szerződés megkötésével.

Biró Róbert független polgármester a 24.hu-nak elmondta, dacára a fenti döntéseknek és dokumentumoknak, a golfpálya érintett része még mindig nem került át lakóövezetbe, ugyanis az átminősítési folyamat elakadt a szakhatósági engedélyek kiadásánál.

A polgármester szerint „nem többszintes, modern lakóparkra kell gondolni. A becehegyi, hegyoldali, városias beépítésekhez képest is tájba illőbb épületek lennének.”

Szólj hozzá!

Ha a lávafolyam eléri a tengert, akkor mérgező gázok szabadulhatnak fel La Palma szigetén

2021.09.22 12:47:00

Újabb kürtő keletkezett a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek egyikén működő tűzhányónál, újabb, olvadt kőzeteket tartalmazó lávafolyamok haladtak kedden a tenger felé.

La Palma sziget hatóságai figyelmeztettek kedden, hogy több veszély is fenyegeti a lakosokat, így földrengések, lávafolyamok, mérgező gázok, vulkáni hamu és savas eső.

Kedden több kisebb földmozgás is megrázta az Afrikától északnyugatra, az Atlanti-óceánban található szigetet, tovább növelve a vasárnapi vulkánkitörés miatti félelmeket. A 85 ezer lakosú sziget az európaiak egyik kedvelt üdülőhelye.

A hatóságok közlése szerint az új hasadás arról tanúskodik, hogy a terület nem stabil és nem biztonságos, és legalább két kilométeres távolságban tartották az embereket.

A lávafolyamok, amelyeknek a magassága akár a hat métert is eléri, tovább zúdultak le a hegyoldalakon, megégetve és összelapítva mindent, ami az útjukba került, miközben megközelítették a sziget sűrűbben lakott partvidékét. Az egyik ilyen lávafolyam az ezerlakosú Todoque település felé tart, ahol a katasztrófaelhárítók a lakosok kimenekítésére készülnek.

A vulkánkitörés következtében kedd reggelig mintegy 166 ház pusztult el, és 103 hektárt borított el a láva. Keddig hatezer embert menekítettek ki.

A láva óránként mintegy 120 métert halad előre - közölte Miguel Ángel Morcuende, a vulkánkatasztrófák elleni kanári-szigeteki projekt vezetője -, aki szerint várhatóan szerda előtt nem éri el az Atlanti-óceánt. Az egyik lávafolyam egy banánültetvényen haladt keresztül.

A kanári-szigeteki autonóm tartomány kormányának vezetője, Ángel Victor Torres közölte, hogy "kritikus pillanat" lesz, amikor a láva eléri a tengert.

Az 1000 Celsius-fokot meghaladó hőmérsékletű láva és a víz találkozása robbanásokat okozhat, és mérgező gázfelhők keletkezhetnek.Torres emlékeztetett az 1971. évi kitörésre, amikor egy ember meghalt, miután belélegezte a tengerbe folyó láva által kibocsátott gázt. A megváltozott szélirány miatt a vulkáni hamu elérte a szigetek nyugati oldalát, fekete szemcsék borítottak mindent. A vulkáni hamu irritálja a szemet és a tüdőt.

A vulkán naponta 8000 és 10 500 tonna közötti kén-dioxidot lövell ki, amely szintén károsítja a tüdőt - közölte a Kanári-szigeteki Vulkánkutató Intézet.

Az új kürtő, amely hétfő éjjel keletkezett a Cumbre Vieja vulkán gerincétől 900 méterre északra, az intézet szerint egy 3,8-ös magnitúdójú földrengés következménye. Tudósok szerint a lávafolyás akár hetekig vagy hónapokig is eltarthat.

Torres katasztrófa sújtotta övezetnek minősítette a láva által érintett térséget, és közölte, hogy pénzügyi támogatást fog kérni az utak, vízvezetékek újjáépítéséhez, illetve az otthonukat és a földjeiket elveszítő családok számára átmeneti szállások megnyitásához.

Kedd estig nem érkeztek jelentések áldozatokról. (MTI)

Szólj hozzá!

5.8-as magnitúdójú földrengés volt Ausztráliában

2021.09.22 12:25:00

5.8-as magnitúdójú földrengés rázta meg Ausztrália legdélebbi részét, házakat rongálva meg Melbourne-ben.

A földrengés helyi idő szeri 9.15-kor történt Mansfieldben, de Scott Morrison ausztrál miniszterelnök szerint nem érkeztek jelentések arról, hogy bárki megsérült volna.

A rengéseket további két kisebb utórengés kísérte, az egyik 4.0, a másik 3.1 magnitúdójú volt. Viszont ahhoz képest, hogy az utóbbi években ez volt a legnagyobb földrengés Ausztráliában, nem okozott akkora károkat, jobbára csak házak sérültek meg.

(BBC)

Szólj hozzá!

Őrizetbe vett a német rendőrség egy férfit, aki azzal fenyegetőzött egy buszon, hogy mindenkit megöl

2021.09.22 12:13:00

Németországban egy nagyszabású rendőrségi akció keretében őrizetbe vettek kedd este egy férfit, aki állítólag túszokat ejtett egy távolsági buszon Hilpoltstein és Greding települések között az A9-es autópályán.

A német rendőrség egyik szóvivője szerint a 30 éves elkövető vitába keveredett a buszon, és halálosan megfenyegette az utasokat, mondván, mindenkit meg fog ölni. Tülekedés is történt, aminek során ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Az incidens miatt a busz a leállósávba állt, az utasok elhagyták a járművet. Csak három buszsofőr maradt hosszabb ideig a gyanúsítottal, de a rendőrség különleges kommandós alakulatának (SEK) intézkedésekor már ők is kiszálltak a járműből. Az SEK villanógránátokat használt az elkövető elkábítása, illetve elfogása érdekében. A gyanúsított nem tanúsított ellenállást.

Egyelőre nem világos, hogy valóban túszejtés történt-e.

Az elkövető azt állította, hogy fegyvere van, de őrizetbe vételekor nem találtak nála ilyesmit. A rendőrségi szóvivő szerint ezért most alaposan átkutatják a buszt.

A kommandós alakulatok bevetésével járó rendőrségi akció miatt az autópálya érintett szakaszát ideiglenesen lezárták mindkét irányba, ami miatt hosszú kocsisorok alakultak ki.

A rendőrség közlése szerint a szerbiai rendszámú busz München felé tartott, ahonnan pedig tovább indult volna Délkelet-Európa felé. Egyelőre nem tudni, hogy az utasok mikor folytathatják útjukat. (MTI)

Szólj hozzá!

„Szívfájdító, amikor az összes cigány gyerek azt mondja, hogy hátul és egyedül ülnek az iskolában”

2021.09.21 12:04:00

  • Csörögön a cigányság drogproblémáin szeretett volna segíteni Kalina Yvette, de végül drogprevenciós céllal tanodát hoztak létre a településen 2011-ben.
  • A tanodások a szülőknek is próbáltak munkát szerezni, sajtműhellyel próbálkoztak, de közben a tanoda feje fölül a házat is elvették, egy cigány család fogadta be őket.
  • Mostanra már saját házuk van, ahol 42 gyerek kap játékos fejlesztést, de az iskolai oktatás keze alá is dolgoznak.

Nehezen találjuk meg a Mahájána Alapítvány Csörögi Tanodáját, amit a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Szabad-díjra jelölt, végül pedig a BOOKR Kids különdíját kapták meg. Részben azért, mert a Waze teljesen máshova teszi, mint ahol van, részben pedig azért, mert a helyiek vagy egyáltalán nem tudják, hogy merre van, vagy csak annyit tudnak, hogy „itt, valamelyik utcában”. Pedig a kétezer főt számláló, kis Pest megyei településen még iskola sincsen, és ez az egyetlen hely, ahova csoportjával járnak a helyi cigánygyerekek.

Hosszas keresgélés után azonban a cigánysoron, az utca végén, sűrű zöld növényzettel takarva megtaláljuk a tanodát, ahol Kalina Yvette, a tanoda létrehozója és Hárs Nóra, az egyik tanító vár ránk. A gyerekek még iskolában vannak. A kétemeletes ház nagy udvarán áll egy hatalmas trambulin, odabenn pedig színes játékok, plakátok, tárolók és egy csocsóasztal van, bár Kalina szerint ennél még színesebbek szoktak lenni a falak, csak nemrég jártak itt a székesfehérvári waldorfosok, akik tisztasági festést csináltak szociális munka keretein belül.

Benn most nem is igazán vannak asztalok, a jó időben a teraszon zajlik a tanulás és a különböző foglalkozások. Mi is itt ülünk le, várva, hogy a gyerekek iskolabusza valamikor délután 4 óra körül befusson.

Kerestek egy olyan települést, ahol etnikai konfliktus van

Kalandos a története annak, hogy Kalina Yvette hogyan került Csörögre, és miért pont itt kezdtek foglalkozni a cigánysággal 2011-ben.

„Csörögre mi a gyöngyöspatai konfliktus kapcsán kerültünk, amikor éles ellentét alakult ki a cigányok és nem cigányok között. Mi először ott, Gyöngyöspatán próbáltunk meg konfliktust kezelni, de ez nem sikerült, mert közben jobbikos lett a polgármester. De elhatároztuk, hogy keresünk egy olyan települést, ahol szintén vannak ilyen etnikai feszültségek, de még nem annyira krízisszerű a helyzet” - emlékszik vissza Kalina, aki egyébként 30 évvel ezelőtt alapította meg tanártársaival a Közgazdasági Politechnikumot, és egész pályája során szívesen foglalkozott hátrányos helyzetű, cigány gyerekekkel.

A szándék tehát megvolt, már csak egy település kellett, ez lett végül Csörög, amit az Autonómia Alapítvány ajánlott, ugyanis tudtak arról, hogy konfliktus van a helyi roma önkormányzat és a település önkormányzata között.

„Amikor ideérkeztünk, akkor először közösségépítéssel próbálkoztunk. Ehhez kerestünk egy olyan témát, ami mindenkit érdekelt, az itt élő cigányságot és a település vezetőjét is, ez pedig nem más volt, mint a drog. Ugyanis a mai napig nagyon erősen jelen van a drog a településen” - magyarázza a tanoda vezetője.

Csakhogy az emberek, akiket bevontak ebbe a közösségépítő programba, egy idő után elmaradtak, mert rájöttek, hogy nem a polgármesterrel és a rendőrmegbízottal akarják megoldani a szerhasználati problémáikat. Yvette úgy értékeli, hogy ez a projekt annyiban mégis hasznos volt, hogy egyrészt megismerték a helyi cigányokat, másrészt érzékenyítették a település vezetőjét és más köztisztviselőket.

„Végül a drogprevenciós ötletből fejlődött ki a tanoda ötlete. Mivel a drog mögött a kilátástalanság van, meg az, hogy nincs értelmes tevékenység, ezért arra gondoltunk, hogy ha a gyerekeknek van értelmes szabadidős tevékenysége, meg van egy közösség, amihez tartozhatnak, akkor kevésbé fognak a droghoz fordulni” - mondja Yvette.

A tanoda eleinte csak szombatonként működött a művelődési házban, és leginkább kézműves foglalkozást takart. A helyi cigány családokat pedig úgy sikerült bevonni, hogy az önkormányzat közmunkáért felelős alkalmazottjával kocsiba szálltak, a cigánysoron megálltak minden háznál, kihívták a családokat, és elmondták, hogy Yvette és társai miért vannak itt. Ennek a körútnak aztán akkora sikere lett, hogy az első foglalkozáson 60 gyerek jelent meg, a tanodások kicsit be is pánikoltak.

Kalina és csapata azonban nem csak a gyerekekkel akart foglalkozni, ugyanis miután elkezdtek tevékenykedni a településen, észrevették, hogy nincs munkalehetőség, és a gyerekek úgy mennek el iskolába reggel, hogy a szüleik még az ágyban fekszenek. Ezért létrehoztak egy sajtműhelyet, ahol a szülőkkel sajtot készítettek, amit aztán eladtak a Prezinek, akik a munkahelyi reggeliken ették a sajtokat.

Azonban sajnos ez a projekt is befuccsolt, mert nem tudták törvényesíteni a sajtműhelyet, ugyanis alapítványként nem lehettek kistermelők. Akkoriban, 2016-ban azonban nagyobb problémával is szembe kellett nézniük: új polgármestere lett a falunak, aki kirakta őket a művelődési házból.

„Én a mai napig nem tudom megérteni, hogy hogy lehet az, hogy én vagyok egy település polgármestere és nem örülök annak, hogy az ott élő hátrányos helyzetű gyerekekkel valaki foglalkozik” - mondja Kalina Yvette.

Tehát a tanoda alaptevékenysége is kérdésessé vált, de a cigány közösség addigra annyira megszerette őket, hogy az egyik család a saját házába fogadta be a tanodát. Később azonban a Badur Alapítvány vette meg a tanodának a házat, azt, ahol most is vagyunk.

Amikor arról kérdezzük Kalinát, hogy mi az oka annak, hogy nem tudtak útba igazítani minket a helyiek, hogy merre találjuk a tanodát, szomorúan megjegyezte, hogy ezen a téren van még mit fejlődni. A helyi, nem cigány lakosság a Facebook-csoportokban egyre többet hall a tanoda létezéséről, és van is, aki beállít egy zsák csokival adományként, de az alapító szerint egyelőre attól még messze vannak, hogy például integrált foglalkozásokat tartsanak. Annyiban azonban próbálnak integrálók lenni, hogy már többször ellátogattak hozzájuk a Waldorf vagy a Politechnikum diákjai, de az önkéntesek családtagjai is rendszeres résztvevői a programoknak.

Mindig aggódom, hogy nem jönnek

A tanodába most összesen 42 gyerek jár, akikkel egyénileg és csoportosan is foglalkozik a tanoda hat megbízott szerződéses pedagógusa vagy szociális munkása és rengeteg önkéntese.

Miközben beszélgetünk, Kalina Yvette időnként idegesen pillant az órára, hogy hol vannak már a gyerekek.

„Mindig azon aggódom, hogy nem jönnek” - jegyzi meg, bár ez ritkán fordul elő, inkább az a tendencia, hogy olyan is jön, akinek éppen akkor nincs kiírva foglalkozás.

A foglalkozásokat évfolyam szerint órarendbe osztják, a képességeik szerint pedig csoportokba. Egyéni fejlesztést azoknak a gyerekeknek tudnak biztosítani, akik vagy nagyon le vannak maradva vagy pont, hogy nagyon jó tanulók, tehetségesek, és szükségük van mentorálásra.

„A gyerekeknek egyéni fejlesztési tervük van, az a cél, hogy a saját képességeiknek megfelelően fejlődjenek. De mindig dilemmában vagyunk, hogy mennyire foglalkozzunk az iskolai tananyaggal, és mennyire kompetenciafejlesztéssel. Az iskolai feladatokat és a korrepetálást nem lehet megkerülni, mert az a gyerekeknek is egy gyors visszajelzés, de a fő cél a kompetenciafejlesztés lenne” - magyarázza Hárs Nóra, aki főállásban egy zuglói általános iskolában tanít, de mindig szeretett volna hátrányos helyzetű gyerekekkel is foglalkozni, akiknek többet adhat.

A gyerekek elsősorban tanulni jönnek ide, mégsem úgy élik meg, mintha ez egy iskola lenne, mivel rengeteget játszanak, de valójában ezek a játékok is olyanok, amik fejlesztik a képességeiket. Például most készülnek belefogni egy 13-14 hétig tartó projektbe, az INNOKIT-be, amely során a vállalkozói készségeket fejlesztik azzal, hogy a gyerekeknek ki kell találniuk egy terméket vagy egy szolgáltatást, amire vállalkozást kell építeniük.

Pénteken és vasárnap zárva van a tanoda, a szombat pedig rendhagyó a hét többi napjához képest.

„A szombati nap mindig egy nyitókörrel indul. Például múltkor azt kérdeztük, hogy ki hol ül az iskolában. Az egy nagyon elszomorító kör volt. Mert, amikor egy gyerek mondja azt, hogy hátul és egyedül, akkor az nem tűnik fel, de amikor körbe megyünk, és ezt mondják egy csomóan, akkor az nagyon szívfájdító tud lenni” - meséli Kalina.

A nyitókör után nagyjából 20 perces állomásokon vesznek részt a gyerekek: van matematikai-logikai, nyelvismereti, írás-olvasás, mozgás- és játékállomás.

Kalináék aggodalma ellenére nem sokkal 4 után befut az első gyerek, a második osztályos Klarissza, aki rögtön szomorúan elmeséli Yvette-nek és Nórának, hogy hármast kapott az olvasásra, és holnap fejből kell felmondania a szöveget. Nem sokkal később le is ülnek Nórával, és hangosan kántálni kezdik a szöveget, miközben Yvette benn szendvicset készít a kislánynak.

Időközben két másik önkéntes is megérkezik, és pár perc eltéréssel egyre több gyerek esik be, akik kérés nélkül veszik elő a házi feladatukat vagy mesélik el, hogy mi volt az iskolában. Olyan gyerek is jön, akinek órarend szerint most nincs foglalkozása, focizni szeretne, de nincs kivel, mivel a többi fiú még matekozik, ezért végül ő is csatlakozik a matekkörhöz, de feladatnak kivonást nem kér, csak összeadást.

A koronavírus alatt ez nem volt ilyen egyszerű, de a tanodások jól megugrották a feladatot, és több pozitív hozadéka is lett a járványnak.

„Tavaly március 15-én voltunk itt utoljára, és akkor azt mondtam a gyerekeknek, hogy két hétig nem találkozunk. De már másnap elkezdtünk gyűjteni pénzt és eszközöket, mert beugrott, hogy azonnal kell valamit csinálni. Nagy összefogás volt, laptopokat, tableteket vettünk és kaptunk, megtanítottuk a gyerekeknek és a szülőknek, hogy hogyan kell használni. Mire az iskolák eszméltek, addigra nálunk már minden gyereknek volt eszköze” - meséli Yvette.

A tanodások kiépítettek egy mentorprogramot, minden gyerekkel egyénileg foglalkozott valaki, és a kompetenciafejlesztés helyett elsősorban az iskolai tananyagra koncentráltak. A szülőkkel is folyamatosan tartották a kapcsolatot telefonon vagy épp videóhíváson keresztül.

„A szülők ekkor hitték el, hogy tényleg tanulunk a gyerekekkel, mert korábban azt gondolták, hogy ó, itt csak játszunk, mivel a gyerekek mindig szívesen jöttek. Ebben az időszakban az önkéntesek figyelték nagyon a családokat, hogy mi történik, és ennek lett egy nagyon pozitív hozadéka, hogy bizonyos értelemben jobban beleláttunk, hogy mi van otthon, és ők is abba, hogy mi mit csinálunk” - mondja Kalina.

Azt, hogy a tanoda mennyire a csörögi cigányság életének része lett, talán az mutatja a legjobban, hogy épp ottjártunkkor volt az egyik tanodás kislány születésnapja, és bár a születésnapokat mindig szombaton szokták ünnepelni, most kivételt tettek, mert a kislány épp aznap tudta meg, hogy kiengedik az édesapját a börtönből, ezért a tanodások hazafele beugrottak egy dobostortával a családhoz.

Szólj hozzá!

Gépkarabélynak kinéző riasztófegyverrel lövöldözött egy részeg férfi Téten

2021.09.18 19:07:00

Ki kellett vonulnia a Terrorelhárítási Központnak (TEK) , mert a rendőrség nem bírt egy részegen lövöldöző férfival Téten péntek este fél tízkor, írja a police.hu.

A TEK műveleti egysége nem sokkal éjfél után a ház területén belül elfogta és a rendőröknek átadta az ellenállást tanúsító 58 éves téti lakost. Az elfogása utána kiderült, hogy a gépkarabélynak kinéző fegyver valójában csak egy gáz- és riasztófegyver volt.

Szólj hozzá!

Szombaton véget ér a forgalomkorlátozás a Blaha Lujza térnél

2021.09.18 18:59:00

Az eredetileg tervezettnél hamarabb, szeptember 18-tól, szombattól ismét bővített forgalmi kapacitással használhatják a Rákóczi út–Nagykörút csomópontot, vagyis a Blaha Lujza teret az autóval közlekedők, hétfő hajnalban pedig visszaáll a villamosbarát körúti lámpaprogram, írja a BKK közleményében.

Befejeződött a Rákóczi út és a Nagykörút csomópontjában az aluljáró-szigetelési munka. A tervezettnél 10 nappal korábban, szombaton véget ért a nagyobb forgalomkorlátozás a kereszteződés és közvetlen környezetében.

Ennek köszönhetően – július közepe óta először – a csomópont ismét bővített sávkapacitással működik, a Rákóczi úton mindkét irányba három sáv (két forgalmi sáv és egy buszsáv), a Nagykörúton pedig két-két sáv járható. A Nagykörúton az őszi szünetig szűkített forgalmi sávokon halad a forgalom, mert a munkák még tartanak a szegélyek mentén, de a korábbi – a csomóponti munkák megkezdése előtti – közúti kapacitás újra biztosított.

Emellett a nagykörúti lámpaprogram hétfő hajnaltól ismét a régi lesz, a villamosbarát programozásnak köszönhetően előnyben részesülnek a közösségi közlekedés kötöttpályás járművei. A csomópontban és annak közvetlen környezetében a forgalomkorlátozás feloldása után – várhatóan november végéig – már csak az őszi szünet idején várható a kereszteződés egészét érintő korlátozás. Ekkor fejezik be a csomópontban az útburkolat végleges kopórétegének felvitelét.

Szólj hozzá!

Támogatásra pályázhatnak a Brexit miatt nehéz helyzetbe került magyar vállalkozások

2021.09.18 18:45:00

Támogatásra pályázhatnak azok a magyar vállakozások, amelyek nehéz helyzetbe kerültek a Brexit miatt. A pályázatot október 11. és 15. között kell benyújtani, a pályázat keretösszege pedig 22 milliárd forint, jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebookon.

„Az elhúzódó folyósítás most nem megoldás, nincs idő várni, hiszen a világgazdaság rövidesen újra magára talál, nekünk pedig az az érdekünk, hogy a magyar vállalatok tőkeerősek legyenek és már most a lehető legjobb startpozíciót vegyék fel az új gazdasági versenyhez” – közölte Szijjártó.

A nemzeti forrásra azok a vállalkozások pályázhatnak, akiknek bár voltak nehézségeik, de készek beruházásokat végrehajtani az exportképesség fenntartása érdekében. A sikeres pályázókkal az év végén fognak szerződni.

Szólj hozzá!

270 embert tartóztattak le a lezárások miatti tüntetéseken Ausztráliában

2021.09.18 17:43:00

270 embert tartóztattak le és több rendőr is megsérült Ausztráliában szombaton a lezárások miatti tüntetéseken.

Melbourne-ben 235 embert állítottak elő, Sydney-ben pedig 32-t. Victoria állam rendőrsége szerint hat rendőrük sérült meg a tüntetések során, legtöbbjük azért, mert a földre estek és rájuk tapostak.

Melbourne utcáin körülbelül 700-an gyűltek össze, amihez 2000 rendőrt vezényeltek ki, akik barikádokat állítottak a városközpontban és a tömegközlekedést is felfüggesztették.

A delta variáns június közepe óta gyorsan terjed a nagyvárosokban, ezért a kormány több hétre szigorú lezárásokat rendelt el Sydney-ben, Melbourne-ben és a fővárosban. Szombaton például 1882 új fertőzöttet regisztráltak, nagyrészüket Sydney-ben.

A legtöbb korlátozás Victoriában, Új -Dél Walesben és Canberrában mindaddig érvényben marad, amíg a 16 év fölöttiek legalább 70 százalékát teljesen be nem oltják, ami a jelenlegi oltási ütem alapján október végére, november elejére sikerülhet. (Reuters)

Szólj hozzá!

A tálibok erény- és erkölcstelenségügyi minisztériumot csináltak a nőügyi minisztériumból

2021.09.18 17:04:00

A tálib vezetés erény- és erkölcstelenségügyi minisztériummá nevezte át a nőügyi minisztériumot Afganisztánban, írja a Reuters.

A korábbi táblát pénteken le is cserélték a minisztérium előtt, amin most az áll: „Az ima és az útmutatás minisztériumai, valamint az erény előmozdításáért és az erkölcstelenségek megakadályozásáért."

A minisztérium női dolgozói egy videóban arra panaszkodtak, hogy már hetek óta nem jutnak be az épületbe, mert mindig hazaküldik őket. Csütörtökön már a kapukat is bezárták.

Az 1996 és 2001 közötti tálib vezetés pont ugyanígy viselkedett a nőkkel, nem engedték őket se az oktatásba, se dolgozni. Akkor is volt erény- és erkölcstelenségügyi minisztérium, ami erkölcs rendőröket alkalmazott, hogy figyeljék a nők betartják-e a saríát, aki pedig megsértette az iszlám törvényeket, arra nyilvános korbácsolás vagy kivégzés várt.

Szólj hozzá!

Járókelők vittek földre egy férfit, aki lányokat molesztált egy nagykanizsai lakótelepen

2021.09.18 16:18:00

A járókelők tepertek le egy férfit Nagykanizsán, aki fényes nappal molesztált kislányokat egy lakótelepen, számolt be az ATV.

A járókelők arra lettek figyelmesek, hogy egy lány sikoltozik, ezért azonnal a segítségére siettek. A támadó ekkor még el tudott menekülni, de nem sokkal később ismét két lányra támadt, az egyiküket kis híján majdnem meg is erőszakolta, amikor a járókelők elkapták és hívták a rendőröket.

Erről amatőr videófelvétel is készült, amit az ATV híradójában mutattak be.

Az ATV megkérdezett egy ügyvédet, aki szerint a támadó 5-10 év szabaságvesztést is kaphat, mivel az egyik lány még nem múlt el 18 éves.

Szólj hozzá!

Szingapúrban iskolabezárással védik az oltatlan 12 év alattiakat

2021.09.18 15:48:00

Szingapúr általános iskoláiban átállnak 10 napig online oktatásra a koronavírusos esetek számának gyors növekedése miatt, jelentette be az ország oktatási minisztériuma szombaton.

Az elmúlt napokban 935 új fertőzöttet találtak, amire április óta nem volt példa. Az általános iskolások első 5 osztálya ezért átáll online oktatásra, a 6. osztályosoknak pedig szünetet rendeltek el a közelgő vizsgák előtt, hogy minél kevesebb gyerek kerüljön karanténba.

Szingapúr lakosságának 80 százaléka már be van oltva, de a 12 év alatti gyerekek számára még nincs vakcina, ezért az iskolák bezárásával próbálják óvni őket a vírustól.

Szólj hozzá!

140 milliót költ az MTVA a dolgozói utaztatására

2021.09.18 14:51:00

A Mauri Utazási Kft. nyerte az MTVA közbeszerzését, amit a munkatársak külföldi utaztatására írt ki a Médiaszolgáltatás-támogató Vagyonkezelő Alap.

A kiírásra egyedül a Mauri Utazási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. jelentkezett, akik vállalták, hogy 140 millióból megszervezik a munkatársak külföldi légi utaztatását és a hozzájuk kapcsolódó földi szolgáltatásokat (autóbérlés, egyéb menetjegy, esetenként szállás valamint kiegészítő szolgáltatások).

A megrendelni kívánt alapmennyiség 100 millió forint, amelynek 70 százalékára vállal az MTVA lehívási kötelezettséget, 40 millió forint pedig opcióként kerül meghatározásra.

A Mauri Utazási Kft. idén meglehetősen sikeres volt a közbeszerzéseken: a MÜPA Budapest-Művészetek Palotája útvonaltervezési és menetjegyszolgáltatási tevékenységét is ők kapták meg 79,2 millió forintért, emellett a Mathias Corvinus Collegium Alapítványnak 500 millió forintért szerveznek bel- és külföldi utazásokat.(mfor)

Szólj hozzá!

Két földrengés is volt Répcelak közelében

2021.09.18 14:12:00

Két kisebb földrengést észleltek szombat reggel a Vas megyei Répcelak közelében - tájékoztatta az ELKH Földfizikai és Űrtudományi Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-t.

Szombat reggel 05.07-kor és 06.47-kor két kilométeres mélységben földrengés keletkezett Répcelak közelében, a mértékük 2,9 és 2,6 magnitúdójú volt a Richter-féle skálán.

A földrengést a lakosság is érzékelte Nick, Sárvár, Csepreg, Vasasszony, Tömörd, Hegyfalu és Bő környékén. Károkról nem érkezett bejelentés az obszervatóriumba.

Szólj hozzá!

Magyarország uniós támogatásoktól eshet el a homofób törvény miatt

2021.09.18 13:51:00

Vizsgálja az Európai Bizottság (EB), hogy a homofób törvény a jogállamisági rendelet hatálya alá esik-e, azaz az EU pénzügyi érdekeit veszélyeztető módon sértik-e a jogállami normákat. Ha arra jutnak, hogy igen, akkor Magyarország uniós támogatásoktól eshet el, tudta meg a Népszava Nicolas Schmit szociális és foglalkoztatási politikáért felelős biztos leveléből, amit az Európai Parlament zöldpárti képviselőinek intézett.

Az EB azt is vizsgálja, hogy a homofóbnak minősített előírások nem mennek-e szembe a közösségi büdzséből származó források odaítélésének a feltételeivel.

A Zöldek még júniusban, a törvény meghozatalának másnapján fordultak az EB-hez azt kérdezve, hogy a frissített jogszabályok sértik-e az EU Alapjogi Chartáját, amelyet kötelező betartani minden uniós politika végrehajtása, így a közösségi pénzek felhasználása során is. A képviselők szerint ugyanis a költségvetési szabályok leszögezik, hogy a források elköltésekor tiszteletben kell tartani a Chartában lefektetett elveket, amelyek tartalmazzák a megkülönböztetés tilalmát, többek között a szexuális irányultság alapján.

Nicolas Schmit levelében azt írta, hogy az uniós pénzből nem lehet olyan projekteket megvalósítani, amelyek során sérülnek az emberi jogok, a meleg közösség jogai. “Amennyiben a Bizottság – egy program végrehajtását megelőzően vagy a végrehajtása során – úgy ítéli meg, hogy a Chartával összefüggő engedélyezési feltételek nem teljesülnek, a kapcsolódó kiadások nem téríthetők meg.”

Szólj hozzá!

Meghalt Abdelaziz Bouteflika, aki két évtizedig volt Algéria elnöke

2021.09.18 13:34:00

84 éves korában, hosszú betegeskedés után meghalt Algéria korábbi elnöke, Abdelaziz Bouteflika.

Bouteflika csaknem két évtizeden keresztül vezette az országot, 2019 -ben mondott le posztjáról, amiért az ötödik kinevezése előtt rengeteg ember vonult az utcákra tüntetni. Bouteflika kulcsszerepet játszott Algéria szabadságharcában az 1950-es és 60-as években. Neki sikerült békét kötnie a hadsereg és az iszlamista fegyveresek között.

2008-ban lejárt volna a mandátuma, de kezdeményezte az alkotmány megváltoztatását, amely eltörölte az elnökökre vonatkozó kétéves mandátumot. Ezután kétszer is újraválasztották, pedig ekkor már felmerültek csalással kapcsolatos vádak ellene.

Bouteflika 2013-ban stroke-ot kapott, utána már csak ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt, mivel az agyvérzés a beszédképességét is befolyásolta. (BBC)

Szólj hozzá!

Franciaország nem tudja magát túltenni a tengeralattjáró-ügyön: visszahívta a washingtoni és a canberrai nagykövetét

2021.09.18 13:10:00

Franciaország példa nélkül álló diplomáciai válságba került pénteken az Egyesült Államokkal és Ausztráliával, miután az előző nap kipattant tengeralattjáró-ügy miatt visszahívta washingtoni és canberrai nagykövetét.

Az Egyesült Államok, Ausztrália és Nagy-Britannia új biztonsági partnerségi szerződést kötött AUKUS néven, és ezzel összefüggésben Ausztrália úgy döntött, hogy nukleáris meghajtású tengeralattjárókat vásárol az Egyesült Államoktól, egyúttal felmondja a Franciaországgal kötött, dízel- és elektromos meghajtású tengeralattjárók gyártásáról szóló szerződését. Emiatt Franciaország egy 56 milliárd dolláros szerződéstől esett el. A franciák elképesztően megsértődtek azon, hogy kimaradnak az üzletből, szerintük az amerikaiak nem szóltak nekik időben, de valójában ők is próbáltak tengeralattjárókat eladni Ausztráliának csak az árban nem sikerült időben megegyezni.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter és Florence Parly, a védelmi tárca vezetője is a francia kormány csalódottságának adott hangot csütörtökön, közleményükben azt írták: a következetesség hiányáról tesz tanúbizonyságot, hogy kizárnak egy európai szövetségest a partnerségből egy olyan időszakban, amikor példátlan kihívások merültek fel az indiai- és csendes-óceáni térségben.

Majd pénteken Le Drian visszahívta országa nagyköveteit. Közölte, hogy a lépésre a helyzet komolysága késztette Emmanuel Macron francia elnököt.

A washingtoni Fehér Ház szóvivője erre azt mondta: sajnálják a francia lépést, és megpróbálják kiengesztelni Párizst. Canberra egyelőre nem reagált a francia nagykövet visszahívására.

Egy meg nem nevezett franciaországi diplomáciai forrás azt mondta a Reuters hírügynökségnek: az ügyben Párizs hivatalosan nem említi Nagy-Britanniát, de úgy gondolja, hogy opportunista módon csatlakozott a szerződéshez. "Londoni nagykövetünket nem kell visszahívnunk ahhoz, hogy levonjuk következtetéseinket" - mondta az illető. (MTI)

Szólj hozzá!