11608:11607 lett a szavazás vége, ennyin múlt, hogy húsz év után már nem a republikánusok vannak többségben a képviselőházban.
A brit meg fogja próbálni kimagyarázni, miért volt tele asztmagyógyszerrel, de nehéz lesz. A Vuelta-győzelmét elveszik, talán el is tiltják, és akkor magával rántja az egész Team Sky-t és a brit kerékpársportot is.
Mindezt egy iskolarendőröknek szervezett konferencián és díjátadón.
A miniszter szerint adventkor a katonáknak is fel kell tölteniük „lelki fegyvertárukat".
A Testnevelési Egyetemen gyártják majd a jövő Vitrayait.
„Nyikolaj Nyikolajevics Livencev halála pótolhatatlan veszteség a minisztérium számára.”
Hasonló ügy robbant ki tavaly Romániában, annak a végén miniszterek kerültek börtönbe.
Hátha összeomlik Kim Dzsongun birodalma.
A nyugat-balkáni útvonal lezárása és a Líbiában EU-pénzből fizetett milíciák rémuralma következtében az embercsempészek új útvonalakat keresnek Európa felé.
Közel nyolcmillió „magyar” szégyellheti magát.
Valaki odavetette neki az öltözőfolyósón, hogy „Ibra, sokat pofázol, de keveset mozogsz”.
Százezer forintos kárt zabált össze Budapesten.
Csak nehogy elérjék Európát.
Az ortodoxok kormányt buktattak volna, ha nem megy a át a törvényjavaslatuk. Tel-Aviv megmenekülhet.
Az orosz hadsereg eddig nem arról volt ismert, hogy mindent megtenne saját katonái védelmének érdekében. Most nyilvánosságra került számok szerint viszont a közelmúltban jobbak az amerikaiaknál. De hogy csinálják? És főleg miért?
Aktivisták és politikusok majdnem betiltattak egy szerintük rákkeltő növényvédő szert, aminél még a napsütés és a faforgács is rákkeltőbb. És ez csak egy ütközet a GMO-ellenes propagandaháborúban.
Hiába tiltakozott az összes muszlim vezető, a pápa és az unió is.
Szerinte nem ehhez az ellenzéki párthoz csatlakozott korábban.
A leggazdagabb romániai vállalkozó 175 milliárd forintos vagyonával Magyarországon csak a negyedik lenne.
;-)
Megújult az Echo TV, Felcsút megállíthatatlan.
Közben a Munkáspárt jóval népszerűbb lett a kormányzó Konzervatívoknál.
Innét talán már nincs visszaút.
Több mint 100 letartóztatott, egy mázsa kábítószer, hét droglabor, gránátvetők.
Markus Söder lesz a bajor miniszterelnök a még a menekültügyben is a magyar kormányt támogató Horst Seehofer helyett.
Az Erzsébet-utalványokról szóló televíziós felvilgosító kampány indul.
A Voyager 1 úgy pöccent be, ahogy sok autó egy hűvösebb éjszaka után sem tud.
Órákon át verte, csak mert telefont fogadott egy ismerősétől.
Hátha valakit meggyőz.
Ha mindig is érdekelt, hogy nézhetett ki, amikor a brit birodalom partra tette az első hajórakomány bűnözőt Ausztráliában, nézz meg egy részt az Ázsia Expresszből!
Álkapocs-csontját nyelvestől és arcbőröstől levágta, hazavitte és evett belőle.
Csak a budapesti belváros jelöltje és Botka László szegedi kihívója kérdéses. Voldemortot ejtették, Simonkát nem. Németh Szilárd megint próbálkozhat Csepelen.
Talán az országban élő keresztényeket akarta ezzel védeni.
Kósa Lajos nagyon bízik a gyorskorcsolyázó Liu-fivérekben. Kósa Lajosnak - ezúttal is!!! - igaza van.
„Az olyan kislányokat hálózta be, akik egy kicsit bizonytalanok voltak, bátortalanok volt, akiknek hiányzott a szeretet.”
Nem tudott elszámolni hatalmas vagyonával.
Kiemelkedően jók vagyunk a régióban. Matematikus, idegtudós és politológus is nyert.
Ez az a telek, ami egy furcsa privatizáció végén egy ingatlafejlesztőhöt került, ami rögtön odatervezte a 350 lakásos Buda Gardenst.
47 tehenet és több mint 100 juh száradt a szőrös lelkén, tenni kellett valamit.
Így játszanának ki egy strasbourgi ítéletet, amely szerint ilyen ügyben jogellenes a titkolózás.
A konzervatív politikus megtámadása minden bizonnyal politikai indíttatású volt.
Három éve Cannes-ban hotelszobájába csalt egy kezdő színésznőt, és arra kényszerítette, hogy elégítse ki.
Érdekes, korábban maga Macron elnök dicsőítette az intézkedéseket, amiknek egyenes folyománya volt az észak-afrikai rabszolgapiacok újraéledése.
Éjszakai pillangóként árulja bájait Németországban a hölgy, aki TOTAL RASIERT.