Kétkerekű elektromos járgányok hevernek szerteszét amerikai nagyvárosok utcáin, alaposan felidegesítve a helyieket. De az is lehet, hogy ez a jövő.
Na és ki állt a magyar kormány mellé? Az internetszerte legendás, karikatúraszerűen homofób, de mégis a meleg férfiak ágyában turkáló ugandai lelkipásztor.
A CEU két kutatója mutatta be a logikát az internetes trollhadjáratok mögött. Ezekkel érik el, hogy az állampolgárok képtelenek legyenek érvelni, szerveződni, ellenállni.
A számok szerint nincs sok alapja a jobboldali hisztériának. Valójában csak néhány tucat problémás esetet regisztráltak, de ezek egy részében is balos véleményeket hallgattattak el, a többi közül meg sok szándékos provokáció eredménye.
Úgy tűnt, hogy az évek óta maguk alatt fát vágó brit Konzervatívoknál egyszerűen nem lehet önsorsrontóbban politizálni. Hold my beer - jelentkezett Jeremy Corbyn a szélsőbaloldalról.
A közép-amerikai országban hónapok óta tombol az erőszak, a kormány mesterlövészekkel és maszkos verőlegényekkel vadászik ellenzéki tüntetőkre és békés civilekre. Így néz ki, amikor egy autoriter rezsim már csak az erőszakban bízhat.
„Visszatérünk a régi értékekhez, ott folytatjuk, ahol 2015-ben abbahagytuk” - közölték szerdán a csatorna új urai. Ezek voltak azok a régi értékek, a hazudozástól a sztálinista lejáratókampányokig.
Két hónap ellenőrzés, tesztelés és bejárás közben sokat lehet tanulni, az utak állapotától a pékségeken át a leghülyébb vendéglátóipari szlengig.
Nem emlékszünk az utóbbi néhány évtizedből olyan tornára, ami után szinte mindenki egyetértett volna abban, hogy jó volt. És ez elsősorban ennek a 11 játékosnak volt köszönhető.
Önmagukat és történelmüket megalázó nagy csapatok, béna és durva kicsik. Hány csapat volt egyáltalán ezen a vébén, amit ne verne meg simán egy Villarreal vagy egy West Ham? Ezek voltak a játékosok, akiket még nézni is rossz volt a 2018-as világbajnokságon.
Egy fejesgóllal és egy hatalmas potyával mentek tovább az elődöntőbe Mbapéék.
Muslera kapus nagyon csúnyán bevédte Griezmann lövését.
Hiába tűntek esélyesebbnek, a svájciak semmit nem mutattak a nyolcaddöntőben. Svédország viszont bebizonyította, hogy ők a vébé legjobban szervezett csapata.
Péntek este a teljes magyar mulatós mezőny összejött az Arénában. Minden volt Kis Grófótól a Nélküledig, mint a búcsúban. Mármint hogy tényleg mint a búcsúban.
És szálakat tépett ki a seprűjükből. Megosztásért meggazdagodás + garantált örök élet.
Egy fideszes polgármester teszi át egyik zsebből a másikba az adófizetők pénzét.
Jake Livermore épp a kispadhoz sétált, amikor beszóltak neki.
És nem is akart fizetni.
3500 dollárt kapnának, hogy örökre lelépjenek.
Egy személyautó és egy furgon ütközött, az előbbinek valamennyi utasa az életét vesztette.
A Crystal Palace két játékosa egy életre megtanulta, hogy az ellenfél és a magunk lábára is illik vigyázni.
Egy koppenhágai bárból tűnt el a 340 millió forintos tömény.
A „kedvező tapasztalatok alapján”. Animgif az egész világ.
A Lost pont 11,1 munkanpodba került, de vannak még súlyosabb esetek.
Az 50 éves férfi felakasztott magát a zárkájában.
!!666!!!
Baráti italozásnak indult a buli.
Brad Pittel nem volt gond, de ezt Homérosz arcul csapásaként kezelik.
Lengyel, ősmagyar két jó barát.
„Ajaknedvesítései alig észrevehetőek, egy esetben, 2:59-nél látható annak szembeötlő megoldása. 1:42-nél vélhetően a torok kiszáradásának jelei mutatkoznak, hangja is kissé elcsuklik, melyet látványos nyeléssel igyekszik korrigálni.”
Azt mondják az alacsony bérek miatt olyan magas az elvándorlás, hogy most egy országos választást sem lehetne rendesen megtartani.
A tíz másodperces remekművek paganinije a 444 szerkesztőségében ül. A legnagyobb dobásaival tisztelgünk előtte, ő pedig elárulta, hogy csinálja.
Csak hogy semmiképpen se vesszen el az évvégi reklámzajban.
Lengyel, magyar – két jó barát / együtt harcol s TAKARODJATOK INNÉT A 7-ES CIKKELYETEKKEL!
Bejelentették azt is, amit a 444 már tegnap bejelentett a választási együttmüködésükkel kapcsolatban.
Egy nappal a döntetlenszagú tartományi választások előtt hozták nyilvánosságra a drámai adatot.
Tisztára mint akinek van valami rejtegetnivalója.
A miniszterelnök a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ülésén a Nemzeti Egyszeregyről, a Magyar Gazdaság Három Kincséről, és arról is beszélt, hogy a kormány birtokpolitikája nem a nagybirtokosoknak kedvez.
Balajti Ádám is tagja volt a 2009-es bronzgenerációnak, amiből aztán nem sok lett.
Tízezernél is több civil áldozata lehetett az Iszlám Állam elleni harcnak.
Öt embert, köztük két gyereket vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával egy székesfehérvári családi házból szerda reggel. Az Álmos vezér utcai házban egy hattagú családból öten voltak otthon, amikor jelzett a szén-monoxid-érzékelő. A rosszullétre panaszkodó lakók közül kettőnek súlyos, háromnak könnyű szén-monoxid-mérgezési tünetei vannak. (MTI)
Kalapáccsal estek neki az ausztrál dinoszauruszlábnyomnak.
Már a farkasokból is elegük volt, erre tessék.
Gyanúsított és vád már van, de a legfontosabb, az indok, még nincs meg.