A magyarok komolyabban veszik a politikát, mint a csehek, mondja az április 12-i választásról könyvet író cseh újságíró

• Egy fiatal prágai újságíró, Oliver Adámek könyvet írt az áprilisi magyarországi választásokról, és az azt megelőző kampányról.
• Magyar Péter prágai látogatásán sikerült találkoznia a miniszterelnökkel, akivel dedikáltatta is a könyvet mint az egyik főszereplővel, de Adámek szívesen aláíratná a másik főhőssel, Orbán Viktorral is.
• A könyv a Világoš címet kapta: a „dostat világoš” fordulat csehül annyit jelent, verést kapni, vagy nagy vereséget szenvedni, és a világosi fegyverletételből terjedt el több szláv nyelvben.
• Oliver Adámekkel Prágában beszélgettünk arról, miért lett a magyar politika első számú cseh szakértője, hogyan tanult meg ilyen jól magyarul, és mik az alapvető különbségek a magyar és a cseh belpolitika között.

Magyar Péter azt gyanította, hogy „valami csaj miatt” tanultál meg magyarul. Mi az igazság?

Egy középiskolai csereprogramon voltam Gödöllőn 2014-ben, ahol magyar barátaim is lettek, akikkel utána is rendszeresen találkoztunk. Tetszett nekem Magyarország és főleg Budapest, öt év után pedig úgy döntöttem, hogy szeretnék megtanulni magyarul. Vettem egy cseh tankönyvet, a címe Magyar nyelv magántanulóknak. Elkezdtem tanulni, és láttam, hogy jobban megy, mint gondoltam, mert azt hittem, hogy a magyar nyelv szinte megtanulhatatlan. De idővel láttam azt is, hogy ennek köszönhetően jobban meg tudom érteni a magyar politikát, ami már akkor is sokakat érdekelt Csehországban. Persze mindenkinek, aki követi a politikát nálunk, annak van véleménye Orbán Viktorról. Már újságíróként dolgoztam addigra, tudtam, hogy a szakmában akarok maradni, tehát éreztem, hogy emiatt is hasznos lehet magyarul tanulni. Intenzívebben kezdtem tanulni, és a végén egy Erasmushoz hasonló egyetemi programban egy szemesztert tölthettem Budapesten 2021-ben, és akkor tanultam a legtöbbet. Még egy kurzusra is jártam, aminek a végén megcsináltam a C1-es nyelvvizsgát Budapesten, és azóta mindig gyakorolnom kell, de ahhoz, hogy kövessem a politikát, úgy érzem, hogy általában elegendő a tudásom. Néha persze kell használnom fordítóprogramot is.

Mikor jutottál arra a szintre, amikor már úgy érezted, hogy otthon vagy a magyar politikában?

Szerintem akkor, amikor Budapesten laktam, mert akkor rendszeresen vettem újságokat. Mindig próbáltam mind a két oldaltól olvasni, tehát például a HVG-t vagy a Magyar Narancsot vettem, és aztán Mandinert vagy Magyar Nemzetet is, így kombináltam, hogy lássam a közbeszédnek mind a kettő oldalát, és ebből is tanultam. A televízióból is tanultam, mert pont akkor voltak a covid-korlátozások, ezért sokat tévéztem, és néha találkoztam a magyar barátaimmal, de nem tudtunk gyakran. Tehát igen, abban a korszakban már éreztem, hogy tudom követni a magyar politikát magyar forrásokból. Én akkor már a Reflexnél, a mostani munkahelyemen dolgoztam, és írtam is Magyarországról cikkeket. Persze sokkal intenzívebb lett az érdeklődés az idei választás előtt, és azóta is voltam Magyarországon, megnézni a választás utáni időszakot.

Mikor találtad ki, hogy könyvet fogsz ebből írni?

A választás után jött hozzám a főszerkesztőnk azzal, hogy sikeres volt a podcastsorozatunk Magyarországról, és ő azt gondolja, hogy ebből lehetne egy jó könyv is, és a Reflex hetilap kiadója alá tartozik egy könyvkiadó is, tehát lehet könyveket írni. Úgyhogy nekikezdtem az írásnak, és augusztus végéig olyan három-négy hónapot dolgoztam vele, addig kicsit kevesebb cikket írtam a Reflexnek is.

Beszéltél esetleg politikusokkal is, amikor Magyarországon jártál?

Politikusokkal nem beszéltem közvetlenül, de egy-két újságíróval igen. Inkább azt mesélem a könyvben, hogy mit tapasztaltam a kampány során, mert voltam Magyar Péter sok eseményén, vagy a Fidesz országjárásán is persze. A könyv második fele a Tiszáról és Magyar Péterről szól, a nagy része a kampányról és a választásról, az utolsó két vagy három fejezet pedig a választás utáni Magyarországról.

Nyáron főleg az volt fontos és érdekes, hogy ellátogattam a Karmelitába, és abból indult ki a könyvnek az első fejezete is: ott idézem „Magyarország hét törvényét”, ami bele volt gravírozva egy tükörbe Orbán Viktor irodájában. Ez a cseheknek nagyon különlegesnek, sőt, furcsának tűnik, mert a cseh politikusok nem szoktak ilyen romantikusan, vagy ilyen érzelmekkel beszélni a saját nemzetükről, tehát ezzel a pillanattal kezdtem, mint ami nekem érdekes volt, és inspirált is, hogy hogyan meséljek a cseheknek Orbán Viktorról.

Mi szerinted a legnagyobb különbség a cseh és a magyar politika között? Nagyon szembetűnő volt például a közös sajtótájékoztatójukon a mosolytalan, szűkszavú Andrej Babiš, és a közvetlen, anekdotázó Magyar Péter között lévő kontraszt. De Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc is karizmatikusabb, szuggesztívebb egyéniségek voltak, mint akár Babiš, akár az elődje, Petr Fiala. Ez neked is feltűnt?

Igen, a kommunikációban nagyon látszik ez a különbség.

De szerintem a legnagyobb különbség az állandó megosztottság és konfliktusos hangulat Magyarországon. Ezzel nem azt mondom, hogy Csehország jobb vagy rosszabb lenne, de például minden este két televízióban kormánypárti meg ellenzéki politikusok vitáznak a nap ügyeiről.

Magyarországon ilyen nem létezik. Tudom, hogy a választás előtt tartottak néhány vitát, de ez inkább a kivétel volt. Csehországban meg az a normális, hogyha a politikusok vitáznak, vagy elmennek a kritikus sajtóhoz is. Az is teljesen elfogadott, ha egy családban másra szavaznak a szülők, mint a gyerekek vagy a nagyszülők, és ez nem olyan, ami megosztaná a családokat. Ez azért is van, mert Csehországban nincs igazán két nagy tábor, hanem jellemzően kisebb pártok. Ebből a megosztottságból az következik egyrészt, hogy több a konfliktus, agresszívebb a hangulat Magyarországon, ugyanakkor az is, hogy sokkal több az ember, aki aktívan részt vesz a politikában, például aktivistaként, vagy belép politikai pártokba. A mostani cseh kormányzó pártoknak összesen pár ezer tagjuk van, aktivistáik pedig egyáltalán nincsenek. Az elképzelhetetlen például itt, hogy Orbán Viktor azt mondta, hogy a kampányban a Tiszának 50 ezer aktivistája volt, a Fidesznek pedig 30 ezer. Az, hogy ennyi ember vesz részt a politikában, szerintem jó. Azt mondanám, hogy a magyarok komolyabban veszik a politikát, és ennek vannak előnyei, ahogy hátrányai is.

Kérdés a vitához: Milyen előnyei és hátrányai lehetnek annak, ha sokan aktívan részt vesznek a politikában?